Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

SPL 6. forduló - Ilyen még nem volt

2009.10.02. 08:00 donnelly

Nem csak a kommentelők félpontja történelmi esemény, de olyan se fordult még elő soha, hogy a Rangers három egymást követő SPL-meccset lehozzon 0-0-ra. Az igazi szégyen persze a Sevillától beszopott rakás fejesgól, de most nem ezért vagyunk itt. Tovább után foglalkozunk egy picit a bajnok trénerével, de leginkább az Old Firm idei első felvonása előtti utolsó frodulóval, benne Pat McCourt egészen vállalható góljával.

A Celtic nem nagyon villogott Paisleyben, egyedül a nyugati szigeteken túlról érkezett Pat McCourt mutatott valamit, ő viszont öt  bólya  védő között szlalomozott egyet, aztán kilőtte a hosszút. Az északír válogatott (McGeady sérülése miatt) először került be a kezdőbe a bajnokságban, és szerdai ligakupa szólógólja után hasonló produkcióra volt képes most is - ezzel, na meg Maloney hosszúba tekert dugójával mindent kihoztak a meccsből a kelták, amit ilyen gyenge játékkal lehetett, így öt négy pont előnnyel ülnek a táblázat legtetején.
ST MIRREN-CELTIC 0-2.

 

Walter Smith alatt rohad a kispad, és nem lenne túl nagy probléma, ha most az egyszer fognák és bevágnák a Clyde-ba padostul a sokat megért dicső mestert, mert ez már nagyon nem pálya. Eleve, aki Kris Boydot nem annyit játszatja, amennyit csak lehet, az pillanatnyilag nem a legmegfelelőbb szakember az Ibroxba, de sajnos nem ez a legnagyobb gubanc, elképesztően besavasodott a Glasgow-i banda. Eljött Ally McCoist ideje, és ha szerencsénk van és így látja a világoskék megaklub vezetése is, akkor talán még ebben a bajnokságban láthatunk szellemesen támadó Gers-t.
RANGERS-ABERDEEN 0-0.

A Hibernian második félidei teljesítményének köszönhetően győztesen távozott a Fir Parkból, John Hughes és Derek Riordan pedig besöpörte a szeptember hónap legjobb menedzserének illetve játékosának járó díjat. A hibbantak csak gólkülönbséggel szorulnak a rekordbajnok mögé.
MOTHERWELL-HIBERNIAN 1-3.

Perthben mindkét csapat izmozott és ívelgetett, de ez a játékstílus nem a várt gólszegény döntetlent hozta, hanem egy izgalmas adok-kapokot, melynek során kétszer is ki tudott egyenlíteni a hazai alakulat, de Casalinuovo és Goodwillie együttműködése végül a szomszédvár javára döntötte el az északkeleti derbit. Augusztus legjobbja (büntetőből) most is gólt szerzett, és az sem igazán zavarta meg a vendégeket, hogy az utolsó néhány percet Swanson kiállítása miatt emberhátrányban kellett játszaniuk. A St Johnstone második egyenlítésének érdekessége, hogy Derek McInnes egy jó szabadrúgáspozíció kiharcolását követően rögtön becserélte rúgójátékosát, Martin Hardie-t, aki első érintéséből be is tekerte a lasztit Weaver ketrecébe. Goodwillie öt perccel későbbi győztes gólja igencsak felbosszantotta a hazaiak mesterét, aki leginkább önmagát és Hardie-t szerette volna dícsértetni, de így csak a spori savazására futotta neki.
ST JOHNSTONE-DUNDEE UTD 2-3.

Mivel Palazuelos átokádta a péntekről szombatra virradó éjszakát, László Csabának az egész héten gyakorolt formációtól eltérőt kellett kiötölnie pár óra alatt, és ebből David Whitteveen jött ki kezdőként, mint egyedüli ék. Ilyen előzmények után megbocsájtható, hogy nem szegezte kapujához a Hearts a Hamiltont, bár már az első félidőben is ők álltak közelebb a gólszerzéshez (Goncalves kapufa fejesből). A második játékrészben egy perc alatt kettőt tettek a táblára a Csabafiak: Stewart vágott be egy büntit miután Whitteveennel szemben állítólag szabálytalankodott Canning, majd Suso sarkazott be egy szöglet után lefejelt labdát Cerny orra elől. A portugál Paixao első SPL-góljával szépíteni tudott, de a Hearts ezután magabiztosan futballozott, és meg is szerezte ezt az igen fontos hárompontost.
HEARTS-HAMILTON 2-1.

FALKIRK-KILMARNOCK 0-0. - ehh, ezzel a párosítással kapcsolatban mindenki érezte a döntetlent, de nem voltunk elég tökösek a hamisítatlan Kilmarnock-eredmény betippeléséhez, így engedélyeztünk egy döntetlent Strigónak, ami egyben a kommentelők első ponttöredékét jelentette, így az állás: NST-Kommentelők 3,5-0,5. Köszönjük Strigónak a szép meccset, gratulálunk!

Az Old Firm derbi fordulójában azzal a kedves versenyzővel mérkőzünk meg, aki elsőként kommenteli be annak a játékosnak a nevét, aki az I. világháború idején a Rangers-játékosaként pályára lépett a Celtic színeiben is.

17 komment

Címkék: d videó skót összefoglaló tippverseny spl

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr681421926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pattopo · http://100ev.uw.hu 2009.10.02. 08:56:15

Maurice John Giblin "Mo" Johnston

pattopo · http://100ev.uw.hu 2009.10.02. 08:59:46

ami kizárt dolog mert még nem is élt akkor :-)

Vul-Kahn 2009.10.02. 09:58:00

Én tudom én tudom én tudom... Scott Duncan

Iustizmord 2009.10.02. 10:00:26

szerintem szándékosan jegeliteg azt az nst cup postot mert nem ti nyertetek. :o)
mi ez a lazaság???? csak az évfordulóra jön ki ? követelem a bűsösök példás felelősségrevonását !

:o(

mw 2009.10.02. 10:03:35

4 és fél perccel lemaradtam...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.10.02. 10:06:53

@mw: néha elég ha egy ütemmel lemaradsz... :) azért az igazi skótok - ahogy e héten is tették - 3, 4 ütemmel is képesek lemaradni :)

_benito · www.nst.blog.hu 2009.10.02. 10:12:10

@Vul-Kahn: blavó, blavó, az feladatom doni virtuális vállveregetését átnyújtani, jöhetnek a tippek.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.10.02. 10:13:14

@Iustizmord: igazából fut egy fogadás, hogy eléred-e a heti 15 nst-tornát érintő kommentet, és még csak 11,3 az átlagod, úgyhogy még várunk kicsit.

drosiii 2009.10.02. 10:28:43

@_benito: csak akkor tegyétek ki ha legalább 20 kommentelő eléri a 15ös átlagot.

Vul-Kahn 2009.10.02. 10:38:47

@_benito: Yesss! Danke!

No akkor:
Hamilton-St. Johnstone 2-1(ez kemény, ennek nagyon utána kellett olvasnom, h ez a tipp megszülethessen:)

Hibernian-Dundee United 2-2 (nem bírom elképzelni, hogy a Rangers visszacsússzon a 3. helyre, pedig nem bánnám, de nem fog)( ui: mondjuk nem csak emiatt a meccs miatt nem fog)

Kilmarnock-Aberdeen 0-1 (az Aberdeenre emléxem a Bayern elleni párharcból, szimpatikusak voltak, a Kilmarnock nem nyert az első forduló óta, remélem most sem fog)

Motherwell-Falkirk 2-0 (csak ránéztem a tabellára:)

St. Mirren-Hearts 0-1 (hát egyrészt a Csabi, másrészt szerintem nekik a 3.-5. helyeken kellene végezniük)

Rangers-Celtic 2-1 (nagyon csalóka az a Sevilla elleni meccs, az első félidőben sokkal jobb volt a Rangers, vezetést érdemelt volna, a 0-1 után aztán szétestek. Meg különben sem járja, h zsinórban a 4. bajnokijukon ne rúgjanak gólt. Ráadásul a Celticnél sérült Hinkel, ha jól tudom, így bár a Bhoys hiába szimpatikusabb számomra a két csapat közül, most a Rangersre teszek)

Iustizmord 2009.10.02. 11:13:09

@_benito: :O)

vagy érthetetlen a várakozásom?

Iustizmord 2009.10.02. 11:13:44

OK, belátom, gyerekes, abbahagyom.

mw 2009.10.02. 14:13:35

@Vul-Kahn: A nagy részével nem vitáznék, de szerintem most az írek leverik az angolokat, mint paraszt a karót.

Vul-Kahn 2009.10.02. 14:54:24

@mw: azért is tippeltem a Rangersre, mert a Celticet szeretem jobban, így bármi az eredmény, nem leszek csalódott :)

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.10.02. 16:24:56

Vul-Kahnnak gratulálok, és köszönjük mindenkinek a részvételt!:)
@Vul-Kahn: Jobb lett volna mailben, mert így nehezebb kizárnom a tudatomból, amikor véglegesítem a saját tippjeimet, de így is megpróbálom, fair play rulez.

Vul-Kahn 2009.10.02. 16:49:35

@donnelly: Köszönöm a gratulációt, és sorry, így ha majd kikapsz, nyugodtan foghatod erre, nem foglak cikizni :-)
Amúgy tényleg bocs, miután elküldtem, egyből tudtam, h priviben kellett volna, csak egy kissé elragadott a hév.
Meg most bűntudatom is van, így nem fogok tudni őszintén örülni a győzelmemnek, picsába... :)
süti beállítások módosítása