Van az a lóverseny buzdító zsargon, hogy így, ahogy vagytok – mármint hogy a lovak a pillanatnyi helyzetnek megfelelő sorrendben fussanak be – na, ezt történt a Bundesliga nyitófordulójában is; jöttek a csapatok, ahogy tavaly voltak. Idegenben csak szöszmötöl a Stuttgart, kopogós dízel a Bayern, hideg veríték a Hertha, otromba a Hamburg, komolytalan a Bréma. Ellenben továbbra is simáz a Wolfsburg, nem véletlenül kedvenc kiscsapatunk a Bochum, érdekes dolgok történnek a Schalkénál, a BVB bedarál, összeroppant, öngólba kényszerít. Gyors kérdés: lehet az, hogy a világ legtradicionálisabb bajnoksága hozza el nekünk a videóbírót?
A szokásoknak megfelelően a bajnok meccsével nyitott a liga, a Wolfsburg pedig ha nem is tükörsimán, de a szezon elejét nézve egészen olajozott játékkal simán verte a hype-listát vezető Stuttgartot, amelyben sem Hleb, sem Pogrebnyak nem mutatott a világon semmit, ami abból a szempontból nem meglepő, hogy valószínűleg a kezdőcsapat neveit sem tudnák felsorolni, úgy estek be a kezdésre. Azt ellenben rögtön látni véljük, hogy Zianivel nagyon jó vásárt csinált a Wolfsburg, pont egy ilyen játékos hiányzott a jobb oldalról. még ha technikai fölénye gyakran öncélú játékra is sarkallta, erről majd szépen leszoktatják, és faszipántos lesz. A keret pontosan a gyenge pontokon lett aládúcolva (bár Martinstól azért fázunk kicsit), hosszabb a pad, most már csak Veh-n múlik, hogy meddig megy a Wolfsburg, de bármelyik BL csoportba kerülnek is, utálni fogják a pofájukat, az biztos – a Bundásról nem is beszélve. Amegszokott rendszer nem változott, a 4-1-3-2-t hozták otthon.
A Bayern mindenképpen vesztett két pontot a Hoff ellen, dettó ez volt a probléma tavaly is, hogy az iksz-közeli meccseket nem bírták behúzni. Hiába van meg a kellő kraft – olyannyira, hogy Salihovicsék szederjes fejjel kóvályogtak az utolsó húsz percben – a klub védjegyének tekinthető gyilkos ösztön hiányzik ebből a keretből, tisztességes replikának megteszik, de semmi több. Ha ezt nézzük, az állhatatos foxiként futballozó Olic lehet a legjobb igazolás, mentalitásban minden meccsen tud újat mutatni a többieknek.
Van Gaal a 4-1-3-2 mellett kötelezte el magát, ez eddig oké. sőt brávó, vesszenek a dupla szűrők. Az viszont hülyén veszi ki magát, hogy a klasszikus tízes szerepkörében, a gyémánt csúcsán Baumjohann mozog, amíg a világsztárnak kikiáltott Kroos kölcsönben próbálja meg fel/kitalálni magát. Hogy van ez most akkor?
Az újra fellángoló (?) – nem hiszünk már senkinek) Bosingwa-ügylet tükrében direkt kíváncsi voltam, hogy mit nyújt Lell és Görlitz a tarcsiban. Triviális módon előbbit direkt pirossal szórták ki még az első félidőben, még utóbbi teljesítményét _csalódást keltőnek_ ítélte a müncheni sajtó, ami a hat bezabált gól mellett kimondottan filantróp beszámolónak tűnik. (Egyébként nem tudom elképzelni, hogy Scholl a megfelelő ember az amatőrök élére, pályán kívül éltető eleme a mindent elnyomó sötét butaság)
Várható volt, hogy a Gelsenkirchenben használt sablonokat Magath bezúzza a sarokba, de hogy a nyitányra kitesz egy 24 év átlagéletkorú csapatot, az azért meglepő. Ami viszont cseppet sem azazaz, ahogy szünetben lezavarta Rakiticset a pályáról (Kobiashvilivel együtt), és simán feltolta a Holtby-Kenia (jobbra) párost, a Bundesliga két masszív tehetségét.
Keniát még Toppmöller, az akkori grúz szövetségi kapitány közvetítette a ligába (az megvan, hogy most Hector Cuper a kapitányuk?), de Holtby érkezését magamban valahol szimbolikusnak könyveltem el, ezer másik vevő elől sikerült elcsaklizni, és ő ezer másik csapat ellenében bökött a Schalkéra. Ha Magath csak annyit ér el az első évben, hogy hihetetlen versenyhelyzetet teremt a kezdők között, és megtalálja a keretnek legjobban fekvő szisztémát, akkor jövőre akár bajnoki esélyekről is lehet majd értekezni, de idén az EL tűnik az elérhető maximumnak. Felix egyelőre a 4-3-2-1-gyel jön, ötvözve a hagyományos masszivitást a kreatív játékosokkal (így, többes számban) amiből egy harmonikusan drabális megjelenés is összejöhet.
Külön érdekes lesz Westermann sorsa. Nem tudom, hogy egyedi esetről volt-e szó a Nürnberg ellen, de jó lenne már végleges posztot találni az egyik legtehetségesebb német védőnek/védekező középpályásnak, mert lassan kiöregszik a legénykorból, és még mindig az megy, hogy oda rángatják, ahol a legnagyobb a baj. Legyél fiam középső védő, ja nem is, inkább balbekk, akarom mondani szűrő. Nyávogni még sosem hallottam emiatt, pedig nem egy ideális helyzet, az biztos. Én csak azt nem értem, hogy ha egyszer esze van, védekezni tud és egykori csatárként még gólérzékeny is, miért nem betonozzák be a négy védő elé, főleg egy olyan kifordult világban, mikor a németeknek nincs tisztességes védekező középpályásuk. Rolfes, na ja.
A forduló csapatának a Bochumot, emberének pedig Azaouaghot választjuk, aki két perc alatt két ménkű nagy gólt akasztott a bal felsőbe, tovább nemesítve azt a városi legendát, hogy a Bochum három-hármas meccsei lassan sablonossá válnak.
1) Howitzer
2. Howitzer
Nem különösebben szokásunk bírózni, és most sem az a show, hogy Rafati – aki már korábban kiérdemelte tőlünk a szőnyegkufár, az oktondi varnyú, és a meghasonlott, imperialista gyaúr jelzőket – elnézett egy méteres gólt, hanem az, ahogy erre a németek reagálnak. Egy júliusban megjelent tanulmány szerint, A német állampolgár elsődleges büszkesége, nemzeti kincse és büszkesége az igazságosság, megelőzve a toleranciát és a szabadságot. Ennek szellemében általános vélekedés, hogy a bíróknak az esetek száz százalékában, a százszázalékos döntést kell meghozniuk, különben csirkeaprólékká szedik a Gól, Gól, Gólban – illetve helyi megfelelőiben. Méltán sütögethetjük tehát pecsenyénk a Bundesliga parazsán; a német sportdiplomáciát, futball megszállottságot és világszintű technikai megoldásokat ismerve bátran bízhatunk egyre erősödő Sólyomszem-igényükben.
p.s.: Nem állítom, hogy akár egyszer is láttam játszani Marcel Rissét a másodosztályban, most viszont vadászni fogom a Nürnberg meccseket, nagyon érdekel, mire viszi a srác az U válogatottakban mutatott játéka után.
Bundesliga - I. forduló
VfL Wolfsburg - VfB Stuttgart 2:0
Hertha BSC - Hannover 96 1:0
Borussia Dortmund - 1. FC Köln 1:0
Werder Bremen - Eintracht Frankfurt 2:3
1. FSV Mainz 05 - Bayer 04 Leverkusen 2:2
1. FC Nürnberg - FC Schalke 04 1:2
1899 Hoffenheim - FC Bayern München 1:1
VfL Bochum 1848 - Borussia M'gladbach 3:3
SC Freiburg - Hamburger SV 1:1
Bundesliga - II. forduló, üveggömb
Az utolsó 100 komment: