Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

PL 13. - Rangadó a lóméhlepény jegyében

2009.11.21. 13:20 Alapvonalszippantó Hapci Benő

A vb-selejtezős mellékvágány után újra robog a PL-expressz; ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál meg. Engem személy szerint lázas betegen talált, így aztán különösen jól estek azok a levelek, amelyek segítséget ajánlottak a válságkezelésben; mondhatni, létrát lógattak le nekünk az angol gödörbe.

Ezúttal Viszlát kolléga segítségével lépünk egy grádicsot felfelé, de előbb feltétlen el kell merülnünk a válogatott szünet slágertémája, a lóméhlepény rejtelmeibe. Ne habozz, lapozz!   
 
 

Mint arra már korábban is utaltunk, futball-témájú háromkívánságunkban biztosan előkelő helyen szerepelne az, hogy szabad bejárásunk legyen a topklubok öltözőibe (és nem, nem azért, mert valami ilyesmire számítanánk). Az elmúlt két hétben viszont ez a vágyunk szinte az elviselhetetlenségig fokozódott. Igen sokat hajlandó lettem volna fizetni azért, hogy szem- és fültanúja legyek annak, amint Rafa Benítez a következőkkel fordul játékosaihoz:

"Albert, Joszi; az a helyzet, hogy el kellene mennetek Szerbiába, hogy ott egy nő lóméhlepénnyel kezelje a sérüléseteket."

Bár némiképp ódzkodunk attól, hogy mélyebben belerágjuk magunkat ebbe a lepényesdibe, szemfüles fotóriporterünket azért megkértük arra, készítsen egy portrét erről a titokzatos asszonyról. Kollégánk túlteljesítette feladatát, nem csak Kovacevic doktornőt, de magát a kezelést is sikerült lencsevégre kapnia:

   

Ha elfogadjuk azt a hipotézist, hogy az alternatív gyógyászat felé gyakorta a reményvesztettség és a kilátástalanság tereli a betegeket, és ha rápillantunk erre a Viszlát kolléga által vadászott táblázatra, cseppet sem csodálkozhatunk azon, hogy (az űttörő van Persie után) épp a forduló rangadójának két résztvevője harapott rá leginkább a lepényre. 

Ezzel viszont rá is kanyarodtunk voltaképpeni témánkra, az esélylatolgatásra. Ez alkalommal fordult a kocka, kicserélődtek a szerepek: Viszlát kommentelő ugyanis - vergődésünket látva - egy komplett kis beharangozóval lepett meg minket, amit köszönettel elfogadtunk. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a tippversenyben ezúttal ő a kihívónk - bármilyen bundára utalgató megjegyzést természetesen előre visszautasítanék.

Át is adnám akkor  a mikrofont:

 

Rögtön a szombati ebéd után a forduló  legnagyobb attrakciójával kezdünk. Rengeteg a kérdés a két csapat háza táján, igazából nehéz is lenne eldönteni, melyikük van nagyobb kakiban. Ha a Liverpool eddigi formáját nézzük, gond nélkül behúzzák ezt a meccset, hogy aztán a jövő héten bebukjanak egy simának tűnő meccset.  A Citeh pedig sikeresen elérte, hogy egy veretlenségi sorozat a mennyország helyett mélységes frusztrációba taszítsa őket, képesek egy meccsen belül is Balatont megszégyenítő hullámzást produkálni. Kemény meccsre számítunk, de végül egyik csapat sem örülhet igazán: 

Manchester City – Liverpool  2-2  Liverpool - Man City 2-2 
 

A Fulham-nek pont az ilyen meccseket kell biztosan hozni ha az EL helyek közelében akarnak maradni, de a Birmingham valószínűleg vérszemet kapott a múlt heti bravúrtól és nem adják majd könnyen a bőrüket. Szerencsétlenségükre azonban két ír válogatott is játszik Geráéknál: 

Birmingham – Fulham 1-3 
 

A Burnley hihetetlen idényt produkál hazai környezetben, csak a jelenlegi első három helyezett rendelkezik jobb egyenleggel náluk. A Villa szokás szerint totálisan kiszámíthatatlan, így a Bolton-alázás nem jelent semmit, bár valószínűleg a Burnley nem tudja megismételni a City elleni kezdést: 

Burnley – Aston Villa 1-2 
 

Talán a forduló legunalmasabb legsimább meccse, annak ellenére, hogy a Kékeknél sok a hiányzó. Drogba és Lampard nagy, Ballack és Deco kevésbé nagy érvágás lenne, ha nem az egyébként igen szimpatikus Wolves-ra várna a feladat. Azért bízunk a meglepetésben, Doyle csakazértis vágni fog egyet, így a vége: 

Chelsea – Wolves 4-1 
 

Phil Brown a klub történetében először vezette az első osztályba a csapatot, mégis rezgett már a léc a Stoke elleni meccs előtt. Ha a Kalapácsosokat is sikerül legyűrni, egy ideig nyugta lesz, de a másik oldalon is egyre többet hallani Zola menesztéséről, ami nem is csoda ha a csapat a 18. helyen tanyázik. Félig-meddig kiesési rangadó, ahol végül a tigris diadalmaskodik: 

Hull City – West Ham 1-0 
 

Úgy tűnik, idén a Sunderland rendre borsot tör a Big Four orra alá és ez a sorozat folytatódhat az Arsenal ellen is. Otthon meglehetősen gólerősek, de számukra az igazi reményt Silvestre jelenléte nyújthatja. A remek formában lévő RvP komoly veszteség Ágyús oldalon és a visszatérő Walcott-nak Fülöppel kell megküzdenie, ami reméljük nem lesz egyszerű feladat, bár egy CS azért nagyon meglepő lenne: 

Sunderland – Arsenal 2-2 
 

Ez a United még mindig nem az a United. Hiába a lehengerlő középpálya, ha a tizenhatosnál véget ér a tudomány, ezért mint egy falat kenyérre, annyira szükség lenne már egy magabiztos győzelemre, ha komolyan gondolják, hogy labdába akarnak rúgni az Arsenal és a Chelsea mellett. Vidic visszatértével a védelemmel most sem lesz gond, de az Everton nem a legkellemesebb ellenfél, Nani viszont pontosan az ilyen meccseken szokta meghúzni befelé és kilőni a felsőt: 

Manchester United – Everton 3-0 
 

Na ez az a meccs amit biztosan nem fogok megnézni. Az egy pont egyik oldalnak sem elég ha nem akarnak kieső helyre visszaesni. Nagy csata és szar meccs várható: 

Bolton – Blackburn 1-2 
 

Annál inkább érdekes lehet viszont a White Hart Lane-i ütközet, attól függően, hogy a Wigan éppen melyik formáját húzza elő a kalapból, tekintve, hogy az utóbbi 6 meccsen sikerült két győzelmet, két döntetlent és két vereséget összehozniuk. Csak a legbátrabbak tegyenek pénzt a végeredményre (Lennon visszatérése azért kicsit javít az esélyeken): 

Tottenham – Wigan 3-1 
 

Valószínűleg a záró mérkőzésen sem fogunk a gatyánkba csinálni az izgalomtól, a Stoke nagyon masszív, a Portsmouth meg nagyon nem az. 

 

Stoke – Portsmouth 2-0  

 

Köszönjük, Viszlát! Végül pedig következzenek az én tippjeim:

Manchester City – Liverpool  2-3 Liverpool - Man City 3-2

Birmingham – Fulham 1-1

Burnley – Aston Villa 1-3

Chelsea – Wolves 2-0

Hull City – West Ham 0-1

Sunderland – Arsenal 1-3

Manchester United – Everton 1-1

Bolton – Blackburn 1-1

Tottenham – Wigan 2-1 

Stoke – Portsmouth 0-1 

Köszönjük, viszlát!

359 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr1001540133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

datadata 2009.11.22. 18:02:14

@halihalo:

nagy meccs volt, kár hogy utána még volt pár :-)
ott le kellett volna húzni a rolót.

halihalo 2009.11.22. 18:04:58

@Viszlat: Hát, igen. De ha csak szimplán matematika lenne, akkor előre ideadhatnák a címet idén... :))

vadkutya 2009.11.22. 18:06:04

Ez az átlagosítva 10 perc / 1 gól a Csirkéktől, ez azért kőkemény volt. Most csilloghat a sarkantyútok, szép volt, grat. :)

Woland 2009.11.22. 18:11:12

Kranjcar is megerdemelte tenyleg nagyon, hihetetlen hogy ment vegig. szerelt, esernyozott, forintos labdakat adott. le a kalappal Niko.

remelem Bentley goljat nem irjak at Kirkland ongolnak... a livescore-on azt csinaltak. szegeny Kirkland nem erdemli meg, ha o nincs akkor harmadikok lennenk ; ) na meg Bentley is megerdemli a golt azert a gyonyoru szabiert, nem lehetett semmi erzes Lennon utan palyara lepni : )

asszem most volt masodszor hogy 9 golt lott egy csapat a PL-ben, a United tomte ki egyszer az Ipswich-et.

de nyolc golt egy felido alatt szerintem meg nem lott csapat a PL-ben. : )

Defoe meg ott van Shearer es Andy Cole mellett.

nyamnyam bizony!

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.11.22. 18:14:56

hmmm, lehet, hogy érdemes lett volna belenézni ebbe a meccsbe...

na mindegy, gondolom jövő hétre úgyis kijön dvd-n. :p

vadkutya 2009.11.22. 18:17:57

@peter135: ehh. :D Amúgy ezek az emberek a Wigan-nél vmi ízetlen tréfát űznek ebből a bajnokságból... :)

Woland 2009.11.22. 18:25:01

@peter135: @Alapvonalszippantó Hapci Benő:

hat igen, ahol torodnek a sokat megelt szurkolokkal :)

horas 2009.11.22. 18:25:45

@Woland: Vaddisznó második félidő volt,nemtom mi lesz itt a 4.ik helyért.Arsenal-Spurs-Villa-Pool-City...bárki oda érhet...perpillanat a premier league a legnyíltabb és izgalmasnak igérkező bajnokság...
Jó hétvégénk van,a Milan meccs is nagyon zsír volt.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.11.22. 18:28:20

Amúgy szerintem a Wigannél ugyanaz a szakács van mint 2006-ban a Sp*rsnél... :)

vadkutya 2009.11.22. 18:30:32

@peter135: Néha eltalálja a londoni menüt, néha meg nem... :)

Woland 2009.11.22. 18:31:51

@horas:

reg elveztem ennyire egy felidot az tuti! : )

a negyedik helyhez ennek a meccsnek pont annyi koze volt mint a Stoke elleni 0-1-nek - nalam az Arse harmadik helye legalabbis biztosnak tunik. a negyedikre a Pool-City-Spurs-Villa-(Sunderland*) sorrendben latom az eselyeket.

az olaszoknal a Cagliari a kedvenc csapatom. szepen hullamvasutaznak minden szezonban,

no, elmegyek peksutemenyert - unnepelni kell!!!

* az Everton helyett.

Slice 2009.11.22. 18:37:37

@horas: Ezek szerint az első 3 helyet te a Chelseának és a MU-nak adod?:) Ha komolyan belegondolunk szerintem a 2. helyért is ugyanekkora harc lesz a MU és az Arsenal között. Nem hinném, hogy az Arsenalnak a 4. helyért kéne harcolnia. A MU-t semmivel sem látom jobbnak idén.

bag 2009.11.22. 18:50:00

@Woland: Grat!

Ha Torrest tényleg eladják az amik alólunk, már van is javaslatom hogy kit kéne idehozni helyette...:)

bag 2009.11.22. 18:51:58

NEM R. Kínre gondoltam :)

horas 2009.11.22. 18:54:37

@Slice: Hát igen lehet,hogy az Arsenal inkább a dobogón lesz ott,de rájuk is jellemző a hullámzás most is leadtak egy papírforma meccset.Én nekem a Spurs,Villa duó a legszimpatikusabb szal én nekik szurkolok a 4.ik helyért legyen valami változatosság,mondjuk tökmindegy melyikük jut be a BL-be mert a kétfrontos szintet úgy sem fogják bírni és nemtudnak majd ismét oda érni a négyközé,pedig a BL-el új kapuk nyílnának meg elöttük,tudnának komolyabb játékosokat is szerezni...hát majd meglátjuk.A City-ből számomra nagyon hiányzik egy vezér,most vagy a pályáról vagy a padról az edző személyében,mert nagyon ilyen jószolgálati gála világválogatott benyomást keltenek számomra.A Pool-nak vékony a kerete és a húzó emberek hiányoztak többnyire eddig.A Spurs és a Villa képes a egyenletes formát hozni de nekik kell az is,hogy valamelyik nagyobb gyengébben szerepeljen magához képest.

Viszlat 2009.11.22. 19:00:19

Nem tudom pontosan hogyan is számoljátok a tippversenyt, de azt hiszem ez a forduló a kommentelőké lett. :)

horas 2009.11.22. 19:00:24

@Slice: @Woland: Egyébiránt Steve Bruce-ra lassanként oda lehet figyelni,tavaly a Wigan-nel is elég jól masírozott...

Slice 2009.11.22. 19:03:43

@horas: Hát igen az Arsenal sem mondható stabilnak, de azért szerintem ez nem volt olyan papírforma meccs, sejteni lehetett hogy nem feltétlen lesz meg itt a 3 pont. De egyet értek veled, hogy nem kiegyensúlyozott az Arsenal mostanság, viszont én a MU-ról is ugyanezt állítanám. A 4. helyre én bárkit szívesen látnék, csak a Spurs-t és a Cityt nem:D
Izgalmas kis bajnokság ez.

Asidotus 2009.11.22. 19:14:15

@Slice:
Rossz lesz neked, mert erősen esélyes, hogy pont a Tottenham vagy a Man. City lesz a 4. helyen.
Amúgy, én ennek a két csapatnak elég vastagnak érzem a keretét a BL-hez is. A gond inkább ott van, hogy nem olyan nagyon erős az első csapatuk, mint ahogy azt általában a 4 nagytól megszoktuk. És bizony, a hülye koefficiensek szerint sanszos, hogy bármelyikük is kerül a Bl-induló helyre, 3. vagy akár 4. kalapba kerülnek, és pl. egy Juve - Barca mögött kipottyannának.
(Van egy pár vicc a kiemeléses rendszerben. Mi az, hogy egy orosz meg egy német bajnok csak 4. kalapos? Mert a Kazany és a Wolfsburg az volt, és most meg mindkettő továbbjutó helyen áll. Belegondolok, mire gondolhattak a Barca - Inter - Kijev fejesei, mikor a Loki v. a Haiffa helyett a Kazanyt kapták. Inkább nem írom le:)

shinigami 2009.11.22. 19:18:54

nem tud vki osszefoglalot a spurs meccsrol?

Slice 2009.11.22. 19:23:23

@Nűnű: Azért kibírom valahogy hidd el :D Szerintem A T'hamnek több az esélye a 4. helyre, és ha választani kell akkor már inkább ők. A ManCity minden szempontból visszataszító számomra. Az, hogy a BL-be mit tudnának alkotni az szerintem erősen függ attól, hogy milyen csoportba kerülnének. Erről beszélni, viszont még korai, annak a 4. helynek meg kell lenni, és azért a 'Pool sem fogja könnyen adni magát hiába nem állnak jelenleg valami fényesen.

nasteey 2009.11.22. 19:35:16

@nadivereb: Igazad van, én meg szarul fogalmaztam. Az 11 gól volt, ez meg "csak" 10, viszont itt az egyik csapat 9-et lőtt. Szóval olyat nem láttam, hogy egy csapat ennyit lőjön. :) Bár mondjuk ennyi gólt is ritkán lát az ember.

bag 2009.11.22. 19:35:18

@Slice: Köszi a rendkívül udvarias leírását jelen sanyarú helyzetünknek.
a rövid -értsd nem létező- kispad/kapus/védelem/csatársor/edző/vezetés kombó teljes hiánya, ami most nálunk van.
és a pénzemberek eladni készülnek az egyetlen csatárunkat is...
Kedden pedig kiesünk a BL-ből is a
példásan "sportszerű" franciák aktív köreműködésével...

Slice 2009.11.22. 19:39:08

@bag: Hát sajnálom most a csapatodat, hiába nem szimpatizálok velük túlzottan rivális lévén, de még mindig sokkal szimpatikusabbak mint a Chelsea vagy a MU. Ráadásul ha a 'Pool nem kerülne be jövőre a BL-re az nagy eséllyel rontaná az angolok esélyeit, a trófea elhódítására. Legalábbis sokkal nagyobb sanszot látok arra, hogy egy Liverpool jövőre meneteljen egy negyeddöntőig v akármeddig, mint a ManCity vagy a T'ham.

horas 2009.11.22. 19:40:55

@Nűnű: 1. kalap: Barcelona, Liverpool, Chelsea, Manchester United, Arsenal, AC Milan, Sevilla, Bayern München

2. kalap: Lyon, Internazionale, Real Madrid, CSZKA Moszkva, Porto, AZ Alkmaar, Juventus, Glasgow Rangers

3. kalap: Olympique Marseille, Dinamo Kijev, VfB Stuttgart, Fiorentina, Olympiakosz, Atletico Madrid, Girondins Bordeaux, Besiktas

4. kalap: Debrecen, Zürich, Maccabi Haifa, Standard Liege, Unirea Urziceni, APOEL Nicosia, Wolfsburg, Rubin Kazany

Hogy a CSZKA az Alkmaar és a Rangers mit keres a második kalapban az egy remek kérdés.A Stuttgart a Besiktas és a Dinamo Kijev,hogy előzte meg az orosz és a német bajnokot az megint.

Én azért nem féltem őket annyira,a Spurs-nek meg a City-nak van pénze bőven,tudnának komolyabb játékosokat (főleg a Spurs)akiket eddig nem,mert a BL-szereplés elég csábító...A City igazából azt szerez meg akit akar már most is.A Villa-nak kellene egy szerencsés sorsolás ott annyi pénz nincs,de elöttük is új ajtók nyílnának,de akik anyagilag bírnák ezt az a Spurs és a City.

halihalo 2009.11.22. 19:43:29

@horas: "A City igazából azt szerez meg akit akar már most is."
Majdnem... :))

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.22. 19:52:17

@Nűnű: @horas:

(Jobb kiemelési módszert nem lehet kitalálni. És ezt én mondom, noha aki idén igazán pórul járt a sorsolásnál, az a Barcelona volt.)

horas 2009.11.22. 19:53:26

@bag: @Slice: Számomra érthetetlen,hogy egy ekkora klub mint a Liverpool ilyen gondokkal küzködik,sztem kigyozó sora van olyan üzletembereknek akik átvennék a csapatot és költenének is rá.

Viszont,az is elgondolkodtató,hogy 2004 óta amióta Benítez van,majdnem 80 m-val többet költött Ferguson-nál,szal lehet,hogy ebben a tekintetben ellehetne kapni a spanyol úriember fülét,szal sztem nem mondhatja,hogy a lehetőségei nem voltak adottak.

(és azt csak zárójelben,hogy az Arsenal összesen ez idő alatt 102,7 m költött és a két csapat szereplése között nincs óriási különbség)

bag 2009.11.22. 19:54:52

@horas: Real szindróma reloaded... és mire megy a sok megszerzett futni, ütközni, labdát szerezni, küzdeni nem akaró pénzéhes önimádóval? 6 döntetlen zsinórban ezzel a kerettel...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.22. 19:55:48

@horas:

(Mondjuk a Pool nyert egy BL-t, az Arssenal meg konkrétan semmit. Ez azért különbség.) :-)

Slice 2009.11.22. 19:57:06

@horas: Én részletesen nem tudom, hogy most milyen anyagi gondokkal küszködik a 'Pool, de ami most ott van az elfogadhatatlan gondolom ebben mindenki egyetért. Benítez pedig szerintem nem jó edző. Ezt már régóta így gondolom, és ez az idény csak még jobban megerősít benne. Ha viszont távozna, utána kellene idő az új edzőnek, hogy rendbe szedje itt a fiúkat, szóval nem fog menni ez se Benítezzel sem nélküle olyan hamar.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.22. 19:57:15

@Csöncsön: az Arsenal már nyert veretlenül bajnokságot, a barca meg konkrétan semmit. még a 2 csapatos bajnokságban is csak második.

bag 2009.11.22. 19:59:08

@horas: igen, nullmeccses -a jövő héten talán már elkezdheti a futóedzéseket- 20 milliós senkiháziakkal és a hozzá képest bombaüzlet-8 milliós bukta-egygólos R Kín féle fiaskókkal tényleg nincs mit kezdeni. ennyi pénzből igazi topcsapat is épülhetet volna amennyit ezek itt eltapsoltak.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.22. 19:59:51

@imici77:

(Az Arsenal akkor nyert veretlenül bajnokságot, amikor a PL színvonala nagyjából a mostani holland bajnokságén volt.)
:-)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.22. 20:01:14

@Csöncsön: szólj, ha 3 spanyol csapat lesz a legjobb 4ben a BL-ben:)

horas 2009.11.22. 20:02:18

@Csöncsön: Sztem meg igen,mert meglehet nézni az Arsenal meg a Sevilla csoportját a Rubin Kazany nal megszenvedne mindkét csapat,hogy a Bordeaux-ról ne is beszéljek aki rohadt nehéz csoportba került és kategóriás különbség nincs a két említett csapattal,de mondhatnám a Loki csoportját is...szal azért össze sem lehet hasonlítani ezt a 3 (A,E,F)csoportot azzal a kettővel (G,H).De mondhatnám a Chelsea csoportját,ahol most lehet,hogy gyenge formában van az Atlético de sokkal jobb csapat mint a Rangers,Stuttgart,AZ,Standard,Unirea vagy az Olimpiacos akik közül valakik biztos továbbjutnak.Rendben van adjunk a kisebbnek is esélyt,oké...de azért mégis csak...

wan2bee 2009.11.22. 20:02:42

Woland: grat a csapatnak.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.22. 20:04:06

@horas:

(Persze, hogy történnek igazságtalanságok, de pont ezt mondom: az ilyenek elkerülhetetlenek.)

horas 2009.11.22. 20:10:02

@Csöncsön: Jó az Arsenal nem nyert semmit oké,de volt egy BL-döntőjük meg egy Bl elődöntő tavaly és a bajnokságban úgyanúgy szerepelnek már évek óta.
Tény a Liverpool kupa csapat.De látszik,hogy van egy erős kezdőjük és kifújt,mert csak egy fronton tudnak menetelni és az is a BL inkább ami egy évben ha meg is nyeri a csapat max.13 meccs.Egy sérülés hullámot meg egész egyszeűen nem tudnak átvészelni,a mostani helyzet tökéletes mutatja.(Nonszensz,hogy Liverpool-nk nincsen klasszis szintű csatár cseréje (N'gog Voronin)Alonso-t nem tudták pótolni és így tovább...egyébiránt valaki tudja Aquilani miért nem játszott a City ellen?

horas 2009.11.22. 20:11:54

@Csöncsön: Igaz nincs mit tenni...

horas 2009.11.22. 20:14:58

@bag: Ezért mondtam,hogy nekem egy kicsit fejetlen seregnek tűnnek,de majd Guus Hiddink rendet tesz a fejekben...:)

bag 2009.11.22. 20:15:04

@horas: én sejtem, mert egész egyszerűen nem alkalmas rá, hogy a pályára lépjen.
csak meg kellett mutatni a sajtónak, hogy létezik, de igazából nem...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.22. 20:16:59

@horas:

(Értem én, hogy gyenge a Liverpool kerete, mármint ahhoz képest, hogy az elköltött pénz alapján erősebb is lehetne. (Amúgy az csak nekem tűnt föl, hogy a Poolban játszó spanyolok száma és a csapat eredményessége közt egyenesen arányos az összefüggés; amikor a legtöbben voltak, tavaly, akkor volt legjobb a Pool, idén meg, amikor alig vannak, a leggyengébbek?) Menedzserként Benítez megbukott, sok érthetetlen döntése volt. Az egyik, amit te mondasz: egyszerűen nem gondoskodott normális csatárról Torres mögé. És hasonlók. Különben lehet, hogy nem minden edző való menedzsernek.)

horas 2009.11.22. 20:17:19

@bag: Sérült vagy mire gondolsz?

horas 2009.11.22. 20:21:43

@Csöncsön: Igen ez elég valószínű,mármint a mendszeres rész...Mourinho-nak is vannak érdekes dolgai,a Chelsea-től az ő vezetése alatt lett elküldve Glen Johnson és Lass Diarra,az Inter-hez meg hozta Mancini-t és Quaresma-t...viszont Essien-nel és Drogba-val új csillagokat adott a futball világnak,de mondhatnám talán Deco-t is.Egyenlőre ez a szerep Fergusan-nak fekszik leginkább,bár én Wenger-t is képesnek tartom erre a posztra,ha végre elfelejtené,hogy nem utánpótlás bázist vezet és nem kell feltétlenül állandóan plusszal zárni az évet.

bag 2009.11.22. 20:22:19

sérült és örök hiányzó lesz, olasz kollégáim csak legyintettek a nyáron, ők tudják, hogy valójában egy nagy nulla a fickó, 1 meccs 3-4 hónap "sérülés" és ez így megy évek óta, mit várt tőle Benitez?

horas 2009.11.22. 20:24:57

@bag: Igen arról tudok,hogy Aquilani nagyon sérülékeny,tavaly egész szezonban sérült volt,és nem egy nagyobb sérülése volt,hanem folyamatosan minidig valami más...Amúgy remek játékos sztem.

Slice 2009.11.22. 20:27:40

@Csöncsön: (Az Arsenal akkor nyert veretlenül bajnokságot, amikor a PL színvonala nagyjából a mostani holland bajnokságén volt.)
:-)
Ehhez csak annyit fűzné hozzá, hogy: NYERT:)
A spanyol bajnokság is annyiból áll évek óta, hogy Barca és Real, valahogy mégsem sikerül az a fránya veretlen szezon..vagy mondhatnám a többi bajnokságot. Igencsak példa nélküli ez a veretlen szezon. A holland bajnokság színvonala olyan, amilyen mégsem potyognak ott sem a veretlen szezonok:)

SamS 2009.11.22. 20:28:16

@Csöncsön: "Amúgy az csak nekem tűnt föl, hogy a Poolban játszó spanyolok száma és a csapat eredményessége közt egyenesen arányos az összefüggés; amikor a legtöbben voltak, tavaly, akkor volt legjobb a Pool, idén meg, amikor alig vannak, a leggyengébbek"

Erre most mondjam azt, hogy amikor legutóbb a Pool bajnokságot nyert, nyoma sem volt a spanyoloknak a csapatban? :)

Vagy az utóbbi évek bajnokait megnézve, az aktuális bajnok is nagyritkán alkalmaz spanyolokat.

horas 2009.11.22. 20:43:39

@Csöncsön: Azért annyira nem volt gyenge az angol bajnokság akkor mert a Chelsea elődöntőzött a BL-ben és az Arsenal-t ejtette ki,rá következendő évre pedig a Pool nyerte a BL-t,és a legjobb négy között két angolal igaz volt ott egy holland is PSV...

Asidotus 2009.11.22. 23:03:23

Az angol bajnokság színvonala Abaramovics érkezte után ugrott meg nagyon. Addig is volt egy-egy kiemelkedő csapat, lásd a 99-es MU, de maga az egész bajnokság valahogy a 2003-4 után lódult meg, onnantól kezdve lett egy külön kaszt Európában a BigFour.
(Most tekintsünk el a 70-es évek második felétől Heyselig tartó angol hegemóniától, mert az még más világ volt. Akkor még szinte mindenki angol volt a csapatokban (aminek ellenére mégsem tudott a válogatott eredményeket elérni.))
Anyagilag valamit nagyon másként csináltak. LÁsd például a két római sztárklubot, akik az ezredfordulón Európa talán legjobb csapatai voltak, de tulajdonosaik anyagi csődje a mélybe rántotta őket.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.22. 23:27:10

@horas: @Slice:

(Nagy dolog a veretlen bajnokság, elismerem, minden körülmények között, de Európában az az Arsenal nem volt meghatározó tényező. Vö.: www.uefa.com/competitions/ucl/history/season=2001/round=1546/group=1389.html )

@SamS:

(Sőt, a 70-es évek legendás, zsinórban három BEK-et megnyerő Ajaxában sem játszottak spanyolok!)

vadkutya 2009.11.22. 23:34:35

Azért 9 gólt kapni, az nem lehet gyenge. Meghallgatnám,h mit mond ilyenkor egy edző a meccs után az öltözőben, mikor mindenki sokkot kapva tekint önmaga elé...

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.23. 00:04:11

@Nűnű: szerintem a cselzí feltörése olyan versenyhelyzetet teremtett angliában, ami csak serkenti a csapatokat, 2 évig még a mu sem tudott hozzászólni a cselzíhez, azt igazoltak akit csak akartak
szerintem a spanyol bajnokságban is volt egy ilyen időszak, amikor a celta vigo és a real sociedad meghatározó tényező volt és a sociedad vezette is sokáig a tabellát

Beyonder 2009.11.23. 01:13:01

A United még ebben is jobb, mint a T'ham: ugyanennyi rúgott, de nulla kapott gól:
www.youtube.com/watch?v=LSSva2D5p64

ZenZo 2009.11.23. 03:19:51

@horas: ooó, azért óvatosan az ilyenekkel. Glenda és Lassana eligazolása egyrészt két külön dolog, másrészt csak az egyik varrható JM nyakába, de teljes joggal. Glen ugyanis nem tudott konzisztens teljesítményt nyújtani a Chelseaben, pedig JM többször is adott neki lehetőséget. 4 meccsből volt neki 1 jó, 1 közepes meg két bűnrossz, ami főleg annak volt köszönhető, hogy inkább támadó felfogású játékos. Mi pedig akkor a jobbvédőt nem arra tartottuk, hogy gólokat vágjon, amivel ugye a Pompeyból is kitűnt. Támadásban Glen jó játékossá nőtte ki magát, védekezésben azonban most is erős közepes. Én is haragudtam anno, mikor ment, s hoztunk helyette a Barca kispadjáról egy idősödő brazilt, de Belletti végre olyan stabilitást adott az addig PF nagy szezonja óta (2003-04) vergődő posztnak, hogy öröm volt nézni.

Diarra más tészta, ő rosszkor volt rossz helyen. Az már látszott nálunk is, hogy remek játékos, csakhogy akkor, mikor abba a korba ért, hogy játszani akart rendszeresen, olyan játékosok álltak előtte, mint Makelele és Essien... és még ott volt neki Mikel is. Ja, és nem akart megtanulni angolul... www.youtube.com/watch?v=S9sxV2xlH24

Azt becsültem benne, hogy addig ment, míg rendszeres lehetőséget nem kapott. Nem ült bele nálunk sem a nyugiba, hogy megvan a pénz meg a kék mez, jó ez így, majd ellavírozgatok, elment a L'Arsenalba, ott legalább a nyelvvel nem volt gond, de mégsem kapott lehetőséget, így ment tovább, Pompey, ahol megkapta, s élt is vele. A Real sem a Pompeyból szúrta ki azért, ez nyilvánvaló. De aki lehúz pár szezont a Chelseaben, bemutatkozik (mert akkor azért volt pár meccse, ha jól rémlik, még kezdő is volt vagy kétszer), már mutogatta magát a válogatott közelében is akkor (ha jól rémlik, be is hívták, más kérdés, hogy nem játszott), s addig ment, míg nem volt meg a stabil kezdője, ez szimpatikus, kellett, hiszen a Realban ez az, ami nagyon nincs meg. Szóval én úgy vélem, várható volt, hogy nagy csapatnál lesz kezdő előbb-utóbb, számunkra nem oly nagy érvágás, hiszen Essient azért nem adnám oda érte most sem, inkább az Arsenal az, aki foghatja a fejét, meg Wenger, mert most ilyen Songokkal meg Diabykkal szerencsétlenkednek... L'Arsene azóta is veri a fejét szerintem az Emirates falába, mikor Abou Hentes Diaby és jó barátja, Alexandre védősorból kiemelt semmire sem igazán jó Song kart karba öltve műveli a hülyeségeit az ágyúsok középpályáján. Bár Song mintha kikupálódna lassan, de azért... :)

Ferguson 2009.11.23. 03:30:18

Sajnos a wigan-t teljesen elbaxxák az ilyen martinez féle spanyol kóklerek, ugye @Csöncsön: ? :D

Woland 2009.11.23. 06:22:41

erdekessegkeppen:

az elso meccs amit Redknapp edzokent toltott a kispadon egy 1982-es Lincoln-Bournemouth volt. a vendegek edzoje volt. az eredmeny? 9-0 a hazaiaknak.

tovabba:

1999-ben Redknapp a West Ham edzoje volt es az FA Youth Cup dontojeben 9-0-ra vertek a Coventry City-t. hogy ki vedte akkor a vesztes fel kapujat? bizonyos Chris Kirkland. (a Wigan kapusa csak biztonsagkeppen : ).

Redknapp vonzza a hihetetlen torteneteket, van akinek ilyen eletet oszt ki a sors. bar ha valaki tobb mint 1100 meccset tolt a kispadon akkor kell hogy legyen resze hihetetlen dolgokban. de nala akkor is felul vannak reprezentalva az eszement tortenetek, meccsek.

csak hogy ne a levegobe beszeljek, talalomra ott a Portsmouth-Reading 7-4. : )

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.23. 08:48:50

@ZenZo: én Songot nem tartom kutyaütő játékosnak, előző afrika kupán ő volt a válogatott egyik meghatározó tagja, szerintem baromi jó labdaszerző középpályás és van helye az arsenal kezdőjében, bár nem egy cselgép, de ezen a poszton én elnézem ezt neki
diaby már más kérdés, de sose lehet tudni, hátha leigazolja az inter vagy a reál :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.23. 09:42:33

@Csöncsön: sorold az Európában meghatározó tényezőt alkotó spanyol csapatokat. Atletico, Valencia, Villareal nem ér, mert akkor én jövök az Aston Villával és a Fulhammel...

tb 2009.11.23. 09:50:38

érdekes, hogy mind a 8 akciógól jobb oldali támadás eredménye...

A szabadrúgás egyértelműen Bentley-é, attól még nem öngól, mert beleér a kapus
de az index még ezen is túltett, amikor a gólszerzőket leírja:
Crouch (9'), Defoe (51', 54', 58', 69', 87'), Lennon (64'),N. Kranjcar (94') ill. Scharner (57'), Kirkland (88' - öng.)

ha csak azt látom, és nem tudom az eredményt és nem tudom melyik játékos hol játszik, akár azt is hihetném, hogy 8-2 lett, mert ez azt jelenti

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.23. 10:09:03

@imici77: Azért a Villarreal pár éve BL elődöntős volt, ami az Arsenalnak is csak kétszer sikerült, a Depor annak idején komoly tényező volt, a Sevilla kétszer nyerte meg az UEFA kupát, szóval van spanyol erő. Az Aston Villa és a Fulham nem nagyon tud felmutatni ilyen sikereket az utóbbi években. Bár az enyhén szólva elfogultság Csöncsöntől,hogy komolytalan bajnokságnak nevezi az akkori angol bajnokságot, az a veretlen Arsenal egy hihetetlen jó csapat volt.

horas 2009.11.23. 11:19:21

@Csöncsön: @ZenZo: NEmtudom,azért azt nem mondanám,hogy nem tényező,tény,hogy győzni nem sikerült...

Számomra érthetetlen volt,hogy az Arsenal-ban hogyhogy nemtudott megragadni...én már Chelsea-ben felfigyeltem rá...tudtam,hogy elöbb utóbb beindúl a karrierje,csak hihetetlen mert az Arsenal-nal úgynézett ki nagyon jó helyre került.

Song most már egész ügyes,nem nagyon veszít már párharcokat és a posztján játszó játékosokhoz általánosságban képest technikásabb is,sztem ő nagy játékos lesz...Diaby pedig egész egyszerűen nem védekező középpályá ő inkább szélső-szerű vagy inkább középső középpályás,ő a támadásokban sokkal jobban él...

vadkutya 2009.11.23. 14:06:32

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Egyetértek. Az "Érinthetetlenek" akkori szezonja volt sztem a modern labdarúgás egyik csúcspontja, szimpatizálástól függetlenül. Azért közel 50 meccset lehozni veretlenül - melynek érteleszerűen egy kis része már a következő szezonban történt - legyen szó bármilyen, bármikor futó bajnokságról, még jó sokáig nem fogja megismételni senki.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.23. 14:11:10

@vadkutya: Igen, kötve hiszem hogy ezt bármelyik csapat is véghezviszi a top bajnokságokban, illetve akármilyen bajnokságban is. Remek csapat volt, és tényleg egyfajta csúcspont.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.11.23. 14:33:41

@horas: Diarra türelmetlen volt. Ha tud várni egy fél évet, akkor már alapember lehetett volna. Akkor Flamini mögött nem kaphatott lehetőséget, mert a fehér francia elképesztő szezont produkált.

nils_h 2009.11.23. 14:43:22

@peter135: persze akkor még nem lehett tudno, hogy Flamini lelép. mire várt volna?

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.11.23. 14:45:29

@nils_h: Szerintem egy kölcsönadás sokkal logikusabb lett volna abban a helyzetben.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.23. 15:02:11

@imici77:

(A Sevilla több nemzetközi kupát nyert meg az utóbbi tíz évben, mint a MU, a Chelsea és az Arsenal összesen.)
:-)

(Tréfát félretéve: tényleg nagy csapat lehetett az a veretlen Arsenal, de európai viszonylatban nem korszakos nagy csapat, nem olyan, mint a Van Gaal féle Ajax vagy a Lippi féle Juventus. Ahhoz minimum egy BL-t nyerniük kellett volna.)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.23. 16:19:00

@Csöncsön: Azért általában a Sevilla más dimenziókban versenyzett, mint az általad említett angol csapatok, ezzel persze nem elvitatom a Sevilla nagyszerűségét, de ettől még tény.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.23. 16:21:14

@Csöncsön: az összehasonlítás kb olyan, mintha azt írnád, hogy kabát peti 20 gólos, henry meg 18, tehát petya jobb csatár... pedig henry kézilabdában is játszik :)

Republik of Mancunia 2009.11.23. 17:39:29

@Csöncsön:
Ez a Sevillás hasonlatod megint megnevetett:)

A fordulóról, benne a United meccséről:
Nagyon elkalapáltuk az everton, és Darren "Football Genius" Fletcher pedig elképesztő bombagólt rúgott. Ajánlom mindenki figyelmébe, keressetek utána és nézzétek meg.
A sokat szidott középpálya pedig megint megtette a magáét (3gól és 3 gólpassz).

A bajnokság legfontosabb időszaka jön, a chelsea nagyon hasít, de most jön egy arsenal elleni rangadó, így jövőhéten lehet faragni a hátrányból, hiszen az arsenalnak is az a meccs tulajdonképpen az életben maradást jelenti a bajnokí címért való küzdelemben, mert ez a sunderlandi vereség nem jött jól nekik.

crouchy 2009.11.23. 17:39:36

abban biztos voltam hogy kedden tök alkalmatlan leszek akármilyen értelmes cselekvésre, de hogy már most is az meglep. tényleg nagyon köszi a dvscnek hogy bejutottak.

d3vnull 2009.11.23. 19:26:26

Én is megyek ki, elő is szedtem a rég használt fehér vászonzsebkendőmet, hogy legyen mivel elintegetni a poolt ha netán nyerne közben a Fiorentina :)

Vagy pedig öngóllal lenne stílusos. Mondjuk Carragher mesterhármasával a végeredmény 2-1 a Lokinak :)'

Strigo 2009.11.23. 21:05:27

@crouchy: biztosan szeretni fognak a puskásban a carlsberges mezedben

crouchy 2009.11.23. 21:18:17

@Strigo a divatdrukker: főleg hogy a B-középbe van jegyem:D:D:D

crouchy 2009.11.23. 21:18:59

@crouchy: végülis nem kivánhatok magamnak szebb halált mint hogy Pool meccs közben távozzak.

crouchy 2009.11.23. 22:04:12

Hát akkor viszlát és mindenkinek köszi az elmúlt hajólszámolom kb másfél évet:)

Woland 2009.11.23. 22:33:48

@mindenki
Boldog Karacsonyt:

www.mediafire.com/?ygytljoyr3b

a BBC 15 perces Match of the Day 2 osszefoglaloja a Tottenham-Wiganrol. egyet fogtok erteni, hogy a golarany a Wigan szamara hizelgo. : )

carlodicanio 2009.11.23. 23:01:46

volt jegyem a holnapi dvsc-poolra, de sajnos nem tudok elmenni... ami tök hihetetlen, alig bírtam továbbpasszolni a jegyemet!!! örültem, hogy az árában megvették! azért a csoportkörbe jutáskor vhogy nem ez volt a jelllemző a focit szeretők körében, hogy le se szarom a debrecen bl-szereplését...

vadkutya 2009.11.23. 23:20:52

@carlodicanio: Valóban, csak azóta kiderült,h feleslegesen mennek ki azok, akik nem az épp aktuális ellenfélre kíváncsiak, hanem a Loki játékára. Ha kimondottan Pool-osok körében hirdetted volna a jegyed, akkor hamar elment volna... ;)

értelmetlen_nevű 2009.11.23. 23:23:50

@vadkutya: Miért mennének ki feleslegesen? Teljesen vállalható, amit a Loki a bl-ben csinált eddig.

ZenZo 2009.11.24. 00:28:48

@imici77: nyilván egy szurkolónak a saját játékosa sokkalta nagyobb magasságokban helyezkedik el, mint egy ellendrukker számára, de azért engedd meg, hogy egy ilyen kijelentésért hangosan kiröhögjelek: HÁ-HÁ. Ennél már csak az lett volna komolytalanabb, ha leírod, hogy Song jobb, mint Essien....

@Artsuhtaraz: erre mondok neked egy nevet Kader Keita, hogy ANK-ról legyen szó. Mondok egy másikat, hogy ne csak arról: Lukas Podolski. Idén mondjuk nem túl sok Arsenal meccset láttam, de hogy tavaly minden volt az ágyúsok keretében, csak használható nem, arra mérget vennék - vagy mindig csak a rossz meccseken láttam?!

Juan de Keserű, a keselyű 2009.11.24. 00:42:37

@ZenZo: Természetesen butaság lenne Songot és Essient összevetni kvalitások tekintetében, de azért Te is piszkosul le vagy maradva. Lehet, hogy két éve még a kamerunin röhögött mindenki, de jelenleg az egyik legfontosabb láncszem a csapatban, s elég jó arányban hozza a MoTM-státuszt.

értelmetlen_nevű 2009.11.24. 01:05:33

@ZenZo: @Juan de Keserű, a keselyű:

Song bőven nincs még Essien szintjén, de nagyon gyorsan fejlődik. A szerencsétlenkedés legalább akkora túlzás, mint Essienhez hasonlítani.

vadkutya 2009.11.24. 10:57:48

Song egy nagyon jó középpályássá vált az évek alatt. A jelenlegi Arsenal - mondjuk ki - nem létezik nélküle. Nem egy - a gyepet Írországig is feltúró, bivalyerős - Essien, ennek ellenére idén remekül oldja meg feladatát. Nagyon jól helyezkedik, ha kell "kőkemény" (Arsenal szinten-) belépőkkel is operál, s sokat fejlődött a passzjátéka is, természetesen van mögött egy Thomas "Shoot!" Vermaelen, ami azért nem rossz.

Egyébként felesleges összehasonlítani őket. Jelenleg pl nem tudom elképzelni Songról,h akkora bombákat lőjön a felsőkbe, mint Essien tette ezt legutóbb a Barca ellen, de anno Lehmann is benyelt tőle egy kényelmeset. Ahogy Essienről sem,h tudna alkalmazkodni a mi játékunkhoz, s azon a poszton az nagy luk lenne.

A Chelsea és az Arsenal is más-más futballnemben játszik. A Kékek tengelyében van 5 "totem-oszlop", név szerint Petr, Terry, Essien, Lampard, Drogba. Ezek szép darab, megtermett európai és afrikai urak, évek óta együtt játszanak, s a technikájukra, futballtudásukra szintén nem lehet panasz. Elsősorban sztem nekik köszönheti a Chelsea,h évek óta esélyes minden fronton, ők a Mourinho's Magic Five. :) Magabiztosság és technikás erőfutball. S Carlo-nál max csak Capello lett volna nagyobb húzás, ide mindenképpen egy olasz kellett. Hangsúlyozom: sztem.

Az Arsenal meg, hát... Most mit írjak? :) Lassan kezdek már én is beleesni abba a "Pool-os depresszióba",h jólvan, nem nyerünk bajnokságot, de akkor legalább játszunk szépen, különlegesen, nyerjünk rangadókat, legyünk ott a négyben (mindenhol), közben húzzunk fel külön kórházat a sérülteknek, osztfákkjú. (Arsenal, én így szeretlek!:))

A körülmények, a tudás és a lehetőségek mindkét oldalon adottak, bármi megtörténhet 28-án. Az szezon egyik legjobban várt mérkőzése lesz, részemről mindenképp.

(S jól láthatóan már kellően rá vagyok hangolódva, sorry guyz.. :/)

Glory 2009.11.24. 11:16:32

off:
therepublikofmancunia.com/fletch-keane-and-scholes-tore-me-to-shreds-not-lampard-fabregas-or-gerrard/
akkor is azt mondtam hogy nem valoszinu hogy ez kiallitas volt de ez a kep meggyozott. lab a labdan, hatso lab meg kozeleben sincs fabregashoz. amugy a kepet kell nezni a cikk most lenyegtelen (most)

Woland 2009.11.25. 21:07:21

szepen csendben a Hull 2-0 ra vezet az Everton ellen 20 perc utan... : )

meg Fulham-Blackburn ma a PL-ben.

Woland 2009.11.25. 21:15:14

hoho, Hull - Everton 3-0 - 27. perc!

Woland 2009.11.25. 22:07:14

Hull - Everton 3-2 - 66. perc! lesz meg itt apritas!

nils_h 2009.11.25. 22:59:30

@Woland: belenéztem a Fulham-Bburn végébe, és megdöbbentő volt látni, hogy a 86. percben 2-0 nál olyan hajtás van, mintha BL továbbjutás lenne a tét. Pluszban még Zoli is lelkesen szaladgált!

Woland 2009.11.26. 00:30:03

@nils_h:

nem neztem azt a meccset, de a livetext-bol az jott at hogy a hazaiak hajtottak, a Blackburn meg ment volna mar haza.

a Fulham fasza kis csapat, nem veletlenul kap Gera olyan keves jateklehetoseget.

de persze a PL-ben az a nagyon jo hogy majdnem minden meccsen vegig mennek a csapatok. a Tottenham sem allt le 5-1-nel, vagy 7-1-nel : ) (sot a Wigan is loni akart meg golt, talan ezert is kaptak egy hijan tizet.)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.28. 10:45:04

Official Club statement - Robin van Persie
Dutch striker now expected to be out for 'four to five months'

ártatlan belépő...
süti beállítások módosítása