Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Jornada 15 - A forduló beharangozója

2009.12.19. 19:40 Garcia bőrmester

A naptári év utolsó fordulója előtt, illetve félig-meddig már közben jelentkezünk a soros spanyol mérkőzések rövid beharangozásával. Emellett akár oldalakat szánhatnánk a budapesti közlekedés méltatásának, illetve a dugóban rostokolás feledhetetlen háromórás élményének is, de ezt két okból nem tesszük, egyrészt mert nagyon szar volt, másrészt pedig mert nem volt jó egyáltalán.
Úgyhogy inkább spanyol foci, mindenkinek, aki kiscsapatnak, nagycsapatnak, egy-egy játékosnak, edzőnek, saját magának vagy bárki másnak szurkol vagy éppen ezek ellen. A Barcelona már jóval korábban letudta kötelezettségét és elverte a Xerezt egy előrehozott mérkőzésen, míg a Real a Realt fogadja és lesz két felsőközép rangadó is Sevillában illetve La Corunában. Bilbaoban pedig annak ellenére elkezdték már az Osasuna elleni meccset, hogy még nem volt kint a beharangozó poszt.

A madridiak egy portugál mínuszban és egy portugál pluszban próbálják két vállra fektetni az edzőváltáson átesett Real Zaragozát, melynek irányítását José Aurélio Gay vette át. Bár új edzővel felálló csapatra mindig érdemes fogadni, de talán ebben az esetben nem jön be a váltás annyira, hogy máris pontot szerezzenek a Bernabeuban. C.Ronaldo visszatérése és a Valencia múlt heti oktatása előrevetíti, hogy a szurkolók parádéval kívánják búcsúztatni az óévet. Pepe jó darabig nem állhat rendelkezésre és úgy tűnik, hogy Roberto Carlos sem tér vissza a szurkolók támogatása ellenére sem. A Velez Sarsfield 21 éves védője, Otamendi érkezhet esetleg Pepe pótlására és szemet vetetettek az Aston Villa védőjére Cuellarra is, aki azonban inkább szélsőhátvédként lehetne bevethető. Mindenesetre a mai este célja, hogy a Barcelonához lehető legközelebb zárják az első tizenöt játéknapot a madridiak.

A Bilbao hazai pályán éppen ezekben a percekben érvényesíti a papírformát, a szedett-vedett, évvégét váró Osasuna ellen, Yeste és Llorente góljaival 2-0 az eredmény.

A Sevilla két hazai döntetlen után a mindenre képes Getafét fogadja, úgy, hogy Luis Fabianohoz Adriano is csatlakozott a sérültek listáján, és körülbelül három hét kihagyás vár rá. Nem a legegyszerűbb ellenfél következik most a Sevilla számára, de nem gondoljuk, hogy három egymást követő három hazai meccsén ne nyerne az andalúziai csapat. Külön érdekesség, hogy Manolo és Michel volt válogatottbeli csapattársakként néznek egymással farkasszemet a kispadokról.

A holnapi nap rangadója a Depor-Valencia összecsapás lesz, melyen annak ellenére vendég sikerre számítunk, hogy a Valencia legutóbb vereséget szenvedett a Realtól. Annak az volt talán a fő oka, hogy ha a Madrid csapatként nem is igazán egységes még, a védelmét alkotó játékosok egytől-egyig masszívabbak, jobbak, mint a spanyol liga átlagos védői. Mata és Pablo szinte teljesen eltűntek a mérkőzésen és Banega sem tudott szervezni. A Depor stabil csapat persze, de meglátásunk szerint az egyébként jó passzban lévő Valencánál eggyel alacsonyabb szinten tolja az ipart és ez kevés lesz.

Meglepő vagy sem, az Atlético Madridtól nem várunk győzelmet Tenerifén, ahová jobb passzban lévő együttesek sem nyerni járnak. Ráadásul Agüero és Reyes játékára sem számíthat Flores, akik mostanában stabil kezdőként szerepeltek és az aktívabbak közé tartoztak.

Az ünnepeket már biztosan a kiesőzónában töltő Malaga a főként otthon vitézkedő Mallorcát fogadja, és felettébb meglepő lenne, ha bármelyik csapat nyerni tudna. A Malaga úgy általában, a Mallorca pedig csak vendégként nem szokott, így egy döntetlen rettentő mód kinéz a meccsen.

A holnap délutáni kínálatban a két legrosszabb formában lévő csapat (utolsó 10 meccsükön együtt összesen 2 pontot szereztek) Barcelonában találkozik. A sérülésektől tizedelt Espanyolnak igazság szerint így is el kéne bánnia az Almeriával, de nem fog. Legalább egy pontra jó lesz a vendégcsapat, ahol nincsenek hiányzók és a formájuk is biztatóbb a vereségek ellenére.

A Villarreal otthon most már simán el fogja verni a Racingot, akik számára a két egymást követő győzelem is bőven zsinórt jelent, háromra növelni esélyük sincs a számot. A Villarreal a feltűnés nélkül zseniális Senna visszatérése és formába lendülése óta sokkal jobb formát mutat és gond nélkül be fogja gyűjteni sorban a harmadik győzelmét.

A Valladolid-Sporting Gijón meccsen nem tudjuk, mi lesz, de állítólag ott is nagyon hideg van.
 

334 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr51609649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.12.21. 20:47:42

@SamS: @heinrich:

Kérdezzétek meg Walmert. Szerintem ő tudna példákat mondani egykori vitáinkból.

rizla 2009.12.21. 20:49:24

: DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ez kész.

de niro 2009.12.21. 20:49:46

Én azt hsizem, hogy Csöncsön egész nst-s munkássága a maival betetőzve csak egy beteg ember produkciója lehet. Lehet elfogult az ember, szubjektív meg minden ilyen, de amit ő művel az kóros elmeállapotra utal.

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.12.21. 20:52:50

@heinrich: honnan ez a merhetetlen szimpatiad ronaldinhoval szemben?

drosiii 2009.12.21. 21:00:23

Kaka mi a redvás ...-t keres az év játékosa legjobb 5-je között?

rizla 2009.12.21. 21:01:25

@drosiii: konföderációs kupa!

:(

Árpádka 2009.12.21. 21:02:07

@rizla: akkor már inkább Luis Fabiano

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.21. 21:05:07

@rizla: Egyszerűen arról van szó, hogy alkalom adtán olvasom Csöncsön blogját és még inkább az itteni hozzászólásait és tudom,hogy egyáltalán nem áll távol tőle az efféle provokálás. Biztos vagyok abban, hogy nem gondolja halálkomolyan, túlzott. Ellenpontozni próbálta a szerzők részéről fölvert Zizou hype-ot, de egy kicsit túltolta, ennyi történt.

Én sem tettem volna ezt ilyen élesen. Mind a ketten csodálatos játékosok és be kell valljam nekem szimpatikusabb Ronaldinho bohókásabb személyisége. Azt is be kell látni, hogy heinrich is kérlelhetetlen Zidane-ügyben (én Maradona párti vagyok) és szerintem egy pöttyedt alulértékeli Ronaldinhot. Viszont nincs bennem akkora gerjedelem; hogy igazságot tegyek ebben a kérdésben. Mindenki ahogy érzi. De hol jönnek a nevezettek Francesco Tottihoz ;-)?

drosiii 2009.12.21. 21:06:30

@popp: És az, hogy folyamatosan túlhype-olja egyes játékosokat és csapatokat azt nem akarja ellensúlyozni?

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.12.21. 21:06:39

egyebkent fentebb irta vki,h a tavalyi,tavalyelotti mu nem korszakos csapat,amivel egyet is ertek. azzal viszont mar nem,h csak 1 igazan komoly - messihez,xavihoz,iniestahoz foghato - jatekosuk vt,c. ronaldo. ugyan halovanyabb mostanaban, de rooney is extraklasszis.

rizla 2009.12.21. 21:07:14

@popp: én nem mondtam, hogy csöncsön ostoba. ettől még ostobaságot írt.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.21. 21:08:35

@drosiii: Azt ellensúlyozod te vagy Ferguson.

rizla 2009.12.21. 21:09:29

@popp: és mi lenne, ha nem ellensúlyozgatnánk, hanem mértéktartásra törekednénk?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.21. 21:10:45

@rizla: Hülyeség volt amit leírt, de ezt tudja ő is. Most viszont nézzük Öcsit.

rizla 2009.12.21. 21:11:58

@popp: hülyeség volt? nocsak. az előbb még egyszerű voltam azért, mert egyszerűen ostobaságnak neveztem. vagy a hülyeség az valami finomított verzió? ;]

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.12.21. 21:14:23

@rizla: ha elfogadjuk,h a futball sokkal tobb ,mint elet es halal kerdese,akkor miert torekednenk mertektartasra?

Titi120 2009.12.21. 21:14:39

@popp:
Az a baj, hogy itt van pl Garcia bőrmester, aki láthatóan elég sok időt és energiát belefeccol a posztjaiba az igényesség érdekében, erre jön Csöncsön, és bevallottan tudatosan a béka segge alá süllyeszti a spanyol - részleget provokatív hozzászólásaival.
És itt a tudatoson nagy hangsúly van.

Mérhetetlen tiszteletlenség, én kibasznám innen az ilyet, mint a sz***t !

rizla 2009.12.21. 21:16:56

@ferenck: jaj. jó, ez az, írjunk le mindenféle faszságot, aztán hivatkozzunk erre, hogy milyen fontos a foci.
hát pont azért reklamálok itt órák óta, mert ennyire fontos nekem a foci, hogy nem bírom elviselni, ha valaki ennyire hülye hozzá.

bög 2009.12.21. 21:38:19

ronaldo kapta a puskás díjat, kb az volt a legszarabb gól

halareaal 2009.12.21. 21:41:43

a Ronaldinho v Zidane témakörhöz. az h 2005ben a Barca győzött, nem Zidane kudarca volt Dinhoval szemben, nagy volt akkor a 2 csapat közti különbség. a Zidane vezette francia válogatott, vagy a 2006os 4-2es clasicot nyerő Real viszont nem feltétlen voltak jobbak a braziloknál, ill. a Barcánál. meg aztán ha lebontjuk a párharcukat 1v1re, akkor csak ilyeneket kapunk:)

www.youtube.com/watch?v=16EYbwsVF1g

halareaal 2009.12.21. 21:44:14

@bög: gondolom azért is ő kapta, mert Realos:) am sztem jobb volt mint Iniestáé v Torresé, bár kétségtelen h voltak nála jobbak.

rizla 2009.12.21. 21:45:59

@halareaal: nevetséges a linkelt videó, mit bizonyít? hogy ronaldinho nem elég jó védő, hogy fogja zidane-t. és?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.21. 21:47:45

@Titi120: Na most viszont talán te túlzol.

drosiii 2009.12.21. 22:16:18

@popp: Miben szoktam túlozni?

@Csöncsön: Gondolom akkor ez a videó is tetszik neked: www.youtube.com/watch?v=QmZ0ZJmowp4

(ha az az egy passz tetszett neked)

halareaal 2009.12.21. 22:28:21

@rizla: nem kell mindent véresen komolyan venni. egy játékos vs játékos vitában elfér egy olyan jelenet, ahol az egyik alázza a másikat. a brazil-francián is volt rá példa. lehet h Dinho is megcsinálta Zizouval.

egyébként pedig én azok közé tartozom akik szerint ha a 2 játékos karrierjét hasonlítjuk össze, akkor nem kell bizonygatni, h Zidane volt a nagyobb. egyértelmű. bár elismerem, a 2004-2006os Ronaldinho kevesekhez hasonlítható, főleg látványban, csak hát ez max 2 és fél szezon volt.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.12.21. 22:32:46

@ferenck: fene se tudja. Már alapból idegesít a bárgyú vigyorgása + az effajta játékosok sosem nyűgöztek le igazán, én mást értékelek a játékban, játékosokban, mint amit Ronaldinho képvisel, és mindig is bosszantott a tömeges hype, ami jó részt abból fakad, hogy az oktondi nézők csak azt veszik észre, hogy fúú, ő a legjobb játékos, mert ő cselez a legjobban és benézik a cirkuszi magánszámait.

A videó, amiből az egész vita indult, és amit Csöncsön istenít, tipikus példája. A passz előtt van vagy öt felesleges mozdulata, holott ő is tudta másodpercekkel korábban, hogy mit fog csinálni, és ahhoz semmi szükség nem volt a súlytalan biciklikre, meg a nagy látványosan kinézek balra _parasztvakításra_

A kaput egyébként a fejpántos korszaka tette be, onnantól kezdve biztos voltam, hogy a pályán kívüli dolgok teljesen elvették az eszét, és NULLA ALÁZATOT MUTAT a csapata és a futball iránt. Ez nálam nem bocsánatos bűn, sőt, gyakorlatilag megbocsáthatatlan, és minden mást leárnyékol. Az alázat az alapja mindennek.

Maradónáról hasonló a véleményem, csak még rosszabb.

rizla 2009.12.21. 22:49:42

@heinrich: "ami jó részt abból fakad, hogy az oktondi nézők csak azt veszik észre, hogy fúú, ő a legjobb játékos, mert ő cselez a legjobban és benézik a cirkuszi magánszámait."

érdekes, én kicsit ezt érzem veled és zidane-nal kapcsolatban. lásd az "utolsó irányító" vitát. attól nem lesz jobb irányító, hogy hogyan tud balettozni, meg cselezni. persze kurva jó irányító volt, de érted a lényeget.

"A passz előtt van vagy öt felesleges mozdulata, holott ő is tudta másodpercekkel korábban, hogy mit fog csinálni, és ahhoz semmi szükség nem volt a súlytalan biciklikre, meg a nagy látványosan kinézek balra _parasztvakításra_"

hát ilyet zidane is csinált azért.

www.youtube.com/watch?v=qsz0ELFTFe4

www.youtube.com/watch?v=uoeYnmm_PLs&feature=related

de zidane-tól ez nem parasztvakítás, csak ronaldinhotól?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.12.21. 23:23:52

Huh, céges buliból arra ülök most géphez hogy délután játszott újra Milito?
Nem semmi...

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.12.21. 23:25:31

@heinrich: en meg kifejezetten szimpatizalok az extrem kinezetu focistakkal: ronaldinho hajpantja,davids haja+szemuvege (tudom,h kotelezo vt hordania). persze ha mindez megfelelo tudassal parosul. teny,ronaldinho utolso ket barcelonai eveben mar keveset foglalkozott a focival,de nem is azert a ket evert tartom az evtized legnagyobb labdarugojanak. ugy vagyok vele,h 2002 es 2006 kozott olyan foldontuli focit produkalt,amit elotte csak maradonatol es cruijfftol lattam. abban igazad van,h szerette tulcifrazni,de mondj oan brazilt,aki nem szereti cifrazni. szamomra ez a 4-5 ev feler masok 10 evevel. nyilvanvaloan az is belejatszik,h palyafutasa csucspontjan pont a kedvenc csapatomban jatszott,de pl. milan meccseket is szinte csak miatta es seedorf miatt nezek.
egyebkent maradonarol nekem is naon rossz a velemenyem,es megcsak nem is a kezezese miatt (argentin-angolokon eleve argentinoknak drukkolok,szal teljesen hidegen hagy a tortenet,akarcsak henry kezezese),hanem inkabb az,h pl. a 94es argentin valogatottal hogy kibaszott stb.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.21. 23:28:53

@drosiii: Nem muszáj túlozni, ahhoz hogy a az időnkénti Giggsezéseddel valamelyest ellenpontozd a Barca, Messi hype-ot. Például egyébként a valóban kiváló Giggs-szel kapcsolatban azért szoktál.

@Titi120: Na te például most túlzol.

halareaal 2009.12.21. 23:35:27

@rizla: sztem ezek nem felesleges mozdulatok. mindig halad valamerre, vagy épp biztonságosabb úton vezeti/birtokolja a labdát ezekkel a mozdulatokkal, nem pedig 2x állóhelyzetből átlépi, mint Cé szokat sokszor. mondjuk Ronaldinhoét nem néztem, lehet h az sem csak ilyen csili vili.. amúgy már csak az is sokat mondó, hogy direkt ilyen címeket adtak a videóknak, biztos vki már korábban megpróbált rácáfolni a "Zidane minden cselének értelme van" tételre, de csak ennyire futotta tőle.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.21. 23:40:19

@heinrich: Engem viszont az nem érdekel, hogy Diego mit tolt az orrába, ha énekelt a lába alatt a labda. És azt gyermeki örömet sem láttad Zidane arcán soha, mint Maradonáén vagy Ronaldinhoén. Ha alázat nem is volt, amit tisztelhetnél, gyermeki öröm igen, amit szerethetek.

@ferenck: Meg lennék lepődve, ha kiderülne, hogy azon a vébén, vagy abban az argentin válogatottban ő kokszolt volna egyedül. Csak az a másik mondjuk nem rűgott akkora gólt, mint Maradona a görögöknek, így nem is vicsoríthatott a kamerába.

halareaal 2009.12.21. 23:42:45

@rizla: de ha el is fogadjuk, hogy feleslegesek, azt gondolom te sem vitatod, h Zidane játékstílusára úgy általában minden jellemző, csak a felesleges trükközgetés nem. lehet h 1-2x épp olyan kedve volt, de attól a játékára még ez messze nem jellemző, sőt. Ronaldinhoról ugyanez már nem mondható el azért. az is igaz, h igazából nem nagyon értem heinrichet, h ez miért olyan nagy probléma, én pl kifejezetten szeretm nézni az ilyen trükköket, legalábbis addig, amíg télleg nem mennek nagyon a csapat rovására/nem baszódik el az egész helyzet miattuk. de Ronaldinho sztem ilyen szempontból egyáltalán nem volt vészes, hiába olt olyanokat, h háttal passzol, meg hasonlók, a trükkjei sokkal többször vitték előre a csapatot, ártani meg nem nagyon ártottak senkinek.

rizla 2009.12.21. 23:49:05

@halareaal: "biztos vki már korábban megpróbált rácáfolni a "Zidane minden cselének értelme van" tételre, de csak ennyire futotta tőle. "

hagyjuk ezt. nyilvánvaló, hogy ronaldinho és zidane játékstílusa nagyon közel áll egymáshoz. mindkettő szereti dísziteni a játékát, ettől még előbbi is TÉNYLEG következetesen focizott, amikor jól játszott, és ettől még utóbbi IS csinált néha felesleges mozdulatokat. a második videóban, amikor sarokkal indít, az pl tökéletesen felesleges, ennyi.

rizla 2009.12.21. 23:50:28

@halareaal: "azt gondolom te sem vitatod, h Zidane játékstílusára úgy általában minden jellemző, csak a felesleges trükközgetés nem."

nem vitatom. ronaldinhoéra sem jellemző a felesleges trükközgetés. DE stepovereket, meg ilyeneket csinált mindkettő, és ha az egyiknél feleslegesnek tartjuk, akkor legyünk következetesek, és tartsuk annak a másiknál is.

"hiába olt olyanokat, h háttal passzol, meg hasonlók, a trükkjei sokkal többször vitték előre a csapatot,"

háttal akkor passzolt, amikor a hátára jött a labda. ez pont, hogy zseniális funkcionalitás.

rizla 2009.12.21. 23:56:40

@rizla: amúgy ha ronaldinho néha öncélúbbnak tűnt, az a posztbéli különbségekből adódott leginkább. ronaldinho a támadó és a középpályás között van, zidane egyértelműen irányító. előbbi a szélen játszott, ahol egyszerűen meg kell verni az emberedet, nem csak taktikai cselek vannak. ez néha magamutogatás szintjén marad. bicikli, bicikli, merről kerüljem, na jó, inkább passzolok mégis. ezt még iniesta is megcsinálja, ha a bal szélen játszik, pedig őt nehéz lenne parasztvakítással vádolni.

halareaal 2009.12.22. 01:08:08

@rizla: "nyilvánvaló, hogy ronaldinho és zidane játékstílusa nagyon közel áll egymáshoz"

hát ez minden, csak nem nyilvánvaló. különbözött a posztjuk, a stílusuk, az erősségeik sem egyeztek.

"DE stepovereket, meg ilyeneket csinált mindkettő, és ha az egyiknél feleslegesnek tartjuk, akkor legyünk következetesek, és tartsuk annak a másiknál is."

ez nem ilyen 1xü. vannak felesleges átlépések (pl amikor vki 3-4x egymás után lép át), és van az átlépős csel, amely ideális esetben 1 max 2 átlépést jelent. egyszóval átlépés és átlépés között van különbség, Zidane feleslegesn soha (vagy nagyon ritkán) lépte át a labdát, annak ellenére, hogy szerette ezt a cselt alkalmazni. de pont azon van a hangsúly, hogy ő nem "díszítette" vele a játékát, hanem cselként alkalmazta. Ronaldinho esetében sokkal több volt a díszítő elem, a hátas esetnél pl fel kellett ugrania (márha egyről beszélünk, most nem akarom kikeresni) tehát nem jöhetett a hátára a labda, fejjel simán bele lehetett volna érni. az igaz, h ezektől a díszítő elemektől még lehet következetes a játéka, mint ahogy alapjában véve sztem is az volt.

az egyszerűség sokkal inkább jellemezte Zidane játékát, az volt a fantasztikus, h még így is teljesen egyedein látványos volt a játéka, egyedi mozgással. Ronaldinhoban is volt vmi ebből, de ő sokkal élesebben ráment a látványra, a reklámfilmekben látott cseleket alkalmazva.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.12.22. 07:51:33

Ronynak volt egy mozdulata, amit a Nike reklámban lehetett látni először. gondolom, beszólhattak neki, mert utána minden 2. barcás meccsén megcsinálta, amikor formában volt. mindenki elszállt rá, pedig tudták, hogy jönni fog. azóta páran már próbálják utánozni.
én Kaka-t hoznám fel, kissé megkésve, ő is jó és lendületes a labdával, semmi különös, de mégis szuper... sebesség és lendület. szerintem jól is passzol.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.12.22. 12:02:58

@heinrich:

Szerintem kívülről, 3000 kilométer távolságból nézve nagyon nehéz megítélni, hogy kiben mekkora az alázat (úgy en bloc). Amikor Ronaldinho a csúcson volt, abban a 3-4 évben, a Rijkaard-Henk Ten Cate edzőpáros keze alatt dolgozva, egészen biztosan rengeteg munkát végzett a csapatáért. Alázat nélkül arra a szintre nem lehet eljutni.

2006-ban aztán fölért az abszolút csúcsra, szobrot emeltek neki, és úgy tűnt, már nem lehet motiválni őt.

Ítélkezni mindig könnyű, de megérteni, hogy mi játszódik le egy emberben, mindig sokkal nehezebb. A Brazíliából Európába kerülő focistákkal rendre ugyanaz történik, ami Dinhoval, persze nem olyan magasról esnek, mert nem is jutnak olyan magasra. Szerinted ez véletlen?

Könnyű elkényeztetett közép-európaiként szidni olyan embereket, akik nyomortelepeken nőttek föl, és húsz éves korukig egyetlen vagyonuk egy bőrgolyó volt. És akik aztán belecsöppennek a mértéktelen európai csillogásba, pazarlásba, fénybe. Én elhiszem, hogy ezt a helyzetet egyetlen embernek sem könnyű kezelni. Tucatszámra sorolhatnánk a hasonló brazil focista sorsokat.

(Kaká nyilvánvalóan azért kivétel, mert ő nem nyomortelepről jött, hanem eleve egy igen gazdag polgárcsaládból.)

Szóval én nem ítélkeznék ilyen kíméletlenül. És talán Leonardo még tud is valamit kezdeni Dinnyével. Ha valaki, akkor ő. Meglátjuk. Ez a karrier még nem ért a végére.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.22. 12:09:19

@Csöncsön: Teljesen egyetértek! Én is sokszor úgy érzem, hogy néha etikai bizottságá alakul a brigád. Vagy ezt már mondtam a múltkor?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.12.22. 12:11:49

És még valami. Megnéztem tegnap a Puskás-filmet. Persze köztudott, mégis újra és újra tudatosítani kell: Puskás '54 és '56 között már messze volt a csúcsformájától, aztán '56 után szinte szó szerint megjárta a poklot, meghurcolták, eltiltották két évre. Senki se hitte volna, hogy túl a harmincon még labdarúgó lesz belőle valaha. De volt egy ember, aki a 18 kiló súlyfölösleg ellenére abszolút megbízott benne, és visszatérítette a jó útra. Puskás pedig talán még magasabbra jutott, mint ahol előtte volt. A bizalom csodákra képes. Talán Ronaldinhot sem kell még teljesen leírni.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.12.22. 12:23:54

@Csöncsön: mi futballistákat ítélünk meg így, vagy úgy és az évtized futballistája címmel sem egy pszichológiai-szociológiai tanulmány végeredményét hirdették ki. gyönyörű líra ez, de semmi köze a fentiekhez, ahhoz sem, amit eredetileg képes voltál leírni, ahhoz meg pláne nem, h zidane-nal összehasonlítható-e. még a végén feljebb nyomja ronaldinho megítélését, h nyomortelepről jött, v mi a tököm lesz? mellébeszélsz.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.12.22. 12:33:13

@mocsing:

Az alázatról volt szó, az pedig pszichológiai-szociológiai fogalom. Ha pusztán a futballtudást vesszük alapul, akkor én a következőképp látom:

Volt 2-3 év ebben az évtizedben, amikor Ronaldinho egyértelműen a világ legjobbja volt. Mondjuk 2003-tól 2006-ig.

Zidane tehát, ha ezt az évtizedet vesszük alapul, 2001-től 2003-ig lehetett a legjobb. Ez ugyanúgy 2-3 év.

Ami Zidane előnye, hogy ő még akkor is a világ legközvetlenebb élvonalába tartozott, amikor nem ő volt az ebszolút legjobb. Ilyeténképpen tehát én is őt nevezném az évtized futballistájának.

Természetesen a dagi Ronaldo után, aki nálam egy eggyel magasabb kategória.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.12.22. 12:38:52

@Csöncsön: és még milyen szituációkban megmagyarázható, ha egy csapatsportot játszó sportemberből hiányzik az alázat és túlteng benne az öncélúság?

a nyomortelepes múlt ezek szerint az egyik. van még?

szerinted ez indokolja, sőt, semmissé teszi, szerintem meg leszarom, honnan jött, dzsilliárdosként ne indokolja már.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.22. 12:43:27

@Csöncsön: Kicsit azért más volt a szitu, mert Puskásnak megélhetési kérdés volt, hogy megmutassa mit tud még, Ronaldinhonak már nem.

SamS 2009.12.22. 12:50:12

@popp: Nemtudom, szerintem a 06os brazil-francián Zidane játékát (nem az arcát) pont az öröm, a játékosság jellemezte, imádta mindig is, ha nála volt a labda. Ezzel szemben rosszabb napjain Ronaldinho úgy csinál, mintha büntiből kellene fociznia.

@rizla: Itt legtöbbször a labda megtartására csinál ilyen cseleket. Azt meg nem tudom hova tenni, hogy egy mellel való bravúros levétel is "useless skill"-nek számít a videó készítőjétől.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.12.22. 12:51:39

@mocsing:

Minden szituációban megmagyarázható, de minden szituációban a teljesítmény rovására megy. Sehol nem írtam, hogy Ronaldinhonál ne ment volna a teljesítmény rovására. 2006, a Bl-győzelem után fokozatosan egyre gyengébb lett, egyre inkább kiesett a világ legjobb focistái közül. Ez az idei az első év azóta, amikor pislákol a reménysugár, hogy ismét lesz belőle még valaki. Már 8 (!) gólpassznál jár a Serie A-ban. Ha nem tudnánk, hogy ő Dinnye, most mindenki csúcsklasszisként beszélne róla, pusztán ezt az adatot látva. Szóval már csak ezért is ellene vagyok minden olyan kijelentésnek, amely személyekre általánosít. Puskást is lehetne egy alázat nélküli, mocskos szemét aljas dagadéknak nevezni, csak 1. semmi értelme nem lenne, 2. méltatlan volna ahhoz, amit fénykorában mutatott.

@popp:

Ez jogos. Bizonyos értelemben ma pont ezért nehezebb hosszú ideig a csúcson lenni.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.12.22. 13:04:38

@Csöncsön: a sportoló, ha úgy jobban tetszik: a sportember megítélésénél nem magyarázható meg minden esetben, sőt, nagyon is kevés helyzetben lehet megmagyarázni. magyarázkodni, azt lehet.

és fél szezon alatti 8 gólpassztól ne legyen már csúcsklasszis vki, hívják akárhogy is

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.12.22. 13:07:44

@mocsing:

Te most a 2006 és 2009 közötti időszakról beszélsz. Abban teljesen egyetértek veled. Van magyarázat rá, de az emberi, nem szakmai. 2003 és 2006 között viszont sportemberként is példamutató volt, amit Ronaldinho művelt.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.12.22. 13:15:35

@Csöncsön: szerintem meg annyi a különbség, hogy az elején még motivált volt, vagy nála inkább 'volt kedve az egészhez', így a tehetsége mérete miatt annak öncélú kibontása a csapat javára vált, amikor meg már nem volt motivált, leszarta, h az előbbi dolog megfordult. ez is végtelenül antipatikus benne a búrája mellett.

korábban sem láttam különösebb sportemberi nagyságnak, ahhoz mást kell szerintem csinálni, nem feltétlenül vigyorogni. az első pedig az alázat, akkor is, amikor éppen nem úgy megy, ahogy szeretném. (lásd @SamS: találó félmondatát: "rosszabb napjain Ronaldinho úgy csinál, mintha büntiből kellene fociznia").

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.12.22. 13:16:19

Még a 8 gólpasszhoz. Már direkt megnéztem: a sokak által lekezelt PD-ben Xavinak eddig 6, Messinek 5, Iniestának 2 van idén.

Nem tudom, a Bayernben ki a gólpasszkirály, és tart-e 8-nál.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.12.22. 13:19:11

@mocsing:

Már heinrichtól is meg akartam kérdezni, mert roppant kíváncsivá tett. Tulajdonképpen te miért/miben tartod Ronaldinhot tehetségesnek? Eddig csak rosszat mondtatok róla. Mit nevezel benne tehetségnek?

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.12.22. 13:26:30

@Csöncsön: ez miféle idióta összehasonlítás? kiessling csúcsklasszis? 12-t rúgott. di natale meg csak 11-et. barrios meg ugyanannyit, mint messi. ugye érzed te is?

Tika_ 2009.12.22. 13:27:53

@értelmetlen_nevű: for info
ha fenyegetek, azt észre fogod venni ;)

@Csöncsön: Ez erős volt. Kevés ember van a blogon, aki nálam jobban tolerál téged, de azért el kell ismerni, hogy a gloryknál általában te ütsz először. A szűk értelemben vett gloryk a legnormálisabb szurkolók itt.

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: "nem tudom tudnék-e olyan csapatot mondani, ami egy év alatt mindent, de mindent megnyert, amit csak lehetett. Ez számomra meglehetősen kimeríti a korszakos jelzőt"
+1

@popp: Ez viszont a hét kommentje :)
A 21.05-össel is egyetértek. Ronaldinho hatalmas kedvencem volt, és sosem bírtam Zidane-t, de egyértelműen utóbbira mondható inkább, hogy az utóbbi x év leg játékosa. Csöncsön ámokfutása viszont érthető annak fényében, amit a posztírók az utóbbi hetekben Zidane-témában ámokfutottak :)))

Tika_ 2009.12.22. 13:28:30

Bojan tegnap is szép gólt lőtt.

Újabb gratula Messinek!!!

Így az év végén elmerengtem rajta, milyen szép lenne: ez a csapat egy csúcsformában lévő Ronaldinhoval súlyosbítva :P:D

drosiii 2009.12.22. 13:30:24

@Tika_: Köszi, mindig jólesik az elismerés =))

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.22. 13:34:33

@SamS: Azon a meccsen én is szerettem, ha nála volt a labda, eléképesztően nagyot focizott ;-)

@mocsing: Kicsit germános megközelítés ;-). Szóval számomra a Maradona, Totti, Ronaldinho, Zidane kaliberű játékosok inkább művészek, mint sportemberek. Aztán a nagy költőktől, festőktől, zenészektől sem kéri számon senki hogy élnek. Mondjuk a focista művészeknél a rock and roll életforma alkotói válságot okoz. Nem volt ez mindig így, emlékezünk csak Georgie Bestre.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.12.22. 13:44:07

@popp: heló, tök másról beszélünk. én beleszarok, hogyan él, azt nézem, mit csinál a pályán. nem érdekel, ha félredug, az se, ha veri a gyerekét.

a régi barca-kapus busquets se lett jobb kapus attól, h hónapokig azért nem tudott védeni, mert elkapta a forró vasalót, ami a gyerekére készült ráesni, ahogy effenberg se lett rosszabb attól, h elszerette strunz feleségét. ahogy adrianoban se érdekel, ha kurvázik, de kicsit necces, ha folyton picsarészegen megy edzeni. ez meg amolyan délies totális mellébeszélés, ha már.

ameddig csapatban játszik, elsősorban sportember legyen.

@Csöncsön: nem kifejezetten értem a kérdést, mivel a tehetségével feltehetően mindenki tisztában van és elvitatni senki nem akarja. szóval most soroljak fel neked olyan elmés megállapításokat, mint h pl 'technikás', vagy teszem azt, 'kiválóan lát a pályán'?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.22. 13:48:08

@mocsing: Nem beszélünk másról csak máshonnan közelítjük a témát (Ronaldinho formahanyatlását ugye), de én elfogadom a te véleményedet is.

@zsakfos : Mi történt Van Bommellel, talán a PSV óta nem játszott ilyen jól, mint manapság.

acdcisti 2009.12.22. 14:08:47

@zsakfos : itt valamit nagyon elnéztél. Zéró gól, zéró passz a ligában. Volt egy gólpassza az egyik kupameccsen. De neki nem is ez a feladata nálunk.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.12.22. 14:12:50

@acdcisti: nem akartam szólni, hátha csöncsönt akarta húzni, h elkezdje megmagyarázni :)

zsakfos 2009.12.22. 14:13:02

@acdcisti: Csak viccnek szántam:)
Nem tudom van e olyan vdk akinek van 10 gólpassza egy fél szezonban.
popp még így is tartod? :)

acdcisti 2009.12.22. 14:16:33

@mocsing: @zsakfos : akkor elnézést, hogy elrontottam a vicceteket :))

@popp: eltekintve a rossz gólpasszos statisztikától, tényleg jól játszik mostanában.

zsakfos 2009.12.22. 14:16:43

@mocsing: igen vártam tőle,egy olyan választ, hogy ő igazán már a Barcában látta benne az igazi klasszist:) és ha együtt játszana Dinnyóval akár Air Sanyi is lehetne a Barca középcsatára:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.22. 14:19:10

@zsakfos : A Juve ellen nagyon jó volt, azonkívül a Schalke elleni első félidejét láttam a Bayernnek, de akkor az egész brigád fosnak bizonyult.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.12.22. 14:54:18

@mocsing:

Te miről beszélsz? Kießling három gólpassznál jár, Di Natale pedig nullánál. Most már kezdek egyre kíváncsibb lenni, ki múlta felül Dinhot (komoly bajnokságokban) e téren.

"a tehetségével mindenki tisztában van"

Na, ez a mellébeszélés. Olyan nincs, hogy valaki kibújik az anyja méhéből, és tud focizni. Mindenért, amit Dinho elért, kőkeményen megdolgozott.

@Tika_:

Szerintem a Gloryk között ugyanúgy vannak normális és véresszájú arcok is, mint másoknál. Mondjuk pont Glory nevű glorynk talán a legnormálisabb és legkevésbé véresszájú glory. :-)

SamS 2009.12.22. 14:57:31

@Csöncsön: Giggs a PL-ben 9 gólpassznál jár, minden sorozatot tekintve 10-nél.

Jah, hogy komoly bajnokságban? Akkor nem szóltam :)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.12.22. 15:03:44

@Csöncsön: Fabregas a bajnokságban 12 gólpasszt adott. A többi sorozattal együtt pedig 15+

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.12.22. 15:04:46

@SamS:

És ugye Giggsről mondjátok azt, MU-sok, hogy klasszis formában van? (Dinho 3 gólt lőtt a 8 gólpassz mellé. Giggs?)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.12.22. 15:06:08

@peter135:

Fabregastól senki sem tagadja meg, hogy csúcsklasszis. Bár mocsingot még nem kérdeztük a témában. :-)

Neil Blender 2009.12.22. 15:11:00

@Csöncsön: Ember hogy te mennyi vedhetetlen baromsagot osszehoztal itt az elmult ropke idoben. Bar szerintem vmi hatastanulmanyt csinalhatsz mert a felet amit irtal nem gondolhatod komolyan.

Mindenesetre thx es riszpekt mert jokat rohogtem egy ket fejtegeteseden ezen a szar napon.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.12.22. 15:18:32

@Csöncsön: te mi a faszról beszélsz, hogy felvegyem a ritmust. kiessling 12 gólt rúgott, ezzel vezeti a bundesliga góllövőlistáját. david villa ugyanennyivel vezeti a spanyolt. ők ketten ugyanolyan csúcsklasszisok? van értelme ennek? messi ugyanolyan, mint barrios? minden 6 gólpasszos a top4 bajnokságból ugyanolyan jó középpályás, mint xavi?

egyébként meg te ezt írtad, basszájba:
"8 (!) gólpassznál jár a Serie A-ban. Ha nem tudnánk, hogy ő Dinnye, most mindenki csúcsklasszisként beszélne róla, pusztán ezt az adatot látva"

erre írtam, h 8 gólpassztól ne legyen csúcsklasszis, ahogy ibisevic se lett a világ legjobb csatára, mert hintett egy félszezonban 17 gólt. fel tudod ezt fogni? egyáltalán nem a formájáról beszéltél, hanem hogy ha ad 8 gólpasszt, akkor csúcsklasszis.

és elmondom, hogy ha van olyan, ami akkor van meg az embernek, amikor kibújik az anyaméhből, az a tehetség. minden másért meg kell dolgozni, a tehetségért nem. más néven adottságnak hívjuk, ez is jelzi, h adva van szép magyarosan.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.12.22. 15:27:35

@mocsing:

A Bundás azért nem a Serie A. De ha már: igen, Ibisevicsről is mindenki szuperlatívuszokban beszélt itt egy évvel ezelőtt. Nem minden a gól és a gólpassz, de nem is lehet csak úgy félresöpörni egy 11 pontos félszezont abban a bajnokságban, ahol a legmagasabb szintre fejlesztették a védekezést.

Azt meg nem tudom, honnan tudod, mi az, ami Dinhonak a génjeiben van adva, és mi az, amiért megdolgozott. Szerintem ezt egyikünk sem tudhatja.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.22. 15:47:26

@mocsing: A tehetség a génjeiben van, de ahhoz, hogy topszinten akárcsak egy olyan szezont fölmutasson valaki, amilyenből Ronaldinho hármat, ahhoz iszonyatosan sokat kell melózni.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.12.22. 15:52:12

@Csöncsön: senki nem gondolta akkor sem, hogy ibisevic a világ legjobbjai közt van, pedig ilyen félszezont nem nagyon láttunk még senkitől.

azokért a képességekért, amik neki voltak, nem lehet megdolgozni. vagy vannak, vagy nincsenek. amit dárdai csinál(t), azt el lehet érni munkával, ronaldinhoét nem. hogy mit kezd a képességeivel, az már másik kérdés

@popp: pontosan. a siker sok dolog kérdése, a tehetség viszont nem. komolyan nem értem, itt axiómákon is el lehet vitatkozni?

halareaal 2009.12.22. 16:11:17

Ronaldinhonak egyébként csak 2 top szezonja volt, a 2004-2005ös és a 2005-2006os. előtte is jó volt, főleg tavasszal, de azért akkor még messze nem volt a világ legjobbja, tekintve h nem is nyert semmi komolyat a 2002es vbn kívül, ahol saját csapatában is csak a 3. legnagyobb sztár volt. a 2006-2007es szezonja sem volt olyan botrányos a 20on akárhány góllal, mint ahogy sokan beállítják, sőt, de azért az már nem az a Ronaldinho volt.

az viszont igaz, hogy abban a 2 szezonban hihetetlen jó volt, egyértelműen kiemelkedett a mezőnyből, csakhát ez túl rövid idő ahhoz, h vki igazán korszakos egyéniséggé váljon.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.22. 16:18:33

@mocsing: Samantha Fox csöcsein is el lehet vitatkozni.

Walmer 2009.12.22. 16:19:35

Apám, gólpasszokon vitatkoztok.
Képzeljétek el, Thorntonnak meg már 40 van és még nem járnak a szezon felénél.

Walmer 2009.12.22. 16:20:26

@popp: aztán milyen alapon? Ki ne találd, hogy nem jók, bazmeg:-)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.22. 16:36:54

@Walmer: Na azokkal csöcsökkel vagyok úgy, mint heinrich Ronaldinho cseleivel. Látványosak, elbűvölőek, de haszontalanok. Én a formás, de emberléptákű cicik pártján állok, az ilyen böhöm tejcsarnokokat meghagyom a hanyatló nyugat ópiumának :-).

Gólpasszok: Az őreg Farve is elég jól nyomja, de Steve Nash is ott van a szeren.

páduaiszentantal84 2009.12.22. 16:45:52

@Csöncsön: ahogy tucatjával lehet sorolni ellenpéldákat is, hogy nyomortelepről, nagy szegénységből kitört játékosok nem szédültek bele a gazdagságba. (zé roberto, pelé, weah, eusebio..)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.12.22. 17:13:53

@rizla: távolról sem nyilvánvaló, sőt, borzasztó messze állnak egymástól. Zidane játéka sallangmentes volt, hihetetlenül letisztult, R10 meg pont hogy barokkosan tirádás. Nyilván Zizou is trükközött olykor de 1) így kívánta a játékhelyzet 2) elhanyagolható számban irányult az öncélúság felé

@Csöncsön: mi köze a favelláknak az alázathoz? Amíg a foci volt a legfontosabb a számára, addig felfelé emelkedett, utána meg lefelé zuhant. Magának kereste a bajt.

Nem lehetett motiválni? Ha egy focistát motiválni kell, hogy rendesen edzen, hogy ne bulizzon heti kettőt, hogy ne szarjon az öltöző közepére, azon nincs mit magyarázni. Mert ő azt hitte, hogy majd ő megmutatja a Labdarúgásnak, meg majd ő tudja, hogy mikor-mire van szüksége. Hát nem. A labdarúgás tette naggyá, és per pillanat a labdarúgás az egyetlen, ami segíthet rajta. HA van még benne kellő alázat, akarat, kitartás, becsvágy.

HA fel tud állni a mocsokból, akkor majd újra sportremberként tekintek rá,és tisztelni fogom érte. Egyelőre viszont csak egy Törőcsik (nyilván gigantikus idézőjelben)

halareallal sok mindenben egyetértek, S. Fox csöcsei pedig klasszikus darabok, bár én inkább Sandrás voltam :)

Titi120 2009.12.22. 18:31:36

@heinrich:

A zidane-i sallagmentesség úgy néz ki a francia iskola alapja, ugyanis pont Riberynél figyeltem meg, hogy trükkjei 90 %-ban tényleg az előrejutást szolgálják, cselei funkcióval rendelkeznek, ritka nála a felesleges flikk -flakk.
Ebből a szempontból talán ő még ZZ -nál is jobb példa, és élesebb kontraszt Ronaldinhohoz viszonyítva.

www.youtube.com/watch?v=YjLsFODmOtc&feature=related

_benito · www.nst.blog.hu 2009.12.22. 18:55:26

@Titi120: a zidane vs labdafényezők vitához csak annyit tennék hozzá, hogy a többi emlegetett úriember nagyban függ(ött) saját gyorsaságától. ronaldinho, c. ronaldo nem lenne ekkora játékos zidane sebességével. nem volt lassú a Legnagyobb sem, de tőle azért ritkán láttál olyat, hogy megtolja, elfut vele, és halleluja.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.22. 19:08:18

@_benito: Na ez egy érv, bár Ronaldinho ha összekapja magát meglassulva is tudna hatékony lenni. És éppen ez a nagy Tottiban és ADP-ben is. Lelassulva is tudnak érvényesülni és ez Giggsre is igaz, de Raúlra már nem annyira. C. Ronaldo viszont szerintem is bajban lehet, ahogy veszíteni kezd a sebességéből. Nyilván az sem holnap lesz.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.22. 19:11:09

@popp: Ez nagyon off meg bulvár, de mégis piszkálja a csőröm, egy elég Roma ellenes laziale támadta azzal is Tottit, hogy például egy műsorban a feleségét megcsalta. Erről tudsz valamit, hogy ennek mi az alapja?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.22. 19:24:40

Fogalmam sincs, de nem is érdekel. Annyit tudok, hogy Ilary Blasi ma este hozzám jön föl ;-).

Viccet félretéve, szar lehet szegény Roma ellenes lazialének, hogy csak ilyen fogást talál a Capitanon. Ebből is látszik, hogy nagyon nem megy a csapatotoknak.

montipájton 2009.12.22. 19:24:57

@_benito: Igen, így van, de Maradona pl. azért nagyobb még nála is, mert ugyanezt tudta minden tekintetben ÉS még gyors is volt, mint az istennyila. Ráadásul a karizma tekintetében is egy fokkal több volt, az az Argentína nélküle nem lett volna világbajnok és kész. (Meggyőződésem, hogy a vele szemben Zidane-t sokkal többre tartók pusztán generációs okokból olyan magabiztosak. Aki látta Maradonát a 80-as években játszani, nem vitathatja, hogy mindenben a legnagyobb, a jelenét meg hagyjuk, semmi köze a témához. Hasonlítsuk össze a fentebb belinkelt Zizou-mozdulatokat Maradona 82-es cseleivel, szintén a youtube-ról, a magyarok elleni vb-meccsen, nem jön ki rosszabbul belőle, és hol volt még 86...)
Ettől még persze Zidane is egyszeri és megismételhetetlen.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.22. 19:30:47

@popp: Jaj te, minek azonnal a kötözködés? Mintha nem tudnád, hogy mehetne akárhogy a tartományiaknak, Totti akkor is a figyelem középpontjában lenne, pontosan tudjuk miért. Csak feltettem egy kérdést, mert meglepett maga a feltételezés.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.22. 19:55:02

Az igazság az, hogy tényleg nem érdekel. (Frajti egy másik blogon talán segít ;-). Kicsit offok is vagyunk.

Titi120 2009.12.22. 20:35:23

@_benito:
Ebből a szempontból viszont én is Tottihoz tudnám hasonlítani Zidane-t, vagy ... Na, jó, leírom, aztán lehet, hogy már csak 2010-ben engedtek ide vissza: Effenberghez.

Nem a cselezési készséget illetően, hanem stílusra, eleganciára értve. Meg persze suttyóságra is. :)

Walmer 2009.12.23. 08:20:14

@popp: bekapnád te azokat a "böhöm tejcsarnokokat" öreg:-)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.23. 13:34:34

@Walmer: Igazad van, túloztam a Virág elvtárs idézettel. Úgy mondom inkább, hogy jobb szeretem az emberléptékű ciciket.
süti beállítások módosítása