Ahogy a farizeusok is mondották anno Pilátusnak: szögezzük le gyorsan az elején. Óriási döntő volt ez, na. Nem tudunk nem vonni párhuzamot az 1994-es és a mostani döntő között, akkor pont a Barcát gondolták topfavoritnak, és lett macska-egér játék, nagy meglepetésre pont fordítva. Most meg a Manchester erejéről szóló dicshimnuszokkal találkozhattunk úton-útfélen, ha kinyitottuk a csapokat, és mindenki tudja mi lett belőle.
A döntő mindenegyes percét lehetett élvezni még Andrea Bocelli is megjegyezte, hogy ilyen jó meccset régen látott. A játék szinte végig folyamatos volt, a taktikai csata nem állóháborút eredményezett, a jobban játszó csapat nyert, és a játékvezetőt sem lehetett észrevenni. Tovább után végigmegyünk a fontosabb pillanatokon, negatív és pozitív irányba kiemelünk játékosokat, megveregetjük Guardiola vállát és elhúzzuk Ferguson nótáját is.
A meccs sokkal durvábban indult, mint ahogyan vártuk. Sir Alex - ahogy ígérte - nekieresztette pitbulljait a katalán bárányoknak, és az első pár perc alapján nagyon úgy tűnt, hogy azok össze is fogják rendesen fosni a gyapjút. Xaviék csak átrúgni tudták a labdát az ellenfél térfelére, átvinniük nem sikerült. C.Ronaldo mindenhonnan tüzelt és senkinek sem fordult meg a fejében, hogy Fergie elbazilikázta a kezdőtizenegy kijelölését.
A tizedik percben aztán minden megváltozott és a skót menedzser összes próbálkozása, ami a meccsbe való visszatérést szorgalmazta, kudarcot vallott. Kevesen gondolták, hogy egy nyamvadt gólocska elég megroggyantani a Unitedet. Eto'o találata ráadásul nem is volt elkerülhetetlen. Nem is értjük, Vidics mit gondolhatott. Talán azt, hogy a kameruni touchdownt akar csinálni, és a befelecsel helyett átrobog az alapvonalon? Egyértelmű volt, hogy visszahúzza balra, a szerb mégis megette. Abban sem volt semmi meglepő, hogy utána a hálóban kötött ki a labda, mert mostanság a Barca első kaput eltaláló lövése gólt szokott érni.
A gól okozta sokkból a szünetig sem tudott kilábalni a címvédő. Az első percek szerepei megfordultak, az történt, amit Messiék akartak. Vidicsnek nem volt értékelhető megmozdulása, Giggs nevét csak akkor hallottuk, amikor Egri Viktor összekeverte CR-rel, elől a labdát nem volt aki megtartsa, és igazából olyan sem volt, aki odarúgja pontosan. A meccs mégis a szünetben dőlt el, mert a manchesteriek hadvezére nem ismerte fel azt, ami után mi már a tizenkettedik percben ordítottunk, hogy előre Berbatov kell, középre meg Scholes, a portugált meg ki kell rakni a szélre. Ehelyett Andersont kapta le középről, és Tevezt tolta előre. Az argentin innentől kezdve futott a labda után, mint Blöki a Szigeten, pedig ugye Fergie azt találta ki, hogy majd ő megakadályozza a katalán labdakihozatalokat. A bökkenő csak annyi volt, hogy ehhez el kellett volna jutni a kapujukig, hogy aztán ki kelljen hozniuk a labdát, ilyen helyzet viszont nem nagyon volt, a középen tátongó óriási űrben pedig gyermeki örömmel fickándozott Xavi és Iniesta - előttük meg Messi. Helyzete sem volt a MU-nak és nyomni sem tudott, ezek nélkül meg nehéz egyenlíteni.
A félidő közepén aztán érkezett Berbatov is, és gyakorlatilag átálltak 4-2-4-re. A Barcelona ellen két középpályást hagyni a pálya középső harmadára elég önveszélyes taktika, aminek nagyon gyorsan meg is lett az eredménye. Xavi kissé magasnak tűnő labdáját a mezőny egyik legalacsonyabbja bólintotta a Van der Sar felett a hosszúba. Innen is szeretnénk gratulálni annak a nyolcvanegy kedves olvasónknak, aki ezt a meccs előtti szavazásnál megérezte. Az idei aranylabda elsőszámú várományosa ezzel a góllal nem csak a BL-döntőt döntötte el, de megszerezte a vezetést is a Messi fejes vs. Skrtel biciklicsel különversenyben.
Minden-mindenegy alapon, kábé félóra késéssel, Scholes is bejött, de a hátralévő idő még neki is kevés volt ahhoz, hogy a) berajzoljon egy bombát harmincról plusz fejeltessen egy gólt a bolgárral b) kiállíttassa magát, így több veszélyes spanyol kontra mellett csak egy komolyabb helyzete volt csapatának, és mind a huszonkét pályán lévő játékos tudatában volt annak, hogy ez nem a Nou Camp, és nem is 1999-et írunk, vagyis nemhogy fordítás, de még szépítés sem várható. Volt egy olyan érzésünk, hogy az állandó labdakergetésben egyszerűen elfáradtak a Vörösök. A slusszpoén a Barcának sem sikerült, pedig a teljes hajazást a 94-es döntőre egy Puyol-gól jelentette volna. Mivel ez nem jött össze, Belletti maradt minden idők legfogalmatlanabb BL-döntőben gólt szerző játékosa - milyen furcsa, hogy címvédő és kihívója a csodálatos Barcelona játékosai.
Mert valóban csodálatos csapat ez a Barcelona, egyszerűen lehetetlen nem szeretni őket. A maga módján az a Manchester United is, de - az elkötelezett szurkolókat leszámítva - talán most mindenki örül legalább egy kicsit a katalán győzelemnek. Meg kell jegyeznünk, Fergie igenis nekiment a Barcának, és nem is gondolta rosszul, amit gondolt: azt a nyomást, amit az első 10 percben gyakoroltak a katalán kapura, még egy ciginyi ideig bírta volna Guardiola védelme, utána összeomlik, mint a vízes bukta a réztepsiben. De ezért (is) imádjuk a világ legjobb játékát: az első épkézláb (értsd: passzokból felépülő) Barca-támadásnál két manchesteri is irtózatosat hibázott, a többit pedig tudjuk...
És tényleg megláttuk, hogy néz ki Puyol.
Utolsó kommentek