Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

BL, #5 - három dolog a 2. játéknap elé

2009.11.25. 19:38 _benito

Moszkvában már javában nyüstölik egymást az érintettek a játéknap kevés érdekes meccse közül az egyiken, a másikon, Bordeaux-ban a szokásos időpontban kezdi meg a Bayern München idegeinek borzolását a Juventus, és a francia bajnok. A Wolfsburg az első német továbbjutó lehet (most épp úgy áll a helyzet, hogy lesz is), a Milannak pedig valószínűleg meg sem kell szakítania magát az idegenben is elvert Marseille ellen, hogy a 16 között érezhesse magát, és ha minden jól alakul, a Real is oda tart. A Porto Chelsea lehetne akár rangadó is, de nem lesz az, mert a két csapat már biztosan ott lesz, és két körrel a csoportkör vége előtt még feleannyira sem tűnik fontosnak a csoportelsőség, mint a sorsolás délutánján izzadva. Kutyafuttában, csak hogy legyen hova ontani az okosságokat, íme a három dolog a 2. játéknaphoz.

1. Az A csoport sokkal izgalmasabb kellett volna, hogy legyen. Még lehetne, de valami azt súgja, nem lesz, de hogy a Bordeaux játszotta a kvartett legjobb futballját, az maró kritika a két nagyágyúra nézve.

2. A napi elhulló nagyvad szerepét valószínűleg a Bayern München elviszi, de ha nem úgy lenne, akkor meg kellene állapítanunk, hogy tulajdonképpen a papírforma érvényesül mindenhol. Standing ovation a Wolfsburgnak, paradicsomzápor az Atlétinek, maximum.

3. Ebben a fordulóban még sokat tehetnek azért a csapatok, hogy az utolsó körben ne az ificsapatukkal kiálló csapatok altassanak el a második félidő elején. Mondjuk a Wolfsburg-Manchester még lehet nagyon fain. 
 

206 komment

Címkék: beharangozó bl három dolog beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr411552340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mann 2009.11.25. 22:39:16

Allah Rüstüvel van.

horas 2009.11.25. 22:39:23

Hát a Juve kezet foghat az Inter-rel,aztán bújjanak el mindketten.(Ez talán még az Inter-nél is gázabb)Sztem lekéne állni mind két oldalon a BL emlegetésével...

badblood 2009.11.25. 22:39:56

@ZenZo:
...aztán végül "nem vagy szép, de legalább főzni tudsz egy kicsit" - lett belőle :))

ulver 2009.11.25. 22:40:07

Ez a forduló sem az olasz főlényről lesz nevezetes, az Inter és a Juve egymást múlta alul, a Milan szerencsével szerezhet pontot. Csak a Fiorentina. Ezt se gondoltam volna augusztusban.
Minden idők legrosszabb Bl csoportkör fordulója címre erősen esélyes.

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2009.11.25. 22:40:33

@Lojzi_: ez a keret európai középmezőny. még a két R-rel sem vagyunk a nagyok közelében sem.

halihalo 2009.11.25. 22:41:17

Félelmetes. A BL meccseket is addig játsszák, ameddig a MU nem rúg gólt??

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2009.11.25. 22:42:11

a juve-fcb valahol igazságos meccs lesz. egyik sem érdemel továbbjutást, de az egyiknek szerencséje lesz.

Viszlat 2009.11.25. 22:42:39

Rég láttam ilyen impotens játékot. :/

Viszlat 2009.11.25. 22:43:24

@halihalo: 5 csere volt a félidőben, egy extra hosszú, két hosszú és egy rövid ápolás. De igazad van. :)

Woland 2009.11.25. 22:44:12

@Viszlat: uszik biza... de legalabb nem csak a ManU ment el (hanem kabe minden mas is, az olaszokba meg mindig tul sok bizalmat fektetek, le kellene szoknom rola... : )

badblood 2009.11.25. 22:45:59

@badblood:
végül is, kit érdekel, a Kékek az őket megillető helyen jutottak tovább, ...csak így tovább a végéig!!

(remélem a hétvégi derbit is behúzzák!)
BLUE'S RULES! :))

Woland 2009.11.25. 22:47:42

wow, elso csoportkorbeli hazai vereseg a ManU-nak 2001 ota! (akkor a Deportivo volt a gyoztes) es az elso hazai vereseg egyenes kiesest is beleertve 2005 ota. (Milan nyert akkor)

azert akarkik is jatszottak a hazaiaknal, egy gratula jar a Besiktasnak.

avenger13 2009.11.25. 22:50:29

@Lojzi_: az első részével nem értek egyet. szerinted ez a keret gyengébb mint a mainz-i, vagy a kölnnel egyenlő játékerőt képvisel? Vagy a stuttgarttal, ahonnan elhoztuk a legerősebb játékosukat. Hiányzik Ribery Robben, ez tény. De a maradék is válogatott erre-arra. Ribery és Robben nélkül, is igen értékes keretünk van, sok csapaténál értékesebb/erősebb. Erre nem lehet ennyi idő után hivatkozni. Annyira szarul játszunk, hogy fáj. gól képtelenek vagyunk. Miért van az, hogy itt mindenki elfelejt focizni? Hitzfeld óta nem láttam értelmes játékot. Néha van egy fellángolás, mint pl. a frankfurt ellen a kupában. De semmi más. Klinsmannt ilyen eredmények láttán már küldtük el a fenébe. Ribery, Toni tavaly is volt sérült. Tavaly azért ennél jobbak voltunk. Van Gaal borított egyet a csapaton, és látványosan nem jött be. Lahmnak nem megy a bal szélen, Schweininek nincs posztja a makacs holland, meg mintha nem is látná. Ragaszkodik az elképzeléseihez. Toni megmondta a véleményét, akkor többet nem is játszhat. Lahmot azért nem merte kitenni a csapatból. Még szép. De talán el kéne gondolkodni, ha Lahm, aki kb. soha nem szólt semmit, ilyet nyilatkozik, akkor gond van. És ez marhára meglátszik. Mit tudsz csinálni november közepén, hogy nehogy elússzon a teljes idény? Elküldöd a csapattagokat, vagy az edzőt? valamit tenni kell, ha van jobb ötleted várom.

calcio_di_rigore 2009.11.25. 22:51:35

Juve-Inter, Juve-Bayern 4 napon belül. Micsoda szájkaraték lesznek.:)

BruceWayne 2009.11.25. 22:51:58

MU-HA-HA!
csoportelső Wolsburgot és torinoi bayern győzelmet!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.25. 22:52:05

@Woland:

Igen, az élet apró örömei. :-)

Váratlanul izgalmassá vált egy-két csoport (és meccs) az utolsó körre: Juve-Bayern, Wolfsburg-MU (papíron még a Besiktas is továbbjuthat talán......), Marseille-Real (ha néggyel verik a Madridot, ott vannak a 16-ban; az Alcorcónnak sikerült...).

BruceWayne 2009.11.25. 22:53:20

@calcio_di_rigore: arra az 5-6-napra lehet hanyagolni kellene az NST-t, mert különben el lesz b*szva az egész nap kommenteléssel/olvasással :-)

Lojzi_ 2009.11.25. 22:54:00

@Radio Free Aberrania: Attól függ, hogy honnan kezdődik (és hol ér véget) a középmezőny....

Mindenesetre ha ők bevethetőek lennének, akkor is kellene egy-két középkategóriától feljebb álló játékos.
A szélsőhátvéd pozicióban Lahmnak nincs cseréje, a középpályáról meg némi (említettek nélkül minden) kreativítás hiányzik, valamint a csapatépítés alapszabályára is fel kellene hívni a vezetőség figyelmét. Talán ideje lenne lezárni a Kahn-érát és elkezdeni egy másik, lehetőleg még szebbet. Ez sem Buttal, sem Rensinggel nem fog menni.

calcio_di_rigore 2009.11.25. 22:55:25

@_benito: igen. Amauri miért nem ugrik az emberével, és hogy tud összehozni 75 perc alatt 3 jó passzt? igazából ezekre válaszolhatnál.

Viszlat 2009.11.25. 22:56:33

@Woland: az a szörnyű, hogy igazából baromira nem érdemlik meg a gratulációt, talán egyedül a kapusuk, az utolsó 3 percben védett két bravúrosat. A United viszont hígfos volt, ötlettelen, ideges, dadogós játékkal. A Besiktas meg értékesítette kis (nagy) szerencsével egyetlen helyzetét...

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2009.11.25. 22:57:29

@Lojzi_: a középmezőny az, amelyet a barcelona 4-5 góllal küld haza :)

drosiii 2009.11.25. 22:59:18

Jól számolom, hogy ha a MU kikap Wolfsburgban akkor könnyen ki is eshet??

halareaal 2009.11.25. 23:01:00

a Madridnak így alakult a legjobban, a kieséstől nem kell félni, így felszabadultan nyerünk Marseilleben és akkor a csoportelsőség is megvan. vdVaart egyébként nem is olyan rossz ebben a szezonban.

az Atletico szégyen amit művel, már inkább azt kívánom h essenek szét, és adják el a játékosaikat vhova ahol sikeresebbek lesznek, mert ez így kvázi pazarlás.

Viszlat 2009.11.25. 23:04:00

@drosiii: ha a Moszkva is nyer, minimum 5 góllal. :)

_benito · www.nst.blog.hu 2009.11.25. 23:04:17

@calcio_di_rigore: én? hát honnan a csából tudhatnám? ugyanúgy vonogatom a vállamat, mint te. a bőrt kapartam a pofámról, és véres könnyeket zokogtam.

Lojzi_ 2009.11.25. 23:06:43

@avenger13:
Nem a Mainz és a Köln az ellenfelek, hanem a Werder, a Leverkusen és a Hamburg, esetleg a Wolfsburg, a Schalke és a Hoffenheim.
A Mainz-cal egyébként pariba vagyunk, a Köln, meg egyenesen mögöttünk van.
Schweininek még Hitzfeldnél sem volt posztja és évek óta azon hörgünk, hogy kezdjen el már végre focizni, legalább egy félidőre. Ribéry és Toni hiányában Hitzfeld csapata is minimum unalmas volt, Klose már akkor is tartott hosszas gólszüneteket, és Hitzfeldet, de még inkább Klinsmannt Zé Roberto és Lahm szokták kihúzni a szarból (Ha emlékszel még a két oldal közötti különbségekre az elmúlt két szezonból, amit zongorázni lehetett.)
Van Bommel akkor is sokszor lefelé lógott ki a csapatból és csak a köcsögségeivel vetette észre magát.

Olic és Robben ehhez képest felfelé van csak kéne egy-két forduló, amikor a húzóemberek egyszerre lehetnek a pályán.

Aztán. Van Gaalnak köszönhetjük a szezon eddigi két pozitív meglepetését, akiket Klinsi nem igazán vett észre tavaly, pedig a második félévben már profi szerződésük volt. (És akkor még nem is beszéltem VanBuyten kivirágzásáról)

És végül. Lahm sem az edzőt kritizálta, ha figyeltél, hanem az átigazolási politikát, meg a 6-8 húzóember hiányát, ami minden európai értelemben vett élcsapatnál adott.
Az a klub, ahová most ez a csapat nem tartozik.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.25. 23:07:30

@halareaal:

Pont most vártál tőlük győzelmet, Cipruson, ahol még a csúcsformában levő Chelsea is csak egy góllal nyert? Szerintem ez a mai pont egy korrekt eredmény volt tőlük, figyelembe véve a körülményeket. Gyakorlatilag biztosították az EL-részvételt; más céljuk nemigen lehetett.

Woland 2009.11.25. 23:07:37

@Csöncsön:

asszem a Besiktas semmikeppen sem juthat tovabb mert a Wolfsburg ellen rosszabb az egymas elleni mutatojuk. ha 2-1-nel jobban verik a CSZKA-t akkor az Europa Liga meglesz. A ManU nem eshet ki, ugyancsak egymas elleni eredmenyek miatt - viszont a nemetek mennek majd a csoportelsosegert az tuti, szoval jo csapatot kell kikuldenie Fergusonnak mert azert a Barcaval vagy Ceronyaval nem lenne kellemes osszefutni mar a 16 kozott.

csak a Barca vagy Ceronaldo allithatja meg az angolokat iden. mondjuk egy Bordeaux-i meglepetesnek orulnek! talan az Internek lenne meg realisztikus eselye az Arse ellen. a Sevilla nagy talany nekem, olyan csoportba kerultek mint az Arse, ellenfel nelkul setalhattak be az elso helyre.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.11.25. 23:08:14

@halareaal: papíron még kieshet a Madrid, persze tudom, a Marseille azért nem egy Alcorcon. :)

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.11.25. 23:09:50

@Viszlat: egymás elleni számít először, a MU már az előző fordulóban továbbjutott (head-to-head jobb a Moszkvánál)

sepsta75 2009.11.25. 23:09:50

Nyertek a törökök,ma este boldogan alszom el XD

giacinto 2009.11.25. 23:10:48

nem irigylem a juvét, előbb 8 pontos hátrányba kerülnek ,aztán meg ki-ki meccset játszanak egy szar(!igy még durvább) német csapat ellen.

Ranierit vissza! :))

Woland 2009.11.25. 23:11:43

@drosiii: szerintem nem eshet ki a ManU mert a CSZKA ellen jobb az egymas elleni merleguk: 3-3 es 1-0. a Wolfsburg is veri a Moszkvat osszesitesben: 3-1 es 1-2.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.25. 23:12:32

linkelje be vki pls azt az uefa oldalt, ahol megírják, ki mennyit futott. schweinsteigeré nagyon érdekelne.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.25. 23:13:52

@drosiii: @Viszlat: @Woland:

Hogy is van ez a MU-kiesés? Kezd érdekelni... :-)

A Sevilla idén eddig elképesztően ígéretesen teljesít. Igazi sötét ló. Nagy vicc lenne, ha a Primerában ők lennének a nevető harmadikok, vagyis elsők...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.25. 23:18:38

@Woland:

Azért az elképesztő vicc lenne, ha a MU továbbjutása azon a CSZKA ellen a 93. percben megpattanó lövésből szerzett gólon múlna...

halareaal 2009.11.25. 23:18:59

@Csöncsön: na igen, erről beszélek. az, hogy már szinte nemis elvárás a győzelem tőlük egy ciprusi csapat ellen, az katasztrófa. az pedig, hogy a Chelsea nem verte nagyon meg ezt a csapatot az semmit sem jelent, az már annál inkább h csak az Atletico ellen szereztek pontot. egyébként meg ponthogy nem biztosítottak be semmit, ahhoz nyerniük kellett volna. persze nem vszinű, hogy pontot szereznek az utsó meccsen a ciprusiak, de ettől még nem kevésbé szégyen az APOEL elleni 2 x.

Vul-Kahn 2009.11.25. 23:21:12

a B-csoportból matematikailag tényleg kieshet még a MU, ha a Wolle és a Mockba is nyer, akkor 3as holtverseny, ami azt jelenti, hogy a Besiktas elleni eredmények kiesnek, és a 3 csapat egymás közti gólaránya számít. A Besiktas viszont már semmiképp nem juthat tovább, mert rosszabb a Wolle elleni egymás ellenije.

halareaal 2009.11.25. 23:27:09

@Vul-Kahn: a CSZKA esik ki sztem, mert hiába nyer, rosszabb az összevetésben a MUnál és a Wolfsburgnál is. tehát nincs körbeverés, akkor meg mért számítana a gólarány?

Everred 2009.11.25. 23:27:23

@Woland: azért nem eshetünk ki, mert hármas holtverseny esetén (tehát ha a Wolfsburg nyerni tud az utolsó körben) a Wolfsburg-CSZKA-United minitabella végeredménye számítana, márpedig a United hét pontot szerzett ezen két csapat ellen, a CSZKA négyet, a Wolfsburg pedig max. hatot szerezhet, ha megveri a Unitedet.

Magyarul: ha a CSZKA nyer Isztambulban, a Manchester United csoportelső, akkor is, ha 23-0-ra kap ki Wolfsburgban. Ha meg nem nyer a CSZKA, akkor nincs miről beszélni, akkor csak az első hely a kérdés, 1-0-s, 2-1-es, ill. két- vagy többgólos Wolfsburg-siker esetén ők az elsők, más eredmény esetén a United.

Woland 2009.11.25. 23:27:46

@Csöncsön: azzal jutptt tovabb mar az elozo forduloban a ManU. szerintem siman hozzak amit kell Wolfsburgban is amugy, kikapni tuti nem fognak.

@Vul-Kahn: nem eshet ki a ManU. pontegyenloseg eseten a CSZKA harmadik. csupan egy-egy gol kellett volna toluk a nemetek es az angolok ellen is hogy ne igy legyen.

meg igy is marad rengeteg kerdes: csoportelsoseg, Wolfsburg vagy CSZKA megy tovabb a ManU mellett, kie lesz az Europa Ligas hely.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.25. 23:27:54

@halareaal:

Jelen pillanatban annyira mélyen van az Atlético, hogy kis eredményeknek is örülnie kell. Ha a ciprusi csapat nem győz a Stamford Bridge-en, akkor megvan az EL az Atletinek. Egyébként annyira azért nem gyenge a ciprusi bajnok, ahogy beállítod, tavaly például az Intertől is csentek el pontokat, sőt majdnem tovább is jutottak, ha nem is az Apoel, de az Omonia. Szóval idén még ez volt eddig az egyik legkevésbé katasztrofális eredménye az Atléticonak. A hazai 0-0 sokkal nagyobb szégyen volt.

horas 2009.11.25. 23:27:55

Az Inter-ből még talán annyit kinézek,hogy egy Sevilla talán az Arsenal és az MU dolgát valamennyire megnehezíti...De a Juve-ból még ennyit se...nagyon hasonló cipőben jár egyébiránt a két együttes...

Woland 2009.11.25. 23:31:10

@Everred: aha! koszi ezt nem tudtam!

calcio_di_rigore 2009.11.25. 23:31:22

@_benito: de most komolyan. tavaly meg tavalyelőtt egy gyengébb kerettel max. csalással tudtak minket 1 gólnál többel megverni. akkor legalább a stabilitás megvolt, össze volt rakva a csapat, persze a keret hiányosságai kijöttek. mindig mondtam hogy seggarc aki nem ismeri el CR munkáját. Erre Ciro elkezdi elölről, a játékosoknak meg fingjuk sincs hogy akkor most mit is kéne csinálni, a fél csapatnak elborul az agya. Ez nem építkezés, ez nem fejlődés, ez szopás, mert megint ott vagyunk mint amikor visszajöttünk, csak egy erősebb kerettel (bár azért Nocerino mellett nem csúsztatgattak volna ilyen szabadon).

Everred 2009.11.25. 23:33:07

@Everred: és, hogy érthető legyen, ez akkor is így lenne, ha a CSZKA ma 4-1-re nyert volna, mert hármas holtversenynél nem külön-külön számítanak a párharcok, hanem a három csapat egymás ellen szerzett pontjainak a száma dönt.

Vul-Kahn 2009.11.25. 23:37:09

@halareaal: @Woland: bocsi, igazatok van, én csak a gólaránnyal foglalkoztam, pedig pont az a lényeg, hogy az esik ki, aki a pontjai közül a legtöbbet a Besiktas ellen szerezte (tehát a Moszkva).

Orvenyhivo 2009.11.25. 23:38:50

@halareaal: Igazából az Atleticónak a bajnokságban kellene megszakadnia, minden mást feladva, talán jobb lett volna, ha direkt veszíteni futnak ki, csak semmi EL...

avenger13 2009.11.25. 23:40:34

@Lojzi_: a mainz mint vereség került elő. az meg külön szégyen, hogy pariban vagyunk velük. LOL (nem neked, hanem a csapatnak szól)!

Lahm nem az edzőt kritizálta, hanem az igazolásokat, azaz azokat akiket van gaal hozatott és küldött el. pranjic, braafheid, lucio, zé mind van gaal lelkén szárad. szerintem kicsit robben is. de ő pozitívum is lehetne, ha nem lennee sérült. szóval a kettő egy és ugyanaz.

Müller és Badstuber tényleg pozitív meglepetés de sajnos ezzel ki is fújt. 13 meccsen 21 pont az elérhető 39-ből. Ez orbitálisan nagy szégyen. Ha lenne egy normális csapat a ligában már 10-15 ponttal lenne előttünk, és akkor ki is rúgnák a hollandot. A keretünk meg nem annyira rossz. nem tökéletes, és szarul egészítjük ki ez tény. de normális alap keret az meg van. pláne ha kroost is sikerülne beépíteni. remélem menni fog. jövőre.

shinigami 2009.11.25. 23:41:36

mokas h a hetvegen a barcat 'feltettuk' a kiesestol most meg mar a mu-t
kb pont ugyanolyan alaptalanul...

halareaal 2009.11.25. 23:42:30

@Csöncsön: sztem meg nem szabadna, hogy a ciprusi bajnok komoly versenytársa legyen Agueroéknak. a hazai 0-0ra lehetett volna mondani, hogy egy peches, kicsúszott eredmény, de így már (főleg az Atleti eredményeit ismerve) akár az a sanda gyanúnk is támadhat, hogy egyszerűen képtelenek meverni az Apoelt. nem nagyon látom, mitől javulhatna fel az Atletico, nemtom ennek mi lehet az oka, de úgy érzem ha ez a keret a Villarrealhoz tartozna mondjuk, más vezetőséggel, edzővel, klasszisokkal jobbak lennének. és az Atleetico évek óta csinálja ezt, mindig nagyon erős kerettel. a védelemre sem lehet mindent ráfogni, főleg mivel erősítenek oda is folyamatosan.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.25. 23:46:14

@avenger13: lucio mondjuk biztos, h nem van gaal sara. el akart menni a brazil, nem lett volna értelme itt tartani.

a keret meg távol van attól, h taroljon bárhol, de amit most mutat, annál sokkal több van benne. nem tudom, h mit javítana most van gaal kirúgása, de ezt az eredménysort akkor is nehéz védeni, ha nekünk csak ribéryvel megy.

halihalo 2009.11.25. 23:47:32

@Csöncsön: Azért arra van esély, hogy a Arsenal és ManCity meccs után Ancelotti a fiatalokat küldi pályára. Akkor meg akármi is lehet.

drosiii 2009.11.25. 23:47:46

@Everred: @Csöncsön: @Woland: Köszönöm a válaszokat, megnyugodtam. Remélem te is csöncsön. :) Jó volt újra kommentelni.

Harald hardrode 2009.11.25. 23:49:12

@mocsing: nem tudom miért mindenki Schweinira pikkel, ugyanolyan szürke mint a többiek, néha jól teker el egy-egy szabadot/szögletet. Viszont 2kilométerrel többet futott, mint MVB. Igaz MVB ma szerintem jól játszott. Minden esetre ez az adat elég érdekes.
Amúgy meg, ha azt nézzük, még nem ég nagyon a ház, BL-ben tovább lehet menni, bajnokságban 6 pont hátárny ledolgozható. Ez még nem a gödör alja, remélem nem lefele vesszük innen az irányt.

drosiii 2009.11.25. 23:50:05

@shinigami: Miért olyan mókás? nem tudtam, hogy egymás elleni eredmény számít. Azt hittem gólarány. És ha az számítana, akkor miért lenne olyan elképzelhetetlen, hogy idegenben kikap a MU?

Vul-Kahn 2009.11.25. 23:52:23

Az mondjuk pech, hogy hiába veri meg a Wolfsburg a MU-t mondjuk 8cal, ha eközben a Moszkva is nyer, akkor nem a Wolle a csoportelső, hanem az angolok... :S

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.25. 23:52:40

@Harald hardrode: nem pikkelek rá jobban, mint a többiekre és csak azért érdekelt, mennyit futott, mert sztem kurva sokat melózott ma. és noha nem igazán ment neki se, nélküle tuti nem lett volna meg ez a meccs.

avenger13 2009.11.25. 23:57:44

@mocsing: rendben, luciot nem kenem rá többet. de abban egyetértünk, hogy rr nélkül is sokkal többet kéne, hogy tudjon ez a keret. ha meg ennél többre futná, akkor kb. vezetnénk simán a bajnokságot. Nem kapnánk ki a mainztól és nem lenne ez a marha sok döntetlen sem. Tehát a bundesligában igencsak elöl állnánk, rr nélkül is.

ZenZo 2009.11.26. 00:13:42

@Vul-Kahn: máramennyire pechnek lehet ezt nevezni. Persze minden csapatban benne van a teljes összeomlás (csakhogy ne menjünk messzire a ManUtól ott a Róma-kóla (héteggyes), de hogy a Wolves nyolccal verné a Manure-t, hát, ja, pech :)

Vul-Kahn 2009.11.26. 00:25:37

@ZenZo: a 8at nem azért írtam, mert komolyan gondolom, hanem azért, mert hiába lesz a Wolfsburg-MU 1más elleni összevetésben a Wolle a jobb (nyilván nem 9-2vel, de mondjuk 3-2vel), és egyenlő pontszámnál ez számít, márpedig az lesz, ha a németek nyernek, szóval mindezt anullálná egy moszkvai győzelem Isztambulban (pedig annak a VW-MU összevetéshez igazából semmi köze nincs). Ez így mindenképp pech.

rexford 2009.11.26. 00:25:39

@giacinto: A saját csapatod tegnapi "játékáról" mi a véleményed, ha már magadtól nem írtál semmit (ami végül is nem meglepő, mert máskor se nagyon szoktál)? És ha már szajkózod, hogy "nekünk az x is elég az utolsó meccsen", azt tudtad, hogy például 2-2-vel kiestek?

_benito · www.nst.blog.hu 2009.11.26. 00:26:41

@calcio_di_rigore: de most azzal véded be ranierit, hogy akkor kevésbé volt szar, vagy mi? nyilván van benne része ferrarának, de nem hiszem, hogy kifejezetten megtiltsa diegónak, hogy értelmes dolgokat csináljon a pályán.

ZenZo 2009.11.26. 00:32:58

@Vul-Kahn: értettem én, lehet, hogy kicsit több szmájlit kellett volna rakni a végére? Vagy másképp fogalmazni (asszem berúgtam :) , lehet ez a baj - már persze ami a komment közérthetőségét illeti, nekem annyira nem gáz, így már majdnem érdekes volt a meccsünk... :D )

Vul-Kahn 2009.11.26. 00:38:46

@ZenZo: Amúgy respect nektek, eddig simán ti vagytok idén a legjobb csapat Európában, ha most kéne odaadni vkinek a serleget, sztem minden normális ember nektek adná. És akkor végre Ballack is nyerne BL-t. Istenem, mennyire megérdemelné...

calcio_di_rigore 2009.11.26. 00:42:19

@_benito: mindig is bevédtem Ranierit ha arról volt szó, mert az alapokat ő rakta le, attól függetlenül hogy az i-re a pontot nyilvánvalóvá vált hogy nem ő fogja felrakni. Én csak annyit hiányolok, hogy még a tavalyi, tavalyelőtti pozítívumokat (motiváció, szervezettség) is kezdjük eldobni. Hogy ilyen szinten visszatámadjon minket egy Bordeaux, hogy aztán csak felbaszkodni tudjuk őket, ez egy vicc. Hogy kapunk 2 gólt pontrúgásból, miközben a franciák az összes góljukat így szerezték eddig is, egy vicc. Hogy nem ugrik fel fejelni 5 méterre a kaputól a kibaszott primadonnája, egy vicc. Ezek a bajaim nekem most, nem a vereség, mert az sokat nem oszt nem szoroz.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.26. 00:44:11

megint arról szól a sp?rs-ös nóta, h nem volt ellenfelünk... hát igen, de ne felejtsük el, h idáig is el kell jutni...

igen, az inter nagy falat lenne (mert olyan sok gólt lőnek az angoloknak). a celtic is így kezdődött...

Vul-Kahn 2009.11.26. 01:02:56

@Nerazzurri: tőled meg nekem nem kevés Bayern-gyalázó komment rémlik, ahhoz képest ez egy felettébb szimpatikus hozzászólás :)

ZenZo 2009.11.26. 01:10:05

@calcio_di_rigore: Ranieri már a Chelseaben is egy ilyen edző volt, egy szimpatikus olasz, aki nem idegbeteg a vonal mellett, hanem egy úr, de az látszott rajta, hogy - maradjunk a te megfogalmazásodnál - az i megvan neki, de a pontot ő maga sosem fogja felrakni. Van esze és szeme ehhez a játékhoz, de túl tutyimutyi ahhoz, hogy igazi karakter legyen belőle és a csapatából. Nem az a nyerő típus. Ennek néha eredményei majdnem ellentmondanak, de aztán mégsem. Nekem anno semmi bajom sem volt vele, de egy tény: Abra ide vagy oda, a duplázás, ami JM-mel megvolt, vele nem lett volna meg. Pedig az alapokat nálunk is ő ágyazta meg. A back-to-back játékoskeretét is lényegében ő hozta össze, JM nem sokat rakott hozzá. De Joséban akkor megvolt az, hogy bármit csinál, tesz, nyer. Ranieriben ez eddig még sosem volt meg.

Ferguson 2009.11.26. 01:10:20

Nem olvastam végig a hsz-eket, bocs érte, elsősorban az MU-sak érdekeltek persze. Emberek, a MU már az előző körben továbbment, miről beszélünk akkor?! Kiesésről aligha, max. a csoportelsőségről...

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.11.26. 01:14:51

sajnalom,h a szarmadrid pontot mentett cipruson

ZenZo 2009.11.26. 01:18:33

@Vul-Kahn: hehe, azért én ezt nem feltétlen látom így. Eleddig nehezen, nyögvenyelősen, kis mákkal elvertünk egy Portot itthon 1-0-ra, szintén 1 gólos szerény siker a rettenthetetlen APOEL ellen, aztán kiütöttünk egy nagyon gyér Atletit, akibe akkor csak az nem rúgott bele, aki nem akart, de a feltámadó Atletivel idegenben már csak X, most a Porto legyőzése szép, de a meggyőző játék valahol elveszt... Ballack inkább egy PL-t érdemelne meg, de azt nagyon :) A BL úgyis 50% tudás, meg 51% mák (a győzelemhez mint tudjuk ált. 101% kell, ami lehet bármi, egy vizes fűcsomó+elcsúszás kombó, vagy egy skandináv bíró, stb). A BL-ben én már csak akkor kezdek el reménykedni, ha a döntőben bárki ellen 3-0-ra megyünk a félidőben ;)

Számomra idén (is) a PL lenne a legfőbb cél, nagyon be kellene már húzni.

Vul-Kahn 2009.11.26. 01:24:47

@ZenZo: igazából a PL szerepléseteket is belevettem, amikor az előzőt írtam. Amúgy abban nagyonnagy igazságod van, hogy a BL megnyerése több mintt 50%-ban mák kérdése (én még az 51-et is keveslem, szerintem 60-70)

Woland 2009.11.26. 01:50:20

@imici77:

oszinten, nem a Sevilla es az Arse fogta ki a ketto leggyengebb csoportot? nem gondoltam hogy ez vita targya lenne.

az Inter meg szerintem igenis nehez meccsek ele allitana a gunarokat. legalabbis ne azt vard amit a Celtic, a Standard, az gorogok vagy az Alkmaar mutatott, ha esetleg osszesorsolnak veluk.

az hogy meg nem vertetek eros ellenfelet a PL-ben is igaz.: ) eddig a jelenlegi top10 elleni meccseken csak a Modric/Defoe/Lennon nelkuli Tottenham-et vertetek ha jol emlekszem. (ami kabe egy Torres/Gerrard/Benayoun nelkuli Pool-hoz hasonloan gyenge. : )

ha a Chelsea-t kifektetitek az Emirates-ben akkor termeszetesen leveszem az osszes kalapomat. es en leszek az elso aki kelletlenul bekommenteli hogy az Arse-nak realis eselye van a bajnoki cimre. : )

kisbukti 2009.11.26. 01:56:11

@calcio_di_rigore: Nyugi. Télen jön Hamsik és Rossi

ZenZo 2009.11.26. 02:10:01

@Woland: "...ha a Chelsea-t kifektetitek az Emirates-ben akkor termeszetesen leveszem az osszes kalapomat..."

Pedig attól a meccstől tartok nagyon. Bár már keringenek olyan infók, hogy Lampard is játszhat, de könyörgöm, combizom szakadás, az még ilyen profi dokik mellett is simán három hét, fölösleges egy 60%-os Lamparddal játszani szerintem. Drogbán ma is látszott, hogy még ő is messze nem 100%-os, de vasárnapra talán. AC sem lesz, ami bíztató, hogy Cech nagyszerű formában van, meg a védelem is sokkal kevésbé megingatható, mint az első fordulókban, ellenben az ágyús védők előszeretettel fejelnek gólokat, mi pedig előszeretettel szedünk be gólokat fejjel... Szóval sokkalta nyugodtabb lennék, ha akár Gallas, akár Vermaalen helyett a drága jó Senderos játszana, de ha tényleg komolyan gondoljuk a bajnokságot, legalább egy x-et hoznunk kell. Nagy kérdőjel, hogy Essien képes lesz-e végigjátszani a meccset, mert a bolond megsérült a Wolves ellen egy lövés közben, ezért kezdett ma is padon. Ha fel tudunk állni az Essien-Mikel-Ballack-JC középpályával és a Drogba-Anelka csatársorral, szerintem nem szabad, hogy gondot jelentsen a meccs. Jelenleg parázs meccsre és 1-2-es eredményre számítok, és ezúton is nagyon kíváncsian fogom figyelni Song játékát :)

Woland 2009.11.26. 05:05:16

@ZenZo:

nocsak, Essien seruleserol most hallok eloszor, o nagy ervagas lenne valoban. Ashley Cole es Bosingwa miatt nem aggodok, Ivanovics es Zsirkov is nagyon jo.

Joe Cole pedig az egyik kedvenc angol jatekosom - az egyik, ha nem a legtechnikasabb brit. Mikel vagy Ballack helyen pedig szivesebben latnam Decot Lampard tavolleteben. (bazmeg mennyi lehetoseg... ezt nevezem keretnek.)

en sem azt mondtam amugy hogy eselytelen az Arse. vegulis a Wigan es a Villa is verte mar a Chelsea-t iden. es a ManU ellen nagyon is jol muzsikaltak a gunarok. benne van a hazai siker, de ez lenne az elso jelentekeny skalpjuk iden a PL-ben. (sajna a Tottenham leverese abban a szituacioban nem szamitott nagy fegyvertenynek. a harom kisember nelkul kurvara atlagosak vagyunk.)

ha nyer az Arse akkor szamolni kell veluk legalabb egy par honapig meg, talan vegig. ha kikapnak akkor valszeg eddig tartottak a bajnoki remenyek. ha iksz akkor sok tanulsag nincs.

Woland 2009.11.26. 05:57:53

no ez is erdekes:

a ManU legelso otthoni veresege barmelyik nemzetkozi kupaban 1996-ban szuletett. es ki volt az elkoveto? a Beşiktaş egyik varosi rivalisa a Fenerbahçe!!! na es ki vedte a Fener kapujat? a legendas Rüştü Reçber, aki tegnap a Beşiktaş kapujaban allt! nem semmi, nem? : )

persze akkor rossz passzban volt a ManU - a PL-ben a Newcastle 5-0-ra, a Southampton pedig 6-3-ra alazta oket napokkal a Fener gyozelme elott.

shinigami 2009.11.26. 06:20:26

@drosiii:
ne vedd magadra a dolgot, kezdjuk itt
szted a MU nem kuldte volna ki a legjobb csapatat ha szamitott volna? vagy ha szamitana nem menne ki es probalna szettepni a wolfsburgot?
de.
szted nem volt vilagos h a barca jobb csapat mint a dinamo vagy mint az inter es ha kell akar a cserejatekosok is izzadnak vert a tovabbjutasert?
de.

raadasul mind2 csapatnak a sajat kezeben volt/van a sajat sorsa, en mint real drukker a hazamat is felraktam volna arra h a barca tovabbmegy... es sztem kb minden normalis ember, a mu kiesesenek lehetosege pedig kb onmagaban vicc (szamomra)

nyilvan akkor se sirnek ha mind2 csapat kiesne...

sporttárs 2009.11.26. 08:25:46

Hát, elnézve a konkurenciát, remélem csaka döntőben jön össze a Chelsea meg a Barcelona, amúgy is pikáns lenne. :))

Asszem, tartozom Csöcsönnek egy beimeréssel: ezekhez az olaszokhoz képest a spanyolok tényleg jók. :))) De azért azt nem tartom jogosnak, hogy mindenki a Juve miatt kaparja magát, és szó se esik róla, hogy a Bordeaux egyébként kiváló csapat. Nem a torinóiak mentségére, mert ők ettől függetlenül szarok.
De a franciák előtt kalapot le.

bidzsibj 2009.11.26. 08:54:10

Sziasztok!
A MU a fiatalokat jatszatta azert mert hosszu a bajnoksag, a kupa, a ligakupa. A Bl csak jovore folytatodik. Az ev vegere kell pihentetni a jatekosokat mert nalunk nicsen szunet. Minden hosszu sorozat megszakad egyszer. Jovore a BL-ben megint jok leszunk egy ideig. Szerintem dontoig nem jutunk. A Chelsea nagyon jo most. Remelem jovore mar nem lesznek ilyen jok. Ha gyengulnek es faradnak van eselyunk a dontoig menni.

Mr.AT 2009.11.26. 11:23:04

@kisbukti: Az b*szna be, ha jönne Hamsik meg Rossi. Hamsik kinek a helyén játszana, és mit? Rossi meg hangyányit túlhype-olt a szememben, kb. a padra is nehezen férne fel.

Tika_ 2009.11.26. 11:29:58

@ZenZo: q nem bírom Terryt, de ez marha jó volt (B) :))

@chisslord: "igen erőssen kétlem, hogy ez a Juve megverné a bayernt"
alapban talán igazad lehetne - na de _ezt_ a Bayernt?...

@Radio Free Aberrania: ezt meg megjegyzem (B) :))

giacinto 2009.11.26. 11:32:58

@rexford: Az Inter teljesítménye már ki lett tárgyalva a főokosok által, felesleges bármit is hozzátenni.

Nem fogunk 2 gólt kapni.

rexford 2009.11.26. 11:50:15

@Mr.AT: Hájp id, hájp oda, a Juve mostani formája alapján kb. 2-3 olyan ember van, akinek a helyén ne játszhatna egy átlagosnál valamivel jobb játékos. Hamsik a 3-1-es, vagy Rossi a 2 csatáros támadósorba simán beférne. Arról nem is beszélve, hogy a 7 kifejezetten támadó játékosból 4 harminc év feletti, de Amauri is 30 lesz jövőre.

Mr.AT 2009.11.26. 11:56:53

@rexford: Ezzel se értek egyet. Szélsőhátvédek terén van hova javulnak, agree, és az is gáz, hogy Amaurinak nincs érdemi cseréje. (S ezen nem azt értem, hogy Iaquinta és Trez most sérült, hanem azt, hogy egyik sem tudja úgy megtartani a labdát, aztán elindulni vele, mint a brazil-olasz.)
Minden meccsen nyilván ő sem tud varázsolni, ha kicsit szürkébb, mint pl. tegnap, akkor nincs változtatási lehetőség.

Továbbá egy normális támadó középpályás sem árt, ha a Camo-Gio-Diego hármasból valaki megsérül, akkor ne csak ADP maradjon alternatívaként. De az, hogy "2-3 olyan ember van, akinek a helyén ne játszhatna egy átlagosnál valamivel jobb játékos", ez szimplán túlzás. Buffon, Chiellini, Felipe Melo, Sissoko, de Diego és Amauri is a legjobbak között van a posztján.

Nincs tragédia a csapattal. Lesz ez még jobb is, nem kell aggódni.

rexford 2009.11.26. 12:12:08

@Mr.AT: A mostani forma alapján, mondom. Hosszabb távon meg legyen neked igazad, legyen jobb a csapat, mi mást kívánhatnék.
Amauri milyen mérce szerint van a világ legjobbjai között? A mutatói alapján semmiképp, olyan sok előkészítésére sem emlékszem. Küzd, hajt, igazgatja a frizijét becsülettel, de ez azért kevés, lássuk be. Tavaly ősszel volt egy jó időszaka, ez tény, de hát hol van mondjuk Drogbához képest?

divatdrukker 2009.11.26. 13:09:02

a mutatott teljesítménye alapján sem Melo, sem Amauri nincs a legjobbak közt a posztján - sőt, idén elég gyakran lógnak ki lefelé még a Juventusból is. más kérdés, hogy az általános megítélésük (FM-es nyelven reputációjuk) nagy jó.

horas 2009.11.26. 14:06:42

@Mr.AT: @rexford: Hát én azért,aggódnék ha Juve-s lennék megmondom öszintén,a két csapat közül a Bordeaux jutott tovább a meccs elött és nem ez látszott a pályán.Az Inter is rettenetesen leégett,de azért a Barca mégis csak a címvédő,(és most alapvetően is kiemelkedik a mezőnyből),a Bordeaux pedig csak a sokszor lesajnált Ligue 1 bajnoka...
Mindkét csapatnak a játék kombínatív oldalában és szervezettséget illető részében rengeteget kell fejlődnie.

horas 2009.11.26. 14:10:23

@horas: Meg még annyit ehhez a részhez,hogy nagyon megy ez a "ennyi idő kell annyi idő kell még".Guardiola ugyanakkor jött mint Mourinho.
És Ferrara-val is hasonló a helyzet ő is az utánpótlásból jött és vele együtt sok újjátékos,szal lassanként nem lesz ildomos erre hivatkozni,bár hozzá teszem a Juve-nál ez mintha annyira nem lett volna téma...

ZenZo 2009.11.26. 16:47:36

@Woland: Essien sérülése nem komoly, a hétvégén a Wolves ellen sérült meg picit, mikor az utolsó percekben már mindenki tömte labdával, hogy meglegyen a mesterhármas, s az utolsó lövése nagyon lecsúszott, abban húzta meg magát.

Az arsenal ellen pedig nagy valószínűséggel ugyanúgy állunk ki, mint tegnap a Porto ellen: Cech, Ivanovic, Carvalho, Terry, Zhirkov, Mikel, Ballack, Malouda, Deco, Anelka, Drogba.

Talán Deco helyén JC, de egyik sincs nagy formában épp, előbbi a Atleti ellen, utóbbi meg a Blackburn ellen játszott használhatót. És persze ha 100%-os, akkor Mikel helyett Essien. Bár elképzelhető a Mikel, Essien, Malouda, Deco/JC is, a Wolves ellen nagyon jó volt, de hát mégiscsak az Arsenal jön... meglátjuk.

nils_h 2009.11.27. 12:19:44

@Woland: Joe Cole nekem is az egyik kedvencem, és ez a Chelsea keret tényleg igen erős. Az Arsenal bár hozza a meccseket és eddig a felszínhez közel tudott maradni, mégsem érzem annyira masszívnak, hogy be tudja húzni ezt a hétvégi rangadót. Nagyon jó napot kell kifognia több kulcsjátékosnak is (Fabregas, Arshavin, Vermalen, Gallas, Song), hogy meg lehessen nyerni a meccset, de sajna egy nagyobbfajta verés sem lehetetlen.

ZenZo 2009.11.27. 15:13:52

@nils_h: talán én is így gondolnám, ha nem láttam volna a ManU elleni meccsünket. Az a United-et simán, gólokkal verni kellett volna (a védősorban nem volt alapember, csak Evra, stb), mégis töketlenkedtünk, féltünk, biztonsági játék, s bár szerintem megérdemelten győztünk, ha nem 1-0 hanem 0-1 az eredmény, akkor sem szólhatunk semmit. Az Arsenal meccsben persze inkább benne van egy sokgólos meccs, de az inkább egy adok-kapok, mint sima győzelem.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.28. 10:46:23

ha vki ezt a posztot olvasgatná az angol beharangozó előtt...

Official Club statement - Robin van Persie
Dutch striker now expected to be out for 'four to five months'

_benito · www.nst.blog.hu 2009.11.28. 10:59:27

@imici77: giorgio biztosan küld bonbont az üveglábúnak. :)

megnéztem újra a faultot, igazából tényleg elérte a labdát is, de valóban nem volt szép. sajnálom, utálok ilyet olvasni. jobbulást neki.
süti beállítások módosítása