Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Pityorka - Serie A, 38., ultima giornata

2010.05.17. 17:00 _benito

Befutott a kikötőbe a kék-fekete naszád, egyetlen hajóhosszt verve a bordó lélekvesztőre. Nem volt egyáltalán sima az út, a Siena legalábbis egyáltalán nem feküdt le, és várta, hogy a nagykutya meghágja, amiből egyenesen következett, hogy a két évvel ezelőttihez hasonlóan egy sztárcsatárnak kellett rásimítania a selyemszalagot a bajnoki kupára. Volt egy csapat, amely viszont asszisztálni ment a hazai ünnepséghez, Juventusnak hívták nemrég, és egészen jó kis futballcsapat volt, most azonban még egy reménytelenül szar Milan is úgy átgyalogolt rajta, mint a huzat. Megvan a negyedik BL-hely tulajdonosa, a Sampdoria tett érte annyit, hogy elmondhassuk, megérdemelte. Természetesen idén sem marad ki a bajnokság mélyreható értékelése, lesznek válogatottak is, de a héten a BL-döntő húz majd, úgyhogy hajtás után csak egy kis szösszenetet találsz, ahol megdicsérheted a kedvenc csapatodat. Persze, csak ha rászolgált.

Szeretnénk felhívni a figyelmet egy olyan játékosra, aki nemcsak hogy részese volt az elmúlt öt év bajnoki címeinek, de a két szorosból olyan módon is részt vállalt, ami nincs benne a munkaköri leírásában. A Traktornak az a dolga, hogy szántsa a pályát, és arassa a csatárokat, de Zanetti azután, hogy két évvel ezelőtt egy halálra veszített meccs utolsó utáni percében ordenáré nagy gól vágott a Romának, tegnap két gólpasszt is adott Militónak. A honfitárs az elsőből még csak leborotválta a kapufát, a másodikat viszont bevágta, és megnyerte a bajnokságot az Internek.



A Siena emberül harcolt, és nem is lett volna lehetetlen, hogy a Roma kezébe sodorja a bajnoki címet, de azért lássuk be, ehhez akkora mázli kellett volna, amekkora csak Jose Mourinhónak van a ligában. Egyébként is Curci volt a mezőny legjobbja, ha pedig a hazai kapust tesszük meg MVP-nek, azzal elmondtuk azt is, amit egész évben szajkóztunk: az Inter megérdemelte a bajnoki címet. Mourinho sem véletlenül sírta el magát a végén – talán emiatt húzott be villámgyorsan az öltözőbe –, ez egy nagyon fontos cím, egy nagyon fontos időszakban, és még nincs is vége az idénynek teljesen. Ez a nagyképű, bunkó portugál óriási követ dobott a Serie A posványába, lássuk be, hiányozni fog jövőre. (Siena-Inter 0-1)



A Chievo már jóval kisebb ellenállásra volt képes, mint a Siena, pedig ugyanúgy nem volt miért hajtania, és hát papíron jobb csapat, és papíron gyengébb ellenféllel játszott. A Roma tükörsima győzelme azonban nem volt elég, csak újabb Ranieri-majdnemre, ez viszont most egy egészen másféle, mint a korábbiak. Az évad egyik nagy Hihetetlenje az, ami a Romával történt, de erről bővebben majd az elemzésben. Most csak annyit: köszönjük a halat, fincsi volt. (Chievo-Roma 0-2)

Eszünk ágában nincs védeni Zaccheronit, de van abban valami, amikor azt mondta: mindenki gyenge a csapatában. Ezt az utolsó körben azzal húzta alá két ötös postaironnal, hogy simán kikapott 3-0-ra Milánóban. Ronaldinho oda-vissza duplázott a Juve ellen, összesítésben 6-0-ra bukták el az idei két meccset a torinóiak. A Milan büszke lehet erre a szezonra, akárhogy is van, hiszen ezzel a kerettel a 6. hely környékén kellett volna végezniük, a Juventus viszont értelemszerűen nem lehet büszke, hiszen a bajnoki címért kellett volna hajtania, de hetedik lett. 1962-ig kell visszamennünk, hogy 15 vereséget, és 56 bekapott gólt találjunk a Juventus statisztikái között. Ezt a mondatot próbáljuk ép ésszel értelmezni. (Milan-Juventus 3-0)

A Sampdoriának már csak azért is muszáj volt levernie a Napolit, hogy a BL-szereplés biztosítása mellett megtartsa makulátlan hazai mérlegét (a Palermo és az Inter sem kapott ki idén hazai pályán). A genovaiak elindulnak ugyan a nagyok között, de hogy be is jutnak-e közéjük, az nagy kérdés, mivel a sportigazgatót, meg az edzőt (?) már el is szipkázta a Juventus – ezzel alaposan elpacsálva mindkét csapat következő szezonját. (Sampdoria-Napoli 1-0) A Doria győzelme miatt hiába nyert Bergamóban a Palermo, csak az EL-ben indulhatnak, azaz nem jött össze a nagy álom. A rózsaszínek – a genovaiakkal együtt – nagyon szépen lovagolták meg a Serie A vakfoltjait, ha minden évben így tudnák hozni magukat, sokkal jobb lenne a bajnokság is. Így viszont inkább az lesz a sorsuk, mint a Laziónak, amely tavaly hiába volt jó, a bekulcsolt EL-szereplés beszedte a sarcát – és nem ők az egyetlenek, érdemes végignézni az EL-, és BL-szereplőket. (Atalanta-Palermo 1-2)

Győzelemmel búcsúzott a Lazio, amely az Udinesét győzte le (3-1), de a vendégek így sem szomorúak, mert a rómaiakhoz hasonlóan elkerülték az oltári blamát, ráadásul ők adták a szezon gólkirályát is. Di Natale megsüvegelendő 29 gólja egészen csodaszép eredmény, tekintve, hogy Toni 31-gyel már európai aranycipős tudott lenni néhány éve. A Fiorentina egész évben gyalázatos volt, a BL-t kivéve semmit nem mutattak, úgyhogy nem is meglepő, hogy a Koman nélkül felálló Bari is lelépte őket (2-0). A Parma laposra verte a Livornót (4-1), Lanzafamme hiába lassabb, mint egy szénszállító tehervonat, 30 százalékot javított volna a Juventuson, ha otthon marad. A végén még a Catania is megborította a teljes fogalmatlanságba süllyedő Genoát (1-0), amely eklatáns példája annak, mi történik egy vékony keretű csapattal, ha mer nagyot álmodni. A Cagliari-Bologna (1-1) az utolsó meccseredmény, amit a Serie A 2009/10-es szezonjában ideírok. Mekkora alibipassz!

384 komment

Címkék: olasz összefoglaló serie a

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr102010573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Iustizmord 2010.05.19. 22:17:40

@Mr.AT: de ambro univerzális csere, nem mondom h a kezdő11be de kiegészítőnek a kpja gépházába 2. félidőre, utsó 25 percre nagyon ott van és jól fejel, meg lelkes meg alázatos. szégyen h a keretbe se teszik, jó szezonja is volt. paszolni se szar. nem egy zidane, de megy mint a gép és nem hbázik sokat

ambro per squadra

Iustizmord 2010.05.19. 22:18:18

@Iustizmord: jah és geci rutinos, nagy csaták tudója.... ami egy vb-n nagy előny.

_alerob 2010.05.19. 22:19:05

Gattusot szereti annyira Lippi, hogy kivigye

Iustizmord 2010.05.19. 22:28:19

@Mr.AT: ambronak egy gecinagy skillje van, az a germános megalkuvást nem tűrően rakkoló de mégis angolosan higgadt , s mégis már-már skandinávosan elszántan berserk játék. a második az egyből a tapasztalat, a harmadik a kettőből a fejjáték, a negyedik a háromból a tekintély, az ötödik a négyből az alázat.

szinte szerelmes vagyok belé, majd ha egyszer 35 éves leszek én is így szeretnék játszani a milanban.

remélem meggyőztelek.

értelmetlen_nevű 2010.05.19. 22:31:51

@Iustizmord:
Ezerszer inkább Ambrosini, mint Pirlo vagy Gattuso. A kevés szimpatikus digó "focista" egyike.

(Szerintem Pirlo végig kezdő lesz.)

Iustizmord 2010.05.19. 22:32:15

@_alerob: @Mr.AT: jah és ha felipe melo fele annyira jó lenne mint ambro akkor a juve idén akár a 4. helyért is harcolhatott volna.

Iustizmord 2010.05.19. 22:33:53

@értelmetlen_nevű: mert jó a sérója. olyan mint a teljesítménye: hullámzó.

értelmetlen_nevű 2010.05.19. 22:34:56

@Iustizmord:
Akár a negyedik helyért. :D
Melo nyilatkozata megvan?

Iustizmord 2010.05.19. 22:48:30

@értelmetlen_nevű: hogyne. masszívan önkritk... jah akkor én egy másikat láttam :o)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.19. 22:50:45

@értelmetlen_nevű: És jól fog játszani, majd csak figyeld ki!

horas 2010.05.19. 22:53:22

Ambrosini teljesítménye egyértelműen a válogatott kezdőjébe predesztinálná, a sok öreg fasz közül akiket visz Lippi talán egyedül neki kellene mennie...

horas 2010.05.19. 22:54:39

@Iustizmord: Ha Pirlo teljesítménye hullámzó,de milyen régióban?
A szar,a nagyon szar és a semmilyen kategóriák között hullámzik az arc...
szerintem

Iustizmord 2010.05.19. 22:57:21

@horas: sajna nem tudok vitázni pirloról, ambro-ról meg ha egy interista ezt gondolja akkor gecire igazolva látom magam. thx brada'

Iustizmord 2010.05.19. 22:58:33

@popp: pirlo? bár lenne úgy. alkotott már annyit h merhet nem biztonsági játékot tolni. ha megy: jó, ha nem: lekapják a pályáról, az se szégyen, annyi.

calcio_di_rigore 2010.05.19. 23:09:15

@Mr.AT: Montolivoval nem lenne baj, ha kicsit kitörne a jellegtelenségből. Elpasszolgat néha ügyesen, de nem tudsz szinte semmit a nevéhez kötni. Van szeme, de tartást nem ő fog adni a válogatottnak.
És ami azt illeti, például Felipe Melo idén(!) sokkal nagyobb arányban nyerte meg a párharcait, és nagyobb arányban passzolt hasznosan(!), mint Montolivo.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.19. 23:55:45

Tiago pályára léphetett az EL-ben igaz? Azért az milyen durva, hogy ő, pont ő az egyetlen Juventus játékos, aki idén klubtrófeát nyert.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.20. 00:34:57

@horas: A sok öreg fasz azért tett le ezt-azt az asztalra. Akkora magaslóról tudod osztani, mintha csak saját szakmádban őket egy kicsit is megközelítő szintre jutottál volna. A foci nem matematika, lehet, hogy épp azok támadnak föl egy vébén, akik évek óta nem találják a lefjobb formájukat. De az edzőként majdnem mindent megnyerő Lippiről is úgy beszélsz mintha egy analfabéta lenne. Ha némi szellemességet vinnél a fikázódásosba legalább röhögni lehetne.

Szerinted mit szólt a közvélemény, amikor a két éves eltiltásából alig visszatérő Rossit kivitte a vébére Bearzot? És akkor miket gondoltak a hozzádhasonlók, amikor hátom góltalan és kilátástalan meccse után a brazilok ellen is betette?
www.youtube.com/watch?v=zTfPOzUc1JI

Szerintem Pirlo jó lesz a vébén!

@calcio_di_rigore: Tartást adni ott lesz három Capitano: De Rossi, Palombo és Cannavaro, na meg a gólvonalról Gigi.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.20. 01:20:04

@popp: Élő ember és maga Bearzot sem számíthatott arra, hogy 2 év és 3 szar meccs után Rossi hirtelen megrázza magát és 180 fokot fordul a formája. Ne keverjük a szerencsés véletlent a taktikai zsenialitással. Még egyszer mondom, senki sem gondolhatta, hogy Rossi azt fogja nyújtani, amit és ha a kapitány ezt gondolta is, akkor nem a tapasztalata vagy tálentuma miatt, hanem mert titokban egy médium volt. Az egy hihetetlen és talán soha meg nem ismétlődő siker, amit ott bemutatott Rossi.

Elmondtam már párszor a véleményem a válogatottról, szerintem sem fog ebből semmi jó sem kisülni. Az erősen valószínű, hogy a csoportból nem lesz nehéz továbbjutni, de a kiesés szakaszban sok jóra nem számíthatnak. Ha Pirlo - szavaidhoz hűen - remekebnél remekebb meccseket fog letudni a vb-n, akkor benned is a médiumot tisztelhetjük, mert az utóbbi pár év alapján mindenre van esély, csak erre nem. A sorsszerűség és a véletlen nagyon különböző dolgok.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.20. 02:37:18

dino szerint kibökték a sajttájon, hogy jön marchetti, ezzel buffon le is főtt

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.20. 05:05:24

Azért ez nagyon szép, a liga 5. leglátogatottabb meccsei a Lazio hazai mérkőzései. Mi lenne, ha a csapat a nemzetközi kupás helyekért harcolt volna? Jó érzés ezt látni, na.
Ami viszont nem jó érzés, az az európai közjog tanulása, emberek, élvezzétek helyettem is a napot!

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.20. 07:45:59

@calcio_di_rigore: nyugodj meg, bubi, nem patóra cseréljük.

montipájton 2010.05.20. 08:08:46

@popp: A példáid ülnek, de akkor lenne igazságos - mert ugyebár a futballban nincs fekete és fehér -, ha melléraknál olyanokat is, amikor valaki kurvára nem igazolta a beállítását világversenyen, mintha azért az olaszoknál is lett volna ilyenre példa. Rossinál eltalálta Bearzot (a 82-es vb-n speciel sokkal jobban játszott azon a 3 meccsen, mint amilyen játékos egyébként volt, a válogatottal se előtte, se utána semmi...), máskor meg, mondjuk a legutóbbi Eb-n csapatba követelt Del Piero mekkorát betlizett már. Ilyen a futball, nehogy már az olaszok legyenek a pozitív ellenpélda mindenre.))

Amiben egyetértünk, hogy nem lesznek rosszak idén, egyszerűen baromi nehéz megverni őket. És a csoportjuk is viccesen könnyű. Pontosítok: nem fognak rosszul szerepelni, ha rosszak is lesznek. )))

montipájton 2010.05.20. 08:15:05

@Mr.AT: Nagyon jól írsz, élvezem olvasni.

Amikor majd jó lesz a Juve, sajnos csökkenni fog ez az élvezet (nyilván te nem bánnád), mert alapvető kritikusi szabály, hogy a rosszat sokkal könnyebb színesen ragozni, mint a jót. )))

calcio_di_rigore 2010.05.20. 10:12:44

@_benito: Én nyugodt vagyok mert 1, nem volt sajttáj; 2, hogy Tacconi úgy tudja, az nekem nem infó, 3, nem azt mondta, hogy jövőre Marchetti véd nálunk.

De amúgy minden stimmel.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.20. 12:04:05

@montipájton: Nyilván olyan példát hozok amely mondandómat alátámasztja. Számomra elképesztő az a hangnem, amellyel nagy magabiztosan és válogatatlan jelzőkkel gyalázzák a világbajnok kapitányát (nem zavarna annyira, ha szellemesebben tennék, de horas kolléga magabiztos kijelentései azért igen bicskanyitogatóak tunak lenni), ezért horkantam föl és ezért nyúltam Rossihoz. Mellesleg a se előtte se utána kijelentésed sem teljesen úgy van. Hegyi Iván például azt állítja, hogy Rossi jobban játszott a '78-as vébén, mint a '82-esen. Ha jól tudom ott is lőtt négy gólt.

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Egy edzőnek szüksége van némi intuícióra munkájához. Bearzot is ráérzett, hogy ki kell tartania Rossi mellett. Olyan is van persze, hogy az ilyen megérzések miatt bukik a csapat. Ilyenkor mondták a régigek: na, ezt a csapatot is csak megálkmodta a mester.

Ami Pirlo mellett szól az a talentuma és idén nem játszott ám olyan gyalázatosan, mint amennyire divat őt ekézni.

rexford 2010.05.20. 13:59:21

@calcio_di_rigore: a Marrotta-Del Neri pároshoz mit szólsz?

kyalami 2010.05.20. 14:04:22

@popp: a keretben egyedül pirlo lehet képes a kapocs szerepre a vkp és a támadók között, ha nem a mélységi osztogató posztján, hanem egy sorral előrébb játszik.
egyébként pirlo teljesítménye a milanban a 2005-06-os szezontól kezdve nem az igazi (általában szar), de a legutóbbi vb mellett a legutóbbi eb-n is a csapat legjobbjai között volt (már ha lehet a "jó teljesítményt" bármilyen szinten összefüggésbe hozni azzal a csapattal).
aki rendre teljesen impotens a válogatottban, az de rossi

Mr.AT 2010.05.20. 15:21:50

Ezt amúgy láttátok?

www.nemzetisport.hu/labdarugo_vb_2010/a-spanyol-a-legertekesebb-valogatott-2029489/

Vicces. :-)

Amúgy innen van:

www.frontier-economics.com/_library/pdfs/VALUE%20National%20Football%20Teams%20South%20Africa%202010.pdf

Ennél nagyobb parasztvakító ostobaságot keveset látni, szögezzük le. Nincsenek adatok, nincsenek felvázolva a (szerintük) tervezett kezdőcsapatok, semmi.

Mondjuk ártani nem árt, ha ilyen hülyeségekkel tovább devalválják az olasz csapat értékét, az soha nem baj, ha lenézik a csapatot és elbízzák magukat az ellenfelek.

zsakfos 2010.05.20. 15:43:48

@Mr.AT:
Úh de utálom az ilyeneket:) Semmi értelme nincs.
Azért tényleg írhattak volna kezdőcsapatokat. Úgy még jobban lehetne róla vitatkozni:)
A 32éves Lampard 46 millió persze...meg Messi 140millió( több mint 2x annyi mint Rooney). A portugáloknál is biztos úgy jött ki a 201millió, hogy ebből Cé legalább 120misi.
A legnagyobb vicc azért sztem a németek értéke. 156millió? feltételezem már Ballack nélkül. Ugyanannyi mint a hollandoknak és 30-al több mint az olaszoknak. Ne már...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.20. 15:46:53

@Mr.AT:

Persze komolytalan meg minden (Messi egymaga többet ér, mint az egész olasz válogatott :-DD), de nagy vonalakban azért reális. A legpiacképesebb nevek ma tényleg a spanyol és argentin válogatottban vannak. Mondjuk attul szép a fodball, hogy nem mindig és nem csak ez dönt egy-egy nagy tornán.

calcio_di_rigore 2010.05.20. 15:47:06

@rexford: az elmúlt napjaim azzal telnek, hogy próbálok Del Nerivel megbarátkozni. Valamennyire sikerült. Nyilván a megszokott 4-4-2-jében (vagy 4-4-1-1-ben) kell gondolkodni, ettől egy kemény, stabil, egységes gárdát várok. Ha fizikailag rendbe szedi a csapatot, ez elég lehet a dobogóra. Idén jól megoldotta a Samp-krízisét, remélem hogy nálunk is lesz tekintélye, és kitesz bárkit aki nem áll be a sorba.
Amúgy egy lutri, ahogy Prandelli, Allegri vagy Gasperini is az lett volna. Ferraraval beszoptuk, jó lenne ha fordulna a szerencsénk.

Marottától azt várom hogy ne legyünk továbbra is bohócok az átigazolási piacon, akiket mindenki hónapokig szívathat. Mostanában úgy mentek a dolgok, hogy előre bejelentették az átigazolási keretet, gyakorlatilag mindenki tudta, hogy kiket akarunk leigazolni, aztán egy D'Agostinot sem sikerült elhozni, Melot is csak azért mert volt kivásárlási ára. Szerencsére ma amikor Agnellit megkérdezték h mekkora a büdzsé, csak annyit válaszolt hogy ez nem publikus. Ennyi.

Azt is várom hogy ne beszéljenek mellé, Grossonak, Cannavaronak, Zebinának, Grygeranak stb., semmi keresnivalója már itt.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.20. 15:56:57

@kyalami: A 05-06-os szezonban pont szar volt, de a 2007-es bl-ben ordas része volt. A 3-0-ás Milan-MU-n például óriásit játszott. Amúgy igyen előrébb kéne tolni. Egyébként De Rossi az EB-n nem volt rossz, ellentétben a konföd kupával, ahol nagyon nem ment neki.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.20. 15:58:26

@Mr.AT: Majd a vébé után kell ezt megint megnézni.

horas 2010.05.20. 16:10:29

Amúgy ha belegondolunk a Juventus az egyetlen idei pozitívumát az igéretes szezon kezdetet Ranieri bácsinak köszönheti mert ez a Juve idén addig ment amíg az öreg szervezettsége munkája még benne volt a lábakban,fejekben...

Ha belegondolnuk Ranieri idei szezonjába a Roma-val és a Juve szezondkezdésébe...

ericcartmen 2010.05.20. 16:49:09

@Mr.AT: Az a baj, hogy tuti nem ez lesz a kezdő.
Zabrotta és Pirlo szerintem tuti kezd, de én pl Camoranesi és Iaquinta rendszeres játékától is félek.

Ja, és De Rossi nem irányitó, nem is tud ilyet játszani.

Mr.AT 2010.05.20. 17:26:30

@Csöncsön: Azért a közel háromszoros szorzót egyértelműen túlzásnak érzem.

Nézzük meg a transfermarkt-ot ebben a kérdésben, s még ha vannak is néhol alulbecsült néha meg felülbecsült értékeik, még így is kategóriákkal mérvadóbbnak tartom, mint ezt a kontár összegányolást.

A végleges spanyol 23as keretet már ismerjük, ez a következő:

Casillas (Real Madrid) 32 Mio EUR
Reina (Liverpool) 20 Mio EUR
Victor Valdes (Barcelona) 18 Mio EUR

Puyol (Barcelona) 28 Mio EUR
Sergio Ramos (Real Madrid) 27 Mio EUR
Piqué (Barcelona) 25 Mio EUR
Raul Albiol (Real Madrid) 18 Mio EUR
Arbeloa (Real Madrid) 12 Mio EUR
Capdevila (Villareal) 10 Mio EUR
Marchena (Valencia) 8 Mio EUR

Xavi (Barcelona) 65 Mio EUR
Iniesta (Barcelona) 60 Mio EUR
Fabregas (Arsenal) 55 Mio EUR
David Silva (Valencia) 32 Mio EUR
Xabi Alonso (Real Madrid) 30 Mio EUR
Sergio Busquets (Barcelona) 20 Mio EUR
Javi Martinez (Athletic Bilbao) 15 Mio EUR

F.Torres (Liverpool) 50 Mio EUR
David Villa (Valencia) 45 Mio EUR
Jesus Navas (Sevilla) 28 Mio EUR
Mata (Valencia) 23 Mio EUR
F.Llorente (Athletic Bilbao) 15 Mio EUR
Pedro (Barcelona) 14 Mio EUR

GK SUM: 70 Mio EUR
DF SUM: 128 Mio EUR
MF SUM: 277 Mio EUR
FW SUM: 175 Mio EUR
------------------
Spain team SUM: 650 Mio EUR

Az olasz csapat egyelőre 28 fős szűkítésnél tart, saját tippjeim szerint innen a következő csapat fog utazni (ugyanígy 3-7-7-6 osztásban felosztva a keretet):

Buffon (Juventus) 30,5 Mio EUR
Sirigu (Palermo) 8 Mio EUR
Marchetti (Cagliari) 7,5 Mio EUR

Chiellini (Juventus) 23 Mio EUR
Criscito (Genoa) 10 Mio EUR
Bonucci (Bari) 8 Mio EUR
Bocchetti (Genoa) 6,5 Mio EUR
Cassani (Palermo) 6 Mio EUR
F.Cannavaro (Juventus) 5 Mio EUR
Zambrotta (AC Milan) 4 Mio EUR

De Rossi (AS Roma) 38 Mio EUR
Pirlo (AC Milan) 22 Mio EUR
Montolivo (Fiorentina) 18 Mio EUR
Marchisio (Juventus) 16 Mio EUR
Palombo (Sampdoria) 10 Mio EUR
Maggio (Napoli) 10 Mio EUR
Pepe (Udinese) 9 Mio EUR

Rossi (Villareal) 22 Mio EUR
Gilardino (Fiorentina) 20 Mio EUR
Pazzini (Sampdoria) 17 Mio EUR
Borriello (AC Milan) 16 Mio EUR
Di Natale (Udinese) 15 Mio EUR
Iaquinta (Juventus) 15 Mio EUR

GK SUM: 46 Mio EUR
DF SUM: 62,5 Mio EUR
MF SUM: 123 Mio EUR
FW SUM: 105 Mio EUR
-------------------
Italy team SUM: 336,5 Mio EUR

Tehát nem hogy háromszoros, de még egészen kétszeres különbségről sem beszélhetünk.

Ebben pedig erőteljesen benne van az, hogy az olasz csapat sokkal heterogénebb, s a kevésbé szem előtt lévő klubokból érkező fiatalokat (védőket, csatárokat egyaránt) egyrészt jellemzően nem ismerik, és másrészt emiatt nem is ismerik el.

Itt egyben tökéletesen egyetértek @popp: kollégával - majd a VB után nézzük meg ugyanezeket a számokat.

vadkutya 2010.05.20. 17:49:30

@Mr.AT: Ennyi. Az egész nso-s cikk egy nagy baromság, írjunk a semmiről. Az meg,h Messi többet ér, mint a komplett olasz válogatott... Komolytalan.

ericcartmen 2010.05.20. 18:20:26

@Mr.AT: Atyaúristen, valaki pénzt kap azért, hogy megállapitsa ezeket a számokat?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.20. 18:48:17

@Mr.AT:

Mondjuk a kétszeres szorzó sem csekély... :-) De amúgy tök mindegy, mert nyilván nem lehet pontosan meghatározni egy-egy válogatott (játékosainak) piaci értékét, legfeljebb viszonylagos értékékről lehet beszélni; mint ahogy az is biztos, közhellyel szólván, hogy piaci érték még nem rúgott gólt.

A spanyol keret azért "homogénebb", mert szinte egytől-egyig minden spanyol kerettag sztárcsapatban játszik (másképpen szólva: _befér_ valamelyik sztárcsapatba), míg az olaszoknál nem mindenki. Ez a merítés mélységét jelzi a spanyoloknál, nem azt, hogy ne lehetne pöpec válogatottat összeállítani Osasuna-szintű csapatokból.

No de, azt hiszem, már most érdeme fölött lett foglalkozva ezzel a cikkel.

_alerob 2010.05.20. 20:14:57

Ezek a számok olyan relatívak. Személy szerint Chielliniért többet adnék mint Messiért, vagy Marchisioért nem adnék kevesebbet mint Xabi Alonsoért. Baromság az egész.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.20. 20:19:23

@_alerob:

Mondjuk ezzel alighanem egyedül lennél a világ klubvezetői között. :-)

_alerob 2010.05.20. 20:57:23

@Csöncsön: "személy szerint" más nem érdekel. Sőt, szerintem még beteg sem vagyok.

Hispan07 2010.05.20. 20:57:57

Ma minden milanos oldal azt írja, hogy végül Allegri lesz a befutó, és jön vele Marchetti, Astori és Lazzari - meglátjuk, én örülnék neki, jó, fiatal, de már nem kezdő edző. Moggi eközben Ibra megvételére bíztatja a Milant...

_alerob 2010.05.20. 21:48:53

Remélem valami vicc a Juventus új mezkollekciója

horas 2010.05.20. 23:08:41

@Mr.AT: Ebben azért komoly baromságok is vannak.
De Rossi nem ér 38 millót ahogy egyetlen nem rossz szezonon egy kis csapatban túl lévő Bonucci sem ér 8 mjadnem 10 millió eurót.
Ahogy a spanyoloknál Javi Martinez,Busquets és LLorente is jóval ár felett van.
De Rossi a legplafonon is 30 millánál megáll.
Bonucci talán jeleneleg még 5 millát sem ér.
javi Martinez is nagyon amx 10,Llorente és inkább alulról 10,Busquets meg csak a Barca miatt ennyire értékelt játékos a Zaragoza-ból a kutya nem hívná be a válogatottba ő is kb 15 millát érhet legmagasabb áron.

Mr.AT 2010.05.20. 23:19:21

@horas: Bonucci Inter-nevelés, igazán ismerhetnéd. :-) Őt mondják az új Nestának, qrva yo kis játékos, nagy szerepe van abban, hogy a Bari idén ilyen jól szerepelt. Egyáltalán nem túlzás érte 8 Mio EUR, sőt, még alul is van lőve.

2-3 hónapja írta egyszer a Gazzetta, hogy mi is nézegetjük, nagyon örülnék neki, ha ő jönne Canna helyére, Chiello mellé.

Itt egy goal.com-os link erről:

www.goal.com/en/news/10/italy/2010/03/02/1815167/bari-defender-leonardo-bonucci-not-focusing-on-juventus

horas 2010.05.20. 23:30:22

@Mr.AT: Rendben van,hogy ügyes meg fiatal,én sem értem miért kellett eladni,azért csak lehetett látni,hogy ügyes meg minden főleg úgy,hogy a középhátvedei az Inter-nek 32,32,34,37 évesek simán lehetett volna rotálgatni a csapatba jövőre meg áttudná venni mondjuk Materazzi helyét,de egy debütáló szezont jól le tudó fiatal játékos szerintem nem ér ennyit,símán benne van jövőre egy katasztrófális szezon,ahogy Burdisso sem lett egy fasza védő csak volt egy jó szezonja a Roma-ban,szerintem érted mire gondolok.Jövőre a mélyvízben kiderül mennyire is tud üszni a srác.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.20. 23:30:29

@Mr.AT: Tévedés, Faraonit mondják az új Nestának és ez valóban élő párhuzam. :)

horas 2010.05.20. 23:32:28

@rexford: Igen szopatás,egy pár hete ugyan ilyen Inter mez ment körbe az adott fórumokon....

Mr.AT 2010.05.20. 23:32:33

@rexford: Nekem ezzel nincs bajom, meg örülök neki, hogy nem tértünk vissza a korább sűrűbb csíkozásra, az kevésbé jött be, mint az utóbbiak.

Ugye ez volt az idei (7es csíkozás):
www.calciomaniaitalia.it/images/maglia%20junior%20juve.jpg

Ez a tavalyi (5ös csíkozás):
www.giellesport.it/immagini/articoli/maglia%20juve%2008.jpg

Ez meg az azelőtti (11es csíkozás):
www.calciomaniaitalia.it/images/maglia_juventus_07.jpg

Szokták váltogatni a designerek, hogy ne legyen ugyanolyan az összes fekete-fehér mezünk.

Az idegenbeli meg kifejezetten design-os, fasza ez a trikolór.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.20. 23:32:43

@Mr.AT: Az a durva, hogy a párja Ranocchia is n agyon jól játszott míg meg nem sérült.

@horas: Ha végignézük az árlistát egyáltalán nem túlzás a 38 De Rossiért. Szerintem ő most a legjobb olasz focista.

Mr.AT 2010.05.20. 23:34:22

@popp: De Rossi és Chiellini, egész pontosan. Fiatalok és posztjukon a világ legjobbjai közé tartoznak.

horas 2010.05.20. 23:37:51

@popp: @Hispan07:
Amúgy hihetelen miylen gyorsan változik a futball világában minden.
Ibrahimovic tavaly a messze aviláglegjobbjai között volt számon tartva,most meg rengeteg helyen hallom és olvasom,hogy ahol szóba hozzák mindenki a fejét fogja,hogy aztán őt ne.

Szerintem vissza kéne hozni az Inter-be,a bajnoskágban jó lesz a BL-ben meg majd Milito rugdossa gólokat.Elöször szerezni kelle gy jó edzőt és sikeresen felfrissiteni a keretet ami egyben előágyazás egy újcsapat építésének visszafele nagyon emgörgedett a csapat.És szerintem,ha Real ajánl 30-40 kzöztt Maicon-ért,elkell engedni Maicon max két szezont tud ebben a formában játszani,de leeht,hogy sokat is mondtam.Kolarov átveszi ezt a pozició tőle a csapaton belül,és a jobbszlen újabb alibi hely jövőre Zanetti-nek.Ez utóbbit kisebb zárójelben tessék olvasni,de azért tessék...

Mr.AT 2010.05.20. 23:37:59

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Faraoni először lépjen pályára első osztályú meccsen, aztán majd megbeszéljük, hogy ki is ő. :-)

Bonucci nemhogy pályára lépett, de mind az idei 38 meccset végigjátszva (!) tengelye volt egy qrva yo kis csapatnak, és már a válogatottban is bemutatkozott - azért nem egy kategória a kettő.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.20. 23:45:15

@Mr.AT: Persze hogy nem egy kategória - még. Bonucci remek játékos, de a titulus Faraonit illeti meg. Amúgy a Juve meg akarja még szerezni Bonuccit?

Hispan07 2010.05.20. 23:46:01

@horas: én nem fognám a fejem Ibrakadabra miatt, sőt - pusztán elképelhetetlennek tartom, azt meg viccesnek, hogy pont Moggi vetette fel

horas 2010.05.20. 23:46:31

@popp: A listához képest igen,de akkor sem ér közel 40 millát,kb Torres ér annyit...
De Rossi szerintem reális áron,tény,hogy most nem reális árak mennek,de szerintem kb 25-27 milla körül van.
Bonucci-t miért kellett eladni...
Több leehetőségt szeretnék az ifiknek jövőre amit Quresma és Muntari művelt idén és a múltban is voltak szörnyen gyenge teljesítmények(Solari,Burdisso),ezekre símán képesek lennének az ifik is,ha nem akkor meg csak nyer az ügyön a csapat,szal Santon és Balotelli példájából kiindúlva...
jövőre Krhin,Stevanovic,Donati,Obi szeretném ha többet játszana,több lehetőséget kapna.Egy egy félidőt megérdemelnek azért csak nem megy el rajtuk egy meccs...

értelmetlen_nevű 2010.05.20. 23:46:56

@horas:
"bajnoskágban jó lesz a BL-ben meg majd Milito rugdossa gólokat."

Most ez komoly? Minden tiszteletem Militoé, de azért ez nagyon vicces így.

Mr.AT 2010.05.20. 23:49:21

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Kell valaki Canna helyére, Del Nerinek hiába nagy kedvence Legro még a veronai időkből, azt azért aligha gondolja majd, hogy vele nyerünk jövőre bajnokságot. :-)

horas 2010.05.20. 23:53:11

@Hispan07:
A Milan támadó szekciójával nincsen gond.
Nincs mögöttük csapat...
Nem Ibrahimovic kell a Milan-nak hanem Yaya Touré,Evra,Vidic,meg mondjuk Montolivo.
És akkor még a padon mindig nincs senki...
istenem,hogy lelett nyúzva ez a csapat...

horas 2010.05.20. 23:56:41

@értelmetlen_nevű:
Mire gondolsz?
Ibrahimovic kb 25 (csak tipp),egyenes kiesés meccsen rúgott 3 gólt (1 Stuttgart 2 Arsenal)
míg Milito eddig pályafutása során összesen pályára lépett 6 egyenes kiesési meccsen rúgott szintén 3 gólt.
(1 Chelsea,1CSZKA,1 Barca...)
Na ez télleg vicces...

Mr.AT 2010.05.20. 23:58:19

LOL, hát ez qrva nagy. :-)

Láttátok már? :-) Szülinapi üdvözlet Zizou-tól a Family guy-ban.

www.youtube.com/watch?v=hYN54NZqlcw

horas 2010.05.21. 00:03:17

@értelmetlen_nevű: Ibrahimovic-ból perfekt vagyok,én már rég BL-fóbiáról beszéltem vele kapcsoltaban mikor még ezen kuncogott mindenki...
A Barca-val ezt ismét bebízonyította,az Inter-ben lehetett arra fogni,hogy egyedül van nincsen senki ki segítse egyedül kell megoldania mindent,de én láttam,hogy a bajnokikon olyanokat csinál amiket elötte szinte senki majd a sors döntő BL-meccsen kihagyja az ujgyakorlat szintű helyzeteket.
A Barca-ban már nem volt kire fogni mert konkrétan a világlegjobban passzoló legkreatívabb lgzsniálisabb játékosai dolgoztak a keze alá a leglátványosabb és hatásosabb támadófutballt játszócsapatban.

Ibrahimovic visszajön dominál a bajnokságban a BL-ben meg Milito mint Inzaghi rugdossa a gólokat... :)

értelmetlen_nevű 2010.05.21. 00:23:53

@horas:
Szerintem az Inter idén először komolyan vehető a BL-ben. Már tavaly is elég erős csapat volt, de nem fognám Ibrahmovicra a kudarcot, ha jól emlékszem a MU ellen is lőtt kapufát, ami ha bemegy, már lett volna esély a továbbjutásra. Mindenesetre én nem hiszem, hogy egy ilyen kaliberű játékosnak számítson, hogy mekkora a tét az adott meccsen.
A Barcelona már más téma, szerintem egyszerűen nem illik abba a csapatba, a végén már a bajnokikon sem ő játszott.
Én speciel nagyon örülnék, ha újra formába lendülne valahol, tavaly élvezet volt nézni a játékát. Remélem, hogy nem megy a City-be.

Egyébként én már nyáron úgy éreztem, hogy az Eto'o <-> Ibrahimovic cserével csak az Inter járhat jól (a pénz miatt persze). Annyiban tévedtem, hogy Eto'o is egész jól megél Olaszországban, bár nem fog 30 gólokat rúgni soha.

Egyébként nincs értelme az ilyen kijelentéseknek, de szerintem ebben az Interben Zlatan is simán hozná, amit most Milito. Össze sem lehet hasonlítani ezt a csapatot a tavalyi, vagy szezon eleji csapattal.

horas 2010.05.21. 00:34:53

Del Neri 4-4-2 őt akr játszatni
MEgy Buffon és Diego is.Hát ez papíron elég nagy faszságnak tünik meglátjuk.
Játszik valaki az elmúlt 5 évebn BL-4 között jutó csapatok közül bárki is 4-4-2-őt?
Az Mu talán de már az sem a hagyományos értelmben vett...
Silva lehet eljönne,de Robben-re gyakorltailag 0%esély van.Pazzini sokkal nem jobb mint Iaquinta de ez még érthető.Wallcott szerinem a Juve Quaresma-ja lenne...
Az szerintem totál baromság,hogy Diego nem illik a 4-4-2-be,Cassano nem egyszer játszik inkább kicsit Pazzini mögött,4-4-1-1-ben...Diego-t hiba lenne elküldeni...

MivelVilla elment a Barca-hoz valszeg szétszedhetővé válik a Valencia,inkább az Inter nyomuljon rá Silva-ra,a 4-2-3-1 támadó szekcióban a csatáron kívül mindehol jó és kegyetlen jó játékos,talán BL-döntősként olasz bajnok és kupa győztesként nagyobb eséllyel pályázik az Inter mint egy felépítőben lévő Juventus.
Kis túlzással szinte minden pénzt megér.

horas 2010.05.21. 00:41:15

@értelmetlen_nevű:
Szerintem Ibrahimovic-nál pszchiés gondok vannak,ezt a Barca-s szezonja alátámasztja.
Eto'o-t ugyanúgy lenyelték a jól védekezőp klubbok tavaly és taval elött is a Barca élén,MU,Chelsea.
Még is Eto'o a sorsdöntő meccseken betalált,Ibrahimovic nem.
Én láttam annyit Ibrahimovic-ot ilyen meccseken,hogy ez a kijelentésem meglapozott lehet.Az az ember komoly BL-meccset nem fog eldönteni soha.Főleg így,hogy Villa már meg is érkezett a helyére.
Én a Chelsea-ben látom lelki szemeimmel Kaká-val egyetemben.

értelmetlen_nevű 2010.05.21. 00:41:32

@horas:
Például a Bayern. Legalábbis ha van Ribery és Robben, de van Gaal általában mindig próbál valami 442 féleséget a pályára küldeni.

Diegot eladni tényleg hülyeség, pláne ha buknak rajta.

horas 2010.05.21. 00:45:25

@értelmetlen_nevű: Jó rendben,de a Bayen BL-döntője nem ennek a takitkának a magasfokra való kivitelezése miatt jött össze...
Aztán a franc tudja,nekem egy kicsit divatja múlt szisztémának tűnik,most nagyon megy a több (3) csatáros felállás plus kreatív ember.

horas 2010.05.21. 00:47:06

@horas: Szerintem több nagy csapat is valami hasonlóval fog előrukkkolni jövőre...
Chelsea,Real...

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.21. 00:47:37

@Mr.AT: Jó ebben kiegyezhetünk, lásd kivel van dolgod ;-).

@horas: Szerintem meg a közvélemény kegyetlen, mindenkinek lehet gyengébb szezonja. Első blikkre is úgy tűnt, hogy Ibra nem illik a Barcába, de szerintem a legtöbb edző még mindig szeretné a csapatában tudni. Aztán az is lehet, hogy idő kell neki, hogy megszokjon egy új bajnokságot, a Juvében sem volt valami hú de fergeteges az első évében.

értelmetlen_nevű 2010.05.21. 00:55:57

@horas: Szerintem a legtöbb csapatnál a rendelkezésre álló játékosanyag szabja meg a formációt. Az Interben nincsenek igazán jó szélsők, (Maicont leszámítva), viszont van egy rakás kiváló támadó, még szép hogy 433-at játszanak.
A Real lehet hogy 433-t fog játszani, ők kb. a nulláról indulnak. A Chelseat már nem hiszem, ott azért elég nagy változtatásokra lenne szükség. Kíváncsi vagyok kit vesznek Ballack helyére, bár ha Essien meggyógyul, akkor nem is lesz akkora hiányposzt.

horas 2010.05.21. 11:27:01

@popp: Persze a közvélemény ilyen,ez egyértelmű.
Szerintem más a szitu,Ibrahimovic mikor aJuve-ba került még egy kialakulóban lévő játékos volt,messze nem volt az a klasszis mint az Inter-ből távozásakor.
Sokan magyarázzák azzal,hogy kiagyta a felkészülési szezont és ezért ilyen,majd jövőre megcsinálja a felkészülést és akkor milyen fasza lesz.
Ez nálam "az angol csapatok jobban bírják majd a tempót" típusú kívülálló laikusoktól elkövetett nagyon szakértő vagyok szintű beszólás.
Kapásból 4 példa jut eszembe ennek a megcáfolására és egyetlen egy sem ami ezt alátámasztaná.
1.Sneijder
A második fordulóban egy derby közepébe csöppent állítólag Mourinho sms.ben küldte el az utasításokat.
2.Quaresma
Hulla szar volt tavaly,mindenki ezzel jött,hogy az utolsó pillanatban érkezett,jövőre megcsinálja a felkészülést a csapattal milyen fasza.Látjuk.
3.Pandev
Évkőzben csöppent a csapatba nulla meccsel a lábában szintén kezdőként,remek volt.
4.Robben utolsó pillanatban érkezett ő is a Bayern-hez ma a csapat perpillanat legfontosabb játékosa.

Ellenben egyetlen egy példát sem tudok akik későn érkezve egy gyenge szezon után ezekből az okokból kiindulva feljavultak.
Vannak olyan játékosok akik idővel épültek be a csapatba,de nem a felkészülés volt ott a bibi.

Szerintem Ibrahimovic ennél sokkal jobb nemlesz,főleg a BL-ben ésmáris van egy olyan konkurenciája Villa személyében akivel szemben szerintem semmi esélye.
Irány a Chelsea.

horas 2010.05.21. 11:30:36

@értelmetlen_nevű: Azért a Chelsea sem áll ám olyan nagyon messze attól.Drogba,Anelka,Malouda rendre pályán van vagy Kalou utóbbi kettő valamelyik helyén.
Lampard pedig félig meddig belepasszol a támadó középpályás-irányító-kreatív ember posztba.
Most nyáron megy Milner és ott is lesznek.
Ballack-al csak jól járt a Chelsea.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.21. 12:13:59

@horas: Szereted a sommás ítéleteket. Ezer meg egy sztár játékosnak voltak hullámvölgyek pályafutásában kiváló szezont követett gyenge és gyengébbet újra jobb. Aztán nagyon sok olyan példa is akad, hogy gyenge első után beleráázódott a tag új csapatába, hogy csak Ronaldinhot említsem. Fodballozni azért nem feljtett el.a bosnyák.

horas 2010.05.21. 12:51:20

@popp: Az biztos szeretek általánosítani.
Sok ilyen példa van amit te is írsz,de szerintem Ibrahimovic-al kapcsolatos felvetéseimet megindokoltam alátámasztottam.
Ibrahimovic-nak ez kb olyan oldala mint Seddorf-nak az,hogy rettenesen rossz büntető rúgó,ahogy Ibrahimovic sem a kiélezett helyzetek embere.

horas 2010.05.21. 12:53:27

@horas: Ez lassan 30 fele szeritnem kijelenthető.

Amúgy jövő év elején kellene egy ilyen poszt majd,hogy ki mit vár az új évtől.
Ki lesz a egnatív szenzáció ki a pozitiív ki hol végez miért...szerintem fasza lenne azon lehetne még a hülyeséget ragozni a végtelenségig...mármint a kommentek között

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.21. 13:17:58

bocs, mrAT, azért szedtem ki, mert betáraztam már egy posztba, még ma élesedik

Mr.AT 2010.05.21. 13:27:02

@_benito: OK, no problemo, lényeg, hogy lássa a nép, mert tényleg qrva yo.

Amúgy az eddigi legjobb a Guy Ritchie rendezte volt szvsz, a Take it to the next level.

www.dailymotion.com/video/x5xa4t_nike-take-it-to-the-next-level-dire_fun

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.22. 14:59:59

Cruz és Inzaghi a mai naptól nem tagja a csapatnak. A Kertész szerződése lejárt és visszavonul, Inzaghi pedig közös megegyezéssel szerződést bontott és a jövőben fiatalokkal fog foglalkozni. Simone személyében a 2000-es, fantasztikus Lazio utolsó játékosa is elhagyta a csapatot. Mindent köszönünk!

Mr.AT 2010.05.24. 14:38:54

Az igazsághoz mondjuk hozzátartozik, hogy nem csak az olasz, de az egyéb válogatottjaink (Sissoko, Melo, Poulsen, stb.) is hiányoztak, de ez akkor is vicces.

Juventus: Manninger - Zebina, Bernardini, Brandao, Grosso - Marrone, Padoin, Candreva - Diego - Del Piero, Trezeguet

Cserék: Bladi, Salihamidžić, Amauri, Grygera, Ekdal, Paolucci, De Ceglie, Yago, Esposito, Belcastro, Alcibiade

A meccs legjobbja amúgy Marrone volt, remélhetőleg kap lehetőséget jövőre is.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.24. 18:15:01

Radut most már nem csak a Manchester City és a Juventus keresi bőszen, hanem a Milan is, utóbbiak 1,5 milliós fizetéssel csábítják.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.24. 18:28:54

@popp: Jól van, látom ezeken a dolgokon fogunk még rugdosódni mi is. :)
Maradjunk annyiban, hogy Totti egy mutogatós, rasszista kiöregedett primadonna, Radu pedig a rugdosódós.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.24. 18:48:28

@popp: Oké, egyik oldalon egy idol, aki surmó rasszista, a másikon meg egy surmó (neked) aki mellesleg remek védő, nem véletlen az érdeklődés. Kár hogy van rá sansz, hogy távozik. Ej, de szép mondat volt ez az utolsó.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.24. 20:23:22

Azért sajnálom Cannavarót, a Juventusnak nem kell, ő haza akarna menni a Napolihoz, de ők sem kérnek belőle, szerződés nélkül lesz Dél-Afrikában.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.24. 21:10:55

@mbemba: Annyira focizik még jól, hogy egy Napoli szintű csapatnak erőssége legyen minimum 1 évig, a Juventusban is azért inkább a jobbak közé tartozott, nem rajta ment el az év. Gondolom a Napolinak is inkább a fizetése miatt nem kell, bár ki tudja. Sajnálom.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.05.24. 21:36:00

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Nápolyban a jövőt építik, és ha komolyan veszik magukat, akkor nem 37 éves védőt igazolnak.

Ha a fizetésen múlna, akkor szerintem Cannavaro lenne a felelős, mert ő már igazán kérhetne kevesebbet.

Amúgy semmi bajom vele, sőt! És persze szép lenne tesó mellett focizni egy idényt a szülővárosban.

Kívánom neki: San Gennaro és De Laurentiis adja meg ezt neki! :)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.25. 10:58:15

@mbemba: Mindeközben De Laurentis tárt karokkal fogadna egy másik veteránt, Luca Tonit.