Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

La Liga, 31. forduló - próbálkozás

2009.04.21. 00:01 pancho_sanza

Hosszú kihagyás után ismét egy spanyol bajnoki összefoglalónak örvendezhet a lelkes olvasóközönség, amely látszólag remekül elvolt az ibériai futball nélkül is az időszakban. Ha valakit mégis érdekelt volna a spanyol bajnokságnak nevezett bohózat, akkor ezúton kérünk elnézést tőle, bár szeretnénk megjegyezni, hogy szinte semmi nem változott, amióta az Anfield Road vihara térdre kényszerítette a hazájában páratlanul eredményes bajnoki címvédőt. A La Liga csapatainak becsületét védve a Barcelona legalább kíméletlenül szaladt át az ellenállást egyáltalán nem tanúsító német bajnok védelmén. Lahm és Lucio állítólag még most is felriad álmában, ha az április eleji tréfára gondol. Pedig a brazil már nem is volt pályán honfitársa enyhén szólva megalázó második góljánál. A katalánok három angol csapat elől hódíthatják el a kupát és imponáló idei BL teljesítményüket és gólkülönbségüket látva talán már le sem kellene játszani a hátralévő mérkőzéseket, hiszen a futball legnagyobb igazságtalansága lenne, ha véletlenül elbuknának. Ez sajnos azt is jelenti, hogy a Villarreal már nem tagja a mezőnynek. Pedig önbizalom terén viszonylag jól álltak Pellegriniék, de a nyilatkozatoktól megdermedt londoni közönség azonnal könnyesre röhögte magát, amikor megpillantotta a pályára szaladó Rossi, Pires duót. A csodálatos taktikai felállás meg is hozta a várt eredményt, így hétvégén már nyugodtan játszhatott volna a sárga tengeralattjáró. Volt rangadó is. Idegen tollakkal ékeskedünk a tovább után:

Hogy nemcsak a forduló rangadóját, de a forduló meccsét is a Mestallában játsszák majd, azt hetek óta tudni lehet (a Valencia két hete újabb hitelhez jutott, azóta pedig egyfolytában nyer), ám csak a bírójelölésnél vált biztossá (Bernardino González Vásquez a Sevilla Bernabéu-beli fellépéséből is olyan derbit kanyarított, amelyről aztán hetekig folyt a disputa az NST-n). A tét a BL-indulás volt, és ehhez mérték magukat a csapatok. A Valencia például remekül kopírozta a Villarreal  londoni első tíz percét, és a negyedik szögletből már a kilencedik percben (egyébként óriási) gólt kapott. A mérkőzésen a főszerepet ezután a rugdosódás vette át, melyet a játékvezető képtelen volt megfékezni, így elkezdte osztogatni a lapokat. Egyet, kettőt, hármat, négyet... A huszadik percben már 9-11 állt az eredményjelzőn (ami a szabálytalanságok számát illeti). Adriano teljesen jogos kiállítása után hamar büntetett az ezúttal kifejezetten jól mozgó denevéres alakulat, és már a szünetre egalizált, majd a második játékrészben egyszerűen bedarálta végül már nyolc mezőnyjátékosra fogyatkozó ellenfelét. Öt pontra jött föl így a Sevilla nyakára (és három ponttal húzott el egyre szaporodó üldözőitől) a Valencia, és a csapat vasárnapi formája alapján bizakodva tekinthetnek a véghajrá elé a Turia-parton.(Valencia - Sevilla 3-1)

Ilyen az, amikor a Valencia kíméletet nem ismerve veri be a büntetőket. A Sevilla jelenleg annyival jobb csapat a hazaiaknál, hogy Villáék soha az életben nem rúgnak akciógólt nekik. Még kettős emberhátrányban is csak akkor kapnak az andalúzok, ha  kitámadnak. Valamiért azonban úgy alakulnak az események, hogy ez a két csapat a BL-ben fogja képviselni az ország labdarúgását. Pedig Angliában biztosan nem csináltak maguk alá a „rangadó" látványától. Sőt! Természetesen azért történtek más dolgok is:
 
A Villarreal hozta hétközi formáját, egyetlen szerencséjére ezúttal azonban nem az Arsenal, hanem a Valladolid volt az ellenfél, és ez azon a tiszteletkülönbségen is megmutatkozott, mellyel a két játékvezető a két ellenfélhez viszonyult. Az első félidő végén elmaradt teljesen jogos Valladolid-büntető után a második félidő közepén Rossi úgy döntött: igazságot szolgáltat. A szintén vitathatatlan (ám ezúttal megadott) 11-essel a felsőléc festését tesztelte. Az Emiratesben lejátszott mérkőzéshez hasonlóan az utolsó húsz percben most is emberelőnyben volt az egyik csapat, a különbség csak az volt: a Valladolid igazolta, hogy ha nincs jelentős differencia két brigád játéktudásában, akkor gólveszélyes támadásokat vezetni kilenc mezőnyjátékossal is lehet.(Valladolid - Villarreal 0-0) A Sporting Gijón természetesen ezúttal sem játszott döntetlent. Mintha csak cáfolni akarná a tételt, mely szerint a sok döntetlen biztos út a másodosztály felé. A Betis kiemelkedni látszik a spanyol bajnokság második felére (hogy ez a második fél a tízedik, a hatodik, a második, netán az első helytől lefelé számolandó-e, arról megoszlanak a vélemények) jellemző egyenszürkeségből, és az idény egyik legszebb gólját lőve már az elején mattolta az astúriaiakat. A sima győzelemmel vált teljessé Sevilla zöld-fehér felének tökéletes vasárnapja. A Primera Divisiónban minden elképzelhető, vagyis a Betis még messze van attól, hogy megnyugodhasson, de az biztos, hogy hét fordulóval a vége előtt nyolc helyre vannak a Segundától. Nem úgy a Gijón, amely immár csak egyetlen egyre. (Betis - Sporting 2-0)

Elöl a kérdés mindössze annyi, hogy lehet-e esélye a Real Madridnak a bajnoki címre? Ezek a srácok nyernek folyamatosan és akár még Florentino Perezt is elbizonytalaníthatják, ha ledolgozzák a hat pontjukat. Persze mi tudjuk, hogy komoly klubelnököt nem lehet becsapni Malagák meg Recreativok elleni győzelmekkel, bár például néhány játékos már láthatóan túltette magát a liverpooli arcpakoláson és ismét önbizalomtól duzzadva pufogtasson közhelyeket a saját csapata nagyszerűségéről. A hétvége embere minden meghatározó fórumon Marcelo volt, de mi mégis Gagot szeretnénk megemlíteni, aki remekül szűrte a támadásokat ezzel is emlékeztetve minket rá, hogy Camunas nem Gerrard. Meg nem is bolíviai. Sneijder ettől még sérülékeny és bármilyen szomorú, hogy ki kell hagynia a következő egy hónapot, de így legalább nem kell kötelezően sajnálnunk amiatt, hogy a csúnya bácsi nem középen játszatja.(Recreativo - Real Madrid 0-1) Barcelonában  nincsenek ilyen jellegű problémák, mivel Guardiola annyira tudja, kinek, mikor, hol a helye, hogy szinte csak az nem lő gólt a keretből, aki nincsen pályán. A riválisok olyan szinten összeroppannak a katalánok játéka által kiváltott nyomástól, mint Lell a gránátvörös és kék dolgok látványától. A teljesség megértéshez egy másik olvasónk soraihoz szeretnék fordulni, aki a Barcelona hétvégi mérkőzését így látta: A Getafe az egyik legszimpatikusabb kiscsapat a Ligában, ennek megfelelően nagyon nem akartak letérdelni a katalán csődörök előtt. Guardiola az első csapatot gurította fel a pályára, a három nap, egy meccs jeligére rotáció mentességet fogadva a mester. A cselekmény végkimenetele a kezdetektől fogva tudvalevő volt, de a bennünk rejlő kisördög a végsőkig duruzsolta a szkepticizmus legédesebb szonátáit. Szombati szappanoperánk főszereplője Messi lett végül, aki bebatyuzta az egyetlen gólt miután meghempergette a Córtez/Cata Diaz főtengelyt- újraértelmezve a szó szerint "megkerülte a védőjét" mantrát, miután Xavi úgy gondolta, hogy asszisztjainak számát óhajtja imponálóbbá tenni, mit neki egy ziccergól. La Liga meccs pedig nem is maradhatna el a bírók emlegetése nélkül, Javier Valles Álvarez és társai ismét bizonyították, hogy az egyenfeketét valahol kockapókeren svindlerkedték össze feltehetőleg egy pár Real szimpatizáns társaságában. A második félidőben már a lefőtt kávét kortyolták a srácok, és folytatták a Getafe lassú tűzön való párolását. A legrágósabb cupáknak azonban vagy a kapufa vagy Stojkovic bizonyult, ezzel behúzva a szemérmes nullegyet. (Getafe-Barcelona 0-1)

A spanyol bírók nem jók. Közhely, de így van. Az Atlético Madrid hektikus, ez is közhely, de… inkább nem mondjuk, hogy nincs így, mert még valaki Porto-Atlético statisztikákat dörgölne az orrunk alá, hogy pont olyanok, mint a Manchester United. Hétvégén megmutatták, hogy tökös legények, de egy Numancia elleni diadal nem feltétlenül a klasszist jelenti. Persze nem célunk bántani őket, mert nem tehetnek róla, hogy nekik csak Simao jutott, míg az angolok C. Ronaldoval állhatnak fel. Meg aztán, ha Gagonál megemlítettük a magashegyi tapasztalatot, akkor Maxi Rodriguez érdemeit sem hallgathatjuk el a bolíviai kalandban. Az Atlético ettől még a Bl-ért harcol, de disznó módra nem kérdezzük meg tőlük, hogy: és ugyan mi a fészkes fenét szeretnének ott csinálni?(Atlético - Numancia 3-0) A Deportivo is Európáért harcol. Pont az Atléticóval. Egyetlen okot tudunk elképzelni, ami miatt érdemes lenne belevágniuk a kalandba: hátha vissza tudnának vágni a kétsoros dán zakóért. A Bilbao például már biztos ott lesz, s nem tudjuk elképzelni, de valamiért több sikerélménnyel kecsegtet a Barcelona elleni kupadöntő, mint az UEFA csoportkör. Egy mérkőzésen bármi megtörténhet, de négyen már kijön a papírforma. Még akkor is, ha többen juthatnak tovább, mint ahányan nem. (Egyébként nem is tudjuk, hogy lesz az UEFA kupa jövőre.)(Athletic - Deportivo 0-1) Zárszóként annyit szeretnénk, mondani, hogy Negredo egy állat. Jó értelemben véve, ha lehet ilyet mondani egyáltalán. Már a tavalyi Güizán  is meglepődtünk, de a mostani Almeríához képest a tavalyi Mallorca egy gólgyártó gépezet volt, amelybe hetesek is beleférnek. Az andalúzok támadója valószínűleg nem lesz gólkirály, de ha kiszámolnánk a rúgott gólokkal szerzett pontok arányát, akkor valószínűleg a Liga minden mesterlövésze szemlesütve bámulná a csukája orrát.(Almería - Osasuna 2-1) A Mallorca egyébként döntetlent játszott Málagában, ha nem lenne hihetetlenül kemény a sorsolásuk, akár még bizakodhatnának is.(Málaga - Mallorca 1-1)

Köszönet Pötének, aki bátran bevállalta, megcsinálta, begyűjtötte és továbbította, amit kellett. Köszönet a srácoknak, akik nézték, megírták és elküldték, amit kellett. Konkrétan Henkének és Csöncsönnek.

351 komment

Címkék: spanyol la liga 2008/2009

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr591077052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.04.21. 00:56:47

Lahm és Lucio csak a második meccsen játszottak, az elsőn nem.

és Lucionak egy honfitársa se rúgott két gólt. Demichelisnek igen.

vagy valamit nagyon félreértettem, ez is benne van, tekintve, hogy hajnali 1 óra.

gotanfun 2009.04.21. 01:08:25


Jajj de tudtam, hogy jönni fog a post, de láthatóan nem láttad a meccset pancho, így HF után szabadon, copyzod azt a hülyeséget, hogy 8 mezőnyjátékossal fejeztük be. Vagy esetleg a jó humorérzékedet kellene dícsérnünk? Adriano és az edző lett kiállítva (Adrianot is elsősorban a szája és nem a szabájtalanság súlya miatt - lásd Albelda Renatoval szembeni szabájtalankodását, akinek fel is szakadt a szemöldöke mégis megtorlatlan maradt) ugyanakkor Morientes meg Palop máig nem tudják miféle szabájtalankodásért kaphattak sárgát.

A Real Madrid elleni meccsre kitérve pedig nemrég pont egy madridista hányta a szememre, hogy a 3:4 után González Vásquezt Sevilla mezben látták és csak fogjam be. :-) A meccset látva ezt még nehezebb elhinni, viszont a dilettáns bírói vezetés aligha vitatható, ami tovább tetőzhet azzal, hogy ellnetek valjon kit küld majd a szövetség a Pizjuanba. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy ezt a spanyol rangadót pl. a Villa és az Everton rangadójával aligha mérhetjük össze, mind játék, mind a bírói vezetés tekintetében (ahogy Puhl Sanyi mondotta, hogy a pókerben lehet jó a sporttárs, de nem a fociban). Talán néha ilyeneket is vehetnél alapul, nem csak az ellenszenvedet. Végezetül. A magyar sport tv egészen egyszerűen minősíthetetlen közvetítéseket produkál, ami Horváth Ferenc esetében több mint borzasztó közvetítési hibákkal párosul. Ami láthatóan ragájos. De sebaj. ;-)

Lojzi_ 2009.04.21. 06:34:10

Mocsing: Nem, nem nézted el.
Kb. idáig olvastam a posztot, mert ha valaki az első öt mondatban ennyi nyilvánvaló ökörséget összehoz, akkor kár is tovább olvasni.

Ezzal a felkészültséggel még egy megyei hírlap sportrovatában is körülröhögnének, pedig onnan nem igazán van lejjebb...

Lencse. 2009.04.21. 07:06:28

Nekem ez valami gyilkos humornak tűnt, amihez képtelen vagyok felnőni.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 07:08:56

Egy szó, ami mindent helyre tesz: Grafite

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 07:16:21

@gotanfun: pedig láttam a "rangadót", de HF-et nem hallgattam, azt hiszem csak kettős emberhátrányt emlegettem, ami (11-2 azt mondja , azt mondja 9, igen) kilenc ember. (színes sorok nem az enyémek, a nem színesek azok)

kroos 2009.04.21. 07:46:47

@pancho_sanza: Nem baj Pancho üdv ismét a fedélzeten:)

krysal 2009.04.21. 09:29:45

Én még mindíg azt mondom, dícséretes, amit a Madrid művel. A tavaszi balf...kodás után folyamatosan tudják hozni a meccseket, sőt, néhány nem-madridista cimborán meccsnézés közben már ezzel nyugtat: "Haver, olyan szarul játszotok, hogy az fáj, szóval tutira nyertek".

Ez egyébként ténylg az átlagszínvonal esésére utal, mert ilyen hígfos játékkal ilyen győzelmi sorozatot összehozni... Nem baj, majd a gyilkos.

A Barca már csak magát tudja kigánycsolni, de biztató számukra, hogy az utóbbi két évben az ilyen meccseiket nem nyerték volna meg (az abszolút negatívum pote írásában, amivel megmutatta, hogy az utóbbi két évben a nullával volt egyenlő a spanyol bajnokijainak száma meg az volt, hogy ezt: "Tavaly az ilyen meccseket elbukták" egy kicsit rossz helyre szúrta be.).

@gotanfun: én már legalább fél éve csak csöpögtetem a spanyol meccseket, már régesrég megelégeltem a honi "szakértőket" - ajánlom, tégy te is így...

És csatlakozom kroos kollégához, üdv a fedélzeten.

kroos 2009.04.21. 09:41:20

@krysal: Ilyenkor csatlakozol bezzeg amikor kellenél nem vagy itt:)

krysal 2009.04.21. 09:42:19

@kroos: Őrült az elhavazás (meg nem volt spanyol post, a többit meg csak átfutottam), de mesélj, miben lehetek segítségedre?

kroos 2009.04.21. 10:29:04

@krysal: bl post-ban van.
sokkal jobb volt akkor utálni a reált mikor ott játszottak a legjobbak.
Kb. olyan mint amkor utáltam dzsokit a dallasból.
Hihetetlenül jó szinésznek tartom,de mindig kibaszott szegény Boby-val meg Cliff bans-al.
Most meg a barátok köztben Berényi Miklós a közelébe sem ér Larry-nek,igy utálni se olyan jó...

marvin__42 2009.04.21. 10:38:59

Jó volt megint spanyol post-ot olvasni pancho, welcome back!
Remélem, lendületben is maradsz/maradtok!

mickeyknox 2009.04.21. 10:46:57

@kroos: a szomszédokban kit utáltál, kroos?

Henke 2009.04.21. 10:47:13

@kroos: úgy látom Cliff Barnes BAN-t kapott :D

kroos 2009.04.21. 11:01:20

@mickeyknox: Trokánt mert mindig csalta szegény Almát:(

Mourinho már nem a király 2009.04.21. 11:04:46

Ez a post is szinte inkább BL mint spanyol poszt, ám legyen. A Barcának most egész jó kis rangadó sorozata lesz, sajnos valószínűleg a bajnokságban biztos behúzzák őket. Majd azért szurkolok ellenük :)

mickeyknox 2009.04.21. 11:11:41

én meg azt a dezirét, vagy ki a tökömet, de már meg nem mondom miért :) meg etust, nagyon

on

mickeyknox 2009.04.21. 11:13:28

pancho, annyira süt a posztodból, hogy kiábrándultál a spanyol fociból, de legalábbis a la ligából, hogy az már szinte fáj. lehet, hogy télleg el kéne vonulnod valami alkotói szabadságra, és átadni a lantot egy időre valakinek, mondjuk csöncsönnek.

Tika_ 2009.04.21. 11:14:04

Egészen találó cím! Ez ugyanis valóban nem több.

@Awkward: "Majd azért szurkolok ellenük :)"
ez az! Még sok ilyen emberre van szüksége a spanyol labdarúgásnak meg a világ legjobb futballjának! Ha minden jól megy, te is segíthetsz panchonak világvége posztokat írni. Mad Max 4 forog már? Terminator 5? :))) Csak el ne cseszd Bruce Connor jelenetét ;).

kroos 2009.04.21. 11:20:17

@mickeyknox: volt valami kioktató felsöbbrendüség benne az biztos...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 11:22:55

Uppsz, bocsánat, a Valencia-Sevilláról én írtam, így a kilenc mezőnyjátékos az én vétkem.

Egyszerűen készpénznek vettem, hogy Navarro a 16-oson belüli nyilvánvalóan szándékos kezezése után megkapta második sárgáját. Ugyanúgy, ahogy készpénznek vette Horváth Feri.

Megnéztem persze a statisztikákat, de inkább a szememnek hittem, mint a tényeknek. Mea culpa.

Azt nehezményezem, hogy a zárójeles megjegyzések nem apró betűsek lettek. Ejnye. :-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 11:33:55

@pancho_sanza:

Na de pont ez az: nem volt kettős emberhátrány. Bernardino González Vázquez nem küldte le Navarrót.

(Bár ha bárki megmagyarázza nekem, hogy miért nem, és Navarro kezezése után miért Palop kapott sárgát, azt komolyan meghívom valamire...)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 11:35:39

@kroos: Valószínűleg így is van.Másfél évig vitatkoztam szinte mindenkivel, hogy mennyire visszafejlődött a spanyol foci, meg milyen szar a Real, meg hogy hozzá képest milyen szar a többi csapat. Írhattam volna történelmi magasságokról, meg dicsőíthettem volna a győzelmi sorozatokat, de ezekhez nem volt sok kedvem most.

Megnézem a rangadót és azt mondom, hogy egy BL-be vágyó csapat használjon már ki 50 percnyi emberelőnyt akárki ellen és ne azért nyerjen, mert az ellenfél védője megszánja egy értelmetlen kezezéssel.

Egyébként optimista vagyok, hiszen Gagot és Higuaínt kidobják, mint macskát szarni, így megkönnyebbülve továbbíthatom a képességeikről folytatott vitát az argentin vagy bolíviai bajnoki összefoglalóba.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.04.21. 11:56:28

@pancho_sanza: háát nem nagyon derült ki semmiből, hogy amikor a Barca átszaladásáról van szó, hogy a rákba jön ide a wolfsburgi meccs :) cseppet félreérthető :)

kroos 2009.04.21. 11:57:53

@Csöncsön: az semmi. a Frank.-gladbachon volt hogy a vendégek löttek egy gólt,de nem adták meg mert elötte szabálytalanság volt és nem alkalmazták e teljesen egyértelmü elönyszabályt hanem 11-est adtak.amit bradley kihagyott és kikaptak 4-1 re.
És sorolhatnám még az ilyen eseteket.A biráskodással nem csak spanyolországban van baj.

Mourinho már nem a király 2009.04.21. 12:00:45

@Tika_: Hee, mivaaan? Real szurkolóként szerintem is a Barcának fogok szorítani, valóban. Vagy valamit elnéztél a mátrixban.

gotanfun 2009.04.21. 12:05:11


krysal: én spanyol kommentekkel nézem a meccset, de mivel HF annyira túltett most magán muszáj volt.

pancho: értem én, de ha már elkezdtek a bírókkal foglalkozni nem ártana kicsit következetesnek lenni. Az ominózus Albelda vs. Renato könyökös után Renatot ápolni kellett, de a hazai játákosok nem igazán akarták ezért félbeszakítani a játékot. Amikor pedig Renatot levitték a pályáról véletlenül pont abban az irányba rúgta valaki a labdát és Jimeneznek kellett elpaskolni, hogy nehogy eltaláljon valakit. Adriano ekkor kezdett értetlenkedni. Teljesen jogosan. A játék ment tovább, míg David Villa a 16-os oldalánál egyszer csak elesett és a bíró fújta is befele a szabadot. Semmi nem volt. Egyszerűen kisodródot. Ekkor Adriano már kezdett főni, amiért megkapta az első sárgáját. A Tényleges vétkes (Squillaci) pedig csak ksivártva kapata meg a sárgáját, ami legfeljebb a spanyol bajnokságban számít annak és itt már azért látszott, hogy González Vásquez nem igazán fogja tudni a mérkőzést kézben tartani. Itt vesztette el a türelmét Adriano és a köv. szabálytalanságnál Vásquez küldte is zuhanyozni, míg Escudé és Navarro kezezése a 16-oson belül egyszer továbbot, majd csak szimpla 11-est ért, holott mindkettő jobb helyeken kiállítást vonna maga után (itt tett HF egy olyan megjegyzést, hogy az egész mérkőzés szerinte "bundaszagú". :-) Szerintem ez egyszerűen csak egy gyenge bíráskodás. Próbált keménynek látszani, miközben csak ő nem látta mekkora béna. A dolog pikkantériája, hogy az első körben is ugyanezt tették mindkét csapattal (milyen meccsek is jönnek?). Szal csak ne tedd azt a rangadót idézőjelbe, mert a foci nem mindenkinek a csapatod játékával egyenlő és szomorú, hogy állandóan a bírók teszik élvezhetetlenné az ilyen meccseket, ahol számunkra nem kis dolog, a BL indulás a tét.

Ezen kivül pedig Sevilla háza táján egyre több játékos kérdőjelezi meg Jimenez "stratégiáját", mivel kiélezett szituációkban képtelen urrá lenni a helyzeten. Ez látszik abból is, hogy meccs közben ide-oda pakolgatja a játékosokat, akik aztán könnyen elveszítik a türelmüket. Ez látszott Adrianon is. Láthatóan Jimenez nem elég jó ezen a szinten, kevés, csak Del Nido erölteti... ő tudja miért.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.21. 12:05:14

@pancho_sanza: Persze minden viszonylagos. Azzal szerintem senki nem vitatkozik, hogy a spanyol bajnokság visszaesett a kilencvenes évek végéhez, vagy a mostani évtized első feléhez képest. De azért koránt sincs ám akkora katasztrófa, mint ahogy egyik-másik nyilván szándékosan sarkított írásodból kitűnik. A spanyol bajnokság még mindig az egyik legjobb a világon.

Ennyit a bajnokságról. Ami meg a spanyol nemzetiségű játékosgarnitúrát illeti, abban még előre is lépett a spanyol foci a citált időszak óta.

Szóval mintha kicsit túlspiláznád ezt az "eh, nem vitatkozom veletek" témát. Főleg ha talán, épp a vitaébresztés miatt fogalmazol sarkosan és időnként provokatívan.

Vagy jobb lenne, ha miután kinyiklatkoztatods a tutit, a kommentelők jól egyetértenének veled mindenben?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.21. 12:09:01

@popp: kinyiklatkoztatods=kinyilatkoztatod.

balu11 2009.04.21. 12:10:50

[János talpig úriember, és még erdész is. A Deziré viszont tényleg egy simaképű kis selyemfiú - fújjj!]

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 12:17:07

@popp: Tavaly azért volt, aki a Roma-Real után nem éppen reálisan látta ezt a spanyol foci visszaesett dolgot;)

mickeyknox 2009.04.21. 12:19:17

@popp: " Ami meg a spanyol nemzetiségű játékosgarnitúrát illeti, abban még előre is lépett a spanyol foci a citált időszak óta"

pontosan így van. szerintem ennek is köszönhető az európa-bajnoki cím. meg a nem tudom, hány meccs óta tartó veretlenségi sorozata a válogatottnak.

és ez sok spanyolnak valószínűleg sokkal többet jelent, mint az, hogy a klubcsapataik idén nem villognak. nekünk, nem spanyol spanyolcsapat-szurkolóknak meg jóval kevesebbet.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 12:23:19

@mickeyknox: az Európa bajnoki címhez pont 14 játékos kellett. Sok a spanyol játékos, de azért amikor a La Liga "légiósválogatott" kap egy hatost Bolíviában, úgy, hogy a kapura nem is nagyon lő, akkor az ember elgondolkozik.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.21. 12:27:04

@pancho_sanza: A Romától nem szégyen ám kikapni,úgyhogy messzemenő következtetéseket is fölösleges levonni abból meccsből, spanyol futballhalált vizionálni meg pláne ;-). A bú és bánat beszélt belőled akkor is ;-).

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.21. 12:30:56

@pancho_sanza: Na abból a bolíviai meccsből sem vonnék le mélyreható következtetéseket. Argentína így is simán ki fog jutni a vébére, ahol az egyik legnagyobb esélyes lesz. Annyi viszont biztos, hogy bármekkora játékos is volt Maradona, nem való edzőnek. Remélem, hogy nem is ez a szerepe kapitányként, hanem inkább talizmánként funkcionál.

mickeyknox 2009.04.21. 12:33:04

@pancho_sanza: nem ez volt a kezdő?

Juan Pablo Carrizo, Javier Zanetti, Martin Demichelis, Gabriel Heinze, Emiliano Papa, Maxi Rodriguez, Javier Mascherano, Fernando Gago, Lucho Gonzales, Lionel Messi and Carlos Tevez

ez nekem nem tűnik "la liga légiósválogatottnak"...

mickeyknox 2009.04.21. 12:34:09

nem beszélve arról, hogy 3600 m-en játszottak már megint

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 12:46:47

@mickeyknox: @popp: Arra azért kíváncsi lennék, hogy Maradona, vagy a 3600 méter tiltotta meg a játékosoknak, hogy egy az egyben megverjék az ellenfelet. Vagy például a magasság miatt szaladgált Heinze össze-vissza? Egyébként a helyzet annyiban rosszabb, hogy Agüero és Higuaín például be sem fért abba csapatba, ergo feltételezhetjük, hogy rosszabbak, mint akik pályára léptek.
Akár azt is gondolhatnánk, hogy Bolívia mindenkit lefocizik a pályáról és egy hatossal küld haza. Pedig nagyon nem.

A Romára azért haragudtam, mert egy normális csapat nagyjából úgy lerendezte volna a Realt, mint most a Liverpool. A Roma elvett egy évet a Real Madridtól és a spanyol mezőnytől, mert még ősszel is azt gondolta mindenki, hogy valós sportértékkel bír legyőzni a bajnoki címvédőt. Már kevesen gondolják azt.

mickeyknox 2009.04.21. 12:53:12

@pancho_sanza: 1 meccs, extra körülmények közt, idegenben. csúnya a 6 kapott gól, szó se róla, de nem kéne belőle messzemenő következtetéseket levonni. pláne nem a spanyol bajnokságra nézve.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 12:53:16

@mickeyknox: "és ez sok spanyolnak valószínűleg sokkal többet jelent, mint az, hogy a klubcsapataik idén nem villognak. nekünk, nem spanyol spanyolcsapat-szurkolóknak meg jóval kevesebbet."

Casillas biztosan büszkeségből sírt az Anfield Roadon. Mármint az Európa-bajnoki címre volt büszke.

sundin 2009.04.21. 13:19:40

Nem tudom ki írta a Valencia és Barca meccsek összefoglalóit, de nagyon nem tetszenek. A "nagy" rangadóról az írás kb. olyan, mintha én leültem volna egy papírral a tv elé, és a fel-felvillanó statisztikákat felírtam volna, majd azt átkonvertáltam volna ide. Sokkal érdekesebb lett volna leírni azt, hogy Joaqiunt lassan túlnövi Pablo Hernandez, csak Emery nem elég tökös ahhoz, hogy padra ültesse a sevillai bohócot, aki 4-5 éve ugyan azt a cselét próbálja eladni, egyre kevesebb sikerrel.
A Getafe poszt tartalmilag rendben van, ott inkább csak egy jelzővel vitatkoznék: az egyik legszimpatikusabb csapat. Tavaly vagy azelőtt még igen, de idén már nem. Szakítottak a hagyománnyal, hogy fiatal edzőknek szavaznak bizalmat, kinevezték Victor Munozt. A csapat szűk egy év alatt elvesztette minden stílusjegyét, amit Laudrup egy év alatt felépített, egy szürke, semmilyen banda, remélem kiesnek a 'csába, Granero meg keres egy, a tudásához méltó csapatot.
Ja és még vmi: pancho, monnyá le. Szörnyű ez a vergődés, amit bemutatsz. Tavaszi depresszió?

sundin 2009.04.21. 13:27:56

@Csöncsön:
(Bár ha bárki megmagyarázza nekem, hogy miért nem, és Navarro kezezése után miért Palop kapott sárgát, azt komolyan meghívom valamire...)

Gondlom nem ítélte szándékosnak a bíró, bár elég természetellenes volt, ahogy tartotta a kezét, ergo ez csak egy belemagyarázás a részemről. Palop pofázott, azért kapta, gondolom nem akarta rontani a statisztikáját a Nou Campban, így még lesz esélye a Zamorára.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.21. 13:33:38

@pancho_sanza: jó nagyon durván beleszaladtak késbe az argentínok és nyilván belejátszott minden magaslat, sok utazás, satarata - még inkább nyilván nehezen magyarázható és védhető. De úgy se kéne beállítani, hogy ez volna az argentin válogatott igazi arca, vagy annyit tudnának, mint La Pazban. Sőt az óriási blama ellenére az argentin még egy klassziscsapat. A legmeredekebb viszont a la pazi fiaskóból levezetni a La Liga válságát.

mickeyknox 2009.04.21. 13:41:08

@pancho_sanza: a spanyol szót mint spanyol állampolgárt értettem, nem mint spanyol focistát.
szerintem nem olyan nehéz elképzelni, hogy egy spanyol úriembert neadjisten nőt nem érdekli annyira a spanyol csapatok bukdácsolása a bl-ben (kivéve, ha real szurker, de még akkor sem biztos), mivel zsebben a hosszú évtizedek óta áhított válogatott trófea.
ehhez annak, hogy casillas elpicsogja magát egy bl-búcsú után, semmi köze.

Henke 2009.04.21. 13:59:25

@sundin: a Getafe-Barca poszt az én merényletem, kedves sundin!

"az egyik legszimpatikusabb csapat" helyett a pontos idézet az, hogy
"A Getafe az egyik legszimpatikusabb kiscsapat..." -a kis jelző lemaradt, nem tudom így elfogadhatóbb e neked.

Amit a Getaféról írsz, az naggyából jogos. Mindenki nevében pedig szubjektív dolgokról nem lehet nyilatkozni. Nekem szimpatikusak :) A komment többi része számomra felért egy dicsérettel -először írtam összefoglalót

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 14:30:24

@sundin:

Mentségemre szóljon, hogy Pöte kikötötte: max. 4-5 mondatot írjak. Hát ebbe Pablo Hernández már nem fért bele, pedig nekem is föltűnt, mennyire tehetséges a srác. Nem most, hanem már a Recre elleni meccsen, melyet ő mentett döntetlenre, aztán egy fordulóval később megint betalált, mellesleg gyönyörű gólokkal. A hétvégi gólja is klasszis megoldás volt.

@pancho_sanza:

Igazából kihasználta az emberelőnyt. Mindkét 11-es teljesen jogos volt; azon kívül Villa kapufát is lőtt, és Palopnak is volt néhány bravúrja. Voltak meccsei a Valenciának, amikor el lehetett marasztalni őket, de a vasárnapi (az első tíz perc kivételével) szerintem pont nem olyan volt.

nasteey 2009.04.21. 14:40:03

Ha megengeded én is belekötnék a Getafés részbe. :) Az, hogy nem jártak úgy, mint a csapatok jelentős része idén, az annak köszönhető, hogy Henry dekoncentráltabb volt, a játékvezetők meg birkák. Szóval én nem láttam rajtuk, hogy 120 fokon égnek, és jó taktikával állítják meg a Barcát. Csupán most nem volt jó a lapjárás, így megúszták 1 kapott góllal. Az egyedüli, aki tényleg tett valamit, az a kapusuk volt. A kapura is szinte végig veszélytelenek voltak.

Majd akkor lesznek szimpatikus kiscsapat, ha ma ponttal jönnek haza a Bernabeuból. :)

A bajnokságról meg annyit, hogy egyértelműen nem jelenteném ki, hogy gyenge a bajnokság. Mondjuk ha azt vesszük, hogy a Real sorra ver mindenkit, ráadásul "gyenge" játékkal, aztán ÍGY esik ki a Liverpool ellen... viszont ha azt nézzük, a blfsz sorsolás miatt sorra jönnek a könnyebb csapatok, az egyetlen 'komoly' ellenfele az Atleti volt, 1-1, és nem ők álltak közelebb a 3 pontohoz. Persze a téli rangadókat hozták, aztán majd meglátjuk most mire mennek majd a 4 rangadóval. A mezőny pedig igen egységes, az eleje sincs nagyon megszórva (3.-tól lejjebb), viszont a vége tényleg szűkös. A 10. és a 17. 4 pontra van egymástól. A kiscsapatok egy kicsit előrébb léptek, a nagyok egy kicsit talán visszább, de ettől még nem nevezném színvonaltalannak vagy gyengének a bajnokságot. Vagy csak túlságosan szeretem ahhoz a spanyol focit, hogy beismerjem. :D

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 14:46:09

@kroos:

Na igen, pont mint a 2006-os BL-döntőn. Ami miatt aztán Pancho meg Walmer elmondhatják, hogy bezzeg a Barca egyenlő létszámban képtelen volt gólt lőni "angol" ellenfelének...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 14:48:57

@nasteey:

Majdnem teljesen egyetértek (milyen meglepő...) :-), annyit fűznék hozzá, hogy a Getafe egy nagyon szimpatikus kiscsapat -- volt.

Idén már nem is sajnálnám, ha kiesnének, annyira elszürkültek. Komolyan, már a Recrét szinte jobban sajnálnám.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 14:52:13

@Csöncsön: Ezt úgy mondod, mintha a Barca mindenkit megalázott volna abban a BL sorozatban.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 14:54:44

Na még annyit: a Valenciát idén egyszerűen sokkal jobb nézni, mint a Sevillát. Azt meg, hogy nem tudnának akciógólt lőni nekik, a Király Kupa elég fényesen megcáfolta, pedig akkor eléggé mélyponton voltak Villáék (akkor estek ki a Dinamo Kijev ellen is*).


*Ami szerintem sokkal, de sokkal kisebb égés volt, mint a Sevilla kizúgása. A Dinamo Kijev eléggé kiemelkedni látszik az UEFA-kupa mezőnyéből, és kis szerencsével az Arsenalt is kétszer üthették volna a BL-ben.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 14:56:37

@pancho_sanza:

Nem megalázott, de minden ellenfelénél egyértelműen jobb volt. Ami az utóbbi húsz év BL-győztesei közül elég kevésről (talán egyről sem) mondható el.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.21. 14:58:19

@pancho_sanza: Azért a Chelsea és egy komoly Milan testén vezetett az út a dröntőbe, nem csoda, hogy nem tömték ki őket oda-vissza.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.21. 15:00:21

@pancho_sanza: Azért a Chelsea és egy komoly Milan testén vezetett az út a dröntőbe, nem csoda, hogy nem tömték ki őket oda-vissza.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 15:03:08

@Csöncsön: Azt sem tudom már kikkel játszott a Barcelona abban az évben, olyan mély nyomot hagyott bennem:)

Neil Blender 2009.04.21. 15:05:52

Sokan akik fanyalognak itt a spanyol bajnoksag szinvonalan. Egyertelmuen a PL top4 mogott van a Barca kivetelevel a mezony ezzel sztem senki nem vitatkozik.

De!

Sokkal kisebb a szakadek a csapatok kozt mint a PLben. Sztem mondjuk egy Depor, Almeria, Betis stb siman agyonverne 10bol 8szor mondjuk a WHU-t, Bolton avgy a Blackburnt. Mostanaban lett ES2-m es neztem PL meccseket... hat mit mondjak, elobb nezek meg egy Espanyol - Mallorca meccset mint egy Villa - WHU-t...

Nem mellesleg olyan horribilis fizetesek mozognak a szigetorszagban hogy ihaj. Ha tenyleg vilagsztar vki akkor sportszakmai okokbol esetleg irany Spanyolhon de ha vki "zsoldos" akkor eszebe nem jut mashova menni mint a PL.

Egyetlen kivetel talan Robinho aki ugye "spotszakmai" okokbol ment a Cityhez :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 15:07:57

@popp:

Na igen, meg ez a "csak emberelőnyben tud nyerni" érv is eléggé nevetséges. Mind a Stamford Bridge-i, mind az Arsenal elleni kiállítás teljesen jogos volt.

Ilyen alapon ha egy csapatnak az a taktikája, hogy az ellenfél összes játékosát lerúgja, akkor ők érdemlik a dicséretet, mert bibí, az ellenfél csak emberelőnyben tudott nyerni?...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 15:11:10

@Neil Blender: "Mostanaban lett ES2-m es neztem PL meccseket... hat mit mondjak, elobb nezek meg egy Espanyol - Mallorca meccset mint egy Villa - WHU-t..."

Hát ezzel én pont ugyanígy vagyok. :-)

Hovatovább nem hiszem, hogy az Everton-MU FA-kupa elődöntő szórakoztatóbb és jobb (vagy színvonalasabb) meccs lett volna, mint a Valencia-Sevilla.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 15:16:09

@Csöncsön: a probléma nem a győzelemmel van, hanem azt a győzelmet úgy beállítani, mintha a valaha volt legnagyobb teljesítmény, amit csapat bemutathat. Én kérek miatta elnézést az összes többi BL győztestől.
Ráadásul erről a lóról fikázni a Manchestert elég ciki...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 15:19:23

@pancho_sanza:

Vannak tényszerű dolgok, melyekkel nem nagyon lehet vitatkozni. A Barcelona 2006-ban veretlenül nyert BL-t, minden ellenfelét legalább egyszer legyőzte. Közmegegyezés szerint a legnehezebb útja volt a döntőig.

Egyetlen másik BL-győztes sem mondhatja el magáról mindezeket.

A többi már tényleg ízlés és személyes elfogultság kérdése.

sundin 2009.04.21. 15:20:16

@Neil Blender:
Abban egyetértek, hogy én is egy Espanyol meccset néznék inkább, mint egy Villát, abban viszont nem, hogy jó a "tabella alsó fele". Az utóbbi 2-3 évben, de főleg idén nem látok egy olyan kiscsapatot sem, akik megszorongatnák valamelyik nagyot (Barca, Real). A 11. helytől lefelé nem azért olyan szoros, mert ennyire jó mindenki, hanem azért, mert mindenki ennyi szar. Akinél van egy, a középszernél jobb játékos, az már ki tudja dugni az orrát a hígfosból (Alméria-Negredo, Betis-Emana, stb.), akiknek meg nincs, azok mennek a levesbe (Numancia, Recre). Az is nonszensz, hogy a rémgyenge Real csúcsokat döntöget, és mögötte 15 pontra vannak a BL indulásért küzdő csapatok.

Lencse. 2009.04.21. 15:25:19

@Csöncsön: Bayern München, 2001. Oda-vissza verték a Madridot és a MU-t (ilyen mikor volt máskor??), a döntő megnyerését pedig pontosan az arra legalkalmasabb emberre bízták.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 15:25:50

@sundin:

Mondjuk a Barca eddig három vereséget szenvedett el az idényben. Egyet az Atléticótól, egyet az Espanyoltól, és egyet a Numanciától.

Ugyanígy a Real Madridot is verte már meg idén Getafe és Valladolid.

mickeyknox 2009.04.21. 15:25:56

@sundin: "Az utóbbi 2-3 évben, de főleg idén nem látok egy olyan kiscsapatot sem, akik megszorongatnák valamelyik nagyot (Barca, Real)"
ilyen szerintem már rég nem volt egyik topligában sem (kivétel: bundás), és jó darabig nem is lesz (lóvé)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 15:28:16

A 2000-es Real útja az egyenes kiesésben a 99-es győztes Manchesteren, a 99-es döntős és 2001-es győztes Bayern Münchenen és a kétszeres (2000,2001) döntős Valencia csapatán vezetett keresztül. Nem játszottak emberelőnyben egy percet sem.

Tényszerűen ezt hogyan értékelnéd, mondjuk a 2006-ossal párba állítva?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 15:28:32

@Lencse.:

Az a Bayern (nem tét nélküli meccseken!) 1-0-ra kapott ki a PSG-től, és 3-0-ra (!) a Lyontól.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 15:30:50

@pancho_sanza:

Arra a Real Madridra gondolsz, amelyik a Bernabéuban 4-2-re, Münchenben pedig 4-1-re kapott ki a Bayerntől?...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 15:33:57

@pancho_sanza:

Arra a Real Madridra gondolsz, amelyik a Bernabéuban 4-2-re, Münchenben pedig 4-1-re kapott ki a Bayerntől?...

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 15:33:57

@mickeyknox: azért a Hull meg Stoke jobban megszorongatja a Liverpoolt, mint a Recre a Realt. A Liverpool és a Real Madris közötti különbség elemezgetésétől most eltekintenék...

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 15:34:30

@mickeyknox: azért a Hull meg Stoke jobban megszorongatja a Liverpoolt, mint a Recre a Realt. A Liverpool és a Real Madris közötti különbség elemezgetésétől most eltekintenék...

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 15:34:48

@mickeyknox: azért a Hull meg Stoke jobban megszorongatja a Liverpoolt, mint a Recre a Realt. A Liverpool és a Real Madris közötti különbség elemezgetésétől most eltekintenék...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 15:34:49

@pancho_sanza:

Arra a Real Madridra gondolsz, amelyik a Bernabéuban 4-2-re, Münchenben pedig 4-1-re kapott ki a Bayerntől?...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 15:35:10

@pancho_sanza:

Arra a Real Madridra gondolsz, amelyik a Bernabéuban 4-2-re, Münchenben pedig 4-1-re kapott ki a Bayerntől?...

(Emberelőnyben tényleg nem voltak.)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 15:35:17

@mickeyknox: azért a Hull meg Stoke jobban megszorongatja a Liverpoolt, mint a Recre a Realt. A Liverpool és a Real Madris közötti különbség elemezgetésétől most eltekintenék...

Neil Blender 2009.04.21. 15:35:53

@sundin: en leginkabb a kiegyensulyozottsagot irtam.

Van szakadek termeszetesen a csapatok kozt (mint ahogy mindenhol) de elobb szamolhatsz meglepetessel a Primeraban mint a PLben. A kozepszernel jobb jatekosok pedig alapveto hogy felfele lognak ki a szar csapatokbol, ez kb mindehol igy van pl Blackburn McCarthy vagy epp C. Ronaldo Manchester :)

de azt tovabbra is allitom hogy top4tol lefele a spanyol csapatok rongya vernek ugy altalaban az angolokat. Ez persze erosen szubjektiv, tenyekkel nem tudom igazolni :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 15:36:54

@pancho_sanza:

Arra a Real Madridra gondolsz, amelyik a Bernabéuban 4-2-re, Münchenben pedig 4-1-re kapott ki a Bayerntől?...

(Emberelőnyben tényleg nem voltak.)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 15:39:53

@mickeyknox: Azért a Stoke és Hull jobban megszorongatja a Liverpoolt, mint a Recre a Realt. A Liverpool és a Real közötti különbséget most nem elemezném:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.21. 15:41:45

A La Liga nagy időszakában egy többé-kevésbé jó Real és Barca (bár a katalánok most lényegesen jobbak, mint akkoriban) mellett volt egy stabil Valencia és/vagy Depor. Általában nem az volt a kérdés, hogy kikerül a két nagy mögött a bl-be, hanem az, hogy ki viszi el előlük a bajnoki címet és ha előkerült egy-egy szezonra egy Vigo vagy egy Sociedad, akkor még a bl-ről is lecsúszhatott a Barca. Most viszont a két nagy után van öt-hat elég jó csapat kiegyensúlyozatlan teljesítménnyekkel, nagyon rossz és nagyon jó napokkal: ezek vérverejtékig harcolnak a Bl-helyekért (prototípus az Atleti).

Az így kikerülő Bl-flotta azért gond nélkül jutott a kieséses körbe. A nyolcaddöntőben is csak a Real égett nagyot, az Atleti veretlenül esett ki, a Villareal és a Barca továbbment. Sőt, a Barca még meg is nyerheti!

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 15:45:26

@mickeyknox: Azért a Stoke és Hull jobban megszorongatja a Liverpoolt, mint a Recre a Realt. A Liverpool és a Real közötti különbséget most nem elemezném:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.21. 15:50:14

A La Liga nagy időszakában egy többé-kevésbé jó Real és Barca (bár a katalánok most lényegesen jobbak, mint akkoriban) mellett volt egy stabil Valencia és/vagy Depor. Általában nem az volt a kérdés, hogy kikerül a két nagy mögött a bl-be, hanem az, hogy ki viszi el előlük a bajnoki címet és ha előkerült egy-egy szezonra egy Vigo vagy egy Sociedad, akkor még a bl-ről is lecsúszhatott a Barca. Most viszont a két nagy után van öt-hat elég jó csapat kiegyensúlyozatlan teljesítménnyekkel, nagyon rossz és nagyon jó napokkal: ezek vérverejtékig harcolnak a Bl-helyekért (prototípus az Atleti).

Az így kikerülő Bl-flotta azért gond nélkül jutott a kieséses körbe. A nyolcaddöntőben is csak a Real égett nagyot, az Atleti veretlenül esett ki, a Villareal és a Barca továbbment. Sőt, a Barca még meg is nyerheti!

mickeyknox 2009.04.21. 16:08:45

@pancho_sanza: bocsánat, én a megszorongatást egy bajnokság megítélése esetén az egész évre értettem, mármint pontszámban, mert így nincs különbség a bajnokságok közt: az első 3-4 minden évben ugyanaz.

minden évben van olyan kisebb csapat, ami egy darabig meglepi a nagyokat. idén mindenki hasra volt esve novemberig a hull-tól, aztán mi lett belőlük.. a stoke rugby taktikáját meg hagyjuk, az nevetséges. idén egy darabig a numanciát volt nehezebb megverni, tavaly az almeria erősködött. olaszoknál cagliari, atalanta. te is írtál valamikor valami ilyesmit: mindenhol vannak szimpatikus (vagy nagyon nem) kiscsapatok, akik elkaphatják a nagyokat. a végén úgyis amazok nevetnek, angliában-olaszországban-spanyolhonban egyaránt.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 16:24:31

@Csöncsön: Akkor lássuk párban tényszerűen:

Döntő:
Barcelona-Arsenal 2-1
Real Madrid - Valencia 3-0

Elődöntő:
Barcelona-Milan 0-0, 1-0
Real Madrid - Bayern München 2-0, 1-2

Negyeddöntő:
Barcelona-Benfica 1-0, 2-0
Real Madrid - Manchester United 0-0, 3-2

Nyolcaddöntő:
Barcelona - Chelsea 2-2, 1-0
Real Madrid csoportmérkőzést játszott így a leggyengébb eredményüket írom ide: Real Madrid - Bayern München 2-4,1-4

Ha jól látom egyenlő létszámnál a valaha volt legkomolyabb BL győztes csapat nem is lőtt két gólt egy mérkőzésen?

avenger13 2009.04.21. 18:42:39

szerintem meddő vita. biztos tudnék olyan szempontokat találni ami szerint a bayern minden idők legjobb bl győztese. lehet a barca, akkor pont nem kapott ki. Lehet a bayern kikapott a psg-től és a lyontól, valahogy mégis mindkét csoportot az első helyen zárták, szóval igazából nem volt akkorra tétje sem. A barcának akkor volt egy igen jó idénye, de a blben ugyanazt nyomták mint tavaly a manchester. néha rossz volt nézni. idén meg sokkal jobb játékkal több góllal nyerik a meccseket. a statisztika meg nem ér semmit. szerintem inkább ennek örülj csöncsön mármint a jó játéknak.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 18:49:48

@pancho_sanza:

Talán csak tovább kellene menni:

Csoportmeccsek:

Barcelona-Udinese 4-1, 2-0
Barcelona- Werder Bremen 3-1, 2-0
Barcelona- Panathinaikosz 5-0, 0-0

Real Madrid-Porto 3-1, 1-2
Real Madrid-Molde 4-1, 1-0
Real Madrid- Olimpiakosz 3-0, 3-3

A nyolcaddöntőket valóban nehéz összehasonlítani, mert 2000-ben csoportmérkőzések voltak, 2006-ban pedig egyenes kiesés. Tény, hogy a Barca 1-1, 2-1-gyel (nem, ahogy te írod, 1-0, 2-2-vel) kiejtette az évtized legerősebbnek kikiáltott csapatát, a Mourinho-féle Chelsea-t, amelynek a PL-ben akkor ellenfele nem volt; míg a 2000-es Real Madrid csoportmásodik volt a Bayern mögött, viszont megelőzte az acélos Rosenborgot és Dinamo Kijevet.

Ki-ki eldöntheti, melyik volt a meggyőzőbb út...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 18:52:18

@avenger13:

Én örülök, csak föl tudom húzni magam, amikor valaki a 2006-os Barcáról olyan lekezelő módon beszél, ahogy Pancho. Pedig az egy nagyon-nagy csapat volt.

sörbarát 2009.04.21. 18:57:06

Engem az zavar a La Ligaban, hogy hiába rossz a Real nemzetközileg, mégsem látszik ez meg a bajnoksági szereplésükben.
Én azt vártam volna egy ilyen bajnokságtól, hogy itt is megmutatják a Realnak, hogy nem ez a megfelelő játék, amit ők produkálnak. Mint pl. Bundásban a Bayernt megfingatta Wolfsburg is, nem pedig az volt, hogy Bayern mindenkit kicsinál bajnokin és közben kikap ugyanugy Barcától...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.21. 19:02:59

@sorbarat:

Ez engem is zavar, de vedd figyelembe a csalóka sorsolást. Ahogyan arra nasteey is fölhívta a figyelmet, az utóbbi jóegynéhány fordulóban csupa olyan csapattal játszott a Real Madrid, amely hátul szerepel a tabellán. Egy kivétel volt, az Atleti: 1-1 lett a Bernabéuban.

Igazából most jön majd szombattól egymás után az összes rangadó a Real Madridnak. Előfordulhat, hogy azok a meccsek "helyre teszik" őket.

sörbarát 2009.04.21. 20:04:24

@Csöncsön: reméljük a próféta szól belőled :). Bár nekem annyi elég lenne, hogy bajnoksában is kiütközzön a gyengéje, ami BLben is volt és itt is látható legyen, hogy ezzel a csapattal nem viheti sokra ez a csapat.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.21. 20:15:11

@Csöncsön: Én teljseen elismerem, hogy az a Barcelona jó volt, de egy olyan csapatot,a melyik egyenlő létszámnál egyszer sem tudott két gólt lőni, nem neveznék a világ valaha volt legjobbjának. Ráadásul azért mert leverte a Mourinho féle Chelsea-t. Mintha az a csapat minden évben BL-t nyert volna, holott még döntőt sem játszott sohasem. A Werder, a Udinese és a Panathinaikosz számítana, amikor az elmúlt 20 év legkomolyabb győzteséről beszélünk?

A 2000-es Real a valaha volt legnagyobb outsider győztes. Gyakorlatilag arra az öt mérkőzésükre készültek egész tavasszal, de azért sokkal eredményesebb csapatokat győztek, mert az előző és a következő év mindkét döntős csapatának vertek legalább egy duplát. A 2006-os döntő három éve volt. Emlékszel abból valamire? Lars Ricken góljára jobban emlékszem 10 év távlatából is? Az lekezelés, amikor például a 95-ös Ajax elé helyezed ezt teljesítményt, vagy például a 99-es Manchesteré elé. Azért mert a Werdert lenyomták. Nonszensz. Az Ajax háromszor szopatta meg a címvédő Milant egy idényen belül. Na az komoly teljesítmény, nem a Mourinho féle még döntőt sem játszó Chelsea legyőzése, amiről csak az ugrik be, hogy del Horno meg Messi ütközik. Az lehet, hogy jó csapat volt 2006-ban, de 5 év múlva azt sem fogjuk tudni kik lőtték a góljaikat.

calciomax 2009.04.21. 20:46:03

Ahogy a Real az edzőkérdést kezeli az kicsit olyan "magyaros" nem?

krysal 2009.04.21. 21:18:35

@kroos: Nyugi kroos, ha az égiek is úgy akarják, jövőre jön Perez, és helyreál a világ rendje:)

BL postos emlegetésemnek utánanézek. Ezúton is bocsánat...

krysal 2009.04.21. 21:25:35

De hogy pont Soldado... Grrrr...

vigvik 2009.04.21. 22:18:53

@pancho_sanza: Azért a jó Ronaldinhos jó Barca (~2004-~2006) szép focit játszott, ezt te is elismerhetnéd. A 2005-2006-os idényre még nyerni is megtanultak, így meglett a BL, nem volt az egy csoda győzelem, Csöncsönnek megszépítették az évek:) Ez az egyenlő létszámos szöveg, olyan mintha sakkban valaki azzal jönne, hogy rohadék módon az elején leszedte az egyik figurám, így már nem volt esélyem...
A mostani Barcaban pontosan az a megdöbbentő, hogy simán húzzák be a meccseket lényegileg taktika nélkül. Még nem is tanultak meg nyerni, de mégis nyernek azzal, hogy ész nélkül nekimennek bárkinek és szétszedik. Ha a Chelsea ellen is megcsinálják, akkor mennybe mennek, ezt biztosra veszem. Ha nem, nekünk, Barcasoknak, még mindig hihetetlen élmény volt ez a szezon. Te meg fanyalogva irigykedhetsz tovább:p

vigvik 2009.04.21. 22:24:09

@pancho_sanza: ja, a Benficának egyenlő létszámnál lőttünk kettőt (plusz kimaradt tizi is volt, ha jól rémlik), pedig nekik az isteni Ronald Koeman volt az edzőjük ;)

krysal 2009.04.21. 22:40:29

Eldőlt.

Gratula a Barcának. Jövőre visszavágó.

krysal 2009.04.21. 22:42:32

Guti... mindegy, mostmár nem szívom vissza.

krysal 2009.04.21. 22:49:32

áááááááááááááááááááááÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!

GYŐZELEM VAGY HALÁL!!!!!!!!!

MINDÖRÖKKÉ REAL MADRID!!! MINDÖRÖKKÉ SPANYOL FUTBALL!!!!

krysal 2009.04.21. 22:53:37

Én meg kishitű vagyok, na.

Kroos, megszállt minket a régi idők Münchenének szelleme:)

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2009.04.21. 23:01:48

Na ez már a Capellos időket idzéte:) Végre érdemes volt nézni a meccset az elmúlt hetek szenvedése után. De hogy ez a spori hogy fújhat még meccset, az számomra érthetetlen...

A baj csak az, hogy Higuain és Pepe nélkül semmi esélyt nem látok Sevillaban, ahol még bombaformában is veszíteni szoktunk, nem hogy ebben a mostaniban...:(

2009.04.21. 23:02:33

Pepe lenni aberrált. Higuainban pedig felbuggyant a baszk vér, ahogy a komplett Bilbaoban is, nyertek a meccs nagy részében 10 emberrel játszva, ami elégedett mosolyt csalt arcomra, hisz' szeressük az Athletic-et.

sporttárs 2009.04.21. 23:12:13

Pepe komplett idióta, ilyet én még nem is láttam. Ha szezon végégig eltiltják sem szólhat egy szót se.

Viszont hasonlókat tudnék mondnai pancho_ sanzára, ha most előjönne megint egy Higuain-fikázó jópofasággal. :)
Elképesztő, milyen meccsnyerő ember lett az argentin, és nem csúnya gólokban utazik.

(Baszki, ezt az estét, kapcsolgattam a Real meg a Liverpool-Arsenal között mindenféle hülye hangokat kiadva. És még a német kupában is hosszabbításig húzta a Mainz. Unalmas kedd esték... :))) )

halareaal 2009.04.21. 23:18:21

Pepe bazmeg, ilyen nincs. nekem nem fog már hiányozni, hülye állat, ráadásul mindig kiállitattja magát fontosabb meccseken.

@_Maverick: Higuain nem lesz Sevillában? sztem ha Robbennel megyünk oda őket is megverjük, bár nemtom hogy.

azért örülök vhol, h igy kapott ki ez a Getafe. egyrészt a tavalyi csaló góljuk miatt megérdemelték, másrészt megint össze-vissza fetrengtek, Marcelot meg vmért meg akarták lincselni. ettől függetlenül nem hullajtanék könnyeket, ha Pepe többé nem játszana Madridban.

halareaal 2009.04.21. 23:32:04

@Csöncsön:

hamár minden idők legjobb BL teljesitményéről megy a vita, sztem ne felejtsük el, amit pedig el szoktak, hogy a Barcelona simán kieshetett volna a Benfica ellen, és még csak azt se lehetett volna mondani, h érdemtelenól. meg amúgyis, 0-0ra volt képes játszani az a csapat, miközben mindenki azzal hencegett, hogy ha akarnának se tudnának... a bajnokságban klasszisokkal jobb teljesitményt nyújtottak, mint BLben, amit ugyan megnyertek, de egyáltalán nem emelkedetek ki a mezőnyből (pedig az akkori erőviszonyok szerint ki kellett volna)

halareaal 2009.04.21. 23:36:43

"Ez engem is zavar, de vedd figyelembe a csalóka sorsolást. Ahogyan arra nasteey is fölhívta a figyelmet, az utóbbi jóegynéhány fordulóban csupa olyan csapattal játszott a Real Madrid, amely hátul szerepel a tabellán. Egy kivétel volt, az Atleti: 1-1 lett a Bernabéuban."


ugyanmár, sehol sincsenek a többiek, 16 meccse veretlen a csapat, ezen nincs mit a sorsolásra fogni. kivéve persze, ha úgy nézzük, h a táblázat felső felében csak a Barca és a Real vannak (ez amugy jogos is lenne). a Villarreal és a Valencia pl örülhettek, h csak 1-0ra kaptak ki, játékban nem igazán voltak ellenfelek. igaz akkor jobban ment a Madridnak mint azóta.

realm 2009.04.21. 23:43:17

Na azért ne essünk túlzásokba Pepével kapcsolatban, mert a legnagyobbakkal is megesik az ilyen (Totti, Zidane).
A Getafe az egész meccsen színészkedett, ebből elege lett, és ez történt.
Aki látott már futtballpályát belülről is, az tudja, hogy megesik az ilyen, annál is inkább, mivel a futballisták zöme nem az atomfizikusok társaságából kerül ki.
Megkapja a 3 meccses eltiltását, és örökre megtanulja a leckét. Szerintem ezek után még jobb játékos lehet a jövőben.

A meccsről annyit még, hogy a Realnak egyszerűen nincs középpályája. A Guti-van der Vaart-Raúl kezdő láttán már a hajamat fogtam. Ráadásul három középcsatárt játszatni 4-3-3-ban???
Na mindegy, a mecs meglett, és hogy a bajnokság eldőlt-e már, azt holnap ilyenkorra megmondom...

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2009.04.21. 23:47:10

Pepe elkattant:( De szerintem nagyon jó védő, és hetek óta az egyik legjobbunk. Nagy kár volt ezért, mert egy ilyen dolog örökre lemoshatatlan. Meg vagyok döbbenve...:S

krysal 2009.04.21. 23:53:42

Najó, minekutána mostmár levegőt is kapok, és a kezem sem remeg, néhány apróság.

Pepét nem kell túlvédeni, aljas és undorító dolog volt - persze emberi is. Nem utáltam meg ettől (nem ő az első játékos, aki ilyet megcsinált... sőt, van olyan, aki nem ekkora tétnél...), de egy szigorú büntetést várok. Ezzel az ostobasággal lehet jobban elmeszelte a csapatot...

Higuain szépen kiforrott, Pancho, egy minimális buksisimogatás kijárna. (Ilyesmit képzelek minimum: Ezeket Villa is simán belőtte volna.)

Nyíltnak nem nyílt, és ha hétvégén Sevillában ott felejtjük a pontokat, simán igazam lesz a korábbi hsz-emmel.

Mindazonáltal büszkévé tett a csapat.

(Off: A pool-arsenal se lehetett rossz...)

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2009.04.22. 00:00:04

Persze, nem védem, tényleg jár az év végéig való eltiltás!

Én inkább a védőként mutatott teljesítményét védem, mert nagy szükségünk van rá, és azért én szívesen látom a csapatban:) Pláne hogy Canna és rajta kívül nincs középső védő kvázi, Heinze életveszély, Ramos meg pazarlás középen...

Az ilyen győzelmek egyébként mindig erőt adnak egy csapatnak. 2 éve a legendás Sevilla elleni fordítás, és utána ez:

www.youtube.com/watch?v=HqXKPYsYerM

Ezt sose felejtem el, akkor biztos lettem benne, hogy meg fogják csinálni a szezon végére.

Most mondjuk nem hiszek ilyet, de jó látni az ilyen harcos, emócionális győzelmeket.

Keelhaul 2009.04.22. 00:12:38

Én mint Madrid drukker remélem, hogy megverjük valahogy a Barcát (azt még nem tudom elképzelni, hogy hogyan), és utána gyorsan bukunk két meccset, így oda kerül a bajnokság, ahova idén kerülnie kell, de én sem maradok szellemi táplálék nélkül.

Pepe egy barom.

halareaal 2009.04.22. 00:21:23

Pepe sorozatosan elég sunyi módon játszik, szinészkedik is rendesen, és őt nem is rúgdossák folyamatosan, mint akár Tottit akár Zidanet. egyébként igaz, hogy a legnagyobbakkal is megeshet, de Pepe nem tartozik ide, neki nehezebb elnézni. én alapvetően kedvelem/tem, mert amúgy elképesztően jó képességű és nagyon magas szinten tud játszani, ha megy neki éppen. de vhogy megutáltatja magát sztem. +annyira nem illik ez a stilusához, egy Materazzinál ok, de ha 1 Real játékost Casillasnak kell lerángatni a pályára azt vhogy kevésbé viselem.
meg a másik, h hiába lehetne nagy védő, már amikor jött, első meccsén kiállitatta magát a szuperkupa döntőben, tavaly a Roma ellen, Pool ellen is ki kellett volna... talán észbe kap 1x

nasteey 2009.04.22. 00:29:13

Az első Madrid gól után úgy döntöttem, hogy ennél a 31239232974128. faszmakknál bármi jobb, pechemre nem az angol meccsre váltottam, mert úgy is kapcsolgattam volna, ezért inkább irány el itthonról. "Hálistennek" sokáig bírtam, és még a livescore wap-verziója is működik... 22.47-kor 1-2 volt, mondom akkora mák a világon nincs, hogy ebből 3-2 legyen. És lett bazmeg. Túl vagyok egy levél xanaxon, de még most sem emésztettem meg, hogy a Getafe még 11-est is rontott. Biztos rohadt megérdemelt a győzelem, mert nem láttam, de őszintél szólva vért tudok hányni, ha ránézek a tabellára, és azt látom, hogy 3 pont a különbség. Most már kvára remélem, hogy a Bernabeuban is ütjük őket, aztán sóval behintjük az egész pályát és megyünk a Cibeles-hez ünnepeleni. :D Bár ahhoz a Sevillát le kell győzni, majd a Sevillának elverni a Realt.

Pepének meg tapsot, mert bár undorító dolognak tartom a fetrengést, de azért nem kell 20 kamera előtt beteg állattá vállni. 3-4 meccs, hogy szokja.

Én meg majd kialszom.

gotanfun 2009.04.22. 00:51:15


@nasteey:

Tetszett Guardiola nyilatkozata, hogy Jimenez és Palop nélkül sem nézi le a Sevillát: “El Sevilla es un rival muy peligroso.” Biztos, hogy kibaszott nagy hazai győzelem lesz, de ha megúszom azt amit a Velencia ellen és várhatóan a Real elleni bíráskodásnál is az arcomba kapok, akkor már örülni fogok. Félek viszont, hogy a Real elleni mocskosabb meccs lesz mint a legutóbbi. Egy sörbe és egy felesbe, hogy a következő négy bíró közül kap majd az egyik főszerepet: Itturralde González, Teixeira Vitientés, Pérez Lasa és Pérez Burrull.

montipájton 2009.04.22. 07:40:04

@sporttárs: szerintem Panchónak lassan komolyabb fizikai fájdalmat okozna Higuain dícsérése, mint amilyen örömet (?) a Real győzelme, úgyhogy ne várjunk sokat.))

Idemásolom a madridista.hu tudósításából azt a mondatot, amivel teljesen egyetértek:

"A Real Madrid sokadik alkalommal bizonyította, hogy játéka és felmutatott minőségbeli produktuma miatt messze elmarad az elvártaktól, feltehetően bajnok sem lesz abban az esetben, ha a Barcelonát nem veti vissza a hármas terhelés, ennek ellenére teljesítménye messze nem csak kritikát, de elismerést is érdemel; immáron nem először sikerül fordítani lehetetlen helyzetből, nem először sikerül kijátszani a valószínűséget, ami mindenek előtt kiváló szellemiségről, ehhez kapcsolódóan nagyon komoly tartásról árulkodik."

És ezúttal Pancho sem fog meggyőzni róla, hogy ez valójában egy szégyenteljes vereség és ássa el magát mindenki, továbbá bezzeg Zidane, Puskás, Di Stéfánó, tudjuk.))))

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.22. 07:51:35

Pont Guti meg Higuaín, ráadásul szép gólokkal. Csak mosolyogtam rajtuk, hogy ezek most velem szórakoznak. A probléma az, hogy ezek a srácok nagyon jók a Getafe ellen, de valószínűleg mindig megríkatnák Casillast az Anfielden.

Az nem megoldás, hogy maradnak még egy évet, aztán reménykedés van, hátha jövőre már véletlenül átmennek a Liverpool, Juventus vagy a Roma térfelére egyszer-egyszer.

montipájton 2009.04.22. 07:56:35

@pancho_sanza: Higuain eszement nagy győztes góljának a pillanatában is az Anfield jutott az eszedbe? Mert akkor ez már fóbia. )))

2009.04.22. 08:51:22

Most reggel néztem meg a Real összefoglalót, azon elég furán nézett ki a Getafés kolléga, ahogy egy gyengének tűnő kézmozdulatra elesett, és az első rúgás a labdára irányult volt szerintem. Persze ez nem mentesíti Pepét a későbbiek alól.

Fejlődő Szervezet 2009.04.22. 09:03:43

Nyílván a "jövő" RM-ba nem férne be Guti, max taktikai csereként, de ebben a lagymatagban hozott mostanában két bajnokit. Higanynak meg szerintem simán ott a helye a mindenkori csapatban. Lehet őt bántani, bár szerintem nem érdemes. Van egy-két rossz meccse (többeknek egy-két rossz idénye), de azért amikor kell mindig ott van, mindig megindul, mindig beveri. Pepe meg sajnos a mostani legjobb választás a posztján, meg is lesz a böjtje annak a hátpaskolásnak.

kroos 2009.04.22. 09:10:45

Krysal,,,megszállt minket a régi idők Münchenének szelleme:)"
nem tudom mi a rosszabb ez vayg hogy pepe autogrammot kérjen a csatártól meccs közben.

,,Jön Perez és helyre áll a világ rendje"
azt hiszem kezdesz megérteni...

krysal 2009.04.22. 09:20:43

@kroos: Hát, legalább ennyi minimális pozitívumot Bayernesként igazán felfedezhettél volna:) Pepe meg szarjon sünt.

Igen, értelek én a kezdet kezdete óta. Amúgy hidd el, Madridistának lenni (ebből a szempontból) nem csak öröm. De hidd el, egy habfehér szívű szurkolónak csak megmosolyogtató (a reálisabbnak elgondolkodtató), hogy ezért gyűlöl mindenki minket (amit sokan szívük szerint ugyanúgy megtennének...).

De tudod, mit? Ha így húzzuk be a tizediket, esetleg megéri. Amikor egy ilyen kicsikart, megközdött, kiizzadt, vert helyzetből többször is felállt meccsből is negatív kritika születik (...még hogy már... egyszer lehet, kétszer is... de Nasteey, ennyiszer??????), akkor utáljanak, mint Jockey-t - akkor is Ő volt a leg a Dallasban is... (pedig igen, nekem is szinpatikusabb volt Bobby...:)

krysal 2009.04.22. 09:21:50

@pancho_sanza: igen, ezt néha én is érzem:D
Higuain-on pláne, egyre többször, hál'Istennek...

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2009.04.22. 09:33:04

annyira sajnálom, hogy nincsenek spanyol posztok, az utóbbit kivéve, egyszerűen élvezetes olvasni a madridistákat, akik hisznek-hisznek ebben a B kategóriás madridban, de közben a sorok közül kitüremkedik a hitetlenkedés...

tegnap nagyon vicces meccs volt valóban, kár, hogy OFF a realon ment el ismét a tippmixemOFF azt hittem kettővel jobbak lesznek, épp ezért is nincs mentség az elsó 80 percre. se így, se úgy. undorító volt.

jelentem a Bilbao meccs ezerszer élvezetesebb volt és ha már higany és guti meg nagy gól, akkor toquero gólja, na az barátaim zsuga volt. és hadd legyek kissé jövőbe tekintő:

egy csapat lesz, aki a barcát megfogja idén, az pedig a király kupa döntőjének másik résztvevője...:D

krysal 2009.04.22. 09:53:04

@Bastille: Undorító a hit? Akkor neked nincs csapatod, akiért szorítasz?

Lehet, hogy B-kategóriás ez a Madrid, de láttunk már rá példát, hogy hasraesik magában a Barca. Érzed a deja vu-t?

(Zárójelben jegyzem meg, a mutatott játék okán TÉNYLEG akatalánok érdemelnék meg a bajnoki címet. De ne várd, hogy szurkolok is ezért...)

kroos 2009.04.22. 09:53:59

Pérez nem akarja a csapatnál tartani Raúlt és Iker Casillast. Ikerrel korábban csak az utolsó pillanatban hosszabbított, mert Buffont akarta megszerezni

ez a kemény nem a babafos


www.nemzetisport.hu/spanyolfoci/ramon-calderon-mindenkit-kiosztott-schustert-fergusont-perezt-232478.html

krysal 2009.04.22. 10:06:47

Erre csak azt tudom mondani, hogy számomra hitelét vesztette, amit Calderon mond.

Példa: "David Villáért nyolcvanmillió eurót kértek, de csak az átigazolási időszak utolsó pillanatában, Robinho eladásával szabadult fel rá pénz."

Kac-kac. És az a nyilatkozata (most nem keresem vissza), hogy akár 150milkát is kifizetne C. Ronaldóért?? Azt meg hogy, vagy mi...

Kamu már ez az ürge, a sértett büszkeség beszél belőle.

Perez annó kijelentette, hogy Casillas érinthetetlen (akkor a ManUtd 60 milliót kifizetett volna érte - mégsem adta oda.). Raúlnak 2011ig szerződése van, és korábban is elmondta, ha a Real Madridnak az az érdeke, hogy ő padozzon, megteszi.

Kamu a köbön, Calderon meg vihart csinál a biliben.

sporttárs 2009.04.22. 10:16:49

@gotanfun: Azért nektek igen komoly és úgy tűnik gyógyíthatatlan betegségetek, hogy már akkor bíróztok epét hányva, amikor még két hét van egy meccsig... Baszki, ez röhej.

(Ha szerinted az elmúlt iksz évben a Barcelona nem kapott pont úgy segítséget ezer alkalommal kiscsapatok ellen meg olykor máskor is, mint a Real Madrid, akkor legaláb tedd hozzá: ja, én nekik szurkolok amúgy, az objektívet meg a fényképezőgépen tessék kersni.)

Annál szánalmasabbat, mint amikor egy jó csapat szurkolói még győzelmi örömökbe is képesek bírózást vegyíteni, keveset ismerek. Hát még, amikor le se játszott meccsek ki sem írt bíróküldéséről mondják meg a frankór előre. Képzelem, hogy meaculpáznál, ha mégse lenne igazad. Hát persze.
Mert ezek, ha nem csalnak., akkor is csalnak, teljesen világos.

(Érdekes, van pár barcás ismerősöm, akik úgy általában is, de idén, amikor a legszebb focit játssza és szarrá nyeri magát a csapatuk végképp képesek "csupán" bodognak lenni emiatt. És cseppet sem hiányzik nekik, hogy emellett még csalózhassanak, reálozhassanak, világnagyfociról oktassanak bárkit. Nem tudom, honnan szalasztották ezeket, de aligha igazi barcások az ismérvek alapján. :)) )

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2009.04.22. 10:24:33

@krysal: isten ments, hogy a hit csapatban, bármiben undorító lenne, de a meccs az az volt, főleg kis szelvényem tükrében. nem a szívem csücske a madrid, de ha szépen játszik, elismerem, de a tegnapi meccsen, mindegy, mit érdemelt volna....

az a gond, sztem, hogy a mai madridban 4-5 real szintű játékos van, meg persze az is idegesít, hogy túl sok szó esik róluk, ami nincs arányban a jó játékukkal, de ők a real madrid. mindegy, nyerjék a meccseket, verjék a kis csapatokat....

Toquero gólja...parancsoljatok www.youtube.com/watch?v=PmSPPNkhLJs

pavel88 2009.04.22. 10:33:30

@Bastille: Próbálj már túllépni azon a szaros tippmixes bukásodon! Francnak fogadsz az olyan csapatokra amit ennyire gyülölsz?? Sose fogadnék a barcára, mert úgy járnék mint Te, mégjobban rühelleném őket...:D

krysal 2009.04.22. 10:34:36

@Bastille: nem undorító volt, hanem igazi parázs, minden jellegében spanyol meccs. Nem játszottunk szépen (sajnos le kell írni, jó ideje nem játszunk szépen), de aki ÍGY, ilyen körülmények között is nyerni tud (sokadszor...), azt igenis böcsülni kell.

...ha meg nem tűnt volna fel, épp ezek miatt érdemes még beszélni a spanyol pontvadászatról. Máskülönben (a barcás magömléseken kívül) senki nem kommentelne...

És hogy ellenük fogadsz, lelked rajta. Úgy kell neked:) (Javallom, a Sevillai meccsen ismételd meg, ott esélyes, hogy bejön.... Túl sok az eltiltott)

A gól baba. (Nagyon baba) De ettől Pipitáé se csúnya. Sőt, a Gutié sem.

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2009.04.22. 10:46:35

@krysal: nekem az kellett volna, hogy kettővel nyerjen a madrid, a bilbao behúzta, a pool.arsenal iksz lett. de mindegy.

egyébként pepe ámokfutása után igenis örültem volna már, ha a getafe behúzza a bernabeuban...

sztem hosszútávon a madrid egy ezüsttel jobban jár, takarítsák ki a fél csapatot, és akkor elkezdek vacillálni, mint a barcán, hogy hiába antipatikus csapat, de szép focit játszik....

raul még megérdemel egy nagy madridot...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.22. 10:57:25

1. Ha már emlegette valaki a déjavu-t. Tavaly a Getafe egy Realhoz hasonló csapat ellen bukott már el mérkőzést az utolsó pillanatban egy játékosa hülyesége miatt. Ahogy most Casquero, úgy akkor Abbondanzieri volt okolható. Ám a Bayernnek akkor ez csak arra volt jó, hogy lecsapjon rájuk az IGAZI átok két meccsel később. Most valami hasonlót szeretnék látni.

2. Meccs közben azon morfondíroztam, hogy visszavonjam-e, amit a Getaféról írtam; hogy csak VOLTAK szimpatikus csapat. De Casquero 11-ese eldöntötte a kérdést.

3. Eszelős nagy meccs volt, akárki akármit mond.

Xavi06 2009.04.22. 10:57:40

@sporttárs: bocs, hogy read-only-ként belefofázok, de ha jól tudom a kolléga Sevilla szurkoló :) Szóval a szolid Barca ellenes kirohanás egy kicsit öngól :)
Amúgy meg ha már itt tartunk, pont te szoktál az objektivitás látszatával (véletlenül sem írva le, hogy kinek szurkolsz) véleményt mondani...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.22. 11:05:01

@Xavi06: "véletlenül sem írva le, hogy kinek szurkolsz"

Ja, ja, erre jó, hogy felhívod a figyelmet, mert nekem is föltűnt, és nagyon idegesítő.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.22. 11:27:28

@pancho_sanza:

Nem kezeltem le senkit, és pláne nem a '95-ös Ajaxot, amely szerintem is fantasztikus csapat volt. (A '99-es MU-t nem ugyanaz a kategória, mert őket a Bayern egyszerűen lefocizta a döntő első 90 percében.)

Ennyit írtam:

"(a 2006-os Barca) minden ellenfelénél egyértelműen jobb volt. Ami az utóbbi húsz év BL-győztesei közül elég kevésről (talán egyről sem) mondható el."

Vaóban, arról a nagy Ajaxról elmondható ez még. Más aztán nem jut eszembe.

A Chelsea (bár a bajnokságban utcahosszal előzött meg mindenkit) éppen azért nem lett az "évtized csapata", mert a Barca megállította őket. Az tényleg előrehozott döntő volt. És aztán jött még egy előrehozott döntő az évtized másik topcsapata, a 2003-ban, 2005-ben és 2007-ben is döntős Milan ellen.

És ne becsüld le a Werdert se. Az volt a most alkonyát élő Schaf-éra fénykora. A Juventus ellen csak az óriási balszerencsének "köszönhették" a kiesést; ha az a pech nincs, lehet, hogy 2006-ban Barcelona-Werder Bremen döntőt játszanak a BL-ben.

gotanfun 2009.04.22. 11:34:46


sporttárs: Szvsz. Iturralde 16-oson kívül befújt 11-ese mindenen túltett idén. Meg még sorolhatnánk, így hangos nevetésbe kezdtem mikor megláttam, hogy megvétózzátok Higuaín sárgáját. Persze semmi meglepő nincs benne, de ettől függetlenül is én a te helyedben qrvára csendben maradnék. Egyébként ha már itt tartunk elárulnád, hogy Pepe mit keresett a pályán mikor már rég kiállították és mit mondhatott a negyedik számú bírónak? Bizonyára kedves szavakat. Kiváncsian várom, hogy hány meccset fog kapni, mert Higuaínt biztos kisírjátok magatoknak, hogy ott legyen ellenünk.

xavi06: nem bánnám, ha Guardiola a második A csapatot zavarná ki ellenünk. Asszem Xavi és Eto is a 4. sárgájánál jár.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 11:40:07

@pancho_sanza: Te is tudod, hogy a hazai meccseken mind három említett csapat ellen sokat töltöttek az ellen térfelén. A Liverpool még az olasz csapatoknál is sokkal defenzívebb volt Madridban.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 11:48:26

@kroos: Persze valószínűleg el is adja őket, ha Calderon mondja. Egyébként eléggé kampánynyilatkozatnak tűnik ez Calderon részéről. főleg hogy meglebegteti esetleges kandidálását is.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 11:59:55

@Csöncsön: Mindig elüti azzal, hogy ő a Vidinek szurkol.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.22. 12:11:26

@popp:

Ugyan, popp, gondolod, hogy sokra mész Panchónál a tényekkel?
:-)

Ha Pancho egyszer eldöntötte, hogy Higuaín nem futballista, akkor eldöntheti a szezon összes meccsét egymaga: nem Higuaín lesz jó, hanem a szezon összes csapata siralmas. Mit lehet erre mondani?

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.22. 12:15:20

@Csöncsön: Na de azért legalább egyszer lőhettek volna két gólt egy meccsen az egyértelműen jobbság jegyében:)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.22. 12:17:23

@pancho_sanza:

Lőttek. A(z akkor egyébként nagyon jó) Benfica ellen 2-0-ra győztek.

De a Chelsea-t is 2-1-re verték a Stamford Bridge-en, mint ahogy a döntőben az Arsenalt is.

kroos 2009.04.22. 12:22:41

@Csöncsön: igaz hogy Messi nem is büdöset szarik hanem rózsa illatút?

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.22. 12:25:58

@Csöncsön: @popp: Nem olvastam a Higuaínt éltető kommenteket az Anfield után. (pedig a meccs előtt nagyon harciasat nyilatkozott)

Vagy a Juve elleni két mérkőzések után, ahol összesen ötször ért labdához és mindet el is adta azzal a lendülettel. Akkor nem volt klasszis?

Én azt mondom, hogy a kapuval szemben 25 méterre nem sok csapat ellen lehet megtolni 4 méterre a labdát, körülbelül 13-at topogni utána, majd tisztán ellőni.

Ezért mosolyogtam a mérkőzés után, mert tudtam, hogy sokan újra előveszik majd a Higuaín mezüket.

Ez a csávó megríkatta Casillast a szezon meccsén, ahol megmutathatta volna mekkora futballista, ehelyett csak nézett bambán.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 12:27:20

@kroos: ahogy Oli Kahn mindenki számára szerethető ;-).

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.22. 12:31:01

@Csöncsön: ha tényszerűen nézzük az emberelőnyben lejátszott percek és a mérkőzésen elért gólok száma erősen korrelál egymással. Vagy mit mondanál tényszerűen erről?

hétmeccses sokaságnál azért ez már eléggé szignifikáns?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 12:39:54

@pancho_sanza: Én most sem Higuain értékelésén akadtam fönn, ez a véleményed, oké. Azt viszont nem értem, miért kell a valőságtól elrugaszkodni, hogy ezt bizonyísd ;-).

Egyébként Higu számomra meglepően jól teljesít az idei szezonban, szerintem tavaly ezt sem gondoltad volna, lehet, hogy jövőre már nemzetközi kupában is megtáltosodik. Akkor meg majd lehet még jobb játékosokkal összevetve fanyalogni miatta.

Kicsit olyan ez, mint a válságban a Barca állításod. Utána jött a győzelmi sorozat, akkor mondtad majd a rangadókon kiderül mit tudnak- megnyerték őket. Akkor jött a jó, de most gyenge a spanyol bajnokság, majd a bl egyenes kiesésben. Most már az elődöntőben vannak, most meg majd az angol nagyok ellen kiderül az aktuális duma.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 12:42:07

@pancho_sanza: De azokat kiállításokat a Barca harcolta ki azzal, hogy legjobbjait szinte csak szabálytalanul lehetett tartani.

nasteey 2009.04.22. 12:47:53

@krysal: "nem undorító volt, hanem igazi parázs, minden jellegében spanyol meccs. Nem játszottunk szépen (sajnos le kell írni, jó ideje nem játszunk szépen), de aki ÍGY, ilyen körülmények között is nyerni tud (sokadszor...), azt igenis böcsülni kell."

Becsülném én ezt a Realt is, de ahhoz jó lenne, ha nem égnének a BL-ben. A Liverpool olyan simán ejtette ki őket, hogy már én húztam a szám. Ezek után hogy védjem a Ligát a BL-posztban? Ki lehet esni a 16 között egy Liverpool ellen, de nem így. Ha olyan lett volna, mint a Chelsea - Barca 4-2, egy szavam sem lenne. Akkor kiesett a Barca, de én rohadt büszke voltam a csapatra Emelt fővel jöhettek le a pályáról. Most meg itt van a 16 meccse veretlen Real, akinek két értelmes megmozdulása nem volt a Pool elleni meccsen. Hogy mondjam így nyugodt szívvel, hogy jó ez a PD?

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.22. 12:57:51

@popp: a valóságtól való elrugaszkodás ott kezdődik, hogy a "szezon meccsét" eldöntötte, a "szezon minden mérkőzését" eldöntené.

Egy futballista általános megítélésénél sokaknak az számít, hogy tegnap pont eldöntötte. Számomra az számít, hogy játszhatna Liverpool vagy a Juventus ellen akár 10-szer is, de valószínűleg egyszer sem találna be.

A tényszerűséget el lehet tőlem vitatni, de az nem tetszik, hogy azok teszik, akik fülüket-farkukat behúzták Higuaín ügyében az Anfield után.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.22. 13:20:54

@popp: nem a 2006-os Barca eredményeivel vitatkozok, de hogy ezt valami egyszeri és megismételhetetlen dolognak állítsa be valaki... Tényszerűen.

A tényszerűségre nagyon jó statisztikai mutatók vannak, amelyek bizonyos attribútumok mentén adnak támpontot. Ilyen lehet a mérkőzésen elért gólok, az emberelőnyben játszott percek száma, a kapott gólok száma, a helyszín, a Barcelonában pályára lépő brazilok száma, az ellenfél edzőjének nemzetisége, a mérkőzés tétje (céltalan csoportmeccs, vagy egyenes kiesés), Belletti játszott perceinek száma,.. stb.. Miután az adatbányászat elég komoly szinten áll és viszonylag komoly statisztikai szoftverek állnak rendelkezésre, így az attribútumok közötti páros korreláció vizsgálata után könnyen ( és tényszerűen) meg lehet állapítani, hogy mely tulajdonságok korrelálnak egymással. Na most tényszerűen ennek az eredménye azt fogja mondani (remélem érthető, hogy szoftver és alkalmazott statisztikus nélkül is vannak törvényszerűségek), hogy az emberelőnyben játszott percek és a mérkőzésen rúgott gólok száma erősen korrelál majd.
Ha valakinek van ideje, ismerete megcsinálhatja mindezt az előző 20 évre visszamenőleg, akár több száz attribútum vizsgálatával és garantálom, hogy a 2006-os Barcelona nem lesz benne az első ötben.

Bármilyen hihetetlen, de ugyanez működik Higuaínra is. Ha mondjuk látod neki mind a 40 mérkőzését a szezonban és figyeled, hogy mit csinál, akkor kialakul benned a kép. Tudod róla, hogy milyen nemzetiségű, hány éves, milyen magas, látod milyen gyors, hogyan fejel, hogyan passzol. Aztán, ha van némi rálátásod, akkor tudod, hogy milyen csatárok vannak még rajta kívül most a Ligában, meg Európában és ez alapján eldöntöd mit tud a gyerek. Én szerencsés vagyok, mert amikor nincs ott a labda, akkor is Higuaínt, meg Gagot keresem, hiszen ez állandó vitaforrás, így jó felkészültnek lenni belőlük. Miután nem igazán játszott olyan mérkőzést idén Higuaín, amit nem láttam és nem koncentráltam rá kitüntetett figyelemmel, így továbbra is tartom,hogy jelenleg zsákutca a srác. Ezzel lehet vitatkozni, de még nem találkoztam olyannal, aki ne egy konkrét mérkőzés után mondta volna, hogy "Te Pancho, ez a Higuaín remek focista!"

Erre én csak konkrét mérkőzésekkel tudok válaszolni, ami inkább hiba, de a kommentelő olyan mint a Real Madrid játékos. nincs az a zsinórban nyert három mérkőzés, amely a kellemetlenebbnél is kellemetlenebb égéseket ne feledtetné.

kroos 2009.04.22. 13:23:23

@popp: ö senkit se köpött le:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 13:27:52

"Számomra az számít, hogy játszhatna Liverpool vagy a Juventus ellen akár 10-szer is, de valószínűleg egyszer sem találna be." - na de ez is csak a szubjektív megítlésből (előítéletből noch dazu) adódó feltételezés.

Jó, az eddigi teljesítménye alapján, még igazad is lehetne. De könyörgöm egy huszonegynéhány éves játékosról van szó bőven lehet még belőle cserebogár. Az lenne vicces, ha miután elkerülne Madridból, akkor nyílna ki igazán.

pavel88 2009.04.22. 13:27:53

@pancho_sanza: Ha Te ezekből az atributumokból kiolvasnád, hogy ki milyen játékos, akkor nem itt lennél, hanem vmi nagycsapatnál mint elemző! Az a jó a fociban, hogy ezek csak nagy általánosságban igazak.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.04.22. 13:30:13

@pavel88: Miből gondolod, hogy pancho nem elemző egy nagycsapatnál?:)

pavel88 2009.04.22. 13:30:50

ja és Pancho! Élőben is olyan hangulatosak a Real meccsek? Mert gondolom kint nézted meg mind a 40-t. Legalábbis a kommentből ez derül ki.

krysal 2009.04.22. 13:43:52

@nasteey: Talán emlékszel, mennyire voltam elkenődve a pool-i kiesést illetően.

De: mi most egy konkrét meccsről beszélünk (én legalábbis). Amit tegnap mutattak tartásból, az jeles (a játék szépsége meg elégtelen....). Amit meg a pool ellen, lepkefing. De itt a PD-ben ez elég lehet, hogy tartsa a lépést a Barcával.

És az, hogy "mindössze" 3 (bár én számolnék inkább hattal) ponttal van lemaradva az álomBarcától, megsüvegelendő így is.

(Amúgy ha a Barca ugyanolyan csutkaszar ellenfelek ellen éri el a győzelmeit, ne csodálkozzunk, hogy valakik fanyalognak, meg kifogásokat keresnek...)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.22. 13:49:22

@pavel88: miért kellene ahhoz élőben nézni?

@popp: Higuaín centernek középszerű, szélsőnek középszerű, irányítónak gyenge. A fiatalság csak egy lehetőség a fejlődésre, de mivel nem sokkal fiatalabb, mint Negredo, David Silva vagy Jesus Navas, s még nem is Rooneyról vagy C Ronaldoról beszéltem, így csodát nem várnék tőle. Neki is érdeke, hogy elmenjen egy kisebb csapathoz, mert a Madridban csak arra jó, hogy a Getafe szellős védekezését kihasználva eldöntse a mérkőzést, aztán, ha jön Skrtel meg Chiellini, akkor azt se tudja fiú-e vagy lány.

Negredot most például azért tartom többre, mert az Almería minden ellenfele rá készül, rendszeresen két védő rángatja a tökét, így mondjuk számára könnyebb lenne felvenni a küzdelmet komolyabb védőkkel is. Erősebb és hozzá is van szokva.

Egyébként továbbra is az a kérdés, hogy hány csapat kapujától 25 méterre lehet megtolni a labdát négyre, 13-szor topogni utána, majd tisztán ellőni? Csak azért kérdem, mivel itt mindenki látta a mérkőzéseket én meg csupán néztem.

krysal 2009.04.22. 13:59:19

@pancho_sanza: Elnézve pár meccset az idén a Milan ellen, az Arsenal ellen, a Valencia ellen, a Roma ellen, etc. Bárhol előfordulhat ilyen (ráadésnak a helyezésük is bizonyítja...).

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.22. 14:02:10

@krysal: akkor is, ha ezeknek a csapatoknak csak védekezniük kellene és emberelőnyben lennének?

Messi88 2009.04.22. 14:02:53

a 2006-os győzelem minden Barca drukkernek különleges élmény volt. A csapat stílusosan és eredményesen játszott. Én utálom a statisztikákat, nem érdekelnek, és megértem azokat, akiknek az csak egy szimpla BL-év volt. Nyilván engem is kevésbé érintene meg, ha a Reál nyerne hasonlóan...De talán abban különleges volt, hogy kevés csapat támadott ennyi a modernkori futballtörténelemben a BL-ben, mint az a csapat, szinte bármilyen körülmények közt

Messi88 2009.04.22. 14:03:37

ja és Higuainban én sem látom még a klasszist

Messi88 2009.04.22. 14:05:13

lehet, hogy nagyon jó játékos lesz, de nem több. Mondjuk a Pool elleni meccs miatt nem kell szidni. Lehet vki a világ legjobb csatára, ha nem kap labdát és nincsenek társai

krysal 2009.04.22. 14:06:21

@pancho_sanza: Hát a Romából ién kinézem...

Amúgy nem hiszem, de ez spanyol foci, pancho, ezt ne feledd...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 14:12:14

@pancho_sanza: Na igen, lehetne vitatkozni a kategóriákon is, mi például a középszer. De azt már megszoktam, hogy nem azonos a mércénk ezügyben.

A helyedben én azt értékelném, hogy Higuainék kihozzák magukból a maximumot a bajnokságban (a BL-ben ugyan nem, a Liverpool nem jobb ennyivel náluk), az argentín például elég sok gólt lő. Értem én, hogy fanyalogsz, de tudomásul kéne venned, hogy most nem Zidane-ok, Figok, Ronaldok.játszanak fehérben, hanem Gagok meg HiguaInok. és Real-szurkerként örülhetnél is. hogy a bajnokságban legalább évek óta kihozzák magukból a maximumot.

Szóval szerintem lógva hagyhatnád Gagoékat. Bár inkább ne, mert mindig jókat röhögök, ha levitézlett magyar focistácskákhoz hasonlítod őket, még ha méltánytalanul is.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.22. 14:18:57

@popp: így lesz egy "meccseket eldöntő világsztárból" "örüljünk, hogy kihozzák magukból a maximumot a bajnokságban"

Ne feledjük, hogy a BL-ben Casillas a legjobb játékosuk, pedig lassan már ciki nem oda-vissza verni a Real Madridot.

nasteey 2009.04.22. 14:26:34

@krysal: "Talán emlékszel, mennyire voltam elkenődve a pool-i kiesést illetően." Nem igazán. De jövőre majd felírom. :)

"(Amúgy ha a Barca ugyanolyan csutkaszar ellenfelek ellen éri el a győzelmeit, ne csodálkozzunk, hogy valakik fanyalognak, meg kifogásokat keresnek...)"

„Ez az a stílus, amivel könnyel el lehet érni azt, ami egyébként nagyon nehéz lenne. Elérni, hogy azt higgye mindenki, hogy a Bayern Ribéryből és egy csapat amatőrből áll, irreális dolog. Azt gondolni, hogy a Lyon egy jött-ment társaság, csak mert ötöt kaptak a Camp Nouban, szintén irreális dolog. Most sokan azt gondolják; a Getafe örülhet, hogy még nem másodosztályú csapat. De a realitás az, hogy sem a Bayern, sem a Lyon, sem a Getafe nem másodvonalbeli gárdák. És nem is harmadvonalbeliek…” - érvelt a Barca ereje mellett Cruyff.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.22. 14:40:08

@nasteey: Azért ha választani lehetett volna a nyolc csapatból, akkor egy tartalékos védelemmel felálló Bayern, amely nem tartalékos védelemmel is ötöt kapott Wolfsburgban, igencsak népszerű ellenfélnek számított volna.

Ha valamikor találkozni kellett volna a velük, ha ellenfélként választani lehetett volna a bajorok védelmének összetételét, akkor valószínűleg minden szempontból a legkielégítőbb időpontban és felállásban játszottak Barcelonában.

Nem amatőrök a németek, de ne is tegyünk úgy, mintha minden más csapatot lealáztak volna aznap este.

Tika_ 2009.04.22. 14:40:46

@nasteey: Cruyff megint tuti (B)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 14:43:20

@pancho_sanza: Persze én nem mondtam, hogy meccseket döntő világklasszis volna Higu (amúgy sarkítani te is szeretsz). De az tény, hogy meccseket dönt el az idén és hogyha egy magyar játékos lenne hasonló pozícióban a Realnál mint ő, akkor azt világsztárként tisztelnénk.

Amúgy még azt sem mondanám, hogy középszer volna, egy nagyon jó játékos ő. Persze ha befejező csatárban Ronaldo, szélsőben a Figo és irányítóban Zidane a mérce, akkor valóban középszerű vagy gyenge játékos. De azért az említett hármat az utóbbi húsz év legjobbjai között emlegetik posztjukon.

Ráadásul Higuain mind a három helyen bevethető, tehát azt már minimálisan elmondhatjuk, hogy sokoldalú és szerintem még jó játékos is.
Egyébként sok mindent hasonlóképp látunk, amiben negyon nem értünk egyet az a viszonyítási alap. Te például lazán leírod, - bár lehet hogy csak a hatás miatt -, hogy szar spanyol bajnokság, amire én azt mondom, hogy jó de visszaesett.

Messi88 2009.04.22. 14:43:59

@pancho_sanza: Pedig aznap nemsok csapat tudott volna mit kezdeni velünk.Ezt tartom úgy is hogy nyilván nincs rá semmi bizonyíték

Tika_ 2009.04.22. 14:45:32

Pepe meg egy csúszómászó féreg. Bár a férgek, ha megértenék ezt, valószínűleg megsértődnének, hogy egy kalap alá kerültek vele... CR7 színvonalú mélység.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.22. 14:49:23

@Messi88: És jogosan is! Bár igazságtalan a Barcelonával szemben, de például a Wolfsburg ellen is amatőrnek tűntek a bajorok.Sőt azért Grafite rendesen meg is alázta azt a védelmet.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 14:51:15

@popp: Ja és Zidane 25-26 évesen került elő Franciaországból. Higuaint biztos többen ismerik most, mint Zidanet hasonló korában.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.22. 14:57:21

@popp: Kroos már tuti hallott Zidane-ról akkor is, amikor a kis Witchgével nagyon beforgattak pár védelmet.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.04.22. 15:00:20

@pancho_sanza: viccelsz, fejből vágja a Cannes U18 összeállítását '89-ből. :D

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 15:04:36

@pancho_sanza: Arra bordói UEFA menetelésre már én is emlékszem, egyébként Lizarazu és Dugarry is ott voltak abban a Bordeuxban.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.22. 15:57:20

@pancho_sanza:

Hihetetlen, micsoda gyűlölet munkál benned... Azt mondod, nem lőttek egy meccsen se két gólt. Megcáfolom. Erre jössz valami mással. Egy a lényeg: bebizonyítani valahogy, hogy a 2006-os Barca középszerű csapat volt.

De vajon miért? Miért nem lehet elismerni a tudást? Ezt sohasem fogom megérteni.

Én például gyűlölöm a MU-t, de soha nem mondanám, hogy középszerű csapattal érdemtelenül nyerték volna meg a BL-t, pedig emellett sokkal több valóságos érv szólna, mint a Ronaldinho-féle Barca fikázása mellett.

Ugyanilyen elfogult és vak gyűlölettel és fölényes hangnemben beszélsz a mostani Barcelonáról is. Mert hogy a Bayernt még a Wolfsburg is legyőzte, ergo a Barca a Wolfsburg szintje...

Mit lehet kezdeni az efféle elvakultsággal?

Szerintem semmit. No comment.

Higu-témához: tudtommal senki sem nevezte őt világklasszisnak. Itt nem is arról folyt a szó, hogy világklasszis-e, hanem hogy jó játékos-e. És egyre több meccsen bizonyítja, hogy az. Az idényben ez már legalább az ötödik Real-meccs, amelyet a Real valószínűleg elbukott volna nélküle.

Hogy a Liverpool ellen nem volt sehol? Miért, Raúl hol volt? Ezek szerint ő is NB 2-es szint?

No comment.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.22. 16:27:49

@Csöncsön: valamikor egy évvel ezelőtt azon vitatkoztam, hogy Sergio Garcia mennyivel jobb választás az EB keretbe, mint Raúl. Azt hiszem ez pont eleget elárul a Raúlról alkotott véleményemről. Sőt azt is oda mertem firkantani, hogy nagyjából miért járt le az ideje. Nem emlékszem, hogy sok Csöncsön komment lett volna az érveim mellett. Tiszteletből többé nem írom ide sohasem, hogy mit gondolok Raúlról.

Amikor azt mondom, hogy a Barca nem lőtt két gólt egy meccsen sem, akkor azért tudom, hogy lőttek őt, de azért ha a valaha volt legmeggyőzőbb BL teljesítmény az lenne, akkor soha eredményesebb játékot nem kívánnék nekik.

Miután a Wolfsburg pár nap eltéréssel szintén elpicsázta nagyon a Bayernt, sőt akkor még Lahm is játszott meg Lucio is, ezért nem nevezném egyedülállónak egyik teljesítményt sem. Nem mondom, hogy a Wolfsburg úgy intézte el a Bayernt, mintha lelkes amatőrök csapata lenne, pedig Grafite góljánál azért rezeg a léc. Bezzeg a Barcelona ellen tényleg lelkes amatőröknek tűntek.

Sajnálom, de továbbra is azt mondom, hogy nem amatőrök a németek, de ne is tegyünk úgy, mintha minden más csapatot Ribery triplával aláztak volna aznap este.

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2009.04.22. 16:32:12

és mit tudtok, a bilbaoi idegenlégiósok kibékültek már?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.22. 16:53:50

@pancho_sanza:

Raúl már nem fér be a spanyol válogatott keretébe. Ezt én is így gondolom és gondoltam. És?

Ha valaki nem fér be a világ legjobb válogatottjába, akkor az már hetedosztályú játékos? Csak az extraklasszisok léteznek, a többiek mind egyformák? Miféle sznobizmussal vegyített futballvakság ez?

A Barca 2006-ban viszonylag kevés gólt lőtt az egyenes kieséses szakaszban, igen (persze még így is többet, mint a tavalyi, agyonhype-olt MU). De ne feledjük: csupa olyan ellenféllel találkozott, amelynek legfőbb erénye a kimagasló szintre fejlesztett védekezés volt. A Mourinho féle Chelsea-nek hónapokon át senki nem lőtt gólt a PL-ben, a Milant ismerjük, a Benfica előtte a MU-t és a Liverpoolt ríkatta meg. Ne legyen kétséged felőle: egy kevésbé atombiztos védelmet kitömtek volna 3-4 góllal. Bizonyították pl. a nem gyenge csoportkörben is. Nagyon meggyőző BL-siker volt. Lehet vitatkozni azon, hogy pont a legmeggyőzőbb-e; de hogy ott volt a legmeggyőzőbbek között, arról fölösleges.

A Bayern kiszámíthatatlan. Arra ki számított, hogy a Sportingot 12-1-gyel intézik el? Nem hiszem, hogy a sorsolásnál bárki őket akarta kapni mint legkívánatosabb ellenfelet. Bukni nagyot lehet, a győzelem meg nem szól akkorát. A teher sem a bajorokon volt. Különben is: nem érzed nevetségesnek, hogy egy 4-0-ás Bayern elleni diadalt (mely a játék képe alapján nyolc is lehetett volna) magyaráznom kell?

Az a legrosszabb, hogy ha a Chelsea jut a döntőbe a BL-ben (amire most azért min. 50% esély van), akkor a hozzád hasonló ellendrukkerek egyből egy egész idény teljesítményét érzik jogosultnak lenullázottnak láttatni. Mert a gyűlölködéshez mindig lehet érveket találni. Ha a Barcelona a következő öt BL-t és PD-t 100%-os teljesítménnyel nyerné, akkor is azzal a szöveggel jönnél, hogy "de az ellenfelek..."

Úgyse számít semmilyen eredmény. Úgysincs olyan teljesítmény, amelyet ne lehetne lehordani.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 16:57:20

@pancho_sanza: Persze a Wolfsburg azon a meccsen szinte az összes helyzetét belőtta ráadásul második félidőben rúgták a góljaikat, míg Bayern szinte ugyanannyit kihagyott. Barceolonában viszont egy félidő alatt lefőtt lecsó és a Barca kegyelmezett meg a Bayernnak.

kroos 2009.04.22. 17:02:37

@Csöncsön: ,,Mit lehet kezdeni az efféle elvakultsággal? "
ezt magadtól is kérdezted már?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.22. 17:06:01

@kroos:

Két csapatot gyűlölök a nemzetközi fociban, de mindkettő teljesítményét maximálisan elismerem. Ellentétben Panchóval, aki egyáltalán nem ismeri el sem a 2006-os, sem az idei Barcelona teljesítményét.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.22. 17:12:58

@Csöncsön: a Chelseanek esélye sem lehet a Barcelona ellen, majd meglátod. Örülhetnek, ha megússzák 5 kapott gól alatt Barcelonában az angolok.

Egyébként nem értem. Akkor a tegnapi győzelem Higuaín érdeme, miközben az Anfielden közösen szoptak?

Xavi06 2009.04.22. 18:07:46

@gotanfun: Xavi, Eto'o, Toure és Busquets is 4 sárgával áll, az utóbbi kettőből egy biztosan játszik, egy biztosan nem, és sztem az első kettő is, főleg így, hogy csak 3 pont a különbség. Ha meg megkapják a sárgát, azt letöltik hétvégén, ill. ha nem, akkor is sanszos, hogy a hétvégi meccset hagyják ki (amikoris remélem csúnyán elkapjátok a madridot, 3 vereség után szükségetek lesz a pontokra :) ) A BL miatt is a hétvégén várható a rotáció.
Mindenesetre jó meccs lesz, az biztos.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.22. 18:37:43

@pancho_sanza:

Én nem így látom. Szerintem egy hangyapillányival a Chelsea esélyesebb most. Jobb sorsolás a bajnokságban, idegenben kezdenek, nagyobb lesz a motiváció is, és Hiddinkkel ez már messze nem az őszi Chelsea, hanem Európa talán legjobb formában levő csapata.

De bár a próféta szólna belőled. ;-)

Az Anfielden közösen szoptak; én egyedül Casillast venném ki, ő tényleg nem érdemelte meg a 4-0-t. Én nem Higut tenném az első helyre az anfieldi katasztrófa okainak boncolásában. Ha már, akkor például Robbent, aki szerintem az évtized blöffje. Döbbenetes, hogy pl. halareaal ezt nem látja.

Szóval Higuaín még mindig az egyik legjobb a mostani Real Madridban. Én se hittem volna pl. tavaly ilyenkor, hogy valaha egy ilyen mondat összeeszkábálására vetemedem. :-)

@kroos:

Úgyse olvasod el, amiket írok, akkor minek válaszoljak?

kroos 2009.04.22. 18:55:44

@Csöncsön: honnan tudod?
Én vagyok itta legjobb barátod,jobban is megbecsülhetnél...
@bedobásnál nincs les, ezt használta ki:
ezt igy könnyü mert gugli és kész.
Majd egyszer élöben tesztelünk.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.22. 19:03:12

@kroos:

A múltkor kiderült. Írtam valamit külön neked, és el se olvastad. Akkor minek strapáljam magam. :-)

A barátság az mit jelent nálad? (Komoly a kérdés.)

Xavi06 2009.04.22. 21:23:12

@Xavi06:
Valdés, Dani Alves, Piqué, Márquez, Abidal; Touré, Xavi, Keita; Iniesta, Eto'o y Henry
Ez a megerősített kezdő, Puyol pihen, meg Messi is, remélem nem is kell majd bejönnie :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 21:50:07

A Lazio győzelmét nem szívesen nézem, úgyahogy nézzük mit tud a Barca-Sevilla.

rizla 2009.04.22. 21:54:06

iniestának a jobboldalon nem szokott annyira menni. remélhetőleg hleb ma játszik, és mutat is valamit.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 22:00:58

Na, Messi nélkül. Hihetetlenül következetesen rotál Guardiola, bár néha kicsit irracionálisan. A Bayern elleni lefutott meccsen sárga lappal is játszik Messi, a Sevilla elleni annál fontosabb rangadón pedig nem.

Dzsúd Horse 2009.04.22. 22:05:12

Most megy Iniestának úgy néz ki. Palop hiánya felér a győzelemmel.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 22:05:38

@rizla: "iniestának a jobboldalon nem szokott annyira menni." - mondjuk ezt a gólt középről lőtte ;-).

Dzsúd Horse 2009.04.22. 22:09:29

úúú jó meccs lesz ez

brassmonkey24 2009.04.22. 22:10:33

Realnak a csatárjaiból Higuain és Van Nistelrrooy a legjobbak,de egyértelmű erősítésre szorulnak,Raúl teljesen kipukkadt a szezon végére,öreg nem a kezdőcsapatban a helye,Huntellar kérdés,Saviola meg ohhh...,Szalai mióta nevezték a Bl-be jól eltűnt a süllyesztőbe,Sergio Ramos jó védő?

Dzsúd Horse 2009.04.22. 22:14:45

Csak jó védő lehet, ha befér a spanyol válogatottba, és a Realba. De távol álljon tőlem, hogy egy Real játékost védjek. Szalay azért azóta is rúgott már gólt.

Dzsúd Horse 2009.04.22. 22:48:43

Mejuto Gonzalez többször is a passz útjába került, jó lenne ha összekapná magát a második félidőre.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 22:52:52

Megint ölég jól játszik a Barca, ez az előnyben labdatartós altatós, majd ritmusváltásos móka nagyon megy nekik. Bár ha az elején egyenlít Navas, akkor izgamasabb volna. Sokkal jöbb a blaugrana, de egy Sevilla gól még mindig bolondíthat a meccsen.

Dzsúd Horse 2009.04.22. 23:04:57

Nem is a Hegyi Iván lenne, ha nem a Realról sírdogálna, egy Barca meccs szünetében.

Szerintem nem sok vizet fog zavarni a második félidőben a Sevilla, bár a széleken, Naval és Capel révén egész jók a kontráik, de szerintem beszednek egy pirosat. Luís Fabiano labdához ért egyáltalán eddig ? (több emberbe már belerúgott, azt láttam)

Dzsúd Horse 2009.04.22. 23:05:45

Akarom mondani Navas, és nem Naval.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2009.04.22. 23:12:04

ELismerésem a Barcanak! Hihetetlen amit játszanak, egyszerűen zseniális! De néha jó lenne, ha legalább egy Sevilla kaliberű csapat nem feltartott kézzel menne ki a gyepre... akkor talán egy kicsit lehetne izgulni néha... persze akkor sem lenne kétséges a bajnokság kimenetele, de például az Atletico legalább megpróbálta, és persze azt a meccset is inkább a Barca bukta el, de legalább nem bólyakerülgetés volt.

Ez persze semmit nem von le a Barca érdemeiből, mert nyilván a demoralizáló fölény teszi kedvetlenné az ellenfeleket...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.22. 23:28:49

@_Maverick: "De néha jó lenne, ha legalább egy Sevilla kaliberű csapat nem feltartott kézzel menne ki a gyepre... " - azért úgy nehéz, hogy a katalánok az első tíz percben majdnem mindig bevernek egyet.

nasteey 2009.04.22. 23:56:41

Én is meglepődtem, hogy Ini-nek ennyire megy, pedig amikor megláttam, hogy jobbszélre van tervezve... erre 60 perc alatt egy gól 3 gólpassz. Nájsz.

Dzsúd Horse 2009.04.22. 23:59:31

Messi nélkül, félgőzzel, játszva, könnyedén rangadót nyerni, ezaz amihez hozzászokhattunk már idén, szerencsére. Aki még mindig úgy érzi, hogy a Realnak van esélye, az átgondolhatja az álláspontját, a tegnapi és a mai meccsek összevetésében. Hleb remélem marad, bár nem hallani hogy eladják, de szerintem jövőre kifutja magát és az árát, ahogy Overdose. Ú de szar hasonlat, jobb ha vízszintesbe helyezem magam.

gotanfun 2009.04.23. 00:09:55


xavi06: Gratulálok! Ahogy a fórumon is írtam, mivel ez a csapat bárkinek könnyűszerrel verhet négyet nem szégyenkezem. Örülök, hogy nem a rugdosásról meg sárgalapokról szólt ez a mérkőzés. Mejutora viszont nagy szükség lenne a Pizjuanban is ahhoz, hogy valóban sanszunk legyen a Real ellen. Talán ő sz egyetlen normális bíró. Egyébként várom a Chelsea elleni meccseteket, főleg a Stamfordon. Ki nem hagynám. ;-)

Mégegyszer gratula a Barcának.

sporttárs 2009.04.23. 00:12:22

@gotanfun: Kissé nehezen értelmezem, mit jelent az, hogy "én a te helyedben kurvára csendben maradnék". Nem vagyok játékvezető, nem szurkolok spanyol csapatnak, nem szoktam még meccsek után se bírózni. Egyszerűen nem tudok olyat elkövetni, ami alapján ne tarthatnám nevetségesnek, ha valaki hetekkel egy meccs előtt szidja annak még ki sem jelölt bíróját. Ez az elfogultság egyik legrosszabb megnyilvánulása.

sporttárs 2009.04.23. 00:17:10

@Xavi06: Barca-ellenes kirohanás? Mégis mit értelmeztél annak? Hogy azt, aki már jó előre csalózza a bírót, én nevetségesnek tartom?
Ez ám a Barca ellenes kirohanás, gratulálok.
Mondjuk a nicked alapján kevéssé állsz objektív alapokon, de hülyeséget azért nem kell írni.

Asszem, legutóbb a Bayern elleni díszelőadás kapcsán írtam le, hogy egyszerűen élvezet a Barca focija. Furcsa, hogy nekem, semlegesnek az, akik meg állítólag a rajongóik, azok rendre dühvel vegyített számonkéréssel vadásznak mindenkire, akit még nem láttak vigyázban állni ettől. Nyugi fiúk, élvezzétek, a mai se volt épp csúnya. :)

gotanfun 2009.04.23. 00:25:19


sporttárs:

Mivel nem szurkolsz spanyol csapatnak nem tudod, hogy pl. Pérez Lasa és a Sevilla FC közt miféle relytéjes kapcsolat van. Csak írd be azt a Googleba, hogy "Pérez Lasa & Sevilla FC". Kapni fogod. Mert a Nemzeti Sport meg a Zorigó erről nem ír. De ha megkérdezed a Valenciásokat, hogy pl. nekik mi a véleményük Pérez Lasaról, akkor a putámádrézás mellett kb. hasonlóan fognak vélekedni mint én. De mivel nem szurkolsz spanyol csapatnak, ha egész nap rágódnál és moralizálnál eme "elfogultságon", akkor sem értened meg, hogy milyen az a csapat, amelyik egyszerűen jobb és minden bírói hátszél meg mákolás nélkül veri sorban az ellenfeleit, meg milyen az, amikor bírói hátszél, mákolás és egyéb aljasság nélkül ez aligha lenne elképzelhető.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.23. 00:54:59

@sporttárs: Azért az sem túl elegáns, hogy semleges pozícióból, mindig jössz és orrára koppintasz az elfogultaknak.. Szurkolók vagyunk, elfogultak. Éppen ez a legvicesebb a ebben blogban, hogy különböző elfogultságok csapnak össze és nem muszáj igazságot tenni. Az már-már közmondásszerű, hogy a spanyolbírók a legszarabbak. Ha meg egy Barca szurkoló hetekkel a Classico előtt bírók miatt parázik, hát lelke rajta, fölösleges ezen fönnakadni. Somolyogni persze ér ;-).

rizla 2009.04.23. 04:19:33

@nasteey: iniesta valójában nem a jobbszélen játszott, ez volt a titok. pep nagyon ügyesen kitalálta a dolgot, valami fura 4-5-1 volt ez, a jobboldal nem is nagyon létezett, középen folyt a zsuga. andres se nagyon járt arra.

rizla 2009.04.23. 04:21:22

@popp: oké, hogy van szurkolói elfogultság, de azért büszkélkedni nem kéne vele. ezt ettől a vitától függetlenül mondom, mert nem is olvastam el, de már nem először olvasom ezt a fentit, és kurva idegesítő. főleg, ha közben komolyan veszik magukat az emberek. szurkoló vagyok, tehát elfogult, tehát jogom van hülyének lenni. na ne.

rizla 2009.04.23. 04:23:54

@popp: ahogy nasteeynak is írtam, alig volt a jobbszélen iniesta. legalábbis a vonal mellett nem tűnt fel, végig a középső sávban mozgott, igaz, inkább jobbra volt, de nem a szélen. guardiola nem erőltette, hogy messi szerepkörében játszon, szerencsére. az neki a jobbon tényleg nem ment annyira sosem.

rizla 2009.04.23. 04:31:26

@_Maverick: a sevilla nem feltartott kézzel jött ki, de ha pisztolyt nyomnak a tarkódhoz, kénytelen vagy mégis felrakni..
volt azért két nagy helyzetük 1-0nál (egy tökéletes helyzet fejeléshez, meg amikor (talán) navas kapta azt a jó labdát a baloldalon). aztán a barca egyszerűen csak jobb volt. amúgy ha a védelem itt is annyira szétszórt, mint az atletico ellen, a sevillától is becsúszhatott volna 4 gól, bár az igaz, hogy ők nem erről híresek.
inkább azt éreztem, hogy lövése nem volt a sevillának, hogy mit is kéne játszani (a liga legjobb védelme a két éllovasé mellett!), és végül emiatt fordultak át letargikus, hitehagyott, saját magát megadó csapatba. a 2. és a 3. gól környékén már csak sztoikusan sétálgattak, még az extraparaszt luis fabiano sem állt neki rugdosódni, mint ősszel, amikor egyébként egy félidőn keresztül jobbak voltak a barcánál.

rizla 2009.04.23. 04:33:13

@gotanfun: azt mondta pepe, hogy "a kurva anyátok"
: DDDDDDDDDDDDDDDD

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.23. 08:49:53

@rizla: aki vérkomolyan veszi, az ilyen kommentelést, az meg is érdemli a levél rybotrilt. Játék ez is, mint a foci.

A játékot szereted te is, ha a Barcának szurkolsz és még zenélsz is. Mindenesetre a hozzáállásodból érthetők a türelmetlen hozzászólásaid is.

A hülyeséghez való jog meg szerintem levezethető az alkotmányból ;-), a szabad szóláshoz valót meg deklarálja is az alaptörvény. Szóval hülyeséget szólni is szabad.

kroos 2009.04.23. 08:55:03

@Csöncsön: ezt majd inkább egy sör mellet...

Tika_ 2009.04.23. 10:02:34

Egyszerűen hihetetlenek ezek a faszik! Puyol és Messi nélkül lett 4:0, úgy, hogy Etoo az elején nem volt túl aktív, aztán meg 2-szer is kapuson túljutó, gólba tartó lövését blokkolták a védők, és a Sevillának gyak. helyzete nem volt. Elképesztő, hogy milyen magától értetődő természetességgel lőnek gólt, úgy tűnik, mint ha az ellenfél lépésekkel le lenne maradva!
A bíró nem exponálta túl magát. És a Sevilla is kulturált maradt. Thx nekik.

@Pesszimista Pista: Kanuté szerintem még jobban eltűnt.

@popp: Messi betegség miatt még edzéseket is kihagyott a héten

Iniestát pont inkább bal oldalon láttam többet, ahol úgy tűnik jól megférnek Henryval és Abidallal. Viszont szerintem Alvesnek és Hlebnek egyelőre nem megy együtt, zavarják egymást a jobb oldalon.

@kroos: Mondjuk ordas nagy kamunak gondolom Casillas elküldését, de egyébként az egyetlen aki a Real keretéből kéne. Szvsz jelenleg a világ legjobb kapusa. Persze azért Barca mezben bunkóság lenne, az meg nem illik a Barcához.

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.04.23. 10:11:18

@kroos: ha már csöncsön nem válaszol, az eddigi hozzászólásai alapján bayern+mu
a tegnapi meccs zseniális volt, elképesztő hogy ha elkapják a fonalat, akkor akár egy sevilla szintű csapatnak sincs egy szemernyi esélye sem, még arra sem, hogy kis vereséggel megússzák. ettől függetlenül a chelsea más tészta lesz, kiemelkedő tudású, védekezésben is erős ugyanakkor támadásban is jó középpályásokkal és remek támadókkal és azért ha a barca védelmére és kapusára gondolok, elfog a szorongás. viszont ilyen játékkal legalább az elég valószínű, hogy lesz lőtt gól
a fenti vitához meg annyit, hogy pancho szerintem az irónia vagy inkább a szurkolói értelemben vett atyai szeretet (nem tudom jobban megfogalmazni) valahogy hiányzik belőled. benito például szidhatja a juventust és nem méltó játékosait, lehet belőle érezni, hogy szereti azt a csapatot. nálad meg már-már inkább valamiféle gyűlölet jön le, hogy a fiúk nem érnek fel az elvárásaidhoz (és elismerem, sokak elvárásaihoz).

gotanfun 2009.04.23. 11:01:49


Rizla:

Feltartott kézzel? Koné kezdőbe jelölése és a két csatár pihentetése szerintem másról szólt. Egy Sevillának pár napon belül három meccset játszani azért nem ugyanaz mint mondjuk egy Barcanak. Squillaci, Escudé és Navarro egyszerűen nem bírják. Ehhez jön, hogy az edzőnk nagyon nem érzi, hogy középen mi lenne az optimális stratégia. Erre lehet mondani, hogy nem "elég jók" (hiszen egy Málaga valóban kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt) mert három meccs alatt kapott a csapat nyolc gólt és rúgott egyet, de összehasonlításképpen nem különbb a helyzet mint ezt megelőzőleg a Valenciánál és az Atletinél volt, vagy éppenséggel a Villarrealnál van. Ezért vannak ott ezek a csapatok ahol és mielőtt túlságosan leírjuk őket nem árta azért figyelembe venni, hogy a csapatom alapvetően a BL helyezés elérését tűzte ki célként maga elé és nem a bajnoki címet. Ha a Real Madrid frenetikus csapatát sikerülne oda-vissza verni az sem vígasztalna ha még a negyedik helyet sem sikerülne elérni.

Tika: legalább mi nem áltunk be tíz emberrel védekezni és lerúgni a legjobb játékosaikat. Az szvsz. valamivel kiábrándítóbb.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.23. 11:06:59

@Pesszimista Pista:

Nekem meg pont az jutott eszembe, hogy Pancho példát vehetne Hegyi Ivánról, aki madridistaként is olvadozott a Barca játékától, és ilyeneket mondott, hogy "Guardiola nagyon jót tett a focival" és hasonlókat. És nem azzal jön, hogy ez a csapat nulla, mert hol van a Bayern a 2004-es Milantól...


A meccsről: egyszerűen hihetetlen, hogy mindig, újra és újra meg tud lepni ez a csapat, mégpedig kellemesen! Iniesta mint nehéztüzér... ez kész. És ilyen meccsektől tényleg nem lehet elfáradni. Csak egy adalék: Diego Capelt én még nem láttam, hogy bárki szabályosan szerelje. A Barca szinte szabálytalanság nélkül hozta le a meccset. Fantasztikus!

@redcard:

A Bayernben tévedsz. :-)

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.04.23. 11:12:04

@Csöncsön: lehet, hogy ebben a kérdésben összekevertelek popp-pal :) persze rossz tipp volt, nyilván kroos nem mondta volna, hogy ő itt a legjobb barátod
az tényleg megdöbbentő volt, hogy az első barca-szabálytalanság kb a 23. percben volt

Dzsúd Horse 2009.04.23. 11:14:00

Nincs itt semmilyen feltartott kéz, ember legyen a talpán az a csapat, aki 20 perc alatt két gólt kap, és csak nyomozza a labdát a mérkőzés nagy részén. Szerintem kicsit mentálisan van szétesve ez a Sevilla, ennél ők sokkal jobb játékra is képesek. Az én szempontomból még jó is hogy ilyen simán kaptak ki, hátha felszívják magukat a Real ellen, meg Palop, és Adriano is visszatér.

kroos 2009.04.23. 11:14:59

@redcard: Igen!
Pancho meg a kedvenc post irom.De csak Donelly után.:)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.23. 11:17:03

@Csöncsön: Azért megkérdeztem volna Hegyi Ivántól, hogy szerinte mit keresett Jesus Navas a baloldalon, Koné a pályán, Kanouté a kispadon, Diego Capel a jobboldalon és legvégül, de nem utolsósorban Manolo Jimenez a kispadon.

gotanfun 2009.04.23. 11:19:27


Bezzeg az Osasuna vs. Málaga meccs. Vadócz kezd ráérezni a "spanyolos"-ra. Duda és Lolo még mindig Sevilla játékosok. Talán vissza kellene őket hívni. :-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.23. 11:22:21

@pancho_sanza:

Hát ez az, hogy Hegyi Iván nem ilyen hülyeségekre koncentrált, hanem a focira. Tök mindegy, hogy oldalt cserélt Capel és Navas (volt már ilyen nemegyszer). Gondolod, hogy ezen múlt? Hogy tényleg ezen múlt?...

gotanfun 2009.04.23. 11:26:37


@Pesszimista Pista:

Higuaínnak eltörölték már a lapját? ;-)

A mentális szétesés mellett az egyik alapvető probléma az edző. Míg az elnökség kitart mellette, addig egyre több játékos nem.

kroos 2009.04.23. 11:26:42

@popp: Rólam mindenki tudja reál inter pool
szóval nem is olyan rossz eddig a bl:)
Téged meg csöncsönnel kevernek?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.23. 11:27:53

@kroos: Ez megtisztelő, sajnos veled sohasem fognak ;-)!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.23. 11:28:56

@popp:

Határeset. Igazából a Milanra gondoltam; de amikor tegnap odakapcsoltam, és néztem a gálameccsüket, az jutott eszembe: hát lehet ilyen szintű játékosokból álló csapatot gyűlölni? Persze pont ez a kulcs: nem a játékosokat gyűlölöm, hanem a klubot. És ez már gyerekkoromtól fogva így van, amikor zsinórban három BEK-et nyertek. Akkor még fogalmam sem volt a játékról, csak azt láttam, hogy itt egy dölyfös, pénzes csapat, amelyik előtt mindenki leborul, és amelyik mindent megnyer. És az ilyen gyerekkori élmények kitörölhetetlenek.
:-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.23. 11:31:04

@gotanfun:

Igen, a fontos meccseket rendre elbukta Jimenez (nem pont a tegnapira gondolok), és ez azért elgondolkodtató.

Tika_ 2009.04.23. 11:36:17

@gotanfun: csak, hogy explicit legyen: dícsértem és dícsérem a Sevillát a tegnapi meccsért! Ha minden ellenfél ilyen lenne, még sokkal jobban szeretném a focit! Teljesen egyetértek, hogy a rugdosódás súlyos bunkóság, és nem a focipályára való. Mármint az emberek rugdosása :). A labdát kell rúgni.

gotanfun 2009.04.23. 11:38:24


@Csöncsön:

A szurkolók jelentős hányada (engemet is beleértve) már rég a leváltását követeli. Arra gondolok, hogy Del Nidoék egyszerűen azért eröltetik, mert sevillai és legyen már végre valaki aki... más okát nem látom. Mondjuk Januárban Laudrupot láttam volna szívesen, de ugye ő is bebukott és így utólag talán jobb is, hogy nem jött. Míg Martin Jol pl. elég szépen rendbe rakta a Hamburgot. Megkérte az árát, de hozza is érte azt amit a szurkolók elvárnak. Több fronton is.

kroos 2009.04.23. 11:39:09

@Csöncsön: ,,dölyfös, pénzes csapat,"
Erröl nekem van gaal féle barca jut eszembe,csak ök nem nyertek semmit....pedig overmarsért sikerült 40 millát adni,..DDDDDDD

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.23. 11:42:27

@Csöncsön: Pedig azt a csapatot Maldinivel Baresivel, Costacurtával, Baresivel, Ancelottival, Donadonival, Rijkaarddal, Gullitt és Van Bastennel, még annyira sem lehetett utálni, mint a mostanit. A '89-es Milan a legjobb csapat volt melyet valaha is láttam és ha volt meggyőző Bl/BEK győzelem, akkor a '89-es. Igaz-e pancho? Kiutaltak egy ötöst a Realnak a San Siroban, valamint vágtak egy felejthetetlen négyest a Steauának a döntőben. Na vajon melyik stadionban?

Bocs az offért!

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.23. 11:42:27

@Csöncsön: Mondtam én, hogy ezen múlt? Én azt mondom, hogy Hegyi Iván, meg a kommentelők foglalkoznak eleget a Barcelonával, meg a csodajátékkal. Én meg megszoktam emlegetni a másik csapatot. Tegnap a Sevilla kiszaladt a pályára egy komoly vereségért, Guardiola kivételével (szerintem ő is csak mondta) lófasz sem gondolhatta komolyan, hogy a Sevilla megúszhatja 3 gól alatt, főleg azt nem, hogy pontot szerezhet.
Ezzel nincs is baj, de sajnos ez a Sevilla ma egyértelműen a harmadik legerősebb spanyol csapat, így mindenképpen elindul jövőre a BL-ben.
Ez már önmagában is vicces, mert a Sevilla szerepe a csoportkörben nagyjából a Partizan Belgrád és a Standard Liege közé predesztinálható. De ez még lehet ennél rosszabb is, ha Jimenez megint baloldalon játszatja Jesus Navast, aki annyira megszeppen az ötösön, hogy ballal kellene behelyeznie egy ziccert, hogy szögletzászlót rúg belőle jobbal.

Szóval ideírom szépen, hogy mindenki láthassa: nagyon fasza teljesítmény volt a Barcelona tegnapi játék. Nagyjából annyira megismételhetetlen, mint az egész szezon.

De ha arra gondolok, hogy ez a Sevilla teljesen megérdemelten fogja a La Ligát képviselni a BL-ben, akkor már előre szomorú vagyok.

gotanfun 2009.04.23. 11:42:31


@Tika_: Csak hogy a panchoék által megfogalmazott és enyhén elfogult Valencia vs. Sevilla postnál maradjunk, meglásd, Valenciában nem lesz így. Csúnya volt ez a 4:0 de azért szerintem Kanouté mellett sok játékos fejben már a Real elleni meccsre készült.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.23. 11:48:16

@gotanfun:

Hogy értetted azt, hogy elfogult voltam?

(Tény, hogy nekem most a Valencia szimpatikusabb, mint a Sevilla, és ez talán ki is érződhetett, de szerintem próbáltam korrekten írni a meccsről.)

Csak azért kérdem, mert abszolút kezdő vagyok a téren. (Ha nem számítjuk, hogy gyerekkoromban minden NB1-es fordulóról készítettem magamnak összefoglalókat.) :-))

kroos 2009.04.23. 11:48:42

@popp: elötte meg a Bremat csak 1 véleményes 11-essel tudták megverni...

gotanfun 2009.04.23. 11:49:51

@pancho_sanza: A Standard Liege szerintem kicsit öngól. Nagyon jó kis csapat. De szvsz. egy madridista jobb ha csendben marad ha BL-ről van szó.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.23. 11:50:17

@pancho_sanza: Na itt megint nem értünk egyet.. Szóval abból hogy Barca eltángálja 4-0-ra a Sevillát nem következik a statiszta szerep a Bl-ben. Hogy mást ne mondjak a Bl negyeddöntőben is nyertek a katalánok hazai pályán és a Bayern is ugyanolyan szánalmasnak tűnt, mint a Sevilla.

Egy meccsből nem következtethetünk egy másikra és egy jövő évi sorozatra pláne nem. Fölhívom újra a figyelmed, hogy az idén mind négy spanyol nagyobb gond nélkül vette a csoportkört.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.23. 11:51:29

@popp:

Elhiszem. A maga nemében a Van Gaal-féle Barca is fantasztikus volt. De a gyerekszem nem objektív. :-)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.23. 11:51:38

@gotanfun: edzőprobléma liga szinten van. Egyszerűen nincs edző, büntetlenül nem lehet eldobni az ablakon több évtized tapasztalatát. A liga mai állapotához nagyban hozzájárult, hogy az edzői minőség nagyon durván visszaesett.

Egyértelmű, hogy nem csupán a pénz miatt jobbak most az angolok, hanem a légiósaik és az edzőik miatt is.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.23. 11:55:33

@Csöncsön: Értem én a gyerekszemet, meg szemedre sem vetem ;-). Csak jeleztem, hogy mi a helyzet azzal a csapattal, amelyet úgy megutáltál te, a joga bonito apostola ;-).

@pancho_sanza: Pedig a legjobb edzők és játékosok elcsábítása is pénzkérdés.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.23. 11:56:22

@popp: láttam a Sevilla UEFA kupa meccseit. nagyon ciki kiesni egy olyan csoportból, amelyből többen jutnak tovább, mint ahányan nem.

Persze ettől még jobbak, mint a Deportivo vagy a Racing.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.23. 11:58:54

@pancho_sanza: Ez volt idén, két éve meg megnyerték. Szerintem nem voltak túl motiváltak az UEFA-ra.

gotanfun 2009.04.23. 12:02:17

@pancho_sanza: én is láttam a Madrid meccseit, akik kis csapatok ellen nagyok, nagy csapatok ellen meg kicsik. És ezen még a Sevilla sanyarú sorsa sem szépít. Navas (aki azert még Marcelloból elég szépen hülyét csinál) és UEFA kupa ide vagy oda.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.23. 12:02:59

@gotanfun: "A Standard Liege szerintem kicsit öngól. Nagyon jó kis csapat. De szvsz. egy madridista jobb ha csendben marad ha BL-ről van szó."
Talán azon kevesek közé tartozom, akinek nem kellett volna csendben maradnia az Anfield után.

gotanfun 2009.04.23. 12:06:47


@Csöncsön:

szeretem a Valenciat én is. De Albelda könyököse és ami utána jött azért megérdemelt volna vagy két mondatot. Amúgy nincs kedved a bírókról írni? Komolyan. Kijárna már nekik egy jó post. Írónikus hangvételben és "elfogulatlanul" persze. ;-)

gotanfun 2009.04.23. 12:07:55

@pancho_sanza: igen, emléxem, legutóbb úgy fejeztük be egymás közt, hogy egy hatalmas zakót jósoltam nektek.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.23. 12:09:59

@popp: Nem úgy tűnt az utolsó meccsükön, mintha nem akarnának egyenlíteni/továbbjutni? Genoában nem akartak nyerni, de Barcelonában igen?

@gotanfun: A Real Madrid esetében igen komoly esély mutatkozik rá, hogy a mostani szerencsétlen bandát kollektíven elzavarják a nyáron, ezért esetükben nem nyilatkoznék egyértelmű jövőképről.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.23. 12:12:41

@gotanfun: Elismerem, hogy rosszul mértem fel a spanyol csapatok és a Real Madrid erejét.

kroos 2009.04.23. 12:13:10

@Csöncsön: ,,a Van Gaal-féle Barca is fantasztikus volt"
ezt kifejtenéd?

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.23. 12:15:42

@kroos: Az a valaha volt legjobb csapat, amelyik nem nyert BL-t, pedig minden ellenfelénél egyértelműen jobbnak bizonyult. Sőt egyszer - azt hiszem - hatból hat csoportmeccset nyertek meg, amire előtte csak a PSG volt képes.

kroos 2009.04.23. 12:27:47

@pancho_sanza: legkevesebb vesztett pontja meg a 97-es dortmundnak van.

Tika_ 2009.04.23. 13:14:10

@gotanfun: [A Real Madrid] "akik kis csapatok ellen nagyok, nagy csapatok ellen meg kicsik"

ez n ül (B)

kroos 2009.04.23. 15:32:30

@kroos: a valaha volt legjobb csapat, amelyik nem nyert BL-t, az a 70-es brazil válogatott.

BK 2009.04.23. 15:56:46

a van Gaal-féle Barca-t én is imádtam ált.-sulis fejjel. megvolt az az előnye, hogy egy ívben lehetett szeretni az Oranje-t, az Ajax-ot és a Barca-t. :-) amúgy az is érdekes, hogy a Barca egy óriási Ajax-évtized után vásárolta tele magát exAjaxosokkal, a Madrid meg most, egy ilyen Ajax-évtized után szerzett be hollandokat magának, aminek a végére még az AZ-t is lehetett bajnok (izé, mondjuk van Gaal-lal), egy szagtalan PSV meg egy rakatszor. :-)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.23. 16:02:21

Hát engem például Bogardetól és Reizigertől a hideg kirázott.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.23. 16:22:40

@kroos: én azt nem gondoltam annyira komolyan. Annak a Dortmundnak még Pantics is akkora gólt vert, hogy csak na.

kroos 2009.04.23. 16:28:42

@pancho_sanza: ettöl függetlenül tény.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.23. 16:38:16

@kroos: Sokat néztem azt a Dortmundot, mert akkoriban csak a Juventust és az Ajaxot közvetítette a magyar TV és abban az évben már annyira nem volt menő egyik sem maradt a német közvetítés. Már az Atlético miatt is. Jó meccseket nyomtak végig.

kroos 2009.04.23. 16:41:21

@pancho_sanza: Én szerettem nagyon azt a csapatot.
a 2001-es Bayernig nem láttam csapatot olyan jól játszani 3 védös formácioban.Möller meg egy kibaszott zseni.Kohler a legjobb emberfogó.Reuter a megtestesitöje a német focinak,Julio Cesar eleganciája még ma is elöttem van.Sammer meg aranylabdás lett.

kroos 2009.04.23. 16:43:47

@pancho_sanza: kellene egy retro poszt régota mondom már ezt...

drosiii 2009.04.23. 16:45:03

@pancho_sanza: elsősorban tőletek, realasoktól kérdezném, hogy nyáron kiktől válnátok meg és kiket szeretnétek (csak komplett keretet fogadok el, ne egy-két nevet mondjatok)?
El: vandervaart, gago, heinze, pepe, cannavaro, sneijder, robben, saviola, metzelder, drenthe, m. diarra. gondolom kb nektek is hasonló listátok lenne.
helyettük pedig minőségi előrelépés lenne talán: benzema, tevez, silva, agger, navas, senna, capdevila

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.23. 16:53:40

@kroos: összegyűjtöttem az elmúlt 15 év 10 legnagyobb egyenes kiesés Bl meccsét, de nem volt még időm megírni. Van benne két 5-2-es mérkőzés is, az egyiken érdekelt a kedvenc csapatod is, a másikon meg a szélsőbekk esernyőzik egy későbbi aranylabdás és két argentin válogatott között.

rizla 2009.04.23. 17:19:38

@gotanfun: nem fikáztam a sevillát, csak nem gondolom, hogy fel, vagy leadták volna a meccset. ha pihentetett jimenez, akkor azért érthető, hogy a megnyerhetőbb hazai meccsre koncentrál inkább, ráadásul a madrid közelebb is van hozzájuk pontszámban.

rizla 2009.04.23. 17:21:44

@popp: "aki vérkomolyan veszi, az ilyen kommentelést, az meg is érdemli a levél rybotrilt"

félrebeszélsz. pont, hogy azokról beszéltem akik úgy veszik nagyon komolyan magukat, hogy közben hülyék is.
de örülj neki, hogy téged nem idegesít.

rizla 2009.04.23. 17:23:47

@Tika_: az rendben, hogy nem rugdosódtak, tényleg dícséretes, különösen luis fabiano lepett meg, hogy bírja cérnával, de ha sevilla szurkoló lennék, hülyét kaptam volna attól, hogy a camp nouban nem játszanak védekező felfogásban

horas 2009.04.23. 18:33:21

Real-nál sztem egy fasza stábot kéne kialakítani,pl mint az Barca-nál,mert az átigazolási politika teljesen rossz.Óriási összegek Huntelaar,Van der Vaart,és hasonló emberek megszerzésért miközben saját nevelésű játékosaik liga legjobbjai lesznek.(Mata,Negredo).Sztem S.G.Erikkson,Hitzfeld szintű edző kéne de jó választás lenne Pellegrini is.Casillas,S.Ramos,Marcelo,L.Diarra,Robben akiknek van maradások mostani keretben.Nem 2 év mire ott vmi olyan csapat lesz mint amilyet szeretnének.

Xavi06 2009.04.23. 19:01:39

@sporttárs: Te vagy az a srác, aki soha nem ismeri el, ha hülységet ír, ugye? :) Egy Sevilla szurkolónak írására kezdtél (oda teljesen indifferens) Barca ugatásba, erre hívtam fel a figyelmet:
"Azért nektek igen komoly és úgy tűnik gyógyíthatatlan betegségetek, hogy már akkor bíróztok epét hányva, amikor még két hét van egy meccsig...
(Ha szerinted az elmúlt iksz évben a Barcelona nem kapott pont úgy segítséget ezer alkalommal kiscsapatok ellen meg olykor máskor is, mint a Real Madrid, akkor legaláb tedd hozzá: ja, én nekik szurkolok amúgy..." stb stb stb
Azt se tudtad kihez beszélsz, de rögtön hoztad, hogy a Barca és a szurkolói milyenek, erre írtam, amit írtam.
Az, hogy a nick-emből ítéled meg, mennyire vagyok objektív, az szánalmas, mert nyilván nem vagyok 100%-ban az, ahogy az itt író és olvasó emberek 99%-a sem az, mivel szurkolók. Ha objektív nick-em lenne, akkor bármit írhatnék? :) Vagy ha Rooney 99, esetleg Zlatan2394 lenne a nick-em, akkor több igazság lenne abban, amit írok? Nem vagy kicsit előítéletes? :)))
Amúgy ennél már csak az a szánalmasabb, hogy te viszont (az objektív neveddel) azt írod, hogy semleges vagy, ezzel kvázi kívülállóként tudsz hozászólni, holott mindenki tudja, hogy kinek szurkolsz, ehhez aztán nem kell agysebésznek lenni, elég elolvasni a fenti sorokat.
Az elfogulatlan és higgadt kívülálló szerepéből osztani az észt miközben nagyon is elfogult vagy szerinted milyen tulajdonság?
Amúgy példát vehetnél pl. Jorge Valdano-ról, csak hogy egy Real legendát említsek. Volt szerencsém decemberben élőben megnézni az El clasico-t, és utána a spanyol országos adón a volt Atletico-s Kiko-val elemezték a meccset, nem 15 percig, hanem kb. 3 órán keresztül, kitérve minden mozzanatra. Tudod vicces (és kicsit, így utólag bevallva vérlázító is) volt olvasni többek között tőled is, hogy Messi hogy dobálta magát. Ott minden egyes jelenetet kb. 5 percig, 8 szögből elemeztek, objektívan, elismerve, hogy mikor volt szabálytalanság, és mikor kellett volna lapot is adni. Egyetlen egy szimulálás nem volt az esetek között, maga Valdano hiányolt még 2 lapot, amit szerinte "muy claro" volt, ahogy a büntető is. Szerintem ez a korrektség, de persze nyilván egyszerűbb eljátszani a semlegest, és 8 smiley-val megtámogatva iszonyú hülyeségeket összehordani...
Bocs a hosszúságért, és holnaptól Hajrá Magyarok!!!

kroos 2009.04.23. 19:03:38

@pancho_sanza: akkor szerettem bele finidibe...az a kifli nem volt semmi.

gotanfun 2009.04.23. 23:51:04


Racing Santander vs. Atletico Madrid 5:1. Érik a Málaga kupaszereplése.

halareaal 2009.04.24. 11:53:33

"Ha már, akkor például Robbent, aki szerintem az évtized blöffje. Döbbenetes, hogy pl. halareaal ezt nem látja."

?? inkább az a döbbenetes, mennyire korlátolt vagy, Csöncsön.

kroos 2009.04.24. 12:02:28

Csöncsön aroganciája és lekezelö nagyképüsége már már reálos magasságokba tör...

Tika_ 2009.04.24. 12:17:32

@kroos: szerintem meg nagyon nem! Csöncsönön még mindig lehet röhögni. halarealon csak kezdetben lehetett. (lásd pl. most is)
Ferguson egyelőre az angol topic halarealja - remélem azért a csöncsöni útra lép :).

halareaal 2009.04.24. 12:19:09

egyébként Higuain nem toporgott a gólja előtt, hanem megvert egy Getafést 1az 1ben. ekkora rohanában nyilván nem volt kedvük a Getafésoknak a komplett csapatukat feltolni a félpályáról érkező Higuain elé, pedig lehet jobb lett volna. aztán a rosszabbik lábával lőtte a gólt. azon kevés mozdulatsor közé tartozik, amit Zidane se csinált volna szebben:)

egyébként Casillas, Ramos, Robben, Lassana, Sneijder, Marcelo, Higuain, Huntelaar azok akiknek mindenképp maradni kéne, illetve Raulnak, de úgy, h főként padozik (ha vki, akkor ő ezt is megteszi), és ha visszatér egyáltalán, akkor De la Rednek, meg Nistelrooyban is lehet még 1-2 év. az esetlegesen távozó védők helyére kellene új ember (Garay mér megvan), Fabregas/Xabi Alonso, és egy irányító, akinek az a standard formája, mint amikor Guti elemében van, vagy mint Sneijder volt az ebn. meg 1 szélső, mondjuk Silva.

kroos 2009.04.24. 12:19:37

@Tika_: jogos,de hala nem volt ilyen.
Valami történhetett vele...

halareaal 2009.04.24. 12:23:18

@Tika_:

LOL. inkább ne ártsd bele magad, ezen a blogon nincs szükség az ilyenfajta igazságosztókra. először talán nézz magadba, mióta feltűntél itt, hény értelmes hszed volt...

egyébként Csöncsönnel szemben úgysem lehet érveket felhozni, ha pl Robbenről van szó, így 1xübb volt ezt válaszolni neki, hamár olyan kedvesen belevett a kommentjébe.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.24. 14:52:13

@halareaal:

Miért korlátoltság az, hogy nem vagyok elájulva Robben teljesítményétől? És @kroos: miért arrogancia és lekezelő korlátoltság?

Elmagyarázhatnátok, hogy okosodjam.

Neil Blender 2009.04.24. 14:56:47

pancho

kerdesem majd az lenne hogy ha irsz errol a fordulorol posztot akkor hogy az uristenben fogod most Higuain fikazni? :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.24. 14:59:15

@Neil Blender:

Pancho technikája az, hogy amikor Higuaín jó, akkor egyszerűen hallgat. Ha négy-öt jó meccse után pedig jön egy rossz, akkor meg előveszi.
:-)

Neil Blender 2009.04.24. 15:00:49

@Csöncsön:

neem neem. Szerintem most is kitalal vmit. Korabban mar olvastam hogy (biztos forrasbol tudja persze) de Gago es Higu a nyaron mennek...

Ugyhogy szerintem most is megoldja majd ezt a nemes feladatot. Eddig legalabbis lehetett ra szamitani

krysal 2009.04.24. 16:25:27

Higunak az a legnagyobb baja, hogy van előtte a sorban egy Messi, meg egy Aguero. Mellettük, ha jól is játszik, kevésbé tűnik fel.

Pancho tekintetében meg az a tragédiája, hogy azon a poszton Ronaldók, Morientesek, Puskások szoktak játszani... Ezen szocializálódott.

@Csöncsön: azért van egy paraszthajszálnyi különbség a között, hogy valakit az évszázad kamujának nevezel, vagy ha nem vagy elájulva a teljesítményétől...........

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.24. 16:40:03

@krysal:

Most úgyis írhatnékom van, úgyhogy... tarararammm.... (csapó 1, 2, 3) kifejtem a véleményem Robbenről.
:-)


Szóval baromi látványos, amit Robben csinál, hogy két-három embert is ki tud cselezni, van benne lendület, magyarán: kurvagyors. És ez így elég imponáló is, ahogy nézi az ember.

De. Hihetetlenül sok támadás elakad rajta amiatt, hogy egyáltalán nem csapatjátékos, vagyis nem az az első gondolata egy-egy támadásnál, hogy miként lehet a LEHETŐ LEGJOBB helyzetet kialakítani egy-egy akció végén. Ezért aztán azon helyzetek túlnyomó többségét, melyet a gyorsaságával és cselezőkészségével megteremt, ugyanazzal a lendülettel el is hülyéskedi.

Persze, valószínűleg kevesebb ilyen lehetőséghez jutna a Real, ha nem lenne Robben. (Ezért sem lehet kihagyni.) De a csapatjátékra (a csapat játékára) közvetve szerintem nagyon negatív kihatással van. Hasonlókat egyébként tudtommal Juande Ramos is nyilatkozott. A csapat összeszedettebb, ha nincs ott Robben.

És igazán ütős csapatok ellen a legfőbb erénye, vagyis a gyorsaság és a cselezőkészség sem működik. Ez Liverpoolban hihetetlenül látványosan kijött. Egyszerűen mintha pályán se lett volna.

Miért? Mert a Robben-típusú ellenfél ellen viszonylag könnyű védekezni. Ráállítanak két embert, Robben úgyse fog (jól) passzolni, és ki van herélve a Madrid egész játéka. Robben csak a "naiv" csapatok ellen jó fegyver. Azért tudott annyira élni például Bilbaoban, mert az Athletic fejetlenül ment előre, és maradt hátul egy csomó terület, amit aztán persze Robben könnyedén bejátszott. De még ott is elszórakozott egy csomó lehetőséget.

Összességében szerintem egy rendkívül túlértékelt játékosról van szó, akit Messivel vagy Riberyvel egy napon emlegetni, de (Úritsten, hogy ezt leírom!) Cével is, egyszerűen szentségtörés.

halareaal 2009.04.24. 16:43:55

@Csöncsön:

nem éppen ezt írtad. ahogy krysal is írta. másfelől meg nem az zavar, hogy mit gondolsz Robbenről, tőlem akár az évszázad kamujának is nevezheted, bár írok majd rá vmit, mert nem értek egyet vele. viszont az, h a véleményedet kész tényként mutatod itt be, és leírod h döbbenetes, h én ezt nem így látom kissé idegesítő. tulképp azt írtad le, amit én, nyilván szofisztikáltabb változatban. még annyit, h bár én nem tartozom a Higuain fikázók közé, kissé fura, h őt már te is véded, amikor csak lehet, míg Robbenről ilyen lekezelően beszélsz. Juande érkezése óta legalább olyan fontos eleme a csapatnak.

krysal 2009.04.24. 16:48:56

@Csöncsön: Abban egyet kell értsek veled, hogy eszetlen játékos. Általában épp azt a megoldást választja, ami a kevésbé ideális (ergo lő, mikor passzolni kéne, és passzol, mikor lőni...).

Azonban -jól mondod-, kihagyhatatlan, mert lendületet, ritmust tud adni a játéknak. Még ha több helyzetet is elront, nyomás alá helyezi az ellenfél kapuját, nagyobb a bizonytalanság, több embert leköt. Ezért rí több madridista (okkal), hogy néhány társ nem tehermentesíti eléggé, sőt, néha eléggé úgy tűnik, nincs is játszótás...

A Pool ellen az egész csapat mondott csődöt, igaz, Robbent látványosan kivonták a játékból - de talán te is észrevehetted, sokkal kevesebben segítik ki Robbent, mint kellene. Indokolt is lenne, mert ha többen/jobban lekövetnénk Robben lendületét, még ha ész nélkül megy is előre, sokkal több veszélyt hordoznának ezek a támadások.

halareaal 2009.04.24. 16:51:36

"Miért? Mert a Robben-típusú ellenfél ellen viszonylag könnyű védekezni. Ráállítanak két embert, Robben úgyse fog (jól) passzolni, és ki van herélve a Madrid egész játéka. Robben csak a "naiv" csapatok ellen jó fegyver. Azért tudott annyira élni például Bilbaoban, mert az Athletic fejetlenül ment előre, és maradt hátul egy csomó terület, amit aztán persze Robben könnyedén bejátszott. De még ott is elszórakozott egy csomó lehetőséget."

az utóbbi időben Robben ebben nagyon sokat fejlődött, nem 1 gólpassza is van már. úgy meg mindenki ellen könnyű védekezni, ha csak rá kell koncentrálni. nyilván egy Liverpool meg is tudja oldani. ettől még pl a Valencia, Villarreal védelmei szart se tudtak csinálni ellene, őket is komolytalan csapatnak tartod? vagy a Sevilát, vagy a Zenitet?
gondolj bele, ha pl Robbenen kívül lenne még egy hozzá hasonló stílusú játékos, akit 1 az 1ben, de még 2 vs 1ben sem igazán lehet fogni. megnéztem volna az őszi clasicot is, biztos h máshogy játszik a Barcelona a Madrid ellen, ha az esetleges kontrák Robbenre épülnek, és nem Drenthére.

krysal 2009.04.24. 16:55:53

@halareaal: Egymásközt valljuk meg, ideje is volt, hogy javuljon e téren is.

Várjunk, vizualizálom: Öltöző, meccs után, Pepe odalép, és közli: "Legközelebb, ha nem passzolsz, a töködre lépek, világos?"

Najó, ez rossz vicc volt...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.24. 17:01:08

@halareaal:

Engem csak az döbbentett meg, hogy te, akinek elég jó meglátásaid vannak, és elég reálisan szoktál értékelni, hogyan nem látod, hogy Robben "kétes értékű" játékos. (Nem azt mondtam: "kamu"; hanem azt: "blöff". Nem egészen ugyanaz.)

Higut én tavaly kb. tavasz óta mindig védem, mert szerintem elképesztően sokat fejlődött. Persze, messze van még attól, hogy klasszis legyen, dehát könyörgök, 21 éves... Ha így fejlődik tovább, szerintem kiváló játékos lesz belőle.

Robben a Vilarreal ellen lőtt egy nagy gólt, és kész. A Valencia ellen még annyit se. De majd meglátjuk.


@krysal:

Szerintem a hiba nem a többiekben, hanem Robbenben van, aki nem passzol nekik. Úgy elég nehéz tehermentesülni, ha hiába futok jól be területre, hiába mozgok üresbe stb., ötből egyszer kapok jó labdát.

krysal 2009.04.24. 17:14:51

@Csöncsön: hát, nem tudom, én rengetegszer azt látom, hogy már nem is mennek oda, amolyan "úgyis megoldja" hozzáállással. Persze lehet:"úgyse passzol" is - de akkor urambocsá, két pszihológus, öttucat plusz edzés, hogy ráneveljék.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.24. 17:19:20

@krysal: "hogy már nem is mennek oda"

No igen, valami ilyesmire gondolok (és gondolhatott Ramos), hogy összességében negatív hatással van a csapatra.

Szerinted melyik motiválóbb egy játékosnak? Ha 90% esélye van, hogy labdát kap (mint Xavi vagy Iniesta csapattársaként), vagy ha ugyanez az arány 10% (mint Robben csapattársaként)?

krysal 2009.04.24. 17:22:43

@Csöncsön: Most ne hasonlítsunk már össze két középen labdát osztogató játékossal egy vonalszélsőt....

Előbbiek szerveznek, utóbbi nyargal. Néha ész nélkül, elismerem, de! Ha "összességében negatív hatással van a csapatra", akkor mi a véres frászkarikát keres minden meccsen a kezdőben?????????

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.24. 17:29:13

@krysal:

Ezt én se értem. :-) De Ramos állítólag mondott egyszer valami ilyet, legalábbis Blanco Feri vagy Farkas Norbi szerint. (Vagy én értettem rosszul.)

Szerintem azért egy vonalszélsőnél sem árt, ha tud passzolni. A példám nyilván sarkított volt.

krysal 2009.04.24. 19:05:20

@Csöncsön: Akkor ajánlom, nézd inkább streamelve a meccseket, hátha nem úszol el a két szeknemértőnek... Az, hogy "Blanco Feri vagy Farkas Norbi" milyen hülyeséget hord össze, meg mit ad a sajtó az edző szájába, nekem addig nem feltétlenül valós infó, míg nem a saját csinos fülecskéimmel hallom.

És igen, nem ártana, ha többet passzolna (mert azért túlzás azt állítani, hogy nem tud...), és jobban ésszel játszana, de akkor úgy hívnák, Figo.=)

gotanfun 2009.04.24. 23:50:36


Pepe 10 meccs. Higany sárgáját - ahogy az várható volt - eltörölték. :DDD Holnap kijelölik a bírót: "kérem tegyék meg tétjeiket!" ;-)

gotanfun 2009.04.25. 11:41:08

@gotanfun: Pérez Burrull vezeti a Sevilla vs Real Madrid meccset. (A gyengébbek kedvéért lásd a Deportivo vs. Valencia meccset.)

halareaal 2009.04.25. 11:50:12

@Csöncsön:

ha figyelted az eddigi kommentjeimet, azzal én sem vitatkoztam soha, h Robben buta játékos. sokkal jobb lehetne, ha több lenne a játékintelligenciája. de ettől még igy is baromi jó, főleg ebben a Madridban. a másik pedig, h folyamatosan fejlődik, egyre kevésbé önző. és persze ezt nem lehet kimutatni, de én azért nem hiszem h negativan hatna a csapatra, v ne lenne hasznos. ha meccsenként 5-6 helyzetet, veszélyes szitut kialakit tök egyedül, a semmiből, még az is belefér, ha a felét, v akár még többet elszórakozik. a Recre ellen pl 1 jó megoldása nem volt a kapussal szemben, viszont nélküle kb helyzetünk se lett volna a Marcelo gólon kivül. ha jobb napot fog ki, vagy gyengébb a kapus, sima 3-4 gólos győzelem, tisztán Robbennek köszönhetően.

amúgy pedig a Valencia ellen szintén egy ártalmatlan helyzetből néhány embert kicselezve ziccerbe hozta Higuaint (ebből lett a gól), és ezenfelül is kapott tőle Higuain és Guti is olyan passzokat, amiket szégyen volt kihagyni. (és persze ő is elszórakozott párat)

még annyit, hogyha a mostani Xavihoz viszonyitasz, akkor gyakorlatilag mindenkinek alacsony a játékintelligenciája, szal ennek nincs tul sok értelme.

halareaal 2009.04.25. 11:52:21

@gotanfun: hoppá, azt hiszem ő fújta az Osasuna elleni meccsünket:PPP. mindegy, a bernabeui meccs után a Sevilla nem szólhat 1 szót se, ha szar lesz a biró

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.25. 12:03:53

@halareaal:

Oké, elfogadom az érveidet. Az jutott különben eszembe tegnap a vitánk után, hogy Robben mondjuk 6 helyzetet összehoz, amiből 5-öt elbénáz, vagyis végülis +1-re jön ki a mérleg, tehát logikus, hogy Juande Ramos (meg a holland szöv.kap.) mindig kezdeti.

Azt hiszem, azért utál itt engem mindenki, mert mindig elragadtatom magam, és önkéntelenül is túlzásokba esem.


@gotanfun:

A most vasárnapi (általam megénekelt) hasonlóan botrányos Valladolid-Villarrealt is ő vezette...

BK 2009.04.25. 12:08:44

nyomás mindenki megüveggömbözni a láligát a jobb felső sarokban!

gotanfun 2009.04.25. 12:21:20

@Csöncsön:

"Nyilvánvaló volt, hogy velünk sokkal szigorúbb volt a játékvezető. Nagyon ritkán fújt a sípjába, mikor a hazaiak szabálytalankodtak, sárgát pedig szinte sose adott nekik. Bezzeg az én játékosaimnak nem félt a legkisebb szabálytalanság miatt a zsebébe nyúlni, Villa második sárgája pedig egyszerűen nevetséges volt.” - Emery a Deportivo elleni meccs után.

nasteey 2009.04.25. 12:38:11

@BK: Regisztráltam, megtettem a tippjeimet, elküldtem. Remélem minden rendben ment.
(A Gijon elveri az Atleti-t, ugye? :) )

halareaal 2009.04.25. 14:23:39

@Csöncsön:

"Azt hiszem, azért utál itt engem mindenki, mert mindig elragadtatom magam, és önkéntelenül is túlzásokba esem."

megint túlzol. mindenesetre ha a tegnapi beszólásomon akadtál ki, bocsánatot kérek, nem gondoltam volna h komolyan veszed.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.26. 10:32:02

@halareaal:

Igen, én akkor is túlzok, amikor nem akarok. :-)


A Valencia-Barcához: ha most valaki azt hiszi, hogy vesztett két pontot a Barcelona, akkor én határozottan állítom: szerzett egyet. Brutál kemény volt a Valencia (21-9-es szabálytalanság-arány...), és már teljesen nekik állt a meccs. Szóval én már nagyjából elkönyveltem a vereséget, amikor csak sikerült beküzdeni (mert a Barca nélkül César Sánchez kimozdulása nem torkollt volna gólba...) az egyenlítést.

Ha a Valencia a Real ellen is hasonló felfogásban fog játszani, akkor nem lesz ok idegeskedésre.

A Clásico előtt pedig, akármi is történik ma Sevillában, mindenképpen olyan előnye lesz a Barcának, hogy még ha kikapna, akkor is maradna az előnyből. Vagyis minimális lesz a lélektani teher.

kroos 2009.04.26. 11:33:49

@Csöncsön: azért annak van más aspektusa is hogy a barca a sokadik olyan golját lövi hogy a 16-oson belül passzolhatnak ötöt.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.26. 11:37:04

@kroos:

Ha megint azzal akarsz jönni, hogy "de az elenfél...", akkor fölhívnám figyelmedet, hogy a Barca hasonló gólokat már lőtt a Sahtarnak, a Lyonnak és a Bayernnek is. Vagyis mindenkinek, akivel csak szembekerültek.

drosiii 2009.04.26. 12:08:37

(@Csöncsön: Bocs, hogy ide válaszolok, de Csöncsön teljesen félreértetted az angol posztbeni hozzászólásomat. Egyrészt az a 39. perces eset nagyon jól tükrözi, hogy nem mernek/tudnak odalépni amikor kell. Ha odaléptek volna akkor se tizenegyes, se szabálytalanság. (főleg hogy végül a 16oson belül szereztek labdát) Amit nem értettem, hogy Messi gyakorlatilag félpályáról indult és onnan kísérte/hátrált a négy védő körülötte. Ha 30 méterre a kaputól próbálják szerelni és becsúszik egy szabálytalanság, még csak lap sem lett volna, így viszont Messi a 16oson belülre került, és ez nála igencsak gólhelyzettel ér fel.

Ezért vagyok nagyon-nagyon kíváncsi hogy egy Chelsea-Barca meccsen ez hogy fog kinézni. Chelsea is fog sztem most elég sokat hibázni ahhoz, hogy Barcanak elég gólhelyzete legyen, de a 16oson belüli passzolgatást nem fogják engedni.

Csöncsön még egy sor csak neked: Barca nagyobb %-ban szerez centerezésből gólt mint a MU ;)) )

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.26. 12:21:16

@drosiii:

Nagyon nehéz megtalálni Messinél azt a pillanatot, amikor oda lehet lépni neki. Rá ugyanis pont az jellemző, hogy éppen akkor tolja meg a labdát (egy másodperc ezredrésze alatt), amikor a védő odalépne. Vagyis egy becsúszási kísérlet után lehet, hogy egyedül vitte volna a kapusra a labdát.

A Chelsea-meccs bizonyosan nagyon kemény lesz. Ez nem is kérdés. Ráadásul vannak aggasztó dolgok. Ilyen például Abidal, akin nagyon érződött a meccshiány, továbbá Valdésen megint megmutatkozott, hogy sebezhető. Elég valószínűtlen, hogy kapott gól nélkül megússza a Barca. Vagyis elöl kell többet lőni. Szerencsére Iniesta viszont csúcsformába lendült...

drosiii 2009.04.26. 12:37:00

(@Csöncsön: nyilván nagyon nehéz megtalálni azt a pillanatot, de könyörgöm 4en voltak ott. 1 az 1ben tényleg nem szabad Messinek odacsúszni mert egészen kiváló játékos.
A BL-ben pedig a két középpálya harca lesz nagyon nagy, emiatt elképzelhető, hogy kb hasonló játékkép várható mint a tavalyi Mu-Barca elődöntőn. Mindenesetre várom és haverokkal nézzük majd meg egy kocsmában)

nasteey 2009.04.26. 13:05:59

Keményen nyomta a Valencia, de nekem úgy jött le ez a meccs, hogy egy 100%-on pörgő Valencia x-et játszott egy közepes formában lévő Barcával. Nem is emlékszem olyanra, amikor Xavinak ennyi rossz labdája volt. Puyol meg... kész. Biztos nem húzza addig, mint Maldini. :) VV hozta a szokásost, vonalon, reflexben klasszis, de ha egyszer kell kijönni a meccsen, azt tuti elrontja. Messinek alig volt jó csele, labdakezelési gondok, rossz passzok tömkelege. Szóval én nem vagyok túlzottan letörve, mert még így is 90 percig harcoltak a srácok. Ráaádsul ma egy tartalékos Real fut majd ki a RSP-ba, a Sevillának pedig felejtetni kell a 4 gombóc után. :)

SamS 2009.04.26. 15:10:46

A Valencia rájött, hogyan kell játszani a Barcelona ellen. Letámadni, keményen odalépni, keresni az ütközést, nem méterekről védekezni. Nagyon nem ment így a grundfoci, és ha a Chelsea okosan használja ki az Obi Mikel-Essien-Ballack trió fizikumát, akkor kőkemény 180 perc vár a Barcára.

krysal 2009.04.26. 20:57:29

Na, csak meglett. 4pont - és jön az El Classico... Meleg lesz...

T.F.E. 2009.04.26. 21:44:59

nasteey:
Furamód az lett a Sevilla végzete, hogy 4-et kapott a Barcelonától, és sorozatban harmadik vereségét gyűjtötte be.
Nekiugrottak a Madridnak, hogy kiköszörüljék a csorbát, és túlhajtották magukat. 30 perc után már látszott, hogy a Real okosan játszik ez a meccs meglesz. És be is darálták az ellenfelet.
Jöhet az El Classico, ami dönteni fog a bajnokság sorsáról.

gotanfun 2009.04.26. 22:05:30


@T.F.E.: Tegyük hozzá, hogy Jimenez képtelen ezt a Sevillát vezényelni. Folyamatosan küldi előre a fiúkat, majd kezd olyan átszerevezésekbe, ami nyert helyzetből percek alatt kaotikus állapotokat teremt és egy Madrid van olyan jó csapat, hogy ezt könyörtelenül ki is használja. Prieto akkora területet hagyott Raúlnak, hogy Raúl maga sem tudja szvsz. hogy rúghatott ezen a meccsen 3 gólt. A Fabiano csere és a szélek átszervezése meg olyan volt mint 19-re lapot kérni, ami megint csak nem jött be. Kiváncsian várom, hogy Del Nidóék meddig tűrik ezt. Mert esetünkben ez több mint hullámvölgy.

A bíróval semmi gond nem volt. Muszáj volt neki visszafogottan vezetni a meccset, de azért megkérdezném tőle, hogy Higuain dúrva belépőjét miért nem honorálta egy sárgával. Biztos nem a Classicó miatt ááá, biztos nem. ;-)

Kiváncsi vagyok a csapatom kimászik-e a szarból, vagy mard a "majd jövőre". :-)

nasteey 2009.04.26. 23:32:11

@T.F.E.: Sajnos tényleg így van.
Btw, mekkora szánalom volt ez a Sevilla a második félidőben... egy jó megmozdulásuk nem volt, Palop benyalt egyet keményen, aztán 2-3-nál érdekes módon ment 3 passz is egymás után. Akkor meg már minek.

Egyébként még mindig nem félek a Realtól, egyszerűen nem hiszem el, hogy egy x-et ne tudnánk hozni a tartalékos Real ellen. Nem látom bennük azt az erőt, amivel meg tudnák fogni a Barcát. Aztán lehet, hogy nem is kell, majd Fortuna elintézi. :D De akkor is marad az egy pont, és még mennek Valenciába (akik meg majd jól letérdelnek :D ). Mondjuk jelen pillanatban ott tartok, hogy inkább bajnokság és kupa biztosan, mint triplázás bizonytalanul. Az túl szép lenne, ha minden összejönne. Még mindig előfordulhat a kisebbik rossz, és az Arsenal BL-t nyer, és ismét angol döntő... De ha ott vagyunk Európa 4 legjobb csapata között, hozzuk a bajnokságot oda-vissza verve a Realt, plusz 11 év után CdR serleg egy újonc edzőtől, én már maximálisan elégedett leszek.

shinigami 2009.04.27. 09:47:11

vicces azt latni h mar most irogatjak a barca fanok h persze a classicon majd szerencseje lesz a realnak meg elcsalja a biro, utana meg az osszes csapat leadja a pontot stb...

nasteey 2009.04.27. 10:31:58

@shinigami: Mert én mindig megmondom előre.

(kulcsszó: i.r.ó.n.i.a. )

BK 2009.04.27. 14:52:30

8 nap - 3 meccs. most megmérjük a Barca-t grammra pontosan! szerintem meg kell lennie.

a Madrid-dal kapcsolatban valami értetlenséggel vegyülő félelem van bennem, de meg kell csinálni, ezt a Madrid-ot meg kell verni! Pancho vajon megnézi a Classico-t, vagy már végleg kiszeretett? :-)

a Chelsea ellen pedig nem bánnék egy Keita-Touré-Xavi középpályát, keményen odalépve és baltámadóban meg Iniesta-t. pedig bírom Henry anatómiai segédábra koponyáját. így lehet, hogy lenne egy kis zsuga-deficit, de ahhoz, hogy a Barca sokat tudja fényezni a labdát, ahhoz meg kell szerezni és meg kell tartani egy nem túl lányos középpálya ellen.

BK 2009.04.27. 14:54:57

@nasteey: a blog.hu motorba be kellene építeni egy iróniamétert ami megjelenik minden hozzászólás fejlécében.

nasteey 2009.04.27. 15:57:30

@BK: Muszáj lenne, mert sajnos elég sokan érzik. Vagy csak én vagyok szar. :)

A Chelsea elleni kezdőben viszont nem vagyok biztos, Keitanak több gyenge meccse volt idén, mint jó. Persze ha a tavalyi formáját hozná ő kellene oda, így viszont nem tudom. Inkább Iniesta, hogy legyen meg a lendület, Titi meg hadd nyomja elől, az ő rutinja sokat érhet. Jó lenne megúszni kapott gól nélkül, de sajnos nem érzem az erőt.

gotanfun 2009.04.27. 16:09:01


Azt nézem, hogy González Vásquez alaposan oda tette magát a Bilbao vs. Racingon. Vagy 20 sárgát szórt ki és 5 pirosat. Pérez Burrull is érdekes még abból a szempontból, hogy a legutóbbi, Juanfrant szivató Osasuna meccs után nem kapott sípot és lehetőséget, egészen mostanáig, ahol az ellenfél szintén a Real Madrid volt (Lass, Gago és Higuain nagy örömére.)

Csöncsön: "A PD bírói" címmel jöhetne már végre egy blogpost. ;-)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.27. 16:15:21

@gotanfun: Higuaín valóban érdemelt volna egy lapot, de nem hiszem, hogy a Real meccse a játékvezetőn múlt volna. Egyszerűen én kérek elnézést, mert belegondolni is szörnyű, hogy Raúl hány gólt vert volna ilyen mezőnyben mondjuk 10 évvel ezelőtt.

gotanfun 2009.04.27. 16:23:43

@pancho_sanza: nem fogom a bíróra. Teljesen megérdemelten nyert a Real. Csak halareal jött itt Burrull-al és eszembe jutott a Juanfranos "kamutizi, és takarodjál zuhanyozni de azonnal" szitu. Azóta nem vezetett meccset. Tegnap kapott megint lehetőséget. Most elég volt neki, hogy a Real vkpinak nem adott sárgát, de az ellenfélnél minden "gyanús" beívelést azonnal befújt. A többit a Sevilla megoldotta. Nevetségesek voltak. De a kiesők még csak most jönnek, na azok ellen lehet még nagyobbat égni. :-) Kiváncsi vagyok, hogy a csapatom mellett mennyire satnyul el ez a PD. Kezdem osztani kiábrándúltságodat.

luqe 2009.04.27. 22:25:00

@pancho_sanza: Annyit, mint idén messi meg etó. Szvsz.

chevyfan 2009.04.27. 23:42:31

@pancho_sanza: ...és mennyit vágna van Nistelrooy? Ő még inkább lesipuskás. Ez a Huntelaar gyerek nem akarja azt mutatni, amiért megvettük, pedig én már tavaly óta könyörögtem, hogy vegyük meg:-) Ha így haladunk, jövőre Tevez is meglesz...

kroos 2009.04.28. 06:59:08

@pancho_sanza:
,,Raúl hány gólt vert volna ilyen mezőnyben mondjuk 10 évvel ezelőtt."

ez a legjobb mondtat amit itt olvastam az utobbi idöben.
Csöncsön, egyébként láttad az arsenal hogy hozta ki a labdát az elsö góljuk elött?
Pedig ök védök ellen csinálták nem bábuk ellen.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.28. 09:51:28

@luqe: a 48, azért kicsit soknak tűnik.

Tika_ 2009.04.28. 10:34:28

esetleg lesz megint "sírni fogtok gecók" típusú kétoldalú beharangozó? amiben mindkét csapat szemszögéből leírjátok vicces stílusban, hogy miért nekik áll följebb? ez egy ötletes kezdeményezés, és néha jó dolgok sültek ki belőle
ja, BL elődöntőkre gondolok, természetesen

T.F.E. 2009.04.28. 11:24:04

gotanfun:
Igen, a Sevilla-Real Madrid meccsen nagyon óvatosan bánt a bíró a lapokkal. Végül is, igaza lett, mert nem fajult rugdosódássá, és amikor végre elővette a lapokat, senki nem vitatta az ítéletet. Azért L. Fabianót vígan ki lehetett volna állítani (vol két kifejezett durva, szándékos megmozdulása), vele ugyanolyan nagylelkű volt a bíró, mint Gago-val és Higuainnal.

És hogy mi lesz a Barcelona ellen? Szerintem senki nem tudja megmondani. A Real arról nevezetese, hogy rossz játékkal is tud gólt rúgni, a Barcelona meg töméntelen helyzetet tud kihagyni. Meglátjuk.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.28. 15:22:36

@pancho_sanza: @luqe: @kroos:

Nem értem, miért volna ez az összehasonlítás dehonesztáló Messire és Eto'o-ra nézve. Sohasem rejtettem véka alá személyes véleményemet, mely szerint Raúl korszakos klasszis volt, számomra az egyik legfontosabb és legnagyobb futballista.

Hogy Messit 22 évesen (és Eto'o-t) már hozzá mérik, az nem elmarasztalás, hanem dicséret.

Még kroosnak: nem tudom, milyen Arsenal-gólról beszélsz. Bizonyára nem láttam. De ha a Boro elleniről, akkor hadd emlékeztesselek, hogy a Bayernt még mindig mindenütt a világon magasabban jegyzik, mint a Middlesbrough-t. Legalábbis egyelőre...
;-)

luqe 2009.04.28. 16:31:58

@Csöncsön: amit írtam azt úgy is értettem, nem volt különösebb hátsó gondolat mögötte :)

Azzal egyetértünk, hogy Raúl nem a jelen, de a mai napig vannak olyan dolgai, amit csak ő tud.

Nyilván nehéz megválni tőle, de ha a 98-2002 közötti időszaknak az az "ára", hogy még 1 évig kirobbanthatatlan lesz a kezdőből, hát legyen.

gotanfun 2009.04.28. 16:33:04


Hagyjuk a Real elleni meccset. Túl vagyok rajta :-) de González Vásquez-t igazán megnézhetné egy orvos. Nézzétek meg a Bilbao vs. Racing meccs összefoglalóját.

Ma BL és szvsz. ezt a Chelseat nagyon alúlértékeli az SZRT. Az az 5 feletti odds meredek kicsit...

gotanfun 2009.04.28. 16:50:01

@pancho_sanza: Szerencsjáték Rt. ;-) Már nem emléxem pontosan, de asszem 5.70 -es a szorzót ad vendég győzelemre. Pontosítsatok ha nem így van. Remélem nem off, de szerintem a Chelsea a Barca szép játéknak kellemetlen egy ellenfele lesz. Ahogy a 'Pool ellen is bizonyították, képesek váratlant húzni. Nagy csata lesz. Kiváncsi vagyok.

pancho, a Sevilla vs Realon állítólag kint volt Marco Branca az Inter sportigazgatója. Escudét és Romaricot figyelte. Mit szólsz ehhez? :) Escudé iránt egyébként komoly az érdeklődés, Romaric szerintem csak egy rossz vicc lehet.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.28. 16:56:51

@gotanfun: az inter eddig kíválóan vásárolt Spanyolországból, Kily, Luis, Santiago, Esteban, Javier, Walter. Kitartóan szeretnek innen vásárolni;)

gotanfun 2009.04.28. 17:53:35

@pancho_sanza: mondjuk Romaric mint az Inter Sissokoja nehezen elképzelhető. :-) Ha Jimenezben látna valamelyik olasz csapat fantáziát annak jobban örülnék. Kétlem viszont, hogy ilyen lenne. ;-)

Vaader 2009.04.28. 18:05:06

@gotanfun: Az oddsoknak elvileg szinte semmi köze nincs a csapatok erősségéhez, mármint akkor amikor megállapítják, meg amikor esetleg korrigálnak rajta. Tiszta matek az egész, ha sokan fogadnak egy csapatra annak lentebb megy az oddsa, ha kevesen annak fentebb.

horas 2009.04.28. 18:07:32

Pancho_sanza Javier alatt kit értesz?

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.28. 19:34:47

de ha jól emlékszem a két holland gyémántot is Spanyolországból igazolták, aztán náluk be is égett mindkettő. Ronaldo viszont jó vásár volt:)
süti beállítások módosítása