Tesztoszteron-bomba, csontig ható egó, kamaszos világmegváltás és egy önjáró csontdaráló sűrűsödik a világbajnokság A-csoportjának mezőnyébe – ím, itt az idő, hogy a vb csábító közelségében sorra vegyük a felhozatalt. Az egyik legneccesebb csoporttal kezdünk, ha itt valaki gólaránnyal jut tovább, az már simának számít majd, de a pénzfeldobást sem zárhatjuk ki. Hervasztó gondolat, hogy Mexikó mögött francia továbbjutást sejtünk, de ha a vuvuzela kakofónia a siker ára, ám legyen. Tovább után a keretekről és a hazai pálya előnyeiről értekezünk, majd mindezt 21.00-tól folytatjuk a RadióQ-n is.


A csoport - FIFA-világranglista összmutató: 131

Dél-Afrika (88. FIFA-világranglista)
A Konföderációs Kupa megmutatta, hogy Dél-Afrika nem az a csapat, amely ellen laza gurigázással be lehet húzni a három pontot. Fizikai felépítésük, gyorsaságuk és lövőerejük jelenti a csapat legfőbb erényét, de már-már taktikai fegyelemről is lehet beszélni a zárt 4-2-3-1; 4-3-2-1-ük kapcsán. Ezt még nyugodtan megfejelhetjük a hazai pálya, és az első afrikai rendezésű vb minden előnyével.

Vannak persze fehér foltok is. A Konföderációs Kupa nagyjából olyan, mint az Eva Herzigova-féle wonderbra. Mert ugyan sejtetni enged bizonyos tartalmi elemeket, de a töltő tömeg csak élesben derül ki. Nem beszélve arról, hogy egészen más kérdés utolsó perces csatára késztetni a spanyolokat és a brazilokat (2:3, 0:1), mint legyőzni egy hasonló játékerőt képviselő csapatot (Uruguay, Mexikó).

A dél-afrikai keret döntő többségben hazai bajnokságban játszik, legnagyobb sztárjuk – valahol szimbolikusan –  az evertonos Steven Pienaar.

Előbb az Ajax Cape Townban, majd az igazi Ajaxban kapott képzést, nem is állítanánk, hogy technikailag kapa lenne, de a Dortmundban az is kiderült róla, hogy bazi messze van egy tízes képességeitől – semmilyen szinten nem tudta pótolni az akkor távozó Rosickyt. Végül tökéletes helyet talált magának. Az angol bajnokság lendülete, és az Everton inkább dinamikus, mint okos futballja pont neki való. Fut, ütközik, fogcsikorgat, cselez, lő, olykor elborul, mindegy, csak gondolkodni ne kelljen. Pont ez várható a válogatottól is.

Taktikai hiányosságaikat minőségi edzőkkel próbálják ellensúlyozni, Joel Santana, Carlos Quieroz, most pedig Carlos Alberto Parreira terelgeti a vadakat a dél-afrikai futball útját, az viszont egészen biztosan nem tett jót, hogy 2000 óta tíz szövetségi kapitány váltotta egymást a padon.

Hazai pálya
Uruguay 1930, Olaszország 1934, Anglia 1966, Németország 1974, Argentína 1978 és Franciaország 1998 – nekik sikerült a rendezés előnyét kihasználni, és otthon behúzni a vb-címet, de 2002 réme is arra emlékeztet, a hazai pálya brutálisan kézzelfogható tényező, ha vb-ről van szó.

2009-ben 849 nemzetközi meccset játszottak, ebből 335 hazai lett, 342 döntetlen és csak 172 vendéggyőzelem mellett. Ha az egész évtizedet vizsgáljuk, akkor így néz ki a kép: 9075 meccs – 3534 hazai – 3786 döntetlen – 1755 vendég.

A nyilvánvaló előnyök mellett (kevesebb utazás, megszokott körülmények, bírókra helyezkedő nyomás, hazai szurkolók buzdítása, megnövekedett motivációs bázis stb.), nagyon ősi elemek is felszínre törnek.

A labdarúgás karakterében mindig is megjelentek a törzsi szimbólumok, és a vadászó ember zsákmányoló magatartása. A közös erőfeszítés, a harci szellem, az egészséges agresszió, a zászlók és csapatszínek mind megtalálhatók az ősközösségek kultúrájában is, és egy-egy argentin magáról megfelejtkezett játékos etikai normája sem sokat változott az idők során.

A modern tudomány vizsgálati eszközeit is bevetve azt az eredményt kapjuk, hogy a hazai csapat játékosai – evolúciós területvédő ösztöneiktől vezérelve – magasabb tesztoszteron-szinttel lépnek pályára, mint a betolakodók. A tesztoszteron hatására jön létre az agresszió, de szerepet játszik a szervezet energia-háztartásában, az önbizalom és a koncentrálás képességének kialakulásában. Ez persze több megszerzett labdával, több megnyert párharccal, magasabb harci morállal jár, vagyis ahogy az örökbecsű mondja: a hazaiak többet tesznek a győzelemért.

Még érzékletesebb a jelenség, ha azt is elmondjuk, hogy a pályára lépő játékosok közül általában a hazai csapat kapusának a legmagasabb a tesztoszteron-szintje.

Az ellenfélnek azt kell érezni, hogy olyan kapuhoz közelít, amelyben nem egy árnyék áll, hanem egy jól megtermett kapus. Egy barlangját őrző sárkány, egy eleven ördög. Ragadozó vagyok, egy tigris, a labda a zsákmányom. Pattanásig feszült izmok, fenyegető mimika, brutális tekintet. Én vagyok a szentély utolsó védelmi vonala.  Ennek így kell lennie, ezért toporzékolok úgy, mint egy vadember. (Toni Schumacher)

A dél-afrikaiak sorsolása kedvező, hiszen már a nyitómeccsen találkoznak legnagyobb ellenfelükkel, Mexikóval, és fent említett tényezőket szem előtt tartva van esélyük a továbbjutásra. (Verdikt: 50%)

Franciaország (8. FIFA-világranglista)
A franciák Zidane visszavonulása óta csak mint értelmetlenül működő, nyers erő vannak jelen a pályán. A 2008-as Eb-n a komplett mezőny leggyalázatosabb szereplését mutatták be, 0-1-2, 1:6-os mutatójuk minden kultúrállamban a kapitány azonnali kirúgását és látványos road-show keretébe ágyazott megkövezését vonná maga után, de Domenech, a világ második legrosszabb szövetségi kapitánya mégis maradhatott.

A selejtezőkön is csak a már megszokott gyötrődést mutatták be, a vérmesebbek részvételük legitimitását is megkérdőjelezik Henry kezeslábasa után – nem ők lesznek a torna kedvenc csapata, az biztos, és csak azért nem vizionálunk a 2002-es vb-hez hasonló laposkúszást, mert minden egyes jel erre mutat.

Aki jó szezont fut a klubjával (Lyon, Bordeaux), az kiégve roskad be a vb-re, aki egész évben nem csinált semmit (Henry, Benzema, Ribéry, Silvestre, Flamini) az várhatóan nem Dél-Afrikában táltosodik majd meg, ráadásul Anelka vagy Gourcuff is hanyatló tendenciát mutat.

A játékosok nyírják az edzőt, megy a kavarás Henry részvétele körül, Domenech pedig velőtrázó ostobaságokat kürtöl világgá felsőfokú képmutatással.

#1: A játékosaimnak okosan kell viselkedniük, és félretenni saját egójukat. Mindenkinek meg kell értenie, hogy a csapat a legfontosabb, és nem az egyének. Ha ezt képtelenek megérteni, puskát fogok ragadni.

#2: Még majd egy hónap van hátra a kerethirdetésig, de tök mindegy. Ma is összeállíthatnám a listát, egy hónap alatt semmi sem fog változni, maximum rosszabb lesz. A játékosaim vagy sérültek, vagy formájuk miatt nem játszanak rendszeresen. Az ilyen helyzet mindig aggodalomra ad okot.

No, igen, vb vagy nem vb, egy törpe a Himalája csúcsán is csak törpe, Monsieur Domenech.

Ha a keret meghatározó tagjainak – ideértve a kapitányt – a vb-ig nem változik drasztikusan a formája és a hozzáállása (márpedig mitől változna), oltári buktát fognak bezabálni. (Verdikt: 60%)

Mexikó (17. FIFA-világranglista)
Jól cselező, technikás, de patkánykodásra mindig kész, szívós ám szertelen koboldok alkotják a mexikói válogatottat. A torna legfiatalabb csapata, a várakozások szerint a nyitómeccsen hét darab huszonöt évnél fiatalabb játékos lesz a kezdőben. If they are good enough, they are old enough (~ Ha elég jók, a koruk nem lehet akadály) – citálhatjuk az angol mondást, de máris rekordsebességgel tűnik fel a színen Alan Hansen, hogy minket is a sírba tegyen megszállott mantrájával: you will never win anything with kids ~ kölykökkel sosem fogsz nyerni semmit.

A legnagyobb különbség a korábbi mexikói válogatottakhoz képest az, hogy a keret legtehetségesebb tagjai már nemcsak hogy Európában játszanak, de sokan itt is nevelkedtek. Jonathan dos Santos (Barcelona), Giovani dos Santos (ex-Barcelona, most Galata), Carlos Vela (Arsenal) lehetnek a húzónevek, olyan rutinnyókkal kiegészülve, mint Rafa Marquez, Salcido, Osorio vagy Pardo.

Vérmes reményeik lehetnek Javier Hernández játékát illetően is, főleg ha vészjósló Balcazár családnevét is idevesszük. 2010 júliusától a MU-drukkerek számíthatnak érkezésére, márpedig Sir Alex sokkal ritkábban téved managerként, mint klubedzőként.   

Fordulatos, sok gólos meccsekre, fetrengésre, szolid belharcokra, kulturált, rövid passzokra és drámai továbbjutásra számítunk Mexikótól. (Verdikt: 70%)

Uruguay (18. FIFA-világranglista)
Akár testvérünkként is keblünkre ölelhetnénk a vaddisznó urukat, annyi a hasonlóság a két ország futball-történelme között. Kis ország, fényes múlt, nagy sikerek, meghatározó stílus – aztán mély enyészet. Uruguay az elmúlt öt vb közül csak kettőre tudta kvalifikálni magát, de a Montero, Dario Silva, Varela, Recoba, Forlan vérvonal sem tudott komolyabb eredményeket felmutatni, a mostani eresztés pedig még gyengébbnek tűnik. Igaz, lesz náluk egy Luis Alberto Suarez, a holland bajnokság ügyeletes gólzsákja, de ez még mindig csak egy igen feltételes aduász.

Emberkedni persze lesz eszük, már rögtön az első meccsükön gyalázatos produkciót, és pusztító belépőket várunk a franciák ellen, kis szerencsével egy vérgőzös 0-0-lal törik majd derékba egymás vb-reményeit. (Verdikt: 20%)