Hihetetlen, de szinte észrevétlenül ismét tovatűnt két év, Afrika sportszeretői (és jónéhány fanatikus focirajongó a Nou San Trafford blog vezérletével Magyarországon) pedig egyre gyakrabban vetik vigyázó szemeiket a dél-afrikai gyöngyszemek egyikére, Angolára, hiszen már csak néhányat kell aludni és kezdődik a 27. Afrikai Nemzetek Kupája. - írja afrikaügyi szakreferens cimboránk, GaceTillerro, a mindennapiafrika.info szerzője, akit a két évvel ezelőttihez hasonló közreműködésre kértünk fel, hogy minél sokoldalúbb helyzetelemzést nyújthassunk a küszöbön álló háromhetes gyönyör elé. Helyszín: Angola, rajt egy hét múlva.

Ahogy anno két éve a ghánai torna esetén is kénytelen voltam említést tenni róla, Angola esetében sem alakultak az előkészületek zökkenőmentesen, bár azt hiszem ez egyre inkább nem csak afrikai sajátosság. Miközben a szakvezetőket és a játékosokat az izgatja igazán, hogy vajon ki lesz képes megállítani a sorozatban harmadik győzelmére készülő Egyiptomot, addig az érdeklődő szurkolók, a nemzetközi szövetség és a szervezők számára még a körülmények okoztak izzasztó perceket. Az igyekezetre mindenesetre nem lehet panasz, a története első rendezésére készülő Angola mindent megtett, amit csak lehetett, hogy a bemutatkozás sikeres legyen.

A legnagyobb probléma egyértelműen a stadionok helyzete volt (bár még nem beszélhetünk teljes egészében múlt időben), és meglepő módon ezúttal a négy helyszín közül a főváros, Luanda maradt le a legjobban, ahol az Estádio 11 de Novembro (az elnevezés Angola történetének legjelentősebb dátumára, az 1975-ben ezen a napon kikiáltott függetlenségre utal) építése annyira megcsúszott, hogy a javarészt kínai cégek és munkások által épített létesítményen az utolsó hónapokban már sokszor éjszaka is dolgoztak, hogy időben sikerüljön a befejezés, de még most, a poszt írásának pillanatában is végzik az utolsó simításokat. A másik három helyszínen, az egyaránt az ország nyugati részén fekvő Benguelában és Lubangoban, valamint a Cabinda exklávé fővárosában, Cabindában időben befejeződtek a projektek. Bár már csak alig néhány nap van hátra a január 10.-i Mali-Angola nyitómeccsig, december közepén adott interjújában a helyi szervezőbizottság feje is elismerte, hogy még van mit tenni, ráadásul a jegyek körül is volt kavarás bőven, az első adagot csak december utolsó napjaiban kezdték el árusítani.

Azt még nem lehet sejteni, hogy Ghána hibájából tanulnak-e Angolában, ahol emlékezhetünk, kemény problémák voltak a sajtósok akkreditációjával (voltak, akik sajnos emiatt kiszorultak), továbbá azt is csak remélni lehet, hogy az infrastruktúra és a közlekedés képes lesz megbirkózni a szurkolók tömegével. A tornából később a lakosok is bőven profitálhatnak, hatalmas közlekedési modernizáció és fejlesztés indult meg a tornához kapcsolódóan (de amúgy is minden fejlődik az országban), új repülőtereket építettek (a rendező városok nem mindegyikében volt megfelelő légikikötő), Luandában és Benguelában vasútvonalakat újítottak fel, Cabindában a kikötő felújítására is költöttek, és a torna miatt rendeltek több száz, vadonatúj taxit is. A taxi-helyzet amúgy is érdekes, hiszen az országban konkrét taxik nincsenek, rozoga buszok és ún. iránytaxik léteztek csak eddig, a kormány ezen szeretne most változtatni.

Csak a margóra, hogy tisztában legyünk az afrikai gazdasági jövőképpel: a legtöbb építkezést, felújítást kínai cégek és munkásaik végezték, Kína szerepvállalása gigászi, a legtöbb állami tender győztese is a távol-keleti országból kerül ki. Mielőtt folytatnánk a készülődéssel és a körülményekkel, csak néhány szó arról, miért is fontos annyira Angolának ez a fantasztikus torna, hogy még egy Forma-1-es autó oldalán is hirdették az eseményt a nyár folyamán. Hihetetlen kimondani, de igaz, az országban csak 2002-ben zárult le a függetlenség óta tartó polgárháború, amely tulajdonképpen a hidegháború afrikai sakktáblájának számított, hiszen egy kommunista elveket követő (ennek megfelelően a Szovjetunió és Magyarország által is támogatott) és egy demokratikus eszméket hirdető szervezet harcolt az ország irányításáért. Többnyire, hiszen voltak még szervezetek, amelyeket szeletet akartak a tortából, a Cabinda exklávé például saját mozgalma révén a teljes függetlenségért harcolt (és teszi ezt a mai napig). Majd 20 millió akna (nagy része még mindig a földben), több ezer gyermekkatona, a lakosság egyharmadának menekülése és hihetetlen pusztítás jellemezte ezeket az éveket, és bár természeti kincseinek köszönhetően Angola döbbenetes mértékben fejlődik, a múlt nyomai mind a mai napig láthatóak az országban. A tornát azért is tartják fontosnak az országban, hogy megmutassák a világnak és Afrikának, hogy micsoda változásokon ment át az állam az elmúlt években, mennyire vendégszeretőek lakosai, milyen gazdag a kultúrája és egyáltalán, a múlt már a múlté.

A helyszínként szolgáló négy város - különösen Luanda - utcáin járva lépten-nyomon építkezésekre akadhatunk, ha a nyüzsgő forgalom közepén tudunk nézelődni is, és annak is folyton láthatjuk a jeleit, hogy Angola rohamosan növekszik (a gazdaság jövőre a becslések szerint 10% körüli mértékben növekedhet), köszönhetően fő exportcikkeinek, az olajnak és a gyémántnak. Maguk az angolaiak is nagyon büszkék arra, elismerésnek veszik, hogy ők rendezhetik a tornát, így nem meglepő, hogy az egész ország focilázban ég, és abban bízik mindenki, hogy a negyedik részvételére készülő Fekete Antilopok végre nem csak "részt vesznek", hanem emlékezeteset produkálnak. Mindenesetre a további 15 résztvevő ország szurkolóinak nem lesz könnyű dolga, ha a helyszínen akarja élvezni a meccseket. Az örök afrikai probléma itt is jelen van: kevés szállás áll rendelkezésre, azok is elég drágán, így a Ghánában alkalmazott megoldáshoz hasonlóan sátortáborok felverését tervezik a stadionokhoz közeli szabad területeken. De ez még csak akkor lehet probléma, ha odaérnek az adott helyszínre. Például egy luandai számára nem jelent problémát eljutni A-ból B-be, de egy vadidegen számára a legtöbb útvonal a káosszal lehetnek egyenértékű, sokszor nincsenek utcanevek, táblák és igazából mindenki megy amerre lát, hasonlóan ahogy ezt néhány európai vagy ázsiai országban is tapasztalhatjuk. Az utazás és szállás költségei tehát nagyok, ráadásul országon belül utazgatni nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk. Angola tehát iszonyatosan gyarapszik, úgyhogy aki azt gondolta a poszt előtt, hogy ez valamiféle igazi ős-Afrika lehet, az nagyot tévedett, az országba szó szerint ömlik a pénz, egyrészt a természeti kincsekből, másrészt pedig Kínától, amely hihetetlen mértékben felkarolta a Magyarországnál néhány millióval több lakossal rendelkező, ám annál 15-ször nagyobb államot.

Viszont a sok pozitívum és szépség ellenére el kell mondani, hogy a lakosság jelentős része (közel fele) még mindig mélyszegénységben él, és mint oly sok más olajkitermelő helyen, itt is gyakran látható kép a benzinkutak előtt kígyózó sor. De kicsit elkalandoztam, úgyhogy térjünk vissza a helyszínekhez és a focihoz. Ha valaki egy utazási irodában, esetleg útikönyvekben nézelődik, akkor a két leginkább megtekintésre javasolt város Benguela és Luanda lenne egyértelműen, Cabindát viszont nem sűrűen ajánlják érthetetlen módon, és nem azért mert az exklávéban alacsony intenzitású gerillaharc folyik a tartomány függetlenségéért. A függetlenségpártiaknak saját, Párizsban székelő kormányuk és katonai csoportjuk van, amely az elmúlt években is hajtott végre kisebb katonai műveleteket. A városnak ezért is fontos a rendezés, az angolai kormány így szeretné tudatosítani, hogy a tartomány az ország szerves része és szeretné, ha a lakosai is kicsit angolainak éreznék magukat. És ez sem egy istenháta mögötti hely, bár olyan sok igazi turisztikai látnivaló nincs, ahogy a szépen karbantartott repülőtértől haladunk a városban, pálmafákkal és villanyoszlopokkal szegélyezett tágas utak, felújításra váró illetőleg most épülő házak jellemzik és nem ritkák a milliós terepjárók az utcákon (az egész országban is gyakori látkép a terepjáró).

Ha Angola kulturális értékeire, portugál gyarmati emlékeire vagyunk kíváncsiak, akkor a közel fél millió lakosú (a sok-sok vidéki menekült duzzasztotta ezt a számot) Benguela kell nekünk, ha pedig a pörgésre, a tömegre vágyunk, akkor irány Luanda, amely igazi modern metropolisz, annak minden előnyével és hátrányával. Ha az interneten vagy akár könyvekben keresgélünk, a legkevesebb információt Lubango városáról találhatjuk, a legdélebbi helyszín ennek ellenére egyáltalán nem jelentéktelen vagy aprócska. Valamivel több mint 100 ezer lakosa a modern kor minden vívmányát élvezheti, vadonatúj 20 ezer fős stadionja pedig tökéletes helyszíne lesz az afrikai foci nagy találkozásának. Az utcák helyenként rettentően mocskosak tudnak lenni (és ez az egész országra jellemző), a főbb utak szélesek, mellettük húzódik a régmúltra emlékeztető épületek és az újak kombinációjából összeálló városkép, és egyáltalán egész Angolára elmondható, hogy a terek mindenhol nagyok, "tágas" az egész ország. A városnak szép parkjai és szobrai is vannak, az ide érkező szurkolók pedig nyugodt körülmények között élvezhetik az angolai vidéket. Ami leginkább Luandában lehet visszatetsző az ideérkezők számára, az a por és a szemét, mert bár a város legfőbb pontjai tiszták, ha mondjuk kimegyünk a partra, ott azért bőven találhatunk civilizációs hulladékot. Az emberek kedvesek és barátságosak, igyekeznek magukévá tenni az európai életstílust, épülnek a plázák, áruházak, szépen alakulgatnak a gazdag- és szegénynegyedek, egyre több a külföldi, ami összefüggésben van a szakképzett munkaerő hiányával.

Biztos vagyok benne, hogy az NST szakavatottjai szépen kielemzik majd a helyzetet*, de azért összegezzünk a ránk váró küzdelmek előtt egy kicsit.

Az A csoportban szép harcokat láthatunk az biztos, hiszen itt játszik a dél-afrikai VB-re kijutást döbbenetes körülmények között kiharcoló, örök "fekete ló" Algéria, a házigazda Angola és a teljesen újonc Malawi, amely óriási meglepetésre a Kongói Demokratikus Köztársaság majd Guinea kárára jutott el története egyik legnagyobb sikerét jelentve a tornára. A még ide sorsolt Mali pedig hiába van teletűzdelve európai élklubokban foglalkozó "sztárokkal", úgy tűnik megmarad szürke eminenciásnak.

A B csoport érdekessége, hogy a selejtezők után ismét összekerült Elefántcsontpart és Burkina Faso, utóbbi az egész selejtezősorozatban csak az Elefántoktól kapott ki. A másik két csapat itt az előző házigazda és a mostani tornára simán kijutó Ghána, valamint az egyik "örök ígéret" csapat, az utolsó utáni pillanatban bejutó Togo. A C csoport tűnik a legsimábbnak, Egyiptom és Nigéria továbbjutása szinte borítékolható, Mozambik helyzete reménytelennek tűnik, de számomra Benin afféle titkos meglepetéscsapat lehet, 2009-es masszív teljesítményét alapul véve. Egyértelműen a D csoport tűnik a legszínesebbnek, Afrika "németeinek", azaz Kamerunnak a továbbjutására azért lehet fogadni, de a második továbbjutóra a Gabon - Zambia - Tunézia hármasból nehéz lenne tippelni, hiszen míg utóbbi hírnevéhez képest sokat szenvedett idén, addig Gabon nagyon szépen játszotta végig a selejtezőket. Zambia pedig azért mindig ott van és már tett le dolgokat az asztalra a múltban.

Összességében egy nagyon jó tornára van kilátás, a foci biztosan fergeteges lesz, a rendezéssel is csak kisebb problémák lehetnek, az üzenet pedig mindenképpen el fog jutni a világ érdeklődő polgáraihoz: Viva Angola!

*A felvezetés következő darabja hamarosan következik.