Olaszországban valami nem stimmel. Márciusra már csak egyetlen csapatuk áll a nemzetközi sorozatokban, mégpedig az Udinese az Uefa kupában. A BL-ben Andrea Dossena, Guiseppe Rossi, Luca Toni és Massimo Oddo, na meg Roberto Rosetti képviseli a továbbiakban Itáliát, tehát a 6+5-ös szabály nem az olasz klubokon fog segíteni - hacsak abban nem, hogy legyengíti a többieket az ő szintjükre. Ez az átlagos enestéolvasó számára viszont kétes kimenetelű játék, hiszen ebben a formában 3,6-os gólarányt produkáltak a csapatok ezen a héten, ami nekünk bőven megteszi. Inkább az idegenben lőtt gólok szabályán gondolkodnánk el, vagy bele kell törődnünk abba, hogy az első meccs mindig unalmas lesz, nem úgy, mint a visszavágók.
A gyakorlott BL-néző a kezdők láttán bizony felhúzta az összes szemöldökét, amikor meglátta Vieira nevét a középpályán, és ekkor - kivételesen - mi is őszintén sajnáltuk az Inter szurkolóit, a negyedik percben pedig magát a francia fedezetet is. Embert még nem aláztak meg úgy szögletnél, ahogy Vidić csinált hülyét tragikomikus hősünkből, és ezzel gyakorlatilag el is döntötte a párosítás kimenetelét. Merthogy az Inter addig semmit, DE SEMMIT nem fog elérni távol az otthontól, amíg Ibra jelenti a támadójátékukat. (Egyébként vajon Mourinho hogyan gondolta a nyáron azt, hogy neki nem kell Zlatan?) Ebből, na meg a mérkőzésből is levonható az a végkövetkeztetés, hogy jelenleg mégis Ferguson a jobb edző (pl. mert ő nem játszat olyanokat, mint Vieira, vagy Figo - akinek a becserélése 0-2-nél azért megér egy LOL-t), és a MU a jobb csapat. A mérkőzés legszebb jelenete persze Adriano kapufája volt, de a két vas ellenére sem volt meccsben az Inter, már csak azért sem, mert a sportág zseniális bélférge - a poén kedvéért a második félidő negyedik percében, ő is fejesből - pontott tett a csörte végére, így az előszeretettel öltönyben és rákosszendvicset evő közönség már csak egzotikus érdekességként szemlélhette azt, hogy milyen, amikor a szerb orgyilkos összeakad az argentín rablóval.
A Romáért vérzik a szívünk, pote a helyszínen volt tanúja az izgalmaknak, de annyira higgadtan rúgták a büntiket a srácok - és Riise is rácáfolt a képességeiben kétkedőkre -, hogy csak a moirák tudták, mi fog itt történni, és náluk Tonetto fonalára került a bog, így került a labda az égbe, az Arsenal pedig a nyolc közé. Persze ez az egész adrenalinvihar nem lett volna, ha mondjuk Juan nem teheti meg, hogy a Fegyveresek ötösén átveszi a bőrt-felnéz-igazít-felnéz-ásít-felnéz-egyenlít, vagy ha mondjuk a londoniak értelmes megoldást választanak valamelyik kontrájuk végén, esetleg szegény Capiteno nem készül ki annyira, hogy a hosszabbításban végig a tizijére gyűjtsön erőt, vagy ha talán nem Bendtner kezd a Vieiráéhoz hasonló pozícióban. Ezen mellesleg nem kevésbé lepődtünk meg, mint azon, hogy Eduardo nem sarokkal lőtte a nyitó büntetőt. A Roma helytállt, ők bírták a legtovább a BL-ben az olaszok közül - több, mint másfél órával múlták felül az Intert, ha helyi idővel számolunk - két egyenrangú társaságot láttunk ezeken a csatákon, és ez a befejezés fair volt.
A gallorománok már az első félidőben gurítottak egy négyest a gaul tesóknak, így nem volt miről beszélni, még akkor sem, ha a gyengébb idegzetű katalánok már levegőért kapkodtak Juninho egyenlítésénél, ugyanis az nem volt benne a pakliban, hogy a Barsza itt kiesik. Volt helyette egy jól megszokott parádé Henry duplával (Márquez tanár úr alakítása is megérdemli, hogy megemlítsük), Messi-szólóval, Eto'óval és Keitával. Még egy Guðjohnsen dugó jót tett volna a germán részleg közérzetének, de Eiður Smári nem volt a keretben, így be kellett érnünk azzal, hogy Juninho pernambucói cukornádmunkás módjára kiállíttatta magát. (Pernambuco állam, és Bahia, ahonnan Dani Alves jön, szomszédosak, így valamiféle regionális konfliktus húzódhat meg az incidens mögött...)
Az utolsó 100 komment: