Az idei szezon másról sem szól, mint a Barcelona győzelmi sorozatairól. Nincs olyan kiosztható cím, amelyet ne ítéltek volna már előre a katalán csapatnak, edzőjének vagy valamely játékosának. Ehhez képes immáron három forduló óta akadozik a gépezet, és senki nem tudja, mi történik éppen. Ezzel párhuzamosan a címvédő Real Madrid már nagyon sok ideje nem képes pontokat veszíteni. Raúlék csak azt sajnálhatják, hogy az utolsó elvesztett mérkőzésükön erősen tartalékos felállásban kellett szerepelniük, mert így a bajnoki cím továbbra is elérhetetlen távolságban van tőlük. A héten ráadásul a Bajnokok Ligája történetének egyik legérdekesebb párharca következik, ami egy kicsit háttérbe szorítja a bajnoki versenyfutást. Jelenleg egyébként úgy tűnik, hogy minden élcsapat számára fontosabb az európai kupaforduló az aktuális bajnokinál, pedig könnyen előfordulhat, hogy lesznek közöttük olyanok, akik így menthetetlen helyzetbe hozzák a szezonjukat. Elsősorban az Atlético Madridra és a Valenciára gondolunk, akiknek bajszát már az újonc Málaga rángatja. Esett 22 gól. Tovább után részletek:
Vannak olyan pillanatok, amikor az ember tudja, hogy valamilyen módon értékelnie kellene a történelminek gondolt mérföldkövet, azonban nincs olyan szó, amellyel méltóképpen kifejezhetné a teljesítmény páratlanságát. Bármilyen dicsérő szó, vagy elismerés még korai lenne. A pályafutás megítélésénél vajmi keveset számít majd a Sporting vagy a Betis ellen elért dupla. Pusztán statisztikai adat. Olyasmi, mint a tavalyi vagy éppen az egy évvel azelőtti bajnoki cím. Minél távolabbról vizsgáljuk, annál változatosabban értékeljük, hogy mennyit is ért ez valójában. Tizenkét pont hátrányból például sokat. Kilenc győztes mérkőzés után meg keveset. Kapaszkodni mindenbe lehet, de vannak helyzetek, amikor nem mindenbe érdemes. A Real Madrid nagyon megverte a Sportingot és a Betist. Az eredmény önmagáért beszél. Nem kellett hozzá komoly játékerő, géniusznak becézett játékosok, a vonal mellett ugráló, ösztönösen zseniális szakember, elég volt két közepes balhátvéd, egy kiöregedő, egy be nem érett és egy Bajnokok Ligájába be sem nevezett csatár, két világklasszisnak egyáltalán nem nevezhető védekező középpályás. A spanyol bajnoki mezőny ellen ennyi is elegendő, de ez legyen a spanyol bajnoki mezőny problémája, mert Madridban már a Liverpool elleni ütközetre készülnek. Sorsfordító mérkőzés lesz a csapat és kapitánya szempontjából egyaránt, ugyanis ha valami jobban számít, mint az újoncnak lőtt dupla, azt egy tucatnyi BL/BEK serleggel átitatott párharcon belül érdemes keresni. A hollandtalanított Real Madrid nem esélytelen a Liverpool ellen. Sőt bizonytalanná tesz minket Juande Ramos csapata, amelyik tíz bajnoki alatt tökéletesen elrugaszkodott Schuster bármilyen szakmai gondolatától is. A játékosok – a minden védőpozícióban megforduló Sergio Ramos vezetésével - láthatóan élvezik a rugalmas szerepköröket. Rafa Benitez legyen a talpán, aki kitalálja, mire számíthat szerdán. (Real Madrid – Betis 6-1) Claude Puelnek nem nagyon kell a fejét törnie. A számára kijelölt ellenfél nem éppen a változatos taktikai repertoárjáról nevezetes. A Barcelona játékrendszere még egy kamcsatkai halász előtt sem ismeretlen. Ettől persze ugyanúgy foghatatlan, mert a katalánok legyőzéséhez elengedhetetlen legalább két jó szélső egy remek osztogató középpályás és egy megingathatatlan védelem. Ez utóbbiból például határozottan nem állt jól az Espanyol és a Betis sem, aztán valahogy mégis sikerült pontot rabolniuk az éllovastól. A városi derbi még védhető lenne az emberhátrány felemlegetésével, amely egy kicsivel sem volt indokolatlanabb, mint az őszi mérkőzésükön utolsó utáni pillanatában befújt büntető. Ha így nézzük, az Espanyol mindössze visszakapta a három pontját, de a szituációból adódóan ez most jobban fájhat a Barcelonának. Ugyanis most meg kell magyarázni a Betis elleni szerencsétlenkedést is. Az a mérkőzés a magyar sporttörténelem egyik emlékezetes eseményéhez hasonlítható, amelyben Kovács „Kokó" István élete első komoly címmérkőzésén lépett szorítóba. A Barcelona olimpiai bajnokunkhoz hasonló technikai fölénnyel irányította a mérkőzést, aztán végül örülhetett, hogy a másodosztályból érkező Oliveria pontosságban jelentősen elmarad Chacón jobb kezétől. Emana rendszeresen megelőzte a katalán védők és középpályások által hagyott csapdát, simán kitette a poszt-sevillai formáját idéző Daniel Alves helyén felfutó társnak, aki némi sprintet követően máris lövésre vagy centerezésre alkalmas szituációban találta magát. Nem jön jókor a Lyon elleni mérkőzés. Különösen akkor, amikor sérülések és egy szokásos Eto'o sziporka is hátráltatják a csapat kiteljesedését. Az edzői feladat adott. Vissza kell vezetni a csapatot a győzelmi ösvényre, mert sikerélmény nélkül a játékosok nehezebben vonatkoztatnak el a két éve megélt bajnoki bukástól. Pedig mindössze az eredményesség különbözteti meg az idei Barcelonát a tavalyitól. Guardiola állítólag jól tudja motiválni a játékosait. Eljött a pillanat, amikor megvillanthatja kvalitásait, hiszen figyelemre méltó győzelmi sorozatot még a szedett-vedett címvédő is fel tudott építeni. S nem tűnik úgy, hogy komoly szakmai tevékenység szükségeltetett hozzá. (Barcelona – Espanyol 1-2)
A sorsoláskor még úgy tűnt, hogy az Atlético és a Villarreal is verhető ellenfeleket kapott a Bajnokok Ligájában, de a mérkőzések közeledtével egyre nő a félelmünk, hogy a Porto és a Panathinaikosz is leküzdhetetlen akadályként magasodik majd a két lecsúszóban lévő csapat előtt. A két BL induló közül a fővárosiak helyzete nehezebb, mert kilátástalan játékuk és eredménytelen újévük nyomán kötelezően átestek az edzőcserén. Az egészben az a meglepő, hogy a játékosok többé-kevésbé átérzik a saját felelősségüket a kialakult helyzetben és ezt hangoztatják is. A példás csapatszellemnek csak az árthat, ha Forlán „nyerni szeretnék még valamit" jellegű távozási szándékához hasonló történetek látnak napvilágot. Na meg az, ha az európai elitet idén megtapasztaló játékosok, mint Agüero, Raúl Garcia vagy Maxi Rodriguez jövőre csak más klubtól kaphatja meg az indulás lehetőségét. Például a Sevillától, amelyik immáron hat pontot szerzett zsinórban majdnem érdemtelenül. Mondhatnánk, hogy nem véletlen, ha egy csapat rendszeresen a hajrában dönti el a mérkőzéseket, de a Sevilla esetében ez nem feltétlenül van így. Az Espanyol ellen még Kanouté szabálytalannak tűnő gólja segített az andalúzokon, míg most a kupameccsére rápihenő és Perreát elveszítő vendégvédők könyörültek meg a hazai csapaton. Akik számára intő jel lehet, hogy ha kedden is így szétszaladnak, akkor a portugálok sem fogják kevésbé büntetni őket, mint Jesus Navas tette. (Sevilla – Atlético 1-0) A Villarreal egyelőre még Pellegrinivel folytatja, és ha megismétli a szokásos tavaszi menetelését, akkor nem is kell az edző leváltásától tartani. Rossiék végre összeszedett csapat benyomását keltették, így a hétközi kupameccs számukra lehet legkellemesebb élmény. Főleg, hogy az első percben bekapott gól sem zavarta meg őket. Bár kétségtelenül sokat segített, hogy szinte azonnal tudtak válaszolni. A csapat újra a negyedik helyen, még némi lazaság is belefért és bár az első két hely idén elérhetetlen, a dobogó még simán meglehet. A vereség ellenére a Gijon is elégedetten utazhatott haza, mivel a minimális különbség jól jelzi, hogy nem törtek meg a két éllovas által kiosztott méretes zakók után. A cél egyértelműen a bennmaradás, amely egyre látványosabb küzdelembe torkollik. (Villarreal – Sporting 2-1) Többek között az Osasuna feltámadásának köszönhetően. Sajnos észre kell vennünk, hogy a pamplonai csapat pontjainak száma és egyetlen honfitársunk pályán töltött ideje fordítottan arányos. Mentségül szolgálhat, hogy jelenleg mind az iráni Nekounam és a teljes őszt elcsaló Punal jobb formában van Vadócz Krisztiánnál. Valószínűleg jobb játékosok is, de ez nem igazán számított eddig sem és az mindenképpen jó jel, hogy ha bármelyiküket cserélni kell, akkor a magyar középpályás következik a sorban. A Numanciát megverni azért volt életbevágóan fontos, mert az egyik közvetlen rivális, ráadásul a környék összes lakója győzött hétvégén. Az esélyek kedvezőek, de ne feledjük, hogy az Osasuna (és a Mallorca) sorsolása a legnehezebb, hiszen ők a hajrában kapják az éllovasokat. (Osasuna – Numancia 2-0) Természetesen sok múlik azon is, hogy miként reagálnak a riválisok a hirtelen bekövetkező tömegnyomorra. A Recreativo játékosai már majdnem hátradőltek, amikor a fejüket kapkodhatták a többi pályáról származó információmorzsák hallatán, mert az azért még belefér egy fordulóba, hogy az Espanyol. Na de a Mallorca is. Pedig a szigetlakók lenyomták a Racingot. Igaz csak a hajrában és egy büntetőnek köszönhetően, de akkor is a szívbajt kerülgethet most mindenkit a táblázat második felében. Többek között a most legyőzött santanderi bagázs is, amely egyértelműen megsínyli azokat a mérkőzéseket, amelyen Zigic nem képes az ötösről sem belebotlani a labdába. (Mallorca – Racing 1-0)
A kiesés elől menekülő csapatok küzdelme egyébként a legőszintébb dolog a világon. Hajtanak, akarnak, szeretnének még az élvonalban játszani, játékost eladni a nagyobb csapatoknak. Maximális tisztelet jár nekik még akkor is, ha néha egy-két elnök pénzzel tömött szatyrokkal szeretné rövidre zárni a harcot. Azt addig is tudtuk, hogy nem a Valencia az a csapat, amelynek játékosai a szerethető kategóriába tartoznak, de amit tegnap műveltek az a futball elárulása volt. Technikásak, remek fizikai felkészültséggel rendelkeznek, de szívvel-lélekkel csak edzőt tudnak buktatni. Meg reklamálni. Teszik a dolgukat, futnak, cseleznek, de a pályán meghalni soha nem fognak. Lehet, hogy David Silva és David Villa világklasszis és összeszorított foggal megy előre, de őket – valamint csapatukat – nézve egyetlen egy gondolat jut az ember eszébe: zsoldosok. Joaquin az egyik legbutább játékos, de ezt tudva is bicskanyitogató érzés, ahogyan mosolyog egy bukott mérkőzés vagy két pont után. Manuel Fernandes a XXI. század középpályásának prototípusa. „Essienebb” Essiennél. Csak egy kicsit gyorsabb és bármilyen helyzetből kimászik egy Zidane féle félkörrel. Még azt is megbocsátaná neki az ember, hogy portugál, ha nem viselkedne olyan tiszteletlenül a pályán félidőnként kétszer. Aztán ott van az állandóan bánatos szemekkel néző Mata. Rápillantunk és tudjuk, hogy a világ rossz és igazságtalan. Legszívesebben kiutalnánk neki egy saját David Hasselhoffot, piros gatyában, hogy valaki mindig megmenthesse szegényt. Ezek után csoda, hogy nem nyert a Deportivo, amelyet megfejteni sem lehet. Mindössze azt tudjuk, hogy rövid időn belül csak a Barcelona és az Aalborg volt képes megalázni őket. (Deportivo – Valencia 1-1) Így történt, hogy a Málaga utolérte a Valenciát. Igazság szerint nincs az a jóravaló ember, aki a párharcban ne az újoncnak szurkolna. Sőt ha rajtunk múlna, már most kiutalnánk egy Bajnokok Ligája meghívót a kék-fehéreknek. Amire lehet nem is lesz szükségük, mivel a már mögöttük lévő Atléticót éppen most veri majd cipóra a Barcelona és a Real Madrid, a Villát elvesztő Valencia az UEFA kupára, a Sevilla a spanyol kupára, míg a Villarreal a BL-re koncentrál a következő hetekben. (Valladolid – Málaga 1-3) A spanyol kupa egyébként a Bilbaónak járna. Ők szeretnék a legjobban, bennünk nem csalódhatott még saját szurkolójuk, és európai körutazásra csak így nevezhetnek be. A baszkokat nézni azért is jó, mert bár nincsenek messze a kiesőzónától, őket ez láthatóan nem zavarja, így nem is ragaszkodnak görcsösen minden ponthoz. Csakúgy, mint a Getafe. Ha pedig két hasonló erejű csapat egészséges kockázatot vállalva játszik bajnokit, akkor az ember még jól is szórakozhat. És tényleg. (Getafe – Athletic 1-1) Nem úgy a Recreativo mérkőzésein, ahol a pontok iránti rajongást le sem tagadhatják. Sőt olyan módon a biztonságra helyezik a hangsúlyt, hogy a Magyar az Andalúz Gárda biztos nem élne meg arrafelé. Camunas meg megpróbálja az egy gól = két pontos átlagot kihozni a tavaszból, hogy ne kelljen kétségbeesetten kapkodni a hajrában. Az Almería problémája sokban különbözik ettől. Miután világossá vált a játékosok számára, hogy a tavalyi eredményt felülmúlni lehetetlen, azonnal motivációs problémák jelentkeztek. Ezt nehezítette a Negredoból egyre gyakrabban előbújó vadállat is, de a válságból már kifelé tart Hugó Sanchez csapata. (Recreativo – Almería 1-1)
Az utolsó 100 komment: