1984 májusában a FIFA úgy döntött, az 1990-es világbajnokságot Olaszország rendezheti (Szovjetunió meg nem), és ezzel a második ország lett, amely kétszer adhatott otthont a világ legnagyobb sporteseményének. A világbajnokság szokás szerint rengeteg érdekességet hozott, és hiába volt a legalacsonyabb gólátlagot hozó torna, olyan események tették az egyik legérdekesebb szeánsszá, mint a torna előtt a válogatottban gól nélkül álló Salvatore Schillaci gólkirályi címe, az emlékezetes Völler-Rijkaard csulapárbaj, az írek győzelem nélküli negyeddöntője, Roger Milla tébolyító hastánca a szögletzászlónál, és a góljaival első afrikaiként negyeddöntőbe jutó Kamerun csodálatos menetelése. A 24 csapat 14 helyszínen lőtt mindössze 115 góljának, de még inkább 16 piros lapjának a Rádió Q-val indított közös sorozatunk újabb epizódjában igyekszünk méltó emléket állítani.

Olaszország 1934 után másodszor sem sajnált mélyen a zsebébe nyúlni, amikor az ország kedvenc sportjának nagy eseményéről volt szó: 10 stadiont újítottak fel teljesen, két újat építettek, amelyek közül a torinói delle Alpival az öregecske, de mostanra újjáépített Stadio Comunalét váltották fel, Bariban pedig egy igazi remekmű épült: a San Nicola virágot formázó karéja egy évvel később nem véletlenül volt a BEK-döntő színhelye is.

Selejtezők

116 ország indult harcba a 22 vb-helyért (a rendező jogán Olaszország, a címvédőjén Argentína automatice ott volt) a selejtezőkben, amelyeket Trinidad és Tobago nyitott, és zárt le 22 hónappal később. Mexikót a FIFA kizárta, mert egy utánpótlástornán ügyeskedni próbált egy játékos korával, Chile pedig elindult ugyan, de menet közben diszkvalifikálták őket (és 94-ben sem indulhattak), miután a Brazília elleni meccsen Roberto Rojas eljátszotta a nagyhalált egy petárdatalálat után.

A CONCACAF-ból Costa Rica (Bora Milutinovics bontogatta szárnyait éppen), és a 40 év után visszatérő Egyesült Államok jutott ki, Ázsiából Dél-Korea és az Egyesült Arab Emirátusok, Dél-Amerikából Uruguay és Brazília mellett az óceániai selejtezőt megnyerő Izraelt (bizonyám!) kiütő Kolumbia jutott ki. Afrikából 1934 után először Egyiptom, és a már 82-ben szelídíthetetlennek tűnő Kamerun ért oda.

A 7 európai csoport első két helyezettje jutott ki egy kivétellel, a leggyengébb csoportmásodik szomorú posztja Dániáé lett, akik viszont két évvel később Eb-arannyal kárpótolták magukat. A kevés meglepetés közül ki kell emelni a franciák kiesését, aki egy ciprusi ikszért fizettek meg durván, helyettük a skótok csatlakoztak a csoport simán behúzó jugókhoz, akikről muszáj később külön is megemlékeznünk egy mondat erejéig. Akkor még azért komoly meglepetés volt, hogy Magyarország sem lehetett ott.

Magyar szereplés

A 86-os armagedon után Bicskei Bertalan próbált úrrá lenni a helyzeten, és csapatot építeni a Mexikóban megsemmisült alapokból, de csúfos kudarcot vallott. A csúfos szó nem túlzás, hiszen egy ország jegyezte meg a dallamos nevű Carmel Busuttil nevét a selejtezők végére: a máltai oda-vissza betalált, Máltán mindjárt kétszer is, és mindkét meccs döntetlennel zárult. A spanyoloktól és az írektől 1-1 pontot sikerült elvennünk, idegenben mindkettő oktatott (4-0, 2-0), az Észak-Írország elleni négy pont nem számított semmit. A mexikói pofonból nem sikerült gyorsan felállnunk, sőt, nagyobb zuhanásba kezdtünk, mint Ronaldinho, és már ekkor látszott, hogy komoly bajok vannak.

Csoportkör

A csoportokban óriási meglepetések nem történtek, de azért a vb-újonc Costa Rica brazilok mögötti, a svédek és a skótok kárára kiharcolt továbbjutása mindenképpen említést érdemel. Az egyenes kieséses körbe jutott Kamerun, és a Jackie Charlton vezette írek is, és a lebonyolítás miatt az egész jó csapattal érkező belgák továbbjutása sem mondható meglepetésnek.

Roger Milla vezérletével (az ekkor már 38 éves sztár beválogatását komoly viharok előzték meg) Kamerun 9 emberrel is megőrizte szűk előnyét Argentína ellen, de Milla még nem végzett: Románia elleni duplájával továbblőtte csapatát. Még az is belefért, hogy az utolsó körben a szovjetek csúnyán megrakják őket (4-0), a győztes kiesett, az oroszlánok továbbmentek. A románok mellett az egyik legjobb csoportharmadikként Argentína is továbbvergődött. A holland-angol-ír trojka tagjai egyszer sem lőttek egy gólnál többet, és a 16 közé jutott a szomszéd hármasa, Kolumbia, Jugoszlávia és az NSZK is (utóbbi két csoport tagjai Egyiptomot, illetve az Emirátusokat bombázták le nagy kegyetlenséggel). A házigazda olaszok takarékoskodtak, szűk győzelmekkel, de 100 százalékos mérleggel mentek tovább, mellettük a csehek jutottak be, az amerikaiak meg 40 év után ott voltak ugyan a vb-n, de három gyufával mehettek haza. Az E csoportból a spanyolok, a belgák és Uruguay ment a legjobb 16 közé, Dél-Korea meg haza.

Csoportelsők: Olaszország, Kamerun, Brazília, NSZK, Spanyolország, Anglia

Másodikak: Csehszlovákia, Románia, Costa Rica, Jugoszlávia, Belgium, Írország,

3. helyen továbbjutók: Argentína, Kolumbia, Hollandia, Uruguay
3. helyen kiesők: Ausztria Skócia

Nyolcaddöntők:

Már a 16 között olyan párosítások jöttek létre, hogy Sepp Blatter szívszélhűdést kapott volna tőlük. Argentína-Brazília és Olaszország-Uruguay (mind korábbi bajnokok) mellett a 74-es döntő visszavágóján összecsapott NSZK és Hollandia is. Argentínát nem hagyta el a szerencséje, Goycochea bravúrjaival, és egy zseniális Maradona-szlalom után beütött Caniggia góllal kiverték a számtalan helyzetet elpuskázó brazilokat. Az olaszok a vb előtt válogatott gól nélkül álló Toto Schilacci-találattal kiverték az urukat, majd a hollandok és a németek bonyolódtak némi testnedvcserével súlyosbított adok-kapokba. Klinsmann és Brehme góljaival megérdemelten nyertek a németek, R. Koeman büntetőjével csak a végén jöttek közelebb a hollandok.

A masszív jugók a spanyolokat verték ki Pikszi Sztojkovics duplájával, a csehek pedig Costa Ricát intézték el a góljai mellett csodálatos hajkoronájáról is elhíresült Tomas Skuhravy triplájával. (Azt tudjátok, hogy csehül is Bundesligának hívják ezt a fajta hajat?) Az angolokat 119 percig legyezgette a kiesés szele Belgium szertefocizta az akkoriban _benito által is támogatott Lineker-bandát, David Platt aztán a ráadás utolsó percében Angliát lőtte a 8 közé. Írország azt az egyedülálló bravúrt tudhatta a magáénak a Romániával lejátszott nyolcaddöntő után, hogy úgy jutott a negyeddöntőbe a világbajnokságon, hogy nem nyerte meg egyetlen meccsét sem. Ma azt mondanánk rá, célfoci. Kamerun lett az első afrikai a legjobb 8 között, miután Milla újabb meggyőző performansza után kiverték Kolumbiát, köztük a youtube-iskola első osztályában is kötelező Higuita-alázással.

Nyolcaddöntők: Kamerun-Kolumbia 2-1 (hosszabbításban), Csehszlovákia-Costa Rica 4-1, Argentína-Brazília 1-0, NSZK-Hollandia 2-1, Írország-Románia 0-0 (büntetőkkel 5-4), Olaszország-Uruguay 2-0, Spanyolország-Uruguay 1-2 (hosszabbításban), Anglia-Belgium 1-0 (hosszabbításban)

Negyeddöntők:

Kamerun óriási meccset játszott Angliával. Platt vezetést szerzett az angoloknak, de Milla beállítása után az afrikaiak fordítottak, és 8 percre voltak az elődöntőtől, amikor Lineker büntetőjével egyenlített Anglia, majd a hosszabbításban újra a világ legelegánsabb csatára lépett színre, és második 11-esével 1966 után újra elődöntőbe lőtte csapatát. Az olaszok Schilacci góljával véget vetettek az írek csodaszép olaszos menetelésének (aki szerint mégis inkább csodaszép, annak kötelező), a németek pedig Interista triójuk (Klinsi, Loddar és Brehme) szinte hazai pályán játszhattak a San Siróban, és gyenge meccsen Matthaeus büntetőjével kiverték a cseheket. Argentínánk még mindig adott a gép, mert hiába kerültek emberelőnybe fél óra után, büntetőkig masszírozták egymást a jugókkal, de a Pumpido lábtörése miatt beugró Goycochea újra hőssé lépett elő: Maradona kihagyott büntetője után úgy nézett ki, harangoztak az argentinoknak, de a kapus a két utolsó jugó büntető kivédésével kiejtette a vb egyik legjobb csapatát.

Jugoszláviának már csak azért is óriási ökörség volt polgárháborúnak induló öldöklésbe fognia, mert csodálatos csapatuk volt, amely hosszú évekig uralkodhatott volna. Egy csapatban látni Sukert, Boksicot, Proszineckit és Jarnit Szavicseviccsel, Pikszi Sztojkoviccsal és Kataneccel… futballmámor, nincs rá jobb szó. A következő Eb-ről már kizárták őket, és bár külön-külön is erősek voltak, elvették a semleges szurkolóktól a lehetőséget, hogy hosszú ideig gyönyörködjenek bennük. Abcúg!

Negyeddöntők: Argentína-Jugoszlávia 0-0 (büntetőkkel 3-2), Olaszország-Írország 1-0, NSZK-Csehszlovákia 1-0, Anglia-Kamerun 3-2 (hosszabbításban)

Elődöntők:

Annál jobban nem zavarhatták volna össze a nápolyi San Paolóba bezsúfolódó 55 205 szurkolót, mint hogy Maradona ellen kelljen szurkolniuk a világbajnokság elődöntőjében. Az olaszok Schillaci góljával már a meccs elején megszerezték a vezetést, de Caniggia a második játékrészben válaszolt, az argentinoknak újra büntetőket kellett rúgniuk, de ezen a vb-n nagyon adott nekik a gép: tőlük senki nem hibázott, a két utolsó olasz rúgó viszont kihagyta a 11-est, így Argentína jutott a döntőbe. A  másik elődöntőben is büntetők döntöttek, de az NSZK-Anglia meccsről valószínűleg mindenkinek a zokogó Paul Gascoigne jut eszébe, aki megkapta az eltiltást jelentő sárgáját, így akkor sem játszhatott volna a döntőben, ha bejutnak. Nem jutottak be, Brehme mázlis góljára Linekker válaszolt, majd a büntetőpárbajban Psycho szolgált rá vezetéknevére, Pearce után Waddle is kihagyta, a németek masíroztak a fináléba

Elődöntők: NSZK-Anglia 1-1 (büntetőkkel 4-3), Argentína-Olaszország 1-1 (büntetőkkel 4-3)

Az érmekért

A kisdöntőben Olaszország Bariban 2-1-re legyőzte Angliát a csalódottak meccsén. Az angolok elhitték, hogy most talán újra, és vitathatatlanul odaérhetnek, az olaszoknak pedig hazai pályán nem is lehetett más a céljuk, mint a győzelem. Ezek az érzések rányomták a bélyegüket a meccsre, lényeges momentum volt ugyanakkor Schillaci 6. gólja, amivel rávert egyet Skuhravyra, és így egyedül lehetett a világbajnokságok történetének egyik legfurcsább gólkirálya (róla később), és amolyan szépségtapaszként a legjobb játékosa is lett, Shilton meg visszavonult jól.

A futballtörténelem legrosszabb döntője mindent ígért, csak látványos játékot nem, mégis hozott egy csomó elsőzést. Pedro Monzon a döntők történetének első kiállított játékosa lett, a faultot elszenvedő Klinsmann pedig még hazájában is megkapta a Schwalbe (fecske) becenevet a fetrengéséért. Az argentinoknál ott volt ugyan Maradona, de az eltiltott Caniggia nem játszhatott (a történelem első vb-döntős csapata lettek, amely gól nélkül tudta le a finálét), ráadásul Dezotti kiállítása miatt a gauchók 9 emberrel zárták a meccset, amelyet végül Andy Brehme büntetőjével az NSZK nyert meg. A győzelem azt jelentette, hogy a németek több szempontból is a világ tetejére ülhettek: a futball-vb-k legeredményesebb országa lettek 3 arannyal és 3 ezüsttel (azóta Brazília előzött), Beckenbauer pedig Zagallo mellett a második lett, aki játékosként és edzőként is világbajnoki címet szerzett.

Az olasz világbajnokság sok szempontból csalódást okozott, hiszen sok csapat a biztonságra törekedve játszott a tornán, ezért nem volt meglepetés, hogy a legalacsonyabb gólátlagot sikerült összehozniuk (a döntőig mákoló Argentína 5 gólt lőtt a tornán). A védekezéssel együtt járnak a faultok, ezen a vb-n volt a legtöbb piros lap (16), talán nem véletlen, hogy mindenki igyekszik inkább a szép dolgokra emlékezni, és mivel ebből nem volt sok, Roger Millát kellene a vb-arcának választanunk. Mégsem tehetjük.

A világbajnokság arca: Salvatore Totó Schillaci

Egyrészt azért nem, mert a gólkirály (aranycipő) és a legjobb játékos (aranylabda) birtokosát nem sérthetjük meg ennyire, másrészt Salvatore Toto Schillaci kunsztja közel utolérhetetlen. Notti Magiche di Totò Schillaci, azaz hősünk Mágikus éjszakái – kiváló pornófilm-cím is lehetne – nem véletlen, hiszen a vb olasz hőse se gyors, se ügyes, se szép, se semmilyen nem volt, ezen a világbajnokságon mégis minden róla szólt, pedig egy bizonyos Roberto Baggio, és egy Gianluca Vialli is szolgálatot teljesített az olasz csatársorban. Schillaci tulajdonképpen egy korai kiadású Pippo volt, a tornán szerzett 6 góljából négyet is 10 méteren belülről szerzett (volt egy büntető is köztük). A Juventus, később az Inter játékosaként közepes góltermést tudott felmutatni, de az olasz válogatottban messze a bajnoki átlaga felett termelt. Ha létezik a formaidőzítésnek csúcsfigurája, az egészen biztosan Totó, hiszen a világbajnokság előtt mindössze egyetlen válogatottsággal lett hős, égszínkék mezben szerzett hét góljából hatot a Mundialén gyötört be. A torna után még néhányszor behívták a válogatottba, de egyre ritkábban, el is igazolt Japánba, hogy a Jubilo Iwatában mutassa meg, igazából hol van az ő helye: 78 meccsen 56 gólt vágott a J-League-ben.