Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Dail(y) Africa - Úristen! Kettő van belőlük!

2010.06.15. 11:35 donnelly

 

[ Matula ]

A negyedik játéknapon a címvédő is bemutatkozott, és rögtön saját magával találta szemben magát. A Hollandok jól megtippelhető kimenetelű mérkőzést játszottak a dánokkal, míg a japán-kameruni csoportrangadóba helyenként belealudtunk. Egyelőre az a tendencia érvényesül, hogy a délutáni meccseken büntetlenül lehet szunyókálni, mert futballt csak este kapunk. Megfigyelhető még, hogy a dzsábuláni rendkívül messze száll, könnyedén átrúgják vele a pályát az erősebb lábú játékosok, kíváncsian várjuk, mely csapat fogja először ehhez igazítani játékát, amely olyan hatással lesz a VB-meccseire, mint amikor a jégkorongban eltörölték a kétvonalas lest.



Az E-csoportban egyértelműsödtek az erőviszonyok. Azt eddig is tudtuk, hogy Hollandia bármit csinál, úgyis továbbjut ebből a négyesből, most viszont kiderült az is, hogy a dánok nem kamerunnal, sokkal inkább japánnal harcolhatnak a továbbjutásért. Mivel Németország ebben a körben már lenyúlta a látványos támadójáték sablont, Hollandia a patkány módon játszunk, mákkal nyerünk tervet választotta. Végül a terv nem sikerült száz százalékosan, nem mákkal, hanem teljesen megérdemelten szerezték meg a három pontot, és rengeteg olvasónk jól látta: ez olyan biztos kettőnulla, mint Brazília sima győzelme ma este a Mókus Örs legjobbjai ellen. A játékot tekintve azonban alig lehetett ráismerni az oráliaiakra. Semmi lendület, nulla látvány, zéró ötletesség. Kemény, tekintélyt parancsoló belépők, területek lezárása, visszaállni védekezni, Poulsent saját fegyverével legyőzni. Még a legendás holland labdatartásban sem nagyon gyönyörködhettünk, de ha ez a recept ahhoz, hogy gépnarancs a legtovább versenyben maradjon, mi nem fogjuk Bert van Marwijkot ekézni. Más kérdés, hogy egyelőre úgy tűnik, a játékosoknak nem fekszik ez a stílus. Eliát még szívesen megnéznénk párszor.

A dánok saját bevallásuk szerint oroszlánt ölni, nem narancsot szedni jöttek Afrikába, és ezt abszolút racionális hozzáállásnak tekinthettük, hiszen tegnap még mi is úgy gondoltuk, hogy Eto'óékkal lesznek versenyben. Ez a stabil játék elég lehet, amennyiben Bendtner elég labdát kap az ötösön belül...

Minden nap van egy meccs, ami alulmúlja az addigi legrosszabbat. Ezúttal a E-csoport második találkozója volt ez, legalábbis az első félidőben. Talán még a másodikban is. Nem tagadom, néha elnyomott az álom, mialatt a japánok és a kameruniak gyűrték egymást. Mindkét csapat láthatóan a vereség elkerülésére játszott, és a fegyelmezettebben antifutballozó szamcsiknak ez sikerült is. Kamerunnak mindkét hátralévő meccsén a győzelemért kell hajtania, míg a japánok vélhetően Dánia ellen játszanak majd izgalmas mérkőzést.

Olaszországnak első meccsén rögtön önmagával kellett megmérkőznie. Amerika szívének legderekabb marhatolvajai a fegyelmezett védekezést próbálják kulturált passzjátékkal kombinálni, és ezt többnyire sikeresen teszik. De nem csak a lasszózásban meg a billogozásban, a pókerben is otthon vannak ezek a csibészek, céljuk ezúttal is az volt, hogy a legtovább meccsben maradjanak, és a végén behúzzák a maximális zsetont. A játék negyedik ötödében nyíltan rányomultak a győzelemre, és ha kicsit rámenősebbek, Cannavaro és Chiellini nem nagyon zavarta volna őket a győztes gól bekotrásánál.

Ezek a mindig kicsit színtelen-szagtalan albbirrojások rendszeres résztvevői a vébének, és gyakran a csoportból is továbbmennek. Persze mindig az a duma, hogy most akár még az eddigieknél is messzebbre juthatnak, és amennyiben a palettán szerepel még olyasmi, amit nem láttunk, akkor tényleg lehet ebből akár csoportelsőség és negyeddöntő is ebben a mezőnyben. Ha csak ezt tudják, jön a szokásos hősies vereség a tizenhat között - ezúttal Hollandiával szemben.

Tudtuk előre, hogy ez nem minden idők legjobb squadra azzurrája sőt, sokan még a tegnap mutatottnál is rosszabbat vártak. Igazi kudarcnak az számítana, ha nem tudnának továbbmenni a csoportból (minden más már eredmény ezzel a kerettel), de mivel Olaszország a mundial legkönnyebb kvartettjét kapta, ez sima ügy lesz. Utána meg bármikor megtörténhet egy feltámadás, igaz ezúttal a szokásosnál jóval kisebb rá az esély, de néhány nap után az a benyomásunk, hogy nem túl erős a mezőny, tehát miért ne?

Ehhez a nem túl erős mezőny témához annyit még hozzáfűznék, hogy tavaly a konföderációs kupán is akklimatizációs problémákkal küzdöttek a csapatok, tehát szinte minden alakulattól várunk némi felpörgést a következő kanyarban.

AMIRE EMLÉKEZNI FOGUNK
Hollandia a torna eddigi leggázabb góljával szerzett vezetést Dánia ellen. A menteni igyekvő Simon Poulsen hátba fejelte Daniel Aggert, akiről saját kapujába pattant a labda. Mi Aggernek adtuk a találatot, így ezen a mérkőzésen két liverpooli dugót regisztrálhattunk, hiszen ahogyan azt AHB kolléga megjósolta, Dirk Kuyt máris nekilátott a szüretnek.

 


Ma összecsap a vébé két áutszájdere, Kiwisunáj vs. Csehszlovákia. Mi bízunk a fehérekben, és meglepetés (?) döntetlenre, valamint Chris Killen góljára számítunk, Új-Zéland - Szlovákia 1-1.

Szurkolunk az ivoárosoknak, már csak a mezük miatt is, de minden esély megvan rá, hogy Széronaldó beárazza Afrikát. Elefántcsontpart - Portugália 1-2.

Bármennyire is célfutballal készülnek a tánctanárok, a brazil keret minden egyes játékosa képes újat mutatni a Kedves Vezetőnek, így a három gólos különbség a minimum, de szerintünk inkább Brazília - Koreai NDK 5-0.

39 komment

Címkék: d vb 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr472082679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2010.06.15. 11:40:23

SLOVENSKO!!!!!!!!!!

NZL-SVK 1-4. Mert csak!

Beyonder 2010.06.15. 11:48:56

Miért fekete-fehérek a vébé posztok képei?

IronRock 2010.06.15. 11:49:46

Portugália nem veri meg Drogbáékat. Még akkor sem, ha Drogba tényleg nem játszik. Egyszerűen van egy CéRonaldo és kész, a védelem úgy-ahogy jó, a középpályán ha már Miguel Veloso, Simao Sabrosa meg Raul Meireles kell hogy szerepeljen, az a csapat sikeres nem lehet.
A Szlovákia - Új-Zéland meccset meg nem nézem (bár stream-ről megtehetném), mert az eddigi tapasztalatok szerint a "kicsik" egymás ellen bűnrossz meccseket játszanak, és ilyet még egyszer nem akarok látni.
A Brazília - Észak-Korea meg szorosabb lesz mint 5:0, szerintem 1-2 góllal nyernek a brazilok csak.

balu11 2010.06.15. 11:50:29

jó kis meccsek lesznek a maiak, lehet komenistázni, szlovákozni, négerezni, buzizni, ... :)

alig várom a kommenteket...

("népi" Koreának meg szurkoljanak a biciklisfutárok! de most komolyan, bohóckodáson kívül, hogyan lehet nekik drukkolni???)

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.06.15. 11:50:37

@Beyonder: a Dail(y) Africa stílus miatt visszük a hagyományosan fekete-fehér újságképeket. Semmi extra, csak egy ötlet volt, és nekünk megtetszett.

danesdzsu2 2010.06.15. 11:51:54

@balu11: Hát, perverzió, elismerem, de vannak olyanok, akik a németeknek drukkolnak, ahhoz képest ez semmi;)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.15. 11:53:17

@balu11: Miért ne lehetne? Azzal, hogy egy válogatottnak drukkolsz, elismered és kívánod az adott ország berendezkedését és rendszerét. Atyaég, szerinted akkor milyen barmok voltak akik drukkoltak az Aranycsapatnak?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.15. 11:55:05

Apropó, remélem marad a tegnapi szisztéma, hogy minden meccsnek külön topic, akár csak 1 mondattal, sokkal könnyebb volt eligazodni.

Malachi 2010.06.15. 11:56:11

viccen kívül, szorítok a KNDK-nak, hogy ne alázzák szét őket a brazilok. ki tudja, hány év munkatábor jár arrafelé egy bekapott gólért.

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.06.15. 11:56:56

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Marad.

@balu11: LOL:D
De amúgy Kubának se szurkolnál? Ez a 11 szerencsétlen azért nem pufajkás gyilkos:)

ZenZo 2010.06.15. 11:57:04

@heinrich: és jóisaz, komoly.

Meccsekről: a szlovákokhoz valahogy nem húz a szívem (...), Stoch miatt megnéztem volna szívesen a meccset, de így, hogy a kis lúzer a Chelsea kispad helyett inkább elment a Fenerbe, már nem is érdekel.

Az elefántoknak nagyon szurkolok, már csak amiatt is, hogy jól üssék meg Portugáliát. Szívem szerint min. 3-1, de a józan ész az 1-1 mellett tör pálcát. Az elefántok védelme képes furcsa dolgokra, mondjuk 85 perc jó játék után 3,2 másodperc alatt atomjaira hullani, s 4 perc alatt beszedni hármat egy addig fogalmatlanul támadó csapattól, elöl bazierősek, ha hajlandóak összeszedni magukat, de a portugál védelem meg igazán érti az ellen leabriktolását. Carvalho meg PF jól ismeri Drogbát, ez amolyan edzőmérkőzés lesz nekik, itt a többiek fognak dönteni.

A braziloktól nem várok sokat, gyenge eresztés, de tény, első ellenfélnek, és akár egy mutatós, sokgólos győzelemhez nagyszerű ellenfél a nyamvadékabb Korea.

Budlofsky 2010.06.15. 12:09:09

Az milyen dolog már, hogy a Bochkort kihagytátok a Daily Africából. :D

paralelokocka 2010.06.15. 12:22:35

hát úgy érzem apró kisebbségben vannak a portugál drukkerek, de hát kevesen osztozunk majd a VB-döntő örömében:DD

nagyon jó kis csoport, egy pofozógéppel, aki talán beleköphet a levesbe vmi ultra-fegyelmezett játékkal
(illetve aki nem veri meg őket sok góllal, az a végén megszívhatja a gólkülönbség miatt, hát ha még meg sem veri őket...)

egy afrikai csapattal, sőt az eddig látottak alapján könnyen lehet, hogy a legerősebb afrikai csapat, Drogba amúgy engedélyt kapott a karvédőjére, így ma is játszhat már akár

egy brazil csapat, akiket nem kell ragozni

és hát a portugálok, a legjobbak:D
egy jó Rui Costa, F. Couto, meg Vítor Baia jó lenne, de a továbbjutás így is meg lesz, nagyon remélem:)

és hát nagyon nem mellékes, hogy a H csoportot a spanyolok megnyerik, így ennek a csoportnak a 2. helyezettje belefut a spanyolokba egyből a16 között
ezért is röhögnék egy óriásit, ha a portugálok 1. helye mögött a brazilok lennének a 2.-ak:)
(nyilván az 1. meg kapja majd a Chile/Svájc/Honduras trió legjobbját, amivel azért a portugálok, de az Elefántok is jól járnának)
szóval itt a csoportelsőség nagyon fontos, talán itt a legfontosabb!

ha Portugália nem jut tovább, akkor menjen tovább É.-Korea, de egészen a döntőig:D

Força Portugal!

horas 2010.06.15. 12:26:31

Ha valakit érdekel Benítez sajóttájékoztatója:
www.ustream.tv/channel/fc-internazionale-milano

vadkutya 2010.06.15. 12:31:13

@paralelokocka: "továbbjutás így is meg lesz, nagyon remélem"

NE reméld.

dzsoni szánsájn · http://www.halfps.blog.hu 2010.06.15. 12:36:35

Tegnap de Jongot ki kellett volna állítani a picsába, Eliát meg nagycsapatba! Egyébként Poulsen az öügólig nagyot játszott...

Az Új-Zéland-Szlovákia meccset még megnézem, ha ez is szar lesz, soha többé kiscsapatos derbi! . D

A csontpart-zselések duója meg remélem összehoz egy bitang kis meccset

micz 2010.06.15. 12:38:39

Már alig várom.. bár a vuvuzelák elnyomják sajna!

www.youtube.com/watch?v=0Dc4Q44HwCA

Árpádka 2010.06.15. 12:41:20

Az elefánt- zselé meccsnek muszály jónak lennie. Ha bármelyik is tovább akar jutni akkor most lerendezhetik. Nem hiszem hogy a KNDK megszorítaná őket. Vagy ők megszoríthatnák a brazilokat.

England win The Ashes! 2010.06.15. 12:43:31

@fransancisco: SZERENCSÉRE könnyen megeshet!

(De ne menjünk bele politikai és ideológiai vitákba.)

paralelokocka 2010.06.15. 12:49:24

@vuvukutya: azért egy mai győzelemmel, már fél lábbal tovább is jutnak:D
persze ez igaz Drogbaékra is

danesdzsu2 2010.06.15. 13:31:13

Az egyetlen ország vagyunk, aki szomszédos mind Szlovákiával, mind Szlovéniával. Legalább egy magyar riporter ne keverje őket mát. Kivéve, ha a gyuloltellensegeink.blog.hu-ra utalt, mert akkor rohadt jó poén:D

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.06.15. 13:32:26

@danesdzsu2: Ausztria. Vagy Monarchiában gondolkodsz?:)

danesdzsu2 2010.06.15. 13:35:11

@donnelly: Ország. Nem egy renitens német tartomány;)

Grinya (törölt) · http://www.grinya.hu 2010.06.15. 14:56:28

@danesdzsu2: akkor viszont a német "birodalom" az, aki mindkettővel szomszédos még rajtunk kívül... ;)

balu11 2010.06.15. 15:15:37

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: @donnelly: félreértetek

nem azt nem nem értem, hogy hogyan lehet egy ilyenvagyolyan berendezkedésű ország válogatottjának drukkolni

azt nem értem, hogy hogyan lehet egy olyan válogatottnak drukkolni, akikről az ég világon semmit nem tudunk, nem láttuk soha játszani őket, nincs ember, aki fel tudna sorolni 6 játékost a keretből, ...

így értettem (és kicsit rosszul is esik, hogy xenofóbnak, vagy minek lettem finoman bélyegezve :))

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.06.15. 15:16:51

@balu11: Figyu, ha tudnánk róluk bármit, már nem élnénk ;)

Everred 2010.06.15. 15:20:26

LOL

Kurvára megérdemelték a szlovákok ezt. Új-Zéland ellen ilyen gyáván, ilyen lófaszt nem csinálva játszani... könyörgöm, kicsit nekiállnak focizni, bátrabban támadni, akkor 3-0. Ehelyett ők taktikáznak meg spórolnak.

Everred 2010.06.15. 15:24:08

Hopp ,ezt nem ide kellett volna, na mindegy.

szeme közé, laposan! 2010.06.15. 19:14:52

A koptatott farmerdzseki még menő, és a lányok nagy részének is elég megpörgetni a slusszkulcsot, és máris buknak a brére - az olaszok, azok viszont sokat gyengültek. Mindhárom dologért kár!:)

Ceres 2010.06.16. 05:48:41

Oráliaiak? Hunuct, aki rosszra gondol. Amúgy Oránia...
süti beállítások módosítása