Katalónia - mint bizonyára minden földrajzban jártas ember nagyon jól tudja - Spanyolország észak-keleti részén helyezkedik el, központja a modernkori metropolisz, napjaink egyik legnagyobb városlátogatási úticélja, azaz Barcelona. Ugye mindenki hallott a csodás katalán tengerpartról, a Costa Braváról, vagy Gaudi mester művéről, a Sagrada Familiáról? Vagy az FC Barcelonáról? Ugye, hogy mindenki. Hallott már mindenki a jórészt az említett Barcelonára és ősrégi vetélytársára a szintén barcelonai Espanyolra épülő tartományi tizenegyről, a katalán válogatottról és történetéről? Ugye, hogy nem mindenki. Itt az alkalom, hogy közelebbről is megismerkedjünk Katalónia nemzeti tizenegyével, amelyre egyébként a Katalónia-Argentína barátságos mérkőzés adott apropót - írja nekünk mai vendégszerzőnk, Őri Tamás, a Goalissimo blog jegyzője, neki köszönjük a posztot.

A történet megismeréséhez célszerű a katalán nép történelmével kezdeni, hogy lehető legjobban megérthessük miért van szükség a tartományi csapatra.

A katalán nemzet- és államépítés már a 12. században megkezdődött, amikor 1137-ben sor került a Katalán és az Aragón királyság megalapítására. A spanyol király viszont az önálló spanyol állam létrehozása után a központosítás jegyében megpróbálta bekebelezni azt, ami 1716-ban meg is történt, és sikerült a katalánokat bizonyos szoros keretek közé szorították be, a kasztíliait tették meg hivatalos nyelvnek, központi kormányzó irányítása alá kerültek. Mondhatjuk, hogy ekkor alakult ki a katalán nacionalizmus. Nemzeti mozgalmuk alapját az etnikai hovatartozás és a katalán nyelv jelentette. A XIX. században a központosított állam modelljével szemben az autonómia és a föderáció igénye fogalmazódott meg.

Az 1873-ban elfogadott Alkotmány a spanyol nemzet összetevőjeként 17 államot sorolt fel, s régióként említette a baszk provinciákat és Katalóniát. Ettől fogva az itt élők függetlenségi akarata csak nőttön-nőtt.

Az 1936-ban kezdődő spanyol polgárháborúban a katalánok a köztársaságpártiak oldalára álltak. A háború számukra rosszul, Franco tábornok győzelmével végződött. A tábornok csapatai elfoglalták Barcelonát, Katalónia központját és ettől kezdve betiltották a katalán nyelv és nemzeti szimbólumok (zászló, himnusz) használatát is. Franco az egységes spanyol állam jegyében kormányzott, így nem volt hajlandó a kisebbségeket semmilyen formában sem elismerni.

A tartomány gazdasági fejlődésével párhuzamosan megerősödött egy olyan megerősödött középosztály jött létre, amely célul tűzte ki maga elé a katalánok kárára hozott politikai döntések visszavonását és a teljes függetlenség elérését. Az erőfeszítéseiket siker koronázta, hiszen 1971-ben megalakult a Katalán Közgyűlés. Ők a politikai szabadságjogok visszaadását követelték (szólás- sajtó- és gyülekezési szabadság).

Az 1977-es katalán parlamenti választások győztese, a Pujol vezette Katalónia Demokratikus Békéért pártja lett és ezután a spanyol parlamentben is helyet kaptak Catalunya képviselői. Megírták és elfogadták Katalónia Alkotmányát és ekkor kapott Katalónia autonóm státuszt.

A katalán nép tulajdonképpen ugyanabban a cipőben jár, mint baszk sorstáraik. További harcokat vívnak a teljes függetlenségért, azaz a Katalán Köztársaság megalapításáért, de amíg azok a radikális eszközöktől sem riadnak vissza, Katalónia létrehozott egy a gazdasági-, társadalmi-, és politikai feszültségek levezetésére alkalmas kulturális öntudatot, amelynek gyümölcse lett a jelenlegi rugalmas, befogadó, és erőszakmentes autonómia.

Mára Katalónia úgymond a béke szigetévé vált, nagyon szeretik a tengert, a történelmi helyszíneket és leginkább az FC Barcelonát, amely történelmet írva idén 6 kupát nyert és az aranylabdát is az ő játékosuk, Lionel Messi zsebelte be. Válogatott szinten a katalán ember nem szurkol teljes szívből a spanyol nemzeti tizenegynek, még ha több tartománybeli focista játszik is benne (pl. Xavi, Fabregas, Puyol). Azonban létezik saját válogatottjuk is, a katalán válogatott.

A katalán válogatottat sem a FIFA, sem az UEFA nem ismeri el önálló válogatottként, ezért nem tekintik hivatalos eseménynek a fellépését, emiatt sosem szerepelhetett VB-n vagy EB-n. A Selecció Catalana csapatának csak a barátságos és jótékonysági mérkőzések maradnak.

A katalán tizenegy 1904-ben alakult és a kezdeti időkben kizárólag klubcsapatok ellen meccselt, például a Barcelona és az Espanyol ellen. 1912 azonban a nemzetközi színtéren is feltűntek, Párizsban ki is kaptak 7:0-ra, a visszavágón pár hónappal később azonban már 1:0 arányban diadalmaskodtak a gallok felett. 1914 újabb történelmi időpont a függetlenségi harcot vívó tartományok életében, hiszen a katalán és a baszk válogatott ekkor mérte össze erejét először, majd 1915 másodszor, ám ekkor Catalunya fiai kikaptak 6:1-re a bilbaói San Mames stadionban. A katalán válogatott otthona a barcelonai Les Corts volt.

Az 1920-as években több tartományi csapattal is összecsaptak, váltakozó sikerekkel. 1924. március 13-án először játszott Katalónia a spanyol válogatott ellen, amelynek a korszak két legjobb katalán játékosa Samitier és Zamora is helyet kapott. Győztek is a spanyolok. Samitier, Zamora, Alcántara és Sagibarbá mindkét csapatban szerepelt ezekben az években. Ekkor a csehszlovák válogatott két vállra fektetésével is begyűjtöttek egy nagy skalpot a katalán játékosok. A Prágában sorra kerülő visszavágót azonban elbukták egy szoros meccsen 2:1-re.

1934-ben az olaszországi világbajnokságra készülő Brazíliával többször is megmérkőztek. Előbb nyertek 2:1, majd 2:2-es döntetlen született a másodikon Gironában. Rendkívül jól sikerült év volt ez a válogatott életében, hiszen még az aktuális bajnokot, az Athletic Bilbaót is legázolták 5:1-re.

A Franco-érában a fentebb taglalt kisebbségi korlátozások részben a katalán futball válogatottat is érintették, de ritkábban léphettek pályára, mint azelőtt. Kétszer is találkoztak a spanyolokkal és óriási 3:1-es győzelmet arattak, ezzel borsot törve Franco tábornok orra alá. Ennek fényében nem meglepő, hogy a "visszavágóra" a spanyolok meggyengített ellenfelüket 6:0-val lépték le.

Híres játékosok sora játszott a Selecció Catalana sárga-piros színeiben, például Luis Suarez és Evaristo, sőt a Barcelonában még ma is legendaként emlegetett Kubala László is, aki egyébként a katalánon kívül a csehszlovák, spanyol és magyar válogatottnak is mondhatta magát a pályafutása során. Alfredo Di Stefano Madridba szerződése előtt a Barcelonával tárgyalt. Az argentín származású klasszis csatlakozott egy ideig Katalónia nemzeti tizenegyéhez is. Az ő egy és Kubala góljával verték meg például az olasz Bolognát 6:2-re.

A Franco-éra lezárása után 1976-ban a Szovjetuniót fogadták a Nou Campban és 1:1-re végeztek. Ekkor két holland vendégjátékos is pályára lépett, Johan Cruyff és Johan Neeskens. Előbbiről érdemes tudni, hogy annak idején azért választotta a Barcelonát a Real Madrid helyett, mert elhatárolódott a spanyol kormány kisebbségi politikájától és szimpátiáját fejezte ki a katalánokkal szemben. A fia, Jordi még mostanában is rendszeresen szerepet kapott a  katalán válogatottban.

Ettől kezdve már rendszeressé váltak a válogatott nemzetközi mérkőzések Barcelonában, például Chile, Jugoszlávia, Nigéria, Bulgária és Litvánia ellen. A 2002-es vébé előtt edzőtáborozó brazil csapat ismét ellenfél volt, és nyerni is tudtak a dél-amerikaiak 3:1-re. 

2004-ben ismét visszatértek Ronaldoék, ezúttal 5:2-es csapást mértek Katalóniára.
Argentínával is játszottak már a 2000-es években, ki is kaptak 3:0-ra, amely nehezen ismétlődhetett meg, elég ha csak a lentebb látható erős katalán keretre és a meghatározó játékosait nélkülöző argentinokra gondolunk.

Az idén kinevezett, imádott Cruyff, akinek az argentinok elleni volt a debütáló mérkőzése szövetségi kapitányként, sikerült is emlékezetessé tennie a bemutatkozást egy gólgazdag 4:2-es győzelemmel.

A katalán válogatott kerete:
KAPUSOK: Victor Valdés (Barcelona), Jordi Codina (Getafe)
MEZŐNYJÁTÉKOSOK:  Carles Puyol, Xavi Hernández, Gerard Piqué, Sergi Busquets Bojan Krkic (mind Barcelona), Ferran Corominas, Joan Verdú, Moisés Hurtado (mindhárom Espanyol), Presas Oleguer, Gabri (mindkettő Ajax), Bruno Saltor (Valencia), Fernando Navarro (Sevilla), Oscar Serrano (Santander), Sergio García (Betis), Joan Capdevila (Villarreal), Cesc Fabregas (Arsenal).

(Fabregast a kedves Wenger mester, aki a válogatottak közismert ellensége, nem engedte a jótékonysági meccsre.)

Az argentin válogatott kerete:
KAPUSOK: Mariano Andújar (Catania), Diego Pozo (Colón de Santa Fe)
MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Nicolás Pareja (Espanyol), Martin Demichelis (Bayern München), Cristian Ansaldi (Rubin Kazany), Nicolás Otamendi (Vélez Sársfield), Cristian Álvarez (Arsenal de Sarandí), Fernando Gago, Gonzalo Higuaín (mindkettő Real Madrid), Maxi Rodríguez (Atlético Madrid), Jesús Dátolo, Ezequiel Lavezzi (mindkettő Napoli), Ángel Di María, Pablo Aimar (mindkettő Benfica), Éver Banega (Valencia), Mario Bolatti (Huracán), Sergio Agüero (Atlético Madrid), Lionel Messi (Barcelona), Martin Palermo (Boca Juniors).

A gólokon Garcia, Krkic, Sergio, Hurtado illetve Pastore és Di Maria osztozott.

A mérkőzés egyébként kiváló iramot és szép gólokat hozott. Összességében elmondható, hogy a nagyon jól összerakott katalánoknak sikerült meglepniük a nagyon tartalékos összeállításban pályára lépő argentin válogatottat.

Reméljük még megérjük, hogy a katalán válogatott eléri a walesi és a skót válogatott státuszát és külön is indulhat a világversenyek selejtezőiben, bár ez nagy katasztrófát hozna az összspanyol labdarúgásnak, hiszen a hispán csapat alighanem széthullana, ugyanis az Európa-bajnok csapat alapembereit veszítené el, és ez valószínűleg a sikerek végét is jelentené ez egyben. Én azért szurkolok a katalánoknak!