Az olasz futball 2009-es esztendejének leírására nem kell sokáig keresgélni a megfelelő szót: rohadt unalmas volt. Az eleje még talán nem is annyira, de a tavasz már gyenge formában levő, Európában jobbára hülyére vert, sorsukba belenyugodott csapatok labdatoszogatását hozta. Jó hír, hogy kezdenek rájönni, hol a baj, folyik az olasz futball struktúrájának megváltoztatása, de ennek nem sok jele volt idén, és talán még 2-3 évnek is el kell telnie, hogy látszata legyen a felzárkóztatásért tett (szolid 6-8 évet késő) erőfeszítéseknek. 2009-ben láttunk fellángolásokat, hosszabb-rövidebb ideig mindenki örülhetett saját csapatának, de a legfontosabb nem ez volt, hanem az, hogy talán megállt a zuhanás.
2007. február 2., Catania-Palermo. Valószínűleg keveseket érdekelt a szicíliai derbi az érintetteken kívül, azt pedig senki nem gondolta, hogy aznap eldől az olasz futball sorsa az elkövetkező néhány évre. A 100 sérültet hozó utcai harcban életét vesztette egy 38 éves rendőr, majd fél évvel később máig tisztázatlan körülmények között egy Lazio-szurkoló halt meg egy rendőr lövése után. Nem volt kérdés, hogy Olaszország nem kaphatja meg a 2012-es Európa-bajnokság rendezési jogát, pedig az úgy kellett volna, mint egy falat kenyér. A két eset önmagában is tragédia, hatásuk az olasz futballra pedig egyszerűen drámai.
Egy olyan ország labdarúgását kellene megreformálni, ahol már az első hivatalos bajnokságban (amit jobbára angolok játszottak le egymás között) lövések dördültek el a pálya mellett, és szurkolók vertek bírókat. Ez nem futball. Ez calcio, és haldoklik. Morálisan a 2006-os calciopoli tette tönkre, a szurkolók miatt 2007-ben, az Európa-bajnokság orbitális égésének köszönhetően 2008-ban jöttek az újabb csapások, és 2009-et sem nevezhetjük egyértelműen a fejlődés évének. Lement az év komolyabb balhé nélkül, ezt már eredményként kell elkönyvelnünk, de a végcél messze van.
A Serie A-csapatok európai szereplése tulajdonképpen rendben volt. Az angol fölénnyel nem nagyon volt mit kezdeni, de a Roma és Juventus igen emberül helytállt, és az Internek sem kellett szégyenkeznie. Az UEFA-kupa hagyományosan nem érdekli az olaszokat (sem), ez meg is látszott a szereplésükön, ami újra közelebb hozta a Bundesligát ami az UEFA-együtthatót illeti, így hamarosan elképzelhető, hogy csak három olasz csapat indulhat a Bajnokok Ligájában. Az olasz válogatott a nyári Konföderációs Kupán pont úgy szénné égett, mint a 2008-as Eb-n, az új mezhez járó barna gatyát akár szimbolikusnak is nevezhetjük.
Az olasz Grande Quattro mindegyik tagjánál komoly változások álltak be a naptári év felénél. A Milan, a Juventus és a Roma edzőt váltott, az Inter pedig elveszítette legfontosabb játékosát. A milánóiak zsinórban negyedik bajnoki címüket is könnyedén szerezték meg, de a többi csapatnál elengedhetetlen változások is mintha az Intert segítették volna. A két potenciális ellenfél rutintalan edzővel indult neki az idei évnek, ami beszedte a maga vámját, ráadásul a Juventus igazolásai nagyon nem jöttek be, pedig a keret ereje már legalább megközelítette az Interét. A Milan rettenetes rajtja után már sokakkal elhitette, hogy ez az ő évük lesz, pedig iszonyú mély szakadék tátong köztük és az Inter között – és ezt nem a megalázó 0-4 mondatja velem. A Roma és a Fiorentina hírből sem ismeri a kiegyensúlyozottságot, a Samp és a Genoa fellángolásokra képes csak, a Lazio rettenetes, a Napoli és a Palermo hol ilyen, hol olyan, és idén nem is látunk igazi meglepetéscsapatot, hacsak a Parmát nem vesszük ide.
Platininek abban igaza volt, hogy az európai klubfutballt uraló országok kiléte ciklikusan változik, az angol fölény akár már idén megrendülhet, de valószínűleg nem az olaszok következnek. Nincs jele, hogy visszatérnének azok az idők, amikor három olasz volt a négy között, hiszen a Serie A mostanra igazi világsztárok nélkül tengeti napjait. Maldini, Nedved és Figo visszavonult, Ibrahimovicot és Kakát beszippantotta a spanyol sztárgyár, a helyettük érkezett Samuel Eto’o jelenleg a legnagyobb név a szakmában, meg talán Buffon, de hát egy kapus miatt nem megy ki az ember a stadionba. (Milyen furcsa, hogy mégis itt van a fél brazil válogatott)
A tévéközvetítési díjak újszerű elosztása nagyon fontos (és igencsak időszerű) lépés volt. Az amerikai és a kínai piacok megtámadása nem új dolog ugyan, de hozott néhány olyan szerkezeti változást, aminek csak jó hozománya lehet (szeptemberben kottára megvolt a 2009-es év sorsolása). A Juventus a világ legfaszányosabb stadionját készül felépíteni, költözne a Lazio és az Inter is, hiszen lássuk be, valóban röhejes, hogy Milánóban, Torinóban, Rómában és Genovában is egy tálból cseresznyéznek az egymást általában forrón rühellő csapatok. Az alapok átdolgozása elengedhetetlen, így kell kezdeni, aztán sorban jöhet a többi dolog is.
A legnagyobb ziccer azonban kimaradt, és félő, hogy ennek jóvátehetetlen következményei lesznek. A Calciopoli az olasz futball nagy lehetősége volt a megújulásra, vagy még inkább a megtisztulásra, ehelyett csak annyi történt, hogy kifingatták a Juventust, ami az ország egyik felének nyilván megfelelően nagy öröm volt, de a nagy képet tekintve gyakorlatilag semennyivel nem vitte előrébb az ügyet. Kicsit olyan lett a helyzet, mint a diszkoszvető Fazekas esete, aki jogos eltiltása után Pekingben az egyetlen tutira tiszta sportoló volt, nem is volt a világon semmi esélye a győzelemre. Márpedig az olasz futball a gyökerétől rohadt, de csak lomkoronája díszét vágták le, így a világon semmi nem változott. A probléma tovább él, ezzel mindenképpen kezdenie kell valamit az országnak.
2010-től csak annyi várható, hogy az idén látott apró lépésekkel, de folytatódjon a mételyből való kikászálódás. Talán még nem jövőre, hanem csak két év múlva, de sokat segíthet ebben a ligába ömlő pénzek elapadása, hiszen a Juvénál Agnelli papa halála után kevésbé elkötelezett örökösök következnek, és a Berlusconi-klánnál is hasonló a helyzet (különösen a Mediaset esetében). Ha pedig nem tudsz világsztárt venni, akkor ki kell nevelni, ami egyúttal a válogatottnak is jó, és így az egész olasz futball érdekeit szolgálja.
A zuhanás talán megállt, kicsit tisztul a kép, néhol úgy látszik, tudják, merre vezet a kiút, de azt legalább felismerték, hogy nem jó felé tartottak. A Serie A soha nem lesz olyan olvasztótégely, mint a Premier League, soha nem lesz olyan szervezett-rendezett, mint a Bundesliga, de ha megtartja azokat az értékeit, amik miatt olyan szenvedélyesen lehet szeretni, mint a fentiek közül egyiket sem, már a toldozás-foldozás után is visszatérhet megérdemelt helyére. Kicsi türelem biztosan kell, de inkább legyen még néhány olyan unalmas évünk, mint a 2009-es, mint még egy olyan, mint a korábbiak.
Akinek rengeteg ideje van, innentől kezdve végigolvashatja az idei olasz bajnoki fordulókról szóló írásainkat.
Utolsó kommentek