Üveggömbünk a Porto két gólján kívül mindent kiválóan jelzett, így a nem rossz felvezetést követően elégedetten várjuk a ma esti kiváló főelőadás(oka)t. Ebben a szakaszban az első mérkőzéseken nem feltétlenül várja el az ember a hármas gólátlagot, így megbecsüljük ezt a keddi játéknapot, mely helyenként majdnem olyan izgalmas volt, mint a magyar-norvég Káposztásmegyeren. Mivel egy röpke órányi telefonálgatás után a szolgáltató úgy gondolta, hogy mégsem szünteti meg a szerző internetelőfizetését, és visszakapcsolta az ádéeselt, a szerző diadalittasan leülhetett a gép elé posztot írni a buta Hulkról, a pengés Gary Neville-ről és egy zsogabonítós ibér-angol párharcról.

Mencseszteri szemszögből nézve régen rossz amikor Gary Neville beállása lendít a csapat játékán, de most ez így volt, és Tevez lett a megmentő - átmenetileg. A hazaiak régen kezdtek ennyire rosszul mérkőzést, fáradtabbak voltak, mint habitang kolléga egy erősebb szerkesztőségi ülést követően, a "kikötőországiak" gyakorlatilag az első fél órában földig rombolhatták volna az Old Traffordot, ha kicsit kíméletlenebbek, de csak a vezetést sikerült megszerezniük és azt is csak a United segítségével, ugyanis a hazaiak képesek voltak tíz másodperc alatt kétszer is eladni a labdát védekező harmadukban (először Cé, majd Evönsz), és ezt Cé Rodriguez szép góllal hálálta meg.

Pomádinhóéknak állt a zászló, azonban Bruno Alves egy pillanatig úgy érezte, hogy nagyon ott szeretne lenni BL-köcsögválogatottunkban (ha lesz olyan), és kiugratta Rooneyt, aki elegánsan pörgetett az elfekvő Helton fölött a célterületre, így kialakítva az első félidő végeredményét. Bruno néhány hajmeresztő megoldása ellenére, a továbbiakban olyan szorgosan tette a dolgát többek között kurvapeCéronaldó rovására, hogy köcsögválogatottunk játékosmegfigyelőinek netoszába nem az ő neve került, hanem Hulké. Elhisszük mi, hogy az olívaolajon és sózott heringen hízlalt portugál védők ellen igen hatásos a Sherman tank eleganciáját egy Caterpillar exkavátor erejével és egy Pamplonát nem túlélő bika intelligenciájával ötvöző támadó erőszakossága, de ezen a szinten már viszonylag kevésre elég az, hogy megfogjuk a labdát és izomból elkezdünk vele rohanni az alapvonal felé, lesz ami lesz... Természetesen nem is lett semmi a Mokány próbálkozásaiból, mert a Vidic-féle rosszarcúak pont az ilyen tuskókba szeretik vágni a fejszéiket, és O'Shea meg Evra legrosszabb pillanataikban sem tudnak olyan hülyék lenni, hogy felüljenek a brazil válogatottba követelt (muhaha?) támadó nem létező szellemes megoldásainak.

Második felvonás. Helyszín: ugyanott, Alexander a színpad szélén magában: "Nem is tudom, mért vagyok szomorú - Unom már ezt és unjátok ti is."
(Alexander el, seregek be.)

A második részre a vendégek érezhetően elfáradtak, de lehet, hogy tudatosan is visszavettek az első félidőben produkált csapásszámból - ez az, amit nem tudunk, de vélhetően Jesualdo Ferreira is észrevette, hogy a United még mindig nincs formában, és meg lehetne nyerni a meccset. De nem láttunk további portugál rohamokat, inkább a hazaiak próbálkoztak, viszont ez nem az a lehengerlő MU volt, amit már annyiszor láttunk, inkább a visszahúzódó kék-fehérek adtak teret a játékuknak, és elsősorban az ibér védők hibáit követően emelkedhetett a nézők pulzusszáma. Egészen addig folyt ez így, amíg a sérült Evans helyére nem jött Neville, aki egyre növekvő orrától nem zavartatva tekert először középre kiválóan, de ebből Wazza még nem tudott kihozni semmit, nem úgy a veterán jobb bekk bedobásából: azt megsarkalva hozta helyzetbe a másik torzszülöttet, aki fittyet hányva az argentín válogatott Irapuatójára megszerezte a vezetést. Törvényszerű volt, már vártuk is - pont úgy, mint a portugál egyenlítést, ami egyébként a semmiből jött, de nem érdemtelenül. Rio játszhat a visszavágón, de elsősorban gólt kéne majd lőni, mert jelenleg a lenyaltak állnak továbbjutásra. MANCHESTER UNITED FC - FC PORTO 2-2.

A mezőny két leggyengébb csapata óriási gólokkal hálálta meg azoknak a nézőknek a figyelmét, akik az ő találkozójukat választották. Persze már önmagában nehéz kérdés, hogy az ember hisztiző Nasrit és csámpás Pirést nézzen-e, vagy annyi hajfixáló habot és waxot, amennyi Magyarország férfilakosságának éves fogyasztását teszi ki, de annyira lebilincselő volt az első húsz perc az Old Traffordon, miközben még a norvégokat is aláztuk korongban, hogy csak néha volt időnk odapillantani a sztrímre, de azt láttuk, ahogyan Marcos Senna 20 méterre Almunia kapujától teljesen üresen átveszi a műbőrt, és kanyargós-íves Shongoku-lökettel irt ki minden életformát az Arsenal ketrecének bal ferső sarkából. Mintha ez még nem lett volna elég az Arsavintól ugyebár, meg egyébként is férfiasságától régen megfosztott L'Ágyúsoknak, az első félidőben elveszítették két, férfira leginkább emlékeztető pályán lévő játékosukat, név szerint Almuniát és Gallast. Ebből rövid távon nem jöttek ki olyan rosszul, ugyanis Lukasz Fabianski nem kapott gólt és gyatra helyzetükre való tekintettel mi is úgy döntöttünk, hogy a hatalmas, önmagát amszterdami prostituáltakat megszégyenítő módon kínáló támadási felület ellenére sem rúgunk bele többet a londoni piros-fehérekbe, annál is inkább, mert Adebayor úgy döntött, hogy szebb gólt szerez, mint Gera Zoli a United ellen, és egy előreívelt labdát a tizenhatoson mellel átvéve ollózott be a hosszú felsőbe. Pelé sem csinálhatta volna tökéletesebben, és így most már egy kicsit elkezdett derengeni valami arról a szürreális körmondatról, amelyben az "Arsenal" a "szép" a "jó" és a "foci" szavak is szerepelnek tagadószók nélkül, de ahhoz hogy ilyesmit Arsavin BL-elérhetetlenségéből következő hiánya ellenére képernyőre vessünk, még ki kéne pofozni ezt a nem annyira félelmetes Villarrealt a BL-ből, amire van PRO, mivel továbbjutó pozícióból kezdenek Wengerék otthon, de CONTRA is, mert a sárgákat nem fogja zavarni, az Ermitázs közönsége, pláne nem egy Athénben kiharcolt továbbjutás után. Meglepő módon az fogja eldönteni ennek a párosításnak a sorsát, hogy ki focizik jobban. VILLARREAL CF - ARSENAL FC 1-1.