Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Jornada 26 - a forduló beharangozója

2010.03.13. 17:16 Garcia bőrmester

Nagyon nehéz még egy beharangozót is összehozni egy bajnoki forduló elé, olyan pillanatban amikor a spanyol futballról mindenkinek a Real Madrid BL-ből történő kiesése jut eszébe. Akár kárörvendés, akár elemzés, akár szurkolói elhivatottság céljából rengeteg vélemény hangzott el az elmúlt napokban Real témában. Őszintén megvallva eluntuk a Real Madrid témát és annak ellenére sem folytatjuk régen megmondott igazságaink felemlegetését, új világmegváltó javaslataink írásba foglalását, hogy mindkettőre lennének ötleteink, mint ahogyan kommentelőinknek is bőven. A Real Madrid most találja ki maga, hogy mi lesz vele, mi pedig örömmel várjuk és nézzük a tévében. A listavezető Real, az egyik legrosszabb formában lévő csapathoz a Valladolidhoz látogat a hétvégén, míg a BL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő Barcelona jóval nehezebb feladatra vállalkozik, ha a Valenciát szeretné legyőzni, még akkor is, ha erre hazai pályán nyílik lehetősége.

A Real Madrid Valladolid elleni vendégjátéka olyan, mint az a helyzet, amikor egy férfi számára bebizonyosodott, hogy az ígéretek ellenére újra megcsalta a nője, majd elmegy egy bárba leinni magát és pénzért szerezni szerelmet egy éjszakára. Utána nem lesz jobb semmivel, de legalább úgy érzi, hogy megtette a magáét. Futballszakmailag, marketingpolitikailag, lélektanilag és sok egyéb szempontból létezik egyszerre a Real Madrid. Talán ott keresendő a probléma lényege, hogy a látszat és hangzat ellenére nem ők irányítják jelenleg a világ futballját, ez pedig egy tény, amit időről-időre megpróbálnak megcáfolni, de nem sikerül. A változtatás szükségessége evidens, és számtalan tekintetben megvan a véleményünk, mint ahogyan kommentelőinknek is a változtatás mikéntjéről. Hagyjuk azonban most pihenni kicsit a Realt, megnyerni ezt a meccset, ami a bajnokság szempontjából azért fontos, és ha újra látunk lehetőséget és igényt arra, hogy a Real Madridot új szemszögből láttassuk, akkor ez is el fog jönni. Valladolid-Real Madrid 0-3

A Barcelona-Valencia rangadó az esetek többségében a Barcelona sikerét ígéri. Azt a kérdést tartjuk leginkább fontosnak, hogy a második, Guardiola vezette szezonban tetten érhető jelenlegi formahanyatlás, mennyi ideig tart. Nem gondoljuk ugyanis, hogy a szezon végéig elhúzódna, de még nem érezzük a felfelé történő elmozdulást sem. Kicsit lekerült a Barcelona válláról a teher, a Real hétközi fiaskójával, de attól még meg kell nyerniük a Valencia és a Stuttgart elleni soron következő meccseiket. Az elsőt Ibrahimovics nélkül és a minden bizonnyal visszatérő Henryval a fedélzeten, míg a másodikat annak tudatában, hogy ha nem sikerül, akkor az legalább akkora blamázs lenne, mint a Realé. A Valencia gyalázatos produkciót vezetett fel a Racing ellen, nem tudta legyűrni a Werder Brement sem és előtte jól kikapott az Atléticótól. Nem a legjobb előjelek, ennek ellenére tudják, hogy ha valamikor akkor most lehet esély megfogni a blaugranát. Semlegesként jobban örülnénk, ha legalább az egyik csapat jó formában volna, de azért vasárnap ez lesz a fő program. Barcelona-Valencia 2-1

A helyezések alapján rangadónak számít a Sevilla-Depor is, és remek alkalom a hazaiak számára, hogy kicsit lerázzák mostani vendégeiket. Véleményünk szerint ezt most meg is teszik. Sevilla-Depor 2-0

A nemzetközi kupás helyen tanyázó Mallorca a hetek óta gyengélkedő Getaféhoz látogat. Míg a hazaiak számára az forma, addig a vendégek számára az egész éves gyenge idegenbeli teljesítmény tenné meglepővé a győzelmet. Getafe-Mallorca 1-1

Ismét a hazaiaknak áll a zászló a forduló további mérkőzésein is. Érdelődéssel figyeljük az Almeriát a Malaga ellen. Miután nemrég játszottak mindketten a Barcelona ellen, könnyen felmérhető, hogy a hazaiak keltik most összeszedettebb csapat benyomását, de a Malag sem írható le teljesen, így megszavazunk nekik egy meglepetés pontot Almeria-Malaga 1-1

A Bilbaonak egy leszállóágban lévő, verhető Sporting Gijón jutott és illene megpróbálni kihasználni a lehetőséget a Depor és a Mallorca botlására számítva, hogy múlt heti jóslatunkat tovább vigyék a baszkok és odaérjenek a végén a nemzetközi szereplést jelentő helyek egyikére. Sporting Gijón-Athletic Bilbao 1-2

A Villarreal annyira nem tud gyenge lenni, hogy ne verje meg a Xerezt, akik egyébként sem szoktak kétszer egymás után nyerni. Villarreal-Xerez 3-1, míg az Atlético Madrid-Osasuna meccsen egy igazán nyögvenyelős, izzadtságszagú meccs képe jut eszünkbe, amin nem bírnak egymással a csapatok. Atlético Madrid-Osasuna 1-1

A Racing-Zaragoza párharc egy héttel ezelőtt még inkább vendéggyőzelmet ígért volna, mostanra azonban a Racing egy pontra esélyesebbnek tűnik, mert a Valencia ellen kicsit koncentráltabbnak tűntek, mint a kupából való kiesés óta bármikor. Racing-Zaragoza 2-2

A Tenerife számára kezd eljönni a vég, ha nem húz bele, és legalább a nyerhető meccseken nem tesz le valamit az asztalra. Az Espanyol nyilván verhető, de rajtuk meg azt vettük észre, hogy inkább képesek a gyengéket magabiztosan verni, mint bármilyen ellenállást tanúsítani jobb csapatok ellen. Tenerife-Espanyol 0-1
 

181 komment

Címkék: spanyol la liga beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr371837071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.13. 17:47:55

hm, a realnak gyorsan kell bizonyítania. Higany kezd? vagy még csere se?

bjoe0502 2010.03.13. 18:00:30

az eseményeket figyelembe véve nem volt olyan gyalázatos produkció a werder ellen én reménykedek a meglepetésben

bjoe0502 2010.03.13. 18:01:26

az eseményeket figyelembe véve nem volt annyira gyalázatos a werder ellnei meccs, én reménykedek a meglepetésben

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.13. 18:21:50

digin volt egy helyi visszatekintés a Real BL-meccsről. érdekes volt, 15 percben. kis dráma, igazi szurkeszok, helyi szpotok, jó kis zenék a klippek (meccsrészletek) alá. néhány nyilatkozat. Chris sisapkában, és öltöny-nyakkendőben. :) egészen elérzékenyültem, mint néző, miből maradok ki... :D

krysal 2010.03.13. 18:41:33

@anonim222 [semleges néző]: valószínűleg kezd. Illetve, mondjuk úgy, biztos, pedig szerintem most épp nincs túl jó állapotban. Görcsös lesz, és bizonytalan. Szorítok érte. Kaká viszont (állítólag) megsérült, de pedzegetik, hogy amolyan "Gutis" a sérülése, vagyis nevelő célzatú padozás, hogy összeszedje magát.

Respect Bőrmester, hogy nem hozakodtál elő a világmegváltásra való ötleteiddel, elég volt belőle az utóbbi napokban - amúgy is mindenhonnan ezt hányja épp a média, szóval felüdülés volt ez a poszt. Kibaszottul gratula, mindíg tudod, mikor, mennyit lehet. Kalapot emelek előtted.

A Barca-Valencia jó meccsnek ígérkezik. Mindkét csapatnak van mit bizonyítani, és két relatíve _rossz formában_ lévő csapat rangadóján nem egyszer láttunk már "gálameccset" spanyolhonban.

rizla 2010.03.13. 19:13:14

@anonim222 [semleges néző]: könnyedén bizonyítani is fog a real. idén valószínűleg ugyanúgy fog rájuk hatni a BL-kiesés, mint az elmúlt években mindig. egy sorozattal kevesebb, kisebb lélektani nyomás, felszabadult aprítás a bajnokságban.

@krysal: fogadjunk, hogy annyira görcsös lesz higuain, hogy egyből rúg egy triplát.

korxi 2010.03.13. 19:46:41

Egyébként miért vasárnap játszik a Barcelona, ha a hét közepén BL meccse lesz? Eleve szombaton játtsza a legtöbb meccét, miért pont most vasárnap? Nem engedték meg nekik szombatra rakni, vagy nem is akrták?

rizla 2010.03.13. 19:52:49

@korxi: passz. guardiola eltiltása is elég nevetséges.

gotanfun 2010.03.13. 19:56:22

Kössz Míchel. Nem bánnám, ha a Gijón is behúzná.

TheSt!g 2010.03.13. 19:58:23

@korxi: Tudod nem csak a Barcelona van a világon, a Valencia csütörtökön játszott az EL-ben. A Stuttgart elleni meccs pedig szerdán lesz, szóval nem értem hol itt a probléma.

@krysal: Neked meg szépen bebarnult a nyelved.

2010.03.13. 20:00:58

Én sosem értettem miért jó szombaton este 10-kor meg vasárnap 9-kor meccseket játszani!

krysal 2010.03.13. 20:05:12

@rizla: a próféta szóljon belőled, én azt láttam rajta, hogy baszottul össze van törve, ráadásnak a csapat moráljáról úgy teljesben sem jönnek épp pozitív hírek.

@TheSt!g: egészségedre. Biztos érted, mit és miért dicsértem. Olvasd vissza a szerda óta zajló actiont Real témában, és esetleg leesik.

krysal 2010.03.13. 20:06:20

@Hadrian77: leginkább a miatt, hogy a spanyolok tejesen más ritmusban élnek. Lásd: szieszta, sokkal később kezdődik a napjuk, de jóval később is ér véget.

2010.03.13. 20:08:23

@krysal: az rendben van, de a klubvezetők mégis folyton panaszkodnak, hogy kevesebben mennek ki, mint szeretnék. Más a tapas bárban eszegetni:)

krysal 2010.03.13. 20:10:48

@Hadrian77: ez a megszokott, bár ha jól emlékszem, néhány hónapja Perez javaslatot tett, hogy tegyék délutánra a meccseket, ezzel előmozdítva, hogy családi programként többen látogassanak meccsre úgy unblokk. Én mondjuk jobban örülök, esténként le tudok ülni nyugodtan meccset nézni, angol bajnokit viszont alig kapok el, pedig néhány érdekel.

2010.03.13. 20:14:25

Parejo gólt rúgott a Getafében, ő is visszavásárlási joggal ment el :) Próbáltam egyszer számolgatni, hogy mi a jobb, két év kölcsönadás fele-fele költségvállalással, vagy eladom a játékost 2 milláért és két évig jogom van rá mondjuk 4-ért.

Malcolm 2010.03.13. 20:16:25

Ha jól emlékszem Guardiola tavaly panaszkododtt már, hogy miért ilyen későn kell játszani némelyik meccset.
Holnap meg egyértelműen nyerni kell, és jöhetne már a tavaszi feltámadás is, mert már nyakunkon a nagy hajrá...

gotanfun 2010.03.13. 20:17:18

@Hadrian77: "...folyton panaszkodnak, hogy kevesebben mennek ki."

Majd kukkancs bele a Depor vs. Sevillaba. Főleg a kapu mögötti szekciókat ajánlom. ;-) Ide nem "család program" miatt járnak. ;-)

2010.03.13. 20:20:03

@Malcolm: feltámadás majd csak három hét múlva:)

rizla 2010.03.13. 20:31:44

@krysal: jaj, ez az egész lyon elleni kieséses dráma kb annyiban fogja befolyásolni a madridot egy valladolid ellen, hogy nem ötöt rúgnak, hanem csak hármat. aztán már arról lesz szó, hogy továbblépés, meg bajnokság behúzása, és a csapat kilábalt a krízisből, és higuain a sztár, stb, stb, de ne legyen igazam.

mickeyknox 2010.03.13. 20:55:19

a stuttgart ellen kiesni sokkal nagyobb blama lenne, mint a real lyon elleni fiaskója.

rizla 2010.03.13. 21:00:07

@mickeyknox: megnyeri a BL-t, majd a következő évben kiesni a nyolcaddöntőben pedig jóval kisebb blama mint 6 egymást követő évben kiesni a nyolcaddöntőben.

2010.03.13. 21:06:09

@rizla: nem lehet azt mondani, hogy ingadozó és kiszámíthatatlan a Real teljesítménye a BL-ben:)

gotanfun 2010.03.13. 21:18:48

@Hadrian77: Kupát '93-óta nem nyertek. Tudom, nem nagy szám, de ahogy kiesnek az igen. Már pedig egy idő után a bajnoki cím önmagában nagyon kevés. Legalábbis az ő szintjükön.

2010.03.13. 21:28:10

@gotanfun: dB óta egy edző sem volt akinek lett volna ideje kupát is nyerni a bajnokság mellé.

2010.03.13. 21:29:54

Na tessék, leálltak a tárgyalások Higany hosszabbításáról, mégiscsak eladják a Citynek Gagoval.

rizla 2010.03.13. 22:06:11

@Hadrian77: mindezt azért, mert kihagyott egy helyzetet? higuaint eladni a legnagyobb faszság.

Keelhaul 2010.03.13. 22:31:49

@rizla: Nem, tudniillik Higany szar. Ez mostmár biztos.

Vaader 2010.03.13. 22:39:18

@Hadrian77: Higuain olyan játékosa lehetne a Madridnak, aki válik itt befutott játkossá (bár nem saját nevelés) és nem csillió millió €-ért igazolják. Úgy látszik Madridban ez inkább hátrány, mint előny.
áááá, én nem ennek a csapatnak kezdtem szurkolni...

Vaader 2010.03.13. 22:44:20

@Vaader: válik itt = itt válik

Pivoblog · http://pivo.blog.hu/ 2010.03.13. 23:13:18

mind a két nagy úgyis behúzza a meccset:)

krysal 2010.03.13. 23:38:26

@Keelhaul: @rizla: @Hadrian77: sajtósajtósajtó.

A média Pelle fejt követeli, Valdano a kiesés estéjén erősítette meg a pozícióját, mondván 2011-ig van szerződése, és terveik szerint ki is tölti azt.

A szerződéshosszabbítás tárgyalás alatt van, nem kell egyből a falra festeni azt a bizonyosat. A sajtó szerint ugyanis már eladjuk Higanyt, Rooney 70millió, de lehet Villa+ Silva jön csomagban, továbbá panchot bízzák meg szakvezetőnek, míg a marca donellyt kérte fel kritikusának.

Így már világos minden?

Mrs Wallace 2010.03.13. 23:38:54

@Hadrian77: Azért, hogy egy kapufa miatt ekkorát változzon a világ... furcsa....

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.03.13. 23:39:32

@Hadrian77: Már a másik postban én is felhoztam. Remélem ez csak a sajtó marhasága meg a szokásos generált feszko. Egyelőre nem tudok sok hitelt adni neki, a sajtó hülyesége feletti bosszankodáson túl még nem élem bele magam...

Ha viszont ne adj isten ez megvalósul, én azt hiszem komolyan leakasztom a sálat a falról... Gyerekfejjel még feldolgoztam a Morientes sagat, de ami sok az sok...

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.03.13. 23:40:29

@krysal: Na igen, én is erre gondolok, bár elsőre felhúzott a dolog. A magyar sportsajtó a spanyolhoz képest egy valóságos csoda:D

Vaader 2010.03.13. 23:47:40

@krysal: "továbbá panchot bízzák meg szakvezetőnek, míg a marca donellyt kérte fel kritikusának."
megaLOL

Keelhaul 2010.03.14. 00:36:58

@_Maverick: Nem érted, hogy Higuaín szar? csak az üres kapuba kellene betalálnia, de azt se tud.

2010.03.14. 09:34:13

@Keelhaul: Higuaín nem szar, a helye rossz a játékrendszerben, ahogy mások is megírták már.

@_Maverick: én akkoriban már nem voltam gyerek, de nem bírtam elfogadni a Mór elküldését.

horas 2010.03.14. 10:36:55

Igen,Morientes a kvalításaihoz képest elég hányatott karriert tudhat magáénak.Kicsit Crespo-ra emlékezet akik az öregedéssel szinte minden erényét elvesztette.

Tika_ 2010.03.14. 10:54:37

"mikor a spanyol futballról mindenkinek a Real Madrid BL-ből történő kiesése jut eszébe."
MIVAN???
Őszintén megvallva, én már rég eluntam az irReal-témát :)
kész, komolyan

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.14. 11:25:01

Jó csapat ez a Depor. Kimondottan összeszedetten játszottak. Remélem, odaérnek az EL-helyre.

Azon gondolkodtam el, hogy a Liga három idei meglepetéscsapatában (Bilbao, Depor, Mallorca) van egy közös: mindhárom helyen türelmet adtak a szakvezetőnek. Caparrós és Lotina 2007, Manzano 2006 óta dolgozhat. Pedig voltak mindőjüknek rossz periódusaik, mindhárom csapatot meglegyintette a kiesés szele; mégsem az volt a vezetés első dolga, hogy elzavarják az edzőt. Most pedig mindenki irigyli őket.

horas 2010.03.14. 11:44:51

@Csöncsön: Ebben,lehet valami,talán a Zaragoza és a Betis is elkerülhette volna a kiesést és a teljes széthordást ha kicsit türelmesebbek annak idején

gotanfun 2010.03.14. 12:05:21

@Csöncsön: rettenetesen szarok vagyunk. Megint védő (Fazio!) szerezte a gólt + Palop bravúrjainak köszönhetjük, hogy nem kaptunk ki. Az is sokmindent elárul, hogy Negredot (egy valamire való helyzete nem volt) és Kanoutét a 60-70. perc környékén le kellett cserélni. A végén már örültem a döntetlennek (mondjuk ezt is jósoltam). A baj nem kicsi nálunk. De valahogy túléljuk, csak jussunk tovább a BL-ben. Bármi áron! :-)

gotanfun 2010.03.14. 12:19:20

@horas: A Zaragozarol és a Betisről Sergio García jut eszembe. Nem sokan mondhatják el magukról ugyanis, hogy egymás után két csapattal estek ki a Primera Divisionból, méghozzá úgy, hogy közben válogatott is volt.

horas 2010.03.14. 12:22:24

@gotanfun: Pedig alapvetően jó játékos szerintem.
Szinte hihetelen milyen játékos állománnyal zúgott ki mind két csapat.

BruceWayne 2010.03.14. 12:24:06

@gotanfun: de, szerintem mind2 csapatban társa volt ebben Ricardo Oliviera :)

gotanfun 2010.03.14. 12:30:10

@horas: egyébként a Betis szurkolóktól szimpatikus volt, amikor a Zaragoza meccsen ellenünk szurkoltak, de hát megértem őket, hiányzik a La Liga és egy Elche vagy Las Palmas elleni meccs nem valami vonzó program, ha a Pizjuanba a Barca vagy a Real jön. Egyébként fogadni mernék rá, hogy nem fognak feljutni. A Cartagena jól tartja magát előttük. ;-)

gotanfun 2010.03.14. 12:32:57

@Nerazzurri: a brazil aki elment az arabokhoz? :-)

horas 2010.03.14. 12:37:42

@gotanfun: Óvatosan,én zöld-fehér vagyok ám...
@Nerazzurri: Igen-igen,ő is jó játékos szerintem...

horas 2010.03.14. 12:43:36

@gotanfun: A Betis.ből szeretnek csemegézni az arabok,Robert,Assuncao,Oliveira.
Na szerintem Oliveira jó választás lenne nektek,az említett csatár gondokra.

gotanfun 2010.03.14. 12:43:58

Úgy látom az angol szimpatizánsok mellett a bundás liga honi képviselői is megtalálták maguknak a PD-t. Botladozik a Barca, kiesik a BL-ből a Madrid, szarok az üldözők és mint legyek a szarra bazdmeg. Röhej.

@horas: tán egy arab sejk is érdeklődött egy időben a zöld-fehérek iránt, de hát ugye... ;-)

sundin 2010.03.14. 12:50:47

@gotanfun:
Palop zseniális, nem is értem miért akarják lecserélni... mert nem egyszer olvastam már, hogy a Sevilla kapust keres. Még egy éve van, ha jól tudom... és utána is védhetne 1-2 évet, ha akar.

horas 2010.03.14. 12:53:17

@gotanfun: Igen,hát jó lenne,azért a BEtis-ben ennél jóval nagyobb potenciál van,hogy a másodosztályban meg az első osztályban meg a bennmaradásért küszködjenek.

Tika_ 2010.03.14. 12:56:09

@gotanfun: velük kár is foglalkozni, nem is tartoznak a világ legjobb futballjához ;) rotfl

gotanfun 2010.03.14. 12:57:33

@sundin: lassan 37 éves. Az utódjának is jó reflexei vannak, de Javi Varras inkább vonalkapus. Én egyébként azt nem értem, hogy miért nem adnak már neki 5 percet a válogatottban. Tudom, nem kis tülekedés van itt kapusposzton, de egy hoki felkészülési meccsre beférne, Diego Lopezzel együtt. Szerintem Casillas és Reina sem bánná, ha egy gálamérkőzést kihagynának egyszer.

Keelhaul 2010.03.14. 13:56:19

@gotanfun: Casillas válogatott rekorder lesz.

sundin 2010.03.14. 14:26:12

@gotanfun:
Igen, pár év múlva ez jó kvízkérdés lesz. Ki az a labdarúgó, aki úgy nyert EB-t, hogy egy percet sem játszott a válogatottban?
Nagyon komoly...

gotanfun 2010.03.14. 14:41:11

@sundin: hát szerintem van még vagy jó 2 éve, de inkább 1 és ez már csak így marad. Sovány vígasz Navas játéka, Negredo meg mehetne Celticbe Kean mellé. Biztosan qrvára élvezné ott a játékot. :-(

horas 2010.03.14. 14:51:44

@gotanfun: Pedig én Negredo-ban nagy fantáziát láttam,látványios a megtorpamása a Sevilla-ban.
Güiza nem lenne jó nektek?

gotanfun 2010.03.14. 15:18:25

@horas: nem ehhez volt szokva sem az Almeríaban, sem a Realban. Lehet egy jó irányítóval verné a gólokat, de a sültgalamb akkor sem repülne a szájába. Persze ki van pukkanva az egész csapat. Nem egyszerű meló ez, de nem is várhatok sokat egy olyan csapattól, amely három fronton negyedannyi költségvetéssel kapar a tisztes helyezésekért. Jó lenne megnyerni a Kupát és a nyolcban benne lenni. A többi megy a levesbe.

r ! d 3 r · http://rider.blogozz.com 2010.03.14. 19:11:37

lehet örülni mindenkinek, realferi közvetíti a barca meccsét, barcanorbi meg a realét...

halareaal 2010.03.14. 19:50:18

1xüen nem hiszem el amúgy ezeket a labdabirtoklásia adatokat, amik egyes Barca-meccseken vannak. pár perce 57-43at írtak a Barcának, és ok, h csalóka h hátul meg középpályán adogatnak főleg, de azért így is hatalmas túlzásnak tartom, nekem úgy jön le h kb egyenlő. ahhoz képest nagy fölény az 57%
sajna azóta magára talált a Barca.

rizla 2010.03.14. 19:57:25

ez a meccs egy kalap szar. hovatovább, idegtépő is. ez a messi középen koncepció már ősszel sem jött be, úgyhogy nem értem, guardiola mit akar vele. egyszerűen bűn ezt nyomatni, és nem azért, mert messi olyan szar lenne középen, hanem mert bojan és pedro egyaránt gyenge szélsők a barcelona szintjén. ha már bojan a bal szélen játszhat jobblábasként, akkor végképp nem értem, hogy mi az istenért nem tud befele húzni, és lőni, minek cselez kifele, miért hiszi azt, hogy értékelhető a széljátéka, amikor csak esik-kel. pedro meg soha nem is volt egy barca szinten jó játékos, de a góljait meglövi, ha a bal szélen játszhat, erre fel messi helyén szerencsétlenkedik. agyfasz.

nasteey 2010.03.14. 19:57:41

Kb. a felezőnél ül egy szurkoló, aki egy jeggyel próbálja felvágni az ereit. Csak nem csizsikpizsik az? :D

Mindenestre meglep, hogy zsinórban a harmadik Barca - Vale párharcon ugyanaz a forgatókönyv. Azt hittem, csak a Mastellában szenvedős, de úgy látszik, ezek a Nou Camp-ban is megcsinálják. Tényleg nem tudnak ez ellen valamit kitalálni?

rizla 2010.03.14. 19:58:25

@r ! d 3 r: ez kb mindig így van. múltkor véletlenül máshogy alakult, egyből ment a sírás, de amúgy teljesen általános, hogy feri van a barca meccseken.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.14. 19:59:40

@rizla:

Tök szomorú látni Pepet a lelátón, Villanovát meg tehetetlenül állva a pálya szélén. Kicsit rémálom jellegű.

gotanfun 2010.03.14. 19:59:48

Pedig jó meccs. Villa és Mata nélkül... szedett-vetett védelemmel. ;-)

rizla 2010.03.14. 20:03:17

@gotanfun: jobb nem belegondolni, hogy mi lenne, ha nem lenne tartalékos a valencia.

@Csöncsön: a madrid kiesését már kiheverted?

2010.03.14. 20:11:48

Ez mekkora:
Dani Alves: "Kaká csapatot tévesztett. A Madridban túl sok olyan első osztályú játékos van, aki elveszi tőle a helyet, így nincs lehetősége érvényesülni. Az lenne a legjobb, ha csatlakozna hozzánk, hisz a mi játékunk tökéletes a számára."

rizla 2010.03.14. 20:15:28

csatár a pályán, máris jobban néz ki a produkció.

rizla 2010.03.14. 20:16:45

HHOHOOHOHOHÓHÓÓÓÓÓ

rizla 2010.03.14. 20:25:51

egy unicef nagykövet ilyen gólt lő egy jótékonysági labdával

Everred 2010.03.14. 20:33:04

Kurva nagy volt, ahogy Feri még akkor is valami statisztikát mesélt épp, amikor Zigic már félúton volt a kapu felé. Jóformán akkor jött rá, hogy itt azért történik valami, amikor már Zigic a kipattanót üldözte.

horas 2010.03.14. 20:33:34

Ez a foci,x helyett marad a gól plus emberhátrány egy percen belül.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.14. 20:37:42

@Everred:

Ez teljesen jellemző vonása a közvetítéseinek. :-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.14. 20:44:26

Azt hiszem, Messi most már kiheverte lelkileg a válogatott túrát...

rizla 2010.03.14. 20:44:29

erre az emberre nincsenek szavak.

Fejlődő Szervezet 2010.03.14. 20:56:01

Na mindjárt jönnek az aranyifjak...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.14. 20:58:24

Örömteli lett a vége, és a második félidő már igen magas színvonalú futballt hozott, de azért ne kendőzzük el, hogy ez Villával nem 3-0 lett volna, és még csak az sem biztos, hogy egyes.

A Valenciának sok sikert a továbbiakra, a Barca meg remélhetőleg egy nagy tavaszi hajrát nyitott meg ma a második félidőben Messivel.

rizla 2010.03.14. 21:02:29

@Csöncsön: nem messi a lényeg, hanem henry. messi eddig is a barca szezonjának messze a legjobb játékosa volt, ez csak újabb megerősítést nyert. henryból viszont idén először sugárzott végre a pozitív energia, jól esett neki nyilván, hogy egyből beküldték a szünetben, amikor szarban volt a csapat, jól mozgott, adott két gólpasszt, ha el tudja kapni a fonalat, akkor nyert ügye lehet a barcának.

nasteey 2010.03.14. 21:02:41

Az első félidő egyetlen szóra értelmes eseménye HF 'Forever'-es poénja volt. :D Aztán Zigic helyzeténél vissza a rideg valóságba... hülyeségeket beszél, ahelyett, hogy közvetítene.

Előzetesen mondjuk pont ilyen meccset vártam, a Valencia elég gyenge szokott lenni a NC-ban, aztán az első félidő rendesen meglepett. Igaz, ha a legerősebb Vale jön, talán késő lett volna ez a második félideji feltámadás, de hát ez van.
Aminek lehet örülni (persze Messi-n kívül), az mindenképpen Henry, most végre tényleg hasznos volt. Remélem ezt a hullámot meglovagolva a VfB-t egy 4-essel küldik haza.

Tika_ 2010.03.14. 21:02:57

köszönjük, Messi!!!
:leborul:

nasteey 2010.03.14. 21:04:22

@nasteey: (vagy nem kell a szóra, vagy érdemes)

rizla 2010.03.14. 21:06:06

ja és persze az még a lényeg, hogy pep nem rijkaard, és hálistennek belátta, hogy ez a variálás a támadóhármassal baromság. messi is úgy örült ennek végre a saját posztján, hogy egyből szétkapta a valencia összefoltozott védelmét.

rizla 2010.03.14. 21:07:43

@nasteey: nem a valencia miatt volt gyenge az első félidő, hanem a szar felállás miatt. szünetben szerencsére ez ki lett javítva, máris felborult a pálya. persze zigic ettől még leszopathatott volna, de valdesnek az 1-1 a kedvenc játékszituációja, szerencsénk volt.

gotanfun 2010.03.14. 21:07:47

@Csöncsön: szerintem a Valencia tisztességesen helytállt. Mi is bírtunk egy félidőt tartalékosan, de bennük több a potenciál és az akarás, avagy a látottak alapján sokkal jobban megérdemlik a 3. helyet mint a Sevilla. Nem is irígylem tőlük, de messze még a vége. Az 1-2. helyről a szokásos párharc dönt, míg a 3-4. helyen jó nagy tömörülés várható. Akárhogy is, nem tudok elmenni afelett a tény felett, hogy a Real mennyi mindenből marad ki. Kupadöntő a, BL döntő és El Classico is bukfenc lehet, ami talán az egyetlen kapaszkodójuk ebben a szezonban. Jó kis bajnokság ez.

rizla 2010.03.14. 21:09:14

@gotanfun: helytállt a valencia, és ha nem tartalékosan jönnek ki, nagyon kemény szopás lett volna, de nem rajtuk múlt az első félidő barca-bénázása.

gotanfun 2010.03.14. 21:13:02

@rizla: nem is ez a lényeg, hiszen innentől kezdve fókuszban a Bernabéu, az El Classico kivételével a Real nélkül, ami valószínűleg újabb tévés rekordot dönt. (Az a dúrva bazze, hogy ezek után Messi és Higany meg együtt gurigázik majd a válogatottban. ;-) )

rizla 2010.03.14. 21:15:53

@gotanfun: itt is látszott, hogy mennyit számít, hogy messinek hol a helye a pályán. ha maradona nem tudja így felrakni, akkor baszhatja. nagy kár, pedig aranylabdás a győzelme után még nem produkált ilyen szezont az utóbbi 10 évben. hosszú idő után messi lehetne az első, aki zsinórban kétszer nyer, de egy szar vb-vel ez lehetetlen.

gotanfun 2010.03.14. 21:17:46

@rizla: figyeld meg, pont azért nem elsz szar, mert mindenki ezt várja.

montipájton 2010.03.14. 21:21:42

@rizla: Most nem értelek, egy órája még pont azon problémáztál, hogy Messi nem a helyén játszik ma sem.

rizla 2010.03.14. 21:23:04

@montipájton: a szünetben csere volt, tudod, messi pedig a helyére került. teljesen igazam volt a problémázásban.
azért örülnék, ha úgy kötekednél, hogy tájékozódsz.

montipájton 2010.03.14. 21:23:50

@montipájton: Bocs, közben visszaolvastam.

rizla 2010.03.14. 21:24:03

@gotanfun: tudom, hogy van egy ilyen faktor, 2002-ben pl a brazilokat is leírták előzetesen, de maradona tényleg annyira hülye, hogy extra-adag fanatizmus kell majd, hogy csodát tegyenek.

gotanfun 2010.03.14. 21:30:31

@rizla: ha belegondolsz, eddig Argentínától mindenki sokat várt, most meg mindenki keveset. Talán pont ezért lesz shock. A dél-korai VB-t meg hagyjuk, mindenki tudja mi történt ott. Reméljük Dél-Afrikában nem ez lesz.

horas 2010.03.14. 21:30:53

NAgy király a Cé,nem lehet elvitatni akármennyire,legszívesebben lekönyöklné az ember...

nasteey 2010.03.14. 21:51:05

@rizla: Egy fele-felében kiegyezhetünk. Mert a Valencia a legutóbbi két meccsén így támadott le, és ugyanez volt a játék képe. Aztán persze Henry beállása és Messi kihúzódása megteremtette azt a fölényt, amit a tartalékos Valencia védelem nem bírt el.

Mondjuk ezt a Messi középen erőltetését én sem értem. Legutóbb már egészen 4-2-3-1-nek tűnt a felállás, Ibra mögött egy Iniesta - Messi - Pedro trióval. Az senkinek nem jött be, Iniesta csak ténfergett a bal szélen, Messi meg akármilyen jól huzogat, 5 ember közül ritkán hozza ki. Ráadásul a Messi - Alves összjáték is kezd teljesen kihalni, pedig tavaly nagyon sok ellenfél térdelt miatta.
Szóval nagyon reménykedek, hogy Pep visszatér a jól bevállt szisztémához, és Messit kihozza a darálóból, Iniestát meg hagyja Xavival párban.

rizla 2010.03.14. 21:55:03

@nasteey: messivel semmi bajom a csatár MÖGÖTT, középen. viszont középcsatárként nem azért rossz megoldás, mert nem jó oda, mert igazából nem rossz, hanem mert pazarlás oda tenni, amikor egyáltalán nincs tele a keret jó szélsőkkel.

rizla 2010.03.14. 22:02:13

@horas: most miért nagy király, mert mákosan bement tőle egy szabadrúgás? legalább máskor írnád ezt be.

horas 2010.03.14. 22:05:46

@rizla: Mert mindig benne van a gól,....vagy ha most arra gondolsz,hogy Messi-től kéne befosni mintahogy gondolom be is vagy ő sem brillirozott ember-egálban...
Amúgy nem mondhatom vagy mi?Perpillanat top 3 játékos között ott van de talán 2-ben is...

nasteey 2010.03.14. 22:09:31

@rizla: Én viszont úgy látom, nem jó annyira középen (bár tényleg nem idegen neki a poszt), de az Alvessel való megoldásai tényleg hiányoznak.

rizla 2010.03.14. 22:11:30

@horas: igen, most mindenképp messitől kéne befosni. nem azért nem brillírozott, mert ember-egál volt, hanem mert nem a helyén játszott. az első és a legnagyobb gólját 11 ember ellen lőtte.
tőlem mondhatod, csak nem értem, hogy _most_ mi olyat tett ronaldo, ami miatt le kell borulni előtte, megpattant egy szabadrúgása, bement.

rizla 2010.03.14. 22:12:58

@rizla: ennyit a görcsről.

rizla 2010.03.14. 22:28:45

@krysal: a próféta szólt belőlem.

Henke 2010.03.14. 22:37:48

Ha már a Barca 4-2-3-1et akar játszani, akkor a csatár mötgött legyen egy
Pedro-Iniesta-Messi
hármas. Iniesta jobb középen mint Messi szerintem, ráadásul Xavihoz is közelebb játszana, Pedro is jobban él a bal oldalon mint a másikon, Messi meg nyomhatná a duettjét Alvessel. Am legalább próbálkozik valami újal Pep...

Vélemények?

rizla 2010.03.14. 22:40:12

@Henke: messit pont azért játszatja irányító-szerű poszton pep, hogy folyamatosan tanulja azt is. így sokkal veszélyesebbé válik hosszútávon. iniestának az természetes élőhelye.

krysal 2010.03.14. 22:47:54

@rizla: te leszel a kabalám.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.03.14. 22:48:03

Gusztustalan meccs oda-vissza, gyenge fújás, de 3 pont.

És bár a Valladolid nem a Lyon, és a La Liga nem a BL, és ez nem anullálja a szerdai tragédiát, valamint ez a mesterhármas nem teszi Higanyt jobb játékossá, de emberileg óriásit nőtt a szememben, és remélem mindenkiében! Bravo srác! Ezt kellett tenni, miután a csapból is az folyt napokon át, hogy egy senki... El fog jönni még a pillanat!

rizla 2010.03.14. 22:50:18

@krysal: elég ha szakértőként tisztelsz

halareaal 2010.03.14. 23:04:25

@_Maverick: én annak örülök, h semmi jele nem volt a sajtó által beharangozott Higuain-Cé ellentétnek, örültek egymás góljainak, passzoltak is egymásnak.
kár h Messi ilyen jó formában van, ha jobban elosztanák a gólokat, Higuain simán gólkirály lehetne.

rizla 2010.03.14. 23:07:01

@halareaal: persze hogy semmi jelene nem volt, az egész beparázásotok, hogy jaj, morálisan visszaveti a csapatot a kiesés, abszolút vaklárma. örülnek, hogy most egy évig megint nem kell a BL-lel szopni, felszabadultak. majd beletanul ebbe CR is.

horas 2010.03.14. 23:07:19

Amíg C.Ronaldo tömi élabdákkal Higuain-t addig nagyjából be kell majd érni az ilyen Valladolid-ok elleni 'dicsőségekkel'.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.03.14. 23:11:20

Én cseppet sem érzem dicsőségesnek a győzelmet, harmatos egy meccs volt némi vérrel átitatva:D Én Higuain emberi tartásának örülök ma este!:)

Keelhaul 2010.03.14. 23:20:21

@horas: Hatalmas szakértő vagy. Nincs jobb dolgod?

horas 2010.03.14. 23:24:02

@rizla: Hát figyelj,csak megjegyeztem,hogy nagyon penge az arc nem szoktam amúgy elhiheted,jó nem volt élete meccse csak egyszerűen kijött belőlem,hogy ez az ember geci jó most nem írhatom le vagy mivan?
@Keelhaul: Téged nagyon bánt valami...

halareaal 2010.03.14. 23:26:13

@horas: szép nagy öngól volt ez azért most...

horas 2010.03.14. 23:26:28

@rizla: Ja meg azt elfejetettm 1 gól nem 3..nem te hogy vagy ezzel...

horas 2010.03.14. 23:28:22

@halareaal: Köszönjük,ez nyílván nagyon mérvadó,hogy te mit gondolsz...

rizla 2010.03.14. 23:28:37

@horas: esküszöm fogalmam sincs, hogy miről hablatyolsz.

horas 2010.03.14. 23:32:10

@rizla: Jobb is hagyjuk is...csak most esett le miért reagáltál nyügösen Cronaldo-s dicséretemre...

halareaal 2010.03.14. 23:36:43

@horas: ja bocs, nyilván csak a te szavad számít, mester.
mindenesetre ha ennyire nem bírod a kritikát, inkább ne írogass sztem.

rizla 2010.03.14. 23:38:52

@horas: csöncsön messi-szopására és nyűgösen reagálok, ha oktalan, és felesleges.

horas 2010.03.14. 23:44:12

@rizla: Rendben,csak nekem nagyon úgy jött le mintha te mondanád meg,hogy ki mit írjon ide.
@halareaal: Valamit számít,mert írtál...

Keelhaul 2010.03.14. 23:52:17

@horas: Bizony, bántja valami a szemem.

horas 2010.03.14. 23:58:09

@halareaal: Mivan megvártad míg valaki melléd áll?Te erőlködsz fater...
@Keelhaul: Nem tudok mit csinálni mást gondolunk ennyi...

okosok...

halareaal 2010.03.15. 00:02:29

@horas: nézd, te írtál egy hülyeséget, beírtam, h öngól volt ezt pont most beírni, erre besértődtél.

horas 2010.03.15. 00:08:48

@halareaal: Én nem sértődtem be,annyi cinizmussal válaszoltam amennyivel te reagáltál ennyi...

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.15. 07:14:17

azé nagyon látszott a feszkó Higany arcán, mikor kezdődött a meccs... 3 gól után már tudott mosolyogni is, amikor lehozták.. ez a CR meg nagyon tud focizni. olyan labdákat tett-vett a nagy faragások közepette, símán játszhatna klasszikus 10-est is. "felnőhetnének" néhányan mellé, akkor nagy csapat lehetne a Reál végre mindenki örömére, helyreállhatna a világegyetem egyensúlya is.

Mrs Wallace 2010.03.15. 09:29:53

Azért az a favágás, ami itt volt... Főleg hazai részről. Hogy nem állítottak ki senkit, az csak a bíró "zsenialitásának" köszönhető. Viszont Higuainnak van szíve! Nem kell temetni:)

Keelhaul 2010.03.15. 09:43:20

@Mrs Wallace: Nem hát. Higuaínról eddig mindig kiderült, hogy ha pofont kap az élettől, akkor jól reagál rá. A gyerek stílusát ismerve ez azt eredményezi majd, hogy még többet edz és még több gólt rúg. Eddig mindig ez történt.

Ettől persze még szar, mert nem tudja berúgni üres kapura az élcsapatok ellen, mert azok kapuja köztudottan jóval szűkebb, bezzeg kiscsapatok ellen!

2010.03.15. 09:58:36

@Keelhaul: a BL-ben meg tessék mást játszatni helyette, hogy nyerjen a csapat!

pavel88 2010.03.15. 10:08:25

Rizla! Komolyan nem értelek! Tök jó meglátásaid vannak, aztán meg elkezded fikázni CR-t. Miért! Bakker annyira kilóg ebből a Realból, hogy az elképesztő! Bár Real drukker vagyok, szinte sajnálom, hogy ilyen nímandok veszik körül! Tudom, elrugdossa a labdákat, meg kicsit színész, önző is! De amikor a labdával elindul, akkor az ellenfél foshat rendesen! Ilyet jelenleg csak Messitől látok, meg anno Ronaldótól (a "dagitól").
Mellesleg vmi elképesztően idegesítő ez a közvetítői csere! Farkas N. túl sokat olvassa az NST-t, s csak úgy süt belőle a CR utálat!

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2010.03.15. 10:43:27

@Keelhaul: ez szerintem tök hülyeség, amit mondasz, szvsz. Most nincs időm utánanézni, de fogadni mernék rá, hogy mindenütt ugyanakkora a kapu mérete, de hogy egy pályán, a kettő pont ugyanakkora, az azért bisztos gondolj csak bele :)))

De nem kötöszködni jöttem, csak feltűnt tegnap a Barcelóna meccsén az az alacsony támadó, akinek nagyon tetszettek a góljai. Nem vagyok hozzáértő de szerintem belőle még bármi lehet... És mindezt Menchester szurkolóként mondom!!

Asidotus 2010.03.15. 11:04:28

Vajon Florentino Perez mikor tesz ajánlatot Mesiért?

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.03.15. 11:16:06

Robi Carlos hétvégi gólja mindenkinek megvan? :))

Vaader 2010.03.15. 12:11:55

@Parraghramma.: Nálam kb. a nap kommentje. :D

Henke 2010.03.15. 14:14:23

@Parraghramma.: szerintem túl alacsony, nem az a tipikus köözép csatár test alkat, nem tudom miért erőltetik... akár még targoncavezető is egy Argentin kikötővárosban... :D

a kapu dologgal egyet kell hogy értsek! -többiek ugye értik hogy értem ugye, de azért ez aranyos, de nagyon :D

krysal 2010.03.15. 15:58:42

Valdano nyilatkozata a korábbi felvetésekre (illetve a meccs utáni, de oda illik): „Higuaín nagyon tehetséges és igazi profi. Mindenképp meg fogjuk újítani a szerződését. Azt szeretnénk, ha Madridistaként fejezné be a karrierjét.”

2010.03.15. 16:24:09

@krysal: azért ez nem mai nyilatkozat, már egy ideje azon vitatkoznak, hogy mennyi legyen a fizetése, ő 4 millát kér de a klub csak 2,5-et adna neki, Benzema ugye 5-öt kap.

krysal 2010.03.15. 17:34:57

@Hadrian77: meccs utáni nyilatkozat, onnan idéztem.

2010.03.15. 17:40:39

@krysal: úgy látszik minden meccs után elmondják kicsit más megfogalmazásban:)

Keelhaul 2010.03.15. 17:59:58

@Henke: Szélesebb a kiscsapatok kapuja, ha mondom!

A nagycsapatok meg gazdagok, és kétféle kaput tartanak. Szünetben pedig kicserélik őket.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.15. 18:45:28

@csizsikpizsik:

Örvendetes, hogy ezek szerint nem járt sikerrel a kísérlet. Üdv újra itt. :-)

sporttárs 2010.03.15. 22:08:24

@rizla: A Valencia pont olyan, mint az ún. spanyol "nagycsapatok" a két tényleg nagyon kívül. Vicc ez a bajnokság.

sporttárs 2010.03.15. 22:27:14

Egyébként szórakoztató, ahogy a Real-szurkolók attól paráznak, hogy a BL-kudractól összetörik a csapat, a Barca-szurkerek meg attól paráznak, hogy nem. :))

Keelhaul 2010.03.15. 22:49:16

@sporttárs: Valóban kacagtató. Szerintem inkább logikus, ha a Madrid vagy a Barcelona szurkolóinak szemszögéből nézzük. Vagy tévednék? Kétlem.

Orvenyhivo 2010.03.15. 23:02:51

Az Atleti jobban tenné, ha a jövőben eleve tíz emberrel futni ki. Mezőnyben ugyanaz a kétségbeesett védekezés impotens támadással elegyítve, csak ilyenkor kicsit lelkesebbek és találnak valahogyan egy gólt.

gotanfun 2010.03.15. 23:05:26

@sporttárs: szerintem meg te vagy a vicc (és akkor még finoman fogalmaztam). A Valencia tartalékosan lépett pályára a Barca ellen. Ha nincs Albelda sérülése, Zigic bénázása és Maduro kiállítása, lehet szorosabb lett volna a találkozó, de mivel nem nagyon tudod kik ezek a játékosok, miért is lennél képben. Azért remélem feltűnt, hogy Villa és Mata nem játszott (már ha egyáltalán nézted a meccset, amit erősen kétlek).

@Keelhaul: "Valóban kacagtató". Én a te helyedben lapítanék.

gotanfun 2010.03.15. 23:06:42

@Orvenyhivo: + csütörtökön mennek a Sportinghoz.

Keelhaul 2010.03.15. 23:57:31

@gotanfun: Ugyan miért kellene lapítanom? :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.16. 08:54:17

A meccs első félideje értékelhetetlen volt, úgy voltam vele, ha még ezt a foghíjas Valenciát sem tudjuk simán megcsapni akkor tényleg hátradőlhetek a VB kezdésig, hogy minden lefutva. Hát mit mondjak, jó volt végre focizni látni Henryt (és hogy beigazoljam, hogy a Barcások tényleg nem normálisak, én lobogtam a lefújás után, mellettem a csóka azon megjegyzésemre, hogy ez pozitiv lökés a Stuti elleni BL-játékra annyit nyögött, hogy ja, a Real is pozitivat kapott a Sevillától...:)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.16. 09:19:48

Ja és ezt a kommentet ugorja át minden nem Barca-fan:
3 dolog ha már itt kiment a divatból:
-"Találkoztam" Pep-pel!!! Elment mellettem!!! Én kb. úgy lemerevedtem mint az autópályára tévedt őz a teherautó reflektora előtt, majd idétlenül vigyorogtam: elment mellettem!!!
- Nem tudom mi volt most a levegőben, de olyan k...a jó nők voltak a stationban, hogy a szemem káprázott (vagy sikerült olyan helyre csekkolnom ahol az aranylábúak Miss Katalónia/szupermodell barátnői tobzódtak)
-Messi évek óta kedvelt játékos a Barcában, de amíg tavaly már zseni volt, most mindenki úgy beszél róla mintha a családja tagja lenne, a legkisebb imádott fiú, akire mindenki végtelenül büszke. (pl. helyi cimbi kijelentette: nem tudja eldönteni spanyol vagy argentin győzelemnek örülne-e jobban a Vb-n, mert ugye Katalónia nem Spanyolország, de ott van Xavi/Puyol, ám ha belegondol hogy Leo is válogatott tag vhol...)

+Jótanács: ha 3 napot ittál meg meccseken kotlottál ne vegyél a shopban 2-t fizet 3-at vihet akcióban piát az útra. Ha vettél ne fogadd el a gépen az ingyen pezsgőt/bort. És ha elfogadtad ne gondold jó ötletnek a vett pia sutyiban való felbontását...

Keelhaul 2010.03.16. 10:39:06

@csizsikpizsik: Mi történt veled? Megcsíptek köztéri vedelésért?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.16. 11:30:45

@gotanfun:

Gondolod, hogy sporttárs tudja, ki az a Villa meg Mata? :-)

gotanfun 2010.03.16. 11:35:16

@Keelhaul: miközben az elmúlt szezonban a a Barca oda-vissza verte a Realt, ez a Valencia legalább 1x ellenált nekik. Irígykedve is néztem azt a meccset. Sőt, az a bizonyos 2:2 jó eredménynek számított a Barca szempontjából. Keelhaul, ez a Valencia minden viszontagság elelnére együtt maradt és igazi csapatként működik, függetlenül a helyezéstől. Mennek becsülettel és arról nem tehetnek, hogy lesérült a fél csapat, vagy éppen az eltiltások miatt 0:0-át játszanak egy Racingal. Azt se felejtsük, hogy a válogatottnak 3-4 meghatározó játékost mindig adott. A 20 pont különbbség pedig a pénznek köszönhető, mert ha lenne felesleges 50-100 milliójuk, valszeg nem itt tartanának. Kezeljük már azért helyén a dolgokat mielőtt újjal mutogatunk. A Valencia éppenhogy kimászott egy nagyobb pénzügyi válságból és jelenleg a 3. helyen áll a bajnokságban. Szerintem ez egyáltalán nem "vicces".

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.16. 11:35:19

@csizsikpizsik: "nem tudja eldönteni spanyol vagy argentin győzelemnek örülne-e jobban a Vb-n"

Ezzel én is hasonlóképpen vagyok. :-) Ám mivel a spanyolok még sose nyertek, most mindenképpen ők az első számú támogatottjaim. Messi még nyerhet négy év múlva is, de Xavi meg Puyol meg Villa meg Senna és még egy pár igen szimpatikus játékos aligha.

gotanfun 2010.03.16. 11:41:15

@Csöncsön: egy Spanyol vs. Argentín érdekes lenne. De egy Spanyolország vs. Olaszország ki-ki meccsnek jobban örülnék, miközben az albiceleste az angolokat veri. ;-)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.16. 11:41:54

@Keelhaul: Rosszabb, egy tele repcsi látta/hallotta hogy használhatatlanná okádtam a mosdót...Szerintem egy életre letiltottak egy bizonyos társaság minden járatáról...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.16. 11:45:49

@Csöncsön: Én megosztva odaadnám az aranyat Barca "spanyol" légiójának és Messinek :DDDD

Viccen kívül én spanyol győzelmet szeretnék, és esetleg ha a legrosszabb megtörténne hát legyen akkor az argentin válogatott.

gotanfun 2010.03.16. 11:48:29

Argentína az esélytelenek nyugalmával fog besétálni legalább a legjobb négybe, miközben Maradonat eltiltják pár meccsre, mert pucéron berohant a pályára egy megnyert meccs után.

rizla 2010.03.16. 11:50:05

@gotanfun: messi pedig 5 góllal és 5 gólpasszal járul hozzá a meneteléshez.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.16. 11:50:11

@gotanfun: Ha több meccsre eltiltják Argentina komoly esélyessé lép elő...

gotanfun 2010.03.16. 11:55:13

@csizsikpizsik: mondasz valamit, de én jó ideje ignorálom és csak a csapatra koncentrálok. Előveszem évtizedes kopott mezem, némi szeszt és nyugodtan végignézem, ahogy a görögöknek Messi és Higany ver 1-1 gólt. Majd a diadaltól ittasan a köv. meccsen meg simán kikap vagy a Messinek köszönhetően éppen pontot ment. ;-) Na de ne offoljunk.

rizla 2010.03.16. 13:18:17

azért az kemény, hogy messi 7 tétmeccs óta gólt sem rúgott az argentin csapatban. akik egyébként soha nem indulhatnak az esélytelenek nyugalmával. az más kérdés, hogy akik ismerik a focit, azok azt várják, hogy maradona felsül, de ettől még argentina óriási futballnemzet, a jelenlegi aranylabdással a soraiban. nem hiszem, hogy hosszútávon jól járnának, ha valahogy bemákolnák magukat a 4 közé, még a végén dundiego marad..

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.16. 13:31:31

@rizla: Persze ez logikus, de akár számolhatunk is azzal, hogy Maradona marad. Gyors bukás ide, hozzá nem értés oda. Volt már többre hivatott válogatott ahol csoportmeccses orbitális szopás után megerősítették az edzőt a posztján. Mi van ha 4 év múlva is az a kretén szivatja Messit (Argentinát)?

Neil Blender 2010.03.16. 13:51:19

@csizsikpizsik: :DDDD ne izgulj en is hanytam mar tele egy mosdot, bar kisebb reszt piatol nagyobb reszt vihar miatt. Eletem legszornyubb utja volt.Mondjuk azutan barmelyik vidamparki hullamvasutat kacagva, sorozve elviselek... :)

Maradonaval az a baj, hogy o ugye otthon egy isten es nem egy ember.

Ergo ha elcseszi ezt a vb-t meg akkor is szorostokunek kell lennie az argentin szovetsegnek hogy eltavolitsak a posztjarol...

Argentina mindig is legalabb titkos favorit bar nagyon meg lennek lepve ha tenyleg elernenek vmit. En mindenkepp a spanyolokak szurkolok, es utana az argentinoknak. Ha nem talalkoznak akkor ezt kenyelmesen meg lehet tenni... :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.16. 14:20:45

@Neil Blender: Kicsit megnyugodtam :))) És ha már a saját becsületemet nem sikerült, hazámét megmentettük, vki a hátunk mögül betippelte tutin lengyelek, a szőke piás és furán beszél, és mi rábólintottunk hogy jessz polska...

Endoscope 2010.03.16. 15:25:06

Nem szívesen hozom elő újra a témát, de a Valladolid-Madrid meccs sporiját (ööö.. talán Mejuto Gonzalez) látta mindenki?

Madrid szurkolóként nekem volt kínos néznem, amit művelt. Komolyan mondom éreztem a borítékot a zsebében. Ellenben ha jóhiszeműen (ámde nehéz szívvel) nem feltételezek róla ilyesmit, akkor meg szimplán alkalmatlan a munkája elvégzésére. Azt még hajlamos vagyok megérteni, hogy az alattomos taposásokat (mint pl. most CR ellen), rúgásokat, ütéseket nem minden esetben lehet észrevenni, de ha valaki nem lát egy olyan tiszta, világos és egyértelmű kezezést, mint amit Ramos bemutatott, az mi a f.szt keres bírói mezben egy élvonalbeli bajnokin?

Nyilván lerágott csont az egész bíró/videóbíró/UEFA/Platini kérdéskör, de ez tényleg nem fér a fejembe.

Neil Blender 2010.03.16. 15:45:15

@Endoscope: Kompenzalt...

Nivaldot ki kellett volna szorni + 3-4 meccses eltiltas Ramos esete pedig az egyertelmu 11es iskolapeldaja.

A meccs vegkimenetelet egyik dontes sem befolyasolta volna erdemben, de nekem is kinos volt nezni szerencsetlen Valladolidosokat, Ramos esete utan. A 2 szitubol az mindenkepp 11es volt a masik is inkabb az, mint nem. Viszont nem elvitathato ilyen esetben az aszisztens felelossege sem, mert o ha nem is teljesen vonalban van az ilyen eseteknel de alkalmasint kozelebb mint a biro. Egyertelmu 11es volt. Ennyi.

Es ha jol emlekszem akkor MEjuto Gonzalez vezeti az aktiv birok kozul a rangsort, a legtobb vezetett meccs kategoriaban... Lehet nem kene nagyon novelni a szamot...

Keelhaul 2010.03.16. 20:23:04

@gotanfun: Nem értem, hogy érthetted félre, abszolút nem ezen gúnyolódtam.
süti beállítások módosítása