Hogy ki számít egy világbajnokságon outsidernek? Nos, a horvátok – akik első vébéjükön bronzot szereztek – szerintünk egyáltalán nem, hiszen egy lépéssel nagyobb államszervezetbe tömörülve a játékosaik már komoly sikereket értek el. De mit tudtunk például a Costa Ricáról 90 előtt? Vagy mit tudtak apáink Észak-Koreáról 66-ot megelőzően? És nagyapáink az USA-ról az 50-es torna kezdetekor? Olyan csapatokról lesz szó, akiknek elfelejtettek szólni a világbajnokságok előtt, hogy csak bokszzsáknak jöttek, ehelyett valami olyat csináltak, ami miatt emlékszünk rájuk. Folytatódik a vb-történeti sorozatunk, amit a Rádió Q-val közösen vertünk végig az elmúlt időszakon. Nyugodtság, nincs már sok hátra, és elkezdünk az előttünk álló világbajnoksággal foglalkozni.

10. Svájc 2006
Egy bágyadt emlékkel kell kezdenünk, hiszen a svájciak vb-szerepléséről valószínűleg mindenkinek az univerzum legrosszabb futballmérkőzése jut eszébe: Ukrajna büntetőkkel ejtette ki Svájcot, amely az első csapat lett, amely nemcsak veretlenül esett ki a tornáról, de gólt sem kapott. A post-Chapuisat csapat menetelését már első mérkőzésük aranyba foglalja, hiszen 0-0-t játszottak a későbbi döntős franciákkal, majd az 54-es (hazai) torna után újra meccset nyertek: Togo szaladt bele a svájci bicskába. Koreát ugyanúgy 2-0-ra verték, és a csoport első helyén meneteltek be a legjobb 16 közé, ahol következett az ukránok elleni futballhorror. A svájciak húzóemberei nem világsztárok, de azért akadt köztük néhány ismertebb játékos: Yakin, Behrami, Dzemaili és Djorou értékes importpéldányok, Barnetta, Magnin és Degen az alpesi legelők szülöttei voltak. Szóval jogos, hogy ez alapján lehetne akár Ukrajna is az Outsiderek 10. helyezettje, de az Úr mentsen meg tőle.

9. Marokkó 1986
Kevesen tettek volna rá, hogy a Lengyelországot, Angliát és Portugáliát felvonultató csoportból Marokkó masíroz a mexikói nyolcaddöntőbe az első helyen, pedig pont így történt. A sivatagi izék (gondolom, oroszlánok, mert ott mindenki oroszlán, még akkor is, ha az utolsó nagymacska észlelése óta öt polgárháborút bonyolítottak le az országban) nem vitték túlzásba a gólszerzést, az egész tornán összesen hármat lőttek, de azokat olyan kiváló elosztásban, hogy ezzel helyet követeltek maguknak a listán. Az angolok és a lengyelek elleni 0-0 után igazi ki-ki-meccs várt rájuk Portugália ellen, és Marokkó kellően fel is szívta magát rá: a 3-1-es győzelem a marokkói futball legnagyobb sikere (ez az ő 6-3-muk). Az örömöt még az sem csorbítja, hogy a nyolcaddöntőben a németek 1-0-ra legyőzték őket, a végül a döntőig menetelő NSZK-t Matthäus a 87. percben mentette meg a hosszabbítástól (a meccset egyébként Németh Lajos vezette). És hogy kik ezek az észak-afrikaiak? Igazából senkik, legtöbbjük a Ligue 1-ig jutott, vagy otthon játszotta végig karrierjét, szóval talán jogosan nevezzük őket outsidernek.

8. Costa Rica, 1990
A CONCACAF konföderációból érkező csapatokat általában „üde színfoltnak”, vagy „lelkes amatőrnek” titulálják, nem is kérdés, hogy innen is választanunk kell egyet (sőt!) az outsiderek közé. Costa Ricáról nem sokat tudtunk, és valószínűleg így voltak ezzel a svédek és a skótok is, mert mindkettőnek sikerült kikapnia a közép-amerikaiaktól. A dolgok jól alakultak, legyőzték Skóciát, és ezzel tulajdonképpen csípőből óriási lépést tettek a továbbjutás felé, hiszen közben a svédek kikaptak a braziloktól, majd a skótoktól is. A brazilok elleni szűk vereség (0-1) simán belefért, hiszen az utolsó körben csak akkor eshettek volna ki, ha a skótok legyűrik Brazíliát, miközben ők kikapnak a már összecsomagolt bőröndjeiken ücsörgő svédektől. Egyik sem történt meg, Costa Rica a hajrában fordítva legyűrte Svédországot, ezzel a brazilok mögött továbbjutott. A nyolcaddöntőben a csehek elleni 1-4 sem volt annyira sima, hiszen a 64. percben még 1-1-re álltak, de a tetűlétrás mesterhármasával fordított Csehország. És hogy kik voltak a Costa Rica-iak húzóemberei a vb-n? Ki ne emlékezne a Dinamo Zagreb védőjére, Ronald Gonzalezre, a Stuttgarter Kickers menőjére, Juan Cayassóra, vagy a Rapid Wien csatárára, Hernan Medfordra? Senki?

7. Szenegál, 2002
Az aafrikanerek közül sokan Kameruntól várták, mások Nigériában bíztak az ázsiai vb előtt, de még talán Dél-Afrikát is esélyesebbnek tartották, mint az elsőbálozó Szenegált. „Nem baj, legalább a neveiken röhögni lehet” – gondoltuk, hiszen Papa és Bouba Diop, vagy Habib Beye nem minden nagy tornán fordul elő. Erre úgy kezdték, hogy jól megverték a címvédő franciákat. A dánok elleni döntetlennel már a továbbjutás is nagyon közel került, hiszen egy Uruguay elleni döntetlennel már tuti volt a legjobb 16, amit végül a vb egyik legjobb meccsén meg is szereztek. Ezen a meccsen megmutatkozott az afrikai futball minden szépsége és baja, hiszen a 38. percben 3-0-ra vezettek, de az uruk visszajöttek, és Recoba (ha egyszer egy hétre kölcsönkaphatnám azt a bal lábat) a 88. percben kiegyenlített. És Szenegál még nem végzett: a svédek addig szórakoztak, míg hosszabbításra nem kényszerültek, ott pedig Camara – ő egyenlített még az első félidőben – begurította a fufusok győztes gólját. Nem volt messze az elődöntő sem, egy másik outsidert kellett volna legyűrniük hozzá, de a törökök – szintén hosszabbításban – kiütötték Szenegált, akik előtt így is muszáj nagyot tisztelegnünk.

6. Lengyelország 1974
Kakukktojásunkról sok minden elmondható, csak az nem, hogy outsider lett volna. Viszont olyan kevés szó esik róluk, hogy sokan talán ide sorolják őket, nekünk pedig szívügyünk a magas színvonalú tömegtájékoztatás, és úgy éreztük, itt a kiváló alkalom, hogy elmondjuk, miért NEM volt igazi meglepetés a lengyelek 74-es vb-bronza. A lengyel futball már a háború előtt is mozgolódott (a 38-ban döntős magyarokat is legyőzték nem sokkal a vb után), de a 70-es évekig vártak az igazi robbantással. A sikerek a csodakapitány, Kazimierz Górski kinevezéséhez köthetők, a két évvel ezelőtt elhunyt sportembert nemzeti hősként ünnepelték hazájában. Górski megnyerte a 72-es olimpiát, négy évvel később pedig második helyen végzett a csapatával, a kettő közé pedig beékelte a lengyel futball legnagyobb sikerét, a 74-es vb-bronzot. A 3. helyig tartó menetelés során a gólkirály Grzegorz Lato sorra hányta kardélre az ellenfeleket: Argentína, Olaszország, Jugoszlávia (a selejtezőben Anglia, hoppá!), és a németek elleni meccsen bejuthattak volna a döntőbe. Az egész napos esőzések miatt kérték, hogy halasszák el az utolsó középdöntőt, de a németek nem mentek bele, a mocsárban pedig nem érvényesült a lengyelek hihetetlen sebessége, 1-0-ra kikaptak, és kénytelenek voltak a kisdöntőben Brazília legyőzésével vigasztalódni. 82-ben megismételték teljesítményüket, de a 74-es csapat volt a történelem írója.

5. Kamerun 1990
A 4. kalapból érkező Kamerun az első csomagból kicsípte a vb-címvédő argentinokat, a másodikból a két évvel korábban Eb-döntőt játszó szovjeteket, a harmadikból desszertnek Romániát. Szinte halljuk, ahogy Vitár Róbert lendületesen elkezdi temetni a Fekete Fiúkat. De a kameruniaknak megvolt a maguk Game planje: az argentinokat agyonrúgták, és amikor már minden dél-amerikai félt a labdához érni, begyötörték a győztes gólt – már emberhátrányban, de még nem kettősben, mert az csak a végén jött el. Románia ellen a hajrára maradtak a nagy dolgok, az utolsó 15 perc pofozkodását 2-1-re megnyerték, így az utolsó körben már boldog vigyorral a képükön verethették félholtra magukat a tuti kieső szovjetekkel. Az All Star-csapat centere, Roger Milla még tejfelesszájú siheder volt, hiszen 38 évesen vágott négy gólt (négy évvel később is betalált), ezek közül kettőt a nyolcaddöntőben szerzett Kolumbia ellen, ahol René „white_nose” Higuitát döngölte a földbe azzal a góllal, ami mindenkinek megvan, ha Milla szóba kerül. Kamerun egyébként iszonyúan közel volt az elődöntőhöz, hiszen hét perccel a lefújás előtt még vezettek Angliával szemben is, de jött Gary Lineker és Vincent Mauro játékvezető.

4. Törökország 2002
A törököknek nem az első vb-jük volt a 2002-es, de korábban csak golyófogónak voltak jók. Japánba jó csapattal jöttek, és a török futball fejlődésének komoly jeleként a klubjaik is hasítottak Európában (a Galata 2000-ben UEFA-kupát nyert), bennük volt a jó eredmény. A vb-n igazából a papírformát hozták: a csoportban gyufa a braziloktól, döntetlen Costa Ricával, végül Kína legyűrésével biztosították második helyüket. A nyolcaddöntőben a házigazda Japán verték, és itt álljunk is meg egy pillanatra. Bizonyára sokakban felmerült a kérdés, hogy a jobbnak tartott Japán miért nem kapta meg azt a támogatást, amit Dél-Korea. A válasz egyszerű: az UEFA nagyhatalmú alelnöke, a bíróküldésért felelős vezető nem más volt, mint Senes Erzik, aki egyszerűen nem engedte, hogy belenyúljanak a meccsekbe. A két csapat egyenlő feltételek mellett játszott, és a törökök kiejtették Japánt, majd hosszabbítás után Szenegált is leverve bejutottak az elődöntőbe, ahol a brazilok gyűrték le őket nagy nehezen. A bronzmeccs triviáit mindenki tudja, nem is mennénk bele, a lényeg, hogy hiába rossz emlékű ez az egész világbajnokság, azt a török csapatot a legjobb outsiderek között kell emlegetnünk, ha tetszik, ha nem.

3. Észak-Korea 1966
A sztálinisták utolsó fellegvára 2010-ben is jelen lesz a tornán, és legalább olyan esélytelen lesz, mint 44 évvel ezelőtt. A teljes elszigeteltségben élő komcsikról Angliában is azt gondolták az ellenfelek, hogy sokkal könnyebb leverni őket, mint kimondani a neveiket. Fájdalmasan csalódtak. Az első meccsükön a Nagy Testvér kifektette őket, a szovjetek 3-0-ra nyertek, de a Chile elleni meccsen egy 88. percben szerzett góllal megmentettek egy pontot, és ezzel előállt az a helyzet, amire talán senki nem számított: ki-ki-meccsen dönthettek a továbbjutásról Olaszország ellen. Az ellenfélnél olyan tehetségtelen senkiháziak léptek pályára, mint Mazzola, Rivera és Facchetti, de a koreaiak egy 42. percben szerzett Pak Do-Ik-góllal megnyerték a meccset. A gólszerző, aki tizedesként szolgált a koreai hadseregben őrmesteri rangot kapott (nem vicc!), majd visszavonult a futballtól, és tornatanár lett. Az észak-koreaiak aztán az elődöntőt is szinte a kezükben érezhették, hiszen a 25. percben már 3-0-ra vezettek (!) Portugália ellen, de Eusebio megrázta magát, és 16 perc alatt vágott egy mesterhármast. Végül 5-3-ra kikapott Észak-Korea Az első ázsiai negyeddöntősről egy angol rendező filmet készített, a The Game of their Lives az IMDB-n 7,8-cal hasít.

2. USA 1950
Az igazi outsiderek az 50-es amerikaiak voltak, ez nem lehet vitás, az ő meglepetésüknél nagyobbat maximum a mezítlábas tilalom miatt visszalépő India domboríthatott volna. Az amerikai csapat a vb-t megelőző meccsein megalázó vereségek sorát szenvedte el, legutolsó hét meccsén 2-45-ös gólkülönbséggel pofozták őket le. Ráadásul a csapatot kevéssel a torna előtt trombitálták össze, összesen egy edzésük volt a vb előtt, hárman – köztük az angolok elleni győztes gólt szerző Gaetjens – csak az utazás előtt csatlakoztak a kerethez. Az angolokra 3-1-ben lehetett fogadni, de nem az amerikaiak ellen, hanem arra, hogy megnyerik a vb-t. Ezek után nem árulunk el nagy titkot, hogy sorozatunk második helyezettje bizony leverte az Alf Ramseyvel, Stan Mortensennel és Billy Wrighttal kiálló angol válogatottat. A sztorit mindenki ismeri, miszerint az újságok nyomdahibájának tartották az eredményt Angliában, amikor először meghallották a végeredményt. Azt talán kevesebben tudják, hogy az angol krikettválogatott épp akkor szaladt bele egy nagyon csúnya vereségbe, ezért inkább azzal foglalkoztak a lapok. Az amerikai csapatban, mondanunk sem kell, Frank Borghi kapus brillírozott, de a keret egyetlen profi játékosa mellett jól játszottak a postások, főiskolai tanárok, és irodai alkalmazottak is. Bár a Team USA semmit nem ért a győzelemmel, csoportja utolsó helyén végzett, ezzel a tettével mégis a lista első felébe röpítette magát. (Gaetjens életéről remélem, lesz időnk posztolni egyet, mert érdekes).

1. Bulgária 1994
A női szíveket talán kevésbé dobogtatta meg a külsőre balkáni útonállókra emlékeztető bolgár csapat, de amerikai produkciójukat muszáj első hellyel honorálnunk. Bulgária percekre volt attól, hogy egyáltalán ki se jusson a vb-re (az emlékezetes párizsi Ginola-lövés, és a Kosztadinov-gól), de ha már ott voltak, elhatározták, hogy végre nyernek egy meccset is. A feladat elsőre komoly nehézségekbe ütközött, Nigéria kitörölte a Cotton Bowlt a kiváló nedvfelszívó képességű bolgárokkal, de a görögöket sikerült alaposan eltángálni, így az utolsó körben a továbbjutásért játszhattak – csak sajnos Argentínával kellett. A bolgárok lemosták az argentinokat, Szirakov 91. percben lőtt gólja különösen fájhatott az akkorra már maradonátlanított csapatnak, mert azzal bukták az első helyüket a csoportban.

De még messze volt a vége: a mexikóiakat büntetőkkel verték ki, majd az elődöntőbe jutásért következett Németország, és itt most sztorizásba váltanék. Egy almádi kempingben töltöttem a nyaraimat, ahol természetesen ellepték a kocsmákat a fehér zokniba bújtatott szandálos lábak a vb-meccsek idején. Az élet úgy hozta, hogy a negyeddöntőben 1-0-s német vezetésnél elment a tévé. A németek annyira nem törtek össze, békésen sörözgettek, röhögcséltek, várták, hogy visszajöjjön az adás, aztán amikor visszajött, olyan fejeket vágtak, mintha éppen Samara mászott volna ki a képből. Sztojcskov szép, Máris szomszéd parádés gólját már csak jóval később láttam, de ezért a Rocky Horror-panoptikum bőven kárpótolt.

Az elődöntőben aztán Baggio kicsinálta a bolgárokat, a harmadik helyért pedig újra beleszaladtak egy komoly zakóba, a svédek nagyon megverték őket. Ennek ellenére Bulgária, mint a legcsodálatosabb outsider a vb-k történetének egyik legkellemesebb meglepetése volt.