Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétközi jóslatok - Serie A, 18. giornata

2010.01.06. 10:00 _benito

2010 első bajnoki fordulójában hiába szerez csak két pontot az első három helyezett, radikális változások nem lesznek. Radikális dolgok Rómában lesznek, ahol a szélsőjobb és a szélsőbal találkozik (Lazio-Livorno), aztán a toszkán derbin összecsap Firenze és Siena, futballrangadó pedig Milánóban várható, ahol a Genoa vendégszerepel. Az Inter Veronában nem veri meg a Chievót, a Samp-Palermo pedig a középmezőny Európa Ligás helyeiről dönthet. Visszatér Luca Toni, távozik Samuel Eto’o, a kvázi világsztárok létszáma a Serie A-ban nem változik, de a vízkereszti fordulótól túlzás lenne parádézást várnunk. Nem is tesszük.

Milan-Genoa 1-1
A hazaiak a játékot lassítják Beckhammel, a vendégek inkább gyorsítanák Suazóval, hogy a szépség mellé már végre eredmények is jöjjenek. Egy pont a San Siróban meg is teszi évkezdetnek.

Parma-Juventus 2-1
Az elmúlt három hónapban látott Juventusnak óriásit kellene javulnia ahhoz, hogy az elmúlt három hónapban látott Parma ellen akár pontot fogjon. Nem hiszünk a karácsonyi kobold létezésében sem.

Chievo-Inter 0-0
Remélem, gyorsan kiestek” – integette el Eto’o-t José, bár nem a kameruni hiánya miatt gondoljuk úgy, hogy nem fog összejönni a győzelem, meg hát nem is olyan egetrengetően fontos láncszeme még az Internek. Egyszerűen csak bele sem merünk gondolni, hogy az Internek 10 pont fölötti előnye legyen 2010 első fordulójában.

Siena-Fiorentina 1-1
A vendégeknél összeáll a Jörgensen-Mutu-Vargas trojka, előttük Gilardino már összeállt korábban, úgyhogy nem is tudjuk, miért nem mondunk vendéget. Illetve de: mostantól a Bayern elleni meccsig nem nyeretjük a Fiorentinát, hogy erőt gyűjtsenek.

Sampdoria-Palermo 2-1
Jobb formában vannak a vendégek, de a minimozsár nélkül a Samp begyűri őket. A genovaiaknak semmi esélyük Pazzini megtartására, a kérők fele zsebreteszi az egész keretet Cassanóstul, mindenestül, ha úgy akarja. A Bolond köszönjön el, de szépen ám!

Cagliari-Roma 2-1
Luca hazatért, éljen-éljen! A Romának már évek óta nagyon kellett egy pont olyan játékos, mint a jó formában levő Luca Toni, kár, hogy ezt a mostanit kiherélték a tokosok. Mondjuk nem ezért nyer a Cagliari, hanem azért, mert mostanában bolondul nekimennek mindenkinek.

Lazio-Livorno 0-0
Ha mindkét csapat 10 gólt bírt a 18. forduló kezdetéig begyötörni, akkor nem is kell nagyon megmagyarázni a tippünket. Pandev miatt éghet a képe a Laziónak, pedig hogy kellene most a kiebrudalt csatár, aki jól megvolt Zarate, és egy fél sorral előrébb Rocchi mellett is.

Bari-Udinese 2-1
Pedig most kellene újra összekapnia magát az Udinesének, ami minden évben ugyanazt csinálja: tökéletesen kiszámíthatatlan. A Bari erejét sem abból ítéljük meg, hogy legyőzték a Juventust, ez újabban már minden jöttmentnek rutinmunka, de a szervezettségük előtt meg kell hajolnunk.

Atalanta-Napoli 1-1
A bergamói ultrák beszélgetésre hívták Contét a D-ligás ellenféllel szembeni iksz után, nem a legjobb a hangulat a csapat körül. A Napolinál annál inkább, a kretén kirúgása óta – ha nem is szárnyal, de – egészen jól teljesít, és még nincs végérvényesen elkapálva a szezon sem.

Catania-Bologna 2-1
Ahogy a Barinál, úgy  a Cataniánál sem a Juventus legyőzéséből indulunk ki. A Bologna valószínűleg nagyobb ellenállást fejt majd ki, de otthon a Cataniának muszáj nyernie az ilyen meccseit.

345 komment

Címkék: olasz beharangozó üveggömb serie a beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr321649103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsakfos 2010.01.06. 22:25:10

Hú Nesta ezt a gólt azért nem rakja ki az ablakba.
Seedorf egyébként miért nincs a keretben? sérült vagy eltiltott, esetleg hajbeültetésen van?

Matteo_B 2010.01.06. 22:25:36

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Igen,a Lazio drukkereknek ez kijárt az elkövetkező jópár unalmas 0-0-ért cserébe. :D:D

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.06. 22:29:27

@Matteo_B: Majd meglátjuk, nem az én csapatom szedett be a hajrában 2 perc alatt 2 gólt. ;)

horas 2010.01.06. 22:29:41

Most már kimondhatjuk,hogy a Milan megtalálta a játékát,várom már teljesen más meccsre van kilátás,mint sz őszi,nagyon kiváncsi vagyok ez a Milan féle 4-2-1-3 és az Inter-nek ez az 4-2-3-1 megmarad e arra a meccsre is..nagy durrogtatásra számítok,bár ha marad a ponttávolság valszeg az Inter leadja x-re aztán jó napot.

horas 2010.01.06. 22:31:31

Nemtom miért adta át a tizit Becks,de a Chelsea-nél is volt egy ilyen mikor Kezman-nak nagyon nem ment akkor is vele rúgatott egy tizit Mourinho amihez semmi köze nem volt,hogy ápolják lelkileg...

Matteo_B 2010.01.06. 22:34:50

Igaz,de nem az én csapatom szerzett eddig az idényben kétszer annyi gólt mint amennyit ma csak Milánóban láthattunk.:D

nakamura · http://mozimocsok.blog.hu/ 2010.01.06. 22:36:40

@popp: ok, elismerem, kicsit elragadtattam magam, de lássuk, be, akkora les volt, mint ide lacháza.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.06. 22:40:04

@Matteo_B: Én csak azt nem értem, hogy te miért kötözködsz? Talán ne örüljek a csapatom 1000 éve nem látott sikerének? Mellesleg jól mutatja az új formát, hogy ennyi gólt rúgott a Lazio, remélem Floccari tartja a szintet. Elhiszem, hogy rossz érzés így pontokat veszteni, főleg a hajrában, de Ranierinek küldözgesd az elégedetlenkedést, ne nekem.

Iustizmord 2010.01.06. 22:40:39

1. ambrosinit nem szidni. csupaszív és zvsz fair játékos. csak nem olyan vaddisznó mint gattuso. nem állítom h technikás de alázatos, hajt, jól fejel, nekem már a vicenzában feltűnt talán vm uefa meccsen. bár lehet h ott milan-kölcsönben volt.
2. én nem szeretem boriello-t, szvsz is sok helyzetet hagy ki. én huntelaart nyomatnám.

Rino 2010.01.06. 22:40:46

mekkora meccs volt ez... Grande Milan!

/ja és grat a Juvenak a kötelezőért, de jelzem, h a Milan nem fog öngólt rúgni;) /

nakamura · http://mozimocsok.blog.hu/ 2010.01.06. 22:43:32

@Iustizmord: erről van szó. boris akkor teszi be, ha aranytálcán kínálják neki a lasztit. az első gólt még abbiati is bevarrta volna, ennek ellenére persze köszönjük neki.

Iustizmord 2010.01.06. 22:43:57

@horas: így van, egy csatárnak kell a sikerélmány, önbizalo, akkor jön a gól. a sok mellőzés után huntelaarnak kell is a siker, 1szer még akár van basteni magasságokig is juthat. legyen úgy.

Matteo_B 2010.01.06. 22:44:29

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
Nee,ne vedd már fel ezt az ércelődést.Nem ellenségeskedés akart lenni,ha úgy jött volna le.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.06. 22:45:03

@Matteo_B: Akkor elnézést kérek, fáradt vagyok, ezért érthetem félre. Bocsánat.

Iustizmord 2010.01.06. 22:45:04

@nakamura: nekem soha nem jöttek be a tankszerű olasz csatárok, pl casiraghi. olyan mint a légies norvég. brrr.

Iustizmord 2010.01.06. 22:47:02

@nakamura: meleslegén is gyakran kérem a feleségem h aranytálcán kínálja fel akkor beteszem.

de mindig azt mondja h tv előtt nincs zabálás, ha burkolni karakok menjek ki a konyhába. :o)

zsakfos 2010.01.06. 22:47:58

Mi ez a dalárda a sport tv stúdiójában? megénekelnek mindent:)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.01.06. 22:49:44

Ismét kiült a vigyor a kapafogú arcára, ha így folytatja Dinho, akkor lesz esélyük a United ellen.

Iustizmord 2010.01.06. 22:49:50

@Rino: sajna ez még nem grande milan, mert kéne4-5 klasszis de talán alakul.

Iustizmord 2010.01.06. 22:52:07

@popp: már egyébként miért ne volna? ha már 3 osztályú csapat is legyakja sir alexéket.

elég a milangyalázásból: ez a csapat bármely más sztárcsapatnak vam olyan ellenfele hogy kne egyesélyes legyen a drbi.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.06. 22:52:08

@Matteo_B: Mellesleg lehet javítani a Chievo ellen Rómában. Nem könnyű ellenfél, de még a Lazio is ütötte idegenben, Rómában csak megcsípi a Roma. :)
De az tény, hogy ez egy szép eredmény, örülni kell neki, de az Udinese elleni meccs lesz a vízválasztó. Ha ott sikerül nyerni, akkor beszélhetünk jelentős, reménykeltő formajavulástól. De ezzel a rettenetes védelemmel kezdeni kell valamit, meccsek mehetnek el rajta, kész csoda hogy a Livorno csak egyet lőtt.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.06. 22:53:38

@popp: Tényleg, na az nagyon szép lenne ha a Milan és a Manchester is tartaná a jelenlegi formáját, kérdés se lenne ki jut tovább, nagyon bízom a Milanban!

blasco 2010.01.06. 22:54:47

Külön GOLDEN LOL-t érdemelnek a juve/inter szurkolók megjegyzései.
De megtehetik, hisz ők is hatalmasat játszottak ma. muhaha:DD

Hispan07 2010.01.06. 22:56:14

na, ma helyenként kifejezetten szépen és jól játszott a csapat, örülés van. amik külön pozitívak:
- Abate és Antonini védekezésben nem az igazi, de előrefelé megy és szánt, vet, arat. pket kell nyomatni szélső-hátvédben
- Ambrosini nagyon nagy szezont fut, látszik hogy a karszalagja viszi előre. és nem egy csilli-villi cselgép, de ma csinált pár igazán pofásat
- én szeretem Boriskát, szerintem nagyon hasznosan játszik, rengeteget fut, visszazár védekezni, és lőtt ma is két gólt, egyet ollózva. mi kell még?
- továbbra is eladnám se perc alatt a Bokafogónak, de azért Dinnyéből néha előtör a szín, amit jó nézni, na. ma is nagyon kijött neki a ritmus
- és a legfontosabb: NAGYON jó a csapatszellem. ez látszik, emberileg ez egy nagyon jó brigád

és most már csak az kéne, hogy a Juventus ne megint ellenünk akarja előadni az egyetlen értékelhető meccsét a szezonban :) bár ha a mai szintet hozunk (és ott lesz Pato is!), akkor nagy baj nem lehet. ámen

Hispan07 2010.01.06. 22:58:20

@Iustizmord: aranytálca, ez nagy volt :)

és amúgy meg minél jobban lebecsülik a Milant, nekünk annál jobb - 8as pályáról szép olimpiát nyerni :)

Matteo_B 2010.01.06. 22:58:23

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Mi a probléma a védelemmel?Sérültek ,formán kívüliek,vagy csak gyenge játékosok?Nem vagyok képben nagyon.Azt úgy tudom hogy a széleken jól mozognak Kolarov meg Lichtsteiner.

Hispan07 2010.01.06. 22:59:19

@zsakfos : válság van, eladták a mágnestáblát, vettek helyette pár kottát az ecserin :)

giacinto 2010.01.06. 22:59:46

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Ha igaz ez a Real madrid féle 20 millió (nagyon erősen kétlem) akkor Lotito ismét bizonyítja hogy a világ legnagyobb barma.
1, Nem ér annyit, tehát faszán ki lehetett volna jönni belőle.

2, Ebből megint az lesz hogy ingyen lelép a csávó vagy legalábbis fillérekért.

pacino 2010.01.06. 23:00:58

@blasco: szinte elképzelem, ahogy ülnek a gép előtt valami olyasmit gondolva h 'báázz ott a negyedik is, írni kéne valami nagyonvicceset'
:D

giacinto 2010.01.06. 23:03:54

@Hispan07: vigyázzatok majd a Spiritoval! :) ne becsüljétek le őket

Hispan07 2010.01.06. 23:05:09

@pacino: hagyjátok, a sok kis pujárónak is kell a szórakozás :)

giacinto 2010.01.06. 23:05:24

most nézem Lazio lőtt 2 kapufát is.

az újoncok elég jól bemutatkoztak, Floccari 2 gól, Suazo is, Pandevnek pedig egy kvázi-gól jutott. (Antal viszont rossz szerencsét hozott szardinián)

raoul_duke 2010.01.06. 23:06:10

@giacinto: arra a Spirito gyerekre majd ráállítjuk Gattusot.

slyagency 2010.01.06. 23:08:41

A mai meccsnek voltak pozitívumai is, negatívumai is, de egy felvetésem lenne (tudom, hogy scudettot nem lehet így nyerni), de az ilyen meccsek miatt szeretem a Milan-t, ez a hangulat a csapaton belül... Hihetetlen! FORZA!

Iustizmord 2010.01.06. 23:10:55

@raoul_duke: miután kapott két sallert meg egy tockost. mármit gennaro.

Hispan07 2010.01.06. 23:10:57

@giacinto: én TÉNYLEG nem becsülöm őket alá, tavaly is ellenünk szívták csak fel magukat igazán, egy évig hallgathattuk mekkora zsugás Sissoko, De Ceglie és Amauri, Molinaroról nem is beszélve :/

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.06. 23:11:36

@Matteo_B: 4 jó védő van a csapatban, Stendardo, Radu, Kolarov és Lichtsteiner. Ők jól szoktak játszani, de utóbbi kettő hosszú ideje a középpályára van feltolva, mondjuk ott is nagyon jó szélsőjátékot adnak, bár eddig nem nagyon tudta kihasználni a csapat. Stendardo miután visszatérhetett a Napoli ellen a keretbe, azóta nyújt remek teljesítményt, a védelem szíve, nem véletlen hogy ennyire hiányzott ma, eltiltását töltötte, Radu pedig biztosan hozza a jó átlagot, de kell mellé egy minimum Stendardo szintű összetartó. Rajtuk kívül Cribari borzalom, most majd szív vele minimum fél évig a Siena, Siviglia öreg mint az országút, lassú és ügyetlen, vicc nélkül, bőven nem Serie A szintű játékos már, Diakité pedig a nagy meccsekre fel tudja magát szívni, de kiszámíthatatlan mikor játszik nagyon jól, és mikor borzasztóan, átmenet általában nagy. Benne még van reményem, mert fiatal nagyon, de komoly mentális változásnak kell bekövetkeznie nála, nem véletlen, hogy ma Ballardini a 35. percben lehívta.
Scaloni igazából szóra sem érdemes, a nagy reménység Faraoni, "az új Nesta" hosszú sérülésből most fog felépülni, benne lehet még bízni nagy tehetség. Summa summarum, minimum 2 védőt igazolni kell, mert hátborzongató a hátvédsor teljesítménye. Csak tudnám, ki jöhetne, nem a legjobbak a kilátások.

@giacinto: Lehozta pár Lazio portál, persze én is kétkedek, mert ennyiért talán most is elengedné Lotito. Kár lenne, bitang jó játékos lesz, már most is nagyon jó, de ilyen pénzért el kell adni, ebből lehetne építkezni.

Iustizmord 2010.01.06. 23:12:29

@slyagency: dehogy a, az igazi hangulat amikor a newcastle két barma egymást verte a pályn és az ellengél (!) választotta szét őket. talán lee bowyer és bellamy????

slyagency 2010.01.06. 23:13:52

Véletlen, hogy a Milan rendre a forduló meccseit játssza? Én nem vagyok egy köpködő ember, elismerem az ellenfeleket, tisztelem a Juventust, reménykedem a jó meccsben, na meg hogy Benito kolléga 1-1 et tippel a Milan meccsekre, mert eddig mindig bejött :D

pacino 2010.01.06. 23:14:43

@raoul_duke: na, ez az EPIC :DD

@Hispan07: tényleg hagyjuk őket, ez a kötelességük, ha már saját csapatuk nem foglalja le őket. ;)

Hispan07 2010.01.06. 23:14:46

@Iustizmord: bójer és dájer volt az :) csípem is a szarkákat :)

Iustizmord 2010.01.06. 23:16:02

@Hispan07: nem igaz, a milan nem a 8-as pályán van. van 4-5 európai klub amelnyk jobb a kerete, de bármelyik ellen esélyes a milan. vö. real elleni meccsek ősszel.

igaz, néha belenéznek a varázsgömbbe.

Hispan07 2010.01.06. 23:18:44

@Iustizmord: persze hogy nem a 8-as pályán van a világ - de nekünk csak jó, ha Förgi bá'-ék elhiszik, hogy majd Berbatov, Brown, Pakdzsiszung és Gibbons (Gibbson? Gobbi Hilda?) félék reggelire esznek meg minket a Leeds után szabadon

Hispan07 2010.01.06. 23:19:54

@Iustizmord: jaja, kieron. pedig az is milyen marhajó játékosnak indult! championship managerben évekig a legfrankóbb védekező kp volt

Iustizmord 2010.01.06. 23:20:04

@Hispan07: bocs dekik ezek? szvsz a juve mostan csapata középszintűiparoslegéynek halmaza. már kezdem megszeretni alexet.

bezzg amikor pl torricelli aprította az ellent ! aaaz igen ! nagy kedvencem volt 1x lenyilaytkozta hogy az ellenfele csak a gyűlöletet láthatja a szemeiben. egy pszichopata műbútorasztalos. de ezér' nem favágó. respect.

Iustizmord 2010.01.06. 23:20:41

@Hispan07: tipical english overhype.

Iustizmord 2010.01.06. 23:23:44

@Hispan07: förgi bá ahhoz túl dörszölt, belenéz a whiskey-s pohárba s összerántja a csapatot mer tuggya hogy nm holmi realszerű küzdés lesz. nagy meccs lesz érzem.

plána he sedorf odateszi magát. ambo réveteg tekintettel rohan, rhino goes berserk, pippo extázisban, pato csillog, igen, boris robotol, ronnie kiharapja a füvet miután vidic lekaszálta majd betekeri a felsőbe, ilyesmi

Hispan07 2010.01.06. 23:25:37

@Iustizmord: bennevolt a sztárolás, de multkor láttam vmelyik (angolóriásklub) TV-n egy ezredforduló környék egy (angolóriásklub) - Newcastle meccset, és ott Dyer TÉNYLEG nagyon jól játszott, egész meghökkentő zsugákat osztott és úgy cselezett hogy öröm volt nézni

Hispan07 2010.01.06. 23:26:40

@Iustizmord: úgy legyen, én hiszem és várom :)

vargamma 2010.01.06. 23:29:19

az már egyszer biztos, h az idei milan a Nagy Visszatérők (Visszakapaszkodók) gyűjtőhelye:
Dinnye, Beckham, Dida, Nesta, sőt még Borriello is.

megy a szekér, szép a játék és ennek örülni kell, még ha kimagasló eredményre ez valszeg végül kevés is lesz.

Iustizmord 2010.01.06. 23:39:27

@Hispan07: reformátusoknál (úrvacsora előtt): "én ezt hiszem és vallom". :o)

amúgy a zangolokban igen benne van a sztárolás . ld még The Sun best 50 of anything, 10 nicest of whatsoever, 100 greatest og idunno, 25 most brilliant of OURS.

Iustizmord 2010.01.06. 23:43:22

@Iustizmord: és a list 45-70%-ban british lesz, ideértve a Nowhere Neverbeen United utolsó körös bennmaradását a negyedosztályban ahol Nick "The Butcher " Smith támadóközéppályás 25 éves karrierje első góljával a 91.-percben mentette döntetéenre az állást.

rexford 2010.01.06. 23:46:38

@Hispan07: És ha csütörtökön megint lenyomunk, netalántán a szezon végén előttetek leszünk, akkor meg az fog menni még egy évig, hogy bezzeg csak ellenünk szívták fel magukat igazán? (btw, tavaly 7-4-1 volt a mérlegünk a derbiféléken.)

rexford 2010.01.06. 23:47:13

vasárnap, akarom mondani

Hispan07 2010.01.06. 23:53:31

@Iustizmord: Hentes Nick tényleg állat egy csávó :)

@rexford: nem fog az menni, ha játszotok még legalább egy értékelhető meccset - valljuk be, eddig nem nagy a tumultus a "Juve meccse, 09/10" rovatban...

Iustizmord 2010.01.07. 00:00:48

@raoul_duke: eleget jártam kint, sajna ez marhára nem vicces. ők még mindég a szigetükre vannak bezárva, a fransziákról tudják h ősi ellenség de tisztelig a kultúra miatt, az északiakat barbárnak tartják, a németeket a krupp ágyúk meg a messerschmidt miatt tisztelik, a spanyolokat jóéghajlatú könnyendugható nőnek tartják, az amikkkal szemben kissebbrendűség van, ilyesmi. de azért szerethető nép én csípom.

Iustizmord 2010.01.07. 00:04:11

@Hispan07: szvsz a juve valahavolt legroszabb squad-játjegyzi. ennyi senki egy rakáson... én szégyenlem magam.

mert egy jó juvét legyűri, az igen. de egy ilyen szedettvedettet ahol amauri a sztár...

mellesleg, az intert MOST tisztelem mert jó akeret, de ebből naon sokat levon hogy ezt 20 év és kb 150 jtékos kárára rakták össze. az öreg guy roux az auxerre-ben 1000-ed ennyi pénzből hozta ezt össze azonos idő alatt.

Iustizmord 2010.01.07. 00:11:04

The club won its very first Scudetto (championship) in 1910 and its second in 1920. The captain and coach of the first Scudetto was Virgilio Fossati, who was killed in World War I. In 1922 Inter were in Group B of the Serie A and came in last place after picking up only 11 points in the season. The last place team of each group was to be automatically relegated. The second last place teams were placed in a pre-relegation 'salvation' tournament. Inter and La Gazzetta dello Sport editor (Colombo) petitioned the FIGC to allow Inter to participate in Serie A the following year as a year in Serie B would have been financially detrimental. The FIGC saved Inter some weeks prior to the season starting by allowing them to remain in Serie A in 1923. [2] Venezia, who had come in 3rd last in Group B ahead of Inter, were relegated in Inter's place.

source: en.wikipedia.org/wiki/F.C._Internazionale_Milano

na ennyit arról h miért voltak mindég série a -sok. trükk, ugyi.

Mr.AT 2010.01.07. 00:14:39

@Iustizmord: Majd ha a Milan nem abban az évben nyer BL-t, mikor a Juventust száműzik a B-be, s ha a Milan is elveszti gyakorlatilag a teljes fix kezdőjét, meg a szponzorai nagy részét egyben, akkor meghallgatjuk majd a Milan szurkerek "ez a Juve valaha volt legrosszabb squad-ja" jellegű monológokat.

rexford 2010.01.07. 00:19:41

Iustiz, az nem lehet, hogy te egyszerre szívsz és iszol? Az látszik, hogy pörög az agyad, viszont irtó nagy sületlenségek jutnak eszedbe. :)

Rino 2010.01.07. 00:35:33

@Mr.AT: sajnálatos.

Amúgy meg ez megint a forduló meccse volt, legalább holnap büszkén bukok meg a vizsgán. :)

értelmetlen_nevű 2010.01.07. 07:34:47

Quagliarella bzmeg, mekkora gól!

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.01.07. 07:58:50

@Iustizmord: Moratti eljövendő szelleme befolyásolta a figc-t :DD

balu11 2010.01.07. 09:52:15

@Iustizmord: @Hispan07: www.youtube.com/watch?v=AFLeTm46CqQ

(nem is értem, hogyan merülhetett fel a galamblelkű Bellamy neve... :))

sporttárs 2010.01.07. 10:20:39

Benito, a tippjeidet egy sajtos zsömle is megtehette volna, már ami az eredményeket illeti. :))

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.01.07. 10:34:48

@sporttárs:
végre regadt rá valami :)
engem már annyira aláz az angol foci, h le sem játsszák a meccseket, amikre tippelek...

Iustizmord 2010.01.07. 11:03:17

@Mr.AT: mi az összefüggés a juve visszasorolása ÉS a milan BL-győzelme között? úgy értsem hogyha a juve a serie a-ban nyomja AKKOR nem is nyert volna a milan BL-t? ez így igen illogikus.

az meg hogy a juve szvsz (!!!) az utóbbi idők legvacakabb keretével bír, ha posztoként összehasonlítjuk pl a zidane-féle kerettel, akkor az tényszerű nem?

azt meg leshetem h mikor hallgat meg egy juve szurker egy milanos kritikát a worst squad-ról... :o)

giacinto 2010.01.07. 11:29:44

@Iustizmord: "az intert MOST tisztelem mert jó a keret, de ebből naon sokat levon hogy ezt 20 év és kb 150 játékos kárára rakták össze. az öreg guy roux az auxerre-ben 1000-ed ennyi pénzből hozta ezt össze azonos idő alatt."

1, mi még ennél jobbat is el tudnánk képzelni ( pl. OUT: Mancini, Muntari, Motta)

2, helyesbitek, Roux 44 év alatt sem rakott össze ilyen keretet, de még felét sem.

Mr.AT 2010.01.07. 11:37:55

@Iustizmord: Az az összefüggés, hogy kicsit zavaró azon Milán szurkolóinak a magas lóról fikázó hencegését hallgatni a Juve keretét illetően, amely csapat jelenlegi kerete bő 75%ban megegyezik a 2006os társaságéval.

Kicsit leegyszerűsítve: ha 2006ban tőletek is kib*szták volna a csapat nagy részét, most aligha flegmáznál egy ilyen könnyen nyert meccs után.

A "juve valaha volt legrosszabb squad-ja" egyrészt nem igaz, mert a keretben sokkal több van, mint amit most mutat, mást ne mondjak, papíron erősebbek vagyunk nálatok, másrészt pedig ha nem is így lenne, ez egy olyan csapat, ami 3 éve épül(get) vissza a porig rombolt romjaiból.

És nyilván erre a legegyszerűbb ráhúzni a "ez már qrva unalmas" kifogást, de ha mondjuk tegnap nem játszott volna se Pirlo, se Ambrosini, se Gattuso, se Nesta, se Dida, stb., akkor kíváncsi lennék, a csak azóta érkezett igazolásaitokkal hogy ment volna a játék.

Én elfogadom, ha szarul, s mostanában nem hogy szemre tetszetősen, de még eredménytelenül is játszunk, és vki emiatt ekézi a csapatot (ebben magam is partner vagyok, mert sajnos van miért), de az ilyen "ez minden idők legszarabb squadja" jellegű beszólások azért kiverik nálam a biztosítékot, különösen ha egy Milan-drukker hencegésébe vannak csomagolva.

Iustizmord 2010.01.07. 12:30:15

@giacinto:

1. láttod, ezzel el is ismered mekkora játékostemető...
2. roux a legalsó ligából hozta fel x év alatt az auxerre-t, bajnokságig, BL-ig, és nem állt mögötte egy vállalatbirodalom. an ez valamiség. mert hogy sok pénz =/= jó csapat, az bizonyítja a real, a mancity, és.... és hát a zinter is.

Iustizmord 2010.01.07. 12:38:12

@Mr.AT:

1. nem akartam se hencegni, se magas lóról.
2. az nem sértés h ez minden idők legrosszabb juvéja, hanem szerintem tény. lehet ezzel vitázni, meg morogni, de akkor tényleg posztról posztra menjünk végig a 96-os és a 2009-es juvén.
3. a juvénál senki se baszott ki senkit amikor visszasorolták, ibrát, cannavarot, zambrottát pl biztos nem elzavarták. ment magától mindeki akinek bides volt a másodvonal levegője. megjegyezem, h amikor a milant visszasorolták a totonéróval kapcs. (1980?) akkor felmerült hogy a "vétlen " játékosok büntetlenül eligazolhassanak, de nem tettek így. igaz amikor 2 évvel később kiestek akkor ment egy-két arc. 84-ben visszajutottak, 87-88-ban bajnokok lettek. tehát amit írsz az a juvénak sem lenne irreális.

spangol 2010.01.07. 12:44:14

@Mr.AT: ez a legszarabb Juve, amit életemben láttam, nem tom mit Cyránóskodsz itt :)

@Iustizmord: a triplakommentjeid nem lehetne egybe gyúrni?

Iustizmord 2010.01.07. 12:46:45

@spangol: jót tesz a statisztikámnak.

Mr.AT 2010.01.07. 13:53:31

@Iustizmord: Amúgy érdekes lehet ez a "posztonként hasonlítsuk össze a mostanit a Zidane-féle kerettel" sztori is.

Zizou ugye 1996 és 2001 között játszott nálunk, ezen időszak közepének, és így Zizou nálunk töltött "aranykorának" tekinthetjük a 1998-2000es periódust, 2 BL-döntővel, bajnoki címekkel, stb.

Szubjektív osztályzásom következik (1től 10ig, saját poszton nyújtott teljesítményt, és a csapat szintjéhez viszonyított teljesítményt méltatva).
Mellettem szóljon, hogy ebben az időszakban már egyáltalán nem hagytam ki Juve-meccset, ellenem meg, hogy néhányakkal szükségszerűen elfogult vagyok - majd megkövez érte, aki akar. (mocsingnak már előre kérnék amúgy soron kívül egy 2-3 napos bant, mielőtt sikítva röhögve szétoffolja a kommentet)

Kapusok:
1999: Peruzzi (9)
2009: Buffon (10)
Score: 9-10

Védelem:
1999: Birindelli (6), Ferrara (9), Montero (8), Pessotto (7) - leggyakoribb cserék: Iuliano (7), Torricelli (7), Tudor (6)
2009: Caceres (6), Chiellini (9), Cannavaro (7), Grosso (7) - leggyakoribb cserék: Grygera (6), Legrottaglie (6), Zebina (7)
Score: 50-48

Középpálya:
1999: Di Livio (8), Deschamps (9), Davids (9), Zidane (10) - leggyakoribb cserék: Conte (8), Tacchinardi (7),
2009: Sissoko (8), Felipe Melo (7), Camoranesi (8), Diego (8) - leggyakoribb cserék: Marchisio (7), Poulsen (6)
Score: 51-44

Csatárok:
1999: Del Piero (10), Inzaghi (8) - leggyakoribb cserék: Amoruso (7), Fonseca (6)
2009: Del Piero (8), Amauri (8) - leggyakoribb cserék: Trezeguet (8), Iaquinta (7)
Score: 31-31

Total score: 141-133

Teljesen egyértelműen látszik, hogy klasszis különbség nincs a két KERET (tehát nem csapat, pláne nem játék) közt, bár azért tagadhatatlanul jobb volt az akkori garnitúra.

A lényegi különbség (és ehhez nyilván nem kell zseninek lenni) a középpályán mutatkozik:
a.) az irányító akkor extraklasszis volt, a világ méltán legjobbja, most ettől sajna messze van
b.) a mögötte játszók pedig (különösen Davids és Deschamps, de ide vehetjük Contét is) pedig egyszerre tudtak védekezni, és előre is játszani, sokkal organikusabb, szervezettebb képet mutatva ezzel.

Jelenleg túlságosan elkülönülnek a védekező-támadó szerepek, míg az akkori "arany-trojka" ezt tökéletesen ötvözve megoldotta (pl. Davids nem véletlenül lett a 98as VB MVP-je, ő azóta is személyes kedvencem).

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.01.07. 14:01:26

@Mr.AT: nagyon frusztrált lehetsz te manapság :)

sikítva röhögtem a camoranesi=robben megállapításodon, meg talán grosso is volt olyan jó, mint lahm, de a "conte a jobb, vagy marchisio?" témakör nem igazán lépi át az ingerküszöbömet. hozzáteszem, az akkori összehasonlítgatósdidat konkrétan nekem címezted, miután nekem címeztél egy olyan kommentet, h a juve kezdőcsapata jobb, mint a bayerné.

ennyit a szétoffolásról.

Mr.AT 2010.01.07. 14:29:27

@mocsing: A Camoranesi=Robben megállapítást továbbra is tartom, sikító röhögés ide vagy oda. Bár az tény, hogy azon a másfél meccsen, amin Mr. Üvegtérd pályára lépett, zseniálisat domborított a pályán töltött 18 percben.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.01.07. 14:33:13

@mocsing: @Mr.AT:

Játékintelligenciában két klasszissal jobb Camoranesi, minden másban sokkal jobb Robben. Szóval végülis valahogy kihozható ez egyenlőre. :-)

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.01.07. 14:35:12

@Mr.AT: onnan, h ezt leírtad, sőt, tartod is, felesleges erről beszélnünk.

azt nem tudom, h mit akartál a szétoffolással, meg hogy nekem adjanak előre 2-3napos bant, de beírom annak, h kibaszott szar most a csapatod és ilyenkor mindenkinek belefér egy kis taplóság. amolyan grátisz a többiek felé. (azt is betudom ennek, amit erre fogsz reagálni)

Mr.AT 2010.01.07. 14:43:30

@Csöncsön: Nem értek egyet.
Robben gyorsabb, lendületesebb (a kettő ugye nem ugyanaz), kreatívabb (=több fifika van a passzaiban) és egy halovány fokkal technikásabb.

Camoranesi sokkal kevésbé önző, sokkal többet fut, sokkal többet és eredményesebben védekezik, sokkal jobban fejel (Robbennek mintha nem lenne feje), sokkal jobban és pontosabban passzol, mind közelre, mind távolra (különösen az ívelései mennek élményszámba), valamint egy-az-egyben se támadásban, se védekezésben nem könnyű megverni.

A befejezéseik nagyjából egyformák, és a kiegyensúlyozottságuk is nagyjából hasonló (mindketten hajlamosak azért eltűnni meccseken). Fizikailag Robben botrányos, gyakorlatilag jó, ha 10 meccset képes játszani a szezonban, Camo ugyan idősebb, de még egész jól bírja a gyűrődést (ő olyan erős 70%ban bevethető).

Mindezek alapján nem kérdés, hogy alsó hangon is áll az egyenlőségjel, sőt.

Én megértem, hogy Robben egy-egy biciklicsele, meg alapvonalról ötösre visszagurított művészpassza miatt minden fiatal elcsöppen, és szorgosan gyűjtögeti a youtube-linkeket, de ha nekem választanom kell szezononként 5 top10 gól, és 4 esernyőcsel, vagy 15 gólpassz és 250 szerzett labda közt, nem kérdés, melyiket választom.

Mr.AT 2010.01.07. 14:45:35

@mocsing: Vicc volt, b*zmeg. Mármint a ban. A lényeg meg itt van eggyel feljebb.

rexford 2010.01.07. 14:54:41

@Mr.AT: "G*cire meglep ez a hír is. A jubileumi 28.342. sérülésünk az idényben."

Nem mintha, de nézzük csak, hány min. 1 hónap kimaradással járó sérülés volt idén: Buffon, Zebina, Brazzo, Marchisio, Sissoko, Camoranesi, Tiago, Molinaro (?), DP, Iaquinta, Trez. Kihagytam valakit?

Mr.AT 2010.01.07. 14:58:12

@rexford: Chiello sem volt 5 meccset, bár az nincs egy egész hónap.

Elnézve a fenti kommentemben részletezett 98 körüli csapatunkat, szembetűnő, hogy ott mennyivel rövidebb volt a kispad, s mégis ment a csapatnak. Gyakorlatilag csak Conte és Iuliano volt épkézlábnak nevezhető csere, meg kis jóindulattal, kiegészítőnek tervezve mondjuk Tacchinardi és Amoruso.

Most meg van egy 28 fős keretünk, s mégis beszállnak néha Marronék meg Immobilék az ifiből, mert annyi a sérült.

Iustizmord 2010.01.07. 16:04:26

@Mr.AT örülök h sikerült téged megdolgoztatni, látod cimbi, EZ az irányító szerepkör. ilyenből kellene nektek most 1-2 játékos :o)))

amúgy az általad kihozott szubjekítv pontszámok összege között is szvsz óriási a diffi a korábbi garnitúra javára.

horas 2010.01.07. 22:18:29

@rexford: @Mr.AT:
Nem akarok károgni,de valamit rosszul csinálhatnak ott nálatok mert ilyen szintű-hosszúságú sérülés hullám a világon nincs.

Csak egy példa,Mancini-nél Januárra-februárra rendre kivolt dőlve az egész középpálya állandóan.Amióta Mourinho van egy-egy rövidebb sérülés van aztán kész.Emlékezzünk Stankovic vagy 3-4 hónapon keresztül sérült volt az utolsó Mancini-s szezonban,amióra Mourinho van,nem emlékszem,hogy sérült lett volna,igaz ez Cambiasso-ra is aki sokkal kevesebbet sérült,és globálisan az egész csapatra...

slyagency 2010.01.08. 17:21:11

Ancelottinál nálunk is több sérült volt, mint most Leonardonal... Edzésmódszerek rendkívül sokat számítanak!
süti beállítások módosítása