Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Katalán lecke spanyoloknak - illene tanulni

2010.04.13. 18:05 Garcia bőrmester

Nem volt igazán jó meccs az El Clasico, ha valaki gólparádéra, látványos támadásokra számított. Bebizonyosodott azonban, hogy játékerőben, egyéni kvalitásokban és csapatmunkában is sokkal előrébb tart a Barcelona, mint a Real Madrid. A bajnokság folytatódik egy hétközi fordulóval és valószínűleg visszatérünk a szokásos kerékvágásba, a két nagy nyerni fog, a többiek pedig kiszámíthatatlanul próbálkoznak céljaik elérésével. A négy legmagasabban jegyzett bajnokság mindegyikében pályára lépett magyar játékos a hétvégén és Szalai Ádám mellett Vadócz Krisztián is parádés gólt szerzett csapatában.Tovább után következik a visszatekintés a hétvégi eseményekre és a mai nappal kezdődő 32. fordulóra vonatkozó jóslatok.

Teljesen jogosan vette át a vezetést a Barcelona a Real Madridtól, szombat esti győzelmével. A két edző közül Guardiola húzott váratlant, azzal, hogy Dani Alvest jobbszélsőként szerepeltette és négy „valódi” védőt állított csatasorba a Real ellen. Ez a húzás csak a védekezés megerősödése szempontjából bizonyult jónak, mert támadásban gyakran érezhető volt a jobbszél hiánya. Alves gyakran lesen volt, jó beadása, elfutása nem volt egyáltalán, viszont, ha kellett visszasegített. Lényegében egy rossz jobbszélsőt játszott. Guardiola elképzeléseit azonban nem érheti kifogás, mert őszintén megvallva, mi magunk is képesnek tartottuk (tartjuk) Alvest erre a szerepre, de ha egy igazi támadó szerepelt volna a helyén, akkor talán még több lehetősége nyílt volna Xavinak a játék szervezésére. Egészen Messi góljáig az volt az érzésünk, hogy kevés az opció támadásban, Pedro inkább küzdött, Messi halványabb volt, mint szokott és egy kicsit el is ragadta a hév, sokszor nem a tökéleteset választotta, ami az esetében szokatlan. Az első gól után pedig láthatóan minden mindegy volt. A Real belső középpályája pedig már a pályáralépés pillanatában halálra volt ítélve, véleményünk szerint Alves előretolása nélkül, az alapfelállású Barcelona hamarabb és még jobban szétszedte volna a Madridot, de amíg a játékosok között ekkora különbség mutatkozik Guardiola egészen bátran kísérletezhet bármivel.

A Real játékosai közül Marcelo volt a legaktívabb és CR, amíg talán kisebb sérülése okán, de még inkább elkedvetlenedése miatt el nem tűnt a Barcelona játékosok árnyékában. Edző legyen a talpán, aki úgy épít csapatot, hogy nincsen annak gerince. Jó időnek kell eltelnie, amíg a Puyol, Xavi, Messi tengelyt felülmúlhatja a gyökértelen Real. BL-címeket úgy tudtak nyerni, hogy Hierro, Sanchís, Helguera, Roby Carlos, Redondo, Zidane, Raúl, Morientes kaliberű és még inkább Real-kötődésű embereik voltak. Most egyedül Casillas hasonlítható hozzájuk a kulcsemberek közül. Az amit Puyol és Xavi bemutattak az El Clásicón kiemelkedő volt mind játékban, mind az egész csapatra gyakorolt hatásban, a köréjük szervezett csapat, Messi világverő formájával kiegészülve jelenleg beláthatatlan messzeségben van a Realtól. A közben melléjük toborzott többi csapattag, pedig kis túlzással akárki lehetne, de ők sem akárkik, hanem klasszisok az adott poszton. Lehet taktikai elemzéseket tartani, statisztikákat elemezni, de nagyban ez olyan lehet, mint kicsiben, amikor az átlagember fia elmegy kispályára és tudja, hogy ki az a két-három ember a csapatból, akinek a jelenléte nélkülözhetetlen. A Realban Casillast kivéve nincs ilyen ember. Jövőre is nehéz lesz. (Real Madrid-Barcelona 0-2).

A méltatlanul hanyagolt, nemzetközi szereplésért folytatott harc, legnagyobb kérdése, hogy mi a vihart képzelt Unai Emery, amikor az Albelda, Silva, Villa triót a kispadon pihentette a Mallorca elleni idegenbeli meccsen. Nincs már semmilyen kupameccsük, nem szólt a fáma a sérülésükről sem. Így viszont az történt, ami a Mallorca hazai meccsein idén történni szokott: a náluk gyengébb vagy maximum kicsivel erősebb kerettel kiálló ellenfelet földbe döngölik egyrészt szívós védőjátékukkal, másrészt lendületes és pontos támadójátékukkal. A Valencia Cesarnak köszönhette a súlyos vereség elkerülését, azt viszont ettől függetlenül érdemes lenne felderíteni, hogy a keretet sújtó sérülésáradat minek köszönhető. Most Maduro esett ki, míg a vállalhatatlan Manuel Fernandes öngólja után ki is állíttatta magát. (Mallorca-Valencia 3-2)

A Valencia a Bilbao ellen javíthat, akik simán verték otthon az Almeriát (Bilbao-Almeria 4-1) és bőven versenyben maradtak, akár a 4. helyért is. A két gólt szerző Javi Martinez második találata előzte meg Vadócz gólját a forduló góljai között. Érdemes megnézni. Az Almeria a Barcát megfogta otthon és a Bilbao elleni felforgatott kezdőcsapat egyetlen magyarázata az lehet, hogy az Almeria számára most már fontosabb a helyezésnél, hogy igazán nagy skalpokat gyűjtsenek, és nekik most következik a Real Madrid.

A Sevilla nem lett jobb, mint pár hete, de most legalább nyernek. Két meccset hoztak zsinórban, most épp a Málaga ellen (Málaga-Sevilla 1-2) és ma este meglehet a harmadik is, mert a Valladolidhoz látogatnak, amely az utolsó 4 meccsén gólt sem szerzett.

A Villarreal és a Getafe egyaránt győzött (Villarreal-Sporting Gijón 1-0, Xerez-Getafe 0-1) a hétvégén és így mindketten tapadnak az élmezőnyhöz. A Villarreal végre-valahára, míg a Getafe újfent összeszedte magát. Ma este egymással mérik össze erejüket Madridban. Michel csapatából továbbra is hiányzik Soldado, míg a támadások másik kulcsszereplője, Pedro León eltiltását tölti. A Villarreal nagy valószínűséggel folytatja az elmúlt hetekben üdvözítőnek bizonyuló háromcsatáros játékot Rossival, Llorentével és Nilmarral. A vendégek győzelmük esetén beférkőzhetnek a legjobb hat közé és egyúttal leszakíthatják a Getafét és a Barcelonában vendégszereplő Deport is. A Depor egyébként hazai környezetben nem bírt a Racing Santanderrel, ami azért távol áll a jó formától. (Depor-Racing 1-1)

Az Atlético Madrid szánalmas. Egyénileg és csapatszinten is csődöt mondtak az Espanyol ellen, akik elvétve szereznek egynél több gólt egy meccsen. Megspórolhatták volna szurkolóik utazási költségét, ha előre bejelentik, hogy nem akarnak futballozni a kisebbik barcelonai csapat otthonában. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy rengeteg meccset játszottak le idén, de hát ezért küzdöttek elvileg, hogy minél tovább talpon maradjanak a nemzetközi kupában és a spanyol kupában is. Szóval gáz, talán a Xerezt megverik otthon, de azon sem lepődnénk meg, ha nem. (Espanyol-Atlético Madrid 3-0)

A legalsó régióban Vadócz Pandiani helyett állt be a 79. percben, amikor csapata már 1-0-ra vezetett a Zaragoza ellen. A híradások szerint az Osasuna helyzet nélkül lőtt két gólt Suazóéknak, de hát ez is pontosan 3 bajnoki pontot eredményez, úgyhogy egy szavunk se legyen, meg egyébként is Vadócz bombagólja érdekel bennünket leginkább ebből a párharcból. (Osasuna-Zaragoza 2-0). A Tenerife és a Valladolid egymást rántotta a másodosztály felé azzal, hogy döntetlenre végeztek (Tenerife-Valladlid 0-0)

A 31. forduló mérkőzéseinek összefoglalói egy helyen

Táblázat és góllövőlista

A 32. fordulóra vonatkozó tippjeink:

Barcelona-Deportivo 3-0
Almeria-Real Madrid 1-2
Valencia-Bilbao 2-2
Zaragoza-Mallorca 2-0
Valladolid-Sevilla 1-2
Getafe-Villarreal 1-3
Atlético Madrid-Xerez 1-1
Osasuna-Málaga 1-0
Sporting Gijón-Tenerife 0-0
Racing Santander-Espanyol 1-1

158 komment

Címkék: barcelona madrid foci spanyol el real ronaldo messi clasico

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr131918321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moltisanti 2010.04.13. 19:18:58

Az a legnagyobb baja a Madridnak, hogy csapatként vannak iszonyatosan lemaradva, ezért buknak el minden komolyabb meccset. Olyanok, mint a Spurs egy drágább verziója.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.13. 19:27:25

Érdekes, hogy mindkét Európa Ligában vitézkedő csapat mennyire leégett. Kijön az, hogy szűk a keretük. Iszonyatosan sok meccset játszottak idén (hiszen a Király Kupában is sokáig eljutottak), és néhány játékosuk szinte végig ott volt: kifulladtak.

VADÓCZ: BRAVÓ!

(Sajnos Camacho nem szereti a válogatott játékosokat. Hónapokig ezért nem játszott Krisztián. Most Koeman megint beteszi, és megint nem játszik hónapokig az Osasunában. Miért bolondok a spanyolok?...)

horas 2010.04.13. 19:45:06

Valaki leírna mi történt Manuel Fernandes-el a meccsen?Semmiről nem tudok.thx
Gondolom megint belső védő volt és szar volt vagy mi?

korxi 2010.04.13. 20:04:57

@Csöncsön: ezt a camachós-vadóczos okfejtést komolyan mondtad?

Stiel 2010.04.13. 20:19:36

Emery tényleg rejtély. Ráadásul említettek hiányán kívül sem a legerősebb csapat volt fent, ÉS még a cseréknél sem ők jöttek. Kb. mintha feladná a meccset. Persze lehet, hogy végül simán bele fog férni.

benke_x · http://benkebusto.blogspot.com/ 2010.04.13. 21:03:20

kint voltam a Depor-Santander meccsen. eszméletlen sótlan 90 perc volt, Riki első percben besokkolt egy gólt, utána felengedett a Depor. Az egyenlítés nem a nagy nyomás közben született, hanem csak később. Abszolút igazságos 1-1 született. Lassan elkergethetnék Lotinát, jövőre nem lesz semmilyen europai kupa.

Kopi3.14 2010.04.13. 22:09:15

A Madridnak régi baja, hogy a vezetök rosszak. Türelmetlenek, edzök, játékosok felé egyaránt. S évente kellene a nulláról Kacsalábon hatszázszintes palotát rittyenteni. Illetve a szakmaiságot felváltotta az edzötáborokból várható bevétel fontossága. Nem jó ez így, kéremszépen. Mondom Madriddrukkerként.

johevi 2010.04.14. 00:00:50

Igazából nem is vette át a vezetést a Barcelona, iksz esetén is ( feltételezve hogy egyenlő mennyiségű pontot szereznek a hátralévő fordulóban ) ő lett volna a bajnok, mert a végén pontazonosság esetén az egymás elleni dönt, a gólarány csak bajnokság közben számít. Ugyhogy lehet most a Madrid gólaránya jobb, a Barca előnye 4 pont.

vadkutya 2010.04.14. 00:07:22

@nasteey: @Tika_: Jézusom, ez mekkora fricska... :D

handranorbert (törölt) 2010.04.14. 02:13:26

há' nem lett meg a Sevillának:
Valladolid - Sevilla 2 - 1
viszont ez a Cala gyerek iszonyat nagy gólt vágott:
www.youtube.com/watch?v=weJyb3woh50
ha jól emlékszem a múlt fordulóban pedig győztes gól fűződik a nevéhez, pedig csak most kezdett el igazán focizni 28-asban. /:)

drukkker 2010.04.14. 02:38:57

A Barca képes évente megújítani játékát.
Abból az egyedülállo tadásukból indelnak ki hogy valamivalami hihetetlen gyorsasággal és biztonséggal járatják a labdát, mely nem az időhúzás végett alkalmazandó, hanem kökemény taktika és egyben stratégia mozgatja ekkor a csapato. Taktika azért, mert amíg náluk van a labda, logikusan nem az ellenfél szövöget támadást, ö kísérletzik bevenni a kaput, de ha a barcánál van a játékszer, kiáál, hogy az altató passzolgatás pillanat alatt robban, és ebben a robbanásban labdát kap egy társ, aki már a labda átvételekor komoly helyzetben van

rizla 2010.04.14. 08:50:32

puyol és piqué szabálytalanság nélkül hozták le a meccset, ha nem számítjuk piqué kezezését. jópofa statisztika.

rizla 2010.04.14. 08:53:16

@nasteey: haha, azért elég szánalmas szegény, ahogy iniesta csele után ott hisztizik magában. busquets fordulékonyságán azért meg tudok lepődni, ahhoz képest, hogy égimeszelő.

retard 2010.04.14. 08:56:50

@horas: Egy kontránál elszaladt a balszélső, és a középre gurított labdába csak becsúszva tudott belerúgni -> hatalmas gólt ragasztott a bal felsőbe. Mögötte érkezett természetesen a csatár is, de ennél csak jobb megoldást választhatott volna. Később ki is állították. Középső védőt játszott egyébként.

atlbilbaoo 2010.04.14. 09:14:48

Barcelona-Deportivo 3-0
Almeria-Real Madrid 1-2
Valencia-Bilbao 2-2
Zaragoza-Mallorca 2-0
Valladolid-Sevilla 1-2 =Valladolid 2 Sevilla 1
Getafe-Villarreal 1-3 = Getafe 3 Villarreal 0
Atlético Madrid-Xerez 1-1
Osasuna-Málaga 1-0
Sporting -Tenerife 0-0 = Sporting 0 Tenerife 2
Racing Santander-Espanyol 1-1

Három meccset lejátszottak már és az eredmények eléggé meglepőek, sőt több mint meglepőek, alig várom a ma és a holnap estét!
Aupa Athletic!

mickeyknox 2010.04.14. 09:22:19

az igen sokat számít, hogy az említett puyol-xavi-messi tengely + iniesta, busquets, pedro, victor valdes (mind ott voltak a pályán szombaton) barcelona nevelés, marquez is már 7 éve ott játszik pl.

ez is sokat számít egy ilyen típusú rangadón. nem hiszem, hogy cr, xabi alonso vagy benzema hasonlóan állt hozzá a meccshez, mint a fent említett úriemberek.

_Colos · http://keseiversek.blog.hu 2010.04.14. 09:30:02

Mindig igyekeztem magam visszafogni a Real-szurkolókkal szemben, lévén tisztában vagyok vele, hogy mi is leszünk még lent (ahogy voltunk is két éve például), és tudom, hogy nekem sem esne jól, ha folyton baszogatnának. Viszont az, hogy legutóbb 2008-ban szereztek ellenünk pontot, ráadásul idén két meccsen egy gólt nem tudtak összeszorgoskodni, az több, mint blama.

Endoscope 2010.04.14. 09:43:17

@nasteey: Óriási :)

@barcavideo: Amíg kultúrált formába öntöd a mondanivalód (mint most), addig nem kell visszafognod magad. Mi madridisták is pontosan tudjuk (per pillanat) hol a helyünk. :)

Ui: 99% eséllyel a hétvégén szemtanúja leszek a Real-Valencia mérkőzésnek. Amennyiben igény mutatkozna egy barokkos körmondatokkal tarkított élménybeszámolóra, úgy jelezzétek. Nem a szereplési vágy miatt mondom, csak remélem, hogy testközelibb élményekkel gazdagodom és egy picivel jobban beleláthatok abba, átérezhetem azt amiről itt hetente fossuk a szavakat. :)

rizla 2010.04.14. 09:54:12

@johevi: mi az, hogy akkor is a barca "lett volna" a bajnok? így talán az? a gyakorlatilag 4 pont előny nem túl sok 7 fordulóval a vége előtt., pláne, hogy BL-elődöntőt is kell játszani, nehéz idegenbeli meccsek vannak hátra, iniesta megsérült, a madrid pedig nem valószínű, hogy hibázni fog. most már minden a barcán múlik, de nem biztos, hogy olyan sima lesz innentől, mint sokan hiszik (főleg a tavalyi forgatókönyv rögzült az emberekbe).

el sastre 2010.04.14. 11:22:30

@Endoscope:
én szívesen olvasnék egy szomorkás hangulatú élménybeszámolót.....

hakapesz imi 2010.04.14. 12:08:11

@rizla: hát nem is tudom, szerintem a 4 pont előny azért nem rossz, még ha kedvezőbb is a Madrid sorsolása. Bár a Depor és a Villareal legutóbbi eredményei alapján nem annyira gázosak a Barca hátralévő meccsei sem. A Madrid talán nem zuhan annyira össze, mint tavaly, legalábbis CR nem az a fajta, de a hétközi fordulóban bemutatott teljesítmény mindenképpen üzenet értékű lesz, mit is várhat a madridi közönség a maradék 7 meccsen... Én 50-50-re adnám, hogy beleszarnak vagy felszívják magukat. A beleszarással kibékülnék, de nem hiszem, hogy újra megtennék ezt a szívességet. Meglátjuk.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.14. 12:17:29

@korxi:

Mondott valami ilyesmit egyszer a riporter egy Osasuna-meccsen. Camacho pikkel a válogatott játékosokra, nem szereti, ha a játékosai elutaznak. :-(

Tika_ 2010.04.14. 15:35:06

No offense
Madridi sírásnak érzem az RM-ről szóló részt. Az aranyévek felemlegetése, hogy bezzeg x meg y játékosok, már-már pancho-s. Egyáltalán nem tartom jogosnak az RM ilyen mértékű temetését. Bármely arab sejk vagy orosz oligarcha kisgyerekként tapsikolna, ha ilyen körülmények közepette ilyen jól állna a csapata! Lehet fényévekről meg gyökértelenségről beszélni, de ami tény az a 3 pont különbség (meg Higany kapufás lövése az üres kapura; jó a harmadosztályú Alcorcón tényleg az év vicce volt, de a csúcsBarca is a Sevilla B ellen szállt ki), ami alig több a hajszálnál. Persze, nem az a valószínű, hogy az irReal nyer, de még simán van rá esélye.
Mellesleg nem teljesen világos, hogy akkor most mit is szeretnének a szurkolók... pancho David Villát szokta emlegetni – mi a garancia arra, hogy miután aláírta a 12 millás szerződését, ő majd meg fog dögleni a Madrid mezéért? Vagy, hogy bekötött szemmel is tudja, hova várja a passzt C3kR79?

@rizla: ez tényleg komoly :taps:
@barcavideo: _Legfeljebb_ ennyi, és nem több :vállatvon: – számunkra legalábbis (nyilván egy katalán öregembernek mást jelent). Nem is érdemes többet izélni rajta; lényegesen kevesebb szájkarate lenne a blogon, ha mindenki a saját csapatával törődne, nem a másikéval.. ;)
@Endoscope: Ha a Valencia miatt mész, és velük foglalkozol, akkor érdekel ;):)))

Garcia bőrmester 2010.04.14. 15:51:44

@Tika_: nagyon távol áll tőlem a madridi sírás, elhiheted, a múlt felemlegetése pusztán azért tűnt helyénvalónak, mert a felsorolt játékosokhoz hasonlók hiányát vélem az egyik legfontosabb oknak, amiért a Real pontszámban igen, de érzésben meg sem közelíti a jelenlegi Barcelonát
CR-nek pedig néhány más érkezővel egyetemben nagy szerepe van annak, hogy a Madrid legalább pontszámban tartja a lépést a Barcával
Nyilván nem tudnak előkapni őj Hierrót, Carlost vagy Zidanet, akinek olyan lesz a kötődése, mintha 10 éve itt játszana, ezért új játékosokat kell szerezni, akik lehetőleg minél előbb beleszoknak a csapatba, és minél erősebb játékost (pl. Villa, Silva) szereznek annál nagyobb az esély, hogy ez hamarabb megtörténik és az átmeneti iőszakban is hoznak legalább néhány meccset, amit az elődeik nem tudtak volna

rizla 2010.04.14. 16:47:41

@hakapesz imi: a 4 pont előny nem rossz, de attól még jó kevés 7 fordulóra, tényleg megtörténhet még bármi, nagy csoda nem kell hozzá. persze mondom, most már a barca jóval esélyesebb, de nem annyival, hogy ne kelljen legalább 98 pont a bajnoksághoz. és az brutális szám.

rizla 2010.04.14. 16:54:20

@Garcia bőrmester: szerintem helyénvaló ez a megállapításod. más kérdés, hogy a madrid így is lazán nyerné a bajnokságot, ha nem ez a barca lenne az ellenfél. de két hasonló erősségű csapat között ez is döntő tényező lehet. higuaint egyébként ezért lenne őrületes baromság elküldeni. hogy kell még egy klasszis csatár, az világos, addig oké, de..
te egyébként madrid drukker vagy? derüljön ki végre már, hogy jól beleköthessünk mindenbe, lol

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.14. 16:57:50

Szerintem García (spanyoloknál) Atlético-s. Majdnem úgy ír róluk mindig, ahogy Pancho a Realról szokott.

Garcia bőrmester 2010.04.14. 17:03:57

@rizla: szerintem is :)@Csöncsön: az Atléticórol azért írok úgy ahogy szoktam, mert valóban botrány, amilyen szarok tudnak lenni, se ingem, se gatyám az Atlético
a spanyolok közül nincs kedvenc csapatom, amióta nézem őket volt mindegyik számottevő klubnak, olyan csapata, amelyiket adott időben jobban szerettem, mint a többit, de egyikhez sem fűz semmilyen szinten a klubhűség, egy-egy játékos, edző vagy más körülmény miatt szurkolok egy kicsit jobban egyikének mint másikának

Tika_ 2010.04.14. 17:11:52

@rizla: melyik megállapítás?
@Garcia bőrmester: a legerősebb elmélettel nem értek egyet, ez megint a Jézust a középpályára, Chuck Norrist a csatársorba elképzelés. Ami szerintem nem feltétlen működik. Egyetértek rizlával, hogy nem biztos. Praktikusabb lenne összeillő játékosokat gyűjteni, még ha önállóan kevésbé jók is. Persze nekem csak jó, ha gyenge az ellenfél :vállatvon:.
Egyébként még mindig nem tudom eldönteni, @mickeyknox: nálad se, hogy azt hiányoljátok, hogy összeszokjon a csapat (ezt adom), vagy, hogy a klubhoz kötődésük legyen átlag feletti - ez utóbbit szerintem ne misztifikáljuk túl.

rizla 2010.04.14. 17:16:12

@Tika_: a kötődős megállapítás. hogy saját nevelés szinte nulla, de odaszoktatott klasszis is alig van.

Tika_ 2010.04.14. 17:24:42

@rizla: akkor egyre kevésbé értem :(
akkor most erős játékosok kellenek, vagy kötődők?
Szerintem a kötődés nyilván plusz, de csak akkor érdemi többlet, ha az edző rosszul végzi a dolgát - mint most Pelle...

Garcia bőrmester 2010.04.14. 17:32:56

@Tika_: talán így: 1. az lenne a király, ha lenne legalább 2-3 régóta ott lévő, jó játékosuk, mint a Barcának van vagy a régebbi Realnak volt
2. mivel ilyet nem tudnak produkálni jelenleg, nincs más megoldás, mint igazolni jókat és megtartani az értékeseket (erre példa CR és igen Higuain) és bízni abban, hogy az edző minél előbb összerakja a csapatot
3. szerintem

rizla 2010.04.14. 18:35:15

@Tika_: kötődő ERŐS játékosok. de igazából egy kötődő közepes játékos is jobb (pedro), mint egy nem kötődő közepes (van der vaart), gondolom osztod.
de nem muszáj saját nevelésnek lenni ehhez, redondo vagy roberto carlos neve összeforrt a klubbal úgy is, hogy igazolt, importált légiósok. de ahhoz, hogy a madridnak ilyenje legyen, ennél sokkal fejletebb kultúrára lenne szüksége, ez a mostani egy vicc.

CaBeL 2010.04.14. 18:42:38

http://www.sport.co.uk/news/Football/36896/Spanish_press_Real_to_sell_Benzema_for_£17_million.aspx

real-benzema-manutd-milan

rizla 2010.04.14. 18:45:40

@CaBeL: 17 millióért jó ciki lesz eladni (bár a teljesítménye a madridban jó, ha megér ennyit egyáltalán)

CaBeL 2010.04.14. 18:50:26

mondjuk ez font ám, átszámolva az nemtom mennyi ejuró. asszem 35ért vették.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.14. 18:51:42

@rizla: @Garcia bőrmester:

Az a furcsa, hogy igazából van a Madridnál egy tengely kötődőkből:

Casillas, Ramos, Guti, Raúl, Higuaín

Sőt nem is azt érzem, hogy ne lennének "csapat". Capello nagyon összeforrasztotta őket, előtte nem volt jellemző, hogy sorra nyerjék a meccseket 0-1-ről, 0-2-ről. Szerintem inkább az a gond náluk, hogy képtelenség higgadt, hosszú távú szakmai munkát végezni, mert mindenki egyből csodát vár.

CaBeL 2010.04.14. 18:58:03

tévedtem. annyira nem jo a font árfolyama, hogy ez ne legyen ciki. majdnem félár (kb 60%) így is.

CaBeL 2010.04.14. 18:59:04

kb 19-20 millio euro. annyit azért megér.

rizla 2010.04.14. 19:07:20

@Csöncsön: guti, raul alig játszik már. ramos meg nem a posztján, szenved folyton.

2010.04.14. 20:26:44

Azért csak működik a Perez modell, az A Bola szerint a mezeladások lassan behozzák CR árát.

Benzemáról csak annyit, hogy saját bevallása szerint kivár, hátha az új edzővel jobban megy neki.

mickeyknox 2010.04.14. 20:36:01

@Tika_: félreértés ne essék, nekem tulajdonképpen jó így a madrid, nyerje csak mindig a barca a classicokat :)

csak annyit akartam mondani, hogy nem lehetett érezni a madrid játékosain, hogy itthon vagyunk a bernabeuban, és akkor is megverjük a barcát, ha törik, ha szakad. akkor jobb meccs lett volna, egy igazi rangadó. az eredménnyel elégedett vagyok :)

mantegna 2010.04.14. 21:40:01

Most akkor az Atletico ennyire szar, vagy ennyire erős?

handranorbert (törölt) 2010.04.14. 21:52:49

"Szóval gáz, talán a Xerezt megverik otthon, de azon sem lepődnénk meg, ha nem."
hát igen... Atl. Madrid - Xerez 1 - 2...

mantegna 2010.04.14. 22:08:31

@handranorbert: Az 22.-én lesz. Ha addig még egyszer szénné égetik magukat, akkor is annyi lesz nekik, oda és vissza, az idén szintén szerencsétlen balfsz Pool ellen. Xerez idén egyszer nyert idegenbe, az acélos Malaga volt az a másik sikercsapat.
Legszebb eredmény kiszopni a Villarealtól, majd 4-1-re beárazni a Poolt. Torres vágjon egyet. Persze ez csupán rosszindulatú álom.
Vagy Torres az Atleti ellen döntsön gólrekordot.

handranorbert (törölt) 2010.04.14. 22:22:39

@mantegna: inkább döntsön gólrekordot! :D
YNWA! \m/

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.14. 23:15:03

Mindig jókat mosolygok azon, hogy valami extra identitást kérnek számon a Real Madridon.
Roberto Carlost (és cimboráit) olyan kötődés nélküli senkik helyett hozták volna, mint Chendo, Luis Mila, Buyo, Michel, Luis Enrique, Mikel Lasa: Valószínűleg első évében volt az egyik legjobb szezonja. biztos hamar megtalálta az identitást.

Carlost legalább lehet bírni, de inkább azért, mert akkora arca Real játékosnak nem volt még, mint neki. Talán Mijatovicsnak még. Az az igazság, hogy a madridi játékosokat nézve megállapítható: bizonyos játéktudás fölött és megfelelő szakmai munka mellett nem igazán identitás kérdése a megfelelés. Érdekes, hogy egy darabig minden játékos kiemelkedően működött, mert a megfelelő szerepet kapta, a megfelelő időben. Jöttek az igazolások. A kapusokra szó nem nagyon lehet. (Ilgner, Cesar). Hátvédek kivétel mnélkül első évükben elérték a csúcsot (Karanka, Ivan Campo, Helguera, Panucci, Carlos, Salgado). Középpályások (Seedorf, Figo, Makelele,Karembeau, McManaman, Zidane, Solari, Savio) és csatárok (Suker, Mijatovics, Moriantes, Anelka, Ronaldo meg még Portillo is. Nem azt mondom, hogy mindenki világsztár volt, de azért mindegyikük több, mint megfelelő volt a neki szánt szerepben.
Az az igazság, hogy Gago, Marcelo, van der Vaart, Higuaín esetében nem szerencsés leegyszerűsíteni a dolgot arra, hogy az identitásukkal párhuzamosan majd jobbak lesznek, mikor látszólag játékbeli problémáik vannak.

A meghasonulás inkább ott van, hogy a mostani játékosok csak attól tartanak ott, ahol, mert a Real Madridban játszanak. Amikor Schustert kinevezték, egyből azt mondta, hogy nekik nem kell félni senkitől, nem kell igazodniuk senkihez, mert ők a Real Madrid. Ebben benne volt minden, ami a klub igazi identitása. Egyszerűen a mez többé teszi őket. Erről beszélt Zidane is, amikor a 98-as Bl döntőről nyilatkozott, azt mondta, hogy már amikor kivonultak akkor érződött, hogy az ellenfél játékosai sokkal magabiztosabbak, mert ők a Real Madrid.

Régen inkább egyfajta elismerés volt a Real Madridhoz igazolni és nem is nagyon mondtak nemet általában. Nyílván köze van ennek Francohoz és a pénzhez is, de nem lehet pusztán erre fogni.
Szerintem a mostani kerettel az a legnagyobb probléma, hogy sokan érdemtelenül vették fel a mezt. Konkrétan a hétvégén szerepeltek közül Marcelo, Gago, Higuaín, van der Vaart csak a létükért lettek igazolva. Nem volt cél még az sem,hogy játszanak, amikor hozták őket. Nem a Real Madrid csatárát, védőjét, vagy középpályását keresték, hanem vettek egy-egy lehetőséget, hogy Roberto Carlos, Redondo vagy Ronaldo lesz belőlük. Mivel még mindig nem azok, sőt nem is említhetőek egy lapon elődeikkel, így nem feltétlenül szerencsés a mostani játéktudás és a mezzel járó önbizalom kombinációja. Amit Schuster mondott, az két éve létezett. Ha egy kicsit figyeled a nyilatkozatokat tavalyról a Liverpool fehérre mosásától, a 2-6 előtti elvárásokig, akkor tudod, hogy a retorika még egy éve is létezett. Idén azonban még csúnyább. Már az Allorcon ellen elkezdődött, hogy majd milyen nagyon megfordítják a négy nyuszit, de a Milant is keresztre akarták feszíteni (kétszer) és a Lyon elleni is varázslatos estét vártak (Gut)i, ahol egy sima három nyuszi lesz (Ramos).

Máig él a jelenség, csak míg Roberto Carlosnak az eredményei és a teljesítménye okán még valamennyire jól állt a nagy pofa, addig mondjuk Marcelonak, Pepének és Arbeloának nem áll olyan jól.

Gagot, Marcelot vagy Higuaínt jelenleg csak az különbözteti meg a Mallorca játékosaitól, csak azért ismertebbek náluk, mert a Real Madridban játszhatnak a Barcelona ellen. Nagyjából annyi veszélyt is jelentettek a Barcelonára, mint a Mallorca játékosai szoktak, bár Gago a fenti elszaladással majdnem sérültre röhögtette a katalánok fél védelmét.

rizla 2010.04.15. 05:57:05

@Hadrian77: "Azért csak működik a Perez modell, az A Bola szerint a mezeladások lassan behozzák CR árát."

csak ne lenne olyan szánalmas, hogy ronaldo 9.. madridi szurkolók torkán érdekes, hogy ezt le lehetett nyomni.

rizla 2010.04.15. 06:00:15

@pancho_sanza: zzzzz.. megvan a megoldás, gyenge a keret! jól látod. de majd nyáron! ha végre elküldik azt a szarfos higuaint, és vesznek jó játékosokat. jól értem?

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.15. 07:42:52

@rizla: Valószínűleg Higauín nagyon jó tartalék lesz, de ez csak egy vélemény, viszont mivel nagyon vágod a témát ajánlanám ezt a videót, amelyen Higuaín góljai vannak:
www.youtube.com/watch?v=qoyai7It_mg

Az az érzésem, hogy Higauín már nem hasonlítható más csatárhoz, neki megvan a saját stílusa. Ha jellemeznem kellene az esetleges és a szürreális szavak jutnak róla eszembe. Csak figyeld, hogy milyen szinten viszatérő motivum az ellenfél védőjétől kapott labda, de olyan nyalánkságok is vannak benne, mint fejes gólpassz Garaytól (!), vagy Marcelo által kicselezett Valencia baloldal, vagy egyedül ötösön álldogálás, hogy senki nincs kötülötted. Van egy olyan sejtésem, hogy nem pszichés okai vannak annak, hogy az itt látható gólokat nem ismétli meg Higauín a "komoly mérkőzéseken", hiszen azért az látszik, hogy az ő góljaihoz gyakorlatilag nem kell a csapat és a legtöbbjük olyan, amely garantáltan nem fog bejönni a Milan, Barcelona, Lyon ellen. Bizonyos balhátvédek, mint Perea nem fogják odaadni neki a labdát, Piqué vagy Boumsong a szar beadást előbb veszi mellre, mint szerencsétlenkedi a játékos elé. Sőt az is biztos, hogy az ötösön nem hagyják egyedül, vagy hogy a védő nem szalad alá olyan csúnyán a labdának. Persze vannak benne szép gólok is, de ez még Vadócz Krisztinél is előfordul.

A videót végignézve nem hasolítanám sem Villához, sem Ibrához, mert esetükben azért játszó csatárokról van szó, míg Higuaín játékából szerintem még a kényszerítő is hiányzik. Ha nem lő gólt, akkor olyan mintha a pályán sem lenne, hiszen mezőnyben alig találkozik a labdával.Villa például valószínúleg az egyik legjobban passzoló csatár és ezért nagyon ritkán fordul elő vele, így ha a csapata nem támad ő akkor is sokat fog labdába érni és nem jelent emberhátrányt.

De tényleg kíváncsi vagyok, hogy mit gondolsz ezeknek a góloknak a hány százaléka fordulhat elő például a Barcelona ellen? Komolyan érdekel.

A keret ereje nem igazán számít konkrét mérkőzéseken és amíg a Barcelona elleni rangadón Gago, Marcelo, van der Vaart, Higuaín, Raúl és Guti játszák a főszerepet, addig nem beszélhetünk megerősített csapatról. Ezért igazán kár volt akárkit is igazolni.

montipájton 2010.04.15. 07:45:41

@pancho_sanza: Szerintem Roberto Carlos kurva nagy világklasszis volt, a többivel nagyjából egyetértek. (Mondjuk ebből egyenesen következik a Hegyi Iván-féle levezetés, hogy a Real attól Real, hogy kizárólag világklasszist igazoljon. Ami talán mégse ennyire egyszerű.))) )

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.15. 08:13:37

amíg az erőnlétin a 3x éves Raul diktál, nem lesz komoly csapat a Madrid. (feltételezve, hogy igazam van). ami látszik, hogy a komolynak szánt igazolásaik, ha nem kapnak bizalmat, leeresztenek, és nem törődnek a csapattal. tudják, hogy az értékük játék nélkül is nő, magas fizut is kapnak, akkor meg minek? Robben kivétel volt talán, csak ő meg annyira gyors volt, hogy egyszerűen nem volt társa :) (nem passzolt sehogy se abba, amit a Madrid tudott játszani). amikor meg elmennek, elkezdenek villogni, mert kipihenték magukat...

Keelhaul 2010.04.15. 09:15:37

Ó az a soros kapcsolás...

Endoscope 2010.04.15. 10:02:45

@pancho_sanza: Próbálom megfejteni, hogy mi veri ki nálad állandóan a biztosítékot, de nem tudok rájönni. Az egyetlen értelmes magyarázat az lehet, hogy te és Higuaín voltatok esélyesek a 'Real Madrid szurkolóinak új kedvence' pozícióra és valami érthetetlen módon a Capello vezette szakmai stáb anno nem téged, hanem a kis nímand argentint választotta, mint leendő csatártehetség.

Korábban a totálisan egyoldalú látásmód mellett sok-sok szakmai (és jó!) észrevétel is volt a mondanivalódban. Mára azonban a soraidból nem érződik más csak az elkeseredettség és a görcsös akarás, hogy "márpedig én akkor is bebizonyítom, hogy a Real és főleg Higuaín a híg fossal egyenlő". Mint ezeréves madridista az elmúlt jópár évben már hozzászoktam, hogy a világ egyik legjobban utált csapatának vagyok a szurkolója, így az ilyen megnyilvánulások felett simán átsiklok. Ami engem igazán zavar, hogy személyedben az NST "spanyol" közösségének van egy szemellenzős megmondóembere, aki nagy ívben szarik a tényekre és nem képes megnyugodni addig, amíg igaza nem lesz. És ami ennél is szomorúbb, hogy nem egy 'sporttárs' szintű emberről van szó, hanem egy NST-s (ex)íróról, aki korábban a spanyol posztokért volt felelős és akinek alapvetően van (lenne) lövése a témához. Bár ezen utolsó állításom, az elmúlt időkben bemutatott szellemi ámokfutásaid ismeretében, finoman szólva is fenntartásokkal kezelendő.

De hogy a személyednek szóló kritikák mellé a mondanivalóddal is szembemenjek, íme pár észrevétel:

RC: "Valószínűleg első évében volt az egyik legjobb szezonja." - Nyilván a 2002-es évben (amikor BL és VB győzelemmel a zsebében 3. lett az Aranylabda szavazáson) egy lakatlan szigeten éltél, távol a média zajától. RC kvalitásairól meg csak annyit, hogy bár utolsó 1-2 évében elmaradt a korábbi teljesítményétől mégis, a távozása óta magasan a balhátvéd poszt a Real legsebezhetőbb pontja és azóta sem rohangál olyan klasszis a futballpályákon, mint ő.

Szóvá teszed, hogy a legtöbb igazolt játékos az első évében volt a csúcson. Nem mondom, hogy nincs benne ráció és igazság, de egyrészt ez nem általános jelenség, másrészt elég egyszerű a magyarázata: kész, mondhatni világsztár játékosokat igazolnak. Ugyanis ez a Real Madrid. Nem a Barcelona, nem az Arsenal, nem a Manchester, nem a Milan. Itt ez a filozófia. Ha nekem Real szurkolóként úgy ahogy, de sikerült ezzel megbékélnem, akkor talán neked mint OBJEKTÍV szurkolónak (sportszakírónak) szintén illene.

Gago, Marcelo, Higuaín: az, hogy egy lapon emlegeted őket, azzal gyakorlatilag mindent elmondtál magadról. Gago Castilla szint, de te mégis egy olyan játékossal méred össze, aki a Realba érkezése óta FOLYAMATOSAN FEJLŐDIK és jelenleg esélyes a spanyol gólkirályi címre . Nem tudom feltűnt-e neked Marcelo és Higuaín életkora. Nem tudom emlékszel-e olyanra, hogy a SAJÁT közönsége fütyülte és fújolta ki szerencsétlen Marcelot (aki szerintem amúgy semmivel sem rosszabb játékos, mint mondjuk Rafael a MU-ban, akit érdekes módon alaphangon senki nem ócsárol állandóan). Vagy szemüveget cserélj vagy mércét, mert rossz nézni az összehasonlítgatásaidat. Marcelo nem RC (és nagy valószínűséggel nem is lesz), Higuaín nem Messi (és nem is lesz) és Vaart sem Zidane (és nem is lesz). Apropó Messi és Rooney mióta játszanak a saját csapataikban? Milyen ott a közeg?

"Gagot, Marcelot vagy Higuaínt jelenleg csak az különbözteti meg a Mallorca játékosaitól, csak azért ismertebbek náluk, mert a Real Madridban játszhatnak a Barcelona ellen. Nagyjából annyi veszélyt is jelentettek a Barcelonára, mint a Mallorca játékosai szoktak..." - Ennél a pontnál azon gondolkoztam felsoroljam-e a topcsapatok azon elit játékosait, akik adott alkalommal Mallorca szintű veszélyt jelentettek a Barcelonára. Igazán objektív és logikus látásmódra utal, hogy csak az a jó játékos, aki a mostani (gyakorlatilag világverő) Barcelonára veszélyt képes jelenteni; aki pedig nem képes erre az Mallorca szint. (Zárójelben kérdezem meg, hogy vajon a világban edzősködő, elismert szakemberek kit választanának a saját csapatukba: Higuaínt vagy Webót/Adurizt/Lluis Martít esetleg Marcelot vagy Mattionit/Suárezt/Valerat?)

Az, hogy szerencsétlen Gonzalot szinte leb.szod, amiért "talált" gólokat rúg (üresen áll az ötösön, Garay fejesébe belerúg stb.) az már igazából említésre sem lenne méltó, pusztán azért térek ki rá, mert - nincs rá jobb szó - szánalmas. Anélkül, hogy hozzájuk hasonlítanám a kis 'Pipitát', de ezen analógián haladva nevezhetjük nímandnak szegény Nistelrooyt vagy akár Gerd Müllert is (bár azt a javadra kell írnom, hogy legalább annyit észrevettél, hogy Higuaínnak saját stílusa van).

Ha nem veszed rossz néven javasolnék valamit: felejtsd el egy kicsit a netet és a spanyol focit. Különösen a Real Madridot. Olvasgass, hallgass zenét, utazgass, igyál, barátkozz, csajozz, töltődj fel. És miután kiszellőztetted a fejed és kipihented magad, gyere vissza és folytassuk az érdemi vitákat. Ugyanis azzal, hogy a mondanivalóid 90%-ban Higuaínt ekézed, csak azt éred el, hogy folyamatosan kiröhögteted magad és lassan mindenki szánakozó "Na mondjad kis pancho" pillantásokkal olvassa a soraid, valahogy úgy, mint amikor kényszerből Hegyi Ivánt hallgatjuk a SportTV-n, ahogy épp a Garrincha-Vavá-Pelé háromszöget isteníti egy Hull-Burnley örökrangadó szünetében.

Sporttársi üdvözlettel: E.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.15. 10:04:20

@Keelhaul: Ott a videó. Nyugodtan Te is megmondhatod, hogy milyen gólt vártál Higuaíntól a Barcelona elleni meccs előtt. Mármint,ha nem lenne a pszichés visszatartó erő, akkor mi lenne az erőssége. Ott vannak az idei góljai. Komolyan elmondhatod, hogy egyéni megoldást vártál tőle, vagy egy kiugratást, amelyben leveszi neki a védő.

Keelhaul 2010.04.15. 10:58:57

@pancho_sanza: Biztosan teljesen igazad van, viszont leszarlak.

@Endoscope: ""Na mondjad kis pancho" pillantásokkal olvassa a soraid, valahogy úgy, mint amikor kényszerből Hegyi Ivánt hallgatjuk a SportTV-n, ahogy épp a Garrincha-Vavá-Pelé háromszöget isteníti egy Hull-Burnley örökrangadó szünetében."

Ezen konkrétan felvihogtam.

rv21 2010.04.15. 11:08:48

@Hadrian77: "Azért csak működik a Perez modell, az A Bola szerint a mezeladások lassan behozzák CR árát."
Ezzel kapcsolatban csak pár észrevételem van (mint közgazdász, reklám-marketingben dolgozó ember):
-a tavalyi év hasonló szakaszában mennyi mezt adtak el összesen. Mint tudjuk csak a kettő közötti pozitív különbséget nevezhetjük a „Perez Projekt” hozadékának, ráadásul ott még vizsgálni kell KAKA vs. SNEIJDER, és a többi új igazolás hatását is.
-A bevételből mennyi az Adidas haszna. (alap: bevétel /85Euro mezenként/ –beszerzési ár/Adidas költsége/ = haszon)
-Az információk szerint a saját nevével ellátott reklám tárgyak után 40 %-ot kap C.R.

Ha a fenti 3 tételre ismerünk konkrét információt, akkor kapunk pontos adatokat. Addig csak a hitelezők felé kommunikált gyorsjelentés: „Igaz, hogy mindenhol kiestünk, de minden rendben van, ne aggódjatok a pénzetekért……”
Üdv

2010.04.15. 11:56:16

@rv21: ezeket én is végig gondoltam, de Perezt előző lemondása után mindig kimosták páran azzal, hogy anyagilag rendbe tette a klubot. Úgy érzem kezdődik megint ez a szerecsen mosdatás.

Keelhaul 2010.04.15. 12:38:06

@Hadrian77: Ugye Perez tevékenységében az a fura, hogy először azzal került az elnöki székbe, hogy majd rendbeteszi a klubot anyagilag.

Namost úgy fizette vissza az adósságot, hogy fogta, és eladta a madridi edzőkomplexumot (mondjuk úgy, hogy kicsit) többért, mint amit ért, a madridi önkormányzatnak.

Utána elköltött párszáz millió eurót, nem sok foganatja volt. Amikor távozott, akkor Calderónék arra panaszkodtak, hogy üres a kassza.

Most visszatért a hatalomba, kapásból kinyomott az ablakon 300 millát. Ebből ugyan állítólag Cét Calderón hozta el. Fogadjuk el, hogy így van, és mondjuk, hogy Cé megéri a pénzét (szerintem nem, de ebbe most ne menjünk bele). Akkor is felvett a csapat úgy 200-250 mió € hitelt, namost kaká 70 millája ebben az idényben kidobott pénznek tűnik...

Én hajlandó vagyok elhinni, hogy 5 év alatt a 300 milla az utolsó centig megtérül, viszont úgy gondolom, hogy fele ennyiből is meg lehetett volna tenni hasonló mértékű változtatásokat.

Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy mit csinál pl. Pellegrini egy 70 mió eurós igazolási kerettel a mostani piacon. Elég jól szokta adni-venni a játékosokat (nyilván partnere volt ebben a Villarreal-vezetés).

Perez meg tartsa távol magát a focitól, pacsizzon a bankelnökökkel, stb, éljen politikai befolyásával és üssön egyoldalúan jó üzleteket a spanyol állammal, de a fociba ne szóljon bele.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.15. 12:55:29

@Endoscope: Ott a videó válogatás nélkül nyomja eléd a Higuaín gólokat. Mondj egy olyat, amit szerinted reálisan elvárhattam volna tőle a Barcelona ellen. Mondjuk ilyenekre gondolok, hogy elveszi a labdát Puyoltól, mint az Atlético elleni meccsen tette és beszoptaja Valdest.

Roöberto Carlosról nem azt montam, hogy a legjobb szezonja volt az első, hanem azt, hogy "az egyik" legjobb szezonja volt neki az első, miközben kvázi 2002-ben ő lett volna az aranylabdás, csak balbunkónak nem adnak ilyen elismerést.

De ott videó és megemlítheted, hogy miben jó Higuaín: Melyik gólja tetszett nagyon Neked, melyikben látod, hogy ez a csávó megeszi reggelire akármelyik csapat védelmét? Úgy emlékszem a Barcelona védelmét még Bendtner is megcsinálta nemrég, de mindez nem is fontos, hiszen beszéljen a videó.

Örülök, hogy említed, mert Nistelrooy és Gerd Müller (meg talán Inzaghi) azért nagyon jó példák, mert ugye esetükben nem választható külön azon csapatok száma, amelyek ellen sikerül betalálniuk és amelyek ellen nem. Ha jól számolom, négy olyan csapattal játszott a Real Madrid idén, amelyek a 16 közé jutottak a BL-ben. Ezeken a meccseken a Real Madrid támadójátéka gyakorlatilag a nullával volt egyenlő. Ennél erősebb kritikája nincs a csapatnak, mert az benne van, hogy a a Lyontól kapnak kettőt, a Barcelonától meg hármat, de hogy ezeken a mérkőzéseken ne lőjjenek gólokat. A Sevillát egy kicsit ki is venném, mert nem sokkal a Madrid elleni derbi után elzavarták az edzőt, hiszen csak az nem verte meg őket, akivel nem találkoztak, de ha ragaszkodunk hozzájuk akkor sem szem elől téveszthető, hogy az ellenük elért összesített eredmény negatív.

A Lyon és Barcelona négy közé jutott a BL-ben, nem csak ezért, de egyértelműen jobb csapatok a Real Madridnál, mégis visszakanyarodnék a Milan elleni párharcra. Egyszerűen hihetetlen,hogy a Real Madrid még Milant is képtelen volt legyőzni és a csapat becsületét is Dida és Drenthe mentette meg.

Négy csapat, amelyik a Bl 16 közé jutott. Még meccset is csak véletlenül sikerült nyerni ellenük, nemhogy párharcot. Tudom, hogy nagyon nehéz elvonatkoztatni a bajnokságtól, de azért szerintem az jelent valamit, hogy BL nyolcaddöntős csapat ellen a Real Madrid következetesen mindig elbukik. Nagyjából Stuttgart vagy Olympiakosz szintű csapatot feltételez, amelyik véletlenül a Real Madrid nevet viseli.

Rá lehet fogni a védelemre, hogy nem jó, de egyértelmű, hogy a Real Madridnak gólszerzési problémái vannak. Lehet mondani, hogy a gyerek pszichésen nem felékszült és akkor már most veheti a kalapját és mehet a picsába.

Én azt mondom, hogy hatalmas lemaradása van abból adódóan,hogy nincsen rá kihelyezett taktika, nem igazán tudja, hogy mit kellene csinálnia egy nagyobb csapat ellen. Lehet mondani, hogy a Lyon ellen egy centin múlott, de ezzel még mindig csak ott tartana, hogy lőtt egy gólt a négy kiemelt csapat elleni mérkőzésen.

Tényleg nézd meg a videót a védők szemszögéből, így együtt látva eltátottam a számat, hogy milyen viccesek a felszabadítások, elcsúszások, helyezkedések, alászaladások. Szerintem,ha emlékszel,hogy a Milan védők mit kaptak azért, mert Rooney-t otthagyták szabadon egyedül, akkor nem tudom mit mondanának a Valencia védőinek felelőtlenségéről.

Előrelépési lehetőség van. Miután említetted Nistelrooyt, az olyan szempontból mindenképpen jó, hogy a Madridnak ő volt a csatára. Higauín nem volt válogatott soha még utánpótlás szinten sem, nem játszott együtt Ronaldoval, mint Rooney, nem játszott együt Eto'oval, Ronaldinhoval, mint Messi, nem volt olyan szerencséje, hogy együtt nyomhatta, mint Torres és Villa, neki csak egy kiöregedő Raúl és egy sérülékeny Nistelrooy jutott.

Valószínűleg azért nem cselez és azért nem indul be úgy, mint a Barcelona játéksoai, mert nem is akar, hiszen az öreg Ruud cseréje volt és ennek megfelelően is szerepel. A holland nem sprintelt, ezért folyamatosan a lesvonalról indult. Az öreg Ruud nem cselezett,maximum tolt egyet a labdán és tüzelt. Higauín a mostani formájában inkább Nistelrooy féle játékot játszik, ami azért problémás, mert erre általában születni kell. Azt mondta februárban, hogy jönnek a gólok, mint a ketchup, még ezt is Nistelrooytól tanulta.

Higuaín esélye az lett volna, ha Juande Ramos vagy Pellegrini egy kicsit többet foglalkozik vele, mert jelenlegi formájában nem lehet építeni rá, ugyanis a lőtt góljaiban tényleg gázosan sok az olyan tényező, ami egy szinttel feljebb egyszerűen nem létezik. Ez nem egyedi, hiszen szakmai előrelépés annyi történt, hogy a három szerencsételn védő helyett (Canna, Heinze, Pepe),most stabil iparosok játszanak, de jelenleg mégis a támadójáték hiánya miatt szorul ki a Real Madrid az elitből, mert még a Barcelona is kap gólokat a Stuttgarttól, az Arsenaltól, de ők legalább lőnek is.

shinigami 2010.04.15. 13:04:53

@pancho_sanza:
mondjuk azert a felsorolt jatekosok nem 2 ev alatt erkeztek a realhoz es nem 1 formalodo csapatba,
raadasul nem 'felevente' volt uj edzojuk
kicsit mas egy kesz csapat 1 adott posztjara erkezni mint 1 formalodo csapatba ahol senki nemtudja h milesz 1/2-1 ev mulva
az mondjuk nem vitakerdes h ok mar kesz jatekosok voltak, az ekezett 3 meg nem

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.15. 13:18:29

@shinigami: Capello első évében Seedorf, Suker, Mijatovics, Roberto Carlos, Panucci, Ilgner érkezett. Ez konkrétan hat stabil kezdőjátékos, akik első évükben már teljesítettek.

Capello lelépett egy év után, jött Heynckes, aki szintén lelépett egy év után, majd jött Hididnk,aki szintén lelépett egy év után, majd jött del Bosque, aki kilenc hónap után már BL-t is nyert. Ez öt év és hat edző.

Most egy éve épül a csapat.

2010.04.15. 13:31:50

@Keelhaul: egyetértek veled, de sajnos valószínű, hogy kitölti az idejét, és ez nem sok jót ígér.

drogosmacska 2010.04.15. 13:33:47

Fenntartással szoktam viseltetni pancho kommentjei iránt, de erre csak bólogatni tudok. Higuain szerintem is bántóan Van Nistelrooy szerűen játszik már egy ideje, csak sajnos nem klasszikus befejező, mint a holland volt. Talán nem véletlen hogy anno argentinában második csatárt játszott, sőt Capello eleinte sokszor a jobb szélen játszatta.

A kiscsapatok ellen elég amit tud befejezőben is, vitathatatlanul sok gólt rúg, de sajnos ez a nagy meccseken kevés. Egyszerűen azt érzem, hogy hiába a 20+ gól, nem ő a megfelelő ember ebbe a Madridba, mert Kaka és Ronaldo mellett nincs hely egy ilyen típusú csatárnak.

shinigami 2010.04.15. 13:36:46

@pancho_sanza:
iden pelle van, tavaly volt ramos es elotte masfel evig a cipesz, elotte capello 1 evig volt

meg akkor ugy emlekszem volt egy gerince a csapatnak (hierro, sanchis, zamorano, laudrup, michel) aminek ugyan 1 resze elment de a maradek kore ezek az igazolasok kb tokeletesek voltak
most meg max casillas kore igazolhatsz jatekosokat

Ditti82 2010.04.15. 13:46:22

Fernandes miért is vállalhatatlan????

Keelhaul 2010.04.15. 13:46:59

@drogosmacska: Ronaldo és Kaká? Hol van kaká?

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.15. 13:52:08

@shinigami: Ha Sanchist és Hierrot gerincnek lehet nevezni, de azért ők is Capello alatt lettek a védőpáros. Redondo akkor két éve volt a klub focistája és Raúl még mindig csak 18-19 lehetett. Zamorano, Esnaider, Michel, Buyo, Chendo, Laudrup el lettek zavarva és kezdődött az egész építkezés nulláról.

drogosmacska 2010.04.15. 13:55:43

@Keelhaul: azért gondolom előb-utóbb csak meggyógyul - vagy gondolod hogy ő lesz a fordított Redondo? :)

a viccet félretéve, ha végre egyszer felépül, és a rémhírek ellenére még a sebességéből is marad valami, akkor ott lesz, És én sokakkal ellentétben nem is akarnék megszabadulni tőle, akármennyit is idegesített a szezonban - ő legalább tudja, hogy milyen komoly meccset nyerni, sőt, eldönteni.

Tika_ 2010.04.15. 14:11:35

@Csöncsön: Guti és Raúl tudtommal év végén befejezik madridi karrierjüket, és már különben sem alapemberek. Casillast adom. Higany még lehet. Ramosnál én nem érzem az ős-madridiságot, de elfogadom, hogy még lehet. Ez 1+2x0,5 = 2, amit azért eufemizmus tengelynek nevezni.
@Hadrian77: Azt senki nem állította, hogy nem ez nem működik. Beckham ára pályára lépése előtt visszajött (!). „Világjáró bolhacirkusz”, írták róluk már akkor is.
Az előző évszázad klubja.
Merthogy már megint a múlt, amiről írsz, @pancho_sanza:. Egy méltán letűnt kor, aminek elmúlta fölött keseregni kb. olyan, mint visszasírni a nemességet.
Az, hogy ez egy minden más klubnál különb klub, legfeljebb arrogancia, ami gyűlöletet vált ki – vagy Alcorcón meccsek idején röhögést. Franco anno elintézte, de ma már szerencsére nincs Franco. Viszont vannak hasonlóan erős csapatok – ok, a madridi önkormányzat igyekszik fenntartani az előnyt.
@Endoscope: "felejtsd el egy kicsit a netet és a spanyol focit. Különösen a Real Madridot. Olvasgass, hallgass zenét, utazgass, igyál, barátkozz, csajozz, töltődj fel. És miután kiszellőztetted a fejed és kipihented magad, gyere vissza és folytassuk az érdemi vitákat. Ugyanis azzal, hogy a mondanivalóid 90%-ban Higuaínt ekézed, csak azt éred el, hogy folyamatosan kiröhögteted magad és lassan mindenki szánakozó "Na mondjad kis pancho" pillantásokkal olvassa a soraid"
+1
eddig mindenki másnak úgy írtam ilyesmit, hogy felhúztam magam rajta, hogy mekkora egy köcsög fasz. Rád nem tudok ennyire haragudni, már megbocsáss, csak szánni.
(Amikor arról van szó egy poszt kommentjeiben, hogy a Barca forradalmasítja a focit, akkor pancho és Garcia - "a spanyol szakosok" - épp arról vitáznak, hogy milyen volt a 10 évvel ezelőtti Valencia. Nevetséges.)

Keelhaul 2010.04.15. 14:12:53

@drogosmacska: Nem lesz ott, nem illik Madridba. Én az index fórumon ezt úgy 4 éve hangoztatom, azóta kb minden évben el akarjuk hozni.

Kaká vagy Cé esetleg.

A madrid jelenlegi legfontosabb problémája, hogy a középpálya támadásépítése Guti nélkül 0, Gutival viszont a középpálya védelmi funkciója esik vissza.

Az a gond, hogy tele van a keret 1 dimenziós (nagyon jó) játékosokkal:

Kaká egyértelműen ilyen, de ilyen a két Diarra, Marcelo, Guti, Vaart, Cé, valamennyire X. Alonso, természetesen Gago, Benzema és egy kicsit Higany is.

Kaká egyetlen dolgot tud, azt nagyon jól, kontratámadásokat vezetni.
Guti a pálya közepén áll és labdákat oszt.
Alonso két dolgot is tud, szervezni és védekezni is, azonban vagy-vagy alapon nyomja (illetve idén néha sem-sem alapon).
Cé is hihetetlen primitív sémával nyomja. Labdát kap, egyenesen előre, befele csel lő, kifele csel rossz beadás.
Higuaín hasonlóan, csak nem lő olyan jól, viszont beadni tud.
Vaart tevékenysége valamiféle mindenhez ért egy kicsit, viszont ebből itt semmi nem jön ki konzisztens módon. Néha van pár jó labdája, lövése, kihagyott ziccere, de semmiféle meghatározó performanszot nem ad le.
Megjegyzem kurvára nem gond, hogy ilyen egydimenziós játékosok vannak a keretben, csak nem egészítik ki egymást, és edző legyen a talpán, aki bele tud ebbe jól nyúlni. Nyilván meg lehetne kérni cét meg higanyt, hogy csinálják fordítva a dolgokat, de nincs kifejezett posztjuk elöl. A középpálya nagyon zűrös. Valószínűleg kéne 3 védekezőbb szellemű játékost játszatni Madridban (Alonso, Lass, Diarra/Gago), de a közönség utálná, és nem oldódna meg a támadásépítés problémája. Arról nem is beszélve, hogy ugyan meg lehet erősíteni középpályáról a szélső védelmet, de akkor mi lesz a támadójátékkal?

Ez a keret ha összeteszünk mindent, egy 5-3-2-re lenne alkalmas mondjuk Arbeloa, Ramos, Albiol, Garay, Marcelo felállásban, előttük két védő kp, Lass és Diarra/Gago, picit előttük Alonso, előtte Kaká és Ronaldo (Ronaldo előrébb). Kilátástalanul unalmas, 1-0-ra nyert meccsei lennének a csapatnak.

Guardiola ezzel szemben megteheti, hogy agyonvariálja a csapatát, a védekezőbb szellemű játékosaik tudnak védekezni, és egy kicsit támadni (Alves viszont még jól is támad), a középpályások között lehet variálni a szerepköröket, a támadók pedig mozgékonyak és van egy Messi is a keretben.

Endoscope 2010.04.15. 14:17:16

@pancho_sanza: Tényleg nem értelek b.szd ki. :) Gyönyörűen összefoglaltad a dolgokat és rohadjak meg, de nem nagyon tudok belekötni (nem mintha ez lenne a szándékom). :)

Amit leírtál az pontosan a Real jelenlegi problémája. De szerintem ezt mindenki tudja, hogy a spanyol csapatok ellen hasítanak, a veretesebb ellenfelek ellen meg lóf.sz. Pont erre írtam anno egy hasonlattal élve, hogy hiába egy pornósztárnak a gyönyörű és méretes bré, ha mikor elhangzik "Jelenet!Felvétel!" akkor beüt a félhat. Ezt átvitt értelemben Pellegrinire értettem. Mert abban is egyetértettem veled, hogy ha el is fogadjuk, hogy új edző, szoknia kell a közeget, neki is van mit tanulnia etc. etc., akkor is fel kellene tudni villantania valamit abból, hogy mi is a terve, a játékstílusa, a koncepciója a csapattal. És ebből semmit nem láttunk. Az gyönyörű, hogy 6 gólt vágunk a Villarealnak meg 7et a Sportingnak, de ez batyuf.szt nem ér, ha a Barcának 2 meccsen egyet se, a Lyonnak meg 2 meccsen 1 gólt tudunk lőni. Szerintem azt is minden Madrid drukker elismeri, hogy egyetlen fontos (BL, Kupa, Clásico) meccset tudtunk nyerni idén, azt is a harmadosztályú Alcorcón ellen a Bernabeuban 1-0ra, teljes harci díszben. És még azzal is egyetértek, hogy sajnos Ramoshoz hasonlóan vannak páran, akik a mezbe csak az arcukat öltöztetik és azt küldik fel a pályára.

A Higuaín videót mondjuk pont nem értem. Rengeteg klasszis megmozdulás van benne (kezdve, ahogy átemeli bokából a kapus felett, megkerüli és lefutja a védőt vagy éppen egy hosszú előreívelést levesz és átemeli a kapust, de említhetném az ebben a videóban nem szereplő közismert jelenetet, mikor egy barátságos mérkőzésen Puyolt úgy futja le és veri meg, hogy öröm nézni). Igen rengetegszer bénáznak a védők vele szemben, de ezért hadd ne ő kérjen elnézést. Való igaz, hogy rengeteg mindenben kell még neki fejlődnie. De fejlődik. Évről évre. És pont a támadójáték (és maga a csapatjáték) esetlensége miatt olyan az ő játéka is amilyen. Abban egyetértünk, hogy nem lehet semmilyen szinten sem Messihez hasonlítani (leszámítva, hogy ő is argentin). De kötve hiszem, hogy akár Messi, akár Xavi, akár Puyol ÖNMAGÁBAN tudna akkorát játszani, ha nem lenne mellettük/körülöttük az a nagybetűs Csapat, az a szakmaiság, az az edző és az a közeg, ami most a Barcelonánál megvan. És pont ez az egyik legfontosabb és legnagyobb különbség a 2 csapat közt. Lehet nem jó a példa, de a Forma1-hez hasonlítanám. Ott sem azt kell nézni, hogy ki a gyorsabb vagy jobb pilóta, mert nem tudod objektíven eldönteni, hiszen hiába remek pilóta valaki, ha hígfos a technika alatta és vica versa. Viszont ha a csapattársához méred a teljesítményét akkor azért mindig kiderül, hogy melyik a jobb pilóta vagy hogy tényleg olyan jó-e egyáltalán (lsd. Hamilton vs. Kovalainen vagy épp most Rosberg vs. Schumacher).

Te írtad azt, hogy a spanyol-francia meccsen Xabi Alonso 40 méterről, hogy odatette 2x is a bogyót Torres lábára és a Realban ezt 1x sem láttad tőle. Ebben van a lényeg! Igenis jó kis csapat a Madrid, remek játékosokkal, de egész egyszerűen (ahogy egy kedves kommentelő korábban már leírta) egy 100as skálán számolva kb. 20 egységet hoznak ki magukból. És ez kötve hiszem, hogy Higuaín (vagy bármelyik másik játékos) hibája lenne elsősorban.

Ha megnézünk pár játékost (Casillas, Lass, Kaká, Benzema) tökéletesen látszik, hogy minőségi, képzett focistákról van szó, akiket a legtöbb csapat szívesen látna a keretében. Mégis: a fent felsoroltak kivétel nélkül mélyen tudásuk alatt teljesítenek. Vajon miért? Az egész csapat (elsősorban mentális) teljesítményét Casillas teljesítménye mutatja leginkább. Rajta tökéletesen látszik, hol is tartunk per pillanat. Mindenki tudja mire képes, mindenki tudja milyen (sport)ember, mindenki ismeri a képességeit, mégis ha őszinte akarok lenni akkor forma alapján max. a 3. számú kapus lehetne a válogatottban.

És többedszerre teszem fel a kérdést, mert tényleg érdekel: Te miben és hogyan látod a megoldást, a szükséges változtatás(oka)t, kiutat? (Leszámítva azt az általam ismert tényt, hogy Benítezre szavazol). :)

Endoscope 2010.04.15. 14:24:35

@Tika_: Öööö eztet mostan nem igazán értem. :)

Garcia bőrmester 2010.04.15. 14:28:38

@Tika_: ha azt hiányolod, hogy a Barcelona játékáról, stílusáról, forradalmáról legyen szó, akkor olvasd végig a posztokat légy szíves, és hadd engedtessék már meg, hogy ha éppen az a téma is felmerül, hogy milyen volt 10 éve a Valencia, akkor akit éppen ez foglalkoztat, az erről is írjon. Próbálj leereszkedni a "spanyol szakosok" szintjére és továbbra is írj arról amiről épp kedved tartja, mert másoknak ezért beszólni az a nevetséges és ha már mindketten jól kiröhögtük magunkat, akkor le is zárhatjuk ezt szerintem

Keelhaul 2010.04.15. 14:28:43

@Endoscope: Én igen. Ritkán védem panchot, te elmehet tika a picsába. Mi köze ahhoz, hogy García és pancho miről vitatkozik melyik post alatt? Életemben nem láttam tőle még egyetlen olyan kommentet sem, amiben legalább 2 darab következtetésnél több lett volna, ellentétbe a két említett delikvenssel (még akkor is ha pancho fals gondolatmeneteitől meg nagyvonalú ferdítéseitől kiráz a hideg).

Egyébként megkérdezném tőled is: hány Redondo vagy Rc szintű labdarúgó futkározik a Madrid színeiben a tavaly hiányposztnak minősülő posztokon? Szerintem 0, de mindegy :)

Keelhaul 2010.04.15. 14:31:26

@Garcia bőrmester: Korrekt válasz volt, megelőztél.

Endoscope 2010.04.15. 14:38:08

@Keelhaul: Na így, hogy már ketten is reagáltatok már értem mit akart írni. :) Engem mondjuk abszolút nem zavar ha végre másról is szól a poszt (meg a komment) mint a Barca meg a Real, sőt! Elvégre azokra kevésbé látok/láttam rá és mindig jó dolog másoktól új információkat szerezni. :)

Redondo meg RC szintű játékos a mostani Realban? Alap, hogy 0. :) De ettől még lehetne egy koherens csapatjátékot kialakítani, amihez érzésem szerint Capello volt a legközelebb. Ha akkor nem rúgják ki az öreg Don Fabiot, tutira veszem, hogy most nem lennének mentális problémák a csapatban. Akkor nagyon összekovácsolódott a gárda és a végső siker sem maradt el. Most meg azt érzem a csapaton, mint a politikusoknál: magasról szarnak az egészre, elvégre úgy sem lehet rajtuk számonkérni semmit (erre nálam Ramos a legékesebb példa).

drogosmacska 2010.04.15. 14:41:28

@Keelhaul: azért én ennyire nem látom egysíkúnak Kakát, és szerintem Ronaldo sem ennyire egyszerű, de igazából nem is ez a lényeg, ahogy te is írod, egysíkú emberekeből is lehet jó csapat, csak össze kell rendesen rakni.

Egy dologban semmiképpen nem értek egyet - hogy az 5-3-2 egyet jelent az unalmas 1-0ás meccsekkel - nézd csak meg az 1999/2000es Madridot, akik többé-kevésbé ezt játszották, és senki nem ásítozott.

Mondhatjuk azt is, hogy a Barca középpályásai sokoldalúbbak, de azért nálunk sem annyira fekete-fehér a helyzet. Xabi egyértelműen tud támadni, M Diarra szintén valamivel feljebb játszik a válogatottban, Gago meg elméletileg tud szervezni és védekezni, vagy mi.

Igazából én már annak is örülnék, ha legalább valamit mást próbálna játszani a csapat, mert Pellegrini taktikája nálam megbukott. A bajnoki második helynél lejjeb egy ilyen kerettel nem lehet végezni, a kupából és a BLból sikerült az első adandó alkalommal kizúgni. Az a hátralévő néhány bajnoki, akármennyire fogadkoznak a játékosok, tét nélküli, nyugodtan lehetne kísérletezni.

Persze nagy kérdés, hogy honnan fogja bárki is észrevenni, ha egy újabb taktika jobban működik, ha a nem működő eredeti is elég a bajnokságban.

Messi88 2010.04.15. 14:42:38

Higuain, Benzema huszonegy-két éves játékosok...
nem tőlük kell várni a megváltást, és kész.

nekem vhogy úgy tűnik, hogy a Pelle által úton-útfélen hangoztatott "nekünk nem olyan a stílusunk, mint a Barcának, de a miénk legalább olyan hatékony" című duma is ludas vhol. Egyszerűen ez a rohangálós, kontrázós dolog érthetetlen a számomra. Most attól, hogy a Barca rövidpasszos, altatós focit nyom miért ne csinálhatna hasonlót a Madrid is? sztem az jobban feküdne nekik is, arról nem is beszélve, hogy vhol könnyebb úgy összeszokni, ha ilyen focit játszol, mintha ezt a jelenlegi valamit..

Endoscope 2010.04.15. 14:50:15

Egyúttal a tippem a ma esti meccsre: 2-1 (az Almerianak, ha kérdéses lenne).

Ja és még egy dolog. RC is érdekes volt, mert arcolt-arcolt, de ha fogva volt és normális edző keze alatt dolgozott (Capello, Bosque), akkor tette a dolgát és csitu volt neki is. Amikor meg jött egy puhapöcsű Luxemburgo, akkor meg ment a "csótányozás" és a brazil klikkesedés az öltözőben, élen RC-vel. Ezért gondolom azt, hogy ide Mourinho kell (lsd. pl. Balotelli).

Garcia bőrmester 2010.04.15. 15:00:41

@Ditti82: szerintem vállalhatatlanul rossz, ennyit akart jelenteni, az a fajta játékos, akiről nem lehet eldönteni, hogy védekezésben számítanak rá inkább vagy támadásban, viszont mindkettőben vannak bőven hiányosságai (védekezés címszó alatt sokat szabálytalankodik, támadásban pedig nem elég kreatív) és a viszonylagos mellőzöttsége után kényszerből visszalépett középhátvédnek, ahol az is kiderült, hogy a játékintelligenciája is csekély, az öngól benne van, de az, hogy folyamatosan rossz helyre fejelt, rosszul helyezkedett, az sok mindent elárul, nem lepődnék meg, ha portugál társához, Hugo Vianaához hasonló sorsra jutna a Valenciánál
csak, hogy legyen pozitív is: néha eltalálja távolról, de ez önmagában kevés

_Colos · http://keseiversek.blog.hu 2010.04.15. 17:04:06

Tika, csupán annyit helyesbítenék, hogy az akkori lehetőségekhez képest a legerősebb Sevilla verte ki a Barca B-t. A bajnokságban volt fordított a helyzet, de ott a Barca nyert is 4-0-ra.

Keelhaul 2010.04.15. 18:44:44

@drogosmacska: Kaká rendre kapta meg a csapat irányítását feladatként, hozzá a megfelelő mértékű bizalmat, nem tudott vele élni. Mire lehetne még használni, lássuk.

Árnyék-ék: erre vaószínűleg alkalmas, de a jelenlegi szerkezetben ilyen nincs. Valszeg mind Benzema, mind Higany ott jobbak nála, mert az az eredeti posztjuk (okok arra, hogy Benzema miért szar).
Ék: na ne is vicceljünk.
Midfield playmaker: nem lát elég jól, szereti a labdát és nem tud irányítani, fizikuma sincs hozzá.
Szélső: talán, de szerintem ahhoz nem elég robbanékony.
Kötő: talán.
A trequartista fekszik neki, csak az a baj, hogy a csapat mostani játékába nem illik a trequartista. Túlságosan elöl helyezkedik, és ettől mindig forgalmi dugó van körülötte, a társaság pedig kicsiben nem elég jó.

Ronaldo: az összes "irányító" szerepkör kiesik, maradnak a robot szerepkörök, a szélső és a csatár, meg egy két kicsit beljebb/távolabbi pozíció.
Vegyük számba az erősségeit: közelről/távolról jól lő, nagyon gyors
Elmegy: közepesen cselez, passzol, közepesen robbanékony (ezért nem tudja megverni Piquét)
Gyenge: kicsit önző, nagyon gyenge beadásai vannak szélről.

Az a gyanúm, hogy vagy centert kéne játszania, vagy árnyékéket, vagy szélről induló csatárt (hó! Benzema és Higany is pont ilyen!). Az biztos, hogy vonalszélsőnek addig jó, amíg az ellenfél mögé lendületből lehet eljutni, az állóháború, illetve az állóhelyzetből 1-1 nem az erőssége. Pontrúgásból jók szoktak lenni a beadásai, igaz más szögeket is vállal be. Lehet, hogy azt kellene erőltetni, hogy a 16-os sarkáról variálja meg a repertoárt, főleg ha nincs lendületben (ha lendületben van, felőlem cselezhet). Talán abból a szögből jobban ülnének a beadásai. Beckhamnek is gondot okozott, hogy a PL-ben más a szélső és beadáskultúra, mint a PD-ben, lehet, hogy itt is ez a gond.

A lényeg: 1 feladatkörben mind2 világklasszis, de a többin nagyon súlyos hiányosságaik vannak. Higany pl. kb olyan hatékony szélső, mint csatár szerintem, a beadásai, ha be tudja erőltetni őket, akkor jó ívűek, jó helyre mennek, stb.

horas 2010.04.15. 18:49:32

Megmondom öszintén,én Milan-os középpályában gondolkodom:rombusz vagy a karácsonyfában Real-al kapcsolatban,ha már részint Kaká-tól várjuk a megváltást (teljes jogosan) és azért mert szerintem a többiek egész egszerűen zavarják.

Ott lenne a kapcsolódási pont,Alonso-val aki egy Pirlo szerű szerepet tudna játszani.(Valószinüleg azért nem úgy játszik mint a Liverpool-ban,mert az egy rettenetesen gépies csapat volt,tudta,hogy ki melyik pillanatban merrefog bemozdulni,befutni.)

A további problémák nálam a Real középpályáján,(meg talán az egész keretében),hogy jó játékos-szerűségek vannak,nem kiforrott egyéniségek.
Ilyen:Lass,Granero,Marcelo,Gago,Higuain,Benzema van aki meg már nem az:Raúl.

Többjük képes egy-egy (akár több) remek meccsre,klasszis megmozdulásokra,de ugyanakor alapvető hibákat is vétenek,hullámzóak,úgymond pszichésen terhelhetetlenek,utóbbira nagyon jó példa Higuain(örök kétely,dilemma tárgya) és Benzema(beilleszkedési gondokkal küzd, látványosan elbizonytalanodott),gyakorlatilag a támadó szekció.

Visszatérve a középpályára Kaká-nak nincs érdemben társa (Seedorf),aki alá dolgozna,akivel tudna összejátszani,kombínálni.
C-től ne várjunk semmi ilyesmit ő egy megalomániás támadó,aki maga akarja megoldani a dolgait,és ő túl jó ahhoz (főleg ebben a mai Real-ban),hogy előkészítsen,beadjon és így tovább.Ha lenne egy Rooney,Drogba,Torres,Ibrahimovic belül akkor adom,(de még talán úgy se),de azért Higuain megosztoságát félretéve,télleg szórja a gólokat tehetséges,de még mindig csak C-cipőjét viheti esetleg,én így gondolom.

Továbbá,részben baj az is lehet a Real-al,hogy az összes sztárjátékosuk akiket most vettek,mind az elöző csapataik játék-struktúra kritériumai és sajátosságai miatt voltak olyanok amilyenek.
(C-MU,Kaká-Milan,Alonso-Liverpool)

Bekerültek egy másik játékrendszerbe,ami eléggé kiforratlan,kezdetleges,képlékeny,akadozó.Alapvetőprobléma,lehet ez is,hogy egész egyzerűen nem ízlik neki a csapatjátéka,hiába játszik a saját posztján,vagy valami ahhoz hasonlón.

horas 2010.04.15. 19:08:27

@Keelhaul:Kaká-ról: Nem lát elég jól, szereti a labdát és nem tud irányítani, fizikuma sincs hozzá.

Keresd meg légyszíves a Liverpool elleni 3-3-as BL-döntőn milyen labdát,adott Crespo-nak a harmadik gólnál.Miután ez megvan,kérd meg az egyik moderátort,hogy törölje ki ezt a mondatodat.

Egyébként Kaká képes valamire egyáltalán a foci pályán,hogy látod?

horas 2010.04.15. 19:19:29

@Garcia bőrmester: Nálam Fernandes meg pont az aki,mindenhez ért valamennyire,sokoldalú,nálam Seedorf és Makelele keveréke.Kikerült a csapatból Emery-nél,úgy sincsenek okok,de most az áll fenn,hogy mást akar játszatni,egy mélységi iránítyóval Banega-val,és egy tipikus labdaszerzővel Albelda-val.Sok a sérült,ezért rakta be Emery középhátvédnek,inkább azt lehet számon kérni,hogy miért rak be egy inkább,technikás és szerintem igen is fineszes játékost,középhátvédnek,főleg úgy,hogy nem is elég gyors és a test alkata sem a legmegfelelőbb ahhoz a poszthoz,mindemellett nem is érzi.És a középhátvéd poszt inkább érzés mint intelligencia kérdése...

Összeségében Fernandes nincs túl jó formában kicsit hányatott lett a karrierje,úgymond megrekedt ez látszik most,de szerintem igen is tehetséges,jó kvalitású játékos...

horas 2010.04.15. 19:53:58

@Keelhaul: Ronaldo-rol:"Közepesen robbanékony (ezért nem tudja megverni Piquét)"
Azért ezt gondold át mégegyszerperpillanat a leggyorsabb támadó világon mind lendületből mind kezdősebességből.

Azért mert Piqué nem tudta megverni mindenesetben,erős lenne azt mondani,hogy azért mert közepesen gyors,egyrészt rendre lefutotta Piqué-t csak ügyesen szorította kifele,amikor sikerült is megvernie (volt ilyen is)mivel szélen játszik a befelé cselnél Puyol már jött is és szépen elhúzta a labdát.A BL-döntőn ha jól emlékszem Piqué már az első negyed órában besárgúlt C-ről egy vesztes egy-az-egyezés után a tizenhatos elött...

rizla 2010.04.15. 20:20:41

mostanában miért játszik megint gago, ha kb egészen márciusig egyetlen percet sem töltött a pályán? perez parancsba adta, hogy fel kell verni az árát?

horas 2010.04.15. 20:29:14

@rizla: Igen pont írni akartam a real-össztémához,hogy Gago nagyon nem Real szint,ahogy VDV sem...

A legjobb szó a Real Madrid-ra a szedett-vedett szószerint...

rizla 2010.04.15. 20:31:10

@horas: " ő túl jó ahhoz (főleg ebben a mai Real-ban),hogy előkészítsen,beadjon és így tovább."

ez mondjuk jó nagy kreténség. könyörgöm, ez nem a grund, ahol bénák a kapuba, a legjobbak meg ne passzoljanak soha.

rizla 2010.04.15. 20:31:48

ronaldo messis gólt lőtt, ez tényleg szép volt, van der vaart meg kihagyja üres kapura ; DDDD

horas 2010.04.15. 20:34:23

@rizla: Az mindenképp kreténség,hogy Ronaldo készít elő Higuain-nak...
kb olyan mind amikor a grundon a legjobbak állnának a kapuba bénák kint a mezőnyben

okostóni...

rizla 2010.04.15. 20:39:56

@horas: az maximum azért kreténség, mert ronaldo nem alkalmas erre a szerepkörre, neki nem ez a kényelmes. de nem azért, mert ő a sztár, és a sztár nem passzolhat kisebb sztárhoz. nevetséges amit mondasz.

horas 2010.04.15. 20:46:28

@rizla: Én arra gondolok,hogy C jobb játékos mint izében,minden szempontból mint Higuain.Így jobb csatár is,ez kb olyan lenne mintha Van Persie tömné labdákkal Bendnter-t.Köze nincsen ahhoz,hogy ki mekkora sztár te élsz számok büveletében kutyát nem érdekli mennyi C mez ment el,első voltál aki refelektált erre.
Inkább az a nevetséges,hogy ezt neked kell elmagyarázni pedig te vagy itt az egyik fő okos.

rizla 2010.04.15. 20:47:47

:( kezd nso-sodni az nst

rizla 2010.04.15. 20:56:35

már csak azt nem értem, hogy ibrahimovic vagy messi miért ad annyi gólpasszt pedronak, az okfejtésed alapján nem lenne szabad passzolniuk neki.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.04.15. 21:01:29

@rizla:
Nono. Csak egy karakter - mégis, micsoda különbség. :)

rizla 2010.04.15. 21:06:40

@OJ: hát igen, lásd még: ronaldo - c ronaldo

rizla 2010.04.15. 21:11:42

uramisten piatti, hárman viszik kettőre, és nem képes lepasszolni, fasz

horas 2010.04.15. 21:15:59

@rizla: Én nem azt mondtam,hogy nem szabad,de hát látványosan nem megy...

Nem abból indúlt az egész gondolat menet,hogy a Barca sokkal jobb mint a Real,nem azt boncolgatjuk mi lehet a baj,nem arról szól a poszt nem arról beszélgetünk egy hete...

horas 2010.04.15. 21:18:26

A közelmúltban:

horas:

csak azt gondolom,hogy eredményesebb lehetne a Real,ha C-re lenne felhúzva a támadások befejezése és nem Higuain-ra.

rizla:

ezt jól látod.

?

horas 2010.04.15. 21:19:26

mielött válaszolsz hagyjuk mert uncsi...

rizla 2010.04.15. 21:30:20

@horas: igen, úgy jó amit írtál. ronaldora kéne kihegyezni mindent. de nem azért, mert RONALDO NEM PASSZOLHAT HIGUAINNAK, MERT EZ MEGALÁZÓ, HISZEN Ő A JOBB JÁTÉKOS, hanem azért, mert ronaldo akkor a legjobb, ha róla szól a csapat, nem biztos, hogy kell két csatár.

Messi88 2010.04.15. 21:31:43

v.d. Vaart gólja előtt hogy nézte a bíró Piatti kiugratását lesnek???

horas 2010.04.15. 21:35:16

@rizla: Én nem azt mondta,hogy megalázó,arra gondoltam,hogy ez így ebben a formában nem megy.Hogy hogy lenne a legjobb az csak találgatás...

horas 2010.04.15. 21:38:03

A Real védekezése főleg a középpályán nulla...

horas 2010.04.15. 21:42:15

Kisebbik Diarra milyen labdát adott az elöbb C-nék...Valami ilyesmire gondoltam még az El clasico:élve eltemetve posztnál a taktikai résznél...

R-l@nch 2010.04.15. 21:43:21

Nevetséges ez a mai meccs

R-l@nch 2010.04.15. 21:44:35

86. percben behozza Benzema-t. Pelle elmész ám te is a pi..ába!

R-l@nch 2010.04.15. 21:50:20

Nem sokon múlt ma a szétesés, Piatti szerencsére elbalfaszkodta!

rizla 2010.04.15. 21:52:21

@R-l@nch: miért, benzemával miért lett volna jobb? mindig az hiányzik, aki nincs a pályán.

R-l@nch 2010.04.15. 21:54:53

@rizla: Vagy előbb kellett volna behozni, vagy már nem!

R-l@nch 2010.04.15. 21:56:54

Amúgy ma az egész Real támadószekció hülyét csinált magából, mondjuk nem is vártam mást! Az Almeria hozta magát, szerencsére a végére már elfáradtak

R-l@nch 2010.04.15. 22:04:20

Pozitívum a meccsen?? Tapadunk a Barca-ra, mint varacskosra a bélsár :D

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.15. 22:10:23

Látszik az Almeríán, hogy jó edzője van. Kár, hogy megint kijött a két keret közti irgalmatlan különbség.

Így még bőven lesz izgulnivaló a hajrában.

krysal 2010.04.15. 23:38:44

@Csöncsön: ha ilyen lesz a helyzetkihasználásunk, mint a mai, kb felesleges aggódni.

Én már a köv idényt várom, a szombati oboa után lemondtam a Bilbao elleni meccsről is.

rizla 2010.04.16. 00:41:01

@Csöncsön: az almeriának csak be kellett volna lőnie a belőnivalót, és nem lett volna gond. ziccereket is kúrtak el. ezek pedig nem a keret erősségén múlnak. a madridnak volt egy kis szerencséje ezzel a meccsel. ezen most megvolt rá az esély, hogy elússzon a bajnokság, mert az almeria nagyon veszélyes és jó volt (ha a keretek közti különbséget nem nézzük). viszont a real meccsről meccsre visszajavul majd szerintem. kár, kár.

rizla 2010.04.16. 00:44:57

@R-l@nch: pozitívum a madrid számára a 3 pont, pedig még egy ilyen sansz nem lesz rá, hogy leszakadjatok. talán mallorcán.

Keelhaul 2010.04.16. 00:52:12

@horas: Bocs én nem 15 perces minta alapján dolgozom, és pont leszarom mire volt képes x éve. Raúl meg ezer gólt lőtt 2000-ben!

Keelhaul 2010.04.16. 00:52:46

@horas: Arra szeretnélek kérni, hogy a továbbiakban te ne reagálj a kommentjeimre.

értelmetlen_nevű 2010.04.16. 01:18:47

@Keelhaul: jaj, ne kezdjétek már ezt az ovit baszki. Nem is olyan régen még Tika_-nak volt a kedvenc szokása bejelenteni, hogy innentől kezdve "ignorál" xy-t (ez egyébként azt jelentette, hogy attól kezdve xy kb. összes hozzászólására válaszolt), most meg te jössz ezzel a faszsággal.
Nem szeretnék most mindenféle közhelyeket pufogtatni, de ez kb. a legbénább attitűd, amivel nyilvános fórumokon találkozni lehet.

rizla 2010.04.16. 02:32:32

@értelmetlen_nevű: a +1ezésnél csak jobb. egyébként +1 neked, szerintem is jobb akkor már vagy anyázni, vagy simán leszarni. a közönség is jobban élvezi, közönségszórakoztató kommentelés.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.16. 07:35:02

@rizla: Abba gondolj bele, ha a Stuttgartnak vagy az Olympiakosznak lenne egy Ronaldoja, akkor vajon hogyna integrálnák őt a csapatukba. Előfordulhatna, hogy kihegyezik a támadójátékot Pobregnyakra és/vagy Cacaura, miközben Ronaldo balszélen beadásokra gyúr. Elképzelhető, de abszurd és valószínűleg Te röhögnéd magad rajta könnyesre először. A Real Madrid jelenleg nem lehet sokkal jobb csapat, mint a Stuttgart és az Olympiakosz. Sőt!. Szóval esetében is felmerül a kérdés, hogy ha van egy BL-ben jól termelő csatára, (sőt kettő is van), akkor miért nem próbál meg rájátszani. Nem tudom, figyelted a videót, amit feljebb ajánlottam a témában. Tényleg érdekel, hogy milyen koncepciót vélsz felfedezni a gólokban, többen itt leszakértőznek.

Nem lehet, hogy azért lő Messi sok gólt, mert Ibrahimovics közelebb áll a védőkhöz és a szánalmas felszabadítások a kicsit hátrébb álló Messihez és Pedrohoz pattanak?

R-l@nch 2010.04.16. 09:41:57

@rizla: Úgy alapból nem értem Pellegrini-t a cseréivel. Egyszerűen nem nyúl bele a meccsbe soha, a cseréket rendre elkúrja, vagy későn hozza őket. Tegnap pl azért voltam ideges rá, mert a 2. félidőben könnyesre röhögtem volna magamat Higu-CR-Vaart fényjelezte támadótrió balfaszságain, ha nem éppen a Realnak drukkolnék. Réges-rég be kellett volna hozni Benzema-t már, majdnem rá is fáztunk erre. Szerencse, hogy Vaart be tudott szenvedni egy gólt, igazából nem tettem volna rá nagy összeget a holland góljára.

R-l@nch 2010.04.16. 09:43:59

@rizla: Ha így játszunk a következő meccsen, tuti szopás. A Valencia szét fog kontrázni minket, ott nem lesznek Piatti-k, akik elbarmolják a ziccert, Silva, Villa, vagy Mata kíméletlenül be fogja vágni őket.

Tika_ 2010.04.16. 11:15:51

@R-l@nch: respect, magam sem tudtam volna ennél jobban megfogalmazni :)
@értelmetlen_nevű: mutass már olyan eseteket, ahol olyan kommentelőkre reagáltam, akikre korábban azt mondtam, hogy azontúl ugrom a kommentjeit, te mindent látó :)
(tuti, hogy legfeljebb néhány kivételt találsz)
Nem értem, hogy mi a bajod ezzel. Nekem ez nem munkám, ide hobbiból járok. Van elég hülye és stressz a munkámban, ugyan miért kéne itt is idióták f*szságaival idegesítenem magam??
Szerintem hozzátartozik, hogy jelzem, hogy ezentúl ne írjon nekem, mert nem fogom olvasni.
Valamint jelzés a Közösségnek, hogy íme egy díszpéldány, vigyázni vele - örülnék, ha mástól is olvasnék ilyet; nem nekem kéne minden hülyét kiszűrnöm, hanem mások is tennék.
@rizla: Mi vele a baj, mester? Én bírlak téged, ezért kérem, hogy próbáljunk meg megoldást találni, mert nem akarok az idegeidre menni.
Legyen helyette inkább valami rövidítés az imho, szvsz, rotfl mintájára, hogy msze = Minden Szavaddal Egyetértek?
Azért nem örülnék, ha kiirtanánk, mert egyrészről, ha valaki nagyon jól megfogalmazott valamit, akkor minek ragozzam, írjam le újra. Írhatnám, hogy msze, vagy totál egyetértek, de rövidebb, átláthatóbb.
Másrészt igen, én is láttam a Brian életét, hogy mindannyian egyéniségek vagyunk, de azért ölég sok mindenben kialakulhat egyetértés, vagy legalább táborok. Sokkal áttekinthetőbb.
Számomra legalábbis kiba zavaró, h q sok komment van, viszont kevés jó . márpedig ez nagyjából törvényszerűen így van. 150-ből kell kiszűrni 5 jót, és erre nem mindig van időm. Ha bármi segítséget kapnék, hogy melyek az igazán jó meglátások, és nem kéne minden xaron átverekedni magam, annak n örülnék.

Sath 2010.04.16. 12:22:18

sportgeza.hu/futball/2010/04/16/ronaldo_visszahozta_az_arat_a_real_madridnal/

1,2 millió eladott mezből megtérült a 94 milliós vételár.

Egy mez eladási ára 85€, ez alapján akkor 94 millió osztva 1,2 mileladott mezzel = 78,34€

Vagyis a madrid minden eladott 85€-s mez után kapott tisztán 78,34€-t.
A maradék 6,66€-n mezenként pedig szépen megosztozik a márka tulajdonos, gyártó, eladó, szállító, C Ronaldo esetleg....

Ugyan már Perez úr.... ezt lehet, hogy sokan benyelik, de attól még ez egy kamu szvsz.

montipájton 2010.04.16. 12:28:36

@Tika_: ennél visszataszítóbban nagyképű szöveget még nem írtak az NST történetében, gratulálok, mester.

(szerencse, hogy engem is ignorál, így nem fogja lereagálni.)) )

hakapesz imi 2010.04.16. 12:35:25

@Tika_: eddig nem is tudtam, hogy ekkora beképzelt egy pöcs vagy... Ma is okosabb lettem.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.16. 13:26:21

tegnap a VdV, CR, Hg trió elég keményen nyomta az ellen 16-osánál. Pellegrini mester kinjában kitalált tán valamit? szélen nem nagyon csinált a Madrid érdekeset (bár csak részleteket láttam a meccsből, főleg 2. fele). de ezek 3-an nagyon kevertek. Hg kicsit kiógott a társaságból, de igyekezett ő is (ő volt gondolkodásban a leglassabb, nekem úgy tűnt, meg pontatlan is volt). de azt a gólt benyomták. valószínűleg azért volt annyira ide-oda a meccs, mert 3-an is ott sürgölődtek-forgolódtak a 16-oson. a közép kissé lukas lehetett.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.16. 13:33:42

@Endoscope: Pellegrini kinevezésének nagyon örültem tavaly. Egyszerűen azért, mert nagyon könnyen beleeshetett volna olyan hibába a vezetőség,mint Xabi Alonsoval történt, hogy mire leigazolták, már elkezdte a felkészülést a Liverpoollal. Egy edzőnél ez nem ilyen szerencsés. Pellegrini jó választásnak tűnt akkor, az egyik legtöbb tapasztalattal rendelkező spanyolországi edző volt (ne feledjük Resino, Jimenez és Emery tevékenykedtek a Villarreal közvetlen riválisainál). Ismerte a bajnokságot is, tehát bőven lehetett volna elképzelése arról, hogy mi az ami még belefér csapatépítésbe és az eredményeket is hozza.
Erre elkezdett rotálni, amivel nem is lett volna probléma, de az Allorcon elleni szopóig Drenthe, Gago, Granero, van der Vaart és Raúl ugyanolyan fontos játékosnak tűnt, ugyanannyit játszottak, mint Kaká, Alonso és Ronaldo. A kudarc némileg kiigazította a keretet, de nagyjából ennyi volt az összes pozitívum.

Pellegrini ott rontotta el, hogy okosabbnak gondolta magát Beníteznél, Ancelottinál, Fergusonnál, de még Claude Puelnél is.Vettek egy játékost, akinek Wayne Rooney volt a balszélsője. Egyértelműen hiba, hogy egész évben ki sem próbálta, hogy milyen lenne rá kihegyezni a csapatot. El lehet dönteni, hogy Pellegrini vagy Feguson találta meg jobban Ronaldo posztját és szerepét, de azért a két csapat (a tavalyi Manchester és a mai Real MAdrid) eredményessége, összjátékbeli pontossága és a sebességkülönbség nagyon jól támpont lehet, hogy melyik edző jár jobb úton.
Olyan csapatot nem lehet jelenelg építeni, amilyen a Manchesternek volt. Onnan egyedül Ronaldot lehetett elhozni és ki kellett volna találni valami mást.
Például Ancelottitól vagy Beníteztől nem csak játékost hozhatott volna, hanem ötletet is.
Alonso-Gerard-Torres, Pirlo-Kaká-Inzaghi. Letisztult forma, mondhatni egyenes.
Kell egy játékos, aki jó pontosan tud passzolni, kell egy játékso, aki (és itt el kell vonatkoztatni a bajnokságtól) képes 4-5 gólt vállani egy Bl szezonban és kell egy játékos, aki (és itt is el kell vonatkoztatni a bajnokságtól) 8-10 gólt képes lóni egy adott BL szezonban.
Van a Madridnak olyna játékosa, aki képes 8-10 gólt verni egy BL szezonban, ha szabadjára engeded? Persze,hogy van.
Van olyan játékosa a Madridnak, aki képes olyan szintű termelésre,mint Stevie G vagy Kaká szokott egy csatár mögött.
Van Madridnak olyan játékosa, aki képes pontos labdákat kiszórni 20 vagy 40 méterre, attól függően, hogy Stevie G-t, vagy Inzaghit akarja megjétszani. Akarom mondani Kakát vagy Torrest. Vagyis Kakát vagy Ronaldot.
Természetesen mindez csak fikció, de Kaká szempontjából azért is előnyösebb Ronaldo, mint Inzaghi, mert a játékstílusból következően előbbi labdával is képes tereket nyitni neki. felmerül a kérdés, hogy az a különbség,ami Seedorf hiánya miatt adódik, ellensúlyozható-e a Ronaldo és Inzaghi közötti fizikai különbségekkel. Erre például 10 hónap alatt szerintem láthatóan váalszt kellett volna kapnunk.
Benítez rendszere annyiban más,hogy nála nincs Seedorf, de cserébe vannak szélsői.
Erre sokan mondhatnák, hogy kipróbálták ezt hiszen Alonso, Kaká előtt játszott, de Pelelgrini egy csomó kacskaringót épített a csapatba. Például Graneroval, van der Vaarttal,Gutival, Raúllal és Higuannal a kapu és ALonso között már már komoly tömeg van. De az sem volt jó, amikor Alonsot kiemelte és néha egymás mellett játszatta Kakát, Alonsot és Ronaldot. Mindkettő probléma, mert a rendszer látszólag akkor működik, ha Gattusok, Mascheranok, Ambrosinik nagyjából azzal törődnek csak támadásban, hogy ne vegyék el a kilátást Pirlo és Alonso elől, vagy ha mégis mindenráon támadni akarnak, akkor azt is inkább a vonal mellett tegyék, Kuyt (a védekező csatár), Babel, Riera.
Pelelgrini ezzel szemben tényleg meg sem próbálta egy kicsit nyújtani a csapatát,, hanem fogta és egy darálót csinált, ami teli van "remek" játékosokkal, de azért azt látni kell, hogy Seedorf szintjén senki nem tudott játékba avatkozni idén, Gólt alig lőttek a négy Bl nyolcaddöntős elleni párharcaikon, miközben a darálással minden spanyol csapatot maguk alá gyűrtek.

Ez a rendszer arról szól, hogy olyan a jelenlegi szisztémában a bajnokságban remekül teljesítő játékosok, mint Guti és Higauín kispadra szorulnak, Marcelo és a Diarrák miatt. Guti esetében ez már inkább múlt idő, de minden játékos profitálhatott volna belőle, ha valamiféle koncepció halvány jelei mutatkoznak, Ugyanis szerintem, ha Guti egy évig lett volna Alonso cseréje a Poolban, vagy Pirloé a Milanban, nagyjából velük emlegetnék egy szinten. Lenne identitása. Nem egy Guti lenne, aki ugyan jó, de igazából még pozicíója sincsen, játszott már mindent védőn kívül és hát valószínűleg többen örülnek neki, hogy elmegy nyáron, mint ahányan nem. Higuannak is jobb lenne, ha kvázi Ronaldo tartalékjaként néha Kakával passzolgatnának, profitálhatna belőle. de Kaká heylén valószínűleg. A probléma jelenleg az, hogy nincs koncepció, hanem vannak egyéniségek és mindenki saját stílusát meg amit maga jónak gondol azt tolja.

Ferguson, Ancelotti, Benítez még védhető is, na de Claude Puel a legkevésbé. Mármint vele konkrétanis meccselt a jelenlegi Real Madrid és miközben éppen Pellegrinivel törölte fel a padlót a saját csapatának szurkolói Benzemának tapsoltak a leghangosabban. Puelről csak azt tudjuk, hogy ez a béna edző akkor is játszatta Benzemát, ha nem edzett és mégis lőtte a gólokat. Ehhez képest gyakorlatilag használhatatlannak tűnik. Valójában az is. Nem hsizem,hogy sokan látták játszani Franciaországbban viszont ismerek olyat, aki nálam többet tud róla. Meg is kérdeztem és az jött le, hogy egy labdavivő csatár. A srác rendszeresen kimegy szélre a labdáért, sőt néha még Xabi Alonsoig is visszamegy érte. Tök nyugodtan viszi be három védő közé akkor is, ha nincs lendülete, sőt néha idegesítő, amikor megállítja a labdát, megvárja míg a védők felállnak ellen és csak akkor indul. Nagyon eltérő az elmúlt évek stílusától. Különösen ha beugrik, hogy Raúl, Nistelrooy vagy Higuaín hogyan vezetik a labdát.
Valószínűleg nehezebb beépíteni a csapatba,mint bárkit, hiszen még a darálós stílusba sem sikerült megtalálni neki a helyét, de ugye ezzel így van Kaká is és valószínűleg Alonso is csak azért van a pályán rendszeresen, mert még darálni is jobban tud, mint Gagoék.
Nagyon sokan, nagyon sokat vártak a Real Madridtól. Maguk a játékosok és az edző is. Egyértelműen megzavarta őket, hogy látszólag gyorsan sikeresek lettek, így változtatási kényszer nem alakult ki már a Milan vagy Lyon elleni zakók utána sem. Igazából Pellegrini még tegnap sem fogta fel, hogy az utolsó fordulók nem arról szólnak, hogy szereznek-e 98 pontot, mert az megint csak arra lesz jó, hogy elmondhassa valójában mennyire kiemelkedő is az ő Real Madridja. Ezen meg már a Lyon elleni derbi előtt is könnyesre röhögték magukat a szurkolók.
Hat forduló alatt megmutathatná, hogy tényleg képes építeni valamit, kialakítani egy eltérő követelményrendszert, ami nem a bajnoki sikerekre, a Jerezek minél nagyobb arányú legyőzésre fókuszál. jelenleg kizártnak tartom, hogy maradjon és az is, hogy Spanyolországból legyen edzője a Real Madridnak.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.16. 13:49:56

@Sath: Valószínűleg kimaradt neked, hogy "csak Madridban" adtak el annyit.

Mr.AT 2010.04.16. 13:55:57

@pancho_sanza: Igazából itt kvázi divat lett téged fikázni meg kritizálni, de ettől függetlenül azt kell mondjam, kurvára szívesen olvasom a hozzászólásaidat, és szívesen olvasnám ezt posztok formájában is.

+1

TheSt!g 2010.04.16. 14:01:40

@Mr.AT: "szívesen olvasnám ezt posztok formájában is"
-1

montipájton 2010.04.16. 14:49:33

@pancho_sanza: Kakának egyértelműen edzői felelősség megtalálni az igazi helyét, ill. a csapatnak az igazi, Kakára épülő szerkezetét. Egyszerűen nem tudom értelmezni azokat a kommenteket, hogy "nem ide való", "minek vettük", stb.

Ugyanakkor olyasmit hámozok ki nem rövid eszmefuttatásodból, hogy olyan edző kellene Madridba, aki BÁRKIT kibasz a csapatból, ha a tiszta játékrendszerébe nem illik bele, vagy már nem elég jó hozzá.

Úgyhogy Mourinhonál nem kellene alább adnia Pereznek.))

montipájton 2010.04.16. 14:50:08

Ja, tényleg írhatnál posztokat megint.

rizla 2010.04.16. 16:08:23

@pancho_sanza: de már elmondtam, én osztom azt, hogy ronaldo üzemi gólgyártására kell kihegyezni a támadójátékot. pusztán horas indoklása totál hülyeség.

horas 2010.04.16. 16:45:22

@pancho_sanza: Hát a helyi erők engem lenevetségeznek rendszerint,de hullára egyetértünk,de szerintem te is így voltál az én kommentjeimmel.Amit hozzá tennék,hogy a Real még mindig nem találta meg a saját taktikáját identitását.Az a baj,amíg ez így lesz igazolni is nehéz lesz,mert nem konvepviózusan posztra fognak igazolni,hanem jön még egy überklasszis,hogy még egy ember legyen akikkel egymás lábát tapossák a pályán...

horas 2010.04.16. 16:57:00

@rizla: AZ a baj veled,hogy hiába tűnsz értelmesnek,csak a saját kabaládat hajtogatod,az egész mondókámban,de vizionálod bele ezt a hierarchiai dolgot...

Van Persie-Bendnter példával teljesen szemléletes és érthető példát adtam,de te rágod a szert és jössz ilyen baromságokkal,hogy Ibrahimovic akkor miért passzolhat Pedro-nak...

Butaság ...

rizla 2010.04.16. 17:11:50

@horas: veled meg leginkább az a baj, hogy ha vannak is jó gondolataid, "érdekesen" beszéled a magyar nyelvet.
de akkor vegyük át újra: nem attól lesz valaki előkészítő vagy befejező játékos, hogy mekkora sztár, vagy milyen jó játékos. például ronaldinho a fradiban is irányítana a csatárok mögül, akkor is, ha ő lenne a legjobb csatár a csapatban. ahogy te érveltél, az így hangzott, nem én vetítem bele. ha mást akartál mondani, tanulj meg beszélni.

rizla 2010.04.16. 17:13:13

@horas: "Van Persie-Bendnter példával teljesen szemléletes és érthető példát adtam"

pont, hogy teljesen szar példa, van persie ugyanis kiváló előkészítésben, bendtner viszont baromi rozsdás az összjátékokban. akkor melyiket is rakjuk előrébb...?
arról nem is szólva, hogy az ék posztja és szerepköre csapatanonként változó, mást és mást követel meg.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.16. 18:58:07

jó emberek! senkinek nem tűnt fel a CR-VdV-Hg* trió kavarása kispályás üzemmódban az ellen 16-osánál? az elrontott kiugratások, melyek nemes szándékra, és komlexebb játékfelfogásra vallottak (vélemény)? vagy ez egy szokványos 1-2 lett volna? mert annál szerintem sokkal kisebb területen játszották, direkt mentek egymás mellé....
* Hg higany vegyjele azaz Higuain rövidítése. én találtamm ki, asszem.

PéPé 2010.04.16. 20:52:16

@Keelhaul: Először hogy Kaká nem lát a pályán: Bl döntő 2007 Milan-Liverpool, Inzaghi második gólja.
Nincs fizikuma:gyors,magas, erős
Nem tud irányítani: Hát igazából ő nem irányító hanem tkp. A másik meg hogy a támadó harmadba kis játékokba és annak szervezésébe nagyon jó.

C egy síkú:kis játék, csel, lövés, pontrúgás, fejelés

PéPé 2010.04.16. 20:55:36

És akkor most jön hogy szerintem mi lenne a legjobb taktika aki mindenkinek feküdne:

Van taktikánk csak nem a legjobb. A támadás felépíttessel nincs gond. 4-5 passzból feltudjuk, vinni az ellenfél térfelének a közepére a labdát. Viszont itt még kiscsapatok ellen át tudjuk játszani, addig már nagyobb csapatok ellen nem sikerült. Ez azért van, mert egyszerűen gyengébbek és ezért itt még át tudjuk játszani kis játékkal az ellenfelet. Ezen kívül tatikailag sincsenek ott, mint egy nagy csapat. A nagy csapatok (akik erősebbek) ellen azért nem megy, mert ... Nem tudom valaki, észre vette-e hogy a játékunk hasonlítt az Arsenaléhoz. Gyors támadásépítés, majd gyors kis játékkal megbontás. Ez nálunk azért nem megy, mert C nincs a szélen. Ha ott lenne, több lenne a terület középen. És Pellegrini taktikájában fontos a jó szélsővédők, akik betudják, játszani a széleket. Ebből kifolyólag, ha lenne két jó szélsőhátvédünk, akkor, amikor C a jobb szélen akkor a balvédő segíti a támadást, ha ballon, akkor a jobbvédő. A másik támadásban lévő hiba, vannak olyan szituk, amikor Xabi túl fel tolódik, ez azt jelenti, hogy egy hogy ismét 20*10-es területen van 3-4 játékos. Az Arsenal ezt úgy oldotta meg, hogy Song szinte a védőtengelytől kb. 5-10 méterre van és nem feltolva harmadik középső középpályásnak. Kb. ilyen mélyen kéne Xabinak játszania. Ha ez sikerülne mélysége is, lenne nem csak széle, valamint a két középső középpályásnak lenne terülte szervezni a játékot. Valahogy így nézne ki a csapat:

--Arbeloa—Ramos—Pepe—Marcelo
--------------------Xabi—
-----------Guti-----------Vdv
--Cé-------------Kaká
--------------------Benz

Vagyis a félpálya előtt lenne feltolva a védelem. Előttük kicsit Xabi aki mélységből irányítana. Előtte a középső harmadba a két kp valamint az egyik szélsővédő (aki segíti a támadást). Kaká egy szabadon mozgó támadó középpályás. Cé a szélen. Benzema meg a csatársorba. Ez hasonlít a Barca játékához, csak mi gyorsabban játszanánk. Ezt úgy lehet Pellének elérni, hogy C a szélen valamint a szélsővédő, Xabi hátrébb és így, máris van a csapatjátéknak mélysége és szélesség, ami azt eredményezi, hogy gyorsabb és eredményesebb (,látányosabb) lesz a játékunk.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.17. 10:52:03

@Mr.AT:

Panchonak vannak nagyon jó és érdekes meglátásai, azt meg, amikor a spanyol futball felsőbbrendűségét ecseteli, én mindig nagyon élvezem; de vannak elképesztő melléfogásai is. A napokban visszaolvastam a Chelsea-Barca meccshez írt kommenteket, amelyek arról árulkodtak, hogy Pancho még akkor ( a Lyon elleni 5-2, a Real elleni 6-2 után) is kitartott a "katalán gödör" koncepciója mellett, és esélyt sem adott a Barcelonának a Manchester ellen. Ehhez valami egészen brutális futballvakság kellett. Szóval óvatosan szükséges olvasni a megjegyzéseit.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.17. 11:39:31

@Mr.AT: az kettővel fölötted egy poszt, kérlek szépen.

Mr.AT 2010.04.17. 12:43:11

@_benito: Csak épp nem pancho írta az aláírás alapján. :-)

krysal 2010.04.17. 14:48:33

@pancho_sanza: ezzel most történetesen javarészt én is egyetértek, azonban bizonyos játékosoknak meg lehetne találni a helyét. Ilyen például Higuain és néha-napján beépíthető lenne Guti is. Akit el kellene felejteni, az leginkább Granero egyelőre.

Aláírom, ki lehetne hegyezni a támadójátékot Cére, Higany elférne amolyan "árnyékszélsőként". Az edző felelőssége leginkább az, hogy értékelhetően megtalálja a játékosok helyét. Ebben egyre inkább megbukni látszik Pelle sajnos.

@montipájton: üdv a klubban.

...egyébként feltűnt valakinek rajtam kívül, hogy a mostani Madridi nyilatkozatok (Van remény, Megcsináljuk, etc) vészesen hasonlít a "Csak a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot" szövegre (excuses á moi, ez nem volt teljesen pontos idézés)? Legalább olyan semmitmondó, mint amennyire tartalommal teli volt a Capello-féle "feltámadáskor".

Boodler 2010.04.17. 17:46:00

@krysal:
"...vészesen hasonlít a "Csak a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot" szövegre..."

Hagymás babot a Realnak! :)
süti beállítások módosítása