A Milan egy szót nem szólhatott volna, ha az utolsó 20 percet háromfás hátrányból kezdi, a Sampdoria meg az Inter szétcincálása után parádés mesterhármast rúgat a Bolognával, miközben a múlt héten hazai pályán szertefingatott Palermo feltörli a firenzei gyepet a hazaiakkal, a szicíliai riválist darabokra szaggató Catania meg bucira vereti magát a Sienával. Ilyen forduló volt ez. Az Inter és a Juve meccsei is hoztak nem egy figyelemre méltó dolgot, és mindketten keservesen megfizettek a bajnoki győzelemért, ahogy a Roma is, így valóra válhat Olaszország rémálma, és mindhárom csapat kivérezhet a BL-ben. Vicces, de a Napoli már közelebb van a kiesőkhöz, mint a dobogóhoz, cserébe a San Paolóban alázó Lazio ismét feltűnt a középmezőny élén – avagy az élmezőny végén. Érdekes kis forduló ez a 27., ki meri tagadni!?

Az kimondva elég rosszul hangzik, hogy két potenciális középhátvédjét is elveszítette Mourinho a Manchester elleni sorsdöntő meccs előtt (ne feledjük, a bajnoksághoz nem kell Special One, ahhoz elég egy Ibrahimovic is), de ha hozzátesszük, hogy Burdisso, és még inkább Materazzi kiesését Ferguson sajnálja a legjobban, már más a helyzet. A Genoa elleni győzelem a 7 pontos előny megtartása mellett arra is elég lesz, hogy Mourinho telezokoghatja a sajtót, hogy középhátvéd nélkül kellett volna továbbjutni a világ legjobb csapatával szemben – és persze tovább koncentrálhat arra, hogy verbális és averbális eszközökkel abuzálja tovább a Serie A edzőit. Nézőpont kérdése, hogy jó, vagy rossz hír, de fogynak azok az ellenfelek, amelyek potenciálisan (azaz nagyon jó napot kifogva, miközben a milánóiak Rivasszal és Materazzival kezdenek) veszélyesek lehetnek az Interre. Egyik nézőpont sem a legjobb Mourinhóéknak, mert az, hogy Európában évek óta nem tudnak semmit elérni, többek között annak is köszönhető, hogy a hazai mezőny jó csapatait (tehát nem a topcsapatokat) úgy lépik le, hogy nem sok sanszot adnak nekik. Pedig tudna az Inter úgy is játszani, ahogy a Roma ellen a második félidőben, csak ahhoz kell olyan ellenfél, aki előtte alájuk rúg egy embereset. Ilyenből pedig, ahogy mondtuk, egyre kevesebb marad. Vagy nagyon szomorú, vagy nagyon boldog forduló lesz a 28. Olaszországban. (Genoa-Inter 0-2)

Ha Torinóban lakik az ember, akkor valószínűleg nagyon utálja a város másik csapatát, innen Csepelről viszont egyáltalán nem kötelező a nagylábujjból is felszívni a turhát, mielőtt az ember kimondja a Toro nevét. Ne lenne ilyen rohadtul semmilyen csapat ez a Torino, még kedvelni is lehetne, így viszont – azt hittük – az 51. percben lecserélték az egyetlen okot, amiért az ember hajlandó megnézni a Granatát. Aztán azt kellett látnunk (egyúttal csatlakoznánk a Hét Thread-jéhez), hogy az Év Védését mutatja be Sereni, ami előtt egyszerűen nem tud az ember nem leborulni. Iaquinta, csórikám, már ment volna ünnepelni – mert abban a csapat egyik legjobbja – amikor hitetlenkedve észlelte, hogy Sereni leért a fejesére. A Juventus egyébként olyan összeállításban játszott, amiben benne volt, hogy a kevesebb lehetőséget kapók lendületével szétszedi a Torót, de – bár fölényben játszottak – erről azért szó sem volt. Hiába javulgat apránként, de azért észrevehetően a Bianconeri, még mindig képtelen úgy beszorítani egy ellenfelek (bárkit), hogy sok gólhelyzettel zavarba hozza, de újabban valaki mindig előlép megmentővé. Mommo lábtörése ellenben a szezon legnagyobbat sebző sérülése, ez gyakorlatilag le is nullázta az idei összes torinói reményt, mert valamilyen szinten mindenkinek van helyettese – a mali futószalagot kivéve. Ennek ellenére nem néz ronda tavasz elé a Juventus, pedig sem bajnok, sem BL-győztes nem lesz. (Torino-Juventus 0-1)

A Milan maga alá gyűrte az Atalantát, a végére ráadásul olyan különbséggel, hogy ha valaki csak ennyit tud a meccsről, az csettint: Pippóval szárnyalni kezdett a csapat. A rossz hír, hogy erről szó sincs, a meccs hőse talán nem is a Tizenhatos Királya, hanem inkább Abbiati, aki néhány rutinvédést egy-két komoly bravúrral is megfejelve tartotta csapata korán megszerzett előnyét, mert a Doni és Floccari nélkül érkező vendégek nem egyszer csináltak bohócot a Milan védelméből. Nem túlzás, ha a két fenti úriember közül csak az egyik ott van a pályán, nem valószínű, hogy megússza kapott gól nélkül Ancelotti csapata, pedig tényleg nem játszottak rosszul a középpályától felfelé. Egyébként pont került a Beckham-sztori végére is, egyelőre úgy néz ki, mindenki jól járt a mostani végkifejlettel, de könnyen kiderülhet, hogy csak az amerikaiak örülhetnek a végén. Ők ugyanis a nyáron visszakapják az isteni jobb láb fölé szerelt felsőtestet (azt, amelyre mezt lehet húzni), de közben a Milan nem lesz döntően jobb még egy jó Becksitől sem, az angolnak meg pont azelőtt kell visszamennie, amikor a legfontosabb selejtezőkre készülnek válogatott csapattársai. A szép győzelem után egy kis ünneprontás: a Milant egész idényben érdemes lesz nézni, mert ők is lövöldözik a gólokat rendesen, de egy közepesen erős csatárokkal rendelkező csapat rosszabb napján is gurít nekik kettőt. Ez összeadva sok gól meccsenként. Éljen. (Milan-Atalanta 3-0)

Akinek van még mondanivalója Baptistáról, az ne tartsa vissza, mert Totti sérülése, Menez formaingadozása és Vucsinics hátfájdalma miatt akkor is kezdeni fog, ha cigánygyerekek potyognak az égből. Az Udinese elleni döntetlen több dolog miatt is nagyon fáj a rómaiaknak: egyrészt két ponttal többet kellett volna szerezniük, hogy jobb pozícióba kerüljenek a BL-helyért (igen, már csak egy kiadó) folyó harcban. Másrészt Cicinho és Pizzaro sérülése igen komolyat sebez a csapat Arsenal elleni esélyein, pedig mi azt gondoltuk, ők lesznek az olasz továbbjutók. Látva a fentieket, és Eduardo gólját, már nem gondoljuk. Harmadrészt De Rossi okosan kiugatott magának egy pirosat, ami azért baj, mert a héten már volt egyszer jelenése a szövetség fegyelmi bizottsága előtt az Inter elleni berzenkedés miatt, és nagyon nem jönne jól mondjuk egy 3-4 meccses eltiltás, mert abba beleesik a Juve és a Lazio elleni meccs is. (Roma-Udinese 1-1)

A két bugyikék társaság összecsapásán az volt a kérdés, hogy a szakadék felé lobogó zablával vágtató Napoli fékez-e be, vagy a Lazio feltámadása bizonyul tartósabbnak. A vendégek mindkét gólját Rocchi szerezte, ami azért érdekes, mert két hete nagy egyetértésben megegyeztünk abban, hogy a csapat legerősebb támadóalakzata a Zarate-Pandev-Foggia hármas. Ez lehet, hogy így is van, csak mindig be kell jönnie csereként a bőrfejűnek, hogy gól is legyen a nagy offenzívákból. (Napoli-Lazio 0-2)
Prandelli azt mondja, szétesett a csapata, neki pedig elhihetjük. A Fiorentina végletes teljesítmények egész sorát produkálta eddig 2009-ben, volt iszonyatos kandisznóval sorozatban behúzott meccsszériájuk, meg hasonló pechhel elbukott meccsük is, de az már tényleg a szétesés jele, hogy a múlt héten hazai pályán megsemmisített Palermo simán legyalulja őket Firenzében. Ha most kéne tippelnünk, nem várjuk a negyedik helyre a lilákat, és ezzel talán még a szurkolóik sem vitatkoznak. (Fiorentina-Palermo 0-2)
A derbi lendülete pont semeddig nem tartott a Cataniánál, hiszen teljesen hiába vágtak négyet a Barberában, a hétvégén csak eggyel kaptak kevesebbet hazai pályán az idegenbe általában szívni járó Sienától. A Roburnak ez volt a második győzelme idegenben, amihez csak a szokásos jelzőt tudjuk hozzátenni: totógyilkos. (Catania-Siena 0-3)

A bolond fordulóhoz méltó eredményt hozott a Sampdoria látogatása Bolognában. Az egy hét leforgása alatt a Milant és az Intert is szétcsapó Doriát az idén nagyon szigorú Di Vaio koncolta fel (már 19-nél tart, nem győzzük kérni a bocsánatot), a három ponttal a hazaiak egy tüdőrepesztő levegőt vehetnek: bár még mindig egy győzelmen belül vannak a kiesőktől, azért gusztusosabb két hellyel megelőzni a legjobb alászállót. Egyébkén pont a Bologna felett húzódik az a vonal, ami alatt az idény három kiesőjét találjuk. (Bologna-Sampdoria 3-0)
Az első félidőben a Cagliari agyonverhette volna a Chievót, és bánhatják is a szardíniaiak, hogy csak egy gólt lőttek, mert a másodikban nemcsak feltámadtak a veronaiak, de simán meg is fordíthatták volna a meccset. Nagy küzdelmet látunk kibontakozni a Chievo-Lecce-Torino hármas között, aminek azért is kell örülnünk, mert a táblázat eleje már talán kevesebb izgalmat tartogat. (Chievo-Cagliari 1-1)
Nem nagy meglepetés, hogy nem született gól Leccében, a Reggina hiába lett jóval masszívabb a Menekülő Ember keze alatt, ha nem tudnak nyerni, az egy pontokkal nem jutnak sokra. Márpedig az a csapat, amely gólszerzési reményeit egyes egyedül Corradiba fekteti, nem számíthat sok jóra. Amit a beharangban mondtuk, áll most is: ők kéz a kézben távoznak. (Lecce-Reggina 0-0)