A formabontó Morientes-triplában ugyan már nem hiszünk, de ha létezik a huszonhármas számnak valami misztikus vonatkozása, akkor annak ebben a fordulóban mindenképpen meg kell mutatkoznia. Úgy kalkuláltunk, a résztvevők meglövik a huszonhármat, lesz az eredmények közt egy 2-3, továbbá a dobogó alja és a legjobb kieső hely huszonhárom egységnyire távolodik egymástól. Ellenben nem szerzi meg huszonharmadik pontját a Nizza-St-Étienne páros és Nené huszonharmadik góljára is várni kell még egy hunyásnyit. Még mielőtt rátérnénk a szokásosra, ugorjunk le kettő gól erejéig a másodosztályba.
Ezzel a kettővel debütált a feljutásra hajtó Metz-ben az elmúlt félévet főként saját marhaságából kifolyólag végigkeccsoló Wiltord.* Mondjuk az MLS, az A-League vagy Katar még innen sincs túl messze, de így legalább maradt némi sansz arra, hogy másfél év múlva beválogathassuk a franciáknál eddig csúnyán hanyagolt köcsögválogatottba.
Februárba léptünk amúgy, bizonyára mindenkinek feltűnt, így alakulóban a Ligakupa fináléja: miután az OM karakán módon fordított a toulouse-i katlanban, már csak ellenfélre vár. Ebondo és Ben Arfa részéről két remek beadás vezette fel a túlórát, Brandao rögtönzős lövésére azonban már nem érkezett válasz (Toulouse-Marseille 1-2). Kevesen lehetnek, akik értik, miért lőtte el. Mivel a Bordeaux is a döntőbe tart, ideális esetben földikkel koccolhatna a brazil lovász, mielőtt átveszi az ezüstöt. Blanc-ék picit lezserebb felállásban (Gourcuff nélkül, Traoréval, Sertic-kel a kezdőben, négy alapemberrel a padon), egy felettébb idióta góllal szedálták a Sedant (Bordeaux-Sedan 1-0), de még vár rájuk a Lorient-nal játszandó elődöntő.
Tippek
Boulogne-Montpellier 0-1 Egy moderálhatatlan heinrich-montipájton kommentcsörte lóg a levegőben, tessék fedezéket keresni. Monitor, kocsmapult, asszonyváll nem játszik.
Grenoble-Auxerre 0-0 Most pedig kiderül, miért is nagy phaszság az "idegenben jó a pont ziksz" örökbecsű.
Lens-Le Mans 2-1 Még pár túra és a vendég grenoble-i mélységekbe ér: tizenegyszer mozdult ki miniuniverzumából a Le Mans - mindannyiszor elverték, az esetek döntő többségében köze sem volt a meccshez és már huszonhárom gólt kapott idegenben. Az aktuális ellenfélről se mondanánk, hogy bizalomgerjesztő, de jelen felállásban mégis az tűnik a legfixebb tippnek, ha a Lens-ra teszünk.
Nice-Lille 1-2 Viszonylag meglepő híre a hétnek, hogy 2014-ig hosszabbított a fél kontinens által körbeugrándozott Hazard. Az ügyeletes csodagyerek boldogsága érdekében természetesen elengedhetetlen a vendéggyőzelem, aminek részese lehet a Wolfsburgtól kikölcsönzött Ricardo Costa, ellenben Vittekkel, aki az agyatlanul építkező törököknél folytatja.
PSG-Lorient 2-3 A párosítás gólokban bővelkedő históriájához és a számmisztikás felvezetéshez egyaránt illeszkedő meccsen sziklákat mozgat meg a PSG - de ráomlik a hegyoldal.
Sochaux-Nancy 1-0 Hétközi kupameccsen a friss igazolás Ideye Brown kettőt intézett a Le Mans-nak (nem volt nehéz, ld. fentebb), ma beéri eggyel.
Rennes-Bordeaux 2-1 Tavasszal sikerült, most nem fog, érzem a derekamban.
St-Étienne-Monaco 0-2 Bergessio és Sako gólja se volt elég, hogy rendes játékidőben letudják a negyedligás kupaellenfelet, tizikkel aztán csak sikerült elkerülni az ipari égést. Egyfelől ebből a produkcióból táplálkozik a tipp, másfelől abból a felismerésből, hogy a mostanában újra szárnyra kapó monacóiak vendégjáték-történelme némi mintázatot mutat: többször akadt arra példa, hogy sorban két-három látogatásán is gólképtelen maradt a Monaco, de utána mindig diadalmasan távozott a zöldektől.
Toulouse-Lyon 1-1 Nem épp kedvenc túrája elé néz az OL, bár a Téfécé épp egy megterhelő 120 perc után talán nem lesz annyira éles, amennyivel el lehetne porolni Pueléket.
OM-Valenciennes 3-0 Punxsutawney Phil gazdájának sajtószóvivője gálázást ígér.
Összgólszám tekintetében tehát a hétvégi elképzelés: 23. Tessék megtorpedózni, ahogy legutóbb pampito tette, itt az ő sora:
Sochaux-Nancy 1-0
Grenoble-Auxerre 0-1 (Jelen)
Lens-Le Mans 2-1
Nice-Lille 1-2
PSG-Lorient 3-2 (Erding-parádé)
Boulogne-Montpellier 1-1
Rennes-Bordeaux 2-2 (Asamoah góllal tér vissza)
Toulouse-Lyon 1-1 (Kazim gólpassz)
St-Etienne-Monaco 3-3 (Sanogo mester3as)
Marseille-Valenciennes 4-1 (Ben Arfa is betalál)
* Wiltord válogatottbeli mérlege amúgy 92 (9+2=11) meccsen 26 (2*6=12) gól. 11+12=...
Na itt hagyjuk abba.
Utolsó kommentek