A világbajnokság 10. napja ismét csak Dél-Amerikáról szólt, miközben szép csendesen tovább mélyült a 2006-os győzelem óta folyamatosan kapart olasz gödör és a világbajnokságok történetében először kezdőként léphetett pályára a Négyszögletű Kerek Erdő egy reprezentánsa is. Tovább után az NST kocaszurkolóvá silányult szerzőjének tétova meglátásai következnek a vasárnapi történésekről, illetve még tétovább jóslatai a mai etapról.

A napló-formátum, amit a vb kommentálására választottunk, azt hiszem megenged némi személyességet, így talán megoszthatom a blog olvasóival afölött érzett fájdalmamat, hogy az utóbbi öt világbajnokság programjából összesen nem mulasztottam el annyi mérkőzést, mint amennyit a mostani tornáról - a kultúra robotosaként - kihagyni kényszerültem. Így aztán a vasárnapi volt az első teljes vb-napom - illetve csak lett volna, ha (a szombati 16 órás műszakom után) nem alszom be az esti meccs félidejében. Donnelly kollégának hála azonban arról a 45 percről is beszámolunk, amikor én már tökéletes ütemű Carragher-becsúszásokkal álmodtam.

Egyelőre viszont térjünk vissza a délutánhoz, amikor is az európai csapatok ismét a szopóágon evickéltek, annak ellenére, hogy mindketten a megfelelő játékot játszották – mindössze nem elég jól, illetve nem elég jó emberekkel. Bár taktikai fejtegetésekbe heinrich kolléga árnyékában igen félve megyek csak bele, a szlovákok – főleg az első gól után – valami olyasmivel próbálkoztak, ami működhetett is volna. Véleményem szerint a tegnapi Paraguay legyőzéshez egy egymás után két jó megoldásra (egy-az-egyben megverni az embert, majd oldalt váltani) képes belső középpályásra és gyors/kreatív szélsőjátékra lett volna szükség. Az előbbi feladatot Hamsik egyáltalán nem, az utóbbit pedig csak ifj. Weiss, és ő is csak részben volt képes megoldani. A paraguayiakról csak latínuszokban tudok beszélni: talán az ő játékuk tetszett eddig leginkább. A játék minden elemében nagyot alkottak: remek középpályás (sőt, támadóharmad-beli!) védekezés, gyors és kreatív támadásvezetés, tökéletes védőmunka. Kíváncsian várom, hogy a későbbi ellenfeleik ellen mennyire lesznek képesek taktikai adaptivitásra: mindenesetre úgy tűnik, elég komplett a játékuk ahhoz, hogy más típusú feladatot is jól oldjanak meg. A tegnap mutatott játék mindenesetre a vb-mezőnyből Hollandia ellen működne a legkevésbé – Veráék szerencséjére most már csak Új-Zélandot kell legyőzniük ahhoz, hogy elkerüljék őket.

(Paraguay - Szlovákia: 2-0)

Azt az Új-Zélandot, amely története talán legnagyobb sikerét érte el az Olaszország elleni, teljesen megérdemelt – bár kissé szerencsés – döntetlennel. Az olaszok nyomorúságával kapcsolatban részben _benito kolléga korábbi meglátásait tudom csak ismételni. A 2006-ban – hogy, hogy nem – aranygenerációvá vált korosztályra már csak kevéssé lehet építeni, utánuk pedig van egy jókora lyuk. Ez részben az olasz futballkultúra sajátosságainak, részben viszont Lippi makacsságának (?) is köszönhető. A keret húszas éveiknek közepén járó játékosaira még mindig „reménységként” kell tekintenünk: nem hogy a válogatottban, de gyakran még klubjaiknál is csak az utóbbi időben kaptak komolyabb szerepet. Most viszont Montolivónak például 13, Marchisiónak pedig 4 (!) válogatottsággal a háta mögött kellene hirtelen meghatározó játékossá válnia egy világbajnoki címvédő csapatban. Ez Montolivónak sikerült jobban, Marchisio ismét betlizett, így De Rossitól kellett volna várni a kreativitást – hiába. A Marchisióék után következő – kifejezetten tehetségesnek tűnő – korosztály pedig szóba sem jöhet ebben a gerontomán közegben.
A középpályánál csak a támadósor elkeserítőbb: nehezen tudok elképzelni olyan védelmet a világbajnoki mezőnyben, amelyben páni félelem lenne úrrá a Iaquinta-Gilardino-Pepe névsor hallatán. Míg Totti, Cassano, vagy ad absurdum Del Piero kihagyása mellett lehet érveket felhozni (bár egy 23-as keretben legalább egyiküknek azért lehetne helyet szorítani), Rossi mellőzése a tegnapi produkciót (is) látva teljesen érthetetlen.
Az olaszok védelmének ekézésére már nem maradt energiám, így átadnám a szót a Burzsoá Nyugdíjasoknak, akik Fabio Cannavaro gondolatait tolmácsolják:

(Új-Zéland - Olaszország: 1-1)

A brazilok lassan a legelvetemültebb kritikusaikat (mint engem) is meggyőzik: egész egyszerűen más színvonalon játszanak, mint amit a többi csapattól láthattunk eddig. Bár továbbra is tartom, hogy ez – egyéni képességeket és pillanatnyi formát tekintve – az utóbbi 20 év leggyengébb brazil válogatottja, ebben a mezőnyben ez a produkció akár a végső győzelemhez is elég lehet. Megdöbbentő látni, hogy a jelentős részben európai kluboknál csődöt mondó játékosokra épülő csapat milyen teljesítményre képes Dunga irányításával. Mivel – mint arra a bevezetőben utaltam – a mérkőzést csak részben láttam, most átadnám a szót donnelly kollégának:
„Este a selyemkendő találkozott a lópokróccal, Brazília futással és focival készült a hűvös ellen, az elefántok meg inkább fát vágtak, hogy ne fázzanak. Benito kolléga szörnyülködve hívott, miután óriási HD-képernyőn szemlélve az esetet, meg tudta volna számolni, Elano lába hány darabra törik. A spori legnagyobb kritikája, hogy a második félidőben tahó üzemmódba kapcsoló ivoárok ki tudták állíttatni Kakát - körülbelül egy fostalicska módon vezetett BLSZ III-as rangadóra emlékeztetett a meccs utolsó szakasza.”  

(Elefántcsontpart - Brazília: 1-3)

A nap magyar mesehőse:

Természetesen Saláta Kornél, aki minden kétséget kizáróan Lázár Ervin képzeletének szülöttje. Már csak azért is bízom abban, hogy a magyar válogatott még az életemben kijut egy világbajnokságra, hogy láthassam a legjobbak ellen Szörnyeteg Lajost, Nagy Zoárdot, vagy éppen Ló Szerafint is.  

A nap ötlete:

Számomra meglepő, hogy eddig nem jöttek rá az illetékesek a vuvuzela-probléma leginkább kézenfekvő, diplomatikus és politikailag korrekt megoldására. Mindössze el kellene terjeszteni, hogy egy boszorkány megátkozta a vuvuzelákat, így aki belefúj, annak eltűnik a farka.

Végül jóslatok röviden a mai meccsekre:

Portugália - Észak-Korea: 2-3

Az első félidő mindenben a sokszor megénekelt klasszikus '66-os meccset fogja kopírozni, a továbbiakban pedig az Eusebio és C. Ronaldo közötti minőségbeli különbség fog dönteni.

Chile - Svájc: 1-1

Tökéletesen kamu tipp, fogalmam sincs, mi fog történni.

Spanyolország - Honduras: 5-0

Jókor, a jó ellenfél ellen. A spanyoloknak jól jön most Honduras, önbizalom- és csapatépítő tréninget tarthatnak ma este.