Kezdetnek vettünk egy jó kapust, most mellé tesszük minden idők talán legellentmondásosabb magyar játékosát, a nincstelenségből a Csillag börtön érintésével milliomossá vált, megtörhetetlen bekket, védelmünk tartópillérét. Ő maga legszívesebben a jéghideg, acélkemény profi álcáját öltötte magára, de mi ezt csak szimpla túlélési technikának könyveljük be. Elő a hideg-meleg ellátmánnyal, monstre, életét hűen tükröző, káosz szagú posztban következik az NST oldtimer válogatott középhátvédje:

Lóránt (Lipovics) Gyula (1923 – 1981)
Becenév: Lóri
Klubjai: Kőszegi SE, Szombathelyi FC, Nagyváradi AC, Nemzeti Vasas, Nagyváradi Szabadság SK, IT Arad, Vasas Budapest, Budapesti Honvéd, Budapesti Spartacus, Váci Vasas
Válogatottság: 37 (1948-1955 - 31gy, 3d, 3v)

Lóránt Gyula, a Bundesliga edző (1965 – 1981)

•    1965-1967 FC Kaiserslautern
•    1967-1968 MSV Duisburg
•    1969-1971 FC Kaiserslautern
•    1971-1972 1. FC Köln
•    1972-1974 Kickers Offenbach
•    1974-1974 Freiburg FC
•    1974-1976 PAOK Szaloniki (bajnoki cím)
•    1976-1977 Eintracht Frankfurt
•    1977-1978 Bayern München
•    1979-1979 FC Schalke 04
•    1980-1981 PAOK Szaloniki
 
Szállóigéje: Bundesligaspiele sind keine russische Wahlen, bei denen immer gewonnen wird. A Bundesliga meccsek nem orosz szavazások, ahol mindig nyerni lehet.

Lóránt Gyula képtelen volt bármely közegbe beilleszkedni, kényszeresen áthágta a szabályokat, olyannyira, hogy még az NST oldtimer válogatottba is sikerrel küzdötte be magát, holott csak az aranycsapat előtti időkből válogatunk. Pedig Lóránt Gyulát nem könnyű kedvelni. Lóri, az ő különös, nyíltszívű módján ismerkedett a külvilággal: ami szembejött, abba belerúgott egy irtóztatót, hadd derüljön ki rögtön, mivel is áll szemben.

Lóránt Gyula nem ivott, soha egy szál cigarettát el nem szívott, alázata nem ismert határt. Az edzéseket nemcsak a legnagyobb intenzitással végezte, de különadagokkal kínozta magát. Futott, gimnasztikázott, fordult. A fordulás volt a mániája, védőjátékos számára élet-halál. Gránitkemény középhátvéd, csak semmi sallang, semmi cifrázás, a legcsekélyebb kockázat is bűn. A meccseken, mikor először találkozott a középcsatárral, gyengéden beletiporta a gyepbe, majd látványos szabadkozásba kezdett, épphogy a kezét nem kezdte tördelni nagy restelkedésében. De a következő necces labdára garantáltan ő ért oda egy ütemmel korábban, ha mégsem, már süvített is Puskás hangja – Lóóóóri… meddig villog még az a center?

Rendkívül zárkózott volt, a Kocka becenév (Kocsis) sokkal inkább őt illette volna, Lóri élére volt rakva, a Himnuszt is szoros, merev vigyázzban hallgatta, nehezen oldódott fel. Sosem kezelt le senkit, nem voltak allűrjei, de mégis, úgy viselkedett, mintha külön kaszthoz tartozott volna. Pesti értelmiségi társaságban járt, rajongott a magyar komolyzenéért, önmagát edzette, szabadidejét is a felkészülésnek, a sportnak rendelte alá. Nem minden társa rajongott érte, Puskás többször is gonosznak nevezte, fösvénynek, aki a kisujját sem mozdítja a közösségért. Ő volt a nagy magánzó.

Volt ebben az emberben valami kibékíthetetlen forrongás. Zaklatott, szaggatott, zihált életet élt, új klub, új romlakás, új nekirugaszkodás, sehol sem volt maradása, egymást érték a különböző ügyei. Nehéz ember volt, mindenkivel összeakaszkodott, ha igazságtalanságot szimatolt. Rengeteget aggódott saját és családja jövője miatt. 1949-ben beköszöntött a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett kommunista diktatúra, a játékosok tucatjával menekültek külföldre, elsősorban, hogy a Kubala által alapított Hungaria csapatában bemutató mérkőzéseket játsszanak nyugaton. Kubala és Lóránt korábban csapattársak voltak a Vasasnál, így pályafutása derekán Lóri is megpróbált Olaszországba szökni, hogy csatlakozzon a gárdához, de lemeszelték és a szegedi Csillagba internálták (1949. március – május).

Szabadulása után Sebes, az akkori belügyminisztert, Kádár Jánost is felkereste, hogy Lóri újra szerepelhessen a válogatottban, biztosítania kellett, hogy Lóránt nem fog lelécelni az első külföldi túrán. Ezért tartozott Sebesnek, nem is lépett le. Egyelőre.

(Off: az akkori nagy csapatokban játszó játékosok anyagi helyzete gyalázatos volt, életük bizonytalan és elkeserítő. Az edzéseken ’elvesztegetett’ munkaidő miatt rengeteget vontak le fizetésükből, viszont egyre többet játszottak külföldön, látták, ott hogy élnek a kollégák. Már csak ezért is legális volt a csempészet az aranycsapat tagjai számára - persze csak az eredmények tükrében)

1950-ben a legfőbb vezetés a Honvédba és a Vörös lobogóba (MTK) irányította a legjobb játékosokat, elsősorban a Fradi kárára (Henni, Budai, Kocsis, Czibor, Deák távozott egy év alatt). Lóránt ekkor a Vasasban futballozott, de ügyei miatt innan is eltanácsolták, elszakadt a futballtól és anyagbeszerző lett a Kismotor és Gépgyárban.

A Honvédban viszont nagy szükség mutatkozott akkoriban egy jó fajta középhátvédre, ezért Puskás először a Honvéd vezetőket, majd Sebes Gusztávot (az aranycsapat szövetségi kapitánya) győzködte szerződtetéséről, végül kihallgatást kért Farkas Mihálytól is az ügyben – így lett Honvéd játékos 1952-ben, de csak miután eleget tett a feltételeknek, azaz, hogy teljes titokban, egyedül, katonás fegyelem mellett hat hét alatt összekapja magát a bajnoki rajtra. Lóri iszonyú mélyen volt ekkor, adósságok gyötörték, elvesztette munkáját is, de kölcsöncipőben, kölcsönlabdával, mindössze a felesége segítségével az 59-es villamos farkasréti megállója melletti gyepes, elhagyatott területen kínozta magát fogcsikorgatva, és végül szuperkondiban jelentkezett a csapatnál.

Ragyogó fizikai felépítése, mintaszerű állóképessége jelentette azt az alapot, amire labdarúgó tulajdonságai épültek. Kitünően helyezkedett, biztosan szerelt fejjel és lábbal, nagyszerűen indított. Ütemérzéke, taktikai érettsége és fegyelmezettsége szintén kifogástalan volt, a legnehezebb helyzetekben is feltalálta magát.

Gyakorlatilag pályája végéig Kispesten maradt, kirobbanthatatlan volt a válogatottból is. 1952-ben megnyertük az olimpiát, '53-ban a római olimpiai stadion avatóján, a labdarúgó Európa Kupa döntőjében 3-0-ra lemostuk az olaszokat, jött az Évszázad Mérkőzése a Wembley-ben, majd az elveszített VB döntő. Lóránt idegeit nagyon megviselték a történtek, morózus lett, végleg bezárkózott, két évvel később szinte észrevétlenül tűnt el a Honvédból, és bár még játszott itt-ott, játékáról nincs mit mondani.

A focitól nem tudott elszakadni, edzői képesítést szerzett, végigjárta a szakma minden osztályát és 1962-ben visszatért Kispestre, ahol játékosai rútul megbuktatták – ez egyébként visszatérő eleme a történetének. Nem csoda, Lóránt vasfegyelmet tartott, senkit nem ismert el maga felett állónak, nézeteiből millimétert nem engedett. Kinevezése után, mikor első alkalommal ment be az öltözőbe, Tichy Lajos üdvözölte:

- Gratulálok, edző sporttárs. – nyújtotta kezét Tichy.
- Majd ha én nyújtok kezet, akkor üdvözölhetsz.

Azonnal megkezdődött a rivalizálás, feszültek az ellentétek, fél év után bele is bukott az örökös viszálykodásba.

Lóránt végül nem hazudtolta meg magát, először Bécsbe szökött, onnan Németországba, és hosszú, nyomorúságos hónapok után végül az amatőrligás SV Rheydt csapatához került két évre, ahonnan már a Kaiserslauternhez szerződtette Fritz Walter. Családja sosem tudta követni, minden kiutazási kérelmüket elutasították.

Hosszú lenne részletesen felsorolni a különböző állomásait, összességében némiképp felesleges is, hiszen mindenhol ugyanaz történt. Megváltóként érkezett a félelemmel vegyes tisztelet övezte Lóránt, aki rendszerint mindenkit szétoltott a klubnál, brutális fizetéseket alkudott ki, a játékosok vért hugyoztak az edzéseken, az eredmények szinte mindig őt igazolták – de Lórit nagy biztonsággal két éven belül mindenhonnan kirúgták.

Edzőként ridegen szigorú volt, egészen a kíméletlenségig, de csak a közös cél érdekében, és nem ment túl azon a határon, amit játékosként önmagának jelölt ki.

1. FC Kaiserslautern (1965-67 és 1969-71)
A szokásos hatalmi harcok során Otto Rehhagel begőzöl, gyakorlatilag nekitámad egy edzésen, ám Gyulánknak szeme sem rebben.

-    Ebből is látom, hogy Otto igazi profi, aki mindig fehéren izzik. Ez így helyes.

Az addig kiesés ellen küzdő ’Lautern az ötödik helyen végzett és az UEFA kupában első nemzetközi sikereit érte el.

Lóránt a Bundesligában is meghonosította a 4-2-4-et, a területvédelmet (bár ebből mindenhol balhéja volt), nagy figyelmet fordított a játékosok technikai, taktikai képzésére is, élvezetes, változatos edzéseket vezényelt, legfontosabbnak mégis a fizikai felkészítést tartotta. Csapatait 120 percre készítette fel, hogy a 90-et simán bírják. Jó fej.

Teljesen új, sosem látott edzésmódszereket talált ki. Az a baj itt a Bundesligában, hogy a játékosok túl hosszúakat lépnek. Gyors, apró, kiszámíthatatlan lépésekkel kell a labdát vezetni - merengett Gyula, majd örökbe fogadta Messit. majd telerakta gumiabroncsokkal a pályát, ezek segítségével csiszolgatta a lépésszámot.

Duisburg – első sajtótájékoztató (1967-68)
Az évadot csúcsformában kezdjük, majd október végén kisebb hullámvölgy következik, de ebből gyorsan kilábalunk és megkezdjük előrenyomulásunkat a bajnoki táblázaton.

Az MSV az ősz végén a táblázat negyedik helyén állt, minden úgy történt, ahogy jósolta.

1. FC Köln (1971)

Egy évet sem töltött ki a szerződéséből, aminek három oka volt:
•    A klub nem bírta fizetni havi 9000 márkás (+ prémium) fizetését
•    Wolfgang Overath-tal szívből jövően rühellték egymást
•    Fogd be a szád, te kövér disznó – torkollta le a klub elnökét zsúfolt lelátók előtt Lóránt, bár ezt ő mindvégig szenvedélyesen tagadta, egy müncheni szurkolóra hárítva a felelősséget.

Kirúgásakor a Köln a negyedik helyen állt.

Ezen a ponton kicsit seggre esette az élete, a Kickers Offenbachnál töltött két lapos évet (Otto Rehhagel lett az utódja), majd a harmadosztályú Freiburger FC-hez került, végül Görögország volt az újabb dobbantó, a PAOK Szalonikivel azonnal bajnokságot nyert, hogy aztán messiásként térjen vissza a Bundesligába.

Eintracht Frankfurt (1976-77)
Bizonyára az önfenntartás ősi ösztöne késztette az E. Frankfurt vezetőségét arra, hogy az akkor állás nélküli Lóránt Gyulát szerződtesse. A pohár kicsordult, a türelem vékony cérnaszála elszakadt. A csapat első tizenkét meccséből nyolcat elvesztett, cselekedni kellett. A klub történetében először váltak meg edzőtől (Hans-Dieter Roos) és helyén megjelent Lóránt Gyula. - Eintracht-Report, 1976. november.

Lóránttal még egy meccset vesztettek, aztán zsinórban huszonkét alkalommal maradtak veretlenek, amivel megdöntötték a Mönchengladbach által tartott vonatkozó rekordot (17 meccs) is.

A mérkőzések kilencven perce alatt Gyula – egy ordítógép. Őserdei hangok, vaskos átkok törnek elő német-magyar keveréknyelven, és közben-közben néha a pályára is bemennydörög.

Gyula mindent józan mértéken felül dicsért vagy józan mértéken felül szidott. Ezzel csapatának belső világát olyan mozgásba hozta, ami nélkül csúcsteljesítményeket sosem érhettek volna el. Év végén azonban itt is robbantott, egy sajtótájékoztatóan porig alázza a klub utánpótlás nevelését, a vezetőség megfeddi, Lóránt megsértődik, innentől kezdve őrült állapotok vannak, nyilatkozatháború, utálkozás, pereskedés, patthelyzet, Gyulát nem lehet kirúgni, hiszen 450.000 márka lelépési pénzt okoskodott ki magának korábban, végül a Bayern menti a helyzetet, aki százezret kínál a Frankfurtnak az edző átengedéséért.

Bayern München 1977-79
Itt aztán mindent bemutat. Hét vereség után veszi át a csapatot.  Első edzés, december, kutya idő, hó, köd, fagy - Gyula szelíden bemutatkozik Münchenben is:

Ennyi rossz futballistát egy csomóban rég láttam. Esküszöm, szédülök.

Aztán teljesen felforgatja a csapatot, beindítja az önbizalom dózert, és persze nyer.

Rausch kilenc éve söprögetőt játszik, most hirtelen középpályás lesz belőle.
Lóránt: - Nincs nála jobb ezen a poszton.

Schwarzenbeck világéletében beállós volt, most egyszeriben söprögető.
Lóránt: - Persze, más zsánerű játékos, mint Beckenbauer volt, de nekem pont rá van szükségem.

Kappelmann, a Bayern legbiztosabb középpályása minden átment nélkül jobbhátvéd lesz.
Lóránt: Kölnben már játszattam ezen a poszton, tudom mire képes.

Az előző edző Dietmar Cramer volt, egy futballprofesszor, a játékosok atyja, az edzői kabinja maga a szentély, rend, tisztaság, pedantéria. Cramer rajzasztalon tervezte a meccset, a legkorszerűbb berendezéseket használta, statisztikákat vezetett a játékosok súlyáról, labdaérintéseiről, állóképességükról, rendszeresen konzultált sportorvosokkal.

Lóránt disznóóllá formálta környezetét, szivarhamu, füst, durva viccek. Életében egyetlen feljegyzést nem készített. Minek? Nincs duma, nincs előadás, a futball harc a fennmaradásért, reflex, ösztön. Nálam egyetlen segédeszköz a labda, nincs szükségem súlyemelőkre és ökölvívókra. A legtöbb sportorvos csak fontoskodik. Én nem vagyok professzor, én paraszt vagyok, de megmondom így is: az összpontosítás zabálja a zsírt, a koncentráció, az idegállapot a legfontosabb. Frászt ér a tejcukort szint vizsgálata, ha a kapu előtt lyukat rúgsz. Őrültnek néztek? Világos. Az is vagyok.

Idővel, azok a játékosok, akik néhány hónapja még hősként ünnepelték, most végletesen ellene fordulnak, Kappellmann, Martin Jol, Sepp Maier, Breitner és Gerd Müller osztatlan gyűlöletét élvezi Lóri (elsősorban a területvédelem miatt), még a híresen simulékony Rummenigge is megkockázat egy-egy halk bírálatot, de emberünk nem önkritikájáról volt híres.

Bayern – Ajax 8-0
Lóránt: Végre megértették, mit akarok tőlük.

Duisburg – Bayern 7-1
Lóránt: Ha öt-hat ember csak ácsorog, a legjobb taktika sem ér semmit. Olyan játékosok próbálkoztak a lestaktikával, akik azt sem tudják, mi az a les. Az egyetlen baj a területvédelemmel, hogy ha félresikerül, akkor mindig az edző a hibás. Az emberfogásnál a játékos a hibás, mert meg lehet számolni, ki lehet mutatni, hány párharcot veszített el.

Kezd végletesen eldurvulni a helyzet, a klub betegszabadságra küldi a térdével bajlódó mestert, aki szabadidejében rendszeresen kitálal a sajtónak, ilyesmikre kell tucatjával gondolni:

Lóránt: Breitner képtelen a pályán gondolkodni, fafejű alak.

Breitner: Valaki szabadítson meg bennünket ettől a bohóctól!

Végül Neudecker, a Bayern elnöke azonnali hatállyal meneszti, mert Herr Lóránt sorozatosan ártott a klub jó hírnevének.

München után a Schalke következik, kisebb botrányokkal, de hasonló végkimenetellel és Gyula végleg megcsömörlik Németországtól, újra a PAOK-hoz szerződik, de már nem a régi.

Lóránt Gyula a labdarúgás megszállottja volt, szinte kereste az összecsapásokat, egy tapodtat sem hátrált. Amikor leült a kispadra, akkor kezdett igazán élni. Gesztikulált a kezével, rángatózott a lábával, együtt játszott a csapatával. Az edzői kispad az életet jelentette számára, ott is halt meg. 1981. május 31-én több szívrohama is volt az Olympiakos elleni meccsen, a 76. percben eszméletlenül zuhant le a kispadról. 

A mérkőzés reggelén egyedül üldögélt egy asztalnál.

-    Maga meg miért olyan szomorú, mester?
-    A régi csapatomra gondolok. Az 1954-es magyar válogatottra. Zakariás, Bozsik és Kocsis már meghalt. Azt hiszem, én leszek a következő.

A magyar hatóságok nem kívántak hazaszállításáról gondoskodni.

(további részletek: Somos István, Peterdi Pál – Lóri; 1986, Lapkiadó Vállalat)