Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Erre vártunk: El Clásico

2010.04.10. 12:51 Garcia bőrmester

Az El Clásico alapfogalommá vált a labdarúgást szeretők közös tudatában, köszönhetően a ténynek, hogy történjen bármi a spanyol labdarúgó bajnokságban, a két óriásklub szurkolói egész évben a két párharcra vannak kihegyezve. A jelenlegi szezon egészében véve is kiérdemelné a klasszikus elnevezést, hiszen már az átigazolási időszaktól kezdve fenték egymásra a fogukat az ősi ellenfelek. Rengeteg fronton megy a harc a Real és a Barca között. Identitástudat, politikai és nemzeti érzelmek öltenek testet a mérkőzésben, miközben elvileg egy játékról van szó, amit a világ minden részében, mindenféle szinten űznek az emberek. Aki kíváncsi a legfőbb szempontokra, amiket előzetesen döntőnek vélünk, lapozzon tovább. Még egy dolog, mielőtt bárki hinne a meccs előtti nyilatkozatoknak De. Ezen múlik.

Ezen múlik

A Real számára a tavaszi szezon második fontos meccse következik, a Lyon elleni visszavágó után. Nem kérdés, szeretnék bizonyítani, hogy nem kizárólag azért tartanak lépést a bajnokságban a Barcával mert a többi csapat gyenge hozzájuk képest. Ha képesek megnyerni a meccset azzal akkora önbizalomra tesznek szert, hogy a további mérkőzéseken nem lesz problémájuk a győzelem megszerzésével.
Guardiola is azt hangsúlyozza, hogy nem ezen az egy mérkőzésen múlik a bajnoki cím sorsa, nem is annyira a lelke mélyén, ő is tudja azonban, hogy ha nyernek ma, akkor akár egy vereség is belefér még a hátralévő mérkőzéseken, még akkor is ha a Real mindegyiket megnyeri. A motivációval semmi gond nincsen, hatalmas pluszt jelent lelkileg az Arsenal elleni továbbjutás, mert annyira simára sikeredett, hogy enyhe kifejezés rá az erődemonstráció.

Új tizes

Messi játékára külön ki kell térni, nem azért mert úgy gondoljuk, hogy ő a Barcelona egyetlen fegyvere, hanem azért mert a jobbszélről középre húzása oly mértékben megváltoztatta a Barcelona bevált játékát, hogy az ellenfelek most ezzel nem tudnak mit kezdeni. Nem azt a klasszikus irányító posztot játssza az argentin, amiről már ezen a fórumon is sokat beszéltünk. Azért óriási húzás Guardiolától a középső poszt, mert Messi erényei közül még többet ki lehet így használni. A védőkre rágyorsítás itt is megvan, viszont többször kerül lövőhelyzetbe a szélesebb tér miatt és az ellenfélről lepattanó labdákra vagy visszatett passzokra is közelebbről tud rácsapni. Amíg a jobbszélen játszott, addig sem volt ajánlatos a Barcelona ellen eladni a labdát, de így, hogy Messi csaphat le ezekre középen, egyenesen életveszély. A 10-es posztról való értekezéseink során megállapítottuk, hogy az irányító típusú játékosok kénytelenek voltak kihúzódni a szélre vagy feljebb lépni a támadósorba amióta bekerültek a futballba a nagyon kemény ütköző középpályások és a pálya közepén „vérfürdőt” rendeznek, ha valaki ott akar pengézni. Messivel meg lehet csinálni, hogy az edző visszaküldi középre, mert ő átmegy mindenen, nem zavarja nagyon, ha közben rugdossák, leütközik, sőt néha úgy tűnik, hogy attól gyorsul fel.

Alien és Predator

A Real űrlénye, C.Ronaldo az az ember, akivel nagyot fogott a királyi gárda. Lehet szidni a patkány stílusa miatt, amivel például a Santander ellen is kiprovokálta, hogy jól alárúgjanak már 2-0-nál, de ő az a játékos, aki nem kell motiválni, akármekkora sztár is legyen. Minden egyes nap úgy kel fel, hogy azt gondolja magáról, ő a világ legjobbja, és ha a pályára lép, akkor csak a maga kedvéért, meg is próbálja ezt bizonyítani. Rá kell építeni a csapatot, mert máshogy nem lehet kihasználni az erejéből és gyorsaságából adódó hatalmas előnyöket.
A Madrid ragadozója, Gonzalo Higuaín eddig sokszor bizonyította, hogy megvan benne a meccseket eldöntő képesség. Ma léphet egy szintet, ha a világ legjobb csapata ellen tud esetleg döntő gólt szerezni. Véleményünk szerint nem fog, hacsak a következő részben foglaltakat meg nem fogadja Manuel Pellegrini.

A taktika

A Barcelonától nem lehet elvenni a játékát, nem lehet őket megakadályozni abban, hogy náluk legyen a labda. Illetve lehet, de ahhoz a Madrid középpályája kevés, erőtlenebb, mint a tavalyi Chelsea. Amennyiben ez így lesz és a hazai pálya feltételezett hátránya ellenére a katalánoknál lesz a labda, akkor arra viszont bőven képes lehet a Real, hogy kontrákból beverjen egy-két gólt. Itt jön a képbe Higuaín. Iszonyúan kell ma este koncentrálnia, mert lehetőleg az első adandó alkalommal célszerű lenne gólt szereznie és nem kétséges, hogy lesz is erre lehetősége. A Realnak visszább kell állnia és vállalnia kell a kisebb csapat szerepét ahhoz, hogy nyerni tudjanak, jövőre majd kitalálhatják, hogy hogyan kerekedjenek felül a Barcán játékban, de most ez az esélyük.

Bizonytalanság

Több a bizonytalan elem a Real oldalán. Nem tudjuk igazán, mire képes komoly védekezés címszó alatt a két szélső hátvéd. Nagyon kevésszer került olyan helyzetbe idén a csapat, hogy ők emberükre akadtak a szélső személyében. Marcelo, Arbeloa és Ramos is inkább akkor játszott jól eddig, amikor rendszeresen segíteni tudták a támadásokat és lényegében árnyékszélsőként viselkedtek.
A középpálya belső része, ha lehet még rizikósabb. Guti pályára lépése esetén, fogalmunk sincs, milyen játékot fog produkálni, míg a másik oldalon Xavi és Iniesta esetében pontosan tudjuk. Ugyanez elmondható a mellette játszó másik támadóbb középpályásról, Graneróról vagy Van der Vaartról is, csakúgy mint a szűrő poszton feltűnő, változó emberekről.
A Barcelona egyetlen bizonytalan pontját is a szűrő személyében látjuk, abban az esetben, ha ezt a posztot Busquets tölti be. Ha Touré játszhat itt, akkor nem lesz gond, annyi, hogy számítva a Real lerohanási próbálkozásaira, nem fog fellépni a támadásokhoz az a játékos, aki ezen a poszton szerepel majd.

Nem hiányzó hiányzók

Kakáról kiderült, hogy összességében egyáltalán nem hiányzik a Madridból. Nem tud két teljesen különböző stílusú emberre épülni a Real játéka és akkor már egyértelmű C.Ronaldo választása, aki soha egyetlen meccsen nem tűnik el a mezőnyben. Kakát nem kell megváltoztatni, egy olyan csapatban kellene játszania, ahol ő a központi figura.
Ibrahimovicsról a szezon előtt azt gondoltuk, hogy ő van annyira jó játékos, hogy tudjon alkalmazkodni a Barcelona játékrendszeréhez. A mai meccsen lehet, hogy jól jönne, mert a Realt talán nem tolja annyira a kapuja elé a Barcelona, mint más csapatokat és adódnának olyan rések, mint az Arsenal ellen idegenben. Nem kell azonban változtatnia most Guardiolának és akkor sem kéne, ha Ibra rendelkezésre állna. Messi elé középre nem kell senki, nagyon jó lesz így, hogy a két másik csatár leviszi a szögletzászlóhoz aktuális emberét, hogy Messi el tudjon szaladni a labdával a gólvonalig.

Ha már változtatás

Akkor Pellegrini törje azon a fejét, hogy mi módon zavarja meg a Barcelona játékát. Bár nem divatos, de simán meg lehetne próbálni a két Diarrát emberfogóként játszatni Messi és Xavi ellen középen. Ebben persze benne lenne a sárga lap rizikója, de ha ez a két ember nem kap megfelelő ellenállást, akkor eldőlt a középpálya helyzete. Az előzetes hírek szerint azonban Pellegrini a Gago-Alonso-Van der Vaart belső triónak szavaz bizalmat és Marcelonak balszélsőként lesz majd szerepe.

Guardiolának az okozhat fejtörést, hogy ha a fent elmondottak szerint óvatosabban kell használnia a védekező emberét, akkor nem fog-e hiányozni egy láncszem a passzolgatós játékból. Véleményünk szerint a Real az elején neki fog menni a Barcának és csak később alakul ki a labdabirtoklással elért fölény és ekkor annyira be fog tudni lépni a játékba Busquets vagy Touré, hogy mehessen a labdajáratás. A Madrid fenti taktikája esetén azonban kevesebb gondja lesz a Barcának, mert játszhatja a saját játékát a nem is túl védekező, nem is túl támadó ellenfél ellen.

Este 10 óra

Szombati napokon, különösen ilyen jó időben, adódik egy csomó más lehetőség ebben az időpontban. Ma nem. Tessék mindenkinek leülni a készülék elé és megnézni a rangadót, mert akárki akármit mondjon is előzetesen, a kapcsolás első pillanatában látni fogjuk az arcokon, azt a feszültséget, ami semmi mással nem hasonlítható össze. Meg fogják nekünk mutatni a pályán lévőket és a valószínűleg utolsó klasszikusára készülő Raúl, Guti és a szintén utolsó fellépésére készülő Mejuto González arcát is. Szerepelni fog Johan Cruyff és Laporta a képeken és részévé válnak a történelemnek, ami 1929 február 17. napja óta íródik, amikor a Real Rafael Morera Lopez két góljának köszönhetően 2-1-re legyőzte a Barcelonát.

489 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr731909486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Keelhaul 2010.04.11. 00:14:23

@Árpádka: Új csapat? Visszamegy Fabregas és 6-8 évre megvan a tengely.

R-l@nch 2010.04.11. 00:15:40

@Keelhaul: Előtte Ribéry jön Henry helyére, oszt szevasztok!

Mala Suerte 2010.04.11. 00:16:34

@értelmetlen_nevű: Alvest is ki kellett volna zavarni, ha már itt tartunk... Egyébként Ronaldo a vicc kategória legalja volt, még szerencse, hogy van Xerez meg Tenerife, ami ellen megmutathatja, hogy ő valójában milyen jó játékos.

drosiii 2010.04.11. 00:21:18

@matthe07: Miért bántod? Ráerőltetnek egy szerepkört ami nem működik, de legalább igyekszik kihozni belőle valamit...

A madrid szurkolók nem látták korábban játszani hogy most haragszanak rá? ha látták akkor meg nem tűnt fel nekik hogy a madridban más szerepkörben játszik?

értelmetlen_nevű 2010.04.11. 00:24:32

@matthe07: lehet, mondjuk őt én már a kezdő sípszónál kiállítanám legszívesebben. Ettől függetlenül ma Ramos volt a legalja.

Iustizmord 2010.04.11. 00:24:55

1. rnaldo túl van hype-plva
2. messi viszont messze nem
3. guti passzai órisiak de tényleg nem egy szorgalmas gyerek, xavi igen s ezzel jobb
4. a barca labdabiztossága és hidegvére elképesztő
5. a barca minijei úgy dőlnek mint a zsák ha egy 175cm-nél magasabb védő rájuk fúj (kivéve tán messi), a PL-ben ez nem menne
6 a real viszont vágta is a fát hátul meg középen
7 casillas tényleg ász
8 a real meg a kaput nem találja el egészségesen

szal a realról annyit, amit egy haverom mondott egy vesztes meccsünk után: "vakok ellen fesztivál, oszt ha jön egy normális csapat egyből szpunk"

értelmetlen_nevű 2010.04.11. 00:26:41

@drosiii: az, hogy rosszak a beadásai, cselei és lövései, nem szisztéma függő.

rizla 2010.04.11. 00:27:44

@értelmetlen_nevű: dani alvesre ma sem lehettünk büszkék, nem is vitás, de legalább busquets nem fetrengte túl magát, az is valami : DDDDD

ramosnál meg egyszerűen elgurult a gyógyszer.

Domingo 2010.04.11. 00:29:54

Mindenki kedvenc NSO fórumán megkezdődött a makkerbarcázás. :D

Iustizmord 2010.04.11. 00:30:04

alien elég szeppent kis ET-nek tűnt, predator meg csak vicsorgott, harapni nem tudott.

Iustizmord 2010.04.11. 00:31:02

@rizla: meg lehet érteni ramost, legalább úgy akart este lefeküdni hogy egyet -kettőt jól agyorúgott. mert ez ugye nem meccs hanem háború :o)))

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.11. 00:41:16

@Keelhaul: Ez az "Higuaín alig kapott labdát" teljesen érthetetlen. Ezzel azt akarod sugallni, hogy a jó labdák teszik őt klasszis csatárrá? Mármint, ha egy jól fejlett makákó majmot vagy Torghelle Sanyit beteszed centerbe a Valladolid ellen, akkor ő is lő 23 gólt a kapott labdákból?

Domingo 2010.04.11. 00:44:29

@pancho_sanza: A makámó majmos poénért szerintem ezt kár volt leírni.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.04.11. 00:45:50

Kivételesen haveroknál néztem a meccset, nem volt alkalmam NST-zni, és nincs is energiám visszaolvasni 400 kommentet. Összefoglalom a véleményem, aminek nagy részét előre is sejtettem, de megint megerősítést nyert.

Kezdem az ellenféllel: hatalmas gratuláció, ez a legjobb csapat, amit valaha láttam. Messi nem ember, de engem nem is ő köt le... XAVI-nak aranylabdát, vörösszőnyeget, meg fele királyságot, mert Zidane óta nem taposta ilyen ember a középpályát. Oké, hogy Sanyinak hiába adott volna ilyen labdát, aligha tette volna maga elé gégével, na de akkor is... Döbbenet!

Ha valaki mégegyszer egy napon említi Cé-t a fent nevezett bármely két úrral, madridistaként kérem ki magamnak. A mai meccs ismét fényesen igazolta véleményem - ami lehet csak egy vesszőparipa, mint pancho némely állítása (azok közül sokkal egyetértek) -: Cé használhatatlan ilyen meccsen. Egy ipari nagy 0 volt. Az első percekben mutatott öncélú szólója, amikor 2 brilliáns csel után egy harmadik nonsense-t vállalt a passze helyett, majd a műesés után lesen ücsörög, mikor már visszafele menne a támadás gyönyörű ars poeticaja volt, de legalább megint van pár közeli kamerába grimaszolás. Marhára nem érdekel, miket biciklizik a Karancslapújtő ellen, vagy de szép volt a kötény mielőtt szerelték... Le persze félig sérülten sem lehetett cserélni. Alázat ok, edzés ok, képesség ok, de a sport 90%-ban arról szól, mennyire vagy ott fejben. Köszönjük, elégtelen!

Pozitívumok tőlünk: Casillas a legnagyobb még mindig, mégha nem is ez élete szezinja. Mi volt már az a két védés? :) És Guti... 2 támadásunk volt, két zseniális labdájából, röhej, hogy nem kezdett. Iszonyatosan hajtottak a fiúk - ami átment brutalitásba helyenként, Ramos hogy maradt fent az rejtély... -, de nehogy már egy Madridnál erény legyen, hogy úgy hajtottak mint egy élete meccsét játszó megye 2-es csapat...

7 hónap alatt - pancho-val maximális az egyet értésem - 0 fejlődés állt be. Se takitkai variáció, se elképzelés, se semmi. Utálom az edzőkeringőt, de Pellének nincs maradása, nem élt a bizalommal, sem a lehetőséggel. Jöhet Jose, hogy rendet rakjon, és valami elképzelést tanítson, meg némi csapatjátékot. Mi a magyarázat Guti nem kezdetésére, amikor január óta kiegyensúlyozottan jó, és az egyetlen ember, aki képes szervezni a játékot? Ok, nem lehet ráépíteni a jövő csapatát, de most a jelenben volt egy meccs... Gago idén ha 2 meccset játszott, lassú a barca középpályához, nem volt jó megoldása... Az meg már Perez fele kérdés, hogy a Robben-Sneijder-VdV trióból miképp maradt csak az utóbbi...

Csalódott vagyok. Nem a vereség miatt, mert ettől a Barcatól még otthon sem szégyen kikapni, én egy küzdelmes, parádés 2-3-at vártam, esetleg egy 2-2-t. De ez egy random hajtás volt, semmi több. Ezen a szinten ez egy semmi.

Tika_ 2010.04.11. 00:48:40

jelenleg semmit nem tudok írni, mert igazából még örülni sem tudok a győzelemnek, pedig hatalmas dolog, gratula a srácoknak, de annyira felhúztam magam, hogy az ellenfél micsoda utolsó bunkó mészáros módon játszott. Pedro többet volt a földön, mint talpon, és legalább 2 embert simán ki kellett volna állítani tőlük.
Tudom, hogy nem érdemre osztják, de ez az ellenfél semmit nem érdemel, nemhogy BL x közé jutást, még világ y legjobb csapatába kerülést sem. Gyakorlatilag mint ha a mexikói börtönválogatottal kellett volna meccselni.
Mocskos taplók.

rizla 2010.04.11. 00:50:13

@sporttárs: puhl kommentjét hallottad az esetről? amúgy tök poén, ahogy itt kuvikoltál az első fél órában, természetesen mindig találtál valamit, amivel a barcát lehetett cinkelni. hogy CR jaj jaj lesérült, de majd mi biztos kitaláljuk, hogy ezzel is a madrid kerül előnybe.. aztán kurvára nem sérült meg.
beteg vagy egyszerűen, beteg. messi tizis esetéről pedig annyit, hogy arbeloának köze nem volt a labdához, messi pedig megcsinálta a cselt, ugyan miért akart volna eljátszani egy tizit? és nem is reklamált. amit elfogadok magyarázatképp az az, hogy megcsúszott arbeloától függetlenül, aki egyébként tényleg eléggé visszahúzta a lábát.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.11. 00:50:18

@Rico1: nem hiszed el, de ezen a fórumon két hónapja Higauínnál még csak 3 vagy 4 csatár volt jobb az egész világon. Pedig azért látszik,hogy nem bír egy egész meccset komolyabb csapatok ellen. Mindig lecserélik;)

rizla 2010.04.11. 00:52:00

@_Maverick: josé akkor fog menni a madridhoz, ha megkapja azt a lehetőséget, amit eddig egy edző sem ott, pellegrini sem: azt csinálhat, amit akar, ő felel mindenért, nem szólnak be neki, hogy kit adnak el, és kit nem, majd ő eldönti.

Eastbay1 2010.04.11. 00:53:23

@rizla: Az a baj ezzel a Barca győzelemmel, hogy nagyjából megint nem sírhat az ellenfél tábora amiatt, hogy
1. a bíró elcsalta,
2. a Barcások fetrengenek,
3. ha kiállítja X-et, nem inti be a lest, megadja a sárgát/gólt akkor máshogy alakult volna.
Szóval a világ kénytelen elfogadni azt az axiómát, hogy qrvajó a Barca, és komoly csapat ellen a Real a kanyarban nincs.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.04.11. 00:53:56

@rizla: Tudom... Amúgy ez a körülmény nem menti fel Pellegrinit szerintem, mert ezt a keretet egy kicsit sem rakta össze meglátásom szerint.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.11. 00:56:06

@_Maverick: Én inkább Benítez párti vagyok, ő még profitálhat is belőle, hogy nem kell az igazolásokkal foglalkoznia.

értelmetlen_nevű 2010.04.11. 00:56:13

@rizla: hát a Chelsea-ben azért elég jól megvolt Abramovics mellett. Szerintem még nem hagyja ott az Intert, viszont ha onnan elmegy, akkor a Madrid az első számú alternatíva.

Iustizmord 2010.04.11. 00:56:36

@rizla: ezek után lehet hogy ezt is bevállalják zsozé kedvéért.

Eastbay1 2010.04.11. 00:58:38

@imici77: Wenger is ilyen keretet szeretne kialakítani, csak szerintem már eleve utánpótlásszinten elbasszák az egészet.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.04.11. 00:59:57

Hát a Barca megveri az Intert msot azt mondom, bár nem lesz sima, szal no BL. A Róma leőzhet a Seria A-ban, szóval ha rosszul jön ki a lépés, távozhat, de ez a jövő zenéje.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.11. 01:00:12

@rizla: ha jól emlékszem idén kb. egyszer szóltak bele Pellegrini munkájába, amikor Valdano megemlítette, hogy az új játékosokat kéne játszatni és építeni a csapatot. Azt hiszem, ezt jobb lett volna megfogadnia Pellegrininek a saját érdekében.

rizla 2010.04.11. 01:00:32

@_Maverick: ez a csapat nem pellegrini elképzelései szerint épült, és ennyi. ettől még lehet, hogy nem a megfelelő edző a kerethez, de más sem lesz jobb, amíg nem változtatnak a hozzáállásukon perezék.

@értelmetlen_nevű: abramovics hagyta, hogy azt csináljon a pénzével, amit akar. pont akkor zördültek össze, amikor a nyakára hozta shevát, ballackot, és előbbi miatt át kellett szerveznie a csapatát. nem is nyertek bajnokságot..

@Iustizmord: vagy pont az ellenkezője, és perez megint hoz 3 klasszist drágán, mielőtt edzője lenne a "projecthez"...

Messi88 2010.04.11. 01:01:20

hát érdekes egy meccs volt, na :)
Pepnek csillagos 5-ös, először is, és nem igaz, hogy csak a keret miatt ilyen hatékony a csapat, kellenek ezek a plusszok tőle is-lásd még Bilbao elleni hadrend.
A spanyol bajnokság elég rendesen be lett árazva, hogy divatosan fejezzem ki magam...a Real nem is tudom, hogy mit akart játszani, Gago képességeit meg inkább nem firtatnám ( még akkor sem, hogy ha tudom hogy sokáig sérült volt)
Pellegrini?? Marcelot meg minek vitte le, érthetetlen és örömteli döntés :)
lehet nagyképűen hangzik, de az Arsenal ellen és most is azt éreztem, hogy ha kellett volna, tudtunk volna jobbak is lenni, de mindkét meccsen bőven elég volt ennyi is.
Pedronak megint nem volt szinte egyetlen jó megoldása sem, de a helyzetét most is belőtte...
egyetlen embert kritizálnék a csapatból, az pedig már meccsek óta Keita, tud ő ennél sokkal pontosabb is lenni

a meccs legviccesebb jelenete az volt, amikor a vége felé talán éppen Keitának próbálta elmutogatni Pep, hogy lábra adja a labdát, ne emelgesse, mert elöl az emberek csak ilyen alacsonyabbak, nem tudom ez meg volt-e vkinek :)))

rizla 2010.04.11. 01:01:33

@pancho_sanza: a csapatot nem pellegrini építette. de nem akarom felmenteni, csak mondom, más sem lesz jobb okvetlenül, amíg az edző eleve csak harmadrangú kérdés a két sztárigazolás után..

Eastbay1 2010.04.11. 01:01:37

@Iustizmord: Nem fogják bevállalni. A Madrid működése kb olyan, mint amikor egy 10 éves játszik a Civilizationnel.

rizla 2010.04.11. 01:04:27

@Messi88: pep levágta a szokásos one man show-t a türelmi zónában, szórakoztató kívülről, de játékosként nyilván erősen érezni a lebaszásait. kiváló edző, óriási figura.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.04.11. 01:05:01

@rizla: Ez igaz, de nézd meg, egymás háta mögé adott labdát, azt sem tudják merre megy a másik, ki hol jár. Guti talál embert az erdőben, a többiek meg úgy játszanak, mintha aznap találkoztak volna először, ad hoc az egész. Lehet nem ő kérte a keretet, de azért ez nem egy szar keret, valamit lehetett volna kezdeni. Legalább egy tudatos elemet, gyakorolt figurát, tervet, vagy bármit, és legalább 2 különböző taktikai variációt látnék így hét hónap után, de nem... 1 fajta felállás, 9 fix kezdő kb. és improvizálás. Ezekről nem Perez tehet, az edző fontosságával kapcsolatos dolgokról már igen.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.11. 01:05:04

@rizla: Heynckess, Del Bosque, Cúper, Guardiola.
Hányadik éve edzették csapatukat, amikor először BL döntőt vezettek? Négyen összesen hány játékost igazoltak saját maguk kedvére az első felkészülési időszakukban?
Várjunk csak, Benítez hányadik szezonjában vezette a Poolt BL győzelemhez?

értelmetlen_nevű 2010.04.11. 01:07:44

@rizla: hé, most már álljál le! Mi lesz itt, ha Csöncsön is megérkezik?

:)

rizla 2010.04.11. 01:08:28

@pancho_sanza: oké, nem akarom leszűkíteni a madrid problémáját egy dologra, de ismerd már el, hogy az a közeg, az a légkör, ami a klubbon belül uralkodik, az hosszútávon az edzők ellen dolgozik. nem mondom, hogy pellegrini ezért szar(leginkább azért szar, mert egy ilyen barcelonát kellene megvernie a bajnokságban, bár a lyonra nincs mentség), csak azt, hogy így nem lehet kihozni a maximumot sem az edzőből, sem a keretből.

rizla 2010.04.11. 01:10:56

@értelmetlen_nevű: én sporttársat várom, az az igazság, kb onnantól fog elmenni a kedvem a kommentek olvasásától. természetesen azzal fogja kezdeni, hogy "hát nem voltam elájulva..".

Iustizmord 2010.04.11. 01:16:55

@_Maverick: mondjuk úgy hogy ezzel a kerettel egy bivalybasznádi kocsmai fociszakértő ( a traktoros Józsi, vagy a gépállomás portása pl) sem ér el sokkal kevesebbet.

Lacóka 2010.04.11. 01:20:43

@értelmetlen_nevű: @rizla: eric már senkit nem érdekel? :D

korxi 2010.04.11. 01:21:00

@Messi88: "egyetlen embert kritizálnék a csapatból, az pedig már meccsek óta Keita, tud ő ennél sokkal pontosabb is lenni"

Hát ez ez sztem mégjobban vonatkozik Dani Alvesre.
Már megint nem volt jó beadása (bár tudom, ez a mai posztja nem az a poszt volt), passza sem sok.
Nem örültem, amikor őt láttam a kezdőben, vele csinálnia kellene valamit Pepnek.
Tudom, hogy a jó beadások csak a gólösszefoglalókban sikerülnek mindig, valójában sokkal nehezebb műfajról van szó, de manapság Dani nem csak egy elfogadható arányat nem produkál, hanem mindig elbassza..
Mondjuk etz inkább az Arsenal meccs után kelltt volna leírnom.

rizla 2010.04.11. 01:21:23

@Lacóka: mindjárt végez a számolással, nyugi.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.11. 01:21:43

@rizla: Az érkezőknél nem nagyon lehetett jobb játékosokat igazolni neki. Mármint pontosan nem értem ki lenne az a játékos, aki hiányozhatott neki.

rizla 2010.04.11. 01:22:01

@korxi: ez így van, alves csapnivaló mostanában előre. pontatlan mint a szar.

Lacóka 2010.04.11. 01:23:03

@rizla: elég szarul halad. ahogy néztem, xavi kétszer kitolta szélre meg egyszer hazaadta. nagyon gáz alibifoci.

rizla 2010.04.11. 01:24:13

@pancho_sanza: nem ez a lényeg, hanem az, hogy nem az edző koncepciójához keresnek játékosokat, hanem vesznek egy rakás jó játékost (persze hellyel-közzel posztokra, de baszki, azért nem mindegy, hogy kaká játszik irányítót, vagy xavi, érted, mind a kettőt a legjobb irányítóként jellemzik, aztán kurvára más játékstílus), és miután megvannak, erre a masszára próbálnak ráerőltetni egy formát, ami működik. fordítva logikusabb lenne, nemde?

korxi 2010.04.11. 01:26:14

@rizla: "pontatlan mint a szar."
ez érdekes hasonlat volt:))

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.11. 01:39:01

@rizla: de itt nincsen forma. Ez lett volna a feladat és nem hiszem, hogy sokat változtatnak a kereten. A csávó Gagot, van der Vaartot, Marcelot, Higauínt, Raúlt és Gutit játszatja.
Nem hiszem, hogy Kaká egy szar amatőr focista, ha megmondja neki az edző, hogy hova ás mikor kell rúgnia a labdát, oda fogja rúgni a kért pillanatban. Az sem reális, hogy 15 játékost veszünk neki, mert ő most építkezik. Mindezek mellett szabad kezett kapott és tényleg nem szóltak bele a munkájába. Elismert, jó játékosoknak nem tudott mit mondani, nem tudott mit kezdeni velük. Ebből nem az következik, hogy mondjuk Diego Capellal, Banegával, Simao Sabrosával vagy Raúl Garciával működött volna a dolog.

Iustizmord 2010.04.11. 01:43:20

@pancho_sanza: annyiban igazat kell adnom hogyha kakának nem megy, akkor vélhetően arról van szó hogy nem a megfelelő poszton / instrukciókkal játszatják. a milan kerete jóval gyengébb, mégis szárnyalt velük, mert alá dolgoztak, és ki volt talűlva káka szerepe.

Messi88 2010.04.11. 01:48:59

@pancho_sanza: @rizla:
sztem mindkettőtöknek igaza van: az nem jó módszer hogy előbb veszek játékosokat, aztán hozok edzőt, de az is abszurdum, hogy Pelle nem képes valami fazont szabni az egésznek. Kaká pl. van akkora játékos, hogy köré kellene szervezni a játékot, nem pedig számára teljesen idegen posztokon játszatni.

rizla 2010.04.11. 01:57:07

@Messi88: de CR köré is kell építeni a csapatot, ez a probléma.

rizla 2010.04.11. 02:00:31

meg persze ott van benzema, ha már annyi pénzt kiadtak érte, őt is be kellett passzírozni a csapatba. aztán kiderült, hogy ez így egyszerre nem működik, főleg, ha higuain van olyan szemtelen, hogy gólrúgássla helyet követel magának a csapatban. a CR-kaká-benzema-higuain négyesből nem biztos, hogy lehet épkézláb támadócsapatot gyúrni. illetve épkézlábat lehet, csak barcaverőt nem. persze most már csak higuain meg ronaldo maradt, leragadt ennél pellegrini, nyilván ez tűnt a legéletképesebbnek.

apok 2010.04.11. 02:03:03

Nem rohadtul érdekes, hogy bárkit vesz a Real mindenki szar? A Milan Kakara épült, szárnyaltak BL győzelem. A United Ronaldora épült, szárnyaltak BL győzelem. Itt a kicsik ellen még el-el parádézgatnak, de 1 épkézláb csapat ellen megáll a tudomány. De Robben meg Snejder szar volt, adjuk el, aztán utólag megy az anyázás, h. mind2en bevitték az aktuális csapatukat a 4be. Az utolsó jó vételük Zizou volt, bár őt ha a kapuba rakták volna még onnan is lehozta volna a meccseket. Kéne 1 normális edző, meg türelem és lenne eredménye, mert addig marad ez a szenvedés. Amúgy a Barca a Bernabeuban nyeri a bajnokságot meg a BLt is? ooooh snap

Iustizmord 2010.04.11. 02:04:02

@rizla: ugyan, cr-t kitolni a szélre, elvégre szélső. ne szervezzen, hanem fusson, adjon be, ilyesmi. vonalszellő. benzema meg higany szvsz sem fér meg 1 szerre mert mindkettő erőből dolgozik, kellene az begyik helyett a kezdőbe egy "fineszes", mint raul (volt)

rizla 2010.04.11. 02:06:30

@Iustizmord: vonalszélső, aha. az lehet, csak úgy nem fog rúgni 42 gólt soha többet. és akkor nem ér 90 milliót sem.
pancho elképzelésének van a legtöbb létjogosultsága, ha jól emlékszem ő azt javasolta, hogy kaká meg CR a két támadó, és hello.

Iustizmord 2010.04.11. 02:57:53

@rizla: hmmm, lehet h igazad van, de szvsz kellene 1 echte befejező aki helyzetnélkül rúg gólt (á la v.nistelrooy, talán)

egyébként nem ér 90 misit, a felét se. érdek nélkül mondom.

és szvsz kaka se a befejező támadó, szvsz neki a 2 csatár mögött a helye, amolyan visszavont csatár-előretolt irányító-középrevont szélsé , ergo mindenes támadó szerepkörben. akinem nincs szabott - kötött faladata csak jáccani. érzéssel

Iustizmord 2010.04.11. 02:58:53

@Iustizmord: rossz példa, v nistelrooy a helyzeteit belőtte, kellet a helyzet, de megcsinálta.

HPR 2010.04.11. 05:37:02

Üdv, Na az ivászatnak vége, aludni meg nem tudok... Hadd írjak ide is valamit, szóval röviden :)

Pellegrini sem találta meg Makelele utódját... A Madridnak új edző és vkp után kell néznie, ha meg akarja valamikor verni ezt a Barcelonát... Gago és Alonso egyszerűen kevés volt. (a szó szerint is kevesen voltak), miért nem játsztott Diarra (sőt -ák!) nem értem. Azt sem értem, hogy amikor Pellegrini látja, hogy Guardiola még az amúgy is gyilkos középpályás sorát megtoldja Alvessel, mért nem cserél? (Alonsoék egyszerűen belefuladtak a nyomásba...az első gólnál gyermeteg hibát követett el maga Alonso is: a Messi -> Xavi átadásnál levállt Messiről és rohant Xavi felé, ahelyett hogy Messit követte volna).
Guardiolának meg szerencséje volt hogy a 6 tagú középpályáját a Real rendre megpróbálta átjászani, ahelyett hogy felrugdalták volna a lasztit Cé vagy Higuain irányába (amikor ezt asszem összevissza 2x megtették volt is riadalom).
Azonkívül a Ramos egy idióta...

Guardiolának meg meg kéne már mondani, hogy ezt a Krkic gyereket játszatni kéne ilyen meccseken (2:0-nál főleg), Xavinak meg már adjanak valami aranylabdát, vagy mit mer lehetetlen milyen passzokat oszt...

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.11. 08:06:59

érdekes meccs volt, amí bírtam nézni. szokatlanul nagy tempo, és az elsőben nem volt nagyon a jellemző barcás labdajáratás. viszont legfőbb tippem, cr új frizuja, bejött!
val lesérült cr, tényleg röhej, ahogy írta valaki fentebb, hogy nem lehet lecserélni... mondjuk, kire?
messi. tudják,mit fognak csinálni, és mégsincs semmi esély. a gólja előtt két kézzel fellökték az oldalvonalnál, erre bedühödőtt, és sprintelt egyet. a barca annyiban űrfoci, hogy még a 16 vonalánál is képesek kiugratásra játszani.

Tika_ 2010.04.11. 09:02:25

@Tika_: ráadásul Messi és Xavi bezzeg semmire kaptak sárgát
téma lezárva, mert most már vigyorgok :D

csabber-18 (törölt) · http://www.csabber.fw.hu 2010.04.11. 09:17:16

Szerintetek Eric rájött hogy nincs igaza?

Keelhaul 2010.04.11. 09:18:54

@pancho_sanza: Légy szíves Gutit és Higuaínt ne említsd egy mondatban Gagoval és Marceloval, egészen más szint. A többiben egyetértek veled, ma Pellegrini nálam is megbukott.

Xabi Alonso ténykedéséről mi a véleményed?

Mala Suerte 2010.04.11. 09:23:50

Akik néztek Milan meccseket Kaká utolsó idényében, azok láthatták, hogy látványosan kezd eljárni felette az idő. Szóval a végén már nagyon nem ő vitte a Milant, teljesen beleszürkült a mezőnybe, aztán ha volt egy tizi, azt belőtte, röviden ennyiből állt a játéka... [Igaz, hogy volt egy viszonylag hosszabb sérülése, de akkor is nagyon keveset mutatott.] A milanosok meg szinte örülhettek a távozásának, mert egyrészt már látszott, hogy a rá épített Milannak nincs jövője, másrészt szerintem irreális összeget kaptak érte. [Az is sokatmondó, hogy kábé ugyanott van a Milan, mint tavaly, pedig az igazolásokkal megint spóroltak.] Tényleg volt egy szerepkör, ami nagyon feküdt neki és egy csapat, ami köré épült, de úgy tűnik, ilyen téren nem túl flexibilis a csávó és ha ezek nem adottak, becsődöl. Persze erre könnyen rácáfolhat Dél-Afrikában...

Tika_ 2010.04.11. 09:57:01

@Lacóka: rotfl, ezen behaltam a röhögéstől! :)))

gergo a kolyokkutya 2010.04.11. 10:13:19

@csabber-18: nem akarok nethuszarkodni, de annyira beleuvoltenem az arcaba hogy a focihoz hulye mint egy labanctalleros segg, valamint azt, hogy a vastagboros hozzaallas itt kurvara nem jon/jott be.

a meccsrol pedig: valamiert annyira jo nezni, hogy 250bol nem tudnak csak ugy csapatot csinalni madridban. eddig nem erdekelt a tema, de nyaron ez nagyon kiverte nalam a biztositekot. persze a barcelonanak is van penze, de most mar nagyon ugy tunik, hogy tobb az esz az tobb mint a szomszed varban.

Tika_ 2010.04.11. 10:19:41

@Messi88: nem értek egyet. Szerintem a legtöbbet tettek:
Xavi: 2 gólpassz (+2, amiket Messi kihagyott)
Keita: nagyon nagyot küzdött. Pedro után ő kapta legtöbbet
Pedro: csak belőtte a kiscsávó. A szünetben őrjöngtem, hogy jöjjön már helyette Ini, mert 80-90%, hogy a 2. félidőben elesik egyszer a saját lábában. De valsz. elmondták neki, hogy ne a Ronaldos autogramra gondoljon a végén, összekapta magát, és hajtott, ahogy szokott, pedig ütötték-verték-rúgták.
+Messi: azért csak eldöntötte
ja, és Valdes megint védett egy nagyon bravúrt, respect!

Guardiola nagyon ügyesen kevert!
A meccs előtt azt mondtam, hogy ennél már remélhetőleg 10 könnyebb meccs jön, és aki itt nyer, az már csak elrontani tudja. Aztán könnyebb lett, mint vártam.
Utálom a clássicokat, kikészítenek idegileg :(.

Ha még valaki van itt: nagyon szépen kérem, árulja el valaki ki az a Denilson???

Titi120 2010.04.11. 11:09:22

@Iustizmord: @pancho_sanza:
Azért Henry sem volt egy szar játékos, de a juvés időszaka kész katasztrófa volt, pedig csak Marcelo Lippi és Ancelotti volt az edzője, akik szintén nem akárkik.
Szerintem komplexebb a dolog Kakával kapcsolatban is, mint sem, hogy Pellegrini rossz instrukciókat ad neki ...

Keelhaul 2010.04.11. 12:03:13

Egyébként a meccs néhány tanulsága:

Xavi a világ legjobb középpályása

Guti a jelenlegi Madrid legjobb középpályása 34 évesen

Messi a világ jelenlegi legjobb játékosa

Ronaldo és Higuaín között annyi a különbség fontos meccseken, hogy másképp szarok.

Guardiola >>> Pellegrini

Ramos <<<<<<<<<<<<<<<<< Alves, Puyol, Maxwell bármelyike

Megjegyzés: vajon véletlen-e, hogy
a legtöbb támadás Ramos oldalán ment
mindig Ramos ragadt be leseknél (Messit egyszer tévesen állította meg a bíró)
Xavit 4 méternél közelebbről nem kísérte madridi játékos?

Egyébként továbbra is Guti és Higuaín a meccs fő bűnösei.

Iustizmord 2010.04.11. 12:52:15

@Keelhaul: ramossal nem értek egyet, csak ő is olyan mnt roby carlos volt: előrefelé jobb mint hátrafelé, tkp nyugodtan játszhatna kp-t is.

gutit se értem, vagy a madrid legjobb kp-jása vagy ő a fő bűnös, de a kettő üti egymást.

másrészt, xavit is idevéve, nem attól lesz vki a legjobb kp-jás hogy előrefele jó, hanem hogy komplex. br mondjuk xavi védekezik és hajt is, ez gutiról nem mondható el.

Keelhaul 2010.04.11. 13:55:52

@Iustizmord: pancho sanza szerint egyértelműen azért hülye Pelle, mert olyan szar játékosokat játszat, mint amilyen pl Guti, mert egyszer 10 éve úgy hordta a haját mint Redondo, és volt 2 rossz meccse.

Guti támadó középpályás, abban jó, védekezésben nem durváskodott tegnap, de semmivel sem volt rosszabb, mint Alonso vagy Gago. Ha azt nézed, hogy eredetileg árnyék(sz)ék volt, akkor megérted, miért ilyen.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.11. 14:21:08

@Keelhaul: Guti 96 óta a Real Madrid játékosa, Ezalatt több, mint 10 edzőnél játszott, mialatt 4 vagy 5 szövetségi kapitánya volt a válogatottnak. Mondjuk összesen 15 szakember. Ezek közül egyiknél sem volt alapember, még akkor sem, amikor Seedorf kirúgásának köszönhetően Mcmanaman, Karembeau és Redondo maradt egyedül középpályásnak. Volt a Real Madridnak olyan elnöke, aki konkrétan egy soha be nem érő köcsögnek nevezte, akinek csak a pofája jár. Ennyi edző és egyiknél sem alapember? Az utóbbi időben olyan remek játékosok szorították ki, mint Baptista, Granero, vagy Marcelo. Gyakorlatilag úgy nyert három BL-t, hogy sikeres egyenes kieséses párharcon nem is játszott.
Nyáron elmegy, bár azért remek sportemeberként, ingyen szeretne távozni a jövő évi fizetésével együtt. Hadd ne legyek már szomorú emiatt. Illetve vagyok, mert a kirúgása késett konkrétan három évet.

rizla 2010.04.11. 14:36:25

@pancho_sanza: szerinted jók voltak a madrid edzői del bosque óta (jó, talán capellot leszámítva)? mert eddig úgy tűnt, hogy az ellenkezőjét gondolod, most mégis rájuk hivatkozol.

Dragan Rafajlovic 2010.04.11. 14:57:15

A Madrid nem csapat ha nem csak 11 "star" parfum es alsogatya reklam C.Ronaldo csak egy lett a sok kozul.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.11. 15:27:01

@rizla:Azért voltak köztük jó edzők is, bár eddig még csak Pelle épített rá egy csapatot.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.11. 15:41:11

@Tika_: majd jön eric, és elmagyarázza... (ez ilyen szlogen lesz itt, ha nem felejtjük el) :)

Keelhaul 2010.04.11. 16:48:33

@pancho_sanza: Meg Schuster, ja és abban az évben úgy 25 gólpasszt adott. Szelektív a memóriád. Egyenes kieséseken is játszott, Bosque alatt többször volt alapember, a Bayern ellen továbblőtt minket. Check your facts, bro.

Nem vinné a fizetését, ha jól tudom.

Egyébként azt nem vitattam, hogy baj, hogy úgy 33 éves korára érett be, amikorra sérülékeny lett. Idén amikor játszott, 2x volt szar, minden más esetben jó volt. Tegnap gyakorlatilag a pályára állásával megváltoztt a játék.

Capello pedig mindig akkor nyúlt hozzá, amikor a legnagyobb szarban volt. A Bayern ellen idegenben, a Sevilla ellen otthon, a Barca ellen ... Guti egy kurvára alulértékelt játékos, csak a futballközönség 60%-a úgy 2 meccsen látja, és akkor is Zidanera figyel / hozzád hasonlóan szemellenzős.

A kicsit is épeszű Barca drukkerek is tőle fostak tegnap is és nem a 90 miós cétől. Miért lehet ez?

Gutinak sok hiányossága van, de nehogymár arra hivatkozzunk, hogy néhány fogalmatlan edzőnél nem ő volt az alapember. Igen 2000 táján elbaszta, éretlen volt. Azóta viszont egy igazán fontos meccs kivételével sosem azon múlott döntő szituációkban, hogy mit tud, hanem hogy mit találnak ki ellene. Azk a csapatok döngölik be egyébként, akik kellően durvák ahhoz hogy felbasszák, de nem elég durvák ahhoz, hogy ezt a bíró kiszúrja.

A megomlások pedig nála is kb oly gyakoriak, mint más játékosoknál, csak divat őt az elég fura stílusa, stb. miatt megítélni. Apám, aki évek óta nem nézett Madrid meccset, annyit mondott, hogy mikor bement, megváltozott a meccs, okosabb lett a csapat.

Nem követelek neki aranylabdát, de vicc, ahogy egy olyan embert fikázol, aki 510 meccset játszott a Real madrid színeiben.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.11. 17:52:01

@Keelhaul: Schuster, aki nagyjából két hónapig bízott Gutiban, aztán az első Clásicoján, decemberben már Baptista játszotta az irányítót, győztes góllal, örültem is, hogy Gutival már nem számol a bajszos. Egy epizódszereplő mindössze, meg is lehet nézni milyen eredményeket játszott az a csapat, amelyben több bizalmat kapott: Roma, Juve, Allorcon, Lyon.

Egy erősen középszerű csapat, még csak nem is kiemelkedő játékosa. Emlékszem, amikor indította Del Pierot, nem rémlik, hogy olyan kemények lettek volna vele szemben.

Az 510 meccs nagyjából arról szólt, hog amikor az igazi játékosok pihentek, a Bl-re készültek, sérültek voltak, vagy lehozták őket a második félidőben, akkor jött Guti. Érted? Lejött Zidane és még akkor sem Guti, hanem inkább Solari. Olyan irányító volt, hogy Anelka és Morientes mögött inkább Raúl, Mcmanaman meg Redondo nyomatta. De ha cserélni kellett, akkor sem Guti, hanem Savio. Én értem, hogy nagy játékos, de amikor ezeket látom, akkor kénytelen vagyok azt gondolni, hogy nem azt látták Gutiban, amiért itt kampányolsz. Pedig ezek még jó Madridok voltak.

Aztán lettek szarabb Madridok és Guti egyre több szerepet kapott. Akár azt is gondolhatnám, hogy akkor lesz jó a Madrid, amikor Gutit ismét megelőzi egy tucatember (mint mondjuk Minambres volt) is a sorban.

Keelhaul 2010.04.11. 18:02:01

@pancho_sanza: 510 meccset pihentek a jó játékosok, a Schuster-féle szezonban adott 25 gólpassz pedig 2 hónap alatt jött össze. Az Alcrocón ellen mind a négy gólt saját hálóba suhintotta.

Bosque betette a félelmetes, előző évben BL-t nyert Bayern ellen és győztes gólt lőtt. VOlt, hogy kérdéses volt, vajon Ronaldo, vagy Guti legyen-e a csatár. Érted? Kérdés volt. Aztán Guti megsérült, mint a 2002-es vébé előtt, és ennyi. Utána viszont odavissza játszott a MU elleni kieséses meccseken pl a 0203-as idényben. Gólpasszt adott Ronaldonak.

A Lyon ellen gólpasszt adott most is. A Bayern ellen a Capello érában ő volt az egyetlen, aki valamit is fel tudott mutatni.

510 meccs az 510 meccs egyébként, csűrheted, csavarhatod. Arra azonban nem válaszoltál, hogy rizla pl miért tőle parázott, a 34 éves lusta szartól, miért nem inkább a csodajátékos Ronaldotól?

A válasz egyszerű és te is tudod: Guti nagy játékos. Nem véletlen érdekli Benítezt a leigazolása. (vagy úgy kábé minden csapatét, amely erősteni akarja a jövő évi BL-szezonra a keretét).

Nyilván nem egy Xavi szintű klasszisról van szó, aki megjegyzem jó periódusában volt jó helyen, jó időben, de Gutitól nem kéne elvitatni, ami az övé, pl. hogy a tegnapi meccsen egy 600 millió euró értékű keret legjobb játékosa volt, mint az ismét kiderült.

Keelhaul 2010.04.11. 18:06:38

@pancho_sanza: Amúgy jópofa ez a Schuster nem bízott benne duma, arra az 1 meccsre került ki a kezdőből, és Schuster húzása akkor be is vált. A visszavágón (sorfal) viszont játszott és tán a mezőny legjobbja volt, mint kb minden meccsen, amikor játszhatott. JÓ csapatok ellen is voltak elég szenzációs meccsei, de mondom, szemellenzős vagy. Kettőnk közül te csak fikázod, én nem vitatom el az érdemeit, de elismerem a gyengeségeit. Kábé szellemi képességeinket tükrözi amúgy a vita. Abba is hagyom, mostanra világossá vált, hogy körülbelül két darab soros kapcsolásból áll az agyad.

Mala Suerte 2010.04.11. 19:44:16

Igazából megértem mindkettőtök álláspontját, még annyit tennék hozzá, hogy Gutit párszor valószínűleg csak azért nem zavarták el, mert madridi nevelés.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.11. 23:33:20

@vadkutya: Nagyon beverte a srác! Nemhiába kispesti a gyerek.

rizla 2010.04.11. 23:35:07

@vadkutya: kár hogy kurva szar minőségű a videó, és normális kameranézet nincs

vadkutya 2010.04.12. 00:07:20

@rizla: Sorry, kerestem, de nem találtam másikat. Az vigasztalt,h ez minden kameranézetből brutális. Tény,h így nem sokszor találja el vki a labdát, de bazdmeg... :O

Stiel 2010.04.12. 07:47:05

@rokamoka33: ez teljesen jó minőség, köszi. Nagyon nagy lövés.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.12. 12:10:55

@Keelhaul: Én írtam azt az évet. Lesérült két hétre novemberben, aztán míg nem játszott jobb volt a csapat Baptistával, így amikor visszatérhetett volna, már nem sok hely maradt számára és ez kitartott a Clásicoig. Aztán januárban már olyan szarul, ment a csapatnak, hogy nagyjából Nistelrooy és Casillas igényt tarthatott az egész bagázs prémiumára.

Az az igazi kérdés, hogy egy játékos, akinek szerinted még posztja sincs ("irányító", "árnyékék", Ronaldo alternatíva), mennyire lehet klasszis a maga nemében. Én értem, hogy játszott pár fontos meccset, de mind funkcióban, mind minőségben elmaradt az olyanirányítónak nevezett játékosoktól, mint Seedorf vagy Zidane, még olyan taktikai funkciója sem volt neki, mint Savionak vagy Solarinak. Azt mondom, hogy ezek alapján kiegészítő embernek tekinthető, akinek még posztja sincsen, hanem azt játssza amire éppen szükség van. Ráadásul mindezt nem is úgy, hogy taktikailag építenek a játékára, képességeire (mint egy Zidane-Solari csere esetén például), hanem oda teszik, ahol éppen szükség van valakire.
Ha az pályafutása idejéből "nagy játékost" kell említeni, akkor simán felsorolok 20 nála "nagyobbat" csak a Real Madridból.

Mourinho már nem a király 2010.04.12. 14:55:15

@pancho_sanza: nem tudom, ősszel én is azt mondtam, hogy Guti gyengusz. De azóta szerintem jól játszik, szombaton is szinte nem volt rossz passza, az egyedüli volt a Realban aki képes volt megtalálni a társakat a labdával.

A keret vs Pellegrini vitát nem értem. Mármint azokat akik szerint előbb volt keret és utána Pellegrini. Legelső igazolás az edző volt, utána elment nyaralni, de Valdano folyamatosan egyeztetett vele telefonon, és utána jöttek az igazolások. Nagyon is az a keret volt, amit ő akart (kivéve CR és Kaká, de ők kinek nem kellettek volna?)

Sath 2010.04.12. 15:24:51

@Keelhaul:

"Ronaldo és Higuaín között annyi a különbség fontos meccseken, hogy másképp szarok."

:))))))))))))))

Ez hatalmas meglátás.

amúgy nálam sztem kevesen utálják jobban C. Ronaldot, még mielőtt reálos lett, akkor is rüheltem, de így...:)

De a lényeg, hogy őt most sztem nem sok kritika érheti. Guardiola ráállította Alvest, Puyolt és/vagy Busquest ill. Pique-t, sansza nem volt, aztán még magához képest korrektet is nyilatkozott.

A Real baja inkább az, hogy C nélkül harmatos lepkefing ez a csapat, euro milliók ide vagy oda.

rizla 2010.04.12. 16:24:54

@Anthony (kick-ass): "(kivéve CR és Kaká, de ők kinek nem kellettek volna?)"

és ha valaki azt mondja, hogy ez így egyszerre sok? nem tudod elképzelni? vagy hogy kakától eltérő stílusú irányítóra van szükség? nem értem miért nyomja ezt be mindig mindenki, hogy "de ők kinek ne kellettek volna", ez kurvára nem ennyire magától értetődő. csak azért mert mindkettő aranylabdás, még nem biztos, hogy egyszerre a kettővel érdemes nekiállni egy csapatot építeni, ha valahol, akkor madridban ezt régóta tudják.

rizla 2010.04.12. 16:47:59

egyébként meg állítólag arról is vita megy, hogy ribery kell-e. pellegrini azt mondja, ne ő legyen, perez viszont ragaszkodik hozzá.

Iustizmord 2010.04.12. 22:02:26

@Keelhaul: ne védd, nekem személyes kedvencem, én a milanban is szívesen látnám (volna, múlt időben), mert szvsz olyan ütem(gól)passzokat mint ő, ad a világon 3-4 ember, ebből 1 xavi, 1 zidane, 1 ronaldinho, 1 meg nemtomki. szóval nálam guti a spanyol isten.

Iustizmord 2010.04.12. 22:08:48

@pancho_sanza: cimbi, viszomt 15 évig ott volt, és biztos nem szexi szöszi haja miatt. lehet hogy te nem szívleled gutit, biztos van hibája sok (szvsz lusta és túllaza, bár az utóbb gólpasszhoz követelmény) de én kívánom h egyen a milannak ilyen szar játékosa.

azt azér ismerd el h a madridban HÍRNÉVBŐL meg MÚLTBÓL megélni nem lehet mert ott a JÖVŐ LEHETŐSÉGÉÉRT is kinyírják a kzelmúltbteljesítményét. lehet h guti a sohabenemteljesült tehetség aki lehetett volna sokkalm jobb is, de szvsz így sem volt piskóta, ha nem lett volna ilyen szar, hanem szarabb, már elküldték volna, vö robben, seedorf, MORIENTES, biztos van még.

baszki, most epés leszek, szégyelld magad, klubbhű, még a mellőzést is elviselte. nekem ő a spanyol isten az elmúlt 1x évben. biztos mert buzi vagyok, ugye ? :o)

Iustizmord 2010.04.12. 22:11:17

@rizla: madrid edzők: ott a pont csak capelloo meg del bosque volt tökös mindkettővel nemtelenül bántak, real sajátosság. bármeyik bármely csapat edzője lehetne (topligák, topválogatottak)

Iustizmord 2010.04.12. 22:17:29

@pancho_sanza:
pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.04.11. 17:52:01
@Keelhaul: Schuster, aki nagyjából két hónapig bízott Gutiban, aztán az első Clásicoján, decemberben már Baptista játszotta az irányítót, győztes góllal, örültem is, hogy Gutival már nem számol a bajszos. Egy epizódszereplő mindössze, meg is lehet nézni milyen eredményeket játszott az a csapat, amelyben több bizalmat kapott: Roma, Juve, Allorcon, Lyon.

Egy erősen középszerű csapat, még csak nem is kiemelkedő játékosa. Emlékszem, amikor indította Del Pierot, nem rémlik, hogy olyan kemények lettek volna vele szemben.

Az 510 meccs nagyjából arról szólt, hog amikor az igazi játékosok pihentek, a Bl-re készültek, sérültek voltak, vagy lehozták őket a második félidőben, akkor jött Guti. Érted? Lejött Zidane és még akkor sem Guti, hanem inkább Solari. Olyan irányító volt, hogy Anelka és Morientes mögött inkább Raúl, Mcmanaman meg Redondo nyomatta. De ha cserélni kellett, akkor sem Guti, hanem Savio. Én értem, hogy nagy játékos, de amikor ezeket látom, akkor kénytelen vagyok azt gondolni, hogy nem azt látták Gutiban, amiért itt kampányolsz. Pedig ezek még jó Madridok voltak.

Aztán lettek szarabb Madridok és Guti egyre több szerepet kapott. Akár azt is gondolhatnám, hogy akkor lesz jó a Madrid, amikor Gutit ismét megelőzi egy tucatember (mint mondjuk Minambres volt) is a sorban.
nézd, én nem vgyok véresszájú, de ha akkora faszod lenne amilyen szar játékos guti, akkor minden ponódíva sírva könyrögne hogy filmen kívül, baráti alapon megrépoázd.

sokat basztattak itt tége, nemtom mért, de ha guti nálad szar, 510 real meccsel, akkor szvsz nem a többieknél van a baj.

510 real meccs, érdemtelenül????????????????? és még nyomom: ???????

én nem vagyok real-szopkodós, ac milan 4 ever, de a teljesítmént megbecsülüm, aki 500+ meccst BÉRHOL lenyom, egybe', az mindenhol isten. a realban (barca, mu, milan, inter, juve, bayer, stb) ugyan úgy.

szvsz ebbe nincs igazad, elKúrtad :o)))

Iustizmord 2010.04.12. 22:23:05

@pancho_sanza: "Azt mondom, hogy ezek alapján kiegészítő embernek tekinthető, akinek még posztja sincsen, hanem azt játssza amire éppen szükség van. Ráadásul mindezt nem is úgy, hogy taktikailag építenek a játékára, képességeire (mint egy Zidane-Solari csere esetén például), hanem oda teszik, ahol éppen szükség van valakire."

best 6th man in NBA, mond valamit? aki mindig mindenhol jó. a fregoliember. az niverzális csere aki MINDIG dob vmit a csapaton. CSA-PA-TON.
szal inkább lennék lyen mint "A" kezdő jobbszelő 2 évig, oszt kuka.

Iustizmord 2010.04.12. 22:26:04

@pancho_sanza: Ha az pályafutása idejéből "nagy játékost" kell említeni, akkor simán felsorolok 20 nála "nagyobbat" csak a Real Madridból.

én (de bármely magyar) szívesen lenne a real 21. ever játékosa bármikor. de ha csak 15 év alatt az, az már a nélkülözhetetlenségre hajaz.

szvsz gutit elbasztad, de kegyetlenül.

Iustizmord 2010.04.12. 22:30:29

@rizla: "(kivéve CR és Kaká, de ők kinek nem kellettek volna?)"

és ha valaki azt mondja, hogy ez így egyszerre sok?

zvsz nem mert alapból nem ütik egynást

kakak az elosztós/utlsópasszos/magamegcsinlós játékos, cé meg a megkapós-cselező-megcsiáló/beadó játékos. két cszélen szvsz lenne létjogosultság 1-2 centerrel.

rizla 2010.04.12. 22:50:08

@Iustizmord: cr mint beadó játékos? talán még az MU-ban, ahol klasszikus szélső volt. kaká nem való a szélre.
mind a kettőnek szabad támadó szerepkör való, kaká talán a csatár mögött (mint mostanában a barcában messi), CR meg mint egyedüli góllövő támadó, aki befejezhet minden akciót (úgy lőtte ám a 42 gólját az MU-ban, nem máshogy). mindkettőre lehet csapatot építeni, és mindkettő akkor a legjobb, ha ez meg is történik. talán úgy működhetne legjobban a madrid, ha ők ketten lennének a támadók, és pont. de akkor még mindig nem számolt senki kaká egyénileg (magához képest) katasztrofális formájával, ami lehet, hogy akár könnyedén meg is jósolható lett volna, pár milanos hozzászólásból legalábbis ez derül ki számomra (pedig előzetesen jobb igazolásnak tartottam kaká-t).

de a lényeg: nem hiszem, hogy ne lehetne nemet mondani edzőként akár egyikre, akár másikra, ha mindkettőt le akarják igazolni. főleg, ha az edzőnek eleve lenne egy saját koncepciója, amiben a legjobb, amiben játszatni szereti a csapatait. sok edzőnek van ilyen, nem mindenki hiddink, hogy tud sokmindent katanaccsótól holland futballig, de még a kétségkívül nagytudású mourinho chelsea-je is összezavarodott, amikor abramovics miatt kötelező volt shevcsenkot játszatnia.
attól, hogy az egyes puzzle-darabkák kurva drágák és értékesek, és világelsők, még ugyanúgy nem biztos, hogy passzolnak egymáshoz. pláne, ha akárkit nem lehet kirakni a csapatból, mert az üzletem.. akarom mondani elnök frusztrált lesz. és akkor hiába sül ki egy méregerős csapat a kurva jó játékosokból, a legnagyobb eredményekre mégsem lesz hivatott (bár a bajnokságot még mindig könnyen nyerheti a madrid, csak már nem favorit). ahhoz több kell: tökéletes kohézió. és annak a létrehozása sokkal nehezebb annál, mint hogy egymás mellé pakolod a fifában 92es értékű játékosokat. még akkor is, ha nagyjából posztra vannak igazolva. ez a meló nagyon koncentrált munkát igényel, és ebben a madrid szar.
további kérdések: benzemának 35 misi után illett játszania a kezdőben, szenvedett, de higuain meg fosta a gólokat. melyik épeszű hagyná ki utóbbit előbbivel szemben? talán már rég elment volna a bajnokság, ha nincs higuain, és pellegrini erőlteti anelka kettőt perez parancsára. akkor meg azért lenne hülye a szurkolók körében szerencsétlen jock ewing.

vadkutya 2010.04.13. 02:06:52

@rizla: "ez a meló nagyon koncentrált munkát igényel, és ebben a madrid szar" - Pontosan, egyetértek, az egész bekezdéssel.

Állítólag Pérez jövő évi igazolása az FC Barcelona lesz. :)
süti beállítások módosítása