Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

PL, 32. forduló - Az elveszett negyedik hely fosztogatói

2010.03.26. 17:35 donnelly

Hét forduló maradt, huszonegy megszerezhető pont, két egységen belül az első három. Tömegesen rohamozzák meg a népek a feltárásra váró negyedik pozíciót, Rambo visszatér a pokolba, a strandlabda visszavág. Egyébként meg az tegye fel a kezét, aki nem szkrollol le naponta minimum háromszor Bridge Terry nőjére a nőre! Pöte nagyon komoly kutatómunkát végzett, melynek végén rálelt ugyan az eredményekre, de a publikációra már nem maradt energiája, így elfaxolta nekem kicédulázott kutatási naplóját, melyből a túloldalon megpróbálom kibogarászni, hogyan kapta ezeket a számokat.

Szombat, 16.00 (CET)

Birmingham-Arsenal 0-1
Miközben az ősi rúnák segítségével megidézett Campbell-Silvestre védőpáros készül a versenyfutások elkerülésére, Eduardo remegő lábakkal várja az összecsapást, és a játékoskijáróban már kezdenek előtörtni az emlékek Saigonról, a taposóaknákról meg a helikopterekről. A brumiknak most már össze kell szedniük magukat, így egy szoros meccsre biztosan jók lesznek.

(Egyébként arra a kérdésre, hogy miért törnek az Ágyús lábak, mint a ropi, két kézenfekvő megoldás adódik: a) Wenger élőhalottakból szervezi seregét; b) Wengernek kicsit felül kéne vizsgálnia csapatépítési metódusát, mert ez a bajnokság kemény csávóknak van kitalálva, és ezek a kemény csávók meg is akarják mutatni a "háromszögelős kisköcsögöknek", hogyan is játsszák errefelé a futballt. - értsd: a favágóbb játékosok hozzáállása eredményezi ezeket a csúnya sérüléseket)

Chelsea-Aston Villa 3-1
Pöte tudományos mélységű elemzése után arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy heinrich csapatainak ez jár a héten, és az Ancelotti keményebb fellépésének hatására kilövellő kék lávafolyam, mely Pompeyt elpusztította már a héten, maga alá temeti Astont is, és nyomás alatt marad a United, még úgy is, hogy Carvalho kidőlt egy hónapra, mert Ballack és Hilario startra kész.

Hull-Fulham 2-1
Pöte (a fogadóirodákkal összhangban) úgy látja, hogy az idén bohóc módra védekező Hull pont Geráékat fogja egy gólon tartani, így Zoliék egy hét alatt harmadik vereségüket szednék be. Én ikszre tennék, meglátjuk.

Tottenham-Portsmouth 7-2
A már kizárólag az FA-kupára gyúró vendégek ellen a hazaiak bibliai méretű csapásra készülnek - ugyanez a párosítás a kupa elődöntőjében is. A Pompeynak alig van bevethető játékosa, de azokat is pihentetni kéne...

West Ham-Stoke 0-0
A WHU-nak most már illene mutatni valamit, de kollégánk szerint ez kevés lesz a bajnokság egyik legkellemetlenebb társaságával szemben.

Wolverhampton-Everton 1-2
A hamvaiból feltámadó Everton még a virgonckodó farkasembereknél is erősebb, és szerintünk még idegenben is.

Szombat, 18.30


Bolton-Man Utd 0-1
Ez elvileg valami helyi rangadó kellene, hogy legyen, de a United egy álmos, visszafogott meccset fog valahogy behúzni egy megpattanó Scholes lövés segítségével, Rooney állítólag játszani fog. Az FA minden bizonnyal összeesküdött az UEFÁval, hiszen a vörösök szombat délutánt követően kedden az Allianz Arenában játszanak, és a Bayern két órával pihentebb lesz, Ferguson pedig Giggst oltogatja, arra utalván, hogy az öreg bárd valószínűleg be volt gombázva, amikor olyan kijelentést tett, hogy visszatérne a válogatottba.

Vasárnap, 13.00

Burnley-Blackburn 1-0
A Rovers legnagyobb motivációját jelentheti, hogy hozzájárulhat a bordók kiejtéséhez, de angolos szakértőnk úgy véli, hogy a Burnley ezen rugdosódás alkalmával talál vissza a győzelem útjára. Durva szabálytalanságok, kiállítás(ok), esetleg még tömegjelenet is várható.

Vasárnap, 17.00

Liverpool-Sunderland 2-0
A strandlabdás meccs visszavágóján a Pool lesz a pihentebb, és most már tényleg bele kell húzniuk, ha a lehető legkisebb égést szeretnék kihozni a szezonból. Még Gerrard is megígérte, hogy összeszedi magát, Kuijt duplát várunk, Rierát pedig valószínűleg elzavarják ("kölcsönadják") Szibériába.

Hétfő, 21.00

Man City-Wigan 2-0
Én nem hiszek a Sithiben, igaz a Wiganben sem. A sötét oldalra visszatérő Adebayor lesz a különbség.

Természetesen ezúttal is a leggyorsabb kezű tippelővel, shinigamival párbajozunk (első teljes tipposzlop), hajrá!

Birmingham-Arsenal 0-2
Chelsea-Aston Villa 2-1
Hull-Fulham 1-1
Tottenham-Portsmouth 4-1
West Ham-Stoke 1-1
Wolverhampton-Everton 1-2
Bolton-Man Utd 0-3
Burnley-Blackburn 0-1
Liverpool-Sunderland 1-0
Man City-Wigan 2-0

216 komment

Címkék: d premier league pl beharang jóslatok

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr361870539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shinigami 2010.03.26. 17:39:49

Birmingham-Arsenal 0-2
Chelsea-Aston Villa 2-1
Hull-Fulham 1-1
Tottenham-Portsmouth 4-1
West Ham-Stoke 1-1
Wolverhampton-Everton 1-2
Bolton-Man Utd 0-3
Burnley-Blackburn 0-1
Liverpool-Sunderland 1-0
Man City-Wigan 2-0

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.03.26. 18:04:24

Campbell-Song páros lesz ebből szerintem. Eduardo pedig nem is biztos, hogy játszik. A kezdőcsapattól most nagyon messze van. Bendtner csúcsformában (értsd, önmagához képest) a szélre pedig vagyunk páran. Talán majd a Wolves ellen a jövő héten.

gyurmandia 2010.03.26. 20:07:59

Kibaszott kreténség azt méricskélni, hogy miért törik el a "háromszögelős kisköcsögöknek" a lábát.

Ramsey brit (Wales) meg kemény is, nem véletlenül Rambo a beceneve. Ja és csak 19 éves akit majdnem sikerült egy életre megnyomorítani.

Szégyeljétek magatokat.

Woland 2010.03.26. 20:45:54

@gyurmandia:

nyugi tesver. kis unokatesomat lelokte egy kocsog harmadikos a maszokarol es kitort a konyoke - megsem tiltottak el azt a brutalis allatot a jatszoterrol. amikor fiuk jatszanak elofordul hogy torik egy-ket csont.

nalunk is kihagyott Bale egy evet 18 evesen, neki nem torese volt hanem szakadasa. egy szabalyos birminghami becsuszas utan. az mennyivel jobb? Modrics-nak Lee Boywer torte el a labat augusztusban egy szabiert cserebe, o negy honapot nagyott ki. szerdan Corluka bokajat gyurte maga ala viszonylag vetlenul Simon Davis, meg varunk a diagnozisra. ez benne van a jatekban, ha nem tetszik akkor ki lehet szallni. de maradnak mert megeri nekik minden szinten.

mediumnasty 2010.03.26. 20:59:27

Persze, terjesszük az igét, hogy az Arsenal ellen mindent lehet, mert túl szépen játszanak. Nagyon épületes.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.26. 21:01:58

@Woland: Egyetértek. Ez benne van a játékban. A poszt írója pedig nem terjeszt semmilyen igét, egyszerűen kimondja az igazságot, valóban utaznak ezért rájuk. Donnelly menjen a pokolba, mert kimondja azt, amit mindenki tud?

Asidotus 2010.03.26. 21:06:26

@Woland:
Felgyorsult a PL sebessége, színvonala, amit nem mindenki tud követni. Nagyon nagy különbségek vannak az élcsapatok és a hátrébb lévők között. CSakhogy a botlábú bénák azt hiszik, mivel papírjuk van róla, hogy egy osztályban vannak a jobbakkal, hogy nekik is fel kell venniük a versenyt, ezért olyanhoz nyúlnak, amihez nem kéne. Nem gondolom, hogy szándékosan gonoszak, de olyan eszközt választanak, amit nem kéne. Mintha Tyson ellen késsel mennék a ringbe. Aki nem olyan jó, az fogadja el, hogy veszít, és nem kéne a jó értelemben vett versenyszellemet ilyen szélsőséges formáig elvinni. Oda kell menni az olyan focistához, és el kell neki mondani, hogy vegye tudomásul, hogy nem akkora klasszis, mint egy valódi klasszis, és nincs joga eltörni a másik lábát, csak azért, mert ő is nyerni szeretne.

Woland 2010.03.26. 21:09:27

Tottenham - Pompey 7-2 ?

a legutobbi 32 White Hart Lane-i meccsunkon csak a United tudott egynel tobbszor betalalni a kapunkba. es ez ido alatt mi is csak egyszer lottunk otnel tobb golt. : )

egy jo kis 2-0/3-0-lal nagyon elegedett lennek. a Pompey harcolni fog az tuti, akarki lepjen is palyara toluk - amugy tolunk is serult egy komplett csapat.

ebben a szezonban a tutibiztos meccseken szivtuk a legnagyobbakat (Wolves, Hull, Stoke - mind a White Hart Lane-en), ugyhogy sosem lehet nyugodt az ember...

mediumnasty 2010.03.26. 21:38:39

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Szerintem senki nem küldött senkit a pokolba.Viszont azért gáz, amit a cikkíró csinál, mert ugyanazt szajkózza, amit a brit média nagy része, hogy az Arsenal nem szereti, ha keményen játszanak ellenük, stb, pedig baromira nem erről van szó. Lehet keményen játszani, az Arsenalban is volt Vieira, akit mindenki utált, hogy milyen agresszív, mégse tört ketté senkit a pályán. Arról van szó, hogy kurvára nincs rendben, hogy az edzők úgy küldik ki a csapatot a pályára, hogy aprítsanak. Taylor például biztos nem akarta szétrúgni Eduardot, csak jelezni akarta a meccs elején, hogy ne fickándozzon, de így sikerült. A Stoke elkezdett rugdosódni az elején, nem kaptak érte lapot, eldurvult. Ezt szerintem nem lehet tolerálni.

Mourinho már nem a király 2010.03.26. 22:21:20

Ez egy uncsi fordulónak tűnik.
Na persze nem az NST-n és nem a kommenteket illetően.

Leon Osman 2010.03.26. 22:24:24

Donnelly a skót bajnokságon edződött, jóhogy ilyet ír :) A sok károgás helyett inkább azt kellene csinálni, hogy az Arsenal átjelentkezik a spanyol bajnokságba. Így aztán nem lenne állandóan felháborodás...

Mindjárt befogjuk a poolt, s ha minden jól megy simán meg lehet az EL-hely. A Birminghamnek meg nagyon fogok drukkolni most hétvégén.

Shikaka 2010.03.26. 23:05:44

@mediumnasty:

Szerintem nem gáz, sokan (pl. én is :D) gondolják, hogy
- az Arsenalban most nincs 'szigorú ember'
- az Arsenal ellen keményen játszik minden kisebb csapat, mert tudják hogy hatékony
- a premiership nem fejlődésben lévő fiataloknak való

Ezt miért gáz leírni? Így van...

balu11 2010.03.26. 23:20:29

én csak azt gondolom, hogy nem feltétlenül kellett volna ezt a témát (Arsenal-törések) előhozni, meg azt is, hogy kicsit szerencsétlen a téma tálalása - értem én, hogy ez ilyen vicces izé, de nem tartom frankónak

nyilvánvaló volt, hogy az Arse-fanok erre ugrani fognak, amire majd jönnek a "lányok vagytok" szintű szellemességek, és megint megy majd az értelmetlen szájkarate, gyönyörű személyeskedéssel tarkítva

annyira meg nem jó poén, hogy ezt megérje

(ráadásul tényleg kicsit azt sugallja - még ha nem is feltétlenül szándékosan -, hogy rendben van, ha a cicázós kiscsávókat keményebben megrendszabályozzák, mert ez itt a kőkemény Premier Leaue nevű bajnokság - csak azt ne felejtsük el, hogy ez itt alapvetően a futball nevű labda_játék_)

Woland 2010.03.26. 23:24:17

@Nűnű: ebben nem ertunk egyet : )

szerintem egy jatekosnak sincs joga eltorni a masik labat, viszont minden jatekosnak joga van becsuszo szerelest vegrehajtani vagy fifty-fifty szituban osszerugni a masikkal.

punkt. serulesek, labtoresek mindig voltak, nem az utobbi par evben felgyorsult PL-ben tuntek fel eloszor. es nem a rosszabb jatekosok specialitasa, hanem a VKP-oke es a vedoke. (ezeken a posztokon nyilvan kevesebb a vilagsztar mint elol.) a favago-csapatos hipotezisedet hogy erinti majd amikor Shawcross eligazol a United-be vagy a Poolba? : )

az Arse-nak volt egy-ket szerencsetlen eve ebben a tekintetben. majd most remelhetoleg szerencsesebb idoszak jon nekik (ebben a tekintetben : ).

no, a magam reszerol megigerem hogy tobbet nem irok ebben a temaban.

Woland 2010.03.26. 23:33:25

@Shikaka:

nem nekem irtad, de szerintem ezekkel tobb baj is van:

"- az Arsenalban most nincs 'szigorú ember'
- az Arsenal ellen keményen játszik minden kisebb csapat, mert tudják hogy hatékony
- a premiership nem fejlődésben lévő fiataloknak való"

- Gallas es Song is elegge szigoru emberek, es a conventional wisdom-nak tudhato be fokent hogy sosem allitjak ki oket.
- kulonosen iden nagyon kevesse hatekony a kisebb csapatok barmely probalkozasa az Arse ellen - szinte csak a legjobb csapatok ellen vesztettek pontokat. a Sunderland elleni vereseg meg nem a kemenykedesen mult.
- a PL-ben rengeteg fejlodesben valo fiatal jatszik. minden csapatban talalsz vagy feltucatot, akik kozul egy-ketto allando vagy gyakori kezdo.

agtalpai · http://talpai.net 2010.03.27. 00:00:52

Wenger másik furcsasága, hogy törékből szervez csapatot (nem Campbellre gondolok) a Terry szintű óriások - legalább is 180 centinél magasabb játékosok - uralta PL-be.
szvsz a West Ham nyerni fog, a Clarets meg sajnos már rég kiesett.

2010.03.27. 00:22:04

Birmingham-Arsenal 0-4
Chelsea-Aston Villa 3-1
Hull-Fulham 1-3
Tottenham-Portsmouth 3-1
West Ham-Stoke 2-1
Wolverhampton-Everton 1-2
Bolton-Man Utd 0-4
Burnley-Blackburn 0-1
Liverpool-Sunderland 3-0
Man City-Wigan 2-0

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.27. 00:36:31

@mediumnasty: Az a gond, hogy erre nincs megoldás, maximum annyi, hogy a legkisebb fizikai érintkezést is azonnal lefújja a játékvezető, az meg a foci halála lenne. Tetszik, nem tetszik, benne van a játékban, mint ahogy az is, jelzem, szerintem negatívumként, hogy a gyengébbek is meg akarják mutatni, milyen virtust is tudnak. Ezért fordulhatnak ilyen esetek elő. Mit lehet tenni? Szóljon előre a bíró, hogy x meg y esetében tilos a szerelés, mert hátha elszáll az a láb? Mondom, nincs megoldás.

mediumnasty 2010.03.27. 01:49:57

@Shikaka:

Ahogy Woland mondta, nem olyan kicsi, és főleg nem olyan gyenge az a csapat, de nem is ez a lényeg. Erről akkor lenne értelme beszélni, ha az lenne a téma, hogy hány gólt kaptak szögletből, vagy hogy mennyi párharcot nyertek meg a középpályán. Hogy mi van, ha keményen, de szabályosan játszanak ellenük. Most sajnos nem erről van szó.

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Nyilván nem lehet teljesen kiküszöbölni a dolgot, de első lépésként sokkal komolyabb eltiltásokat kellene osztogatni, mert így egy hétig mindenki erről beszél, az edzők elmondják, hogy a hentesek igazából jó fiúk és egyáltalán nem olyanok, aztán meg csak az Arsenal szurkolók nyavalyognak tovább. Dan Smith, aki ma már nem is focizik, hanem vízvezetékszerelő vagy tudomisén, úgy szétrúgta Diabyt, hogy azóta se tud három meccset lejátszani egymás után, és idén sikerült először fenntartania a formáját. Eduardo teljesen reménytelennek tűnik. Ramseynek lehet, hogy 19 évesen tette be a kaput az az áldott jó ember (aki tavaly a pályán kívül rúgta le Adebayort, azelőtt meg eltörte Jeffers bokáját, úgyhogy 22 éves korára már elég szépen teljesített).
Az ilyenekért baromi kevés a három meccs, és nem akarok senkiről rosszat feltételezni, de bárki nyugodtan megcsinálhatja ezeket a dolgokat szándékosan is, mert három meccsnél többet nem fog kapni. Amíg ez így marad, addig tényleg semmit nem lehet tenni. Vagyis annyit igen, hogy a bírók következetesen osztogatják a lapokat, ha valaki veszélyesen játszik. Egy csomószor láttuk már, hogy ha egy kiscsapat elkezdi rugdosni a nagyot és nem kap semmi visszajelzést a bírótól, akkor egyre nagyobbakat fog odarúgni. Nyilván mindenkit lehet szerelni, de azok a lábak nem véletlenül szállnak el. És akárki akármit mond, az se véletlen, hogy pont a puhány franciáknál volt négy év alatt három ilyen pályán hányós láblifegős sérülés.

Én egyébként biztos vagyok benne, hogy ha egyszer Rooney, Gerrard vagy Lampard kap egy ilyen rúgást, akkor átgondolják a rendszert odafent és valakiből példát statuálnak, csak nem tudom, miért kell ezt megvárni.

A média meg végképp undorítóan kezeli ezeket a sérüléseket, de az ellen tényleg semmit nem lehet tenni, úgyhogy hagyjuk.

Részemről befejeztem a nyavalygást, remélem Eduardo rúg egy szép mesterhármast, Taylor meg kiesik a Watforddal.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.27. 02:37:33

@mediumnasty: Egyetértek, az ilyen súlyos sérülésekért, ha valóban bebizonyosodik, hogy semmi vétlenség nem volt benne, akkor nagyon komoly eltiltás kell. Nevetséges, hogy egy elmulasztott doppingmérésért hónapokat ki lehet hagyni, de súlyos és szándékos sérülésokozásért 3 meccset csak akár. Ezen mindenképpen változtatni kell.
Megjegyzem viszont, hogy Ramsey sérülésénél akármilyen "priusszal" is rendelkezik az elkövető, számomra az teljesen vétlennek tűnt, azért nem is lett volna szabad eltiltani.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.27. 06:56:19

ahhh, Viera, akitől a játékoskijáróan szedték el a bicskát? persze, hogy nem volt gond. dehát eligazolt.

bakító 2010.03.27. 07:47:46

Ez a lábeltörős "poén" elég szarul sült el, mint az a kommentekből is látszik.
Amúgy nagyjából az a véleményem az ilyen sérülések okozóiról, hogy akár le akarta hentelni a másikat akár nem, nagyon-nagyon sok időre el kell tiltani. Ha szándékos volt akkor kb. 1 évre, ha nem szándékos akkor kb 10 meccsre.
Szóval ha vagányan veszel be egy kanyart a kocsival, mert te kemény gyerek vagy és arra jár egy mamóka.... Ha direkt keretén módon vezettél akkor nagy bajban vagy, ha csak kisodrótál mert ügyetlen vagy akkor is.

Pig_Bodine 2010.03.27. 09:08:06

Megnéztem tegnap a Bibliotheque Pascal című Hajdu Szabolcs-filmet: arról szólt, hogy egy szegény romániai magyar nőt Liverpoolba kényszerítenek (önmagában is brrrr), aztán a helybéliek elvetemült perverzióit is ki kell elégítenie egy "irodalmi" bordélyházban. A film vége nem volt tökéletes, mert az lett volna a méltó befejezés, ha a csajt egy csapat maszkos Cantona szabadítja ki ... várjunk csak, az egy másik film.

Mourinho már nem a király 2010.03.27. 09:56:29

@Pig_Bodine: csudijó, de hol van ebben az angol foci? :D

H1N1kóbászt 2010.03.27. 09:57:05

Az ellenzői a PL-t, Favágó Lígnek vagy Rögbi Ligának csúfolják. Van is ebben valami hiszen a top csapatokon (Man U, Man C, Arse, Pool, Chelsea, Spurs) kívül a liga többi 14 csapata a hagyományos buta felívelős, cselezésmentes, technikátlan angol erőfocit játssza. Magyarul 30 % szupercsapat, 70 % fostalicska csapat. Ez még mindig jobb arány mint az olasz és spanyol ligában, ahol ligánként van 2-3 szupercsapat. Az olasz és spanyol liga nem sztárcsapataiban az angol hasonló klubokhoz képest technikailag képzettebb, jobb, de fizikailag kevésbé strapabíró játékosok vannak.

Vicces nézni modjuk az angol gagyi csapatok pl. Stoke City brit játékosait. Futni tudnak, de focizni nem. Testalkatuk, mozgásuk, kinézetük alapján rögbire valók, nem focira.

taxilovearsenal (törölt) 2010.03.27. 10:01:08

Látom, még mindig divat azon élcelődni, miért tört el Ramsey lába. Pláne okoskodni rajta. Gratulálok.

gaiusjulius 2010.03.27. 10:07:27

Sztem a Hull győzelme elég nagy melléfogás lesz, Ian Dowie a világ egyik legnagyobb szerencsétlenje ahol volt a csapat ki is esett (lásd Crystal Palace, Newcastle) ez a Hull-al sem lesz másként, így a Fulham most fogja begyűjteni a minden évben megszokott kb 2 idegenbeli győzelméből a másodikat és egyben utolsót.
Érdemes lenne fogadni arra, hogy az Arsenal ellen befújnak egy 11-est (McFadden be is rúgja majd), de legnagyobb örömömre így sem fog megszakadni a londoni győzelmi széria. Középen Campbell helye nem csak a hétvégére, hanem már a Barca ellen is megkérdőjelezhetetlen, ami tekintettel lassúságára kész csoda. Párja a Sky szerint Silvestre lesz, ami a 11-es jóslatát még inkább megalapozza.
A Burnley sosem fog már visszatérni az ígéret földjére, ott marad ahol van, egy ikszre talán jók lehetnek a gyengécske Rovers ellen.
A Wolves sem kap ki sztem Mr. Mick most rátalált vmire, amit majd jövő hétvégén fog elveszteni az Emiratesben, ebből 2-2 lesz.
Chelsea, MU, Pool, Spurs, City győzelme nem lesz kérdéses.

Viszlat 2010.03.27. 10:08:47

Remelem megutjuk a Boltont egy otossel legalabb, kelleni fog az a golkulonbseg ha esetleg ugy alakul a vege.

@bakító: nem akartam beleszolni az ujabb picsogas-rohamba, de ezt nem tudom megallni szo nelkul, ugyanis nagyon alattomosan csusztatsz.

Megpedig a hasonlatoddal. Mar az alaphelyzet sem hasonlithato egymashoz, hat meg a szereplok helyzete. Hol hasonlithato a mezei sofor es a botorkalo nagymama esete ket profi sportolo rosszul vegzodott kuzdelmehez? Mintha Ramsey egy artatlan jarokelo lenne, aki csak ugy veletlenul arra jart es a felelotlen gyoker meg agyonrugta. Tet van, nem is kicsi, hajtas van, az sem kicsi es SAJNOS elofordulnak balesetek, de ez a Wenger-szintu sirankozas valami hihetetlen szanalmas.

halihalo 2010.03.27. 10:44:23

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: A rossz hír hozóját ki szokták végezni egyes kultúrákban és korokban...

halihalo 2010.03.27. 10:47:50

Úgy tűnik, hogy az Arse drukkerek hasonló széplelkek, mint a csapatuk. Persze, érthető, mert nem csak az ellentétek vonzzák egymást....
Ettől függetlenül eléggé furcsa, hogy ebből ekkora ügy lett így a hajrá nyitányakor...

bakító 2010.03.27. 10:55:49

@Viszlat: Nem igazán érted a hasonlatot de sebaj. A dolog lényege, hogy a szándékosság (vagy felelőtlenség) és a véletlen baleset között van különbség, de egy bizonyos szint felett már a véletlen baleset okozóját is büntetni kell, is mer akkor a kárt okozott.
Persze benne van a játékban hogy valakit agyonrúgnak (már egyesek szerint), de az nincs rendben hogy valakit ezért nagyon hosszú időre eltiltsanak. Hidd el, hogy Ramsey sem akarta hogy eltörjék a lábát mégsem fog hónapokig játszani, akkor a hentes is többet érdemel mint három meccs.

rowi 2010.03.27. 11:01:13

a Boltonban bízom...

rowi 2010.03.27. 11:02:02

a Birminghamben nem kevésbé...nem nyer mind a 3 arra volna egy kisebb összegem

Strigo 2010.03.27. 11:03:53

@bakító: A Hull Citys Zayattét (nem játszhat már a szezonban) legyilkoló Campbell még csak sárgát sem kapott a tettéért, most akkor őt is el kell tiltani a szezon végéig? Vagy aszerint tiltsák el a vétkest, hogy milyen szögben áll a sérült sípcsontja?

pbd 2010.03.27. 11:05:04

ha bibliai csapas, akkor miert csak 7? 10-est calamity james-nek. raadasul hetfo este kezdodik peszach. milyen kutatomunkarol beszelt pote meg donnelly?

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.03.27. 11:12:27

Sajnálom a széplelkű Arse-fanok overreakcióját, mert pont azt akartam sugallni, hogy a favágók hozzáállása miatt vannak ezek a csúnya sérülések. Teszek bele vmi idézőjelet, hogy könnyebben átjöjjön.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.27. 11:53:56

@donnelly: "a favágók hozzáállása miatt vannak ezek a csúnya sérülések"

(Erről van szó. Ezért is utáljuk a brit futballt.)

Tika_ 2010.03.27. 12:15:10

ezt a lábtöréses dolgot szerintem sem kellett volna... Nem is szép, másrészt messze nem olyan jó poén, hogy megint vitát gerjesszen.
@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: ejnye, eddig úgy értettem, te joghallgató vagy, így igazán észre kellene vegyed a különbséget, hogy azt írja "ez benne van, kár rajta picsogni", vagy, hogy "sajnálatos, hogy ide jutott a brit focit, tenni kéne valamit". Nagy különbség.
Egyébként van egy NBA nevű liga, igazán nem lehet mondani, hogy a kutyát nem érdekli, pedig minden kontaktust befújnak :). És messze nem elkényeztetett harvardi metroszexuálisok játsszák :).
@Woland: szerintem ez nem ellene érv, hanem mellette... Alapjában is elég veszélyes a játék, anélkül, hogy megengednének x méteres becsúszásokat. Továbbra is mondom: nagyon helyes, hogy a múltkor Piquét azonnal kiszórták pirossal.
@donnelly: már régóta akartam ezt küldeni neked, de asszem még nem tettem, úgyhogy most: www.youtube.com/watch?v=9CvZ3noNVBQ
:))

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.03.27. 12:17:23

@Tika_: Nem poén volt, de már írtam + ki is egészítettem, hogy mindenki megértse...

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.03.27. 12:18:23

@Tika_: Kösz a videót, de nem szeretem az ilyen jellegű sportokat:)

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.27. 12:28:42

@Csöncsön: nem mindenki utálja,. nem favágók, azok baltát, fűrészt, éket, emelődarukat, traktort, meg kamionokat használnanak. ezek a srácok fociznak. anno Cissé lába futás közben tört el... megpróbált beadni. bokszban néha megölik (agyonütik) az egyik küzdőfelet. puszta kézzel (még kesztyű is van, de az csak véd). ez itt futball.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.27. 12:33:26

@anonim222 [semleges néző]:

(Sehol nem állítottam, hogy mindenki utálja.) :-)

(Engem a posztban idézett hozzáállás taszít, amely a kifinomultságot, ötletességet, ravaszságot futballidegen, sőt sportidegen dolognak minősíti. Szerintem ez azért sokkal inkább jellemző a brit ligákra, mint mondjuk a spanyolra vagy az olaszra.)

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.27. 12:41:39

@Csöncsön: osszecsúsztattad a többesszám első személyú ragozás miatt a magad véleményét ([mi] "utáljuk"; helyesebben valahogy így: ...én ezért utálom...) az itteni blogolókéval. de spongyát rá.

Slice 2010.03.27. 12:42:40

Már tényleg eléggé unalmas ez a Ramsey/lábtörős téma, de ha valaki felhozza akkor mégis mit vár, majd szó nélkül elmennek mellette az Arse fanok? Eléggé esélytelen. Ezzel a témával nem is akarok foglalkozni, viszont az eléggé vicces, hogy állandóan Arsenalos picsogást említenek közben akár a MU akár a Chelsea vagy akármelyik másik csapat szurkolói visítanak, hogy "jajj, őt nem tiltják el tőlünk meg xy-t igen. a bíró nekik fúj nekünk soha." Semmivel sem jobb ez a szint.

Strigo 2010.03.27. 12:44:19

@Slice: Tudom, sírás, de azért az elszomorító, hogy miért kaptak Ferdinand vagy Evra 4meccses eltiltást, miközben a lábtörők 3 meccsel megúszták.

Asidotus 2010.03.27. 12:48:11

Ez az angol I. (Első, legfelső, a legjobb) osztály, elméletileg itt a legjobbaknak kellene focizniuk, ráadásul, azt állítják, hogy a világ legjobb bajnoksága, akkor nyugodtan lehetne mindenki a legjobb.
De baromira nem az. És ha valaki baromira nem tartozik a legjobbak közé, és csak úgy tudja megállítani a másikat, hogy méterekről bedobja magát, amiben benne van a súlyos sérülés, akkor vegye a kalapját, vonja le a következtetést, hogy ez nem az ő szintje, ő nem ide való.
Nincs ebben semmi különleges. Ugyanis senkinek sem jár alanyi jogon, hogy az első osztályban focizzon. Vannak gyengébb bajnokságok, alacsonyabb osztályok, ott még nagy spíler is lehetne. Játsszon ott, ha itt nem tud.
(Tényleg az kéne már, hogy egy fordulóban Drogba, Rooney meg Heskey felugorjon egy-egy becsúszásnál, és teli talppal érkezzen egy favágó bokájára, hogy annak a köcsögnek törjön el a lába. És akkor a sok favágó elgondolkozna azon, hogy nem nyúl olyan módszerhez, amivel csak a másik járhat baromi rosszul.)
Ez versenysport, ahol valakinek győznie kell. Kell lennie egy győztesnek. ÉS azért nézünk labdarúgást a rögbi meg a K1 helyett, mert nem harcot, hentelést akarunk látni, hanem focit. Ott az amerikai foci, baromi sok pénzt fizetnek benne, ott lehet harcolni. (Több pénzt keresnek az NFL-ben, mint a Premier Liga Top 4-ében.)

Slice 2010.03.27. 12:48:19

@Strigo a divatdrukker: Én teljesen egyetértek amúgy ezzel az eltiltásos dologgal pl. Ferdinand részről, mert őt tényleg durva mód baszogatják, közben Gerrardnak meg pl. mindent elnéznek. Arra próbáltam rávilágítani, hogy ilyen alapon ez is sírás akárcsak a Ramsey/Eduardo stb féle eset, de mindegyiknek van alapja. Az ellendrukkerek meg persze megpróbálják megmagyarázni, hogy nem az nem úgy van ám, de ha az ő csapatukkal történik hasonló ugyanúgy ezt csinálják ők is.

Slice 2010.03.27. 12:50:36

@Nűnű: Tulajdonképpen te most azt várod el, hogy itt mindenki legyen a legjobb? Akkor egy bajnokságba kéne tömöríteni az élbajnokságot legjobb csapatait, úgy esetleg előfordulhatna a dolog. Amugy meg el kell fogadni, hogy minden bajnokságban van több-kevesebb paraszt csapat és ennyi. Persze ennek nem feltétlen kéne maga után vonnia azt, hogy lábak törnek.

Asidotus 2010.03.27. 13:06:03

@Slice:
Azt nem várom el, hogy mindenki a legjobb legyen, lévén ez versenysport, legjobb csak 1 lehet.
De azt elvárom, hogy aki nem a legjobb, sőt, messze van attól, az NE TEGYEN meg mindent azért, hogy ez a különbség eltűnjön. Vannak nem megengedett eszközök. Nem mehetek Mike Tyson ellen késsel a ringben csak azért mert ez harc, és a kisebb is legyen esélyes. Nem mehetek biciklivel a maratonfutó versenyen, azért, hogy nekem is legyen esélyem. Nem, kisfiam, ha bénább vagy, akkor veszteni fogsz, ezt fogadd el. Tanulj meg veszteni, ha már nem tanultál meg nyerni.
Az FA ott hibázta el, hogy elfogadták ezt a "legkeményebb bajnokság" dumát, és most e mögé bújnak a favágók. Pedig az NFL sokkal keményebb, a rögbi ligákról meg nem is beszélve. Ezek a hentes favágók egy rendes rögbimeccsen törnének, mint a ropi (már ha elkapnák őket, mert futni azért jól tudnak).
Ki kell hajítani az esélyegyenlőséget. Az megy haveri alapon, amikor gól után lehajtunk egy felest, és a végén a jobb csapat berúg, mint a tök. Itt viszont valakinek győznie kell, és akkor már az legyen, aki a jobb focista, nem a jobb harcos.

Slice 2010.03.27. 13:10:23

@Nűnű: "De azt elvárom, hogy aki nem a legjobb, sőt, messze van attól, az NE TEGYEN meg mindent azért, hogy ez a különbség eltűnjön."
Márpedig ezt nem túl okos dolog elvárni, mivel ezért fizetik őket. Mindent megpróbálni azért (jobb esetben a szabályok keretében), hogy csökkentsék valamilyen módon a tudásbeli különbséget. Egy becsúszás pedig alapvetően szabályos dolog, viszont nem kevésszer rosszul sül el, épp azért amit te mondasz, mert a lassabb emberek nem érnek oda időben stb.

"Nem mehetek Mike Tyson ellen késsel a ringben csak azért mert ez harc, és a kisebb is legyen esélyes."
Ez meg persze így van, viszont ahogy említettem már a becsúszás önmagában nem szabálytalan.

Glory 2010.03.27. 13:12:02

@Nűnű: na azert szerintem te akkor is el vagy tevedve. valoszinuleg ezek a jatekosok azert jatszanak itt mert ok a legjobbak. ha lenne naluk jobb akkor azok lennenek itt. de valszeg nincsenek. nem is ertem a logikad. komolyan. teljesen teves.

Adamfark 2010.03.27. 13:30:18

A helyzet az, hogy a komolyabb sérüléseket az vonja magával, hogy sokkal nagyobb intenzitású a játék Angliában, mint bárhol máshol a világon. Az utakra is érvényes ez a szabály: Nagyobb tempó nagyobb károk....
Nem véletlen, hogy összes frissen PL-be került játékos panaszkodik rá, fizikailag nem bírják a tempót. (többek között Arshavinnak, Torresnek, de pl. Teveznek is gondja volt ezzel.) És nem csak a meccseken belül, hanem a bajnokság folyamán sem, mert míg 1-1 európai csapat fel tudja szívni magát 1-2 BL, EL meccs erejéig a PL csapatok szinvonalára, addig ezeknek a csapatoknak ezt a tempót kell nyomni szerda/szombat ritmusban, mindezt téliszünet nélkül.
@H1N1kóbászt: Ne felejtsd ki az Evertont (Pienaar, Arteta, Saha), a Villát(A. Young, Milner, Petrov), és a Fulhamet (Gera, Duff) sem a felsorolásból!
De igazság szerint már nem lehet szinte egyetlen PL csapatra sem rásütni a bélyeget, hogy a hagyományos brit stílust űzik, mert a légiósok erre különben is alkalmatlanok.
Ami a korábbi stílusból meg megmaradt, az az iram, és a küzdeni akarás.
Az meg, hogy 1-2 csapat kimondottan magas csatárokat foglalkoztat (pl. villa), a fejjáték miatt nem jelenti azt, hogy ez csak a britt stílust jellemezné. Nézzük meg Ibrahimovicsot, vagy a francia csapatokat...
@Csöncsön: akkor azt mond meg, hogy miért nézed?

Adamfark 2010.03.27. 13:47:47

@Nűnű:
Szerintem te tényleg kevered egy kicsit a Gizikét a gőzekével.
Az NFL és a PL annyiban hasonlít, hogy mindenki a maximum erőbedobással hajt minden egyes szituációban. Ugyanakkor 2 külön sport.
Még egy kicsit visszatérve a Ramsey esetre.
Ha valaki egy hasonló erősségű, vagy nála erősebb ellenfél ellen játszik bátorságpróbát (ki húzza hamarabb félre a kormányt...) akkor vállalja a felelősséget. Abban az adott esetben ezred másodperceken múlt, hogy nem lett valami egészen más az eset kimenetele. Ugyan azzal az erővel Shawcross is fetrenghetett volna széttört lábbal a földön, mert ahogy Shawcross belement az ütközésbe, úgyan úgy Ramsey is megpróbálta.
Természetesen az alattomos esetekben tökéletesen jogos lehet a több hónapos eltiltás, esetleg egy felfüggesztett végleges eltiltás, de szerintem felesleges általánosítani. Ugyanakkor Wenger felfogása is nevetséges, mert az Ő csapatának ebben a túlfeszített, nagy iramú, sok pénzt kockáztató bajnokságban kell helyt állnia, és nem a spanyol, portugál bajnokságokban. Tehát fel kell a csapatát rendesen készítenie. Miért van az, hogy Moyes, vagy Fergie, vagy Bruce a "balerina" latin játékosokból harcias és nem beszari játékosokat tud nevelni.
Fergie Ronaldoval is tisztázta, hogy Őt sem az ENSZ, sem a Nőtanács nem fogja megvédeni. Védje meg önmagát. Persze Ronaldoval kapcsolatban túlzásokba is estek a rendszeresen megszivatott védők, de azt kell, hogy mondjam, hogy jót tettek ezek a belépők is Ronaldo fejlődésének.
Sajnos ha Wenger továbbra is megpróbálja burokban nevelni a "csemetéit" akkor továbbra is ki fogják használni ellenük a testi erőt.

Adamfark 2010.03.27. 13:54:57

@Nűnű:
Csak hogy egy jó példát hozzak a spanyol bajnokságból.
A Real legutolsó meccsén Casillas elleni 16-oson kívüli becsúszás is szabályos volt, és mégis elég komoly sérülés is lehetett volna, mert a visszajátszásból látszott, hogy Casillas bokája befordult a védő alá.
Ezzel csak azt akartam éreztetni, hogy bárhol, bármikor előfordulnak szerncsétlen becsúszások. Van amiket még szabálytalannak sem lehet nevezni, ugyanakkor sérülésveszélyesek. Ez benne van a sportban. És azt hiszem azokért a fizetésekért, amiket Angliában leakasztanak a sztárok, el is várható, hogy felvállalják ezeket a kockázatokat.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.27. 14:07:45

@Adamfark: höhö, ott Casillas csúszott oda (ha jól emlékszem), de tényleg veszélyes volt.

Darren Gabriel 2010.03.27. 15:05:59

A Villával már nem kell foglalkozni, idén is bekövetkezett a szokásos márciusi összeomlás: innentől fogva gólt se nagyon fogunk rúgni, nemhogy győzni néha. Az egyetlen cél, hogy annyi 0-0-ás döntetlent sikerüljön kiharcolni, amivel legalább a birmingham cityt magunk mögött tarthatjuk. Különben is sérült a fél csapat, Milner, Agbonlahor, Heskey, Dunne és NRC se fog ma játszani. Pezsgőt bontok, ha egyáltalán négy alatt megússzuk. :)

Glory 2010.03.27. 15:49:49

@Ashley Agbonlahor: baxa meg pedig en biztam bennetek :)

Slice 2010.03.27. 16:01:16

Nem tudom ki az a 2 arc aki a Diginél a stúdióban ül, de fizikailag fáj ha megszólalnak.
Amúgy ez a birminghami pálya eléggé hasonlít egy krumpliföldre.

Ferguson 2010.03.27. 16:47:12

Hehh :) Nem a bírót hibáztatom, mert ezt szinte nem is lehet látni, de ez a zsirkov - collins párharc nem volt tizi. A két lábujj hozzáért egymáshoz, persze collins nem ért labdához, az orosz meg esett, de alig volt kontakt. A bíró meg persze befújja. A mezőnyben számtalan ilyet továbbengednek, a büntetőterületen belül ezek szerint nem...

Slice 2010.03.27. 16:49:00

Nagyon szarok vagyunk ma. Nem volt értelmes helyzetünk, emellett még Fabregasra is rárúgtak egy embereset. Vért fogunk hugyozni a 2. félidőben ha akarunk valamit..

halihalo 2010.03.27. 16:52:44

@Ferguson: A 47 perc alatt ez volt az egyetlen tisztességes döntése a Chelsea-vel szemben. Szóval ne bántsd a bírót... Elég megnézni a közeléi képeken a kommunikációját a játékosokkal. A Villa esetében még meg is simogatja a buksiját, míg az ellenkező esetben ölni tudna...

halihalo 2010.03.27. 16:53:50

Egyébként végre hajt a csapat. Rég volt olyan meccs felsőházi ellenféllel szemben,amikor ennyire érződött, hogy nyerni akarnak.
De J. Cole elég szar. Nm lesz ebből szerződéshosszabbítás.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.03.27. 16:55:31

A Birmingham az angolos keménység mellett olaszosan színészkedik is. Kitűnő párosítás, mondhatom.

Glory 2010.03.27. 16:58:25

@peter135: ha kemenyek az a baj, ha olaszosan osszeesnek az a baj. mi kell nektek??????? :D

Slice 2010.03.27. 17:01:46

@peter135: Ettől függetlenül, ha nem lenne ilyen szar napja kb.mindenkinek akkor simán nyernünk kéne.

Ferguson 2010.03.27. 17:02:49

@halihalo: én nem bántom a bírót, mondom, h nem hibáztatom. Ez inkább burkolt videóbíró utáni kiáltás volt... :D

Slice 2010.03.27. 17:20:00

@csabber-18: Szerintem x lesz a vége. A mérkőzés elején is azt éreztem a legesélyesebbnek.

csabber-18 (törölt) · http://www.csabber.fw.hu 2010.03.27. 17:23:00

@Slice: A meccs előtt én is döntetlent tippeltem, az első félidő végére már picivel optimistább voltam, és azt mondtam, ha nehezen is de nyertek. Most viszont már nem tudok mit mondani, csak az optimizmus beszél belőlem.
"Jelenleg nincs élő műsorunk, látogasson vissza később." Köszi, DigiSport!

Slice 2010.03.27. 17:25:19

@csabber-18: Birminghamnek az előző helyzetét óriási mákkal úsztuk meg..Egyszerűen nincs helyzetünk a meccsen amiből lehetne esélyünk gólt lőni.

csabber-18 (törölt) · http://www.csabber.fw.hu 2010.03.27. 17:26:30

@Slice: a semmiből már nem is lehet gólt szerezni? :)

Slice 2010.03.27. 17:29:12

@csabber-18: Végülis..:D De nem erre kéne alapoznunk. Jön Nasri és Arshavin, a következő 10 percben szerintem el fog dőlni mire leszünk képesek a meccsen.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.27. 17:35:01

@halihalo: Ezért élünk mi a civilizált 21. században. :)

@Tika_: Valóban, erős különbség van a kettő között, de én személy szerint úgy érzem, hogy ez ellen sokat nem lehet tenni, hacsak alapvetően a nem reformálják meg a játékvezetést. Az NBA példája a testi kontaktusokat illetően a futball halála lenne. Igazságos, következetes és szigorú eltiltások kellenek.

A fene egye meg, valami azt súgta, hogy ma a Chelsea nagyon kitömi a Villát, és gyáva voltam megtenni...

Asidotus 2010.03.27. 17:41:12

Most mondjam azt, hogy egy ilyen Aston Villának azért nincs helye a BL-ben? Mert ezt érzem e meccs láttán

Strigo 2010.03.27. 17:41:22

A cselszki kissé beindult a BL-kiesés után. Pontelőnnyel kell nyerni a bajnokságot...

váév építők (törölt) 2010.03.27. 17:41:47

ha az angol bajnokság kemény, akkor mit szóljunk az olaszra, ahol úgy szakadnak az akillesz inak, hogy hozzá sem érnek...

giacinto 2010.03.27. 17:43:11

@váév építők: igen, ez valóban az olasz liga keménységét és durvaságát bizonyitja....

Slice 2010.03.27. 17:52:42

Nasri kihagy egy ziccert, Almunia pedig potyázik egyet. Ez a nem semmi..

Asidotus 2010.03.27. 17:54:23

kapus és csatár nélkül nem lehet Premier Ligát nyerni.

halihalo 2010.03.27. 17:54:33

Szóval ez a Villa a PL első (?) második (?) legjobb védelme jelenleg? :)
Két meccsen 12 gól elég jó. Remélem meglesz az 5-ös átlag a jövő hetivel együtt. :)

halihalo 2010.03.27. 17:56:27

:) Már csak a Boltonnak kell kitennie magáért.

halihalo 2010.03.27. 17:57:40

Már csak a Boltonnak kell kitennie magáért. :)

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.27. 17:59:42

donelly, nem rossz helyre írtad a 7-est?

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.03.27. 18:01:15

Hogy máshogy baszhatnánk el a bajnokságot, minthogy ajtó ablak ziccerben passzol az a játékos akinek a gólt köszönhetjük és, hogy a kapusunk benyel egy irtózatos nagy potyát.
További jó játékot a Chelseanek és a MU-nak.

ZenZo 2010.03.27. 18:03:11

Próbálok uriember módjára ömlengeni: ahhhhhhhhhhhhh. 7-1. Lampard 4, Malouda 2, Kalou 1. Egyebet nem tudok elmondani, kéremkapcsojjaki...

halihalo 2010.03.27. 18:05:02

@peter135: Azért ne feledd, jövő héten egyikünk, vagy mindkettő pontot veszt.

d3vnull 2010.03.27. 18:06:10

Hát igen durván elkentük a Villa száját mit ne mondjak... Lamps 4 gól, no comment :)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.03.27. 18:07:03

@halihalo:
Mi meg a Sp*rs-City valamelyike ellen. Mi itt kiszálltunk.

Ronal-d'oh! 2010.03.27. 18:09:44

@d3vnull: ellőttétek a jövőheti puskaport is, attól tartok. De sajnos attól is, hogy mi meg megtartjuk majd az összeset.

d3vnull 2010.03.27. 18:11:06

@nekedX: hát ha ezt a játékot tudnánk hozni a mu sem állítana meg minket. Csakhogy én is attól tartok, hogy ez most csak jól jött ki :) Mindenesetre a bajnokságról nagyon könnyen lehet, hogy a mu-Chelsea fog dönteni.

halihalo 2010.03.27. 18:25:58

@d3vnull: Azért reménykedem, mert ha pl. J. Cole helyett más játszik, akkor máris nem adunk emberelőnyt, és ha emellett Zsirkov is inkább a 2. félideji formájában játszik, nem nézőként, mint a bekapott gólunknál, akkor már csak Drogba szokásos pár gólja kell.

szferi 2010.03.27. 18:36:36

@Nűnű: még az ELben sincs. remélem nyolcadikok lesznek, a cheésea meg ugyanezt hozza a kupaelődöntőben is.

Jo_Jo 2010.03.27. 18:37:28

A Diginél vajon komolyan gondolták, h a Birmingham-Arsenal után nem streamelik a Bolton-Manchestert?

ZenZo 2010.03.27. 19:00:40

@d3vnull: hm, azért ez nem igaz ám annyira. Nehéz elmenni amellett, hogy 7-1, úgy, hogy a fél csapat egyénileg gyatra volt. Az első 30 perc után a banda fele megérdemelte volna a cserét (Deco, PF, Anelka, JC, Zsirkov). Zsirkov javított, hiszen 1 gólpassz mellett 2 tizit harcolt ki, de ezzel csak az derült ki, hogy védőnek nem, balszélsőnek meg jó. Csak oda meg ott van a bombaformában játszó Malouda. De jó ez így, a Zsirkov-Lampard-Malouda bal oldal nagyon ütős most, a jobb oldal viszont gyenge. PF stabil, de túlzás, hogy jó, JC meg sajnos egy kalap hígfos. Ő volt az, akinek semmi sem jött össze ma, Deco legalább kiosztott egy nagy zsugát, Anelka meg lövetett egy gólt Kalouval. Más kérdés, hogy ezen kívül egyik sem csinált semmit, az meg milyen blama már egy csatárnak, hogy hetet vág a csapat, amiből ő egyet sem...

A ManU nem egy szétesett, megtört Villa, arra a meccsre nagyon kellene Ivanovics, Ashley Cole és Essien. Utóbbi kettő esélytelen, talán Iva felépülhet addig. Meglátjuk.

Mindkét csapatnak nagyon kell a 3 pont ebből szokott lenni a büdös nagy x.

Woland 2010.03.27. 19:21:22

gratula a Cselszkinek! na meg halas koszonet! : )

meg mindig csak 7 ponttal van mogottunk a Villa, de leagalabb golkulonbsegben is van kozte 17.

a mi meccsunk elegge fajdalmas vizualis elmeny volt - talan nem akartuk nagyon felpeckelni a Pompey-t a kupaelodonto elott (azon tul hogy szar napja volt a legtobb jatekosnak, mar az egeszsegesek kozul). alighanem a Tottenham es a Portsmouth a serulesek altal leginkabb sulytott ket csapat jelenleg... kivancsi vagyok kik lesznek bevethetoek az elodontore...

Dawson-t le kellett cserelni serules miatt - remelhetoleg csak elovigyazatossagbol. a Bassong-Kaboul belsovedo paros nem eppen onbizalomgerjeszto tenyezo.

a Pompey-bol Hreidarsson-nak elszakadt az Achillese ha igaz. Webber es James is megserult. szegeny embert az ag is.

Glory 2010.03.27. 19:30:05

na eddig nem tul rossz uraljuk a jatekot, a bolton meg egyszer ketszer kerul csak helyzetbe (ott viszont VdS oriasit vedett). ongol volt de megint az hogy ott volt fletch meg valencia(?) a vedo meg osszefosta magat. berba kicsit ugy viselkedik mint egy meg nem ertett zseni ami lehet hogy igy is van csak nem itt manchesterben. giggs nani valencia eleg jo, evans bizonytalan, es istennek is halat kell adni hogy van meg balhatevedunk mert hogy ott nem tort el evra laba az tuti isteni beavatkozas.

halihalo 2010.03.27. 19:36:26

@Glory: Hát Evra rendesen osztja az ellenfeleket. Ott is hogy repült oda, amikor őt kellett még ápolni utána.
Lehet, nekem is streamen kellene néznem, de valahogy nagy képernyőn nem igazán jobb a MU. A szokásos forgatókönyv: szenvednek, és jön egy mák gól. Remélem, ennél jobbak jövő héten sem lesznek.

Glory 2010.03.27. 19:42:08

@halihalo: szenvedunk, de uraljuk es megvan a gol is ami nem mak!! evra esetet meg nezd vissza. elsore nekem ugy tunt hogy mehetunk uj balhatvedet nezni, mert evranak annyi

ZenZo 2010.03.27. 19:42:22

@Woland:
Drogba, Essien, Ivanovics, Ashley Cole, Carvalho, Bosingwa, Belletti. Most tért vissza Deco és Cech. Ez sem sokkal jobb.

SamS 2010.03.27. 19:49:26

@halihalo: Ott (is) a labdába rúgott, nem az ellenfélbe.

halihalo 2010.03.27. 19:52:26

Két kérdésem lenne:
Ha Scholes kézzel üti el a labdár a 16-oson belül, akkor az az érdemei miatt nem 11-es?
2. Miért fütyülik folyamatosan Neville-t?

Glory 2010.03.27. 20:00:03

@halihalo: eskuszom nem lattam, de gondolom igen :)
2. nem tom, es o raadasul odavalosi. lehet a haverok poenbol :)

halihalo 2010.03.27. 20:02:34

Ez alsóhangon sárga és szabadrúgás, de kisit is szigorúbban piros Vidicnek és 11-es...

Glory 2010.03.27. 20:03:41

@halihalo: na menjel mar terrry csak igy megy fel. huuuu de beszukult vagy. ahhhhh

halihalo 2010.03.27. 20:03:47

@Glory: Többször és több szögből is ismételték... :)

halihalo 2010.03.27. 20:05:23

@Glory: Nagy különbség nem volt e között, és a között, amit Maloudánál reklamáltak itt többen a múltkor. Az legalább sárga lap volt. Ez még csak szabadrúgás sem... :)

Glory 2010.03.27. 20:06:55

@halihalo: igen es mi volt?? bejovo labda vidic kifejeli es utana utkozes. most komolyan hany de hany ilyen van egy meccsen. tenyleg ne legyunk mar ennyire beszukultek. jo hogy nem mondod azt hogy szerencsesek vagunk mert mar se evra se vidics nem kene hogy palyan legyen. nee

Glory 2010.03.27. 20:08:06

@halihalo: amugy latom csak mi nezzuk a meccset :)

halihalo 2010.03.27. 20:10:21

@Glory: A felugrás és a fejes rendben, az, hogy erőből odakönyökölt, az nincs rendben. Ez utóbbit itt többen kifejtették az elmúlt napokban. Szerencsésen találta el, de nem rajta múlott.

halihalo 2010.03.27. 20:11:22

@Glory: Lassan már én sem... már 2:0. :(
A többiek, lehet, a Föld órájára készülnek, és már lekapcsolták a villanyt... :)

halihalo 2010.03.27. 20:17:22

No, megirigyelték a gólkülönbséget? :)

Ferguson 2010.03.27. 20:17:29

K jók ezek a gólok, amik úgy mennek be, h nem érnek hálót :) Szép volt gibson!!!

Strigo 2010.03.27. 20:33:47

Most érzem úgy, hogy meglesz az a bajnoki cím.
Egyébként annyi szó esik a rossz bíráskodásról, hogy meg kell jegyezzem, ma Atkinson bíró 10-es osztályzatot érdemelne, sárga nélkül vezette le a meccset, pedig keménykedés akadt azért.

20LEGEND 2010.03.27. 20:40:41

@halihalo: Öcsém, te mit ittál? Portsmouth ellen Malouda hogy ugrott fel? Meg Sturridge? Ma pedig Mikel vágott oda Milnernek. Ne legyél már ennyire hülye.

halihalo 2010.03.27. 20:50:34

Ja, a második kérdésre meg már előre válaszoltam. lásd: @halihalo:

Woland 2010.03.27. 20:53:28

gratula a Manure-nak is. a meccsbol sem lattam sokat (annak azert orulok hogy Berba vallalt egy duplat). Fergusonnak viszont elmaradt a piros felidoben amikor felment a palyara basztatni Atkinsont - itt nincs merlegelesi lehetoseg, edzo nem lephet a palyara, azert uszta meg mert o Ferguson lovag. Giggsy meg 4 meterre volt a Bolton felido vegen megitelt szabijanal, neki is jonni kellett volna a sargaval.

csak hogy ne fenyezzuk annyira Atkinsont : )

termeszetesen siman megerdemelt golaranyjavito vendegsiker volt.

Ferguson 2010.03.27. 20:54:39

@Strigo a divatdrukker: azért ez még nem ennyire egyértelmű szvsz. Tény, h ha úgy nyernénk meg a bajnokságot, h minden hátralévő meccsünket behúznánk, az vmi földöntúli bravúr lenne és méltán vonulna be SAF és a csapat történelmének talán egyik legnagyobb tetteként a históriás könyvbe. Én is nagyon optimista vagyok, de még korai a bajnoki címről beszélni. Az az igazság, h két bayern meccs között a chelsea ellen az legyen a minimum, h ne kapjunk ki, mert a chelsea remélem még fog pontokat veszíteni...

Woland 2010.03.27. 20:59:14

@ZenZo:

ja, az se rossz lista, nem is versengesrol van szo : )

csak szerintem egy Pompey-nak kulonosen faj ha egy komplett csapatnyi serult van. de szerintem a Tottenham kerete is vekonyabb a Chelsea-enel, de nyugodtan cafolj meg : )

jo het volt ez eddig! a Sunderland es a Wigan meg szebbe is tehetnek, de az mar tenyleg csak a porcukor lenne a habostorta tetejen ulo cseresznyen.

Strigo 2010.03.27. 21:09:07

@Ferguson: Én most így érzem, mert mindenki nagyon odateszi magát. Pár bajnoki hajrát végigszurkoltam már, és ez nagyon hasonlít azokhoz, amikor bajnokok lettünk. Jövő héten le kell verni a Chelseat, és akkor még egy zakó is belefér a végéig.

Ronal-d'oh! 2010.03.27. 21:11:36

Tud valaki videót a United góljaihoz?

Ferguson 2010.03.27. 21:16:29

@nekedX: www.mysoccerplace.net/video/video Itt szemezgethetsz egyesével. Az öngól kicsit lejjebb található...

halihalo 2010.03.27. 21:31:17

@Ferguson: Az igaz, hogy nekünk papíron nehezebb meccsek vannak hátra, de a fene tudja már, melyik a nehéz meccs. Lásd a mait pl. Ettől a Villa ellenitől az előző pár hét alapján féltem, elvileg a PL- egyik legkevesebb gólt kapott védelme (gyakorlatilag is :) ) és az idény egyik legjobb játékával simán 7:1 lett úgy, hogy nem volt ott az alapcsapat-tagnak kikiáltott játékosok fele.
Aztán meg nem sokkal előtte a Blackburn ellen 1:1. Szóval az is benne van, hogy az OT-n 3:0-ra nyerünk, de ugyanez ellenkező előjellel is.

Slice 2010.03.27. 23:13:00

Stílszerűen sikerült elbukni a bajnokságot, ez a Birmingham elleni meccs tökéletesen tükrözte azt, hogy ebben a szezonban miért nem vagyunk képesek a győzelemre..Egyrészt nincs értelmes csatárunk, másrészt a kapusainkért senki nem adna egy zsák szart sem. Biztos vagyok benne, hogy legalább 10 gólt a bajnokságban az éppen kapuban lévő ember miatt nyeltük be. Ha csak a kapusunk normális lenne, simán versenyben lennénk.

Woland 2010.03.28. 01:21:34

@Slice:

ugyanmar, egyreszt meg igencsak versenyben van az Arse (sajna), masreszt a mai gol nem volt egyertelmuen Almuniae. szerintem legalabbis inkabb hihetetlenul szerencsetlen gol volt mint ordas kapushiba.

a Brummies osszesen ket meccset vesztett otthon eddig, es kevesebb golt kaptak hazai palyan mint a Chelsea, Arse, Pool vagy eppen a Villa. amugy a Tottenham ellen is ugyanigy a hosszabbitasban egyenlitettek, es kurvara idegesito, tudom, de iden a St. Andrews-ban senki sem kalkulalhat 3 pontot.

az Arse-nak a legjobb a sorsolasa - ha iksz lesz a Manu-Chels az Arse meg nyer a Wolves ellen otthon, akkor ott tartotok ahol az elozo forduloban.

szoval fel a fejjel!
(sogoromat mindig patyolgatni kell az ilyen fordulok utan:)

Ágyúsfiú 2010.03.28. 08:24:08

@Slice: Megnézetem párszor ezt a gólt, először úgy gondoltam nem volt benne, de már másképp gondolom. igaz nem volt egy gyenge lövés, de a feje fölé lőtte 30 centire..ráadásul 11ről. Bezzeg a tizenegyeseket kivédi..fene se érti ezt a kapust.

Tegnap látszott, hogy x gyanús a meccs, kiharcolta a Birmingham és szerencséjük is volt. Ettől függetlenül rohadék *@?! favágók voltak..

Go Gunners!!

szangye puncog 2010.03.28. 11:15:06

@Glory: mostanában vidic favágó edzésekkel tartja magát kondiban... pár éve még kötelező volt pirossal büntetni az ilyen könyökléseket.
ne érts félre egy csapatnak szurkolunk, és vidic jó játékos egyébként, de ilyenkor nem kell védeni..

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2010.03.28. 11:20:51

@szangye puncog: osztom. (Vagy adom? Pff...) Az narancssárga lapos volt.

Slice 2010.03.28. 13:56:53

@Woland: Hát tény, hogy nehéz Birminghamban játszani, de nem abból kell kiindulnunk, hogy a többi nagy csapat sem tudott ott nyerni, mivel ők minket elkentek oda-vissza. Mi pedig a kis csapatok ellen gyűjtjük a pontokat szép számmal és azért tartunk most ott ahol. Ráadásul az egész meccsen mutatott játékunk egy nagy 0 volt, 2 helyzetünk volt a gól és utána amit Nasri elcseszett, bár a gól előtt sem volt valami nagy helyzet.
A bekapott gól meg oké, hogy nem volt akkora hiba, mint amit pl. Fabianski produkált a BL-ben, de attól még hiba volt. Egy normális kapus kiszedi.
Van hátra 6 forduló 4 pont hátrány, elég necces főleg hogy megyünk hozzátok, és fogadjuk a Mancityt is. Meglepődnék, ha behúznánk mind a 6 meccset. De ha esetleg ezt meg is tennénk az sem biztos, hogy elég lenne.

Slice 2010.03.28. 13:59:06

@Ágyúsfiú: Mondjuk én nem mondom azt, hogy érdemtelen volt a hazai egyenlítés. Semmivel nem volt több/nagyobb helyzetünk ami úgy tényleg veszélyes is volt. Ha előbb kapjuk a gólt akkor még lett volna esélyünk de sikerült benyelni a legrosszabbkor.

ZenZo 2010.03.28. 15:50:42

@Woland: "ja, az se rossz lista, nem is versengesrol van szo : )

csak szerintem egy Pompey-nak kulonosen faj ha egy komplett csapatnyi serult van. de szerintem a Tottenham kerete is vekonyabb a Chelsea-enel, de nyugodtan cafolj meg : )"

Nyilván nem erről van szó. Csak annyiról, hogy bármely csapatot megvisel, ha az alapcsapat fele nem áll rendelkezésre, legyen az ManU (lásd szezon eleje, közepe), Chelsea, vagy Spurs vagy Pompey. A keret vastagsága meg... hát nézd, bármennyire bírom Mikel játékát (azért mert a nemChelseaszurkolóknak az a beidegződése róla, hogy egy irdatlab barom, nem így van, sőt), azért ő nem egy Essien, Anelkat még csak nem is bírom, de ő nem Drogba, Zsirkov is ügyes, de nem egy AC, egyedül ahol minőségi pótlás van, az a Bosingwa-> Ivanovics (aki most szintén sérült), PF nem mérhető már az ő szintjükön, Carvalho-Alex, na ez rendben van. De érted, mire gondolok.

ZenZo 2010.03.28. 16:08:51

@halihalo: no igen. "benne van, hogy az OT-n 3:0-ra nyerünk, de ugyanez ellenkező előjellel is"

Szerintem ez mindössze azon múlik, hogy a Chelsea és Ancelotti mennyire meri felvállalni a nyílt játékot - szerintem semennyire, mert tudják, hogy inkább egy biztonsági x, mint egy nyíltsisakos meccs esetleges vereséggel. És szerintem pont ezért fogjuk elbaxni. Felállunk megint az idegenbeli szerencsétlen karácsonyfával, és a taktikánk visszavált a "rúgdossuk fel Drogbára a labdát". Csak ez az OT-n nem elég.

Épp beszélgettük, hogy Drogba 30-nál tart a szezonban. Baszom sok gól. Viszont 6 mérkőzésen nem lépett pályára idén, rúgtunk 26 gólt! Ha Drogba van, a támadásoknál a labda többnyire a levegőben van. Ha nincs, földön játszunk. Szóval tudja a franc. Drogba a nagy meccsek embere, ha átírzi, hogy mi múlik ezen, akkor szerintem tuti, hogy bevág egyet. Anelka viszont egy rakás szar mostmár hónapok óta, rá nem bíznék semmit. Lassan már védők sem fogják, így sem képes semmire. Tegnap is, nem is őrizték, aminek az lett a folyománya, hogy állandóan lesen volt...

Na de a lényeg: szerintem 4-2-3-1 a nyerő, a Cech, (remélem Ivanovics), PF, Alex, Terry, Zsirkov, Mikel, Lampard, Ballack, Malouda, Kalou, Drogba.

Joeyt sajnos nem szabad a kezdő közelébe engedni, Anelkat sem, Deco tegnap egészen jó volt magához képest, s nagy zsugát osztott ki, de a ManU ellen elveszne a középpályán, akkor már inkább Ballack, aki képes rombolni, meg szűrni, a két szélt meg meghúzza a Malouda-Kalou páros. Ha ezt meg merjük húzni, szerintem egyrészt látunk egy jó meccset, másrészt van esélyünk is. Mert lássuk be, a trashfordon a ManU az esélyesebb. Öt éve nem nyertünk ott. Meg mostanság a ManU ellen sem nagyon. Ancelotti eddig kivétel, kíváncsi vagyok, harmadjára is le tudja-e gyűrni SAF-ot. Sajnosn nem számítok erre a csodára. Egy X még jó nekünk is, bár kiesne a kezünkből a sorsunk, de vereséggel már csak a 2. hely maradna. Győzni kéne, na.... :)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.03.28. 16:36:23

@ZenZo: Sajna, az lesz amit írtál, Deco esetében is igazad lesz, ami véleményem szerint "gyáva" hozzáállás CA részéről. Legalábbis ha Ballack kezd, akkor nem fogunk nyerni. De ha Deco, akkor benne van hogy simán átjátsszák a középpályánkat. Nem egyszerű...

ZenZo 2010.03.28. 16:52:54

@Zsoca87: én tuti a némettel kezdenék. Elég jó mérlege van a vörösök ellen, legalább lesz min zúgolódni az ördögkiókoknak megint :) két éve egymaga verte el a ManU-t, legutóbb a CS-n meg az ő vitatott esete után vertünk gólt. Stb, stb. Deco - bármilyen jó volt a Villa ellen, a padra sem ültetném. Egyszerűen nem hiszem, hogy bármilyen szinten opciót jelentene a ManU ellen. A német meg tudja, hogy ha 1-1 ilyen meccsen megmutat magából valamit, azzal jópár sz*r meccsét megváltja.

Én mindenképp a fent vázolt kezdővel állnék fel, ennek az egyetlen szépséghibája, hogy a padon nem maradna érdemleges ember, akit változtatás esetén be lehet dobni. Egyedül Anelka beállítása adna taktikai változtatási lehetőséget, ha ő váltja Kalout, akkor át tudunk állni 4-4-2-re, nemdiamond 4-4-2-re, ilyet viszont Carlo még életében nem játszatott, szóval akkor maradna egy torz diamond, Lamparddal a csúcsán, vagy kettős csere, és Deco is jön, azzal gyémánt, avagy Anelka simán váltja Drogbát, de ez meg értelmetlen lenne, ha csak nincs sérülés, akkor viszont már mindegy, mert borul minden.

A bal oldalt nem szabad megbontani most, tehát ott maradnia kell a Zsirkov-Lampard-Malouda sornak, Drogba nem kezdetését egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, bárki bármit mond, szerintem kell Balle és kell elé egy gyors ember, az meg nem JC, hanem Kalou. Szerintem így van sanszunk, de más kérdés, hogy CA szerintem sem vállalja ezt fel. Karácsonyfa lesz, méghozzá a BB ellen látott verzió, Drogbával, Anelkaval. Pedig most már CA-nak is látni kéne az elefántcsontparti és a francia közti különbséget (pompey vs. villa).

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.03.28. 17:00:44

@ZenZo: Igen, az elég nyilvánvaló, hogy Drogba és Anelka csak diamondban él meg egymás mellett. Csak félek, hogy Ancelotti úgy gondolkodik majd, hogy nevek alapján legerősebb kezdő kell és nem forma/racionalitás alapján választ. Mindig ez van... :(
Szóval szerintem az lesz, hogy Anelka 90 percig a rezet bassza majd a pálya különböző részein. És a hosszabbításban meg bejön a helyére Sturridge vagy Kalou. :D

ZenZo 2010.03.28. 17:17:20

@Zsoca87: "nyilvánvaló, hogy Drogba és Anelka csak diamondban él meg egymás mellett."

Carlo alatt - Hiddink alatt működött a 4-3-3 is velük ;)

"Csak félek, hogy Ancelotti úgy gondolkodik majd, hogy nevek alapján legerősebb kezdő kell és nem forma/racionalitás alapján választ. Mindig ez van... :( "

Nem csak ő, hanem sok mindenki más is. Anelkaból inkább kinézik a "bármikor benne van a gól"-t, mint teszem azt Kalouból. Pedig-pedig.... mindegy, ezért is biztos jönnek páran röhögve, pedig a francia január óta nem képes gólt lőni, most meg április lesz, Kalou meg mondjuk már az Inter ellen is beverte a csapat egyetlen gólját, a hétvégén is 15 percre állt be, gólt vert. Ennyi.

macca17 2010.03.28. 17:18:57

na, ilyen se volt még ebben a szezonban: JÁTSZIK A CSAPAT! :)

ZenZo 2010.03.28. 17:20:32

@nordsee: milyen volt? (nem nézem a meccset). Azt livescore-on néztem, hogy csakúgy, mint az "odavágón", az ötödik percben esett a gól :) de ha nem strandlabdás, sz*rt sem ér ;)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.03.28. 17:20:50

@ZenZo: Ismered a véleményemet Kalouról (elvileg... :D) én is a pártján vagyok, az Inter ellen pedig ismét bizonyított. Szélen sokkal jobb játékos, mint Anelka.
Apropó, szerintem Hiddink alatt sem volt Anelka túl jó a szélen. Jobb mint most, de ez nem nagy szó.

ZenZo 2010.03.28. 17:21:52

@macca17: mostmár hogy minden teher lekerült rólatok, jöhet a felszabadult örömfoci :)

nordsee 2010.03.28. 17:27:37

@ZenZo: Gólpassz Reinától, alpvonaltól 4 a 16ostól két méterre a bal oldalon, egy csel az utolsó védővel, majd lehetetlen szögből a hosszú pipa. Védhetetlen. Sokan nem ért, tehát. :)

macca17 2010.03.28. 17:32:20

@ZenZo: :), bár azt nem mondanám, hiszen az el van csak, h vmit felmutassunk, meg oda kéne érni a 4. helyre...

macca17 2010.03.28. 17:33:27

@nordsee: viszont kéne még 2-3 gól, h ne csak nyomjunk. úgy is van :)) johnson :)

ZenZo 2010.03.28. 17:34:30

@Zsoca87: Anelka nem túl jó szélen, persze, egy szélső - még egy középszerű is - mindig jobb lesz, mint egy szélre kitolt csatár. DE képes volt hasznosan játszani, amit most nem képes/nem hajlandó. Ami különösen érdekes így szerződéshosszabbítási szándék közvetlen környezetében. Az oké, hogy a csapatnál rájöttek, hogy baszomsok pénz megy el fizetésekre, ezért mindenki pénzét vissza akarják fogni, mint Ballack esetében (aki mondjuk leszarja, majd kipréseli a felesleget az Adidasból), Anelka meg nem hiszem, hogy olyan nagylelkű, hogy megelőlegezi gyatra játékkal, hogy vissza kelljen venni a pénzéből - mondván, figyu fijjuk, ennyi léért én ennyit fogok focizni.Kell vagy sem?

Drogba ANK-visszatérése óta (január vége), azaz szélre kitolása óta egyetlen egy értelmes megmozdulása volt, a BB ellen. Az meg ugye - ha egyszer megy, akkor máskor is kéne mennie. Megindult, ült a csel, zseniális volt a passz. Gól is lett. Az Inter ellen meg (meg egyébként bármikor máskor) egy helyzeten belül nem volt képes ugyanabból a pozícióból háromszor gyors egymás utánban a tőle 5 méterre álló Drogbához egy egyesen passzot adni... túlizgulta vagy mi a csecs?

Most a hétvégén meg aztán betolták centerbe Drogba sérülése miatt, azt többet volt a kezdőkörben, mint az ötös környékén. Ha mégis hozzá kerül a labda, megáll vele, s vagy leszerelik, vagy elindul vele hátrafelé, s a középpályán egy Mikel-passzal szabadul a bőrtől. A Villa ellen is villantott egyszer, de ennyi. Ezen kívül még egyszer indult a labdával a kapu irányába, de a védő olyan simán szerelte, hogy majdnem sírtam. Még írtam is chat-en, hogy ez a momentum tökéletesen összefoglalta Anelka utóbbi két hónapját... Sajnos ő most egy lófaszkolbász, és nem azért, mert a szélen kell játszania. Lehet Terry levarrta az ő nőjét is, mit lehet tudni...

macca17 2010.03.28. 17:42:10

vaz, ez mindig is jellemző volt ránk: egy valagra való gólhelyzetet hagyunk ki :(

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.03.28. 17:44:25

@ZenZo: Jó, ezt most már elismerem, az értékelésemben meg is nézheted, ki is emeltem, hogy attól függetlenül, hogy hiába volt középen, lúfaszt' sem csinált. Szóval ja, egyértelmű pad. Kérdés mi lehet vele? :D
Egyébként cask attól félek, hogy ívelgetés lesz Drogba játéka miatt a mu ellen. De akkor agyfaszt kapok.

ZenZo 2010.03.28. 17:46:22

@macca17: hát ahhoz nem árt a huszáros hajrá, de nem késő ez egy kicsit? A Villa most kapott pofonokat, de vége a márciusnak, azaz ők sem csak veszíteni fognak mostmár, bár ők közvetlen rivális tegnaptól szerintem, inkább a Citeh és a Spurs a negyedik hely fő várományosa.

Strigo 2010.03.28. 18:20:42

@macca17: mióta Lucas nem kezdő, a Pool elkezdett meccseket nyerni

nordsee 2010.03.28. 18:21:41

Most Torresnek azért szorítok, hogy a VBig kitartson a formája, ha megnyerik, talán fájdalomtapaszt jelenthet a klubkudarcra - na ott van még az EL, azért - és a valogán marad. Soha nem láttam ilyen formában a Gyereket.

macca17 2010.03.28. 18:22:52

@ZenZo: azt nem mondtam, h meg is lesz :(, csak azt, hogy van tétje, azaz egyáltalán nem került le rólunk minden teher, sőt...
a mai jó játéknak lehet köze ahhoz, h sokkal támadóbb felállásban álltunk ki. nincs lucas, gerrard hátrébb játszik, viszont kuyt és babel klasszikus szélsőt játszik. és persze kell egy elég halvány ellenfél is.

macca17 2010.03.28. 18:25:45

@Strigo a divatdrukker: hát igen, ellenetek nem merte ezt bevállalni rafa. ezért volt kincs xabi alonso: egyszerre tudott védekezni és támadást építeni, ez az amit nem tud lucas, és kétségeim vannak aquilanival kapcsolatban is...

macca17 2010.03.28. 18:28:53

torres gólátlaga fantasztikus, ha még egyet beverne, lenyomná drogbát is

halihalo 2010.03.28. 18:32:58

Azt mondja ez a riporternek betett valaki az ES2-n, hogy a Poolnak a szezon végén a Fulham és a Birmingham elleni nehezebb meccsek után már csak könnyebb találkozói lesznek.... No comment...

macca17 2010.03.28. 18:34:03

@halihalo: mér, nekünk ezek nehéz ellenfelek ;)

halihalo 2010.03.28. 18:34:14

@macca17: Igen, írni akartam, hogy ez biztos a Pool-e, de lusta voltam felkeni a TV elől...
A nevek stimmelnek, de a játék nem... :))

halihalo 2010.03.28. 18:35:21

@macca17: Látom, nem érted, mi a sértés benne. :) (Vagy csak szimplán hülye az ürge.) Az utolsó előtti meccs ellenünk lesz...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.28. 19:46:22

a 87. perctől Prágában egy sörözőben telefonon frissíteni a livescore-t... most megnézni, h ilyen gólt kaptunk... megérdemeljük. rem, Fabianski véd, mert többet ezt a majmot nem akarom látni a kapuban... eddig védtem Őt, de ilyen hibát... hihetetlen... nah, ennyit a 7végéről és a bajnokságról. grat a többieknek...

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.03.28. 20:02:10

@imici77:
Fabianski aztán sokkal megbízhatóbb. :)
Egyébként ez mindig így van. Az a jobb, aki épp nem játszik. :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.28. 20:12:19

@peter135: nem találok szavakat erre a gólra, komolyan... a szánalmas és a szerencsétlen forog az agyamban :)

ZenZo 2010.03.28. 20:21:54

@imici77: pedig én szóltam előre ;)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.28. 20:27:06

@ZenZo: igazad volt... :) én meg szólok, h nem nyertek PL-t idén sem :)

Budlofsky 2010.03.28. 21:20:42

@imici77: Ezt a Fabianski dolgot én is támogatnám, már jövő hét szerdától be kéne vetni. ;)

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2010.03.28. 22:25:05

na. ez tetszett ma. végre.

mekkorát játszottunk, öröm volt nézni.. :)

ilyen játékot már nagyonrég láttam a csapattól (még tavaly is..)

Torres 1. gólja meg az év gólja, pont. :D

reménytkeltő, azért a 6. hely így csak meglesz :P

United82 2010.03.29. 08:56:33

Természetesen az FA nem nyugszik..
www.mirrorfootball.co.uk/news/Manchester-United-s-title-hopes-could-take-a-major-hit-as-Nemanja-Vidic-faces-a-potential-four-game-ban-for-his-elbow-on-Johan-Elmander-article371891.html

Mily meglepő tuti 4 meccs lesz...Persze Gerrard könyökösei semmi..de mivel United...
És ha már Rionak is volt 4 meccse, akkor legyen Vidának is...
Ekkora ellenszelet....
mocskos FA...

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.03.29. 09:22:36

@Rooney82: Az egész azon múlik, hogy a bíró látta-e, leírja-e a jegyzőkönyvbe, hogy ő úgy ítélte meg, hogy nem lap. Ha ezt leírja (illetve ha lesárgázza), akkor nem tud semmit tenni az FA, ezért úszta meg Gerrard. És valószínűleg ezért nem fogja megúszni Vidic, a hentes. :P :D
Egyébként jó lenni fellépni a könyökösök ellen, mert megint addig fognak várni, amíg valakinek valami komolyabb baja lesz.

chrisred 2010.03.29. 10:37:14

@Zsoca87: És ezért úszta meg Fletcher is a Kuyt elleni utánrúgását. Howard Webb lefújta, majd félrehívta, és elmagyarázta neki, hogy ilyet nem szabad csinálni. Ja, és Kuytnak is elmondta, hogy ne legyen a közelben, amikor Fletchernek megint elgurul a gyógyszere.

Ja, ettől persze még mocskos FA... :)

Strigo 2010.03.29. 11:09:47

@Rooney82: Ez elszomorító. Ez ellen már nem lehet mit tenni. Valami kurva nagy korrupció van ott a szövetségben, ha ez 4 meccs (lábtörés 3, érted), Gerrard futás közben odabaszok egyet mozdulata meg semmi. Pláne, hogy Malouda két ilyet is csinált a Portsmouth ellen. Kapott érte egy sárgát.
Ez a "nem szerepel a jelentésben" pedig csak egy kifogás, hogy az FA egyénileg bírálhassa el az eseteket. Persze, hogy nem szerepel, basszameg, hiszen miért írná bele a bíró, ha nem adott érte semmit? Nem vette észre? Mit? Hogy kötéssel jött vissza Elmander?
Egyébként Berbatovnak is odabasztak egyet, azt már nyilván elfelejtette mindenki, nem is lesz eltiltás belőle.
Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy ez nem könyökös volt, hanem ütközés. Vidic lendületből érkezett, és fél méterrel magasabbra ugrott. Zsebre tett kézzel meg nem lehet felugrani.

Republik of Mancunia 2010.03.29. 13:15:59

Ennyit arról hogy egy emberes csapat vagyunk.
Van Der Saar 39évesen is a legjobb kapus.
Vidic a legjobb védő(ha eltiltják a könyöklésért akkor az FA monnyon le.)
Fletcher a legjobb box to box midfilder.
Ha pedig nincsen Rooney, akkor a Berbatov-Own Goal csatárpárosunk megoldja a szituációt. Berba 12-11re vezet Own goal előtt.
Szombaton csúcsderbi, ha nyerünk szerintem eldőlt. Ha döntetlen akkor folyik tovább a hajsza és az Arsenal is visszajön. Vereségre nem gondolok.

WoloW 2010.03.29. 17:25:29

kíváncsian várom a ma esti meccset a 4. hely szempontjából, hogy mi lesz, ebből a City-ből kinézek egy botlást is akár, hisz sokszor rettentő szervezetlenek, persze épp fordítva is lehet, és agyonütik a Wigan-t

sajna a Villa meg már szinte ki is szállt a versenyből, nem tudom miért nem bírnak végig tolni 1 szezont rendese, pedig sokszor játszottak idén is jó eredményeket nagyobbak ellen, most viszont nem csak a Chelsea, hanem Wolves és Sunderland is gondot okoz nekik

Torres meg csodát tehet a Liverpool-ban, kettesével hozza a gólokat, sorsolás is a kezükre játszhat

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.03.29. 17:25:44

@Republik of Mancunia:
"Van Der Saar 39évesen is a legjobb kapus,
Vidic a legjobb védő,
Fletcher a legjobb box to box midfilder." És anyukád főzi a legfinomabbat a világon? :D

man city 2010.03.29. 20:18:53

no win=no champions league

Roberto Mancini vs Roberto Martinez

mind2 az elegánsabb vonalat képviseli, ráadásul mind2 sálbuzi, jó kis páros

Tevez meccse lesz ez, Ade elviszi az embereket, Tevez pedig telepakolja a hálót
vagy nem

@WoloW:
Villa az 7. lesz, vagy akár 8.
Pool sajna tényleg "kapott" még egy esélyt,
de a Szeplős sem rúghat állandóan gólokat
+ még ott van nekik a 2 Benfica meccs, amiben leizzadhat a tökük

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.03.29. 20:34:15

Nem láttam a meccset, csak egy rövid összefoglalót.

Bár védhetetlen Almunia hibája, egy kis bírói hibát fel véltem fedezni: a labda eredetileg nem Phillips felé ment, hanem egy lesen ácsorgó illető irányába, aki elvonta a középhátvédet. A favágók istene pedig becsapódott hátulról, ő persze nem volt lesen. Tehát kis jóindulattal kifelé szabad.

Na mindegy:D

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.29. 20:53:57

hát kétségtelenül kötelező meccs ez, főleg az Everton zakó után, meg hát nyer a Pool/Spurs duó is a hétvégén

Man City:
Given, Zabaleta, Toure, Kompany, Garrido, Wright-Phillips, Vieira, De Jong, Adam Johnson, Tevez, Adebayor.

Subs: Taylor, Richards, Onuoha, Santa Cruz, Sylvinho, Barry, Bellamy.

Wigan:
Stojkovic, Melchiot, Caldwell, Bramble, Figueroa, McCarthy, Diame, Thomas, Scharner, Rodallega, Moreno.
Subs: Gohouri, Scotland, Moses, Pollitt, N'Zogbia, Gomez, Sinclair.

Mancini érdekeseket húzott meg, Barry kimaradt, ahogy Bellamy is, Richards sem kezd, így Zabaleta hosszú idő után ismét eredeti posztján játszhat
Adebayor is visszatért, viszont Ireland úgy tűnik mégsem épült fel eléggé, még a padon sincs

Es2 mindjárt közvetíti a meccset (21.00-től), de nálam konkrétan nincs hangja a csatornának most éppen, hogy rohadnának meg...
(és nem a mute miatt:D)

go City!

bakító 2010.03.29. 21:18:13

Hoppá!!!
Ki a halál ez a Stojkovic? Ritkán látni ekkora védést.
Remélem Wenger nézi a meccset.

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.29. 21:55:50

fantasztikus félidő volt, aki még nem aludt el rajta, az valószínűleg még előtte elaludt

olyan 1.5 helyzete volt a City-nek, 1 nagy bravúrral a kapustól, de Given-nek is kellett kb. 1.5-szer nagyon figyelnie

fölénnyel semmit nem tud kezdeni a City, fájóan nem...
még szerencse hogy a Wigan ennyire gyenge

talán a 2. félidőben...

nils_h 2010.03.29. 22:01:26

@crazy_horse: ott ül a padon a fél csapat, lenne miből meríteni, nem?

Strigo 2010.03.29. 22:18:18

Ez a Rodallega srác az Arsenalban gólkirály lenne.

bakító 2010.03.29. 22:22:12

Ismét egy hülye rigó. Össze-vissza fújkál.

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.29. 22:22:28

ha csak 10 centivel megy odébb Caldwell lába, simán kettétöri Tevez lábát...

geci nagy mák, hogy nem lett belőle komoly sérülés(remélem, hogy nem lett)

innen viszont muszáj nyerni

előtte meg szép kis kezezés volt 16-oson belül, de hogy 60. perc körül még 0-0 legyen az gáz

nils_h 2010.03.29. 22:24:18

@Strigo a divatdrukker: ez a Tevez nevű gyerek meg a MU-ban :)

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.29. 22:30:04

beindult a meccs, 2 kezezése is volt a Wigan-nek 16-oson belül, de 11-es az nincs bassza meg

Fulham-nek járt 1 nem is olyan rég ellenünk

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.29. 22:37:22

hát ez kijárt 3-4 büntető gyanús szitu miatt

Adebayor meg 500%-os ziccert is tud rontani

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.29. 22:39:56

Kompany sarokkal, Tevez 2-0

18 gólos már, csak a bajnokságban

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.03.29. 22:48:34

@bakító: Na, talán le is igazolja, lenne egy Almunia2, aki néha véd is valamit. :D

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.29. 22:59:54

Tevez-t már nem is számolom...

na de mégis:D

19 gólos a PL-ben, és ha minden igaz a kupákban összesen 6 gólt rúgott, összesen 25...

és elnézve a formáját,meg hogy nagy meccseken is tud gólokat lőni, benne van még kb. 5 gól

fantasztikus, nem gondoltam volna róla, hogy ekkora hatással lesz a City-re

a 4. hely meg továbbra is nyitott, baromi jó meccsek vannak még kilátásban...

Go City!

man city 2010.03.29. 23:21:49

@crazy_horse: hat-trick, ráadásul másodszor a PL-ben idén...
ez a mai pedig 12 percen belül sikerült neki, ez talán még vmi rekord is
és lett az volna több is, ha megadják a 11-eseket

This is City, we are coming...

(Fergie-nek meg nem kellett, hisz nem lő elég gólt)

United82 2010.03.30. 09:05:54

@man city:
Bocs de a tabella és a góllövőlista Fergiet igazolja.
Elsők vagyunk és Rooney vezeti a góllövőlistát.
Vannak olyanok akik nem kellenek a rendszerbe.
Attól még jó focisták és máshol megélhetnek.(lásd Forlan aki 2x is gólkirály volt spanyolban)
De egyenlőre Fergiet igazolja hogy nem kellett neki Tevez. (bajnokságban:Rooney 26-Berba-12, éppen elég gól a csatároktól és több gólt löttünk mint tavaly összesen Ronaldova,Tevezzel és így tovább)

Neil Blender 2010.03.30. 09:41:21

@Rooney82: Forlan raadasul azzal a ket golkiralyi cimevel aranycipos is lett. A karacsonyi osszeallitasokban meg rendszeres szereplo volt a MU szineiben 2 meterrol kihagyott ziccereivel... :)

United82 2010.03.30. 09:51:29

@Neil Blender:
Azért egy jó meccse mindenképp volt, mikor az Anfielden az Ő 2 góljával vertük a Poolt. Bár azokban a gólokban Dudek legalább annyira benne volt (sőt), mint Forlan:)

United82 2010.03.30. 09:55:43

@Neil Blender:
De úgy látszik azok a dél amerikai csatárok akiknek a góljával nyerünk az Anfielden, nem hosszú életüek nálunk és máshol jobban megy nekik:) (Forlan,Tevez)
Amúgy szerettem Tevezben a csupaszív játékát, de nagyon hülyén távozott(nyilatkozatháború), de hát ő a hülye hogy nem tanult meg rendesen angolul 3-4év alatt meg nem tehetett róla hogy Rooney van előtte azon a poszton ahol ő is használható igazán a 4231ben és a cserepadot meg nem viselte el. Ennyi a történet.

zsakfos 2010.03.30. 10:00:03

Na mivan az argentínok rágyúrtak a 3 topbajnokság gólkitályi címére ( Messi, Higuain; Milito, Tevez), csak nehogy úgy járjanak a vb-n mint a franszikák 2002-ben.

Boodler 2010.03.30. 10:02:16

Jaj, legyen már este 8-45. :)
Baromira várom a Bayern elleni meccset.

bakító 2010.03.30. 10:09:26

@Zsoca87: Jól indult a gyerek, de a végére összeomlott, mint ahogy az egész csapat.

Nehéz jó kapust találni...

danesdzsu2 2010.03.30. 10:33:53

@Rooney82: Tényleg zseniális. Hogyhogy nem igazolta le a Tottenham?:)

Neil Blender 2010.03.30. 10:46:04

@Rooney82: Jaja erre a videora gondoltam en is. Amugy sztem mar akkor is latszott hogy jo kis jatekos, csak sztem koran kerult nagycsapathoz. A Villarrealban azert kibontakozott rendesen...

wil 2010.03.30. 11:50:13

a tegnapi City-Wigan meccs elég érdekes volt, sztem kb. 1 hajszálon múlott, hogy a Wigan nem megy el 1-0-ra és húzza ki a végéig, legalább egy döntetlennel...

nagyon Tevez-re van utalva a City, aki mg mondjuk tökéletesen él a bizalommal és a lehetőséggel, tehát ebből a szempontból ez nem akkora gond, bár más csapatoknál is így van, pl. Torres nélkül a Pool sem ér sokat, Rooney sem kicsit meghatározó a MU-ban, vagy éppen Drogba a Chelsea-ben

viszont ami most elég volt a City-nek, az jól látszott az Everton ellen, hogy édes-kevés
ilyen gyatra középpályás teljesítményt egy Arsenal, MU, de még Spurs is szét fog szedni, és gurítanak 3-at mellé
és ez még egy papíron könnyű meccsnek ígérkezett és lett belőle egy "nehéz"

jobban akartam volna a Villa-t vagy a City-t a 4. helyre, de továbbra is azt mondom a tévedés jogát fenntartva:), hogy ez a Spurs és Pool között dől majd el
Villa már tényleg szinte kiszállt ebből a harcból, bár pont van egy olyan szériájuk a sorsolás miatt, ahol 1 utolsó esélyük marad (Hull, Pompey, Birmingham és Blackburn elleni meccseknél)
bár most meg állítólag Carew sérült le, és a Villa kerete amúgy is vékonyka a többihez képest is

wil 2010.03.30. 11:54:12

a két angoltól meg a BL kapcsán nagyon nagy meccseket várok, MU sztem idegenben nyerni fog már, valahogy ez a Bayern nem tud annyit sztem, hogy egy jó formában lévő, nagyon masszív MU-t megfogjon, és Rooney úgyis ver 1 vagy 2 gólt, történjen bármi:)

Asenal-Barca-n meg a kb. 2-2-es vagy 3-3-as végeredményt várok, mondjuk mindenhogy a Barca-nak fog kedvezni az 1. meccs eredménye sztem, izgalmas lesz az tuti
bár mondjuk eléggé lutri meccs abból a szempontból, hogy nem lehet tudni semennyire sem, hogy mi várható, esetleg az Arsenal fiatalabbjai összeroppannak (mint a MU ellen a BL-ben tavaly), vagy nagyon meglepik a Barca-t
döntetlenre tippelnék tehát sok góllal:)

duran6 2010.03.30. 12:14:48

Srácok, tudom, hogy nem annyira ide tartozik, de nem tudja valaki, hogy mi a fészkes fene történt a manufanatics oldallal? THX!!

Budlofsky 2010.03.30. 19:08:40

"O'Neill's odds to be the next Premier League manager to leave his post were slashed from 66-1 to 7-1."
:D

nordsee 2010.03.31. 20:26:23

Nem tudtam mi hiányzott:
sportgeza.hu/futball/2010/03/31/raul_otthagyna_a_real_madridot/
Mint egy falat kenyér, úgy kell a Poolba...
süti beállítások módosítása