Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

A Few good men - Serie A, #36

2010.05.03. 16:12 _benito

Az utolsó komoly akadály, amit az Inter és a bajnoki cím között volt, fogta magát, és ledőlt magától, most már a Chievo-Siena kettősben bízhatnak csak Rómában. A Roma is nehéz meccset tudott le, és - őszintén szólva - nem várt eredménnyel hozta a parmai túrát, én például arra számítottam, hogy összeesnek lelkileg. Nyert a Milan, és már matematikailag is biztos BL-résztvevő, ikszelt a Juventus, és már matematikailag is biztos, hogy nem BL-résztvevő, kettőjük között nem dőlt el semmi, a Palermo és a Samp tovább verekszik az utolsó kanálért a húsosfazék mellett. Az Atalanta a legszerencsétlenebb módon nem tudta életben tartani magát, most már csak egy másnapos leheletnyi választja el őket a Serie B-től, így valószínűleg kevesek kívánsága válik valóra, és bennmarad a Lazio.

Mert ha a futballnak vannak istenei, azok csak egy megfelelő büntetést szabhatnának ki a Lazióra: a kiesést. De közelítsünk józanabbul egy kicsit, hiszen Olaszországban járunk, itt azért egy számrendszerrel alacsonyabb a fehérruhás szűzlányok attitűdjének megnyilvánulási valószínűsége, mint Angliában, ahol kottára ugyanezt megcsinálták a dokkmunkások.

Ha akarsz látni zavarban levő Lazio-drukkert, akkor kérdezd meg tőle, hogy mivel lehetne durvábban betetőzni az idei tragikus évet: a kieséssel, vagy a Roma bajnoki címével? A mostani válasz már csalás, hiszen például a bolognai győzelemmel a Lazio igen messze került attól, hogy valóban kiessen (még azért nem lehetetlen), ezért úgy érezték, bőven belefér, hogy lefeküdjenek az Internek, és ezt büszkén vállalják is. Ugyanakkor ha valaki követi legalább minimális szinten a nemzetközi futball eseményeit, az tisztában van vele, hogy a fair play kifejezés nagyjából annyit számít Olaszországban, mint egy itt a piros, hol a piros standnál. Szoros, és egészen másfajta érzelmi kötődések szabják meg a Serie A kapcsolatrendszerét, mint a többi nagy bajnokságét. Ez az egész hajcihő a résztvevők mindegyikének imidzsébe tökéletesen belefér, és ne gondoljuk egy percre sem azt, hogy a Roma szurkolói nem tettek volna ugyanígy fordított helyzetben. És akkor a lazialék kifeszítettek egy transzparenst, amire ezt írták: Mourinho, egy igaz ember a hamis futballban. (Lazio-Inter 0-2)

Lassan elkezdhetik pácolni a húsokat Milánóban, a Chievo és a Siena ellen már nem lehet elbukni, és ezt talán már Rómában is tudomásul veszik lassan. Szörnyű érzés lehet, hogy egy ekkorát menő Roma pont beleszalad egy 20 éves történelmi csúcspontot ostromló Interbe, mert azt talán ragozni is felesleges, hogy ez a Roma az elmúlt négy év minden egyes bajnokságát úgy húzta volna be, mint annak a rendje. (Parma-Roma 1-2)

A Milan gyenge meccsen legyakta a Fiorentinát (1-0), amelyet úgy lerabolnak a nyáron, mint a bodzaszedők a siófoki aranypartot. Kicsit átrendeződnek az erőviszonyok a következő néhány évre, és ez nemcsak a firenzeiek egy szinttel lejjebb süllyedését jelenti, de a Milan sem valószínű, hogy megteszi azt, amire például a Juventus készül. A milánói keret 15 százalékát lenne szabad megtartani, a többieknek fel is út, le is út, néhányukat még seggbe is kellene rúgni, ahogy kiesnek a San Siro ajtaján. Ehelyett sokkal valószínűbb, hogy lesz némi toldozgatás-foldozgatás, néhány látszatigazolás, de a lényegit dolgok, azaz a problémák gyökere megmarad. Ez többek között azért is problémás, mert ha idén nem is bukja el a 4. BL-helyet a Serie A, jövőre egy reszketeg Milannal, és egy rutintalan Samp-Palermo kettőssel ez már szinte biztosra vehető, hiszen az EL-különítményre sem a legjobb ránézni.

Itt van mindjárt a Juventus, amely most már egészen biztosan nem szerepel jövőre a BL-ben, és ez nem is baj, ami az olasz kvótát illeti. A helyzetük annyival jobb, mint a Milané, hogy a szándék, és a tőke is rendelkezésre áll ahhoz, hogy az idei gyalázatot lemossák. Röpködnek a nevek és az összegek, egyelőre önző módon csak azokkal foglalkozunk, akiket szívesen is látnánk mi magunk is: Kjaer, Vargas, Torres, Kuyt – utóbbi kettő nyilván csak akkor, ha jön Benitez, amit viszont nem nagyon szeretnénk. Az idei évért pedig mindenki, akinek köze volt hozzá, nagyon mélyen szégyellje magát, beleértve ezt a húgyfos cataniai 1-1-et is. 

Az Atalanta a létező legdurvább mazószexre kényszerítette saját szurkolóit a bennmaradás szempontjából döntőnek nevezhető, Bologna elleni meccsen (1-1). Csak hogy még jobban fájjon, vezetést szereztek, aztán kihagytak egy tizenegyest, végül a hajrában egy öngóllal vágták el a kötelet maguk fölött. A két másik kieső nem tudott beleszólni a BL-helyért folyó csatába, a Samp otthon intézte el a Livornót (2-0), a Palermo Sienában nyert (1-2), és a Napoli is leelőzte a Juvét, miután nyert Veronában (1-2).

A Bari csúnyán megrakta a végére teljesen leeresztő Genoát (3-0), Koman nem játszott végig, de az első gólt ő készítette elő. A Cagliari-Udinese (2-2) sokkal jobb meccs volt, mint amit várhattunk tőle, és Di Natale is gólt lőtt, így 26 találatával még nincs nagyon messze az európai Aranycipőtől (Messi, 29), olasz gólkirályi címe pedig szinte biztosra vehető.

Hamarosan poszttal jelentkezünk a másodosztály állásáról, mert komoly izgalmak várhatók a Serie B hajrájában. A Lecce szinte biztosan visszajut, de a 2. és a 10. között csak 8 pont van, itt a playoff-helyekért hatalmas bunyó lesz az utolsó fordulókban. Még négy van hátra, egyébként.

Risultati e classifiche

641 komment

Címkék: olasz összefoglaló serie a

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr971971491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr.AT 2010.05.03. 16:39:11

Személy szerint szívesen olvasnék a Serie B-ről egy értelmes összefoglalót, az felettébb highly welcome.

Kjaer, Vargas és Torres természetesen jöhet, bármelyikük egyértelmű erősítés, ellenben Dirk Kuyt-től a jóisten mentsen meg minket, van már falábú elég a keretben.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.03. 16:40:25

@Mr.AT: Személy szerint szívesen olvasnék a Serie B-ről egy értelmes összefoglalót

hiányzik, ugye? :)

Hispan07 2010.05.03. 16:43:00

A Milan vmi borzalmas volt, a Megasztár esküszöm, sokkal szórakoztatóbb volt, pedig balfaszkodás ment mindkét pályán. Teljesen egyértelmű sajna, hugymeleg lábvízben való poshadás lesz egész addig, amíg nem lesz a csapat élén váltás - mármint elnöki/tulajdonosi szinten. Az új edző amúgy ma úgy áll, hogy Van Basten vagy Galli lesz. Kár Leóért, de így hátha nem tartjuk meg Mancinit.

Amúgy meg ismét: a "más is" "ha" és "volna" típusú takarózás pedig egyszerűen szánalmas, a Lazio még olasz mérce szerint is lárvaként viselkedett. Remélem együtt rohadnak majd a pokolban a Liverpoolal.

Hispan07 2010.05.03. 16:43:40

@imici77: a nap oltása, egyértelmű :))

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.03. 16:44:59

Szerdán kupadöntő az Olimpicoban! Forza Roma!

Rino 2010.05.03. 16:51:41

Újabb szégyenfolt az olasz focinak. Lazio, vár a B

Romanes eunt domus 2010.05.03. 16:51:59

"úgy lerabolnak a nyáron, mint a bodzaszedők a siófoki aranypartot."

enyje, elhatárolódom

blasco 2010.05.03. 16:57:26

A lazio tábor hangosabb volt az Inter gólnál, mint a vendégszektor... fuckin' disgrace

Mr.AT 2010.05.03. 16:59:40

@imici77: Bekaphatod bő nyállal, természetesen. :-)

pacino 2010.05.03. 17:00:11

Remélem minden laziale büszkén veri....
a mellét

szensavmentes asvanyviz 2010.05.03. 17:13:07

Le vagyok zsibbadva a tegnapi lazio-intertől. persze, nem az országos kettesen, mert az akkori annyi lett volna, ha a lazio az életéért küzd (max gigamázlival egy x), hanem másodsorban a játékosok mentalitásán (vsz telekakálták a gatyájukat a hétközi szurkolói fenyegetésektől) és elsősorban a lazio "ultrák" viselkedésétől. az NAGYON DURVA, h gyakorlatilag MINDEN világoskék szurkoló egyet akart: kapjon ki a saját csapata. Ez nagyon meglepett.
Esti Kornél (respekt a 73/74-es szezonban történtek elismeréséért, igaz, hogy más foci volt, de aki ismeri az akkori szurkolói életet, tisztában van azzal, hogy akkor sem állt közelebb egymáshoz a két csapat...) az előző olasz posztban arra hivatkozott, hogy a Roma is így tett volna fordított helyzetben.
Hát ezt nem gondolom. Inkább lett volna szakadás a szurkolók között, mert a Római mindennél jobban szereti a saját csapatát. Sokkal jobban szereti, mint amennyire utálja/gyűlöli/megveti a legfőbb riválist.
Persze, a mai világban az erkölcsi győzelem szart sem ér, de ha a lazio tegnap pl. emberfeletti győzelmet arat, akkor az egész olasz (és talán világ) sajtó felemeli, az lett volna a szezon megmentése. Persze akkor a "Scudetto game over" drapit le kellett volna cserélni egy "Senza noi siete perdenti"-re pl.
Ezen kívül az elég fontos számomra, mint a Romáért szorító szurkolónak, hogy a giallorossiknak nincs nagytestvérük, mert az sem kicsit megalázó, hogy a nagy lazio-inter barátság inkább egy szervilis kapcsolat, amelyben nem lazio az úr...

r_magpie 2010.05.03. 17:26:32

Amit a lazio csinált, az vállalhatatlan. Lehet ezt így vagy úgy magyarázni, de akkor is felfoghatatlan, hogyan lehet fontosabb a másik csapat gyűlölése a sajátom győzelménél. Ez beteg dolog. Beteg klub, beteg csapat, beteges szurkolók.

Iustizmord 2010.05.03. 17:27:36

"Az utolsó komoly akadály, amit az Inter és a bajnoki cím között volt, fogta magát, és ledőlt magától"

nem jó hasonlat, mert nem ledőlt hanem BEDŐLT, és a csúszósra vazelinezett rectum ritkán képez "komoly akadályt"

Iustizmord 2010.05.03. 17:28:23

@r_magpie: btw, mit szóla ehhez di canio, aki fair play díjat kapott???????

ESTI, VÁLASZOLJ !

Ganz 2010.05.03. 17:37:17

Di Canio nem volt gólhelyzetben...

Okos döntés volt kihasználnia a megfelelő pillanatot, hogy elismerjék a sportszerűségét.

Addig max a harcosságát lehetett elismerni (szerintem...)...

De nagy játékos volt, az tény. Még ha érdekes nézeteket is vallott (magáról, nagyközönség előtt).

Ganz 2010.05.03. 17:43:51

A Lazio-szurkolók csalódottak voltak, és felhúzta őket France' is (ahogy az mexokott).

A játékosok nem úgy mentek fel, amennyre meg lehetett állapítani, hogy ki akarnak kapni. A másodikra már elvette a kedvüket a közönség reakciója.

Egyébként egyetértek valakivel, aki azt mondta, hogy más csapat szurkolótábora nem viselkedett volna így.
Szerintem sem. De az S.S., az mindenben szélsőséges volt mindig, a szurkolásban is. Nekik ez belefért az imidzsükbe, és mondom mégegyszer, csalódottak voltak, de nem védem őket.

Ez valahol szánalmas, hogy ez szezon végén az okoz legnagyobb örömet, hogy a városi rivális nem lesz bajnok. Ez semmi. Ez se nem erő, se nem önuralom. Pedig gyakran ez a kettő ad egy jó meccset.
Ez kártékony volt.

Így sikerült.

klubhűség · http://www.youtube.com/watch?v=ayF8sBXDQsA 2010.05.03. 17:48:21

"Mourinho, egy igaz ember a hamis futballban."
Ez most önkritika a teljesen beteg laziaizéktől, vagy ezmiez?

szensavmentes asvanyviz 2010.05.03. 17:53:18

@klubhűség: igen, ez sincs meg. igazságtartalma nincs, de mounak biztos jól esett (bár vsz ő sem értette, h mit akarnak ezzel)

vsztk9111 2010.05.03. 18:01:42

Ne vicceljetek már! jöttök itt a rohadtul álszent szöveggel, hogy jaj milyen csúnya dolog lefeküdni. Egy tétnélküli csapat játszott egy téttel rendelkező csapat ellen, ráadásul a tétnélküli csapat szurkolói a bajnoki versenyben a téttel rendelkező csapatnak szurkolnak. Szerintetek a világon hol nem történik ilyenkor ilyen eredmény, Magyarországon hány ilyen meccs van. Esküszöm mi 2 vagy 3 éve a diósgyőri lelátón az utolsó fordulóban majdhogynem a Győrnek szurkoltunk pedig csak arról volt szó, hogy nekünk mindegy, a győr meg ha nyer, megelőzi a hülye lilákat a 3-ik!!! helyen. (pedig a Győrt se szeretjük)

Szóval nem értem én ezt a nagy felhajtást. A Napoli például mikor nyert utoljára idegenben. A Chievo simán lesz-rta a meccset, mert neki már mindegy volt. Ezért miért nem háborog senki?

Iustizmord 2010.05.03. 18:01:50

@Ganz: nem volt gólhelyzetben? szemben az üres kapuval, fejére ívelt labdával? szvsz gólhelyzet volt az.

Ganz 2010.05.03. 18:07:02

@Iustizmord: Nem tudom, sikerült volna-e levennie, úgy láttam a mozgásán, hogy nem fejelni akart. Meg is értem, mert a védő kábé pár centire előtte volt, közéjük esett be a labda. A védő akart fejelni, csak pont magas lett.

Paolo testvér mellreveszi, és utána talán ellövi a többi védő között. De rengetegen vannak a kapu, és közte.

Khm...
Remélem ugyanazt néztük...
:)

andree 2010.05.03. 18:09:02

@imici77: Valaki kifejti ezen mi az epic meg a zseniális? thx
btw. Mostantól minden meccsen a Lazio ellen fogok szurkolni. Kb mindent megtestesítenek amit utálok a fociban, és az azt körülvevő közegben. (gyűlölködés>>>szurkolás)

Ganz 2010.05.03. 18:15:49

@Iustizmord: Keresztbefut egy védő, egy másik meg visszalép rá, egészen pontosan.

Hm.
Nem tudom, tudott volna-e vele mit kezdeni.
Talán megelőlegezhetjük neki, ennyi év után.
:)

De ez nem volt gólhelyzet szerintem. Nem is volt nála a labda, nem birtokolta, csak kézzel, egy rövid időre...
:)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.03. 18:18:56

@Ganz: Magyarázd már be te szerencsétlen, hogy valójában azért vette le kézzel a labdát, mert nem tudta megjátszani. Beszarok rajtad.

Jól van gyerekek, mindenki játssza csak a hülyét, hogyne, csak és kizárólag a Lazio tenne ilyet mi? Jól van, lehet utálni, hangulatot kelteni, de ezt már bőven le lehetett zárni az előző posztban, elégséges és fájó önkritikát gyakoroltam én is, mindenki láthatta. Húzzuk ezt még kicsit, jajongjunk, siránkozzunk, keltsük a hangulatot. Ajánlom mindenki figyelmébe _benito szavait: ne gondoljuk egy percre sem azt, hogy a Roma szurkolói nem tettek volna ugyanígy fordított helyzetben. Erre már nincs nagy duma mi?
Sebaj, mindenki szívhatja a fogát, nem fognak kiesni, jövőre pedig előre a nemzetközi kupás helyekért, amire ez a csapat képes is. Röhögni rajtatok azért jólesik.

@r_magpie: @Rino: @andree: Ti pedig csak úgy lazán menjetek a halál vérvörös ringlófájára szüretelni.

Rino 2010.05.03. 18:29:41

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: szar lehet most neked, ezért eltekintek a megemlítésemtől. vagy inkább válaszra sem méltatlak.

szensavmentes asvanyviz 2010.05.03. 18:32:41

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: nem feltétlenül a hülyét játszik mindenki. 2-est vártam, ezt bizonyítja a fogadási szelvényem. dehát az, h 50000 ember mind ezt akarta (és ha muslera megfog mindent, már el lenne törve a lába - vagy még rosszabb-) az engem spec meglepett. ennyi.

Ganz 2010.05.03. 18:35:07

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Őőő, bocsánat, velem nem az ellenfélhez való viszonyulás mondatta a fentieket.
Én jelentős mértékben szimpatizálok a Lazio-val, de a roma-s cimborámat azé nem húzom karóba.
Naés az Inter is a szívem csücske, éppen ezért érzem hülyén magam a tegnap este miatt.

Di Canio egy dolog. Annyit mondok, sztem nem volt akkora helyzetben, hogy akármennyire vajszíve van, ne rúgja be.

Esetleg az lehet a kérdés, hogy ugyanennyire frusztrált állapotban lévő szurkolók tettek volna-e hasonlót.

Persze ezt nem tudhatjuk.
De azt itt mindenki elfogadja szerintem, hogy nem lehetett verebet fogatni veled, mikor Zarate mellérúgta, vagy Samuel befejelte.

gasbert 2010.05.03. 18:38:14

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Elmondásod szerint egyetértesz a többséggel és elitéled a laziale ultrák tettét , akkor kérdem én miért esik annyira rosszul ha pl. Hispan07 ugyanazt leirja csak más szavakkal ?

Ganz 2010.05.03. 18:38:51

Rosella Sensi : "Az Inter szégyellheti magát!"

Hehh...??!

Én meg ezt nem értem.
Vagy nem jól értem.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.03. 18:40:04

@Rino: A tegnapi szégyenérzetet a hozzád hasonló kommentelők agyament hülyeségei azért szépen mulasztják, ezért köszönet!

@Baráth György: Nem is volt semmi gondom a hozzászólásoddal.

@Ganz: Mindenki hülyén érzi magát aki kettejük közül drukkol valamelyiknek, főleg a hazaiak hívei, ez van, de bőven kimerítettük már a témát.
Di Canio egy szenzációs egyéniség és futballista volt, a legnagyobbak egyike, aminek egyik legszebb példája ez a bizonyos tette. Semmiből nem állt volna neki folytatnia a játékot, de nem tette, mert hatalmas tisztelet volt benne a megfelelő helyzetekben.

dzzzzz 2010.05.03. 18:41:00

Nem értem a problémát, a Liverpool és a Lazio is egy úgy általában nálánál erősebb csapat ellen játszott, számukra tét nélküli meccset. Beleadtak annyi lelkesedést mint egy nyáriszünet végi barátságos meccsbe, mi ezen a furcsa? Ráadásul a Liverpool már amúgy is ki volt készülve a csütörtöki 120 perctől.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.03. 18:41:10

@gasbert: "Magamat kigúnyolom ha kell, de hogy más tegye nem tűröm el!"

szensavmentes asvanyviz 2010.05.03. 18:45:12

@Ganz: van feleséged? akkor könnyebb megérteni, női kétségbeesett hülyeség. (remélem - és valószínűsítem), hogy az enyém nem olvassa ezt a blogot.

Ganz 2010.05.03. 18:49:05

@Baráth György: Nekem eddig úgy csapódott le, hogy a csajok nemigen értenek a focihoz...
:)

giacinto 2010.05.03. 18:50:14

"mert azt talán ragozni is felesleges, hogy ez a Roma az elmúlt négy év minden egyes bajnokságát úgy húzta volna be, mint annak a rendje."

azért ez nem egészen egyértelmű, sőt. sztem totálisan képtelenég.

1, Az Inter idén rengeteg pontot bukott fontos BL-meccsek előtt. nem keveset vett ki belőlük a 3-as front, ami éppen a bajnokságban ütközött ki.

2, ilyen kevés ponttal az utóbbi években nem lehetett bajnokságot nyerni (A romának max80 pontja lehet most)

balu11 2010.05.03. 18:52:05

sztem ekkora sportszerűtlenség után egyszerűen nem elegáns azzal jönni, hogy "de biztos más is ezt csinálta volna" - ezt gyakorlatilag mindig, minden helyzetben el lehet lőni

ilyenkor kussolni illik, max elnézést kérni, vagy ha nem vagy benne, akkor együtt szégyenkezni a "kollégákkal"

(kicsit olyan, mint a mai magyar politikai kommunikáció...)

((NO OFFENSE))

Ganz 2010.05.03. 18:52:32

@Ganz: Moratti is ráhagyta. Megérti a "her sensitivity"-t...
Lehet, hogy éppen megjött Róza nénénknek.

Namindegy. Egyébként sajnálom a Roma-t, habár a kezükben volt nagyjából. Talán az egész idény alapján az Inter jobban megérdemli. Talán.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.03. 18:55:35

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Te feltételezel, míg tegnap megtörtént ami, amiről te is elmondtad mi. Szóval lehet azzal takarózni, hogy Roma szurkolók is ezt csinálták volna, de kuffára nem tudhatjuk. Egyszer volt a Roma hasonló helyzetben, több mint harmincöt éve, akkor megverték a Juvét - ennyit tudunk.

Egy momentumról elefeledkezel, amit más is megemlített, hogy a Romának nincs afféle nagytestvére, mint az Inter, sőt a Roma szurkolói az Juvét vagy az Intert sem szeretik, khm. A magamrészéről elképzelhetetlenek tartom, hogy a Roma szurkolók hangosan örülnének egy Juve gólnak az Olimpicoban, legyen szó akár a Lazio esteleges bajnoki címének tova szállásáról.

Rino 2010.05.03. 18:59:32

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: te kenegeted a szart itt árral szemben, de nyugtasd csak a lelkiismereted. nincs mit.

Hispan07 2010.05.03. 19:00:51

@gasbert: ne reagálj erre a szerencsétlenre, az elmúlt napokban még itt hencegett, hogy mennyire nagy a lazio-inter öribariság és hogy majd milyen frankón leadják a meccset. Szánalmas, szóra és válaszra nem érdemes.

nalazo 2010.05.03. 19:08:25

Nagyon úgy néz ki, hogy Esti Kornél egyedül viseli el az álszent demagógiát, és itt az NST-n neki kell megváltania a Lazio bűneit, amiért a farizeusok keresztre feszítenék.

fran7 2010.05.03. 19:10:41

Én nem értem a Roma drukkerek sértettségét. Egy ki-ki meccsen, ahol megvolt az esélye a Lazionak a nyerésre, egy félidőn át jobbak is voltak a kékek, megfordították a meccset, s megérdemelten nyertek. Ezekután valami egészen infantilis módon lásd Totti provokálták az ellenfelet. S ezért kapott valami aprópénz büntetést az olasz ligától. S utána elvárják, hogy kihajtsák a belüket az Inter ellen. Ezt senki nem gondolhatja komolyan. Főleg úgy hogy nem nehéz elképzelni az elmúlt két hét "kedves" fricskáit Róma utcáin és munkahelyein. S akkor beszélünk tisztességről. Nem a Lazio játszotta el a becsületét először. Én azon csodálkozom, hogy Totti még nem kapott a provokációiért két nagy pofont valamelyik olasz kávézóban.

Ganz 2010.05.03. 19:19:30

@fran7: Igen, ez érdekes.
Balotelli, a kisfiús-humoros mutogatásért laza kerékcsavarokat kapott a verdára.
Totti nyilván tankkal jár edzésre.

Tegnap este azon filóztam, hogyapicsába tudnám meglazítani egy Audi RXS-mittoménminek a kerékcsavarjait. Az is ilyen sima 10x10-es, normál kulccsal csavarható? Meg egyáltalán.

gasbert 2010.05.03. 19:20:16

@Hispan07: Többet nem reagálok , igazság szerint nem is akartam beleszólni de kikivánkozott belőlem a kérdés . Szerintem ez a vita már erőssen szarkenegetés és az érdemi részén(ha volt ilyen) már túl vagyunk .

Milanról , a Fio elleni meccsről csak összefoglalót láttam , amiből nekem abszolút jó meccsnek tűnt , Ronaldinho egész jól mozgott ismét , ki is osztott két gólpasszt Huntinak . Állitólag Pato már pályára léphet Genoaban , bár már nem sokat számit , szeretném még látni ebben az idényben mert ez a nyár ismét nem sok jót igér.

Asidotus 2010.05.03. 19:22:20

Ha a Lazio nagyon meg akarta volna nyerni a meccset, akkor is elverték volna. Nem véletlenül vannak ott, ahol.
Mondjuk, a Laziot sosem a szurkolói miatt szerettük.

Titi120 2010.05.03. 19:24:19

Elképzeltem magam előtt a helyzetet, hogy Fradi - mezben ott állok a tizenegyes előtt az utolsó forduló utolsó mérkőzésének 90-dik percében, s tudom, hogy ha belövöm, akkor bajnok a Dózsa.

Én bizony kikúrnám a Nagyvárad térig, az fix ! :D

Ganz 2010.05.03. 19:26:16

@Titi120: ...olyan faszán még nem helyeztek tizenegyest, ahogy bevernéd. Erő se lenne benne, ettől lenne méginkább demoralizáló...
:DD

Hispan07 2010.05.03. 19:29:59

Megy itt ez az álszent hiszti holmi nyilvánvaló bundázás és sportszerűtlenség miatt, pedig hát mindenki beláthatná végre, ez az igazi tökös, belevaló dolog:

a csalás alapvetően rendben van -> mert a rendszer már csak ilyen szar... -> tehát úgyis mindenki más is csal... -> de mindenképpen csalni fog... -> de ha nem, vagy ez nem tetszik neki, akkor nyilván egy hazug képmutató álszent... -> és a csaló, az legalább őszinte, tökös ---> VÉGKONKLÚZIÓ: a csaló a menő, a tisztességes meg egy lúzer fasz

Aki meg nem ért egyet, képmutató fasz. Balatonőszöd rulez.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.03. 19:31:50

@Hispan07: Én tudom, hogy fáj a csapatod szereplése, de vannak ám alternatív módok a csalódottság levezetésére. Sétálj egyet, menj el úszni, mittudomén. De ezzel a szánalmas váteszstílussal állj már le.

@popp: Geci volt a Lazio, gecik voltak a szurkolóik közül sokan, pont. Ez van, _benito pontosan leírta, mennyire nem egyedülálló ez Itáliában. Ez nem ment fel senkit, de tény.

@fran7: Ebben is komoly igazságok vannak.

@gasbert: Így is van, pace neked.

@Nűnű: Igazad van, mert azok egytől-egyig megveszekedett, minden nap zsidót és cigányt verő csőcselék. Meg is igazítom a Duce képet a falon.

Amit akartam, elmondtam ez ügyben, akinek van szeme a látásra, pontosan olvashatta a véleményem. Messzemenőkig önkritikus volt és szégyenkező, mert volt mire. Ez van. Livornóban megérdemelne egy vereséget a Lazio, még akkor is, ha mindig különös öröm elverni őket, szegény humanista baloldaliakat.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.03. 19:33:50

@nalazo: ó, te is durrognál, ha az Inter szenvedne el egy ilyen sztorit.

Hispan07 2010.05.03. 19:35:30

@gasbert: Ronáldinnye tényleg hajtott rendesen, de Huntelaar kifejezetten gyenge volt, mint kb mindig, pedig tavasszal már játszik is rendszeresen. Sajnos az egész csapat úgy egyben lassú, körülményes, totál fogalmatlan volt, a 11es jogos volt ugyan, de az eredmény a legkevésbé sem volt igazságos. ha pedig nyáron Pato-t is eladjuk, hát... nem sok jóval kecsegtet a jövő.

Mondjuk ami felbasz, hogy Leo legalább ilyenkor miért nem teszi be Albertazzit meg Adiyiah-t, esetleg még más ifiket, hogy szokhassák a légkört..? Tényleg, vajon a nagy spórolás közepette vajon Paloschit visszahozzuk végre?

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.03. 19:45:35

@fran7: Mivel Totti elég sokkal nagyobb játékos, mint Baronio az ő mozdulatait megkülönböztetett figyelemmel követi a média. Baronio egyébként ugyanazt mutatta egy éve, amikor nyert a derbyn. Aztán ha olyan jól működik az empátiád a Lazio játékosok és szurkolók érzéseivel kapcsolatban, abba is belgondolhatnál, hogy Totti fejéhez milyen válogatott sértéseket vágnak a lazialék már több mint tizenöt éve egy-egy derbyn, az tuti, hogy a merda még egy finomabb jelző. Ezzel amúgy nincs is bajom a derby az, derby.

A délutáni Atalanta meccs eredményének tudatában arra sem gondoltam, hogy a Lazio játékosai össze fogják szarni magukat, na de az a hangulat, ami az Olimpicoban honolt egészen elképesztett. Az is csak kis túlzás, amit itt valaki írt, hogy Muslerának talán a kezét is eltörik, ha nem kap gólt.

gasbert 2010.05.03. 20:16:39

@Hispan07: Albertazzi nem kipróbálásával egyetértek , amikor mentünk Palermoba és nem volt csak egy Silvánk a két középső posztra , erre Leo berakja Oddot , hibázott is . Ha Albertazzi hibázik és megy el rajta a meccs az ember nem is lenne annyira mérges mert tudja h még fiatal és tapasztalatlan de Oddoról mindenki tudja h mióta visszajött szart se ér .
Paloschit nagy hiba lenne elherdálni , nagy potenciál van benne , ha már mindenképp fiatal csapatot akarunk neki helye van benne .

fran7 2010.05.03. 20:22:21

@popp: Engem ebből a szempontból nem érdekel a média. Saját szememmel láttam. Tudom ez sokszor más esetben becsukott szemet jelent, vétkesek közti cinkosságot. Én például mivel nem láttam ahogy a spanyolokat kiverték a dél-koreaiak ezért nem idegesít. Ez van túl kell lépni rajta. Az hogy meg mit vágnak az ember fejéhez, szerintem nem számít, mert az nem rajtam múlik. Ha más bunkó nekem nem kell annak lennem, de ha én keménykedem a pályán ne lepődjek meg, ha valaki velem is kemény lesz, egy határon belül. De a legdurvább játékosok szoktak összeesni az ellenfél tekintetétől. Mint Zidane szerintem náluk egy családi vitában durvább dolgokat vágnak egymás fejéhez, mint amit Materazzi mondott. S ezt mondom úgyhogy én már akkor elpirulok, ha csak gondolatban fel kell idézni egy eseményt, ahol valaki káromkodott egyet. Tehát nem Materazzit akarom ezzel védeni, felmenteni. Olasz foci tanulja amilyen az adjonisten olyan a fogadjisten. Svéd-dán 2-2.

hetzer87 2010.05.03. 20:23:18

@Baráth György: jaaaaaaaaaaaaaaaj a szentek...hogy nem nőnek szárnyak a kibaszott vállaitok fölé

vicc!

hetzer87 2010.05.03. 20:29:38

@Ganz: sztem meg az a szánalmas hogy tágra nyitott szép szemekkel várták a ManU meg a Roma fanok,hogy ugyan már legyen szíves nyerje meg helyettük a bajnokságot az ősi rivális...

lehetőség volt rá?volt...Sampdoriától kikapni otthon?akkor meg miről beszélünk?

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.03. 20:33:15

@fran7: Szép eszmefutatás épp csak ellentmond némileg az előzőnek, amikor a Laziot védelmezve azt kérdezted mit vártak a romanisták. Most meg azzal jössz, hogy ha más bunkó velem, attól még nem kell feltélenül annak lennem nekem is. Ezutóbbi akkor a Laziora nem vonatkozik?

hetzer87 2010.05.03. 20:38:52

@fran7: na ja..ennyit a kápitánóóóról meg a messzeföldön híres római sportszerűségről

szensavmentes asvanyviz 2010.05.03. 20:40:53

@hetzer87: csak egy gondolat, vélemény. mint amilyen neked is van, csak a kifejezésmódodon csiszolhatnál kicsit.

hetzer87 2010.05.03. 20:41:12

@Titi120: ennyi :D még talán a saját kapum felé is lőném :D

oh nooooooo

Ganz 2010.05.03. 20:41:56

@hetzer87: Én is ezt mondom, hogy a kezükben volt nagyjából.

Nem volt elég szerencséjük, és későn állt össze a csapat.
Ha két-három fordulóval előbb kezdenek el jobban játszani, talán most már bajnokok lennének.
Tóth Feri bácsi se bírja már annyira magát. Mindenesetre tanítani lehetetlen gólt szerzett legutóbb.

A Lazio tegnapi produkciójáról meg nem érdemes beszélni már.
Az egy elég rosszul elsült, szerencsétlen kínkeserv volt mindenkinek, szerintem.

Az viszont utólag jutott eszembe, hogy mi lett volna Cruz-zal a kezdőben. Esetleg Rocchival is, kicsit hátrébbról indulva. Vagy egy még kamikázébb felállással. Hát, ez a hajó már elment.

Szerintem mindenki tanult belőle.
Beleértve a szurkolókat is.

Bár én idealista vagyok.

hetzer87 2010.05.03. 20:43:35

@popp: profi futballista...azért fizetik hogy játsszon,nem azért hogy a szurkolók beszólogatásaival foglalkozzon

hetzer87 2010.05.03. 20:44:15

@Baráth György: bocs...csak majdnem leszakadt az ég :P

IIsten 2010.05.03. 20:44:34

az biztos: ha a Roma, ill. a "szurkolók" tennének ilyet, én nem védeném őket egy másodpercig sem.

mindenesetre ez az egész a földön fetrengő olasz fociba egy szépen sikerült rúgás volt...

Piiii 2010.05.03. 20:45:09

nem is arról van szó, h a Lazio nem játszott teljes erőbedobással, mert ez érthető az Interrel való barátság és a Roma iránti utálatból. hanem amilyen feltűnően tették, arra nem volt még ilyen példa szerintem. hát a Tv-ben nem láttam még ilyet h a kommentátor ennyire "alázzon" egy csapatot, a szurkolóit, mert már bocsánat de kb ezt tette. h a Bognár Gyuri a stúdióban kb "kiröhögte" őket h ilyet ő még nem látott és h ez nevetséges. h a 2. félidőben 22 sétáló embert látunk, h a szurkolók kb kifújolták volna egy esetleges Lazio-s gólszerzőt, bár ezt nem tudhatjuk, akárcsak azt se h a Roma szurkolók így tettek volna. ahogy az előttem szóló kolléga, már leírta, azt merem én is állítani, h egy Juve-t nem kezdenének ünnepelni. lehet h, nem sajnálkoznának, ha evvel elvennék az esetleges bajnoki címet a Laziotól, de h ünnepeljék, az elképzelhetetlen.

hetzer87 2010.05.03. 20:46:55

@Ganz: felesleges azon rágódni...akkor is sima vereség lett volna...sportszerűtlen volt,ezt nem is vitatja senki,ez van

hetzer87 2010.05.03. 20:50:02

@Piiii: az jobb lett volna ha úgy csinálnak mintha fociznának és fájdalmas fejet vágnak a vereségkkor a szurkolók meg szomorúan hazabandukolnak aztán otthon meg pezsgőt bontanak?!?!?!

kicsit olyan őszöd íze lett volna..ez legalább tiszta sor,mindenki tudja mire ment ki a játék,még ha rettentően sporszerűtlen is

szensavmentes asvanyviz 2010.05.03. 20:50:48

@hetzer87: semmi gond. én másképp gondolom és abban sem lehetek biztos, hogy ha a másik oldalon lennék, ugyanúgy gondolnám. ideges nem voltam, egyrészt, mert ha az inter nyeri a bajnokságot az papírforma, másrészt meg ha a Roma hozza a maradék kettőt, akkor megnyerik, m az inter x-el sienában ;)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.03. 20:51:17

@hetzer87: Azért Totti játszott is a legtöbbször nem is akárhogy, éppen ezért utálja őt annyira a Lazio tábor.

Ganz 2010.05.03. 20:54:21

@hetzer87: Nem vagyok benne biztos. Az Interen a túlzott magabiztosság jelei mutatkoztak időnként.
Meg a pánik, mikor valahogy mégis otthagyták őket a középpályán. Nem volt gond a csapattal az első félidőben, míg nem kezdtek el kifejezetten fújjolni egy szebb megmozdulás után "azok" az idióta brigantik.

Muslera világbajnoki formában védett mondjuk, az igaz.

De sokmindent nehéz beléjükmagyarázni, azt is helybenhagyom. Ez van.

Weah_ 2010.05.03. 21:04:28

estét, nst! minden olasz cikket elolvasok, néha még írok is, ezért is meglepő, Kornél olvtársunk 'viselkedése'...nekem az jött le a hszeidből, h nem ilyen ember vagy, pláne semmivel sem magyarázható az, h most mindenkivel ölre mész!
ami történt megtörtént (nem értek egyet _benitoval, h mindenki ezt tette volna..), nagyon nem volt szép dolog. de nehogy már a fórumosok többsége legyen ezért a geci!!!

Gabez 2010.05.03. 21:09:19

Gonosz Inter+Lazio. Pfúj.
Szent Roma. Halleluja!

Ez a Kolarov fickó nagyon jó és csak 24 éves. Maiconnal világklasszis hátvédpár lehetnének. Remélem, összejön a biznisz.

hetzer87 2010.05.03. 21:09:33

@Baráth György: ennyi..nem lehetünk egyformák

Ganz 2010.05.03. 21:09:44

@Weah_: Dr.Estivel nincs baj, én csípem, a Barca-Inter után rengeteget szórakoztam rajta és rizlán.

Az majdnem olyan jó volt, mint a meccs.
:D

fran7 2010.05.03. 21:10:35

@popp: Én igyekszem nem bunkó lenni azokkal, akik velem szemben azok, de a legnagyobb emberszeretet mellet is van egy pont, ahol életbe lép, ha te így akkor én is. Rosszul érzem magam tőle, de ahhoz hogy bizonyos dolgok ne fajuljanak el ezért szükség van rá. Nem azt mondom, hogy Totti kimutogatását ne lehetne elnézni, de ép csak két hete volt, még nehéz volt elfelejteni, még ebben a mediatizált világ emlékezet is eltart addig. Azt hiszem Totti viselkedése megtanít arra, hogy a legnagyobb ellenféllel szemben is lehet és érdemes tisztességesen bánni, még akkor is ha győzedelmeskedtem. Lásd nem ünnepeltettem ápr. 4. a felszabadítást azokkal a katonákkal emberekkel, akik épp most értek haza a malenkij robotról, ahol a felszabadítók rabszolgaként dolgoztatták őket.

Ganz 2010.05.03. 21:11:02

@Gabez: Maicon megy a Lazioba...??

hetzer87 2010.05.03. 21:13:27

@popp: senki nem vitatja...meg azt se hogy fikázzák a Tottit...Di Caniot sem imádták nyilván a Roma szurkolói

de javíts ki ha tévednék,ő nem rohangált az ellenfél tábora elé mutogatni egy győztes meccs után

Ganz 2010.05.03. 21:18:40

@hetzer87: khm..., khmm... szerintem Di Canio atyához képest ez a Totti gyerek egyszerű polgárjogi aktivista.

Most így hirtelen több kép is beugrik, mondjuk főleg 3:0 nemoda a Roma ellen - esetekben.

Don Francesco viszont kellően elhivatott hozzá, hogy majdan, pár év múlva, elhomályosítsa parasztságban Paolo-t.

Egy ember, aki feltette az életét erre az egészre, és milliós nagyságrendű a gyermekek száma, akik olyanok szeretnének lenni, mint ő, nem tehet ilyet.

Semmilyen körülmények között.
Szerintem.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.03. 21:19:43

@fran7: Két malomban őrlünk. Az efféle gesztusok velejárói a derbynek, nem Totti mutogatott először. Ugyanakkor meg szerintem azt a jogosan elítélhető gesztust semmilyen szinten nem lehet egy lapon említeni azzal, amit tegnap a Lazio játékosai, de még inkább szurkolói műveltek.

Nem csodálkoztam, hogy a Lazio nem teszi oda magát, mint a Roma ellen és igen _benitonak is igaza van abban, hogy játszottak már leadott meccset kis tesók nagyobbakkal. Na de azért olyat talán nem nagyon láttunk, hogy egy csapat ultrái az ellenfél gólját ünneplik zászlókat lengetve. Rendben van, hogy nem sírnak az Inter góljánál, de ünnepelni annál és a kapura törő játékosukat vagy bravúrt bemutató kapusukat kifütyülni minden mértéket alulmúl.

Na ezzel a részemről lezártam a témát.

Ganz 2010.05.03. 21:21:41

Fülöp : "...és a végére maradt a futball megcsúfolása..."

Na, most megnézem a második "összefoglalóját".

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.03. 21:23:05

@hetzer87: Baronio viszont megtette tavaly tavasszal a 2-4 után, érted egy Baronio!

Leon Osman 2010.05.03. 21:24:17

Tudtam én, hogy ma este is röhöghetek egy jót. Teljes mellszélességgel Kornél mellett állok, röhej, amit leművelnek itt egyesek. Forza Lazio :)

Mellesleg, ha már angol posztra nem futi, megjegyezném, hogy Az Everton női csapata elkalapálta az Arsenalt az FA-kupa döntőben. Öröm és bódottág...

sh4d0w 2010.05.03. 21:24:26

@_benito: Galliani képben van, mint Mona Lisa:

"Olasz lapértesülések szerint Silvio Berlusconi, az AC Milan tulajdonosa Marco van Bastent szerződtetné a jelenleg a labdarúgócsapatot irányító Leonardo helyére.
A milánóiak a korai Bajnokok Ligája- és kupabúcsú után a bajnokságban is csak a bronzéremért harcolhatnak. Az eredménytelen idény miatt Berlusconi már jelezte, nem Leonardo lesz a vezetőedző a következő bajnokságban. (nb1.hu)"

Találhatsz kettőt, milyen edzőpápákat szemelt ki Leo helyére: Van Bastent, akinek edzői pályafutásáról nem sok nyom maradt bennem, illetőleg az Ancelottit segítő Filippo Galli...

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2010.05.03. 21:27:51

Jelenleg a www.golvago.com/ felhasználói szerint a SerieA játékosainak teljesítménye alapján az alábbi sorrend alakult ki:
1. Jorge Andrés Martínez Barrios
2. Ezequiel Alejo Carboni
3. Alberto Gilardino
4. Giuseppe Mascara
5. Massimo Maccarone
6. Stevan Jovetic
7. Paul Codrea
8. Francesco Totti
9. Gennaro Delvecchio
10. Wesley Benjamin Sneijder
Minden meccs után értékelhettek. Egy nick elég hozzá, hogy beszállj!

sporttárs 2010.05.03. 21:32:03

Én abszolút kívülállóként hangosan röhögtem ezen az egészen, mert nagy barátja vagyok az abszurd humornak. És az, lássuk be, elég abszurd, ha egy csapat már eleve ki akar kapni, s ennek nincs anyagi oka vagy a saját jövővel kapcsolatos számítás, éppen ellenkezőleg, az a jövő is le van szarva - egyszerűen csak ennyire utál egy másik csapatot. MUHAHA! (Éppenséggel már Totti mutogatásánál is ez volt az érzésem, de azt még túl könnyű volt egy prosztó gesztusnak tartani.)

Bizonyára úgy van, ahogy Benito írja, ennyire speciális érdekhálózatok határozzák meg az olasz focit, persze lehet ezt kevésbé líraian is, idióták ezek mind bazmeg. :)))))

Nem, bárki bármit mond, nem tudom elképzelni, hogy a Fradi azért kapjon ki direkt, hogy az Újpest ne legyen bajnok, ami nálunk van, az mínuszos IQ-val rendelkező pár tucat hülyegyerek fejében lehet, hogy ilyen "ősi ellenségeskedés", meg nosztalgiába töppedt újságíróknál áltörténelmi "ellentét" - valójában a két csapat játékosai sohasem utálták a másikat, nem volt ilyen szinten a negatív motiváció. Nincs is akkora jelentősége annak, ki a magyar bajnok, persze, meg nem kell ilyen szintű számonkéréstől tartani, hiszen alapvetően senkit nem érdekel a dolog.

Ahogy az Asterixben mondanák: dilisek ezek a rómaiak! :)))

Ganz 2010.05.03. 21:37:08

@sporttárs:
"Ahogy az Asterixben mondanák: dilisek ezek a rómaiak! :)))"

Azt hiszem, végig ezt a konklúziót kerestem.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.03. 21:46:27

jejzus, szegény esti, ha tudom, mit szabadítok rá. mi lehetett volna itt, ha már van nst a calciopoli alatt??

(ezt bele kellett volna írnom a posztba): a lazio szurkolóinak nem is a kiesés lenne a legnagyobb büntetés, hanem az, ha a roma bajnok lenne ezek után. sztem tömegesen költöznének el a megyéből.

@sh4d0w: az jó nagy szívás.

fran7 2010.05.03. 21:47:08

@popp: Hogy részemről is lezárjam a vitát. Nem kellene így lennie a fociban sehol. De azt szerintem minden ideíró sejti, hogy saját csapattal szemben nagyon nehéz megőrizni a tisztánlátást. Még csak egy 11-es megítélésénél is. Mi meg többezer km-ről mondunk ítéletet egy érthetetlen szurkolói viselkedésről, aminek nem ismerjük az összes mozgatórugóját előzményét. Próbálom megérteni, de nem tartom elfogadhatónak.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.05.03. 22:01:13

@_benito: Az Atalanta-meccsen volt egy hazai kiállítás is, ami egy szögletnél való apró dulakodásért, majd anyázásért járt. Mikor megérkezett a piros kiderült, hogy a labda már a levegőben kinn volt. :)
Hogy a legdurvább mazószex, még mazóbb legyen.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.03. 22:11:36

ahhoz kapcsolodnek, hogy egy igazi szurkolo nem szurkol a csapata ellen...

hat ezzel nyilvan nem ert egyet az a nehany ezer fradi szurkolo, akik annak idejen igenis max. egy dontetlent ohajtottak a fehervar fc ellen, amivel minden fradi elnokok gyongye torgyan doktor ultimatuma alapjan ki kellett volna hajitani a finoman szovas sem tul nepszeru varga zoltant, isten nyugosztalja.

jo, azert nem volt sajat csapat ellen szurkolas, de a csapat helyzete is teljesen mas volt...

ui. a lazio jatekosok ugyan nem ittak vert a meccs elott, de fokepp a szurkoloik miatt nem voltak kepesek jol jatszani. ezen szurkolok igen jelentos reszenek az inter a masodlagos csapata, azaz nem csak a karorom hajtotta oket. (par eve meg itthon is rengeteg videki szurkolo masodlagosan a fradinak szurkolt) plusz azert ez egy eros kritika is volt az egesz szezonert.

ami tegnap tortent, az beillett az altalam ismert olasz futballkozegbe, meg ha innen 500-1500 km-re allati furcsanak tunik az egesz.

de hamarosan jon egy kupadonto, inkabb koncentraljunk arra

Gammahím 2010.05.03. 22:27:51

"Olaszországban járunk, itt azért egy számrendszerrel alacsonyabb a fehérruhás szűzlányok attitűdjének megnyilvánulási valószínűsége, mint Angliában" - ez a mondat mi az anyám kínját jelent? que?

Mr.AT 2010.05.03. 22:30:30

Most komolyan, urak, tényleg ölre mentek egy ilyen egyszerű dolgon?

1. Van abban bármi meglepetés, hogy az egyik legerősebb olasz csapat 2 góllal megveri az egyik leggyengébbet?
NINCS. Ez a papírforma.

2. Az említett gyenge csapat 5 öngóllal, 3 összehozott tizenegyessel kapott ki 8:0ra, hogy ezzel pont megfelelő alakítsa a győztes gólarányát?
NEM. Simán kisz*pott, MIUTÁN gyakorlatilag egy félidőn át állta a rohamokat.

3. Újdonság-e, hogy a Lazio úgy utálja a Romát, mint a sz*rt? NEM. Ezer éve így van.

4. És ami a legfontosabb: CSALÁSSAL kapott ki a Lazio? NEM, urak, NEM. Az, hogy egy csapat úgy dönt, nem ad ki magából mindent egy meccsen a győzelemért, s ezzel a saját pontjait herdálja el, TÖKÉLETESEN SZABÁLYSZERŰ. Alapesetben nyilván orbitális baromság lenne, mert hát ki ne akarna nyerni minden meccsen, de mégcsak a szabályok megsértésének sem minősül, NEMHOGY CSALÁSNAK.

Ha a Lazio és az Inter közösen lefizette volna a bírót, hogy ő a kedvükre alakítsa a meccset szándékosan téves ítéletekkel, nos az lett volna a csalás.

Ez viszont olyan, mint oly sok minden a magyar politikai életben: JOGSZERŰ, legfeljebb NEM ETIKUS. Elítélni viszont ez alapján nem lehet senkit. Nyilván mindez nem erősíti majd a két csapat közti remek viszonyt, de ez bizony egy olyan pirula, amit tessék szépen benyelni, mert hát nincs mit tenni, semmi szabálytalan nem történt.

Az pedig, hogy emiatt ölre mentek, szerintem finoman szólva is túlzás. Nyilván akik a Romának drukkoltak, most ezt csalódásként élik meg (erre csak annyit tudok mondani: tetszettek volna hozni a sima hazainak kinéző Samp elleni meccset), de túlzásba azért ne essünk, pláne ne dobálózzunk a "csalás" szóval.

Piiii 2010.05.03. 22:48:28

@Mr.AT: még jó, h senki nem beszélt csalásról és a Samp ellen valószínűsíthetően elvesztett bajoki címről se beszél senki de mindegy...

horas 2010.05.03. 22:48:39

Télleg durva volt a szitu.De a Lazio-nak nem osztott a meccs,a Roma-nak meg rengeteget számított.Nyílván a módja nem a legkézenfekvőbb,de hát ez így jött ki,ezért túlzás lenne a pokolba kívánni amásikat,ha nem látszik ennyire a Lazio-n,hogy feladták a meccset az jobb?

Meg különben is,hány ilyen meccs lehet egy évben amit nem lát az ember,mikor mondjuk a Cagliari már se le se föl a Bologna meg mondjuk az életért harcol,honnan tudjuk,hogy ott nem feszik le minimum ennyire az adott csapat.

Itt a fő pikantéria a Roma szurkeszek,az Inter ellenlábások csalódottsága.Nagyban nem különbözött az öszi meccs se,a szurkolók télleg durván nyomták,de hát aki azokkal az arcokkal azonosítja a klubot vagy szurkolókat akik a kapu mögött vannak azoknak hajrá.

shinigami 2010.05.03. 22:54:08

mondjuk a meccs elott erdekes volt latni ahogy az osasuna mindent megtesz a gyozelemert a real palyajan(!) majd utana a lazio a sajatjan megvereti magat
mondjuk ezt is vartam, olasz mentalitas

Mr.AT 2010.05.03. 23:33:29

@Piiii: Kicsit olvasd vissza a fenti kommenteket, meg a szombati beharangozó kommentjeit, s bizony fogsz találni "csalás" szót a meccsel kapcsolatban, van rá egy söröm.

De szerintem tényleg nem érdemel több szót ez a téma.

Calogero 2010.05.03. 23:45:03

Na egyet aludva a tegnap esti kirohanásomra,igazából amellett, hogy nagyon csalódott vagyok a Roma elbukott Scudettójáért valójában csak magunknak köszönhettük volna azt is, ha ilyen gyalázatos évkezdet és szűkös keret után összejön, meg azt is, hogy ez végül mégsem sikerült.
Lehet persze haragudni a Lazióra és szurkolóikra, de pont ezek miatt (is) imádnivaló az olasz bajnokság, nem a tegnap estén múlott semmi, az pedig tényleg vicces lett volna, ha Totti derby után bemutatott laziale hergelő magánszáma után még a vérüket adták volna a kékek a Roma bajnoki címéért.
A kiesésüket meg sosem kívánnám, akkor két derby kimaradna az életünkből, ami nehezen pótolható

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.03. 23:53:39

@Mr.AT: Igen, de te jól összemostad az összes kommentet és úgy mondtad meg a frankót. Az biztos, hogy nem sokan használták a csalás szót.

Igazad van tényleg túlragoztuk a témát, de azért élvezet lenne olvasni a juventinók ámokfutását, ha a Toró egy a Lazioéhoz hasonló lélektelen játékkal segítené bajnoki címhez az Intert a Juve ellenében, ráadásul a szurkoló táboruk hangos éljenzése közepette.

Innentől viszont már csak a Siena romanista kapusában Curciban bízom, hátha kivédi az Inter szemét pontot mentve csapatának. Ja, ha szerdán tizedszer is megnyernénk a kupát, akkor egy ezüstszínű csillag díszítené a mezünket a továbbiakban. Forza Roma!

calcio_di_rigore 2010.05.04. 00:50:26

A Lazio csapata és szurkolói kicsit túljátszották a szerepüket, ennek eredményeképpen néhány évre kiírták magukat a komolyan vehető csapatok sorából, és bőséges muníciót adtak az ellenfelek ultráinak. Pont.

Érdekes módon 2002. május 5-én még szartak az Inter bajnoki címére, pedig akkor is bajnokká tehették volna a Romát, ha a Juve is bukik.
De nézzük meg akkor kik játszottak a Lazioban: Peruzzi, Stam, Nesta, Poborsky, Simeone, Dino Baggio, Fiore stb. Futballisták.
Ma kik játszanak? Dias, Radu, Baronio, Hitzlsperger, Floccari-féle senkik, akiknek valószínűleg életük legnagyobb tette lesz ez a tegnapi.
És akkor ezzel mindent elmondtunk.

flimo13 2010.05.04. 00:53:20

Mielőtt részlehajlással vádolnátok, magát a focit se szeretem, nem hogy érdekeljen ki lesz az olasz bajnok, de tökéletesen megértem a Lazio szurkolóit. Ha nekünk úgyse számít a győzelem, akkor legalább a főellenségnek se legyen jó. Rómások biztos jönnek erkölcsi fölénnyel meg hasonlók, de nem kellett volna kikapni két hete, aztán nincs ebből probléma.

bumbinet 2010.05.04. 01:55:00

O flimo13 te igazi kretén. inkább bele se megyek a kommented elemzésébe, te beteglelkű féreg. persze, dögöljön meg, de nemcsak a szomszéd, hanem az összes ló...
Ha nem értesz hozzá, akkor is azt kellett volna írni, hogy reges-régen be kellett volna már tiltani ezt az olasz focinak csúfolt gennykupacot.
A stadionokat le kell rombolni, és parkokat, játszótereket kell a helyükre, ahol a csinos olasz anyukák hintáztathatják a jobb sorsra érdemes porontyaikat.
így legalább konzekvens lennél, és tényleg meghalna az összes ló!
higyjétek el, nem sok embernek fognak hiányozni!

Rántott máj (törölt) 2010.05.04. 02:14:14

Jaj,mert a szent angolok. Nyilvan, ha a Tottanhem mar nem esik ki, UEFA-kupas nem lehet, de ha kikap, akkor az Arsenal nem nyeri meg a bajoksagot, akkor a legendas angol sportszeruseg jegyeben megszakad a gyozelemert. Persze... Mert ott az a rengeteg feher ruhas szuzlany, aztan nem tudnak veluk mit kezdeni, muszaj nyerniuk ilyenkor is, hogy ne legyen palaver...

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.05.04. 05:35:21

@calcio_di_rigore: biztos igazad van, de az első félidő alapján a Lazio (csapatának) egyik fele nem volt értesülve a szituációról, és focizni próbált, erre jött a szurkolói reakció, és a szünetben a jólértesült társak magyarázata az öltözőben (gondolom én). utána a második félidő... utána már mindenki egységesen tette a dolgát. nem a focistákkal volt a gond szerintem.

Caviarius · http://www.kaviar.blog.hu 2010.05.04. 07:06:22

Hogy vajon mindenki úgy gondolkodik-e mint a Lazio szurkolói, íme egy idézet De Rossitól: "A Lazionak a saját meccsét kell megvívnia a kiesés elkerülése ellen és azt várom, hogy úgy játszanak majd, mint a Parma ellenünk, hiszen nagyon nehéz meccsünk volt. Hogy szorítok-e a Lazionak? Természetesen igen."

Tesco árufeltöltő 2010.05.04. 07:23:23

"A mostani válasz már csalás, hiszen például a bolognai győzelemmel a Lazio igen messze került attól, hogy valóban kiessen.."

Ha már fikázol, azért illene képbe lenned. A Lazio a genovai győzelemmel érte el ezt.

Tesco árufeltöltő 2010.05.04. 07:30:17

@calcio_di_rigore: a lazialék 2002-ben is azt várták, hogy a csapat majd lefekszik az Internek, de akkoriban a juve és a lazio vezetősége között gazdasági összefonódások voltak, és kiadták a az ukázt, hogy mindenképp meg kell verni az intert.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.04. 08:24:11

@calcio_di_rigore: Ugyan már, miről beszélsz? Kilépett a komolyan vehető csapatok sorából, ezért? Akkor lépett ki onnan, mikor a Cragnotti-éra véget ért és akkor fog oda visszatérni, ha Lotito eltakarodik.
Milyen senkik? Ismered te az említetteket? Dias, aki remek teljesítményt nyújt előrejátékban is és igazán megbízható hátul is? Radu, aki szépen csendben az olasz bajnokság egyik legmegbízhatóbb védőjévé vált és 10x milliós ajánlatokkal bombázzák érte a klubot? Nem egy kimutatásban a 10 legjobb védő között van, a tipikus soha észre nem lehet venni, de mindig ott van és kisegít, sokan szeretik elfelejteni, hogy a védelmet nézve, kapott gólok tekintetében élcsapat lehetett volna a Lazio ebben az idényben is.
Baronio, aki lassan 10 éve a csapat játékosa, általában kölcsönben, de amikor lehetőséget kap, vérét adja a Lazióért és ősszel szinte egyedül nyújtott értékelhetőt, Ledesmát helyettesítve?
Hiztl, aki több mint ötvenszeres német válogatott?
Floccari, aki kölcsönben, pár hónap alatt többet lőtt mint a csoda Amauri egy elvileg sokkal jobb csapatban és mindig veszélyes amúgy?
Könyörgöm, tájékozódj már mielőtt ennyi hülyeséget leírsz.

danesdzsu2 2010.05.04. 08:41:01

@Mr.AT: Természetesen, nem elítélhető az, hogy a Lazio ki akart kapni. Elvégre ezért játszanak a bajnokságban, nem másért. Ahogy az sem lesz elítélhető majd, ha ilyenkor a vesztes csapat némi anyagi támogatásban részesül.

Tudod, mint a román bajnokságban....

G_P_T 2010.05.04. 08:42:06

A moralistáknak, a teljesség igénye nélkül:

72/73: A Roma az utolsó fordulóban vezetésről kikap, ezzel bajnoki címhez segítve a Juvét a Lazióval szemben.
92/93: Roma - Udinese 1-1, a Roma kanyar ünnepli a döntetlent, mely a Fiorentina kiesését jelentette.
98/99: Néhány "ismert" római piros-fekete mezben szurkol a Lazioval szemben a bajnoki címért hajtó Milannak.
99-2000: A római kanyarban drapik arról, hogy a Juvénak szurkolnak (abban az évben Juve-Lazio versenyfutás a scudettóért).

Most ezt nem ujjal mutogatásnak szánom, pusztán jellemzésként arra, hogy ez nem újkeletű dolog, és speciel a Roma sem ártatlan a témában.

daito 2010.05.04. 08:50:39

Kornél, nem vagy véletlenül Lazio drukker? :-)

mickeyknox 2010.05.04. 08:59:12

"De közelítsünk józanabbul egy kicsit, hiszen Olaszországban járunk,", meg "Angliában, ahol kottára ugyanezt megcsinálták a dokkmunkások"

ez nem jogosít fel semmire, és nem csökkenti a taplóság mértékét, ez utoljára az oviban lehet érv bármire.

daito 2010.05.04. 09:04:21

(Fél) Roma drukkerként tök nyilvánvaló volt, hogy mit fog csinálni a Lazio és a szurkolótáboruk. Nem lep meg, nem háborít fel.

Ahogy ezen szerintem épeszű Roma drukker nem akad fenn, főleg nem olasz. Persze, megy a színjáték, a felháborodás, az üvöltözés - de ez csak műsor.

Majd visszakapják. Ez a játék része.

Olaszok vazze. A macskámat sem bíznám rájuk, ahogy a kocsijukba sem ülnék be.

Ja, és Totti nem hülye, nem fog az utcán/kávézóban pofont kapni. Ennek több oka van: egy dolog, hogy az átlag olasz/Lazio drukker leköpné/megverné - de szigorúan a stadionban. Kint az utcán egyrészt nem fut bele, de ha bele fut, akkor ott ő egy sztár - tökmindegy melyik csapaté. Azonkívül válogatott, és az olasz sok aljasságra képes, de egy Azurro: szent.
Harmadrészt, számunkra nem jön át, de minden olasz focicsapat környékén gyanús alakok/üzletemberek/szakértők tevékenykednek (ha az utolsó szotyiárust is leveszik védelmi pénzre, akkor miért pont az aranybánya maradna ki?). Senkinek nem hiányzik, hogy valami napszemüveges - géppisztolyos halászgyerek fegyelmezze.

ForzaBianconero 2010.05.04. 09:12:55

@Mr.AT: Miért érzem azt hogy azért mondod ezt mert (mint azt egész évben hangoztattad) nem szeretnéd a Romát és legfőképpen Ranierit bajnoknak látni? Vagy legalábbis hónapok óta ezt nyomod hogy az Inter jobban megérdemli.

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Ezeken mindig jót röhögök, ha ekkora spílerek játszanak a Lazioban akkor miért a kiesés ellen küzdötök?

krj 2010.05.04. 09:18:03

a@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

mostani lazionál már az is nagy eredmény, ha valaki rúg egy egyeneset vagy ha olyan védő, hogy észre sem veszed egész meccsen, mert "teszi a dolgát". hát ez szép. mintha egy magyar edző meccsértékelését olvasnám...akár a ns-ben is megjelenhetett volna.

sportszerűtlen dolognak tűnik, amit a lazio csinált, de senki sem lett volna különb az egész serie a-ban, ha a városi ősellenségről van szó. szóval vagy az egész rendszert fikázzuk, vagy senkit. az, hogy a lazio nagy nulla akárcsak a 5-6 évvel ezelőtti önmagához képest, tény, ez látszik a tabellán. kár, hogy nem kieső helyen fogadták vasárnap az intert...:-)

és igen, ég és föld a különbség ahhoz képest, mikor még crespo, zamorano, verón és hasonlók játszottak még Eriksson alatt.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.04. 09:25:04

Na igen, ehhez mit szóltok kedves romanisták: @G_P_T:

@daito: Nem, a szívem a Livornóé és az Atalantáé.

@ForzaBianconero: Röhögj csak, 1 éve is elmaradt minden eredmény igaz? Tájékozódni sem árt ám.
Kurvára nem játszanak nagy spílerek, de jellemző módon azokat említette meg c_d_r, akikre különösebb panasz nem lehet, sőt. Nem Maurit, Foggiát, Zaratét, Cruzt, nem, hanem olyanokat, akik hozták ami tőlük elvárható. Jellemző, de ez is a tájékozatlanság része, csak akkor nem tudom miért tesz sommás megállapításokat.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.04. 09:27:54

@krj: Lófaszt se tudsz Raduról, ha ilyet állítasz róla, hány meccsen láttad? A liga egyik legjobbja a posztján.
A többi meg nettó hülyeség, téged minősít.

krj 2010.05.04. 09:34:31

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: a világoskék szemüveged most is rajtad van, mi? :-)

épp te írtad róla, hogy észre se lehet venni egész meccsen, olyan remekül teszi a dolgát. hát pont erre utaltam én is :-)

engem miért minősít az, hogy a 99-00 időszak lazioját többre tartom a mostaninál? szimplán az ott játszó játékosok és az elért eredmények miatt? azért szívinfarktust ne kapjál a dolog miatt...van olyan, hogy az ember csapatának szarul megy, akkor is ki kell tartani mellette, de ettől még nem kell földöntúli teljesítményt képzelni minden jó passz mellé.

tényleg kommentálhatnál magyar meccseket, az ahhoz szükséges sportújságírói szófordulatok megvannak...:-)

Leon Osman 2010.05.04. 09:35:05

Hagyjad már Kornél, megint cukkolnak a marhák, életükben láttak két lazio meccset maximum... nem tudnák felsorolni az első osztály csapatait sem :D Arról meg végképp nem tudnak, hogy mi folyik itt mióta Lotito az elnök...

krj 2010.05.04. 09:38:32

@Leon Osman: több lazio meccset néztem a lazio miatt, mint gondolnád. igaz, ebben a szezonban már nem.

Piiii 2010.05.04. 09:39:08

@horas: hm..végülis csak 60.000 emberről beszélünk egy egész stadionnyiról. akkor kikkel azonosítsuk őket?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.04. 09:42:42

@Piiii: Ehhez mit szólsz? ---> @G_P_T:

@krj: Tényleg hagyjuk. Egy olyan játékos, aki nem zsógabonitózik, hanem megoldja a feladatát tökéletesen mint védő, minden sallang nélkül remekül, az nem is játékos, oké.
Tök hülye a Milan, a Bayer és a Manchester City is hogy meg akarja szerezni, komoly erőket mozgósítva. Mi a francot szívhattak, mikor te mondod a frankót?

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.05.04. 09:49:36

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
"Egy olyan játékos, aki nem zsógabonitózik, hanem megoldja a feladatát tökéletesen mint védő, minden sallang nélkül remekül, az nem is játékos, oké. "

Ezzel én is rengetegszer találkozom, hülyegyerekek felfogása. Aki nem látványos, az nem eladható, tehát fel se tűnik a felületes meccsnézőknek.
Mondanék egy nevet: Makelele. Szerintem mindent elmond. :) De pl. arsenal szurkoló haveromtól rendszeresen kapom, hogy Lampard szar, mert nem látványos. Ja, az... :D

krj 2010.05.04. 09:50:25

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: nem a zsogabonitoról van szó, mindegy. próbálj meg már az imádott Radudtól elvonatkoztatni.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.04. 09:53:37

@Zsoca87: Erről van szó.
Nem dicsérném és Radut ha nem lenne mire, de már csak a kapott gólok számából is látszik, hogy a Lazio védelme jó. Azért is, mert egyénileg jók a játékosok és azért is, mert ismerik egymást. Az elképzelhető legjobb kezdő védelmét nem érheti egy rossz szó sem, mert igazán pazar, nem az ő hibájuk, hogy nincsenek gólok.
A védelme alapján bőven nemzetközi kupában indulhatna a Lazio, azért tart ott ahol, mert például Zarate 4 gólt lőtt a bajnokságban. Értsük már, a helyzet milyenségét.

Piiii 2010.05.04. 09:59:58

@G_P_T: @Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
soha senki nem mondta, h a romanisták szentek. én végig azt állítottam, h nem azon van a hangsúly, h lefeküdtek és hagyták az intert nyerni (a 2. félidőben) hanem ahogy tették. h át se mentek a felezővonalon 0-2es hátrányben sem, nem én mondtam hanem a Fülöp Laci. az, h ez már máskor is előfordult, persze, nem csak Olaszországban, nem csak a Romával.de amig más csapatok 30 vagy 50%ban tojtak a meccsre, addig a Lazio 100%ban. és a példákat nem megmagyarázni akarom, amiket a romansiták ellen felhoztak, számomra pont ez a durva, -ahogy korábban is ezt mondtam- hogy ott pár száz vagy pár 1000 emebrről beszélhetünk, itt egy egész stadionnyiról, 60.000ről. és erre nem volt még példa korábban, legalábbis tudtommal.
amúgy most nyilván erről ebszélnek pár napig, pár hétig, aztán hamar el lesz ez is felejtve, főleg h jön a VB

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.04. 10:05:29

@Piiii: Abban biztos vagyok, hogy nem az egész stadion, legalábbis én nem voltam kint az Olimpicóban. Azt tudjuk, hogy több ezren ezt tették, de nekem nincsenek információim sok tízezerről. Neked?

Iustizmord 2010.05.04. 10:19:51

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: mostanában olyan indulatos vagy... 1-2 embert méltatlanul találtál meg. szvsz

horas 2010.05.04. 11:09:59

@Piiii: De akkor is túlzás.

Tika_ 2010.05.04. 11:29:53

Szerintem is rohadt undorító ez az álszenteskedés. Estit kikezdeni meg külön bunkóság.
Bocs, de ez nem rendszer kérdése, hanem ilyen az ember; örül, hogy tartozik egy csoportnak vélt valamihez, és van egy közösnek vélt, ellenségnek vélt, csoportnak vélt valami, amit utálhat.
@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: "Igazad van, mert azok egytől-egyig megveszekedett, minden nap zsidót és cigányt verő csőcselék. Meg is igazítom a Duce képet a falon."
lol, ez jó volt :)
@popp: "Igen, de te jól összemostad az összes kommentet és úgy mondtad meg a frankót."
Ez mindent visz. Ja, hülye minden szociológus, politológus, biztosításmatematikus, statisztikus, stb. :)

Piiii 2010.05.04. 11:33:33

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: nyilván én sem. mondjuk biztos nem minden ember tette, én csak abból indulok ki ami a tv-n keresztül átjött. és ott zengett az ujjongás vagy a fütyülés. csak éppen a másik oldalnak. mindegy megtörtént, ez van. reméljük holnap megmutatjuk a kupadöntőben. főleg h az Olympicoban lesz a meccs

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.04. 11:39:30

@Tika_: Köszi!
Amúgy Barcelonában hogy megy ez, kikapna az Espanyol mondjuk a Realtól, ha azon a Barca bajnoki címe múlna? Mondhatnám fordítva is, de annak nincs realitása. Meg egyébként is, ott mennyire komoly a szurkolói ellentét?

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.04. 11:56:29

@Tika_: Ügyes vagy, egy blog kommentet keversz egy szociológiai tanulmánnyal, bravó. Hogy értsd a Laziot elítélő vélemények között csak elvétve merült föl például a csalás szó, miközben Mr. AT úgy tett, mintha többség használta volna. Érted-e?

Mr.AT 2010.05.04. 12:05:10

@popp: Nem tettem sehogy, ne maszatolj már te is. Egyszerűen leírtam, hogy ne használjuk a csalás szót, mert hülyeség. Nem írtam, hogy 1 ember ne használja, vagy 10. Nem kell a ferdítés.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.04. 12:22:41

Megpróbálkozom egy rezümével. Annyi azért biztos, hogy olyan nagyon meglepő dolog azért nem történt, de a Lazio szurkolók és játékosok hozzállása így is elég mellbe vágó volt. Ennek lett a következménye a kommnet áradat, mialatt Esti barátunk önmagával is vitatkozva háromszor megfordult a tengelye körül, romanista feleim háborogtak majd belenyugodtak. Tegnap még fölülkerekedni látszott a moralista álláspont, mire mára visszalengett az inga.

Az igazat megvallva, ha a Toro csinálja meg ugyanezt a Juve kárára és a Milan javára, akkor hasonlóan gyúnyos mosolyt vetnék Mr. AT felé, mint most ő rám. Összeségében napirendere térhetünk, annál is inkább, mert holnap újra az Olimpicoban játszik az Inter, most egy szimpatikusabb csapattal az olasz kupáért. Forza Roma!

Mr.AT 2010.05.04. 12:41:41

@popp: Semmilyen gúnyos mosolyról nincs szó, már megint képzelődsz. Egyszerűen csak furcsállottam azt a hisztit, amit csaptatok egy olyan ügy körül, amiben az olasz fociban akár csak felszínesen is jártas valakinek semmi meglepő nem volt.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.04. 12:54:50

@Mr.AT: ja bocs, magamból indultam ki ;-).

calcio_di_rigore 2010.05.04. 14:40:07

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Ugyan már, a keretetek nagy része a "ki ez baszod?" kategória egy átlagos futballszurkoló szemével.
Pont ezért soroltam a 2002-es Lazioból pár játékost, hogy érezzük a különbséget.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.04. 14:51:26

@calcio_di_rigore: Azt azért vedd bele, hogy egy átlagos szurkoló a bajnokságok élcsapataira és a hagyományos gigacsapatokra fókuszál. A bajnokság kezdetén a Lazio keretét alkalmasnak láttam arra én is, hogy nemzetközi kupás helyekért harcoljon. Az utóbbi hónap eredményei meg egyértelműen mutatják, hogy több van abban a csapatban, mint amit a helyezése mutat.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.04. 15:26:38

@popp: Mesterem, nem kerültem önmagammal ellentétes helyzetbe egyszer sem. Többször is leírtam, megteszem most utoljára is: én mint laziale, bármilyen kemény és kritikus hangot megengedek magamnak a csapatommal kapcsolatban, de ugyanezt másoktól nem viselem el és ha hasonlót is mondanak mint én, akkor is visszaszólok, lásd: "Magamat kigúnyolom ha kell, de hogy más tegye nem tűröm el!"

@calcio_di_rigore: Kit érdekel egy átlagos futballszurkoló? Egyikünk sem az, ez nem érv. A keret erőssége is ismertsége köszönőviszonyban sincs egymással. Nincs is azzal gond ha csak felületesen vagy úgy se ismered a Lazio keretét, de akkor meg ne vonj le ilyen sommás butaságokat. Bőven nem a keret erejével van a baj, hanem a formájával és ezer egyéb körülménnyel. Ez a csapat normális körülmények között az első hétben lenne.
Különösen azért volt butaság amit írtál, mert az általad említettek nagy részét az átlag szurkoló is ismeri. Radu és Floccari konkrétan remek játékosok.

seahawks 2010.05.04. 16:24:29

a lazio-interről végén dolog jutott eszembe: Karma . Totti mutogatása a derby után meghozta a gyümölcsét. kárörvendés akkor és most....

calcio_di_rigore 2010.05.04. 18:22:13

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Én sem szeretem amikor "külsősök" okoskodnak a Juventus-szal kapcsolatban, ezért megértem h zokon vetted a véleményedet. De azért azt gondolom korrekt voltam, pl. Ledesmát bele se vettem a sorba.:)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.05.04. 19:38:36

@seahawks: Ott a pont, ebben is van ráció. Nesze hülye paraszt(Totti), ez kellett neked. :D
(Egyébként félreértés ne essék, szerintem mutogatás nélkül is hasonló lett volna a meccs)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.04. 19:57:21

Milyen vicces, hogy minden Inter meccs 600 kommentet generál, és még előttünk az olasz kupa döntő. :DD

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.04. 20:02:12

@Great Cornholio: Nyugodj meg tesó nem a drágalátos Intered miatt van ez, hanem, mert egy bl-elődöntőről és a Scudettoról volt itt nagyba' szó.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.04. 20:31:04

@popp: De ha egyiken sem nyer az Inter 100 komment nem lett volna egyiken se. :D

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.04. 21:09:53

ó dehogynem, ha kikap az Inter akkor ti siránkoztatok volna itt, mnt a Roma mecca után.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.05.04. 22:24:37

@popp: "mint a fürdős kurva, ha nem kap borravalót..."

Iustizmord 2010.05.04. 22:26:29

@Mr.AT: kíváncsi lennék h akkoris ilyen kommenteket írnál HA a juvét szopatta volna így a lazio. szvsz nagyon ki lettél volna kelve..

Iustizmord 2010.05.04. 22:28:22

@Tika_: milyen álszenteskedés? lehet tippelni h pl a roma is így tett volna ha a laziot szpathatja pl a milan ellen, de ez csak feltételezés.

a lazio nem volt sportszerű mert nem teljes erőbedobással nyomta, sőt fékezett is. ezt nehéz megmagyarázni. kb a fing fűrészelésével azonos erőlködés.

Iustizmord 2010.05.04. 22:33:26

@popp: bezony, nalazo, great cornholio meg giacinto véresre sírta volna bírózással ha nem a zinter győz.bárhol.bármikor.

@Great Cornholio: 600 koment per inter? nem a szimpátia okán, trust me.

giacinto 2010.05.04. 22:57:28

@Mr.AT: "Egyszerűen csak furcsállottam azt a hisztit, amit csaptatok egy olyan ügy körül, amiben az olasz fociban akár csak felszínesen is jártas valakinek semmi meglepő nem volt. "

egyetértünk.

nem is tudom mit vártak itt a rómások meg a semlegesek? hogy majd a Lazio élet-halál harcot fog vivni az Interrel, hogy a Romát az élen tartsa? ezek szerint De Rossi butasága volt túl ragadós :)

meg lehet nyugodni, a Roma is pont ugyanez tette volna, nem kell itt álszenteskedni.

@popp: még meddig jössz ezzel? ilyen sokat jelent számodra egy Inter elleni győzelem? izzitsátok inkább holnapra is a kapufákat.

Iustizmord 2010.05.04. 23:14:12

@giacinto: meg lehet nyugodni, a Roma is pont ugyanez tette volna, nem kell itt álszenteskedni.
feltételezés van van vmi történelmi előzmény, vagy csak önmosdató arcoskodás???

szvsz utóbbi, a bűntudatot leplezendő. Esti legalább meaculpált ami becsülendő

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.04. 23:15:28

@Iustizmord: Ehhez képest, még a Milan szurkolók akiknek semmi köze is szépen beálltak a sírók közé, az Interesekről feltételezve hogy sírnának.
hát ez lol :DD

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.04. 23:42:53

@giacinto: Elég sokat jelentett nekem az a győzelem, de te meg a kapufákról nem tudsz leakadni azóta se. Amúgy ti meg tartsátok szárazon a partjelzőt, hátha megint elefelejt integetni és megkaptok egy szabálytalan gólt ;-).

nem jut a lyon el messzire, ha nem figyel lionel m 2010.05.04. 23:50:23

@Iustizmord: valaki már nagyon szépen összefoglalta a kommentekben...

"72/73: A Roma az utolsó fordulóban vezetésről kikap, ezzel bajnoki címhez segítve a Juvét a Lazióval szemben.
92/93: Roma - Udinese 1-1, a Roma kanyar ünnepli a döntetlent, mely a Fiorentina kiesését jelentette.
98/99: Néhány "ismert" római piros-fekete mezben szurkol a Lazioval szemben a bajnoki címért hajtó Milannak.
99-2000: A római kanyarban drapik arról, hogy a Juvénak szurkolnak (abban az évben Juve-Lazio versenyfutás a scudettóért)."

Egyébként lesz poszt a kupadöntőről? Elég parázs meccsnek ígérkezik. A Romának ugye van miért törlesztenie, és ez az utolsó lehetőség, hogy "megmutassa", ráadásul rómában van a meccs. Mourinho pedig biztosan komolyan fogja venni, egyrészről, hogy legyőzze Ranierit a farokmérő versenyen (ugyebár nincsenek jóban), másrészről pedig ha sikerülne a triplázás, akkor ő lenne az Inter történetének legsikeresebb edzője (valószínűleg még jó ideig). Ilyen ziccert nem fog kihagyni. Plusz egyik csapatnak sincs hova pihentetnie az embereit.

Megrakom az Intert, aztán meglátjuk mi lesz. A Barca ellen is nagyon szépen hoztak a fiúk.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.05. 00:02:16

@nem jut a lyon el messzire, ha nem figyel lionel m: Azért egy pályán nem lévő csapat kiesését ünnepelni talán nem ugyanaz, mint az ellenfél gólját. A hetvenesek években meg egy évvel az említett eseménnyel után épp azzal lett bajnok a Lazio, hogy a Roma megverte a Juventust.

d3vnull 2010.05.05. 00:47:33

Elnézést hogy Serie-A külsősként belepofázom, de én bevallom az életben nem gondoltam volna, hogy az internek bármely olasz ember aki nem inter drukkol szurkolna. A Lazio szurkerek olyan szinten leégtek a szememben, hogy annál lejjebb már a metró van.

d3vnull 2010.05.05. 00:48:33

"aki nem inter" = "aki nem az internek"

Tika_ 2010.05.05. 10:29:09

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Teljesen őszintén, fogggalmam sincs :). Életemben nem jártam még Spanyolországban, és nem láttam közelről katalánt. A magam nevében azt tudom mondani, hogy ha a Barcának már mindegy lenne, és a meccsükön múlna a Real bajnoki címe, levelet írnék az edzőnek, hogy C csapattal álljon ki… De, ha másképp döntene, mert a katalán culék mást követelnének, akkor megérteném, és harcosan védeném azt az álláspontot. Mert a Barca több mint egy klub, és nem csak azért szeretem, mert gyerekkoromban meghatározó volt valaki gólja a mezükben.
@popp: nem kezdem el cincálni, amiket írsz, maradjunk annyiban, hogy alaposan mellélőttél :)
@Iustizmord: Így van, feltételezés. Feltételezed, hogy más csapat sportszerű lett volna – tehát álszent vagy :D. A Lazio kiszolgálta a szurkolóit :vállatvon:

Mr.AT 2010.05.05. 10:46:42

@Iustizmord: Én kikelve amiatt vagyok, hogy simán kikapunk egymás után a Palermo és a Samp ellen is, akik a legfőbb riválisaink. Ugyanis erről tehetünk mi.

S ha mondjuk egy képzeletbeli szituban a (jelenleg amúgy másodosztályú) Torino lefeküdt volna a Palermonak, s mi azzal buktuk volna el a BL-helyet, akkor se azzal foglalkoznék, hogy mekkora görények a Toro-drukkerek, ugyanis mki pontosan tudja, hogy állnak a Juventushoz, hanem azzal, hogy mi a f*szért nem voltunk mi képesek megverni a fenti kettőst.

A Lazio hozzáállásán csak azok vannak meglepődve/kiakadva, stb., akik anno az őszödi beszéden is ki voltak. Jé, kék az ég, a fű meg zöld, aztakurva.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.05. 10:50:39

@Tika_: Igazán nagyvonalú vagy tesó!

horas 2010.05.05. 11:10:03

Most nem akarok,arcozni,de egyszer már írtam,hogy a Kupa-döntőn jelen körülmények között halálosan leszarom.A Bajnoki cím és a BL-döntő mellett van egy elég szánalom kenyér jellege.Azt sem bánnám,ha Quaresma-tól,Muntari-n keresztül csak cserék játszanának.
Ahogy már írtam,nem szeretném,ha ez a meccs miatt,mert benne van,hogy eldurvúl akár egy kulcsjátékosnak is kikellene hagyni a BL-döntőt.

Az Olasz Kupa-cím az Inter szempontjából most nem mérvadó,egy esetleges 6-ból 6 címhez kellene,de nagyon nem zavar hogyha ez miatt nem jön össze.

Amúgy Ribéry büntetésést elengedték?Mert akkor Motta-t alanyi jogon jár a BL-döntő.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.05. 11:13:41

@d3vnull: Inter szurkolók, csak kizárólag Moratti által fenntartott kórházban születnek, ahol rögtön kimossák az agyukat, más ember nem szurkolhat nekik, max ha skizofrén.

horas 2010.05.05. 11:18:43

Ez a Rosella Sensi istenem,de egy kis eszköztelen kis egyszerű emberke lehet.Hivatalos panaszt akara emelni a Lazio-Inter meccs miatt,csak az Olasz Kupa döntő miatt nem teszi.A Samp elleni meccsen a bírót,hibáztatta szapúlta,pedig egyetlen egy komoly hibája volt azt pont a Roma javára tévette.Nők...

Más.Azon gondolkodtam,hogyha az Inter megnyeri a BL-t akkor Mourinho szerintem megy.De ha megnyerik,ha belegondolok nehezen hiszem,hogy Mourinho lemondana az Európai-Szuperkupa és a Világkupa címekről.Ha viszont nem sikerült akkor az szól a maradása mellett,és,hogy megint nekifutnak immáron Fabregas-al és Torres-szel. :).

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.05. 11:21:34

@horas: a két porcelántestűvel?, Még aquilanit is le kéne igazolnia mellé, utána sírhatnánk mint a Juvesok, hogy nincs meg a kezdőcsapatunk.

szferi 2010.05.05. 11:22:46

@horas: mekkora egy picsa! hivatalos panasz!!! bezzeg ha nektek van valami bajotok, egyből a bírók számát tárcsázzátok ;)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.05. 11:35:13

@szferi: De csak későn mert már úgyis megelőztetek. :)

horas 2010.05.05. 11:41:11

@szferi::)
@Great Cornholio: Ebben látod van valami.
Amőgy Torres-re is csak idén volt jellenzőek sérülések,meg nálam Fabregas se Rosicky.
Torres 26:
Atlético - 214 (82)
Liverpool - 79 (56)
Fabregas 23:
Arsenal - 187 (32)

Ehhez képest csak viszonyítás végett Thiago Motta kb 150 tétmeccsnél jár.

horas 2010.05.05. 11:47:30

@Great Cornholio: Amúgy így,hogy Motta is jelentősen feljavult évvégére,brutális nyári mercato-t tudhatunk magunkénak és Mariga is eddig teljesen pozitív.

Iustizmord 2010.05.05. 11:50:54

@Great Cornholio: @Tika_: @Mr.AT:

OK, mindenki meggyőzött, nem is történt semmi különös a lazio-interen, annek így kellett lennie mert másképp nem lehetett, rohadt roma, buzi milan, minek pofáznak ezek bele ha semmi közük. különben is ezt tette volna a milan is a napolival, a juve az interrel, a toro a juvéval a samp a genoaval tehát fair play díjat mindenkinek. javaslom hogy az utolsó forduló eredményeit sorsolással állapítsák meg.

Iustizmord 2010.05.05. 11:52:54

@horas: 150 meccs / idény, nem sok az egy kicsit?

38 forduló, kupameccsből legyen 10, BL-ből legyen 12, válogatott meccsből 4-5, legyen 10 extra, az annyi mint... kb 75 , na ez reális is lehet.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.05. 11:58:30

@horas: Eszköztelen, mégis milyen eszköze lehetne két meccsel a vége előtt, mint hivatalos panaszt tenni, vagy hangot adni csalódottságának a sajtóban. Az efféle nyomás gyakorlás teljesen bevett a fociban.

Szerencsére a ti elnökötök nem eszköztelen, épp a bíróság elé citálták eszközeit. Nem azt mondom, hogy Rozinak igaza van, de elkeserdettségében teljesen érthető a reakciója.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.05. 11:59:09

@Iustizmord: Mielőtt belemosol a képzelgéseidbe, az egész posztba a mai nap előtt 2x írtam be és mosolyogtam a fetrengésen amit itt egyesek előadnak. Mit és hol állítottam ÉN bármikor?

Szóval örülnék ha kihagynál az összeesküvés elméletedből.

danesdzsu2 2010.05.05. 12:08:08

@horas: Miért járna Mottának bármi? Már persze az eltiltáson kivül:)

r_magpie 2010.05.05. 12:10:23

lehet, hogy nem kéne, mert már régen túl van rágva, de akkor sem bírom ki: szerintem is valószínű, hogy más csapatok és szurkolók is megtették volna ezt az ellenségükkel, meg olasz viszonyok blablabla, de azért hadd ne kelljen már ezt normális dolognak tartani.

(egyébként ha egyszer az emberi elfogultságról írnék tanulmányt, biztosan az nst-n kezdeném el az anyaggyűjtést:))

Iustizmord 2010.05.05. 12:14:54

@Great Cornholio: az összeesküvés-elméletek (sic!) alapja hogy SENKIT nem szabad kihagyni és MINDENKIT bele kell kombinálni.

szóval szerintem TE személyesen intézted el Lotitonál a múlt hetit. megrögzötten hiszem.

Iustizmord 2010.05.05. 12:20:42

@danesdzsu2: 38+10 = 48 +12 = 60 + 5 = 65 +10 = 75. na.

danesdzsu2 2010.05.05. 12:37:18

@Iustizmord: " 150 meccs / idény, nem sok az egy kicsit? "

Iustizmord 2010.05.05. 12:56:40

@danesdzsu2: na,kérem, horas írta h motta már 150 meccsnél jár. én ezt úgy értettem (lehet h félre) hogy EBBEN az idényben, s mivel barokkos túlzásnak tartottam, leírtam h max mennyi meccsen játszhat egy idényben egy játékos.

azt hittem közérthető.

de szólj ha te bölcsész vagy... :o)))

danesdzsu2 2010.05.05. 13:01:42

@Iustizmord: nem éppen a bölcsészek szoktak olyasmit érteni, ami nem is volt odaírva? :)

És mivel nem volt odaírva, hogy ebben az idényben, ezért nem is barokkos túlzás, ezért felesleges volt leírnod, hogy szerinted mennyi tétmeccsen játszhat egy szezonban egy játékos, ezért stb....

;)

Mr.AT 2010.05.05. 13:04:16

@Iustizmord: Hiányoznak a rád jellemző faszos-ánuszos szófordulatok a hozzászólásaidból, ezért nem ért meg senki.

Iustizmord 2010.05.05. 14:10:29

@Mr.AT: ha kötözködsz keresztbe' seggbe leszel kúrva fasszal. így már jobb? nem tudtam hogy ennyire mimóza vagy....

Mr.AT 2010.05.05. 14:39:57

@Iustizmord: Nem vagyok mimóza, csak még a rád amúgy jellemző szellemi sekélyességbe is sikerült egy méretes árkot szántanod az utóbbi hetekben a sok ánusszal és fasszal, és most üdítő felüdülésként élem meg a változást.

Iustizmord 2010.05.05. 15:07:03

@Mr.AT: "csak még a rád amúgy jellemző szellemi sekélyességbe is sikerült egy méretes árkot szántanod"

megalol, nézd, azt aki személyeskedik velem az interneten , különösebb vitaspirálba bonyolódást elkerülendő, általában gyorsan elküldöm az anyja picsájába, mert nincs annál nagyobb tahóság mint ismeretlen ismerősöket arctalanul minősítgetni, személyesen nem ismert embereket néhány komment alapján megítélni. ráadásul te vélhetően nem segédmunkás vagy, s az illemszabályokat annak ellenére ismerhetnéd hogy vélhetően nem gondolsz keveset önmagadról. hogy alappal-e, az nem itt az nst-n fog kiderülni.

a picsába való elküldést most, csak neked, mellőzőm, de kérlek a hasonló megjegyzéseket tartogasd az index más blogjaira, vagy az mno.hu-ra. köszi.

Mr.AT 2010.05.05. 16:01:16

@Iustizmord: Ennyire azért nem gondoltam komolyan, de neked legyen mondva.

A "keresztbe' seggbe leszel kúrva fasszal. így már jobb? nem tudtam hogy ennyire mimóza vagy.... " rész után a személyeskedést méltató hozzászólás ugyanakkor kissé hiteltelennek tűnik, de fátylat rá.

Iustizmord 2010.05.05. 16:11:29

@Mr.AT: my mistake, lemaradt a smiley, ezért elnézést kérek, viccnek szántam, de félreérthető lett. sorry

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.05. 16:23:22

@Iustizmord: "mert nincs annál nagyobb tahóság mint ismeretlen ismerősöket arctalanul minősítgetni,"

Ehhez képest sikerült belemosnod egy olyan 600 kommentes vitába, amibe nem is írtam, eléggé fura, kicsit előítéletes.

Néha azon gondolkodom, engem v giacintot utálnak jobban ismeretlenek. :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.05. 16:46:01

@Great Cornholio: Engem, ez nem is kérdés. Tudod, kis náci csapat náci szurkolójaként tényleg nem könnyű az élet, kis fénysugár mindig, mikor sikerül pár kisebbségit elverni, vagy "Heil!" feliratot taggelni a zsinagóga falára.
Most meg még kurvák is lettek a nácikból, van ennél sanyarúbb és utálatra méltóbb sors?
Na de, sok sikert a ma esti kupadöntőhöz, úgy tudom Lúcio és Sneijder tuti hogy nem játszik, de egy olyan csapatban, ahol komoly feladatokkal van megbízva Sztanko és Goran, a Roma ellen, ott gond nem lehet!
Goran amúgy is gólt ígért a Romának, mert nagyon szereti a lazialékat, pontosan tudja, hogy a száműzetése alatt milyen rigmusokkal és transzparensekkel segítették őt, rájuk soha nem volt mérges, kizárólag a szarháziakra---> Lotito, Tare, Ballardini.

Több ezer laziale lesz ma a soraitok között, nektek és veletek drukkolva, forza Inter!

Vul-Kahn 2010.05.05. 16:47:50

@Great Cornholio: "Néha azon gondolkodom, engem v giacintot utálnak jobban ismeretlenek. :)"

Nem vagyok benne biztos, hogy ez egy vagy-vagy kérdés... :-)

Amúgy meg Forza Roma, nyerjen már Luca is vmit, meg aztán milyen már, h rajtunk kívül más is elmondhatja még magáról, h triplázhat... :)

Mr.AT 2010.05.05. 16:53:23

@Vul-Kahn: Triplázni egész biztosan csak egy csapat fog az Inter-Bayern párosból, az ugye megvan? :-)

ASRM 2010.05.05. 16:59:32

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: "Több ezer laziale lesz ma a soraitok között, nektek és veletek drukkolva, forza Inter! "

Ja hogy ők nem csak a saját meccseiken drukkolnak az Internek? Döbbenet.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.05. 17:04:43

@ASRM: Hallod, döbbenet hogy az utált városi rivális ellen, a testvércsapat mellett, a saját városukban kimennek drukkolni mi? Ennél nagyobb gáz már csak az lehetett, mikor tavaly a Lazio-Samp kupadöntőn több száz interes jött Milánóból, hogy biztassa a Laziót, nem? Mik vannak...

Vul-Kahn 2010.05.05. 17:07:23

@Mr.AT: Nem mondooood...:o)
Úgy értettem, h most még ők is elmondhatják, h megvan az esélyük, és azért szurkolok, h ma este 11 körül már ne mondhassák el.

Iustizmord 2010.05.05. 17:10:59

@Great Cornholio: már bocs, de személyes tulajdonságaidra nem, max a kommentjeidre vagy gondolatodra vonatkozhatott vmely megjegyzésem, de ha érintetlenül érzed magad találva akkor elnézést kérek.

Iustizmord 2010.05.05. 17:22:05

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: tényleg, miértis utálja a roma a laziot és viszont? valaki írta vmikor csak már elvesztettem a fonalat.

mellesleg, ha engem kérdeznek az interről biztos nem pont az "utálat" kifejezés ugrik be.

Mr.AT 2010.05.05. 17:37:25

Valaki kérdezte fentebb amúgy Ferrara és Zaccheroni összehasonlító eredménysorát. Nos, Zaccheroni január 29én lett kinevezve, s 2 nappal később, a 22. fordulóban debütált a csapat élén.

Ferrara mérlege:
21 meccs: 10-3-8, gólkülönbség +4 (32-28)

Zaccheroni mérlege:
15 meccs: 6-4-5, gólkülönbség -2 (20-22)

Ferrara a megszerezhető 63 pontból 33at szerzett (52%), Zaccheroni a megszerezhető 45ből 22őt (49%).
Mint azt mind a százalékok, mind a gólarány mutatja, bátran kimondhatjuk, hogy Zaccheroni MÉG SZARABB teljesítményt hoz a csapattal, mint Ferrara - már ha ilyen mélységekben van egyáltalán értelme különbséget tenni.

Az igazán durva amúgy nem is ez, hanem a következő: a negyedik helyért folyó harcban a 3 közvetlen rivális ellen a 6 meccsen összesen 3 (!) pontot szereztünk a megszerezhető 18ból.

Időrendi sorrendben:
Palermo-Juventus 2:0
Juventus - Sampdoria 5:1
Juventus-Napoli 2:3
Juventus - Palermo 0:2
Sampdoria - Juventus 1:0
Napoli - Juventus 3:1

Gyönyörű eredménysor, nemde? 15 pontot ajándékoztunk nekik, különösebb erőfeszítés nélkül (személyes kedvenceim a Napoli elleni két meccs, itthon a Tiago-show-al, Nápolyban pedig Grygera emlékezetes mesterhármasával).

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.05. 17:41:33

@Iustizmord: Miért utálják egymást a Rakéták és a Cápák? A Montegue és Capulet család? Mert csak egy legény lehet a gáton.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.05. 17:43:25

@Mr.AT: Lehet hogy szarabb Zac, de azért Ferrara eredménysorát emeli az ősz elején tapasztalható és jó ideig tartó hullámhegy. Ha ezt ebből levonjuk, akkor körülbelül ugyanott van a két edző.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.05. 17:54:03

@Vul-Kahn: Csak figyeld a következő szezont, amikor a bayernen fogom köszörülni a nyelvem. :)

Iustizmord 2010.05.05. 17:58:17

@Great Cornholio: lassan a testtel, a germán harcosokkal nem szabad viccelni. értik ugyan a tréfát, csak nem szeretik . ide most kell smiley-t tenni?

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: nem hallottál még olyat (asszem a jehovák tolják) hogy a bárány meg a farkas békésen együtt hever? (vagy hál?)

@Mr.AT: adhatnál még zacnak 6 meccs türelmet, hátha keményen ráver ferrara-ra. zac még anno 2005-ben (?) megkapta a legjobb edző díját, ha jól emlékszem. biztos nem tombolán nyerte. vagy makaón.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.05. 18:01:06

@Iustizmord: Én igen, de te nem az én viszonyulásom kérdezted, hanem az alapvető ellentét mibenlétét.

Vul-Kahn 2010.05.05. 18:04:25

@Mr.AT: "személyes kedvenceim a Napoli elleni két meccs, itthon a Tiago-show-al, Nápolyban pedig Grygera emlékezetes mesterhármasával"

Jaja, az a Napoli elleni 2:0ról 2:3 is nagyon ott volt, de az én kedvencem a Palermo elleni hazai, ahol a cseh vitéz vszleg Gerrardnak képzelte magát, és hajszálpontos kiugratással lepte meg a kutyavásáros csávót. :-D

(Bocs h felszaggattam egy újabb régi sebet...:)))

Iustizmord 2010.05.05. 18:06:16

tényleg, arra gondolt vki hogy ha már ennyire csipázzák egymást az interisták és a lazialék, a két csapat akár fuzionálhatna is. a címerállata lehetne egy sas ami a karmában kígyót tart. vagy egy madártestű kígyófejű baziliszkusz

vagy lehetne a lazio az inter nevelőegyesülete. farmcsapata. mint a real madrid castilla a real madridé.

Iustizmord 2010.05.05. 18:08:12

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: de tényleg, nem volt olyan h egy romannista hűátvéd megerőszakolta egy lazios csatár húgát? vagy egy lazió-szurker lepisilte a farkast? semmi komoly, csak ilyen kisvárosi torzsalkodás?

calcio_di_rigore 2010.05.05. 18:08:24

Boldog május 5-ét minden juventinonak!

Claudio Marchisio 2010.05.05. 18:12:53

@Mr.AT: kösz a statisztikát, fasza, ebből is kilátszik, hogy mennyi értelme volt edzőt váltani(legalábbis ilyenre...) és mennyit számít a kb 15-ös meccsenkénti keret zebinákkal meg grygerákkal :)
nade majd jövőre talán valamivel jobb lesz.
ha azok, akik tudják azt a szintet, ami ide kell, el is kezdik azt hozni és hoznak megfelelő utánpólást(nem kellene túl sok:)) a megfelelő helyekre(edző esetleg:)), akkor valami jobb is kisülhetne a csapatból...

Piiii 2010.05.05. 18:25:00

na Ribery nem játszhat a Bl-döntőn, nagyon helyes...

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.05. 18:25:49

@Claudio Marchisio: Ha nagyon szemét akarnék lenni, most írnék egy hasonlatot, egy mondással, amiben a bélsár és a vár szó kapcsolódik egymással. :D

calciomax 2010.05.05. 19:16:56

Birom hogy egész európa a barca elleni meccs alapján itéli meg az Inter játékát. Az edzők irigyek mint a dög Cruijff-al az élen. Egész életében egy szar edző volt.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.05. 19:26:47

@Mr.AT:

Azért ez nem ilyen egyértelmű. Ha Ferrara mérlegéből levonjuk az első négy forduló első négy győzelmét, akkor látszik, hogy AZT KIVÉVE az ő teljesítménye még siralmasabb volt.

Egyébként jövök neked egy sörrel. :-)

@calciomax: "Egész életében egy szar edző volt."

????

Négy bajnoki cím zsinórban, KEK-győzelem, BEK-győzelem, BL-döntő, teljesen új, forradalmi játékfilozófia, az egész Barcelona futballklub szakmai átszervezése a legalsó korosztályokig. Konkrétan korszakos edző volt, a futballtörténelem egyik (ha nem a) legnagyobb egyénisége.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.05. 19:46:22

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Egyre nagyobbakat röhögök ezen a ti testvérségeteken, szerintem ez csak nektek olyan fontos.

spangol 2010.05.05. 19:57:44

@calciomax: nem tudom, olvastam-e ennél nagyobb ökörséget életemben, pedig az nso-n is jártas vagyok.
Ha igen, akkor maximum tőled.

Hallod, öreg, te aztán értesz a focihoz, nem is értem, hogy keveredtél ide egyáltalán.

Iustizmord 2010.05.05. 19:59:18

@popp: így van, egy hardcore nagoya grampus eights , kashima antlers (de írhatnám hogy b1 waikoko warriors fc ) fan magasról nem érdeklődik a lazio-fanok ún. másodlgos pártszimpátiájára.

DE:

azért tedd szívedre a kezed, neked is van 2. vagy 3. számú csapatod, pl angliában spurs-chrystal-crewe alexandra sorrendben, pl. bár akkor már inkább QPR. vagy pl st.pauli esetleg a total hardcore-oknak a a wattenscheid 04 megvan?

ami olaszhont illeti, a romát csípem, a lazioval sincs semmi bajom (csak most nevetek rajtuk, a görcsös önigazoláson), a toro mez tetszik, a samp szimpi, ilyesmi. azt azért én is elismerem hogy a juve és az inter a sátán műve, de hát ez mindenkinek evidens akinek van szeme hozzá. :o))))))

Ganz 2010.05.05. 20:16:35

Érdekes, hogy miért pont az "inter"-nazionale áll közel, az egyértelműen erős nemzeti öntudat ellenére, a sasok szívéhez?

Iustizmord 2010.05.05. 20:17:55

@Mr.AT: A Lazio hozzáállásán csak azok vannak meglepődve/kiakadva, stb., akik anno az őszödi beszéden is ki voltak

hm, ezen csak most gondolkoztam el.

vitatom.

az öszödi duma sokakat nagyon megborított, de valóban kb azokat akik addig mesterséges / szándékos vakságot-süketséget gyakoroltak. merthogy az politika, meg reálgazdaság, ilyesmi.

de az ún SPORTSZERŰSÉG, az egy áhított és nem csak kirakatszerű kategória a sportban. a SPORTban. SPORTszerűség, érted, nem politikusserűség meg gazdaságiszámításosságszerűség (milyen szó már ez, levédetem szellemi sekélyességem ellenére is) hanem SPORT szerűség. NEMES küzdelem, BECSÜLETES küzdelem, NYÍLT küzdelem, EMELT FŐVEL vesztés, ELLENFÉL TISZTELETE, ilyesmi. ez van számon kérve most a lazion, mert ha ez most olyan bocsánatos bűn kategória lesz, akkor a totonero meg a calciopoli csak lightos turbózása mindennek.

ismered a gagyi hivatkozást: nem a kútba szartam csak a kávájára oszt belelöktem, ez az ami most zavart kelt az erőben.

szóval, sogenannte utopisztikus kategoricus imperativus sporticus est: mindig a győzelemért küzdj, becsülets eszközökkel

over

Ganz 2010.05.05. 20:18:27

@ASRM: "Ja hogy ők nem csak a saját meccseiken drukkolnak az Internek? Döbbenet."

Haha...ez tetszett...

Iustizmord 2010.05.05. 20:19:30

@Ganz: ez egy szociológiai nelemzést bátran megérne, de egyszerűsítve: a színek. az inter is kék, a lazio is, csak a lazio light. azért az inter a nagytestvér, mert ő meg dark.

Ganz 2010.05.05. 20:22:38

@Iustizmord: értő.

Amikor elkezdtem olaszfocit nézni, folyton összekevertem az Atalantát az Interrel...

A Napoli színei gyakorlatilag azonosak a Lazio-éval.

Nos...?

Ganz 2010.05.05. 20:24:36

Igaz, hogy akkor a Juventus-Udinese is testvérklub.

Meg biztos van még egy pár.
:)

horas 2010.05.05. 20:25:30

@Iustizmord: Pályafutása során...

Iustizmord 2010.05.05. 20:28:25

@horas: mármint INTERES pályafutása során 150? akkor értem.

kéretik szabatosan forgalmazni :o)

horas 2010.05.05. 20:34:51

@danesdzsu2: Arra írtam,hogyha Ribéry-nek elengedik az eltitlást ami egy brutális szabálytalanság volt,akkor Motta-nak alanyi jogon jár a BL-döntő egy mondva csinát kiállításért.

@popp: Az eszköztelen alatt,azt értem,hogy szeretne oda szúrni az ellenfélnek valamit csak nagyon erőtlen kis szánalmas probálkozásai vannak,már ami az ilyen médiánban megjelenő nyilatkozatai,lehet,hogy teljesen érhető reakciók,de ezzel együtt szánalmasak is.

Moratti pedig,lehet,hogy gengszter de még szabadlábon van és az ő csapata játszik BL-döntőt,Olasz-Kupa döntőt,vezeti a bajnokságot.Ennyit az eszközeiről,amiről tegyük,hozzá zárójelben mai napig nem bízonyítottak semmit.Szal Moratti Sensi-hez képest a világ legnagyobb nagymenője maradjunk ennyiben.

horas 2010.05.05. 20:37:30

@Iustizmord: NEm az egész pályafutása során.
Onnan indúltunk,hogy Torres és Fabregas porceláűn lábú írta Great Cornholio arra,hogy őket megelőlegeztem jövőbeli potenciális Inter játékosnak.Erre írtam,hogy egyik 26 éves korára kb 300 meccs körül jár már,másikuk 23 éves korára 200 körül,ehhez képest Motta összesen 150-nél,szal a lényeg,hogy annyira nem sérülékeny Fabregas és Torres sem inkább erre a szezonra jellemzőe ez.

Iustizmord 2010.05.05. 20:38:10

@Ganz: nézd ennek az egésznek heraldikai előzményei vannak, és a heradika baszott dús anyag, csak a mázak-fémek-prémek vonatkozásában nem az mert

a mázak: kék (azure), vörös(gules), zöld (vert), fekete (sable) (alapok), vér (bordó, sanguiné), néha barna/narancs (nem jut ezsmbe angolfraancia megfelelő), lila (purpure)

fémek: fehér (ezüst, argent) sárga (arany, or)

prémek (itt nem jtszik): hermelin, menyét, miegymás (angolfrancia nem jut nagyon eszembe, dfe pl ermine, vair, ilyesmi)

tehát a címer fő színeiből jön a mezszín, a mesteralakokból (pl a kereszt sok helyen) és címerképekbő (pl a bika a toronál) és a címertartókból a csapat "logo"ja.

namost az olaz címertan a klasszikus francoenglish heraldikának nem felel meg (pl az inter meg a milan meze és az alap), de azért a fő pattern-ek nem variálhatóak végtelenül. ezért az egyezés, hasonlóság. a szociokulturális, történeti kérdések meg elő se kerültek. vö viscontiak serpent-je az internél (vö nalazo korábbi kommentke)

Iustizmord 2010.05.05. 20:43:01

@Iustizmord: off, akit érdekel a heraldika annak itt egy link, de anno 1x éve az encyclopedia britannica valamely kötetében olvastam a legjobb szócikket róla. kb 30 oldalon.

en.wikipedia.org/wiki/Heraldry

Iustizmord 2010.05.05. 20:43:55

@Ganz: Amikor elkezdtem olaszfocit nézni, folyton összekevertem az Atalantát az Interrel...

egy ideig szvsz az inter fanok is, segggyenge vót az inter néha.

Iustizmord 2010.05.05. 20:49:14

en.wikipedia.org/wiki/Rule_of_tincture

na ezért nem szabályos (angolfrancia klasszikus szabály szerint, de a németek se tartották) a milan meg az inter meze.

G_P_T 2010.05.05. 20:52:10

Burdisso, hogy száradna le a lábad...

Claudio Marchisio 2010.05.05. 20:58:46

@Great Cornholio: jogos :)
mára már tényleg nem maradt más, mint hogy a jó öreg, elcsépelt "majd jövőre" kifejezést használjam
ma este kevésbbé örülnék a roma győzelmének(bár, nem mintha az inter triplázása valami egetrengető érzés lenne...)
de hogy tegyek egy kis kitérőt: a bl döntőnek kifejezetten örülök, egyik csapatnak sem tudok szurkolni, akármelyik nyeri, nem vitás hogy megérdemelt lesz
az utóbbi években oly lesajnált serie-a - bundesliga döntő lesz
végre angol a közelben sincs...
a barca "megszoptatta" saját magát az egyetlen taktikájával, és hát beismerem, mourinho tényleg tud valamit... de van gaal is...

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.05. 21:05:51

na, ezt a meccset is kb 17-8 ember fejezi be...

avenger13 2010.05.05. 21:06:39

az olasz kupadöntőről igazán ki lehetett volna lőni valamit. kegyetlen nagy iram, kegyetlen jó hangulat, középszar meccs, de a többi ezt jóváteszi.

avenger13 2010.05.05. 21:08:02

@Pályaelhagyó autóversenyző: könnyen lehet.

miért gondolja azt bárki romában, hogy toni egy csellel át tud verni bárkit is? :D pláne toni miért gondolja ezt?

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.05. 21:12:33

Miért közvetít meccset olyan ember, aki még a lassításon sem látja mi történik?

Iustizmord 2010.05.05. 21:13:38

@avenger13: mert a bayernben ment? tényleg, vul-kahn, mocsing, ment?

Iustizmord 2010.05.05. 21:14:31

@Great Cornholio: nem szabad h a tények meg a jogszabályok megzavarják a tisztánlátást.

régi ügyvédbölcsesség.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.05. 21:14:55

@avenger13: hat lehet, hogy altalanos iskolas koraban egyszer sikerult neki, aztan ugy emlekszik, hogy tud cselezni...

zanetti meg ha tudna loni, jovore bejelntkezhetne az aranylabdara...

zsakfos 2010.05.05. 21:19:30

@Iustizmord:
Csodálkozom, hogy a heraldikai leopárdot kihagytad, nekem az volt a kedvencem:)

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.05. 21:20:25

@avenger13: hat lehet, hogy altalanos iskolas koraban egyszer sikerult neki, aztan ugy emlekszik, hogy tud cselezni...

zanetti meg ha tudna loni, jovore bejelntkezhetne az aranylabdara...

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.05. 21:27:09

@avenger13: hat lehet, hogy altalanos iskolas koraban egyszer sikerult neki, aztan ugy emlekszik, hogy tud cselezni...

zanetti meg ha tudna loni, jovore bejelntkezhetne az aranylabdara...

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.05. 21:29:12

@avenger13: hat lehet, hogy altalanos iskolas koraban egyszer sikerult neki, aztan ugy emlekszik, hogy tud cselezni...

zanetti meg ha tudna loni, jovore bejelntkezhetne az aranylabdara...

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.05. 21:31:57

Mekkora tahó paraszt népség ez a Roma szimpatikusabb csapata.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.05. 21:33:44

koszi matrac, beloled eleg is volt ennyi...

nalazo 2010.05.05. 21:35:55

Akárhogy is van, Materazzinak most már kellene szervezni egy búcsúmeccset - Zidane-nal - és menjen nyugdíjba!

Titi120 2010.05.05. 21:37:18

Ezt a szánalmas színházat amit ez a két csapat nyom ... Pedig ha akarnának egy kurta jó kis meccset is rittyenthetnének nekünk, de nem.

nalazo 2010.05.05. 21:37:27

Friss hír: Toni és Materazzi együtt fognak színitanodát nyitni.

Gabez 2010.05.05. 21:37:41

Nálam Materazzi, Mexes, Burdisso már kiállt volna, Vucsinics és Toni besárgult volna szimulálásért. Gyengekezű ez a bíró.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.05. 21:37:41

@nalazo: Rá kell játszani ha történt kontakt, csak azt nem veszi észre, hogy ő nem Busquets, se nem Barca player. :)

Gabez 2010.05.05. 21:38:55

Ja és a "szakkomentátor" is kapott volna egy kirúgást ;)

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.05.05. 21:40:31

Elnézést az olasz foci rajongóitól, de a meccs első félideje alapján azon se csodálkoznék, ha ezek vasárnaponként macskát ennének ebédre.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.05. 21:42:48

a hoki annyival jobban fekudne a ket csapatnak, hogy mar tul lennenk 1 totalis csapatverekedesen, meg a mexes-materazzi duo meg ketton... aztan megnyugodna mindenki, es lehet jatszani

kulonben is, milyen meccs ez mar, hogy balotelli nem fer fol a szimulacios toplista dobogojara?

nalazo 2010.05.05. 21:42:49

@Great Cornholio: Rá lehet, de Materazzi úgy csinál, mintha egyszerre tépnének ki belőle minden aprólékot, amit a piacon kapni lehet.

Ettől függetlenül, ha így megy tovább, akkor meglesz a Kupa.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.05. 21:44:53

@nalazo: Ha nem csinál semmit, akkor nem is történt, mert a bíró se veszi észre, legközelebb majd figyel. Ha meg hagyod magad, a pofádba másznak a meccs végén. Így megy ez a sportban.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.05. 21:45:17

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien: aaa, ez olyan, mint egy ujpest-fradi, nyomelemekben focit is tartalmazhat (milito golja, meg 1-2 helyzet mindket oldalon)

a maradek idoben meg megy a feszko

(meg jo, hogy olaszul nezem, igy nincs lelkiismeret-furdalasom, hisz tulajdonkeppen nyelvet gyakorlok :) )

Ganz 2010.05.05. 21:46:55

@Iustizmord: Ez jó kis összefoglaló volt. Utánanézek. Nem vagyok képben ezzel a dologgal, de érdekesnek tűnik.
Kösz!

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.05. 21:48:40

@Great Cornholio: persze, alig telt el egy perc, es mindket kapu elott eljatszotta a nagyhalalt

ha a barca jatekosaira azt mondtuk, hogy furdoskvrva uzemmodban nyomtak, akkor itt se mehetunk el szo nelkul a dolog mellett

Ganz 2010.05.05. 21:48:42

@Pályaelhagyó autóversenyző: szóról szóra ezt akartam írni. Mármint Zanettiről. Csak nehezen lehetne dönteni Cambiasso, meg közte.

Ganz 2010.05.05. 21:51:46

Én Materazzi mellett a kommentáron is tudok röhögni, mert érdekesen röhögnek Materazzi produkciója közben a kínai szakik.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.05.05. 21:52:59

@Pályaelhagyó autóversenyző: az zavar, hogy egész jó kis meccs lenne, de egy gól kellett csak, hogy minden olasz sztereot. bemutassanak. Materazzi meg á... már mindegy is

Ganz 2010.05.05. 21:54:35

Ja, és milyen viccesen néz ki De Rossi, mikor úgy akar kinézni, mint a Fábry.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.05. 21:58:33

@popp: Milyen furcsa, hogy csak a résztvevőinek fontos. Javaslom a nevetésed a meccs utánra halasztani.

@Ganz: Talán olvasd el akkor a választ is, igen meglepő dolgokat olvashatsz ott ám! ---> @Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Egyébként az Inter szurkolói odakint nagyrészt kereszténydemokraták, így politikailag is közel állnak egymáshoz a lazialékkal, jobboldaliság tekintetében és több más esemény is összekovácsolta őket.

A meccs egész jó, Mexes és Balo remekül egymásra találtak, igazi kincs az ő minden megnyilvánulásuk!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.05. 22:05:10

@nalazo: Neked is! Hogy-hogy Sneijder játszott? Én most tényleg elhittem, hogy nem fog.

nalazo 2010.05.05. 22:08:08

Előugrott a kalapból, de Burdisso elintézte, hogy vissza is kerüljön.

daneeka 2010.05.05. 22:09:17

Zsúliú Szerzsú. Így hívják a Roma kapusát... :D

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.05. 22:09:57

@nalazo: Durva azért, hogy pont ő intézi el Sneijdert, remélem felgyógyul a hétvégére.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.05. 22:11:23

hat, totti is felirta magat a listara...

Ganz 2010.05.05. 22:23:24

Ez az Eto'o gyerek, mióta ilyen frankó középpályás, pláne balbekk, elég szar csatár.

nalazo 2010.05.05. 22:25:22

De ugye ez a pöttyös strandlabda csak egy kísérleti vicc?

Ganz 2010.05.05. 22:25:30

Zanetti szabálytalankodott...

Ez biztos valami trükkfelvétel.

avenger13 2010.05.05. 22:26:42

@Iustizmord: épp ez az, hogy ott sem. szerintem soha, vagy talán egyszer. lsd. @Pályaelhagyó autóversenyző: :D

jó befejező csatár, a legritkábban tud cselezni, vagy ha igen azt véletlenül, de mindig bepattan róla a labda.

Ganz 2010.05.05. 22:27:01

Ez a Mese a Romába van akkora tapír, mint a Materazzi az Interben.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.05.05. 22:33:48

jaj, de aranyos kis koccolás volt. amolyan román virtus féle.

Iustizmord 2010.05.05. 22:34:34

@zsakfos : az egy külnc állat szinte csak angol kerályi címereken fellelhető, HA balra néz. amúgy lion.

szép ez, ha kinéz, leopard rampant or, ha nem, lion.

hülyék eze a rómaiak

argentin#21 2010.05.05. 22:35:07

ezatottimekkoraparaszt

nalazo 2010.05.05. 22:35:18

Remélem, hogy Tottit eltiltják , mint a huzat!

_karmapolice_ 2010.05.05. 22:36:13

Balotellit én is szívesen felrúgnám, de ez?!

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.05. 22:37:22

mekkora hernyó már ez a kis buzi

Ganz 2010.05.05. 22:37:23

Most jön, amikor Mese ráijeszt Muntarira.

attila0427 2010.05.05. 22:37:26

Mindig azt mondják, hogy az Inter egy hentes csapat... khhhm... Totti sem a labdát nézte.

nalazo 2010.05.05. 22:38:00

Kérdem a Roma szurkolókat, hogy a földön fekvő fejbekoccolása az valami új üdvözlés, vagy erről is a Lazio tehet?

Ganz 2010.05.05. 22:38:39

Francescot ezé szó, és időveszteség nélkül pofánbasztam volna, de ezek profik.

Ezé nem lettem profi.

Khm.
Ezért sem. Na.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.05. 22:38:40

Totti hihetetlen amit megenged magának. Egyre bunkóbb, hihetetlen baszki. Akik egy szidták a Laziót, szidják már ezt a hülye bunkót is. Elképesztő.

_karmapolice_ 2010.05.05. 22:38:59

1000 éve nem néztem Roma-meccset, most picit elment a kedvem tőlük.

Domingo 2010.05.05. 22:40:49

Ezt a Tottit valaki úgy istenigazából szájpadláson baszhatná egy feszítővassal.

Ganz 2010.05.05. 22:41:28

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Ez egy galaktikus köcsög, én mondtam tegnap, vagy mikor, hogy el fogja homályosítani Paolo atya parasztságát, nem? Natessék.

nalazo 2010.05.05. 22:41:53

Taddei meg Totti édestestvére.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.05. 22:42:07

Fejberúgás, izomból seggberúgás. Szánalom. Tényleg várom most hogy csak feleannyian szidják Tottit, mint a Laziót.

Az interistáknak pedig gratulálok!

attila0427 2010.05.05. 22:42:33

Ajjjajj... jönnek az öltönyösök.

_karmapolice_ 2010.05.05. 22:42:54

Minden kötözködés nélkül, de mióta ilyen köcsögök a rómaiak??!?

nalazo 2010.05.05. 22:43:47

Rosella asszony nem akar panaszt tenni valamiért?

attila0427 2010.05.05. 22:44:53

3-ból 1 megvan... jöhet a bajnokság.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.05.05. 22:45:43

nyihahaha, az úccsó pár percet láttam, érdemes volt csatlakozni. ritka tömény egy műsor volt.

nalazo 2010.05.05. 22:45:47

Esik az eső, megtelnek a köcsögök vízzel.

Ganz 2010.05.05. 22:46:11

Ez mekkora, közbe lefújták.

Így veszít egy olasz úr.
Megvonja a vállát, hanyagul a vállára vet egy Muntarihullát, zsebreteszi a piros lapokat, és lesétál.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.05. 22:46:45

@_karmapolice_: hat legalabb 2010 eve, bovebbet az ujszovetseg cimu kiadvanyban... :)

Eastbay1 2010.05.05. 22:47:08

A Roma ma überparaszt módon játszott. De remélem a sok Barca-fikázó is magába néz, mert az Inter is bemutatott néhány 6 pontos gyakorlatot.

Mr.AT 2010.05.05. 22:49:23

Ennél a Taddei-nél nagyobb alattomos, gusztustalan férget még nem hordott a hátán a föld. Totti meg egy primitív felfuvalkodott paraszt, soha nem is volt több. Tökéletesen meg is érdemlik, h idén se nyernek semmit.

fallen 2010.05.05. 22:50:31

Nagyon ritkán nézek olasz meccset, de ez SZÉGYEN volt, amit a Róma előadott. Pedig egyszer-kétszer amikor focizni akartak, úgy tünt, nem menne rosszul nekik.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.05. 22:50:32

No, higgadtan értékelve, más és más szempontból az utóbbi pár napban Róma mindkét csapata szégyent hozott a fejére. Igyekezzenek ezt azok sem elfelejteni, akik tele szájjal szidták a Laziót.

nem jut a lyon el messzire, ha nem figyel lionel m 2010.05.05. 22:52:31

Nah, ilyen egy igazi focimeccs! Pattanásig feszült idegek, forrófejű játékosok, indulatok. Egy élmény volt nézni (mindenféle irónia nélkül)!

Az Interrel eddig csak nyertem idén. Bejött, hogy elverik idegenben a Chelseat, otthon a Barcát, hogy a Camp Nou-ban továbbjutnak, a Lazio, de az nem is volt nagy tipp, most meg ez. Imádom őket! Nem hiába vettem egy ilyet --> www.lionsport.hu/catalog/popup_image.php?pID=16403&osCsid=8d53c3c7b3210689976053591793771b

A Roma megmutatta, hogy igazi köcsög csapat. Most fel is húzták a szopóálarcot, ennyit érdemelnek. Totti pfhej!

Valamelyik olasz posztban nagyon szapultam Milito-t, de akkor az ideg beszélt belőlem. Az igaz, hogy nem nagyon kedveltem addig se a srácot, de az utóbbi időben bejátszotta magát a szívembe. Bocsánatot kérek Milito! Igazi klasszis játékos vagy!

Mourinho legnagyobb igazolása az lenne a nyáron, ha megtartatná Balotellit. Mindig is ő volt a kedvencem az Interből. Egy zseni a gyerek, csak meg kell nevelni. De ha valaki képes rá, az Mourinho.

Forza Inter!

Iustizmord 2010.05.05. 22:53:15

totti melyíik magyra szakmumásképzőben végzett?

Szamárka 2010.05.05. 22:53:25

bárki bármit mondhat, Balotelli hatalmas forma.

kukonyalori 2010.05.05. 22:54:29

Nem nagyon szeretem, és nem iszoktam fikázni kedvenc csapatomat. De! most a kupa döntő után nagyon szomorú vagyok, és nem a 0-1 miatt. Köcsögségben bőven túl tettünk az Interen. Amit pedig a Capitano művelt a végén az megmagyarázhatatlan. :-(((

Ennek ellenére:

Sempre Forza Roma!!!

Piiii 2010.05.05. 22:54:34

nem olvastam eddig a kommenteket, csak most értem haza, szval én így láttam a meccset. ma a Roma megmutatta, miért is vagyunk a táblázaton ott, ahol vagyunk. igazi bajnokesélyeshez méltóan játszottunk, sztem egy rohadt jó meccs volt, a Roma rohadt jól játszott és egy döntetlen hosszabbítást minimum megérdemelt volna. a bíró iszonyat szar volt, mindkét irányban tévedett, de kicsit másként nézett volna ki a meccs egy Materazzi kiállítással, egy meg nem adott 11essel. szval rohadjanak meg a bírók. az már csak a szánalom legteteje volt h kb 2 percenként állt a játék, és össz-vissz 3 perc hosszabbítás volt, nevetséges. fordított helyzetben minimum 5 percet kapott volna az inter. a vereséget nagyon nem tudtuk kezelni, mondjuk amilyen hangulat uralkodott, nem is csodálom. ma biztos nem szereztünk plussz szurkolókat, max a játékunk alapján, de a viselkedés alapján biztos nem. Totti meg Taddei megőrölt a végére, de a kis patkány meg is érdemelte, kár h a lábát nem törték el, megérdemelte volna.kezdem masszívan gyülölni a képét, hál istennek jövőre nem kell már látnom. legalábbis remélem

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.05. 22:55:37

a valtozatossag kedveert en ezen a meccsen se lattam semmi meglep...

a turost nem, amit a cumis(*) muvelt, az elkepeszto. 3 pirosat kaphatott volna, a jatekkal egyaltalan nem torodott

minden mas egyenes kovetkezmenye az elmult heteknek, lattunk mar hasonloan "szep" roma-intert, ahol mi voltunk a gyokerek, ez most forditva volt.

(*) altalaban nem hasznalom a gunyneveket, de matol kezdve nem erdemel mast. halvanyan remlik, hogy egyszer emelt egy ---vanagy golt ellenunk, de most csak egy bukott sztart latok

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.05. 22:55:45

@_karmapolice_:

1. Azért a riporter túlspilázta, főleg mikor füllel hallhatólag zsigerből kezdte fikázni az olasz focit. A Serie a igen is jó bajnokság még ebben az állapotában.

2. egy ilyen feszült kupadöntőn másokkal is előfordult már, hogy elgurult gyógyszer. főleg mikor minden kicsúszni látszik a srácok kezéből.

3.Francesco gusztustalan volt és biztos nagyon sokan erre fognak emlékezni a pályafutásából - én nem. Nagyon sokat tett már a Romáért és hatalmas játékosunk (volt), olyan megmozdulásia voltak mint keveseknek és ezekből még ma is mutatott párat.

4. A hátralévő két meccset be kell húzni, de már így is egy emlékezetes szezont futunk. sajnálom, hogy vége így alakul, de ennek a felére sem számíthattunk a szezon kezdtekor.

5. Most kezdhetitek gyalázni a Romát, ma adtunk okot rá.

ps.: Forza Roma per Siempre!

Iustizmord 2010.05.05. 22:56:08

TOTÁL off:

aki tud venni "nando's" márkájú szószt (pl anglia) a nagyon gyorsan tegye meg, egíye meg oszt viszhallás a szájnyálkahártyának.

valami brutál de gecijó. főleg forrón üt mint a toronyóra.

Eastbay1 2010.05.05. 22:59:05

@Iustizmord: Melyiket kóstoltad? Az Extra Hot PeriPerit?

Iustizmord 2010.05.05. 22:59:05

@popp: hát tessék. nem vagytok különbek mint a lazio.

eléggé gyalázó?

gergo a kolyokkutya 2010.05.05. 23:00:40

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
azert a nyilt csalas es az hogy valaki gumicsizmas paraszt nagyon nem egy kategoria. a helyedben nem probalnam itt ennyire kenegetni a sarat. megertem en, rosszul esik neked, hogy ennyit er a lazional a becsulet, de ez van, mindenki latta, mindenki tudja.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.05. 23:01:45

@gergo a kolyokkutya: HAHAHA! Igen, aki Totti produkcióját látta, az tudja mi a becsület, fejberúgás, izomból, vicsorítva seggberúgás. Hagyjuk már ezt most, de tényleg!

Eastbay1 2010.05.05. 23:02:14

@popp: Mondjuk amit ez a b@lf@sz riporter levágott az tényleg nem volt semmi. Olyan erkölcsi magasságokból osztotta az olasz focit (meg aktuálisan a Romát), hogy ilyet még Teréz anya meg Gandhi együttvéve sem engedett volna meg magának.

_karmapolice_ 2010.05.05. 23:02:37

@popp: nem magyarul néztem, hanem olaszul :)
de tényleg no offense, értem, hogy elgurult a gyógyszer, stb, csak nem így emlékeztem a Romára, és úgy ültem le, hogy nekik drukkolok. Ehhez képest lepődtem meg.

Titi120 2010.05.05. 23:02:51

Totti mit csinált, hogy ekkora a felzúdulás ?

Megmondom őszintén, a második félidőt átaludtam egy az egyben, úgyhogy erről lemaradtam.

Iustizmord 2010.05.05. 23:03:28

@Eastbay1: mindet, incl amit írsz. a hot is brutál de az extra.... jobb mint a 96%-.os alkohol

kár hogy nincs nando's itthon. valszeg a franchisae nem lenne kifizetődő. sajna :o(

gergo a kolyokkutya 2010.05.05. 23:04:07

az alattomos gyoker jatek. nem a becsuletet jatszotta el.

Eastbay1 2010.05.05. 23:06:14

De amúgy meg nem értem, hogy mi ez a qrva nagy felháborodás. Eddig is tudtuk, hogy Taddei és Mexes egy szinten van pl. Materazzival. Azt is tudtuk, hogy Tottinak sem volt gyerekszobája. Meg azt is, hogy az Interben is van pár játékos, aki nem szokott adósa maradni senkinek. Akkor meg minek ez a műfelháborodás?

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.05. 23:06:14

Poppal ellentétben úgy értékelném a meccset, hogy a Roma egy dologra ment hogy minél több sérülést okozzon az Inter játékosoknak, hátha így megnyerhetik a bajnokságot. Mégha csak totti lett volna egy undorító féreg, de még perrotta, taddei, mexes, hogy csak a többi selejtet említsem.

Iustizmord 2010.05.05. 23:07:24

@Eastbay1: TUDOD A VICC H CITROMOT IS TESZNEK BELE, ETTŐL OLYAN MOSOLYGÓS GYILKOS. itthon is kapni periperi paprikát, de az nem az mint így. kapszaicin rulez, moist is zsibbad a szám mert tettem a tortellinihez egy csöppet. sör oldaná, de már késő...

A NANDO1S RED HOT DIPJE MEG ZSENIÁLIS.

BruceWayne 2010.05.05. 23:07:41

Azért az kemény volt hogy a kerítés tetején valaki lazio címeres sapkában ünnepelt a kupával :)

BruceWayne 2010.05.05. 23:08:36

@Titi120: kicamoranesiskedte magát

Iustizmord 2010.05.05. 23:08:56

@Great Cornholio: és az edző,mis rácsúszott milito nyakára, és pandev szívére húzódott igaz? :o)

nem jut a lyon el messzire, ha nem figyel lionel m 2010.05.05. 23:09:20

@Iustizmord: Ki a retkes faszomat érdekel a kibaszott paprikátok?!

Eastbay1 2010.05.05. 23:09:59

@Iustizmord: Nem tudom, 96%-os alkoholt még nem próbáltam:) Majd beruházok egy Extra Hot-ba, de eddig nálam a Tabasco Habanero a nyerő.
Most látom csak, van ilyen hogy XX Hot.

calciomax 2010.05.05. 23:10:37

Totti egy szarember lett öregkorára, azért itt karrierek-életek szaladgálnak a pályán nem lehet ezt csinálni. Szétrúgja Balotellit majd odamegy hozzá és fejberúgja hogy ne fetrengjé mááá? Ilyet még nem láttam.

Eastbay1 2010.05.05. 23:12:08

@Iustizmord: A Tabascoba is beledarálnak minden szart, úgymint: mango, banán, papaya, ilyesmi.

Eastbay1 2010.05.05. 23:13:44

@calciomax: Nézzél Madrid meccseket:D

gergo a kolyokkutya 2010.05.05. 23:15:44

lehet megint idoszeru lenne egy poszt arrol hogy merre tart az olasz futball, mert amit en latok az nem tul biztato:

milan: oregek otthona, penz nincs, ket ertelmes jatekosukat lehet most is eladjak
juventus: nulla
roma: amikor jatszani kellene kiderul hogy csak parasztkodni tudnak, europaban nulla
inter: jelenleg kerdojel, eddig europaban nulla (tavalyig), kerdes hogy az edzon mult-e a mostani szezon vagy ott tudnak maradni az igazi elmezonyben

+hogy meccseket nyiltan leadnak csapatok es meg csak vizsgalatrol sem hallani... mi lesz itt, nb1? :)

Eastbay1 2010.05.05. 23:16:30

@_karmapolice_: Jólvanmár, elnézést kérek!

Eastbay1 2010.05.05. 23:18:24

@gergo a kolyokkutya: Az olasz foci mindig ilyen volt.

horas 2010.05.05. 23:20:19

Nem mennék bele a Roma szapulásába,mindenki látta mi történt.

Taktikailag nincs egy szinten a két csapat.A Roma játéka az ellenfél hibáira épül,az ellenfél egy-egy labdavesztéséből induló gyors ellentámadásokra,kontrákral,ha a kontrán belül megvannak létszámban az esetek többségében kb 40-30 m belülről jön egyből a beívéles középre,mivel vannak jó képességű játékosaik esetenként tudnak zavart kelteni,de inkább csak télleg a szószoros értelemben zavart.

Az Inter ezzel ellentétben felállt védelem ellen is rendre ziccerig tudta passzolni magát.Tudta járatni a labdát az ellenfél térfelén a Roma-nál ilyet nagyon nem látni.A bajnoki meccsen is ugyanez volt a szitu,meg lehet nézni a gólokat,helyzeteket,a Roma-nak ki dolgozott akciója azon a meccsen is és a mai is elvétve volt.

Miután Ranieri kihasználta az összes cseréjét a középpályáról lehozta Pizarro-t bejött Totti a Roma egyszerűen képtelen volt labdát szerezni.A második félidő abból állt,hogy Taddei és Perrotta kergette a labdát az Inter-esek között,mi sem bízonyítja jobban,hogy Totti egy ilyen szituációt unt meg.(Totti-ra nincs kifejezés,hogy viselkedett ma a pályán...).És számomra az is elég vicces,hogy Mourinho két kényszerű csere után is,végig nézte ahogy Ranieri kijátssza az összes lapját,és azt lépjen rá amit csak akar.Ez sokat elárúlt számomra.

Szumma szumárum.Kb 2 Roma piros,Sneijder és különösebb megerőltetés nélküli győzelem.
Szép volt fiúk.

Grazie Inter!Grazie Mourinho!

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.05. 23:22:05

@Titi120: Izomból vicsorogva rúgta seggbe Balotellit már játékon kívül.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.05. 23:25:51

@Great Cornholio: Majd ha egyszer hasonlóan kritikusan írsz Materazziról, aki azért ma is megmutatta kicsoda, akkor akceptálom a véleményedet. Egyébként meg nem volt több helyzetetek nálunk, de az előny birtokában nagyon okosan játszotattok még az embereink idegeire is szépen ráfolyva.

Gratulálok egyébként, megérdemelten nyertetek és jobb csapatotok van!

calcio_di_rigore 2010.05.05. 23:25:56

Totti végre valami hasznosat is csinált.

drdugo 2010.05.05. 23:28:59

csunya dolog volt amit totti csinalt, dehat aki kapta, az mar nagyon sok hasonlo parasztsagot csinalt. akasztottak a hohert, ennyi... megerdemelte, amit kapott, minden meccsen járna neki egy ehhez hasonlo, es akkor talan eszhez terne egy kicsit. ettol fuggetlenul totti valoszinuleg meg a kovetkezo szezont is pihenovel kezdi. bar nem tudom hogy az olasz kupas eltiltas ervenyes lesz-e a bajnoksagra.
az viszont elgondolkodtato hogy ez a ket csapat jelenleg olaszorszag ket legjobbja lehet.

Titi120 2010.05.05. 23:30:49

@popp:
Balotellit ? Ez esetben látatlanban felmentem Tottit. :))

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.05. 23:32:30

@popp: Mégis mit csinált fájlalta a bordáját amit mexes ÖKÖLLEL ütött, tényleg geci ez a materazzi, a másik esetet meg nem rögzítette kamera, de a látottak alapján, biztos ő volt a geci.

GGG77 2010.05.05. 23:33:34

@gergo a kolyokkutya: abszolút egyetértek, nemzetközi szinten is elfogadható játékra jelenleg csak az Inter képes.
Tottira kár is vesztegetni a szót, játékosnak jó, emberileg nulla.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.05. 23:34:18

@popp: Amúgy a Materazzi akit annyira utálsz nem csinált az utóbbi 5 évben 10ed annyi olyat amiért utálod, amit a mai Roma játékosok személyenként.

agent bauer 2010.05.05. 23:36:00

Én csak Totti "szerencsétlenül kivitelezett szerelési kísérletére" kapcsoltam pont oda, így nem láttam az előzményeket, de csak ezt a jelenet kiragadva a meccsből biztosan sokan fogják úgy gondolni, hogy ezzel a megmozdulásával a jó Fráncseszkó valójában csak a világ labdarúgó társadalmának rég postára adott üzenetét nyújtotta át aranyozott tapírbőrkötésben Bálotellinek, és egyben csatlakozott, pontosabban felnőtt az örökös bajnok Zinedinhez. Ja és érdemes megnézni Totti arcát, milyen átéléssel rúgja fel a tékozló fiút.
Az, hogy mindketten éppen egy Inter futballista ellen zárták stílusosan (??) és emlékezetesen a pályafutásukat, természetesen csak a véletlen műve.szerintem:)
amúgy mário tényleg hihetetlen tehetség, még a Barca ellen is amikor beállt, rögtön volt egy olyan átemelős labdakihozatala..de akkor futott utoljára egy kicsit azon a meccsen.

Lebowski Őtökisége 2010.05.05. 23:41:42

miért? pont nála bukkant felszínre a Róma ma esti hozzáállása a mérkőzéshez: végig kemény belépőket osztani a hétvégi Lazio-meccs miatt, így üzenve a buzikékeknek egy köszönömöt a 0:2-ért.

Totti kegyetlenül lekalapácsolta Balotelli vádliját = egyrészt a vasárnapiért, plusz az internek is sok sikert a BL-hez. a múltkori 2:1-es bajnokin a farkasok nem engedhettek volna meg ennyi faultot a sárgalapok és az eredmény miatt. Most viszont a kupadöntőt beáldozták a törlesztés kedvéért (ha már így alakult a most hétvégi forduló).

Tottiéknak eddig még érdekük volt, hogy az inter bentmaradjon a BL-ben, a döntő kimenetele számukra teljesen mindegy.

Szóval én nem szidom őt: ez egy diplomáciai Szevasz volt felétek baszki, @Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: .

Drámai meccs volt.

horas 2010.05.05. 23:42:07

@drdugo: Roma-nak még lehet,vitakozni,hogy meg elgondolkodni,hogy van ott ahol.
De az Inter-rel kapcsoltaban te min gondolkodsz?Odavissza legyőzték a Chelsea és gól előnnyel jutottak tovább a Nou Camp-ból több mint egyórányi emberhátránnyal,ma pedig Sneijder nélkül könnyedék verték meg a Roma-t hazai pályán az Olasz Kupa döntőben.
@GGG77:Neked ugyanez.

Ne vicceljük,vagy vicceljük,csak legyen vicces.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.05. 23:44:39

@horas: Én se védem a srácokat nincs miért. De azért azt megkérdeztem, hogy miből is lőtte ma az Inter a gólját? Csak nem egy középpályán eladott labdából?

A Romának ezen a meccsen is voltak kialakított helyzetei. Például amikor Taddei beadása után óriási bravúrral mentett Cesar Vucsinics elől. Ha meg az elmaradt ítéleteket listázzuk, akkor a Roma jogosan kérhet számon két tizit, de egyet biztos.

Azt eddig is tudtuk, hogy előnyből nagyon okosan tud játszani az Inter, ezt ma is bizonyítottátok. De ez a nagyívű elemzésed erre meccsre biztos nem illik, úgy írtad, mintha 5-0-ra nyertetek volna és nem lett volna a meccsben az egyenlítés. (azt nem vitatom, hogy jobbak voltatok, de na.) Még a nyolcvanadikon túl is egalizálhatott volna Vucsi.

Amúgy gratula!

touristique 2010.05.05. 23:45:03

@calcio_di_rigore: bocs a személyeskedésért, de az utóbbi időben úgy árad belőled a szenny, mintha csak az avatarodon lévő Del Piero száján folyna ki sugárban.

...

Forza Inter!!!
Ha valahogy nyert volna a Roma, vajon Totti visszajött volna mutogatni?
Örülök a kupának, de bár Sneijder ne sérült volna meg... Nem érte meg kezdetni, eleve nem volt 100%-os, így meg aztán... Köszi Burdisso, többet tettél a csapatodért mint eddig életedben akármikor... Tuskó.

Piiii 2010.05.05. 23:47:40

@Great Cornholio: nso-s cikk:

Az első félidőt Materazzi „Jászai Mari-díjas” nagyjelenete zárta, a védő partra dobott hal módjára rángatózott a földön, miután hozzáért Philippe Mexes vállához, drámában azonban a második félidőben sem volt hiány…

mivel az utóbbi 5 évben kb csak a padot koptatta, így nem nehéz:)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.05. 23:48:32

@_benito: Milyen jó minőségű videó. Gondolom nem hivatalos, de ilyen lehetne egy normális stream is.

Calogero 2010.05.05. 23:49:41

Grat az Interistáknak, pláne, hogy hazai pályánkon tudtak nyerni.
Ha már ilyen lett a szezon vége, legalább triplázzanak
daje Lupi

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.05. 23:50:38

@Piiii: Ja mert ők vagy a rádióban hallgatták, nem látták az ismétlést, amit még a kommentátor is észrevett!!!, hogy jobb horoggal ütött. Persze nem egy Tyson, de baszki egy szinten van a megkocogtatom a fejét spiccel, hogy él-e.
Inkább megyek aludni, mert jön a geci Interes mit fetreng, Utána meg sírjatok, hogy jaj milyen szemetek a Lazialék ilyet megtenni egy sportpályán. jujj jujj

Piiii 2010.05.05. 23:50:50

@horas: az meg szimplán magas lóról duma tőled, h minden megerőltetés nélkül hoztátok a meccset. Totti szabad Juan fejes Vucinic lövés amik hirtelen eszembe jutnak. ha 1-1 egy szót se szólhattatok volna.

calciomax 2010.05.05. 23:51:52

@popp: Seggbe rúgta? Na ne hülyéskedjünk szétrúgta úgy rendesen de még véletlenül se a seggét.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.05. 23:52:11

@Piiii: Ha meg az Inter zicerek mennek be akkor meg 1-5, annyira volt izgalmas a meccs mint a cszka ellen.

Titi120 2010.05.05. 23:52:22

@_benito:
Pfff, nem emlékszem, hogy ilyet láttam volna már.

Tottinak két szempontból is szerencséje volt ami miatt elkerülte a pályán való lincselést:
1) ő Francesco Totti
2) Balotellit rúgta meg

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.05. 23:53:14

@calciomax: Játékon kívül :DD hát köze tényleg nem volt a játékohoz, mint a nagy capitanonak már 5 éve. :)

vadkutya 2010.05.05. 23:53:43

@_benito: Jól látom,h Maicon az, aki még "gratulált" is Tottinak? Ez olyan "kösz,h helyettem is" volt... :)

Lebowski Őtökisége 2010.05.05. 23:53:44

@Piiii: kurvára egyetértek veled :)

Totti a XXI. század AS ROMA-drukkerérzés meghatározója, és akik utálják az intert (persze a lazioval a kék seggükben), egy ilyen hétvégi fordulóra a válasz teljesen biztos volt, pont Totti fogja megírni. Aki ezért elítéli, az vagy állandóan angol focit néz, ahol nem érezhet ilyet, vagy a serie a egy másik csapatának drukkol.

ez egy olyan szitu, hogy nem lehet róla megítélni, hogy elítélendő-e vagy sem, mert szerintem minden giallorossi szemében NEM ELŐZMÉNYEK NÉLKÜLI jogos tett volt, mások viszont érthetően leparasztozzák.

ericcartmen 2010.05.05. 23:54:51

Hát ezen a meccsen szerintem egy semleges szurkolónak egyik csapat sem lett szimpatikusabb, az Inter a fetrengésekkel (főszerepben Materazzi), a Roma a rugdosásokkal (főszerepben Totti). A Romából szerintem az elmúlt hetek frusztráltsága jött elő ezen a meccsen, a karnyujtásnyira került, majd eléggé eltávolodott bajnoki cim, illetve a vasárnapi Lazio-Inter is közrejátszhatott ebben. Ez a durva játék nem volt jellemző a csapatra idén.
Szar meccs volt, nem is lehetett más ennyi balhéval, de szerintem a Romának több helyzete volt, bár az Internek a félig talált, de amúgy nagyon szép gól után nem is kellett támadnia. Amúgy Ranieri is hibázot szerintem, nem tudom miért kellett megbontani a mostanában jól működő 3 támadós felállást, pláne Taddei-jel. Ha már nem volt Cassetti jobb szélen kezdhetett volna Motta, és Tottit sem biztos, hogy be kellett volna cserélni.
Totti amúgy meg tényleg egy paraszt volt, pedig az elmúlt pár évben mintha lenyugodott volna, de most megint elgurult a gyógyszere. De ha már belerugott valakibe, legalább Balotelli volt az :)
Valahogy el kellene fogadnia, hogy ő már nemcsak nem a jövő, de a jelen se nagyon, fogyjon le, üljön le a padra, és ha beállhat tegye a dolgát szorgalmasan. Ennek ellenére még mindig ő akarja felvinni a labdát, mint régen, de már egy ember ellen is sokszor esélytelen, nemhogy kettő ellen.
Azért bennem pozitiv kép fog róla megmaradni, mert sokat tett a csapatért, de nem biztos, hogy ki kellene tölteni azt a 2014ig szóló szerződést.
Ranieri helyében meg a keretbe se tenném ezek után az utolsó két meccsre.

G_P_T 2010.05.05. 23:56:17

@_benito: 1:00-nál érdemes megnézni De Rossi reakcióját.

Piiii 2010.05.05. 23:56:40

@Great Cornholio: sztem is. de majd egy összefogalót nézek meg egy statisztikát a kapuralövésekről. amikor mutatták akkor ugyanannyi volt a két csapatnak. igaz a második félidőben volt 1-2 30 méterről leadott balotelli meg nemtomkitől kapuralövés, az megdobhatta az inter statsiztikáját. de beszélj csak az 1-5ről meg h milyen sima volt

calciomax 2010.05.05. 23:57:16

@Piiii: igen hirtelen nem is emlékszem Inter helyzetre.....
Burdisso és Juan is golba tartó labda elé dobta be magát. Persze arról nem tehet az Inter hogy a gyapotszedő Juan nem képes 3 méterről befejelni üres kapuba.

G_P_T 2010.05.05. 23:58:04

@vadkutya: Szerintem meg akarta kérdezni tőle, hogy öreg, ez mi volt, de a tekintetéből olyan sötétség áradt, hogy inkább ráhagyta...

Titi120 2010.05.05. 23:58:27

@Great Cornholio:
Nem szivésen védem ezt a pöcst egy ilyen megmozdulása után, de azért hülyeséget ne beszélj, ha nem muszáj.
3 éve még gólkirály is volt Totti.

G_P_T 2010.05.05. 23:59:02

@calciomax: Balotelli visszahúzott lövése, a blokkolt lövése, Eto'o-nak szintén a blokkolt lövése pl

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.05. 23:59:03

@G_P_T: azt jól mondod, ki sem szúrtam magamtól.

totti egyébként ezzel a megmozdulással meg is váltotta a helyét (balotelli mellett) az év végi válogatottban :)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.06. 00:00:16

@Great Cornholio: Hogyne 1-8, az egész meccsen nem volt öt zicceretek. Nem volt több helyzetetek ma, mint nekünk.

horas 2010.05.06. 00:02:04

@popp: Az Inter símán megcsinált 2-3 passzt a Roma 16-osán belül,símán mentek a csiki csukik egyszer Maicon lött kicsit már kisodródva egyszer Motta rontotta el az utolsó passzt,és nem egyszer centik hiányoztak Milito kiugratásanál szintén felállt védelemmmel szemben,az Inter gólja egy hirtelen labda szerzésből volt igen,de a Roma-nak nagyjából ennyi van a fegyvertárában,az Inter-nek pedig többek között...Taddei beadása amit Julio Cesar épphogy arrébb pöckölt,az is kombínatív akció volt?Nem.
Egy szimpla kontra.
Én csak a két Inter-Roma meccsről beszéltem,nem a Roma bajnokságban nyújtott produkiójáról és nema ztr mondom,hogy ennyiből a roma játéka de az Inter ellen bizonyosan.

Ranieri csapatai támadójátékából nálam,hiányzik a kontroll.Jól megszervezi a védekezést az öreg,gyors ellentámadások,de felállt védelem ellen csak a beívlegetések mennek,meg az átlövések.

calcio_di_rigore 2010.05.06. 00:02:42

@Titi120: Volt már ilyen, ugyanezen a pályán, az isteni Montero adta Tottinak. Őt sem lincselték meg, sőt, Panucci még le is kísérte.:)

@touristique: ez van öreg.

vadkutya 2010.05.06. 00:04:21

@G_P_T: De Rossi nagy arc. :)

Totti mozgásán viszont lehet látni,h szó szerint levadászta, a labdára sztem egy másodpercig sem nézett, nagyon durva. :D

Piiii 2010.05.06. 00:05:50

na amúgy nyilván nem Totti védve, de annyian kívánták már ezt balotellinek h valakinek muszáj volt megtenni, most ezért nehogy már a köcsögválogatottban legyen a helye:D

drdugo 2010.05.06. 00:07:25

Montero... Mekkora arc volt. :))

BruceWayne 2010.05.06. 00:09:36

díjátadáskor meg Totti is lekezelt Materazzival :)

Az lenne még vicces ha Tottit is és Balotellit is kivinnék a VB-re és együtt kezdenének, kb ilyen
-Passzolj köcsög!
-Anyád!
stílusba nyomhatnák

horas 2010.05.06. 00:09:55

@Piiii: "Mi lett volna ha" témakör ismét.
Mi lett volna ha az Inter nem elékszik meg az 1-0-al és játszani akar?
Mert eldugta a labdát és a Roma kínjában csak annyit tudott csinálni,hogy mindenkit lerúgott aki nem az ő mezükbe játszott.
Mi lett volna ha Burdisso kb 4 sárgájából megkap 2-őt?Mi lett volna ha Taddei 3 sárgájából megkap 2...
Olvasd el még egyszer a kommentem,azt írtam,hogy a Roma taktikailag nincs egy szinten az Inter-rel Juan fejese egy 30 m rábombázott Totti kipattanó,Vucinic lövésével egy szinten veszélyes helyzetei voltak az Inter-nek is mikor Balotelli teljesen üresen elrontotta a labda átvételt vagy Eto'o az 5-ösig kocogott Riise mellett.
Ki ül magas lón?

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.06. 00:12:12

@ericcartmen: A Tottiról írtakkal teljesen egyetértek, de egy jó fizikai állapotban lévő Capitano még egy-két évig lehet igazi jolly joker csere, mint mondjuk Rui Costa az utolsó éveiben.

Amúgy Taddei ma a csapat egyik legjobbja volt, meglepő módon nem igen volt rossz passza. A durvának kinéző szabálytalanságai sem taplóságból jöttek, hanem abból, hogy még megpróbálta lehetetlent, nem mérte föl, hogy ez már nem lehet labda, csak baba.

Piiii 2010.05.06. 00:16:48

@horas: jó mindegy hagyjuk... válaszom a kérdésedre: milito gólja. labdavesztés középpályán nagy lövés gól.
ha már a Roma csak az Inter hibáiból és pontrúgásaiból élt....

horas 2010.05.06. 00:17:37

Nem akarok nagyarcúnak tünni,de nem láttam úgy kipurcanvan a kék-feketéket mint a Barca elleni első meccsen és nem törte gennyesre se a hátukat a háló mint a másodikon.

1-0-ás Inter vezetésnél a Roma kergette a labdát.Voltak veszélyes Roma akciók,de nekem nem úgy tünt ez a meccs mintha olyan rettenetesen megerőltett volna magát az Inter.Szerintem ezt belehet látni,nincs ebben semmi szégyen a Roma játékosok reakcióinál ezt nem példázza jobban semmi,amit mondok.

horas 2010.05.06. 00:19:59

@Piiii: Már fentebb írtam,erről is.
Kicsit talán túlzólag hat amit mondok,de a lényeg nagyjából ez.Nem kizárolagosan ebből áll a Roma játéka,de nagyvonalakban igen.

ericcartmen 2010.05.06. 00:25:02

@popp: A jó fizikai állapotra céloztam én is azzal, hogy fogyjon le :)

@horas: Mentálisan nem birta a Roma, ezért volt a rugdosódás és a labdakergetés. Nem lett volna ilyen durva a csapat, ha sikerül vezetést szerezni.

Domingo 2010.05.06. 00:26:32

A mai meccs után azért felmerül a kérdés, hogy hogy a faszba lehet a Roma az Inter nyakán a bajnokságban, mikor ekkora különbség van a két gárda között.

ericcartmen 2010.05.06. 00:29:41

@Rico1: A bajnokság inkább a kiscsapatok elleni meccseken dől, ki húz be többet.
Egyébként meg 3 meccset játszott idén a két csapat, pont X a mérleg

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.06. 00:30:33

@horas: Szerintem azért én több Roma meccset láttam, mint te és nem értek veled egyet. Maradtak még formás kombinációink Spalletti idejéből. A baloldali Riise Vucsi együttműködés például elég pazar gólokat fialt.

Pizarro is tudta tanári módon irányítani a brigádot. Sőt a Totti-Perotta kényszerítők is működtek néha régiből, De Rossi szintén sokszor érkezett hátulról a kapu elé. Kicsit igazságtalan, hogy a világ legjobban védekező csapata elleni meccsek alapján gondolod azt, hogy ezek teljesen hiányoztak a játékunkból. Annak ellenére, hogy játékban ellenetek is méltó ellenfelek voltunk mind a három meccsen. Sőt, ha egy fikarcnyi sanszunk van még Scudettot nyerni, csak azért, mert bajnoki meccseinkből mi jöttünk ki jobban.

A mai meccsre visszakanyarodva az utolsó passzok elrontását pedig úgy is fölfoghatjuk, hogy a mi védőink helyezkedtek pazarul, Juannak például volt néhány tanári szerelése.

A labdát meg azért tudtátok tartani a második félidőben, mert rizikómentes passzokkal operáltatok. Olyan sok tizenhatoson belüli tili-tolitokra meg én nem emlékszem, egy-kettő azért lehetett.

Ha viszont mi támadtunk a második félidőben jöttek helyzetek is és nem egy, nem kettő szögletet vagy veszélyes helyről járó szabadrúgást tudtunk kiharcolni, a remekül védekező interrel szemben. Az már egy másik kérdés, hogy úgy végeztük el azokat ahogy.

Domingo 2010.05.06. 00:35:25

@ericcartmen: Persze, ez érthető, de mégis megdöbbentő az állás. Ahhoz, hogy így alakuljon persze kellett az Inter balfaszkodása is, amivel elszórtak egy halom pontot, de ettől eltekintve természetesen elismerem Ranieri és csapata munkáját, hiszen nagy dolgot vittek végig azzal, hogy idáig feltornázták magukat.

horas 2010.05.06. 00:48:59

@popp: Nem kizárolagosan ebből áll a Roma játéka,de nagyvonalakban igen.

(Írtam,én a két Inter-Roma meccsről beszéltem nem a Roma bajnoki szezonjáról.A Roma játéka veszélyes ez egyértelmű.Remek védekezés,és hirtelen kontrajáték,okoz zavart ez tény,de az Inter uralta a meccset végig,és ezeket a kényes szitukat is.Juan fejese meg egy 30 m-es szabadrúgás kipattanója volt Maicon nagyon randán lemaradt róla Samuel le is ordította fejét.Ezt nehezen nevezném akciónak.)

Lehet szépíteni,de a lényeg szerintem ugyanaz marad.

horas 2010.05.06. 00:51:52

@ericcartmen: "Nem lett volna ilyen durva a csapat, ha sikerül vezetést szerezni."

De hát nem sikerült...

ericcartmen 2010.05.06. 00:55:32

@horas: Nem, és könnyű okoskodni utólag, de ezen sok múlott

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.06. 01:08:29

@horas: Nagyvonalakban. Te mennyire érzed igazságosnak, mikor az Inter játékáról a Barca ellen idegenben mutatott alapján vonak le mégoly nagyvonaló végletes következtetéseket?

Az első félidőben szerintem egyáltalán nem volt jobban benne a ti gólotok, mint a miénk, sőt az első húsz percben a mezőnyt is uraltuk. Volt egy szerencsétlen labdavesztés és egy pazarul eltalált Milito lövés három védő szorításából, tízből úgy kétszer találja el így, nyolcszor fölé-mellé. (Vaszott nagy gól volt!) Ebből aztán logikusan következett a második félidő, melynek elejében azért nagyon benne volt a gólunk. Juan fejese sem lett volna nagyobb ajándék, mint a ti gólotok, sőt az konkrét ziccer volt, tízből, mondjuk hatszor befejeli.

Ezzel együtt én elismerem, hogy elfogult vagyok, de a jelek szerint te legalább annyira Ne csodálkozz, ha magasnak látják a lovadat ;-). Amúgy egyértelmű, hogy az Inter jobb csapat a Románál, csak szerintem ez az idén játszott egymás elleni meccsekből nem jött le egyértelműen.

horas 2010.05.06. 01:08:41

@ericcartmen: Szinte ugyan ezeket írtam, a vesztes Roma-Inter után akkor is én voltam a hülye.
Jó csak ez elég vicces,azért lettek idegesek mert nem szerzett gólt a Roma...ez azért elég vékony indok.
És azon memnyi múlott,hogy Burdisso kb az első percben narancssárga lapot érően lerúgta Sneijder-t?

Azért nem sikerült vezetést szerezni mert a Roma képtelen volt rá,ergo ezért kezdtek el rúgdosódni...
Ha már ezzel az egyszerű logikával operálunk.

De ne menjünk bele semmi kedvem vitakozni.
Összeségében szerintem jó évet zártok,nincs különösebb ok a csalódottságra.Nem akarok belemenni egy Roma-s vitába,mert csípem a Roma-t és ez most egy ilyen meccs volt kész.A Szakmázós részét meg túltárgyaltuk.
Hagyjuk.

horas 2010.05.06. 01:16:24

@popp: "Csak szerintem ez az idén játszott egymás elleni meccsekből nem jött le egyértelműen."

Szerintem meg igen.Mi sem bízonyítja jobban,hogy az Inter képtelen volt legyőzni a Roma-t a bajnokságban,mégis vezeti a tabellát,és érdekes azon mecsen meg letudta győzni,amiért az Olasz Kupa címet adják.

Barca meccs?
Két gólos előnnyel ment az Inter és több mint egy órányi emberhátrányból jutott tovább a Nou Camp-ból.Aki ebből lealacsonító következtetésekett von le az Inter-rel kapcsolatban,annak hajrá.

Hagyjuk semmi bajom a Roma-val,csak Mourinho-t istenítem,hogy eddig "nem tudta" megverni a Roma-t,most,hogy címről volt szó pedig a legkisebb rizikóval és energia befeketetéssel.Ez a különbség Ranieri és Mourinho között.(És perpillanat az Inter és a Roma között.)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.06. 01:48:21

@horas: Kérdezhetném: kupadöntő?
Egy gólos hátránnyal kezdte a Roma második félidőt a világ legjobban szervezett védelemével felálló és egy sokkal higadtabb Interrel szemben, aki az elmaradt kombinatív támadójáték alapján lealacsonyító következtetéseket von le egy csapatról, melynek így is megvoltak a lehetőségei, annak hajrá.

Aztán bármennyire nagy mágus is Mourinho, ahhoz már kevés köze van, hogy Milito olyan faszán találta el a labdát vagy hogy Juan fölé fejeli az ordító ziccert.

Lehet okoskodni utólag taktikáról, de az sem nagy újdonság, hogy a foci nüanszokon fordul. Ma a két perdöntő nüansz a sok többi mellett, talán Milito belőtt és Juan kihagyott helyzete voltak.

Ezek alapján nem érzem úgy, hogy akkora taktikai verést mért Mou Ranierire, mint ahogy te látod. Hogy a végére elgurult a srácok gyógyszere az sem Mourinho érdeme, csak a körülmények hatása. Azért maradt higgadtabb az Inter, mert kedvezőbb a pozíciójuk a bajnokságban és ott van még a bl-döntő is, a Roma meg ezen a meccsen megkornázhatta volna az egész idényét.

Végül a foci egyik varázsa éppen az, hogy ahány nézet, annyi olvasat. Ezért tűnnek számomra kicsit fellengzősek ezek a nagyívű kijelntéseid, melyekre eléggé hajlamos vagy,

Ezzel együtt az Inter elismerésre méltó szezont fut
és megérdemelten nyerte az olasz kupát, csak épp szerintem közel sem volt olyan egyértelmű fölény, meg olyan megsemmisítő taktikai diadal, mint ahogy te beállítod.

Dr Keynes 2010.05.06. 05:15:37

@horas: Azért Ranieri és Mourinho között van még egy komoly különbség: a játékosállomány, amiből dolgoznak. Különösen igaz ez az alapcsapaton túli kiegészítő emberekre, ami a rotációban és a cserékben jön ki a legszebben. Szóval ha erről az oldalról nézed, akkor nemigen van miért isteníteni Mourinhot: sokkal több áll a rendelkezésére mégis alig többet ért el, mint Ranieri ott ahol mindketten elindultak.
Sőt, akár hozzátehetjük, hogy Mourinho a saját csapatával és jelentős pénzügyi háttérrel vágott neki a szezonnak, Ranieri nem.
(Mindeközben elismerem, hogy jól csinálja, amit csinál: de ne mérjük egymáshoz a kettőt, mert az már erősen megkérdőjelezhető.)

montipájton 2010.05.06. 06:23:29

Kissé bunkó módon focizott a vége felé a Roma, Totti meg no comment, el kellene tiltani néhány hétre, hátha lehiggad. Bár nála ez minimum kétséges. Azért lássuk be, az bravúr, ha valaki Balotellihez képest tud kijöni negatívan egy szituációból.)))

Lebowski Őtökisége 2010.05.06. 07:12:42

@montipájton: a samp meccs, a hétvégi lazio, a vezetőgól után labdatartó inter, 2 meg nem adott tizenegyes, balotelli és materazzi után nem hiszem hogy túl nagy parasztnak kell lenni ahhoz, hogy paraszttá váljon az ember, és ez a meccs kapóra jött arra, hogy levezessék a feszültséget az interen. így nyugodtabban mennek neki a chievonak és a cagliarinak(? asszem), ráadásul ugye megpróbálták valamennyire séríteni az intert a következő fordulókra - ugye a farkasoknak elég, ha a nerazurri ixel egyszer.

senki le nem szarja, ha a kupában Totti kap egy kis eltiltást. épp ezért tolta oda :D

váév építők (törölt) 2010.05.06. 07:35:17

basszus, hová süllyedt az olasz foci...még a végén vb-t nyernek...az isten ne adja elvtársak...

Tóti meg feltette a pontot a pályafutása végére méltó befejezés egy valamikor jó játékostól, de szar embertől.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.06. 07:46:36

@calcio_di_rigore: érdekes egy figura vagy te, komolyan mondom. montero isteni, zanettiről nem is beszélve, miccoli meg középszer.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.06. 07:47:45

@popp: Tudtam, hogy csak te vagy képes belelátni a meccsbe, hogy uraltátok, ha reálisan nézed, egy rohadt percig nem volt benne a meccsbe, hogy ti bármit uraltok, még a játékosok az agyukat sem tudták. Az esély a gólra, annyi volt, mint Juan fejesénél, hátha elém üti megint JC akkor tudunk gól lőni.

taddei meg nem mérte fel a helyzetet ugye, becsúszás után mikor észlelte, hogy nem tudta eltörni a támadó lábát, egy gyertyát mutatott be hátha herén tudja rúgni, a végén még Materazzi is csettintett, mikor nyújtott lábbal combon rúgta Muntarit.

Örülök, hogy a végén kiszenvedtük a győzelmet, és tudtuk állni a hihetetlen rohamozó Roma támadásait. Szerencsénk volt.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.06. 07:49:52

@_benito: Mexes Perrotta, meg taddei lazán befér alanyi jogon.

Lebowski Őtökisége 2010.05.06. 07:59:18

a meccs TILI-TOLI faszkodás, azaz időhúzás és biztonságos hátrapasszok nélküli összefoglalója:

első félidő: www.youtube.com/watch?v=TBm0qHQCwBw

második félidő: www.youtube.com/watch?v=iX1rOb_cSEA

ez a két videó összesen 20 perc. én láttam az egész meccset és szerintem az inter a TÜRELMÉN (labdatartás és lelki cucc) kívül semmiben nem volt jobb a rómánál. teljesen kiegyenlített meccs volt, fasz bíróval.

Lebowski Őtökisége 2010.05.06. 08:03:14

azóta rengeteget kellett csocsóznom a piros figurákkal, gecire idegesít a tegnapi vereség, meg a bilbao otthoni döntetlenje.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.06. 08:07:55

www.videohighlights.net/05052010-inter-roma-1-0-final-coppa-italia/

csak 2 eset van ebben. 2:18nál Burdisso ahogy szétrúgja Balo lábát, persze, majd jön a rosz ütemű belépő, ami sárgát se ért.
és 2:57-nél Mátrix szimulálása Mexés jobb horgától.

www.youtube.com/watch?v=irM5RkltCZ4

21. mp- ahogy taddei rossz ütemben megy a labdára.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.06. 08:09:42

@Lebowski Őtökisége: A Barca sem volt csipetnyit sem jobb a 2. meccsen ellenünk, hisz kapura tartó lövésük is alig volt, az az 1 góljuk sem volt benne a meccsben, simán egyenrangú partnerek voltunk velük.

Lebowski Őtökisége 2010.05.06. 08:30:20

@Great Cornholio: én azt mondom, hogy az inter türelmében múlta felül a rómát, de nem volt jobb nála. jobban tudta takarópasszokkal provokálni a labdanélküli farkasokat, és a vezető csapat hidegvérével óvatoskodtak 60 percen keresztül.

a róma pedig ehhez képest veszélyes kontráival ijesztgetett, az összes helyzet így kb a fordított labdabirtoklási arány szerint alakult. ez tette kiegyenlítetté a párharcot.

ja meg luca toni és materazzi.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.06. 08:34:17

@Lebowski Őtökisége: Ok, igazad van. ha tudom hogy partiban vagytok tegnap, biztos jobban idegeskedtem volna.

Mr.AT 2010.05.06. 08:35:09

@popp: Én meg ezzel nem értek oly nagyon egyet. Tottinak elgurult a gyógyszere egy pillanatra, ez szerintem kb. mkivel megesik néha, meg amúgy sem egy agytröszt szegény, hát belerúgott egy qrva nagyot Balotellibe, aki épp kéznél volt, meg amúgy jól meg is szopatta előtte őt is, meg a két másik védőt is a szögletzászlótól befelé cselezve.

(Az amúgy megvan, hogy Balotelli milyen szinten alázta az itt valaki által már több vitában is az egekbe magasztalt Marco Mottát? Egyszer felfűzte sarokkal, hogy csak nézett, egyszer otthagyta egy köténnyel, egyszer csak simán lefutotta, egyszer meg egy befelé visszahúzott csellel vert rá állásból 2 métert, s mindezt egy olyan bő 10 percen belül. Ehhez képest Grosso maga az átjátszhatatlanság, 'ázz.)

Az igazi főköcsög azonban Taddei volt. A 80. perctől egymás után négyszer szállt bele Thiago Mottába, a labdaszerzés szándékának leghalványabb árnyéka nélkül. Bármelyikért simán kaphatott volna pirosat, nem egy ütemet késett, hanem hármat. Arról nem beszélve, mikor a végén a szögletzászlónál odament a labdát tartó Muntarihoz, és amúgy istenesen combon rúgta, minden álca nélkül.
Ilyet én még máshol nem láttam, pedig mindegyik olasz nagycsapatnál vannak/voltak/lesznek hentesek, de ez nem keménység volt, hanem színtiszta parasztság. Sosem tartottam nagyra Taddeit, aki amúgysem egy labdazsonglőr, pláne az arcához képest, de ezek után nálam teljesen elásta magát.

sporttárs 2010.05.06. 08:38:04

@montipájton: Totti agyi kapacitását nem most mérhettük fel először, ha hagyják, akkor nem is utoljára. De hagyják, mert ő, izé, na, IKON! ez az. Aztán csodálkoznak, hogy a futballista szó szinonímája sokfelé a bunkó. :)))

Veszíteni tudni kell, kupát is, bajnokságot is, kár, ha a Roma egész éves teljesítményét azzal rontja le, hogy erre nem képes.

Mr.AT 2010.05.06. 08:39:39

@_benito: Miccoli Balotelli mellett jelenleg az egyetlen olasz csatár, aki két védővel szemben is meg tudja tartani a labdát, 'neadjisten el is tud indulni belőle. Egyik sem lesz ott a vb-n, nem is nyerünk semmit.

Nem Cassano meg Totti meg Del Piero miatt kellene sírni, hanem azon kellene gondolkodni, hogy a szinte teljesen homogén szintet képviselő Gilardino-Borriello-Iaquinta hármas mi a f*szt fog csinálni az ellenfél térfelén 40 méterre az ellen kapujától, magára maradva. (Esetleg a felloholó Grossoval, bruhahaha.)

sporttárs 2010.05.06. 08:43:53

Az ilyen meccsek adják a később aztán arrogánsnak tartott Mourinhónak a legtöbb muníciót: jobbak az ellenfélnél, pont annyival, amennyi elég, amire utóbbi köcsögséggel reagál - és máris jöhet Jose a pikírt megjegyzéeivel. :)

De ez esetben meg is érdemelné a Roma. Ezek a szabálytalanságok egyszerűen gusztustalanok voltak.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.06. 08:45:58

@Mr.AT: ne nekem mondd, én imádom a kis mézescsuprot :) azt meg kihagytad, hogy a rugótechnikája talán az egész ligában a legjobb.

nordsee 2010.05.06. 08:46:59

@Great Cornholio: Ritkán látok olasz csapatokat játszani, de nekem úgy tűnt, mintha az Inter félgőzzel, nagyon elszórt ritmusváltásokkal, éppen csak az elégséges minimumra koncentrálva hozta le a meccset. Kb. mint mikor Bud Spencer tartja aktuális 150 centis ellenfelének a homlokát, miközben az a levegőben hadonászva akarja eléri egy amúgy is veszélytelen ütéssel.
Azt is csodálom, hogy nem vették föl a kesztyűt, egy ekkora türhű, sutyerák Roma ellen, legalábbis rugdalózásban.

Lebowski Őtökisége 2010.05.06. 08:55:20

@sporttárs: az utóbbi 3 hét összes rohadt eseménye ma artikulálódott végre. ez kb: belerúgsz az asztalba, jólesik a "bazmeg". oké, egy idegennek biztos gusztustalan, de sztem így nem viszok tovább a feszültséget az utolsó két meccsre.

horas 2010.05.06. 09:22:11

@popp: Nem írtam,hogy megsemmisítő diadal volt,azt írtam,hogy különösebb megerőltetés nélkül,és annyit,hogy taktikailag az Inter magasabb szinten áll.A lényeget meg tárgyaltuk,hagyjuk mert nem fogjuk egymást meggyőzni.

"Két gólos előnnyel ment az Inter és több mint egy órányi emberhátrányból jutott tovább a Nou Camp-ból.Aki ebből lealacsonító következtetésekett von le az Inter-rel kapcsolatban,annak hajrá."

"Egy gólos hátránnyal kezdte a Roma második félidőt a világ legjobban szervezett védelemével felálló és egy sokkal higadtabb Interrel szemben, aki az elmaradt kombinatív támadójáték alapján lealacsonyító következtetéseket von le egy csapatról, melynek így is megvoltak a lehetőségei, annak hajrá."

Be kell látnod,hogy ez az összehasonlítás,több sebből vérzik.
Elöszőr az Inter továbbjutott abból a párharcból,és saját hiábján kívül került viszonylagos hátrányba.Míg a Roma nem nyert semmit és saját hibájából került kedvezőtlen pozicióba.

A lényeget meg tárgyaltuk,hagyjuk mert nem fogjuk egymást meggyőzni.

horas 2010.05.06. 09:24:09

@Dr Keynes:
Mourinho legyőzte az erősebb kerettel dolgozó Chelsea-t és Barcelona-t is.
Ranieri-nek Inter lehetett volna a Mourinho idei Chelsea-je van Barcelona-ja.Az igaz,hogy legyőzte egyszer,de majd meglátjuk mennyit ér ez két forduló múlva.

mickeyknox 2010.05.06. 09:24:20

tottin tényleg nem lehet csodálkozni, volt már két lábbal ugrásból taposás, köpködés. kurva nagy zseni és egy végtelenül nagy tapló, akit pont ezért sosem tartottam nagy sportembernek, csak egy suttyó focistának.

ilynekkel mosdatni a tegnapi rómát, mint "frusztráció, meg a lazio micsinált má' vasárnap, meg hogy ez olaszország, érted vazze" ugyanolyan gáz, mint aki a hétvégén a laziot "értette meg".

végülis, megérdemlik egymást :)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.06. 09:31:08

@Lebowski Őtökisége: Pedig van igaza a sporttársnak csak empátiája kevés. Kuffa könnyúű ám a fotelből bepötyögni, hogy tudni kell veszíteni, de senki sem tudhatja, hogy hasonló előzmények utánb és körülmények között, hogy reagákna. Épp ezért erős túlzás egy ilyen egusztustalan megmozdulás vagy egy elgurult gyógyszer után lazán szeremberezni. Totti nem egy agysebész, de azt tényleg sajnálom, aki csakez alapján a mozdulat alapján fog emlékezni rá.

@sporttárs: Ó, te tisztalelkű grállovag, temég az U20-asok bazmegolását is szóvá tetted.

@Great Cornholio: Megtisztelnél, ha egyetlen egyszer a kommentemet végig olvasva reagálnál, nem csak kiemelnél és az egész meccsre általánosítanál egy húsz percre vonatkozó kijelentést. Beszélsz itt kiállításokról, de mint a tizenegyesek állandó szekkértője egy-két jelenteről mély kussban maradsz.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.06. 09:34:35

@popp: Végigolvastam, arra reflektáltam egyáltalán nem mérvadó véleményemmel, hogy a Roma 1 percig nem uralt a meccsen semmit.

Melyik jelenetről kussolok? Szívesen megosztom, a véleményem veled, ha megmondom miről értekezzek.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.06. 09:35:25

azert az elborult az agya reszhez szeretnem hozzatenni, hogy ez mar tuti agyverzes volt akkor, mert az elkovetett azonnali piroslapos esetei:

-torlesztes (nem kapott meg egy szabadot, erre felrugta a ...ba az egyik vedot az inter tizenhatosanal)
-fejkocogtatas eloszor
-balo kivegzese
- (ha jol lattam meg egy kis fejkocogtatas)

nem veletlenul jar a torlesztesert piros: onmagaban (ha nem torlesztes) az elso fault egy vacak sarga (azt se kapta meg), de utana nem nyugszik a jatekos. totti is addig folytatta, amig vegul ki nem szortak.

taddei meg igenis labdazsonglor, lasd ezer poszttal ezelott: taddei-csel (amit nem o inventalt, csak valaki tole latta eloszor)

materazzi meg ugy rajatszott az eseteire, mintha egyszerre lett volna ketoldali vesekove, epekove + mike tyson utott volna, nem mexes. ha nem alakit ekkorat, siman kinyavalyoghattak volna a sargat mexesnek (ha latta volna az utest a biro, akkor ugye magatol kikuldi)

thiago motta egyebkent egesz jol nyomta tegnap, jo szerelesek, golpassz - csakhat idegbeteg a draga, a muntari-balotelli tengely logikus folytatasa (es gyanitom stabil kocsogvalogatott)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.06. 09:39:16

@popp: Személy szerint Zidane-t tartom az egyik, ha nem a legnagyobb focistának, és ha kérdeznek róla, nem a Matrix effektus jutna róla eszembe, hanem sok más, ellentétben Tottiról, akiről sok ilyen jut eszembe de semmi más.

horas 2010.05.06. 09:39:26

@Dr Keynes:
"nemigen van miért isteníteni Mourinhot: sokkal több áll a rendelkezésére mégis alig többet ért el, mint Ranieri ott ahol mindketten elindultak."

Az Inter három frontból egyiket behúzta,másikat vezeti a harmadikban meg a Roma elsem indult,mellesleg ott is döntőzik."Mourinho alig többet mint Ranieri" jelen esetben a elöbbinél a"mindent" utóbbinál a "semmit" a jelenti.

nalazo 2010.05.06. 09:40:53

Ne relativizáljuk már azt amit Totti tett, mert ő egy ikon, Balotelli meg egy "köcsög". Lehet az elsőért rajongani és lehet a másodikat utálni, de a rómait akkor sem mentifel ez semmi alól.
Tiltsák el legalább egy tucat bajnoki fordulóra! (Ami egyébként csak neki lenne büntetés a Roma-nak nem.)
A tegnapi Roma egyébként minden tekintetben gyengébb volt a 2-1-re nyerőtől.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.06. 09:42:31

@Pályaelhagyó autóversenyző: Mondjuk ha 2x megpróbálom eltörni a lábat, majd 3x fejbe"kocogtatlak" vigyorgó pofával, miközben látod, hogy semmi retorzió nem ér, sztem te is idegbeteg lennél. :)

sporttárs 2010.05.06. 09:42:35

@popp: Nem tudom, hogy szóvá tettem-e pont én a bazmegolást, az Indexen volt egy írás róla, talán Bede, de hol itt az ellentmondás? Ha egy mosdatlan szájú fiatal nem tetszik, akkor pláne nem tetszik, amikor egy példaképnek beállított játékos agyatlan kergetőzésbe-rugdosódásba kezd.

Ami pedig a "könnyű a fotelből megmondani a frankót" dumát illeti: igen, könnyű. A nyilvánvaló szupertehetség hiánya mellett többek között azért sem lehettem labdarúgó, mert ideges típus vagyok, már kispályán is bedühödök, ha vesztésre állunk, igaz, szándékosan senkit nem rúgnék meg. De szerintem alapvető elvárás, hogy aki élsportoló lesz, az a felgyülemlő feszültséget és indulatot tudja kezelni, ettől sportember valaki. Bunkónak lenni a legkönnyebb.

Most a felelősséggel nem jövök, nem akarok demagóg lenni, de hát tudod azt te nagyon jól, mit jelent, amikor ilyen szinten sztárolt emberek így viselkednek.

horas 2010.05.06. 09:53:51

@Pályaelhagyó autóversenyző:
Megmondom öszintén,ha Balotelli és Materazzi profilját nem látom majd a 2010/2011 Squad-ban nem leszek szomorú.Thiago Motta látványosan feljavult az évvégére.Én már hetekkel ezelött elkezdtem dicsérni,mindenki csak fújtatott erre,és láss csodát.
Akit még megkell említenem:Eto'o.
Rengeteget fejlődött,teljesen kitanúlta ezt a posztot,már nem csak sokat robotól hanem hasznosan is,rengeteg labdát kijozott a bojbon megtartotta,felvítte az ellenfél térfelére,és most már az előkészítésekben is pozitív jeleket mutat.Teljesen beépült az Inter-be.

Mourinho már nem a király 2010.05.06. 09:54:31

Ha a pályán lettem volna a tegnap nekem megért volna egy pirosat, hogy a lesétáló Tottit seggbe rúgjam.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.06. 10:04:53

@Anthony (kick-ass): stilusosabb lett volna akkor mar spiccel fejbe kocogtatni...

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.06. 10:08:03

@Great Cornholio: Ezért sajnállak, majd alkalomadtán üsd be a youtube keresőjébe a Totti goals, Totti assisits kifejezéseket, csodákat fogsz látni. Mindenkinek vannak persze elfogultságai, csak valaki elisemeri, hogy elfogultságok azok, valaki meg frankóként állítja be azokat.

@sporttárs: A sportsajtó rosszindulatú fele ezen csámcsogott, ha már egyéb fogást nem talált a srácokon. A legnagyobb megrőkönyödésemre ehhez a vonulathot az amúgy a szavakat szintén nem mindig válogató Bede is csatlakozott és te is egy itteni vitában, hozzátéve, hogy haveri focikon magad is vaszd megolsz. Amúgy meg a káromkodás része a köznyelvenek, szóval szerintem álszentség ejnye-bejnyézni rajta.

A tied is egy hozzállás egyébként. igen lehet hajtani ezt a profisportoló blablát, de én úgy vagyok vele, hogy másoktól sem várok többet, mint magamtól, és ugyan elismerem, hogy gusztustalan volt Totti, de nem ítélkezem felette még pedig azért nem, mert hasonló szituáció közelébe sem voltam, viszont egy sör meccsen én is basztam már föl magam, mondjuk szándékosan nem rúgtam bele senkibe, az igaz.

Totti meg egy csodálatos képességű focista, aki rengeteg gyönyörű jelenettel ajándékozta meg a játék szerelmeseit (:-D, ha fogalmazhatok ilyen fellengzősen), ez engem jobban érdekel és jobban meg marad majd bennem, mint egy-egty elgurult gyógyszer.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.06. 10:11:56

@popp: Ja te meg letahózod, materazzit, aki megnyerte neked a Világbajnokságot. Meg nézd meg milyen szerelései voltak, és hányszor mentette meg a csapatát a góltól. Ja hogy neked róla csak a tahóság jut eszedbe,. -- hogy is mondtad.-- ja , hát ezért sajnállak.

Gabez 2010.05.06. 10:13:21

Sztem Zidane is kb olyan volt, mint Totti, bennük van az alattomosság, néha ki is jön, de nagyon jó focisták voltak.

De hol vannak ők Robby Baggio-tól???

danesdzsu2 2010.05.06. 10:15:35

@horas: Motta alkotása bárhol megért két sárgát.

Hispan07 2010.05.06. 10:18:38

@popp: sajnálom, de ha a laziósok szar emberek a hétvégi bundázás okán (pedig ugye tudjuk korunk hőseitől, mindenki ezt tette volna egészen biztosan), akkor Totti is szar ember ezért a gusztustalan rugásért (attól függetlenül, hogy mekkora focizseni és attól is független, hogy más is rúgott volna-e a helyében - körünk hősei szerint egészen biztosan, mert, akit nem szeretünk, azt ugye lerúgjuk hátulról, álszent aki azt mondja, hogy nem)

Lebowski Őtökisége 2010.05.06. 10:18:50

@Great Cornholio: "...de semmi más" - attól hogy nyeregben vagy, még nem kell komolytalanságokat írni. Totti nem véletlenül ekkora isten bazzeg :D

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.06. 10:23:42

@Hispan07: Nos abban biztos vagyok, hogy nem szurkolnék kedvenc csapatom ellenfelének, meg abban is, hogy nem örülnék annak góljánál. Azt viszont nem tudom, hogy reagálnék hasonlóan feszült helyzetben, mint a tegnapi. Szeretném remélni, hogy nem úgy, mint Totti, aki szerintem mára már meg is bánt az ámokfutását. Ez természetesen nem menti azt. Én csak az ellen vagyok, hogy néhány ilyen momentum alapján stigmatizáljunk valakit véglegesen.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.06. 10:23:49

csak halvanyan jegyzem meg, hogy heves bocsanatkeres vagy legalabb kussolas helyett cumis baratunk balotellire keni az egeszet (a sajat blogjaban), merthogy o egy szisztematikus provokator...

Lebowski Őtökisége 2010.05.06. 10:23:55

@Great Cornholio: materazzi az egyetlen arc mourinhón kívül az interben, akit bírok, mert egyszerre paraszt és színész, de olyan egészséges arányban, hogy meg lehet őt kedvelni az arca miatt :)

horas 2010.05.06. 10:24:06

@danesdzsu2:
Igen?
Jólvan.
Akkor miért szurkolt az egész világ a Barca ellen a kiállítás után?
Egy jogos piros lap után?
Szerintem Motta-t a pályára se kellett volna kienegedni Motta stílusa,kisugárzásáa annyira negatív,hogy az kimeríti a kiállítást érő szabálytalanság fogalmát.
Ki vagy nevetve.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.06. 10:25:44

@Great Cornholio: Héj-héj, én olyat nem mondtam, hogy csak Matrix tahóságaira emlékszem. amúgy meg ne túlozzunk, azt a világbajnokságot egy válogatott nyerte Olaszországnak és nem nekem, amelyben jelentős szerepet játszott Mátrix is. Persze egy világbajnok is lehet tahó ;-).

danesdzsu2 2010.05.06. 10:26:00

@Rico1: Nem az ifjú Bergkamp van az avatarodban?

danesdzsu2 2010.05.06. 10:27:36

@horas: értem, tehát ezentúl dobjuk a szabálykönyvet, és szimpátiaszavazást tartunk a nézők között minden, a pályán történt esemény után. Nevessünk együtt:)

balu11 2010.05.06. 10:28:31

gondolom, volt már elég szó a Totti-Balotelli esetről, én csak annyit szeretnék mondani, hogy tudom mi áll a háttérben: összevesztek, hogy ki viselje a karszalagot az "egyik" szezon végi NST-válogatottban

Hispan07 2010.05.06. 10:38:11

@popp: de sajna tudod mi a helyzet:építeni nehéz, rombolni könnyű - visszatérve a példához, a Lazio is köcsögcsapat lett a nem elég haladó szellemiségű emberek szemében, pedig hát ilyen nyíltan csak egyszer bundáztak, a többi meccsen becsülettel küzdenek a kiesés ellen.

A stigmatizálás pedig nem jó kifejezés, azt sugallja, hogy igazságtalanul könyveljük el valamilyennek. Pedig nem, Totti zseni (senki sem vitatja) - és egy köcsög (senki sem vitathatja).

Mr.AT 2010.05.06. 10:39:57

@Pályaelhagyó autóversenyző: Balotelli tegnap sok mindent csinált, de provokálni aztán nem provokált senkit, ha azt nem számítjuk annak, hogy kétpercenként rommá alázta a Roma teljes jobboldalát.

Ha Tottinak tényleg van pofája leírni ezt a tegnap este után, akkor nem csak suttyó, de még arrogáns is.

Mr.AT 2010.05.06. 10:41:21

@Hispan07: Mi volt a bundázás a Lazio meccsében?

Hispan07 2010.05.06. 10:43:40

@Mr.AT: igazad van, bocs, - azon túl, hogy örömmel kaptak ki, semmi.

danesdzsu2 2010.05.06. 10:43:50

@vadkutya: Azon én is röhögtem. Utálom az ilyen rúgásokat, de valahogy Balotellit és Materazzit nem tudom sajnálni. Az is árulkodó volt, hogy nem mentek oda az interesek se Balotellihez, se Tottihoz.

danesdzsu2 2010.05.06. 10:49:19

@popp: amikor a végén becsúszásánál megemelte a lábát? Ne máááááá':)

vadkutya 2010.05.06. 10:51:27

@danesdzsu2: Én azt is megkockáztatom,h Totti rengeteg köszönet nyilvánító sms-t kapott az este folyamán. :)

horas 2010.05.06. 10:52:00

@danesdzsu2: Na akkor találj Motta második sárgájára egy szabályt nekem.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.05.06. 10:54:50

@popp: régen mindig az ellen voltál, hogy egyetlen momentum (poulsen, vagy ugye rijkaard-nál völler leköpése) miatt "stigmatizáljunk", most már néhány. izgalommal várom, hol a határ, lesz-e másik határozatlan számnév.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.06. 10:55:21

@Mr.AT: Szégyellem leírni, de kezdem élvezni az utóbbi napokban a beírásaidat. :)
@popp: "Persze egy világbajnok is lehet tahó ;-). "
na ez tuti. :D
(Zárójelben jegyezném, meg hogy totti egy tahó de legalább van benne annyi becsület hogy felvállalja, szemben Taddei-el aki egy alattomos geci. Tottin túlléptem, taddeien vagyok, felpörögve)

horas 2010.05.06. 11:00:06

@danesdzsu2: Én sem sajnálom se Balotelli-t se Matrix-ot de ami szabály a szabály ;)

Amúgy Adriano hasonló ütésért kapott 3 meccses eltiltást egy Samp elleni meccsen tavaly mint amilyet Mexes engedett el Materazzi irányába.

Nem védem Matrix-ot mert engem legalább annyira zavarnak a túljátszott idegesítő fetrengései szemétkedései mint bárki mást,Balotelli fetrengései vissza-szólógatásai szintúgy.Taddei kb 8 meccses eltiltást szedett össze az utolsó 5 percben,Burdisso meg kb 4 sárga lapnyi mennyiségű és minőségű faultot követett el,csak az első félidőben!

Cambiasso,Muntari 3-3 meccses eltiltás ötlözőfolyósói incidens miatt,Maicon 3 meccs a partjelzőnek való beszólás,Sneijder 3 v 2 meccs a bíró megtaplsolásáért.Várom a fejeleményeket,nem mintha bármennyit is nyomnának a latba.

danesdzsu2 2010.05.06. 11:07:26

@vadkutya: háát, ha még Materazzit is felrúgja lejövetel közben...

Na jó, ez már túl szép lett volna:)

horas 2010.05.06. 11:09:07

@danesdzsu2: Nem tudsz felidegesíteni.
És ha piros volt (nem volt az) akkor is kiejtette az Inter a Barca-t...a lényegen nem változtat,a nagy katalán összefogás legnagyobb bánatára.

danesdzsu2 2010.05.06. 11:09:37

@horas: semmi gond, Totti kapja meg az 5-10 meccses eltiltását, vagy akár véglegest. Kivéve, ha megígéri, hogy legközelebb Materazzit rúgja fel:)

danesdzsu2 2010.05.06. 11:11:39

@horas: nem akarlak felidegesíteni, de piros volt. Nekem nem fáj a Barca kiesése, csak azt nem értem, hogy miért próbáljátok utólag elkenni. Mintha Motta hiányozna nektek a döntön.

horas 2010.05.06. 11:15:38

@danesdzsu2: De piros volt,de nem volt az,de piros volt....
Motta igen is hiányzik a döntőről,rengeteget fejlődött az utóbbi időkben,beépült a csapatba,annyiból talán előnyös,hogy kisebb a lap faktor,mert Motta játékában benne van mindig a balhét,de ez a két szabálytalanság nem ért összesen piros lapot.Ahogy tárgyilagossá vált a szituáció kezelése te is elkezdtél viccelődni.
Ha találsz erre egy szabályt nekem,adni fogom a véleményed.De szerintem nem fogsz,ugyhogy hagyjuk is.

horas 2010.05.06. 11:17:29

@danesdzsu2: Olvass bele a meccsel egyidőben íródott kommentekbe,hátha az felhomályosít,ugyanis semleges szurkolók reakcióból leeht a legjobban megitélni a szitut.
De télleg hagyjuk,erre nem fog emlékezni senki.

danesdzsu2 2010.05.06. 11:18:31

@horas: megnézted azt az arcban nyúlkálást? Szerinted az nem lap?

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.06. 11:18:42

@mocsing: Tőlem ítélkezhetsz nyugodtan felületesen is, ha neked úgy jobb.

horas 2010.05.06. 11:20:32

@danesdzsu2: Ha nem fáj neked a Barca kiesés akkor mi bajod van?
De igen lap volt,kisfiam nyugodj meg,megkapod a sárga dömpert.

horas 2010.05.06. 11:21:50

@danesdzsu2: Ennyi erővel minden szögletnél kb 2 ember menne le.Hagyjuk ezt,jó...

horas 2010.05.06. 11:25:55

@danesdzsu2: Én felájánlottam az objektív fórumok,szempontok megvizsgálását az ügyben,de neked az nem jó,egyszerübb engem hülyének nézni.
Tedd azt!

Leon Osman 2010.05.06. 11:33:32

Mosakodnak a romanisták pedig összehasonlíthatatlan az, hogy egy csapat az egyébként várható vereségét úgy gyűjti be, hogy nem szakad meg közbe és emellett a saját szurkolói vágyát és az, hogy egyes játékosok mások testi épségét veszélyeztetik minden ok nélkül. Lebowski magyarázata meg aztán végképp vállalhatatlan...

Lebowski Őtökisége 2010.05.06. 11:34:53

sneijder amúgy tényleg lesérült? balotellinek megártott a TANÁRI körmözés?

giacinto 2010.05.06. 11:41:44

Gratulálok a szimpatikus római csapatnak mindenért!

Azazello007 2010.05.06. 11:45:09

Nagyon csúnya meccs volt, minden szempontból.
A nyertes típusú csapat győzött, ettől függetlenül Ranieri az idén egy picit nőtt a szememben.

(OFF: én kifejezetten örülök, hogy Lippi ennyire begyöpösödött, mert szeretnék az olaszokon röhögni a vb-n:-p)

Leon Osman 2010.05.06. 11:49:13

@Lebowski Őtökisége: a 23:41-es kommented. Mellesleg nem a másikra kéne mutogatni, a Lazio csinált, amit csinált, de hogy ez, ami tegnap volt Rómában vállalhatóbb, azt azért kétlem.

Mr.AT 2010.05.06. 11:53:04

@Azazello007: Ranieri az örök második. Idő kérdése, mikor lesz a Leverkusen menedzsere. :-)

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.06. 11:54:38

"I hit Balotelli because he insulted me twice and then for what he did last year at San Siro. I haven't forgotten"

ahhoz is buta, hogy rájöjjön, most ésszerűbb lett volna annyit mondani, hogy bocsánatot kér, és sajnálja, nincs mentsége, még akkor sem, ha balo egy csótány.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.05.06. 11:59:30

@popp: én tudom, hogy egy álnok kígyó vagyok, csak kérdez(t)em, vajon hány esettől lehet - szerinted is - azt mondani, hogy totti egy bazi nagy paraszt. esetleg van-e határ, ami után ez nem egy felületes, hanem egy megalapozott vélemény. gondolom, mindig a következő. esetleg személy- és szimpátiafüggő-e a megalapozottságot igazoló esetek száma. gondolom, biztosan nem. mindegy.

r_magpie 2010.05.06. 12:02:09

szerintem nem kéne kiakadni a roma köcsögségén, kenjük rá a serie a és az olaszfoci sajátos viszonyaira, és kész:)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.05.06. 12:04:31

@popp: Arra kérnélek popp, határolódj el Tottitól! :)

Sőt, mindenki határolódjon el tőle!

danesdzsu2 2010.05.06. 12:07:57

@horas: Nekem semmi bajom sincs. Te voltál elégedetlen Motta kiállításával.

danesdzsu2 2010.05.06. 12:09:40

@horas: Tehát szerinted nem ér lapot egy, a játékos arcába nyúló kéz?

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.06. 12:10:14

@mocsing: namostan, akinek fél évet kellett könyörögnie, hogy a futballtörténelem legnagyobb bunkóját levegye az avatarából, az lapítson, mint szar a fűben, ha kérhetem :)

Mr.AT 2010.05.06. 12:14:12

@danesdzsu2: Ne viccelj, egy, a játékos arcába nyúló láb sem ér lapot, mint azt Totti performanszában még a piros előtt láthattuk... :-)

horas 2010.05.06. 12:17:02

@danesdzsu2: "értem, tehát ezentúl dobjuk a szabálykönyvet, és szimpátiaszavazást tartunk a nézők között minden, a pályán történt esemény után. Nevessünk együtt"

Szabálykönyv.Várom az oldalszámot és a paragrafust.
Én már rég túlléptem.

vadkutya 2010.05.06. 12:17:28

@popp: Ellesztek ezzel a bunkózással, úgy látom. Totti ügyben csakis egy klasszikust tudok idézni:

"Vazeg, az ember dolgozik pár órácskát és lemarad 200 kommentről, beleolvasva gyakorlatilag semmiről, ugyanarról megy a cöcögés, mint tegnap este. Lövészárkok kiásva, frontok megmerevedve. Aki kiváncsi a véleményemre, amely másokéhoz hasonlóan olyan, mint a segglyuk lapozzon vissza
4-500 kommentet."

:)

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.05.06. 12:18:30

@_benito: effe nem köpött le senkit. engedtessék meg külön csoportként kezelni azokat, akik viszont igen, még ha ezzel a felületesen ítélkezők koronázatlan (koronázott?) királyává is avanzsálok

a futballtörténelem legnagyobb suttyója pedig megosztva roykeane és materazzi, ne vedd el tőlük, úgy megdolgoztak érte :)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.06. 12:25:35

@mocsing: Persze, hogy szimpátia függő, és tényleg paraszt Totti, de én inkább azt emelném ki vele kapcsolatban ehelyett, hogy hatalmas focista. Bajod?

danesdzsu2 2010.05.06. 12:26:48

@horas: 12.-es szabály, 4. döntvény.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.06. 12:29:40

@vadkutya: Ezt én írtam volna? Nagyon szép!

danesdzsu2 2010.05.06. 12:29:50

@Mr.AT: hát, azért gondolom ha Taddei kap érte egy pirosat, akkor lehetséges, hogy popp és a római különítmény nem fogja hetekig emlegetni, hogy kamukiállítás, meg törölni kéne az eltiltást.:)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.05.06. 12:33:11

@mocsing: ,,a futballtörténelem legnagyobb" suttyói ők (Matrac tuti:), a király pedig Harald!

www.youtube.com/watch?v=coSfMSUSVPI

Dr Keynes 2010.05.06. 12:33:19

@horas: Ez rendben. Csak ne vonjunk le ebből a meccsből olyan következtetést, hogy Mourinho taktikailag felülmúlta Ranierit, mert ez elég meredek lenne.

GGG77 2010.05.06. 12:40:31

"Valahogy el kellene fogadnia, hogy ő már nemcsak nem a jövő, de a jelen se nagyon, fogyjon le, üljön le a padra, és ha beállhat tegye a dolgát szorgalmasan. Ennek ellenére még mindig ő akarja felvinni a labdát, mint régen, de már egy ember ellen is sokszor esélytelen, nemhogy kettő ellen."

Ez abszolút így van, de Totti egy önkritika nélküli, primitív tahó. Zéró elegancia, zéró önmérséklet. Ha ő a Roma szurkolók ikonja, és ezáltal a Romaé az nagyon szomorú és szánalomra méltó.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.06. 12:49:49

@GGG77: Azért a kép a Capitano zsenialitásával teljes, ha Zidane-nál sem feledjük el ezt, az vébé-döntő miatt, akkor Tottinál se felejtsük el.

calcio_di_rigore 2010.05.06. 12:52:13

@_benito: Miccolival kapcsolatban Capello és Lippi véleményét osztom, de persze f@sz tudja, lehet h inkább neked van igazad.:) Majd meglátjuk, h elviszi-e még valaha nagycsapat.

Zanetti jól jött volna idén is, ezt a témát inkább nem erőltetném a helyedben, pláne, h még mindig nem érted meg mit gondolok róla.

Monteroról majd akkor beszélgessünk, ha juventino létedre nem ugrálsz majd Inter góloknál, és helyreteszed magadban ezt a rossz szokást. Addig nincs értelme.

Kettészakad a pálya középen jön fel a víz 2010.05.06. 12:55:38

Jól alárúgott Totti az emberevőnek.
Gusztustalan egy munka volt, én meg gusztustalan egy ember lehetek mert igen hangosan felnevettem az esetnél. Arra azért kíváncsi lennék kivel csinálta volna ezt meg a negroidon kívül. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy így alávág Zanettinek vagy Cambiassonak, Samuelnek, Lucionak vagy bárki másnak az Interből. Nem mentegetem, de nem véletlen hogy a kannibál kapta. Egyébként szerintem egy kicsit lecsúszott nem találta el rendesen. Töhöhö!

horas 2010.05.06. 12:57:14

@Dr Keynes: Hát akkor mi történt?

Titi120 2010.05.06. 13:01:13

@popp:
Totti sokat adott a Romának, de a tegnapihoz hasonló megnyilvánulásaival sokat is vett el klubjától.
De Rossi százszor jobban megérdemli, hogy a Roma első számú ikonjává váljon, mint ez a tahó zseni.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.06. 13:03:19

@calcio_di_rigore: ez esetben kérek engedélyt behúzott farokkal eloldalogni, és átértékelni magamban, amit a kedvenc sportomról, és ezen belül a kedvenc csapatomról gondolok.

mindezt természetesen bölcs, és tévedhetetlen útmutatásaid alapján, ha megengeded.

sh4d0w 2010.05.06. 13:05:16

Tottinak a piroson felül adnék egy év eltiltást. Aki nem tudja elviselni, hogy egy másik csapattal szemben minden fronton alulmaradnak, annak pihenésre van szüksége.

Piiii 2010.05.06. 13:05:26

@Great Cornholio: jah pedig gyógyszerbe mindegyiknél ugyanúgy elgurult sokszor. de bezzeg Zidane. ő ugyanígy kiállítatta magát minden Vb-n, emlékszem Szaud Arábia ellen hasonlóképpen tapló volt.

horas 2010.05.06. 13:11:24

@danesdzsu2: Keres te,neked ilyen fontos ez.
Én már rég túlléptem.

GGG77 2010.05.06. 13:14:20

@popp: Sem tehetségben, sem emberileg nem tenném egy polcra Zidanet és Tottit.

vadkutya 2010.05.06. 13:14:58

@popp: Bezony, maga vót, a tavalyi Chelsea-Barca után sikerült elkövetni.

danesdzsu2 2010.05.06. 13:27:10

@horas: nekem nem fontos. Te akartad töröltetni az eltiltást. Kértél tőlem szabálykönyvre hivatkozást. Kaptál. Ha nem is kellett, akkor minek kértél?

Hagyjuk innentől nem érdekel, mit írsz. Sok sikert a továbbiakban.

Lebowski Őtökisége 2010.05.06. 13:28:05

@Lebowski Őtökisége: @Leon Osman: "ez egy olyan szitu, hogy nem lehet róla megítélni, hogy elítélendő-e vagy sem, mert szerintem minden giallorossi szemében NEM ELŐZMÉNYEK NÉLKÜLI jogos tett volt, mások viszont érthetően leparasztozzák."

ezt valamikor később tettem hozzá, de olvasd össze, így kerek. persze, én is kurvára sajnálom, hogy nincs meg a kupa, és zavar az is, hogy leplezetlenül a sípcsont-himnusz komponálásra készültek a fiúk, de picsába meg lehet érteni. nem váratlan butaság volt, hanem az előzményeket követő tabu-rombolás.

ha nem bordó lenne a vérem, bizonyára másképp látnám.

Mr.AT 2010.05.06. 13:34:43

@calcio_di_rigore: Általában egyetértünk, de most az a helyzet, hogy qrvára ránkfér, hogy ugráljunk az Inter góloknál, ugyanis az efficiens miatt könnyen lehet, hogy pont ezeknek köszönhetjük azt a Seria A negyedik BL-helyet, ahova így is elég kevés sanszunk lesz betámolyogni, ha tényleg az a fogalmatlan szemüveges spanyol f@sz jön kontárkodni hozzánk.

Mr.AT 2010.05.06. 13:36:15

@_benito: Ezzel meg az a bajom, hogy nekem személy szerint akkor is csapkodja a térdem, ha behúzom, így meg nem könnyű feltűnés nélkül oldalogni. :-)

horas 2010.05.06. 13:43:48

@danesdzsu2: Ez nem szabálykönyv: 12.szabály 4.ik döntvényt....
Azt hittem legalább idézel valamit...
Engem már rég nem érdekel mit írsz,ezzel kapcsolatban,teszem hozzá.

Lebowski Őtökisége 2010.05.06. 13:52:42

@GGG77: teljesen más karakterek, ebben igazad van, de pl közös vonás, hogy a Foci Nagy Könyvében mindketten caps lock-kal jegyzett IKONOK.

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.05.06. 13:59:31

@Mr.AT:
akkor te vagy az, akinek nincsenek combjai?
;)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.05.06. 14:07:26

@popp: Zidane az adott inzultusra reagált, Totti a nyilatkozata szerint már azért ment ki hogy megtegye. Remélem érződik a különbség.

elmyd 2010.05.06. 14:35:53

A legnagyobb hogy talán Maicon még le is pacsizott Totti-val. LOL.

elmyd 2010.05.06. 14:39:21

De legalább nem volt alattomos. Pont a bíró orra előtt tisztán, habzó szájjal idegből durrr.... Ilyet nem lát minden nap az ember a profi football világában. Grazie Francesco!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.06. 14:40:45

Mondjuk az tényleg aranyos volt, ahogy Maicon pacsizott vele. Na meg még egy dolog, ami miatt nem tudom miért, talán mert olyan emberi, de nagyot nőtt a szememben De Rossi: a lassításnál látszik, miután Totti tette amit tett, hogy Rossi két kézzel fogja a fejét, körülbelül úgy, hogy ez nem igaz, hogy lehet ennyire hülye?
Szóval De Rossinak +1.

Mr.AT 2010.05.06. 14:43:13

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: De Rossinak +1 meccs eltiltás, mert nem azonosul a szent capitano döntéseivel. :-)

elmyd 2010.05.06. 14:48:50

@Lebowski Őtökisége: Természetesen mindennek van előzménye. De jó lenne ha nem felejtenék el az úriemberek a pályán, hogy foci alapvetően egy sport (ne küzdő sport). Lehet hogy ez naiv hozzáállás, de szerintem az emberek, még az fanatikus szurkolók is azért néznek meccseket mert szeretik a FOCIT.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.06. 14:51:20

Most leállok, ígérem, de nem tudom nem belinkelni egyik kedvencem, Del Piero kurva nagy benne, szeretem őt na: www.youtube.com/watch?v=c31oO8GjZH0

elmyd 2010.05.06. 15:05:03

@Kettészakad a pálya középen jön fel a víz: Az is elég ha azt írod hogy Mario Balotelli, Balotelli, Balo, Mário, Márijó, Supermárijó, stb.... Tudni fogjuk kire gondolsz.

_karmapolice_ 2010.05.06. 18:24:01

@popp: "@sporttárs: A sportsajtó rosszindulatú fele ezen csámcsogott, ha már egyéb fogást nem talált a srácokon. A legnagyobb megrőkönyödésemre ehhez a vonulathot az amúgy a szavakat szintén nem mindig válogató Bede is csatlakozott és te is egy itteni vitában, hozzátéve, hogy haveri focikon magad is vaszd megolsz. Amúgy meg a káromkodás része a köznyelvenek, szóval szerintem álszentség ejnye-bejnyézni rajta."

Bedéhez és ahhoz, hogy ő van kiakadva a káromkodáson (úgy is, ha részben - egészen kicsi részben - igaza van): bedemarton.tumblr.com/post/569283412/dear-annie-liebovitz-dear-vanity-fair-dear-usa

horas 2010.05.06. 18:52:59

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Tehetséges játékos,a fizikai adottságai pedig kiválóak ehhez a poszthoz.Nem egy kialakúlt stílusú játékos,de már most képvisel szerintem egy megbízható színvonalat.Reja-nál nem igazán játszik,nem?
Van olyan jó mint Legro vagy az ezer éves Cannavaro,és ő még fejlődhet az említettek nem igazán.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.06. 18:59:33

@horas: Rejánál körülbelül 0 percet játszott eddig, Ballardininél se volt alapember, de hogy megbízható lenne...
Egy alapvető probléma van vele és az tényleg az, hogy hihetetlenül hullámzó teljesítményre képes, soha nem lehet tudni mikor mit nyújt. Az egyik meccsen levarázsolja mindenki lábáról a labdát, odaér 5 méter hátrányból, majd ollózik a kapura, a másik meccsen pedig Grygera klónozott mása, gólpasszt ad az ellenfélnek, szerencsétlenkedik, messze a legrosszabb a csapatból. Ezek miatt volt olyan meccs is, ahol Ballardini 30 (!) perc után lehívta.
A lényeg az, hogy nagyon tehetséges és nagyon fiatal még mindig, simán benne van, hogy a liga legjobb középső védői közé emelkedjen, ahogy az is, hogy a Serie B csapataiban se tudjon megragadni. Nem tudom mi kéne neki a stabil teljesítményhez, de ha valaki el tudná érni nála, hogy megszűnjenek a formaingadozásai, akkor tényleg kincset érne. Kár lenne elengedni Rómából, 1 évet még bizonyítson.

horas 2010.05.06. 19:05:52

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
Nagyon sokat nem láttam játszani,de akkor nem nagyon voltak erre utaló jelek,és elég jó sajtója van,volt,ebből raktam ezt össze.

Az Inter-nél Rivas és Burdisso voltak ilyenek egy-egy hiba nélküli meccs mindent kivágtak,minden hova oda értek,másik meccsen meg az embernek sávokban kezdett öszűlni a haja olyanokat múveltek.

mann 2010.05.06. 19:19:28

Nem olvastam végig a kommenteket, de gondolom páran már leírták előttem, hogy Totti egy igazi büdös gyökér.

krysal 2010.05.06. 19:22:00

@mann: igen. Pepe díjat neki:D

mann 2010.05.06. 19:33:03

@krysal: :D Vagy Roy Keane díjat ;)

BillyMack 2010.05.06. 21:40:59

Megdicsérte már valaki Francescot amiért belerúgott Márióba?:D

touristique 2010.05.06. 22:22:33

@BillyMack: Hát volt rá példa.

Diakhité szerintem Cannavaro 2005-ös leigazolása óta a Juventus legjobb vétele. Magyarán jobb mint Grosso, Grygera, Zebina, meg ezek.

touristique 2010.05.06. 22:23:33

Hopp, kimaradt az, hogy a legjobb igazolása a védelembe.

Iustizmord 2010.05.06. 22:49:17

olvtrsak, a heradikai szösszenet óta csak dógoztam. (itt élvezek, mnkában szopok, de majd MrAT elmondja a szexuális orientációmat, ugyi)

de.

szegény totti orbitális parasztságát kizárólag az enyhíti h balotelli nála is nagyobb parazst. de nem menti teljesen.

azért a hátulról gecire lábra teljes combból az akkora geciség, hogycsak na. csak matrix belépőjére hasonlít amit sheva ellen vitt végbe jópár éve (izomból ágyékon) ill vlt vmi szögletzászlónál térdhajlatbatalpalás is. hiába, mátriyhoz képest darth vader filantrópl. nem véletlen h gattusoval haverok.

nekem régi elképzelésem h ha vki SZÁNDÉKOS szablytalansága sérülést okoz (vö keane vs haaland) , az okozót tiltsák el annyi +5 meccsre amennyit a szenvedő ki kell h hagyjon lábadozás végett

Iustizmord 2010.05.06. 22:51:21

@BillyMack: faszikám az avatarod marha ismerős, meliyk fil,ből van? vmi amcsi klaszikust énekel benne a faszi más (reklám? karácsonyi?) szöveggel, de csak nem fejtem meg...

Iustizmord 2010.05.06. 22:57:06

@mocsing: effével pl semmi gond nem volt, bemutatott 94ben, und was? polcorrect túlreagálás.

Iustizmord 2010.05.06. 23:01:41

@Leon Osman: cimbi te annyira relativizálsz hogy az nevetséges.

szerinted a lazio komplett csapatszintű hernyóságát semmissé teszi vagy kisebbíti h a roma kapitánya gecire sporszerűtlen / büdösparaszt volt? nahátmár, ekkora marhaságot... tehát szerinted ha én lopok, akkor kus és te is lophatsz. érdekes.

majd ha nem chang feliratú mezed lesz, akkor :o)

calcio_di_rigore 2010.05.06. 23:07:43

@Mr.AT: Jövőre már nemhogy a 4., de a 3. és 2. hely sem érdekel. Kivéve akkor ha végig versenyben vagyunk az elsőért. Letelt az 5 év. Úgyhogy tényleg szarok a koefficiensre.

Benitezt meg addig kritizáljuk amíg nem Del Neri jön.

calcio_di_rigore 2010.05.06. 23:10:00

A szavazáshoz, ez mi: "Nem gondoltam, hogy ekkora suttyó, Poulsen köpése is más árnyalatot kap"
?
Itt mire vonatkozik a más árnyalat?

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.06. 23:34:55

@calcio_di_rigore: "szinejátszó csodaszép, imitt sárga, amott kék..."

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.07. 01:06:39

@touristique: Nem követtem szorosan figyelemmel az általad leírt 3 focista teljesítményét, de tartom amit mondtam Mobido játékáról.--->@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
Én kedvelem, ez tény.

Tika_ 2010.05.07. 09:46:40

Lehet, hogy megint el leszek küldve, de szerintem Totti helyesen cselekedett.
Pont láttam ezt a részt, első vélemény az volt, hogy taplóság és piros. Utóbbit tartom, de Totti nyilatkozata fényében azt gondolom, hogy helyesen cselekedett.
Ha igaz, amit állít, akkor a játékvezetők és a szövetség nagyon nagyot hibáztak, mert nem szankcionáltak, amikor kellett volna; nem szabadott volna, hogy idáig fajuljon a dolog.
Ettől még persze piros, sőt eltiltás, de Totti nem rossz megoldást választott – persze lehetett volna jobbat.
@_benito: Nem értek egyet. Éppen ez bizonyítja, hogy következetesen cselekedett.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.07. 09:55:07

@Tika_: a legfinomabb, tobbszor oncenzurazott velemenyem, hogy jobb lett volna, ha ezt le sem irod...

vadkutya 2010.05.07. 09:57:55

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Di Canio jobban járt, Wintherburn összetörte volna, mint a Cerbona szeletet... ;)

elmyd 2010.05.07. 10:23:17

@Tika_: 1. Akkor is ezt mondtad volna ha speciel ketté töri a lábát?

2. Nem az ő dolga hogy igazságot tegyen a pályán...

3. Akkor legközelebb ha Materazzi, vagy bárki az Interből mondjuk izomből tökön rúgja, vagy bármi hasonló akkor rendben lesz a dolog? Vagy hogy is van ez?

4. Az meg amit nyilatkozott, kb. olyan mint amikor a gyerekek panaszkodnak meg magyarázkodnak az oviban. A focipályán beszólogatnak egymásnak az emberek? Nemá! Tényleg?

szvsz: nem volt pályára való amit csinált. Az is más lett volna ha meccs után odamegy és lebasz neki egy fülest vagy valami. Mert nem kétséges hogy Balotellinek már eléggé érett egy kis rendszabályozás. De ez?

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.07. 10:36:29

@Pályaelhagyó autóversenyző: totti 4 azonalli pirosat ero megmozdulast kovetett el, ebbol kettot balotelli ellen.

a magyarazkodasa kabe egyenerteku a "ti oltetek meg jezust!" kezdetu zsinagogagyujtogatassal

Lezuzius 2010.05.07. 10:49:31

@Tika_: Balotelli megszivatott 3 Roma jatekost a sarokban es kihozta koztuk a labdat, ettol ment fel Tottiban a pumpa. Most meg kihasznalja, hogy az interes nepszerutlen es ilyen baromsagokat nyilatkozik.

calciomax 2010.05.07. 10:53:14

@Tika_: Két nap távlatából "sajnos" én is így gondolom. Megérdemelte a kisgeci. Ezt már nagyon sokszor nagyon sokan leírák hogy előbb utóbb valaki nagyon felkúrja ezt a kis férget. Hát megtörtént erre most -majdnem- mindenki álszentkedik. Lehet, hogy szerdén kivételesen nem provokált senkit de azért még senki nem felejtette el neki a szemétkedéseit. Mourinho megpróbálta megnevelni nem ment neki, Moratti is megpróbált minden számtalanszor elbeszélgetett vele- az sem használ, istenem Totti módszerei mások.....
Persze Tottit ettől még el kell -és szerintem fogják is- tiltani.

calciomax 2010.05.07. 10:54:37

@Lezuzius: ezt Te csak gondolod. Rázta a srác rendesen a pofonfát.

Mr.AT 2010.05.07. 10:58:51

@Lezuzius: "Balotelli megszivatott 3 Roma jatekost a sarokban es kihozta koztuk a labdat, ettol ment fel Tottiban a pumpa. Most meg kihasznalja, hogy az interes nepszerutlen es ilyen baromsagokat nyilatkozik."

Egész pontosan ez történt, teljesen egyetértek. Az amúgy sem észkombájn Tottiban ment a pumpa egész meccsen, hogy semmi sem sikerül, miután őt is szépen felfűzte Balotelli, utána ment, és klasszikus füstös paraszt módra belerúgott egyet.

@calciomax: Ez meg konkrétan nevetséges, ne haragudj. "Totti módszerei mások"??! Ki a f@sz az a Totti, hogy más csapatok játékosait nevelgesse? Neki egy dolga van, játszani és gólt rúgni, egyik se nagyon ment neki. Ez nem egy óvoda, ahol Totti az óvónő.

elmyd 2010.05.07. 11:12:03

@calciomax: Pedig valószínűleg ponosan ennyi történt, és szerintem csak Te meg még egy páran kerestek önigazolást Totti számára abbna hogy Balotelli egy pöcs.
Szerintem nem feltétlenül kell egy Tottinak Balotelli szintjére süllyedni. De nem baj majd kergethetik együtt a labdát a köcsögválogatottban. :)

Lezuzius 2010.05.07. 11:17:58

@calciomax: Totti vegigjarja Seria-A at es minden "nehez esetbe" belerug nevelo celzattal? Vagy hogy ertelmezzuk ezt, nehogymar Morattinak akart segiteni nevelo celzattal...

mickeyknox 2010.05.07. 11:20:04

brunszvik teréz-díjat francesconak!

Tika_ 2010.05.07. 11:37:32

Urak, ne lássunk bele olyat, ami nincs benne…
@elmyd:
1. Nem, akkor nem ezt mondtam volna. Éppen ez a lényeg, hogy nem lendületet vett a bokáján, nem ráugrott a sípcsontjára, nem 3 méterről elkaszálta, nem nekifutásból tökönrúgta, nem a fejére repült, nem megtaposta, stb. Nem lerúgta, hanem belerúgott.
2. Egyetértek. Ezért írtam, hogy „a játékvezetők és a szövetség nagyon nagyot hibáztak”. Az ő dolguk lett volna. Nem végezték el a feladatukat. Innentől kényszerpálya. Ha a játékvezetők és a szövetség nem, akkor elsőként Zanetti dolga lenne, aztán a helyetteséé (nem tudom, hogy ő ki), aztán a Bunkóé. Ők sem tették a dolgukat, a sorban Totti következett, a Róma csk-ja. Sőt A Kapitány, a falkavezér (Falkavezér?), a Róma ikonja, stb. Hát, bazzer, ha számomra komoly pénzeket fizetek azért, hogy meccsre járjak, mezt vegyek, stb., akkor minimumként elvárom, hogy ha valami kis bunkó a pályáról még nekem szólogat oda, akkor ha nem is zavarják vissza azonnal a nyomortelepre, ahonnan jött, legalább vegyék el tőle 2 hónapra a Ferrariját, vagy minden edzés után fusson még 1 órát súlyokkal, vagy legalább verjék pofán, vagy valami.
3. lásd 1. pont. Ne nézelődjünk szemellenzősen. Balottelli elb*szta, Totti megtorolta, 1:1. Ne akarjunk csak Tottiig látni.
4. Megmagyarázta, mi ezzel a gond? Én azt olvastam, hogy Balottelli a Róma szurkolóknak mutogatott. Na, ne viccelődjünk már egymással!!! Kondenzcsík húzza a repülőt esete. Basszus, legközelebb a Kern András majd kiszól a színpadról, hogy a nézők menjenek a picsába, csak mert ő bal lábbal kelt fel, vagy rossz kritikát olvasott? Hát, vazze, ha én írok egy nyílt levelet egy ügyfélnek, amiben elküldöm az anyjába, hogy mekkora hülye fasz, és kirakom a netre, hogy mindenki olvashassa, akkor kirúgnak, mint a szél, mert mi belőlük élünk, nehogymá’ azt osszák, aki fizet. Álljon már meg a hegyi menet, basszus.
Egyébként ne beszólogassanak, hanem focizzanak. Az a dolguk, azért kapnak eurómilliókat.
szvsz. Egyetértek, az jobb lett volna. Ezért írtam, hogy nem a legjobb megoldást választotta.
@Lezuzius: Totti mást állított…

Mr.AT 2010.05.07. 11:42:25

@Tika_: Szerintem innentől kezdve tök jogos igény, hogy a nézők kedvük és vérmérsékletük szerint agyba-főbe verjék azt, aki nekik nem szimpatikus. Esetleg megdobálják, lelőjék, megkínozzák, feldarabolják. Sőt, erre lehessen utasítani a hazai játékosokat, especially a (várj csak idézem) "a Kapitányt, a falkavezért (Falkavezér?), a Róma ikonját", hogy még kényelmesebben legyen, hátradőlve, távirányítóval, klikk-klikk.
Hagyjuk is el azt a nyamvadt labdát, úgyis csak zavar, back to Colosseum, aztán hadd szóljon a gladiátorvér.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.07. 12:09:53

@Tika_: te egy kicsit tudatlan vagy, balotelli nem ezen a meccsen mutogatott..ezert irtam a zsinagogas hasonlatot

(egyebkent a roma szurkolok rendesen elkuldtek melegebb eghajlatra mariot elotte, ugyhogy nagyjabol a mutogatas sem olyan nagy bun... aruld el miert lenne joguk a szurkoloknak elkuldeni az anyadba, neked meg miert kellene ehhez jopofat vagni. megjegyzem az olasz szovetseg szerint sem kell mindent turni, van epp eleg zartkapus/csak hazai szurkoloi kartyas meccs mario gyalazasa miatt)

meg otszor le kell irni, hogy tottit az adott eset elott 2x kellett volna kiallitani, vagy folytatod meg ezt a szanalmas szerecsenmosdatast? (az erkolcsi erzeked meg eleg okori) a legtobb roma szimpatizans is max. addig jutott el, hogy "hat...valahol meg lehet erteni, hogy ideges volt...", te meg mar valamifele sotet lovagot krealsz belole...

hatulrol belerugni valakibe akkorat, amekkorat birsz, az allati ferfias... a videot meg nezd meg megegyszer, szo sincs nevelo celzatu hatsonbillentesrol

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.07. 12:16:40

@_benito: kerlek zard be azt a topikot, mert itt meg karakter fog folyni...

elmyd 2010.05.07. 12:23:29

@Tika_:
1. Nem sok külöbséget látok az általad felsorolt és Totti által ekövetett szabálytalanság között, De ez mind1 is mert elég megnézni Totti fejét a rúgás pillanatában.... :) De ezen nem akarok tovább lovagolni.

2. Egyrészt igazad van, mert ők abból élnek hogy mi megnézzük a meccseket, mezt veszünk stb.. De, azt se felejtsük el hogy az a pénz amit elköltünk eme szeretett sport nézésének élvezetére, nem jogosít fel minket bármire amihez csak kedvünk van. Gondolok itt többek között arra hogy dobáljuk, anyázzuk, zsidózzuk, cigányozzuk, négerezzük, az éppen aktuális ellenfél játékosait és stb. Például nem egy szinesbőrű játékos esetében volt már a rasszizmus téma épp a seria A-ban. (balotelli esetében is) Lehet vitatkozni hogy mi volt előbb a tyúk vagy a tojás, ebbe nem akarok belemenni.

3. Ez csak azért sántít mert már Balotelli előtt is elég jelzés értékűen szabálytalankodott Totti.

4. Nem emlékszem pontosan de a múltkor talán pont ő inzultálta a Lazio szurkólókat a városi derbi után. Én személy szerint nem tulajdonítok a dolognak túl nagy jelentőséget, de akkor majd legközelebb a Lazio kapitánya is jogosan oda tehet Tottinak egyet nem? Totti elbaszta, XY megtorolta?

Iustizmord 2010.05.07. 12:39:02

@Tika_: "de Totti nem rossz megoldást választott – persze lehetett volna jobbat."

pl ha egy machetével levágja balotelli lábát????

Tika_ 2010.05.07. 12:51:32

@Pályaelhagyó autóversenyző: Ellenben te viszont nem velem vitatkozol, hanem olyan dolgokat cáfolsz, amiket én nem írtam :).
Tudom, hogy nem ezen a meccsen mutogatott. Hanem az előzőn. A zsinagógás példád nem jó, mert ott más emberek (vélt?) bűnei miatt büntetnek embereket. A témánál maradva, pont, hogy a te logikáddal, a náci háborús bűnösök felelősségre vonása helytelen? – elvégre rég volt, spongyát rá. Szerencsére azért nem. Fájdalom, ha tavaly adót csaltál, azért még jövőre is elővehetnek.
Nem írtam, hogy férfias tett volt.
Azt sem állítottam, hogy nevelő célzatú hátsónbillentés volt, azt írtam „belerúgott”.
Sajnálom, ha csalódást kell okozzak, az erkölcsi érzékem, nem ókori, hanem régebbi :))). (Az erkölcs ugyanis abszolút, a kultúra változó. Erkölcsben jó és rossz van, kultúrától függetlenül. Pont az a baj a „mai erkölcsökkel”, hogy buta, és erkölcsi érzék nélküli emberek extrapolálnak képtelen dolgokat. Itt a jó példa: @Mr.AT: HANGSÚLYOZOTTAN elismerve persze, hogy Mr.AT szerintem biztos egy tök okos ember. De hagyjuk ezt, messzire visz :)).
Szerecsenmosdatást ti folytattok :). Már megint az álszentkedés. Mario szemét volt, Totti megunta. Tyúk vagy a tojás: nem tök érdekes, hogy pl. Cambiassot nem kezdik ki rendszeresen, pedig Európa-szerte elég stadionban tett sokat az Inter győzelméért?
Egyetértek, a szurkoló se kurvaanyázzon. Úgy szurkolhat, hogy azzal a többieket ne zavarja. Ha valaki a rajtkőről pisál a medencébe, azt az uszodából is kizavarják, nem mentség, hogy fizetővendég, mert megszegte a szabályokat. (mindjárt írok is erről a spanyol topicba :))))
Sőt, egyetértek Mourinhoval, hogy a rasszizmusra ugrik mindenki – ami teszem hozzá én, tipikusan a buta ember továbbgondolása –, ez túl van dimenzionálva, viszont egyéb beszólásokra is kéne szankció.
A múltkor is leírtam (vagy akartam, lehet, hogy nem volt rá időm, bocs), hogy Totti elmehet a picsába, mit képzel magáról, hogy mutogat a Lazio szukolóknak. Tiltsák el amiatt. Elvártam volna a Lazio csk-jától, hogy úgy tegyen, mint Valdes a Bunkóval.
Abban sincs vita közöttünk, hogy a szabályok Tottira is vonatkoznak, ha pirosat kellett volna kapnia, ki kellett volna állítani. A teljes „meccset” nem láttam, ezt a részt pont igen.

@elmyd: Mario simán felkelt, Eduardot 15 percig ápolták, hogy egyáltalán hordágyon le tudják vinni. Nem kívánom neked, hogy megtudd a különbséget. Többivel kapcsolatban lásd feljebb.

@Iustizmord: ua, mint Mr.AT esetén. Az imént itt írta valaki az atyai pofont a játékos-kijáróban, az talán jobb lett volna, most így hirtelen. Nem tudom, nem túráztattam magam ezen, biztos ki tudnék találni jobb megoldást, meg te is, de nem a mi dolgunk, hanem az övé, ő a Capitano. Ne durvábban gondolkodj, hanem, pont, hogy kevésbé durvában, viszont hatásosabban – írtam, hogy így Balottelli legközelebb valsz. még jobban féreg lesz. Viszont jelzésértékű tett volt, hogy nem Totti nem tűri a patkánykodást.

vadkutya 2010.05.07. 13:01:28

@Tika_: "Viszont jelzésértékű tett volt, hogy nem Totti nem tűri a patkánykodást." - Szó sincs ilyesmiről.

Komolyan nem értem, hogyan lehet ennyit vitázni egy teljesen egyértelmű ügyről. Totti sosem volt egy higgadt plébános, ha mondjuk Eto'o van éppen Balotelli helyén és ő forgatja meg, akkor ugyanúgy őt is lerombolja. Láthattuk, előtte is ki lehetett volna már állítani a hős capitanót, eléggé feszült meccs volt, ismerve a körülményeket. A nyilatkozata pedig csak szarmosásra jó, illetve arra,h mosolyt csaljon a semleges szurkolók arcára.

elmyd 2010.05.07. 13:16:29

@Tika_: Nem értem ezt mire fel írtad. Nem gondolom hogy Totti fejében ez játszódott le:
"Hmm. hogy is rúgjam le ezt a kis patkányt úgy hogy értse is a célzást meg ne is sérüljön meg. Nehéz ügy, de meg van! Izomból sípcsontra az jó lesz."

Az álszenteskedést elmagyarázhatnád

Iustizmord 2010.05.07. 13:17:05

@Tika_: pl elmesélhette volna neki a viccet:

-mi a különbség a néger és a bicikli között, ha leláncolják?
- a néger elkezd bluest éneleklni.

Mr.AT 2010.05.07. 13:19:09

@Tika_: Köszönöm a méltató szavakat. Akkor back to level1. Kezdjük itt: "Mario szemét volt".

Ezt mi támasztja alá a Roma meccsen? Hogy befűzte Mottát? Hogy kötényt adott De Rossinak? Hogy a szögletzászlónál kihozta a labdát három védő közül? Ez lenne a szemétség, ami miatt szerinted teljesen indokolt és jogos belerúgni egy qrva nagyot?

Elmondom, akkor mi van. Balotelli alapból nem egy szimpatikus ember, mert már most akkora arca van, mint egy ház, ugyanis tagadhatatlanul qrva nagy tehetség és igen jó játékos már most is, és ezt látványosan tudja is magáról. Emiatt azt gondolja, megengedhet magának pl. olyan dolgokat, hogy földhöz csapkodja a mezét, stb., mert úgyis lesz csapat, akinek kelleni fog, hisz sokkal jobb játékos, mint amekkora patkány.

ITT, EZEN SZITUBAN szerintem a helyes magatartás az lett volna, hogy mondjuk Javier Zanetti, aki 79 éve megingathatatlan ikonja az Internek, leül az öltözőben Balotellivel szemben, és a következőket mondja neki: "Én személy szerint qrvára örülök, hogy egy csapatban játszol velem, Mario, ugyanis tényleg geci jó csatár vagy, talán az egyik legnagyobb tehetség az egész ligában, akit egy védő sem kíván magának ellenfélnek. Ugyanakkor ha mégegyszer azt látom, hogy azt a mezet, amiért én 79 éve a véremet adom minden hétvégén, a földhöz baszod, és meggyalázod, úgy eltöröm mindkét lábad, hogy életed végéig mehetsz vissza gyapotot szedni a putriba, ahol kipottyantál abból a qrva nigger anyádból."
És ennyi. Ugyanis ez tényleg világraszóló taplóság volt - de csak és kizárólag az Inter belügye.

A ROMA ELLENI MECCSEN VISZONT, Mario Balotelli az égegyadta világon semmit nem csinált. Játszott, méghozzá qrva yol. Az, hogy ez falábú római barátainknak nem tetszett, élen a csirkeagyú kapitányukkal, qrvára nem jogosítja fel őket semmire. SEMMIRE. Tetszenének jobban futballozni, nem rommá égni tíz percen belül négyszer, mint az Marco Mottának sikerült, tetszenének gólokat rúgni, stb. Az viszont, hogy béna tehetetlen faszok vagyunk, akiknek nem jön össze semmi, és az efelett érzett frusztrációnkat úgy vezetjük le, ahogy azt a Taddei-Totti főköcsögpáros tette, nem futballpályára való.

Innentől pedig Totti magyarázkodása nem más, mint átlátszó, üres, és hazug képmutatás, amivel próbálja magyarázni a bizonyítványt. Nyilván kapóra jön, hogy Balotelli amúgysem népszerű (eleve sok helyen rossz szemmel nézik, hogy fekete, még többen, hogy önelégült pöcs, és ugye a mezes balhéja sem tette népszerűbbé), így most a legkönnyebb gyorsan bebújni a grál-lovag álcája mögé, aki csak "igazságot oszt".

Hát a nagy lófaszt. Francesconk 80as IQ-ja épp odáig terjed, hogy műveltségi vetélkedőben szoros véghajrával legyőzzön egy kaktuszt, és ez pontosan látszik az arckifejezésén, amelyet jó pár képen láthatunk a rúgás pillanatában.

Azt hiszem, senki számára nem kérdés, hogy ez az arckifejezés az "itt és most elégtételt veszek rajtad, te nagyképű fráter, minden korábbi bűnödért", vagy a "hogy baszódnál meg, hogy ezt a labdát is elvitted, bazdmeg, mindjárt vége a meccsnek, mi meg megint szopunk" érzelmi állapotot tükrözi.

ericcartmen 2010.05.07. 13:46:06

@Mr.AT: Szerintem átlátszó, üres képmutatás az lett volna, ha telesirja a médiát, hogy mennyire megbánta tettét, meg hogy nem tudja mi ütött belé.
Legalább őszinte volt. Utálja Balotellit, és nem titkolja.

Ja, és Balotelli egyelőre nagyobb patkány, mint amekkora játékos, de fiatal, ez még bármilyen irányba mozdulhat.

Iustizmord 2010.05.07. 13:47:40

@Mr.AT: "mehetsz vissza gyapotot szedni a putriba, ahol kipottyantál abból a qrva nigger anyádból."

és persze ezt zanetti minden rasszista felhang nélkül mondta volna :o))))

amúgy lehet h balotellit le kéne láncolni a kapufáhpz és megtudnánk mekkora bluesénekes.

Everred 2010.05.07. 14:04:42

@Iustizmord: "nekem régi elképzelésem h ha vki SZÁNDÉKOS szablytalansága sérülést okoz (vö keane vs haaland)"

Hahh, a régi mítosz. Haaland egy héttel az eset után már játszott, végül a MÁSIK TÉRDE miatt kellett visszavonulnia, ahogy azt ő maga is elismerte.

(egyébként vicc, hogy azért az esetért Keane alapból csak három meccset kapott, amikor önmagában az a belépő, következménytől függetlenül, megért volna nyolc meccset, viszont kapott még egy ötmérkőzéses eltiltást, amikor az önéletrajzi könyvében elismerte, hogy szándékosan csinálta... vicc. Mintha nem lett volna egyértelmű már a belépő pillanatában, hogy ez nem véletlen...)

Piiii 2010.05.07. 14:32:12

@Pályaelhagyó autóversenyző: te túlozzunk ezzel a 2 meg 4 piroslappal azért...

Piiii 2010.05.07. 14:36:11

@vadkutya: ez rohadtul nem így van. nem hiszem h balotellin kívül bárki mást így felrúgott volna.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.07. 14:36:12

@vadkutya: Na igen, bár a Di Canio szemében lobogó őrült tűz azért neki sem adott volna rossz oddsokat. :)

Piiii 2010.05.07. 14:44:14

@ericcartmen: lesz ez még rosszabb is:)
várom h ki lesz a következő aki, hasonlóképpen cselekszik:)
meg itt van ez a szavazás Tottiról. most nem azért, de ez mindent elárul:nem Tottit akarom menteni, mégis 43%ban az jött ki h ki kéne tűntetni amit tett:P
és nem hiszem h mindenki poénból klikkelte volna ezt vagy ennyi Romás szurkoló lenne itt.
@Mr.AT: amúgy meg amit te látsz az annyi h kicselezett 2 védőt, de abba nem látsz bele h a korábbi meccseken mit tett, a szurkolóknak való mutogatáson kívül. de ha ez csak takarózás a korábbi meccsekkel, akkor nem látsz bele h itt miket szólogatott be és h inzultálta a játékosokat. bár nekem elég annyi ha meglátom mosolyogni, már felmegy a pumpa, nem hogy a rómaikban.szval az éremnek 2 oldala van. lehet ez takarózás vagy sem, valamennyi igazságtartalma biztos van.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.07. 14:48:51

@Piiii: Hogy-hogy mikor mindenki szidta a Laziót, akkor nem hoztál fel alternatívaként olyan javaslatokat, amelyek más színben tüntetik fel a Laziót, hiszen te mondtad, "az éremnek 2 oldala van"?

Lebowski Őtökisége 2010.05.07. 15:05:42

@vadkutya: "totti sosem volt egy higgadt plébános"

engem rendszeresen fölbasz, hogyha tottiról úgy beszélnek, mint aki úgy általában véve egy ideges tizedes, és hogy bármikor képes parasztkodni.

azért mert volt néhány kirívó eset és a média túlpörgött a sztorin, kurvára nem lehet beskatulyázni köcsögnek, ha azt a pár parasztkodást összeveted a pályafutásával, és azzal, hogy mit is jelent ő a klubnak.

annyira egybeolvadt az AS Romával, hogy Totti elég sok megmozdulása SZIMBOLIKUS.

Piiii 2010.05.07. 15:14:35

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: mert te felhoztál helyettem is hisz a saját szeretett csapatod.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.07. 15:17:08

@Piiii: Magyarán akkor hiábavaló a sok pro és kontra érv, hiszen aki a csapatát szereti, az úgyis védi, aki pedig egy adott csapatot nem szeret, azt amúgy is üti? Miért vitázunk akkor? :)

Neil Blender 2010.05.07. 15:17:21

Kicsit tulporgettetek a dolgokat gyerekek :)

Amugy sztem Balotelli rohadtul hivja ki maga ellen a sorsot (nem ezzel az amugy remek cselsorozattal), egyszer jatszik majd az Inter vagy epp aktualis csapata vkivel ahol az egyik tirpaknak eldurran majd az agya es ott vege is lesz mint a botnak.

Semmibe veszi mind az ellenfel jatekosait, mind a sajatjat es ez elsosorban egy csapatsport. Ne legyen igazam, valtozzon meg, de ha nem akkor sok ehhez hasonlo csomagocskat fog kapni a jovoben. Ifi koromban egyutt fociztam egy sraccal aki gusztustalanul nagy tehetseg volt, kb egyedul nyerte meg a meccseket mi tobbiek csak asszisztaltunk, de ehhez a tehetseghez irto nagykepu parasztmentalitas is parosult a sracnal. Vele ugyanez lett a helyzet, lefaragtak a tufak, abba is hagyta egy ido utan...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.07. 15:26:19

@Neil Blender: Szegény Totti, ez a Balo tényleg egy szemét, hát mit képzelt hogy provokálta a Capitanot? Elvégre futballpályán ilyen sehol nincs, csak ha Mario ott van, sőt csúnya beszéd se. Köcsög Balo!

ASRM 2010.05.07. 15:45:07

Közben Balotelli is nyilatkozott az ügyben, azt elismerte, hogy beszélgetett Tottival meccs közben, de ő csak ennyit mondott saját bevallása szerint: "Ne rugdoss már, ne légy gyerekes. Csak a futball nevű játékot játsszuk, semmi többet". www.football-italia.net/may7h.html Aztán Totti állítólag rasszista megjegyzéseset tett rá (ezt mondjuk el tudom képzelni róla sajnos).
Végül Totti tette amit tett. Elég nagy köcsögség volt, igazi szobordöntögető mutatvány, viszont azt se gondolom, hogy belelátok abba, hogy miért is tette, ehhez már tényleg Uri Geller képessége kellene, szerencsére vannak köztünk itt néhányan aki bírják ezt a képességet és elmagyarázzák nekünk tudatlanoknak.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.07. 15:50:32

Az elmúlt napokban tett róla mindkét római csapat, hogy jogosan utálják, ez van. Mindkettő szépen lassan a múlt ködébe fog veszni.

Leon Osman 2010.05.07. 16:08:12

@Iustizmord: A Chang egy finom thaiföldi sör :D amúgy meg nem egyenlő a kettő, de nem mondom melyik a nagyobb bűn. Egyik se mondjon semmit a másikra ezután aztán jó napot...

Neil Blender 2010.05.07. 16:22:51

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Hol irtam hogy szegeny Totti? Felrugta, mind1 miert, kiallitottak, ennyi magasrol leszarom.

En csak tenyt allapitottam meg miszerint Balotelli viselkedese nem fog visszajelzes kvazi megtorlas nelkul maradni.

rizla 2010.05.07. 16:27:48

@ASRM: azért nem véletlen, hogy pont balotellit rúgták fel ilyen irgalmatlanul. lehet, hogy ebben az esetben ártatlan volt, totti meg paraszt, de kit érdekel? a gyerek, aki mindig farkast kiált, csak fordítva. vagy ilyesmi. mindegy, én semleges nézőként kicsit élveztem a jelenetet, de legalábbis nem háborított fel totti. akárki mást kúr fel így, megbotránkoztat, így csak nevetni lehet az egészen. mondjuk jó nagy hülye, hogy így kibasz a csapatával, az internek meg egy karnyújtásnyira van a tripla, úgyhogy menjen a francba, de azért nagy műsor volt : DDDDDDD

rizla 2010.05.07. 16:30:35

@Neil Blender: pontosan így gondolom én is. ez nem jelent erkölcsi alapot tottinak arra, hogy szarrárúgja, csak éppen ki sajnálja ezt a kis buzit? de most őszintén. egyébként sem letaposták a térdét, nem egy ilyen miatt fog súlyos sérülést szenvedni. inkább egy ilyen parasztság egy igazi paraszttal szemben, mint egy karriert elvágó fault. hadd szokja.

Ganz 2010.05.07. 17:37:37

@Lezuzius: Haha, figyeld mámeg az öreg mozgását!
Egyetlen célja volt, amit kigondolt már másodpercekkel Motta szabadrúgása után, ne vicceljünk már...

rizla 2010.05.07. 17:38:46

„Totti volt a legjobb támadó, nem vagyok meglepve, hogy elégtételt vett rajtam, mivel már én vagyok a legjobb…” – mondta Balotelli.

: DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

kész

Tika_ 2010.05.07. 17:42:53

@elmyd: Kérlek. Álszenteskedés azon rugózni, hogy „mekkora köcsög volt ez a Totti”. Mert Balottelli aztán rohadt szent volt, igaz? Korrekt az lenne, hogy „Mario kurva nagy köcsög volt, Totti meg még nagyobb”.

@Mr.AT: Nem láttam a _meccset_. Eleve nem akartam nézni, 3-szor pillantottam rá, 2-szer rugdosódás és fetrengés volt, harmadszor ez a performance :) (valahogy mindig kifogom: a vb döntőből is épp Zidane akcióját láttam :))
Totti emlékezetem szerint 2 dologgal indokolta tettét: 1, Mario az idény egy korábbi meccsén mutogatott a Róma-szurkolóknak, 2, mostani meccsen folytatta szóban Tottinak mondva, csak rátett, hogy még Tottit is mocskolta.
Hogy Totti buta, egyetértek.
Hogy mit kellett volna Zanettinek tennie Marioval a mez kapcsán, alapvetően egyetértek
Ha dühből rúgta le, mert lecselezték, akkor elítélendő.
Ha Mariot nem tiltották el még a múltkoriért, akkor azért jár neki a bünti.
Totti persze már a Lazios mutogatással biztos kezdő a köcsögválogatottban, csak így csk karszalagot fog neki követelni a Közösség – épp Balottellivel szemben :)

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Ha jól érzem (nem olvastam), Neil Blenderrel egyetértünk… A tavalyi május jobban tetszett, amikor a BL serleg felett érzett örömben találtam valami közös pontot halareallal és krysallal…

@ASRM: = „Felszólítottam őket, hogy szaporodjanak és sokasodjanak”. „Mondjuk, jobban meggondolva, nem vagyok benne 100%-ig biztos, hogy egészen pontosan ezeket a szavakat használtam.” :)))

@rizla: Lelkünk mélyén talán mindannyian bulvárra csaholók vagyunk :). Már a meccs után is mondtam, hogy Mario mezes műsora volt az egyetlen, ami miatt az a meccs emlékezetes marad.

Ganz 2010.05.07. 17:50:41

@Piiii: Khm..., én sem.
Balotelli volt a tökéletes alany.
Mint ahogy Di Canionak a tökéletes ferpléj-helyzet.

Ne báncs Esti!
:)

horas 2010.05.07. 17:52:48

@ASRM: Totti sík ideg volt az egész mecsen ez pont Balotelli-n csattant,nyílván ő is beszólogatott neki,de mikor Milito egyszer leütközte a középpályán Totti-t,Totti udafutott és a labda már sehol nem volt és fllökte Milito-t mert nem kapott szabit,majd Motta fejét kocogtatta csőrrel meg mikor ő a földön feküdt,majd jött a Balotelli eset.

Ezért egy Inter játékos az idei szezonban 10-15 meccses eltiultást kapott,ha abból indulok ki,ohgy Maicon 3 Sneijder 3 v 2 Muntari Cambiasso 3-3 meccses eltiltást kapott dumálásért.

Ganz 2010.05.07. 17:53:38

@Neil Blender: Hm...
Én is abbahagytam...

Piiii 2010.05.07. 18:36:18

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: nem védem csak azért mert az én csapatom. mondtam már h Totti nagyon hülye volt és lejáratta az egész csapatot. monjduk biztos bennem van a hiba, de egyre kevésbé érzem tahóságnak a dolgot, minél többször nézem, és a szavazásból kiindulva nem csak én vagyok evvel egyedül:) ha bárki mással csinálja sokkal nagyobb port kavar evvel.(na jó mottát, mátrixot és muntarit leszámítva):)

a Lazio lehet szép lassan ködbe fog veszni, vagy legalábbis a Serie B-be, de a Roma biztosan nem:)

Iustizmord 2010.05.07. 20:29:55

@Leon Osman: hát ha a chang egy thai sör akkor minden meg van bocsájtva, én aszittem h egy kínai nemzközi szállítmányozási cég.

de igazad van, ne vedd lelkedre ha frocliztalak, no offense, but love, peace and harmony shall rule nst's world. peace be with thy soul
:o)

Iustizmord 2010.05.07. 20:32:15

@Everred: eztet a mitikus dolgot nem tudtam, akár hihető is, de ettől függetlenül tartom:? aki sérülést okoz, maga se játszhasson addig amíg a "sértett" lábadozik, hacsak nem vétlen volt az eset (pl a fradista keller /killer/ belépője úgy a 90es évek derekán úgy emlékszem nem volt szándékos)

Ganz 2010.05.07. 20:55:56

@Iustizmord: Már úgy érted, Romaneknek?

BillyMack 2010.05.07. 22:09:07

@Iustizmord: Igazából szerelem (Love actually -2004, Anglia) a szám pedig: Chirstmas is all around

Billy bácsi legendás alak, nézd csak meg;)

Iustizmord 2010.05.07. 22:39:41

@Ganz: romanek MAS SZEMSZOGBOL latta
süti beállítások módosítása