Volt, aki négynégyszerű csodát várt ma este is. Volt, aki katalán gálát szeretett volna londoni zakóval. Cserébe, kaptunk egy dezsavűt tavalyról, így az sem lepne meg minket, ha ezt a párharcot is Scholes rakétája döntené el.
Hatalmas csalódás volt az egész mérkőzés, egy Lékó-Kramnyik-on többször felszisszentünk. Komolyabb agytorna kellett ahhoz, hogy a kilencven perc helyzeteit összeszedjük, de mivel Cavinton volt a jelünk az oviban, így ezzel simán megbirkózunk. Lapozás után nagyon röviden a másfél óráról, majd pár elkalandozott gondolat.

Már Messi pontatlan átvételénél látnunk kellett volna, hogy a foci ünnepét nem ezen a kedden üljük. Aki egy picit is lekéste a meccskezdést, és halhánylilafingja sem volt, hogy kik játszanak, az azt is gondolhatta volna a játék képe - és a színek - alapján, hogy egy korábbi Barca-Villarrealt adnak felvételről, mert a 70-30-as labdabirtoklás masszívan jellemző volt az egész meccsre.
A Barca mégis végig szenvedett, mert egy tízszögletű amőbát még nekik is marha nehéz átjátszani. Talán ha négyszer sikerült.

Az első félidőben az angolok mindent blokkoltak. A pálya nem a spori ténykedésétől lejtett, mégis az egyetlen ziccer a Chelsea előtt adódott. Drogbát Marquez hozta kecsegtető helyzetbe, de az elefántcsontparti először Valdesbe lőtt, majd sikertelenül próbálta meg elpörgetni a bőrt a kapus felett. Mindez az elődöntő harminckilencedik percében történt! Ekkorra már a kávézó (ahol néztük) összes vendége letett arról, hogy igazi focit lát. Habitang kolléga például, nemes egyszerűsséggel - tökkomolyan, hangosan - kezet reklamált Valdes védésénél. Csernus dokit már ráállítottuk, mert kezdünk aggódni.

A második játékrészre semmi sem változott. A Barca kézilabdázott, Lampardék meg védekeztek. Nem kicsit, nagyon.
Baromira haragszunk rájuk, mert nehogymá' egy olyan csapat játsszon az Olimpicóban BL-döntőt, amelyik egy épkézlábat sem támad az elődöntő első meccsén. Milyen már, hogy Essien labdátszerez a saját térfelének közepén, elindul, és amikor eléri a felezővonalat, akkor Ő van legelőbbre a csapatából?! Ilyet még SpecialOne eredménycentrikus taktikájánál sem láttunk.
Egy 2-0-át simán megérdemeltek volna. A Barcának volt is erre lehetősége, de Eto'o, Hleb és Krkics is pontatlanul célzott. Utóbbi fejesénél, hogy haza is beszéljünk, a mi Sanyink tutifix, hogy megzörgeti a hálót.

Pár egyéni teljesítményt kiemelnénk, úgysem történt semmi egetrengető.
A hazaiaknál leginkább Henry-ban éreztük a gólt, ami benne is maradt, de egyértelműen ő volt az állandó veszély Hiddinkék kapujára. Iniesta még elég aktív volt, de Messi és Xavi nem nyújtott marandandót.
A vendégeknél Ballack és Drogba érdmel kiemelést, ők voltak a két főköcsög. Ketten együtt többet szimuláltak, mint CR egy idényben. A német - Hleb helyzeténél történő - fetrengését oktatni kellene a Seria A edzőtovábbképzésén. Még megemlítjük Mikelt, aki megirigyelte Denilson Liverpool elleni teljesítményét, és lekopírozta a kis brazil azértsemérekalabdába teljesítményét.

A gólnélküli döntetlen nem igazságos, de nehezen eldönthető, hogy kinek kedvez a visszavágó előtt. A Barca semmiképpen sem érezheti páholyban magát, mert bizonyítható szabadköműves kapcsolatot nem tudnak felmutatni, és két védőjüket is elvesztették (Marquez, Puyol). A Stamford Bridge sem nekik fog kedvezni, mert még jobban le fog szűkülni a terület a támadásaikhoz, és a hangulat is pokoli lesz.
A Chelsea rajongók sem lehetnek azonban nyugodtak, mert a tegnapi mentalitással csak büntetőkkel lesz esélyük továbbjutni. Azonban, ha Hiddink elmozdítja csapatát az 1-10-0 felállásról, akkor nemcsak a gólszerzési, de a gólkapási esélyek is nőni fognak.

Na, mi ezt szeretnénk, mindkettőt egyszerre. Focizni kellene, kéremszépen!

A hétfői, masszív színházi élmény okán, nem véletlen, hogy erről a meccsről - közvetve - ez a dal ugrott be: