Hét forduló maradt, huszonegy megszerezhető pont, két egységen belül az első három. Tömegesen rohamozzák meg a népek a feltárásra váró negyedik pozíciót, Rambo visszatér a pokolba, a strandlabda visszavág. Egyébként meg az tegye fel a kezét, aki nem szkrollol le naponta minimum háromszor Bridge Terry nőjére a nőre! Pöte nagyon komoly kutatómunkát végzett, melynek végén rálelt ugyan az eredményekre, de a publikációra már nem maradt energiája, így elfaxolta nekem kicédulázott kutatási naplóját, melyből a túloldalon megpróbálom kibogarászni, hogyan kapta ezeket a számokat.
Szombat, 16.00 (CET)
Birmingham-Arsenal 0-1
Miközben az ősi rúnák segítségével megidézett Campbell-Silvestre védőpáros készül a versenyfutások elkerülésére, Eduardo remegő lábakkal várja az összecsapást, és a játékoskijáróban már kezdenek előtörtni az emlékek Saigonról, a taposóaknákról meg a helikopterekről. A brumiknak most már össze kell szedniük magukat, így egy szoros meccsre biztosan jók lesznek.
(Egyébként arra a kérdésre, hogy miért törnek az Ágyús lábak, mint a ropi, két kézenfekvő megoldás adódik: a) Wenger élőhalottakból szervezi seregét; b) Wengernek kicsit felül kéne vizsgálnia csapatépítési metódusát, mert ez a bajnokság kemény csávóknak van kitalálva, és ezek a kemény csávók meg is akarják mutatni a "háromszögelős kisköcsögöknek", hogyan is játsszák errefelé a futballt. - értsd: a favágóbb játékosok hozzáállása eredményezi ezeket a csúnya sérüléseket)
Chelsea-Aston Villa 3-1
Pöte tudományos mélységű elemzése után arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy heinrich csapatainak ez jár a héten, és az Ancelotti keményebb fellépésének hatására kilövellő kék lávafolyam, mely Pompeyt elpusztította már a héten, maga alá temeti Astont is, és nyomás alatt marad a United, még úgy is, hogy Carvalho kidőlt egy hónapra, mert Ballack és Hilario startra kész.
Hull-Fulham 2-1
Pöte (a fogadóirodákkal összhangban) úgy látja, hogy az idén bohóc módra védekező Hull pont Geráékat fogja egy gólon tartani, így Zoliék egy hét alatt harmadik vereségüket szednék be. Én ikszre tennék, meglátjuk.
Tottenham-Portsmouth 7-2
A már kizárólag az FA-kupára gyúró vendégek ellen a hazaiak bibliai méretű csapásra készülnek - ugyanez a párosítás a kupa elődöntőjében is. A Pompeynak alig van bevethető játékosa, de azokat is pihentetni kéne...
West Ham-Stoke 0-0
A WHU-nak most már illene mutatni valamit, de kollégánk szerint ez kevés lesz a bajnokság egyik legkellemetlenebb társaságával szemben.
Wolverhampton-Everton 1-2
A hamvaiból feltámadó Everton még a virgonckodó farkasembereknél is erősebb, és szerintünk még idegenben is.
Szombat, 18.30
Bolton-Man Utd 0-1
Ez elvileg valami helyi rangadó kellene, hogy legyen, de a United egy álmos, visszafogott meccset fog valahogy behúzni egy megpattanó Scholes lövés segítségével, Rooney állítólag játszani fog. Az FA minden bizonnyal összeesküdött az UEFÁval, hiszen a vörösök szombat délutánt követően kedden az Allianz Arenában játszanak, és a Bayern két órával pihentebb lesz, Ferguson pedig Giggst oltogatja, arra utalván, hogy az öreg bárd valószínűleg be volt gombázva, amikor olyan kijelentést tett, hogy visszatérne a válogatottba.
Vasárnap, 13.00
Burnley-Blackburn 1-0
A Rovers legnagyobb motivációját jelentheti, hogy hozzájárulhat a bordók kiejtéséhez, de angolos szakértőnk úgy véli, hogy a Burnley ezen rugdosódás alkalmával talál vissza a győzelem útjára. Durva szabálytalanságok, kiállítás(ok), esetleg még tömegjelenet is várható.
Vasárnap, 17.00
Liverpool-Sunderland 2-0
A strandlabdás meccs visszavágóján a Pool lesz a pihentebb, és most már tényleg bele kell húzniuk, ha a lehető legkisebb égést szeretnék kihozni a szezonból. Még Gerrard is megígérte, hogy összeszedi magát, Kuijt duplát várunk, Rierát pedig valószínűleg elzavarják ("kölcsönadják") Szibériába.
Hétfő, 21.00
Man City-Wigan 2-0
Én nem hiszek a Sithiben, igaz a Wiganben sem. A sötét oldalra visszatérő Adebayor lesz a különbség.
Természetesen ezúttal is a leggyorsabb kezű tippelővel, shinigamival párbajozunk (első teljes tipposzlop), hajrá!
Birmingham-Arsenal 0-2
Chelsea-Aston Villa 2-1
Hull-Fulham 1-1
Tottenham-Portsmouth 4-1
West Ham-Stoke 1-1
Wolverhampton-Everton 1-2
Bolton-Man Utd 0-3
Burnley-Blackburn 0-1
Liverpool-Sunderland 1-0
Man City-Wigan 2-0
Az utolsó 100 komment: