Azt tudtuk, hogy a Roma-Milan jó meccs lesz, de hogy a Cagliari a Meazzában ugrik az Inter torkának, Firenzében tesz ugyanígy a Lecce és a hajráig tartja magát Nápolyban a Chievo (és még annál is jobban a Catania), azt nagyon hunyorítva sem sikerült kiolvasnunk az üveggömbből. Helycsere volt a dobogón és a kiesők között is, a Juventus pedig tovább döfködi a kötőtűket a tévék elé kárhoztatott nézők szemeibe. Bemutatkozott Becks, öt gól esett Palermóban és Reggio Calabriában (itt örültek neki, ott kevésbé), és már nem jut eszünkbe több hülye vicc a Bologna 1-1-eire. Mindez bővebben hajtás után.

Nem kellett csalódnunk, a két mosolyogtató védelem kiváló meccsé tette a forduló rangadóját. A hazai fal Patót, a vendégeké Vucsinicset volt képtelen feltartóztatni, de igazából semmi meglepő nem történt, nagyjából mindenki azt hozta, amit előzetesen a szurkolók nagy része várt. Totti hiányzott, Beckhamnek tényleg nincs igazán helye a Milanban, egy középhátvédnek annál inkább lenne, Baptista és Seedorf siralmas játéka között csak annyi volt a különbség, hogy a holland egyébként jó játékos, és akadt két védő, aki a kifejezetten csúnya emlékek között fogja számon tartani a meccset. A hazaiaktól Mexés csinált másfél méter előnyből három méter hátrányt egy harmincméteres sprint alatt Patóval szemben, a vendégektől pedig Jankulovskinak kell elszámolnia azzal, hogy megkajálta az óvodacselt a saját ötösén.
A Milan egyébként azért nem érdemelt győzelmet, mert Pato kivételével egyetlen játékosa sem mutatott eleget ehhez, a Roma pedig azért nem, mert még egy olyan Milant sem bírt a kapujához szegezni, amelynek komplett fedezetsora szabadnapot vett ki. A döntetlen tehát igazságos, viszont egyiküknek sem jó semmire, a Roma ugyanis akár egészen közel lopódzhatott volna, a Milan pedig csak a szerencséjének köszönheti, hogy nem előzték meg a dobogón. Más célokért küzd a két csapat, pedig a rangadón is látszott, hogy nincs közöttük nagy különbség, ami elsősorban a Milannak rossz hír, mert ha nagyon sürgősen nem szereznek megbízható védőket, akkor nemcsak a nagy tervek mennek füstbe, de ez sokkal korábban megtörténik, mint arra számítani lehetett. A meccs végén megfogalmazódott egy olyan gondolat, hogy igazából mindketten jobban akartak nem kikapni, mint nyerni, így csak annyit raktározunk el a 18. forduló rangadójából, hogy láthattuk David Beckhamet játszani a Serie A-ban – igaz, jobbhátvédet. (Roma-Milan 2-2)

Nem történt csoda Torinóban karácsonykor, visszatértek a dolgos hétköznapok a Juventushoz. Nedved nem fiatalodott egyetlen percet sem, Marchionni botrányos játékkal élteti tovább Palladino szellemét a jobbszélen, innentől kezdve pedig nem nehéz kitalálni, mennyire volt látványos az ismét egy Del Piero szabadrúgással megnyert meccs. Nem létezik, hogy muszáj mindig ennyire szarul játszani egy 1-0-ás győzelemhez! A két szélső – akiknek ugye az lenne a feladatuk, hogy a támadásokat segítsék – játéka csak annyiban különbözött, hogy Nedved legalább mutatta magát, Marchionni viszont egyre közelebb jut ahhoz, hogy végleges következtetést vonjunk le képességeit illetően. Innentől kezdve a játék ugyanaz volt, mint az utóbbi időben mindig: ha a hátvédek éppen úgy gondolták, és előre mentek, esetleg eljutott a labda a csatárokhoz, egyébként a meccs rövid zanzája: Sissoko megszerzi… Sissoko eladja. Marchisiót meg kellene dicsérnünk, de a poszt ezen részéhez ez méltatlan, úgyhogy inkább hagyjuk, mert csak a figyelem elterelésére lenne jó. A hajrában bejött Zanetti, és valóban, amint lett a középpályán egy játékos, aki 15 méternél hosszabban is mert/akart/képes volt passzolni, egyszerre költözött némi élet a Juventus játékába. Mindezek ellenére nyert, és ezzel 4 pontra megközelítette az Intert, de a játékot változatlanul rossz nézni. Másként fogalmazva: jó lenne valamilyen játékot nézni, a csapatnak ugyanis változatlanul nincsen ilyenje. Ha pedig az ellenfélnek sincs, amit esetleg tönkre lehetne tenni, akkor pont olyan élvezhetetlenül szar meccset fogunk látni, mint ez a Siena elleni volt. A Juventus második helye tükröt tart a Serie A elé. (Juventus-Siena 1-0)

A Cagliari emberül odaállt az Internek, és vitathatatlanul jogosan hozott el egy pontot a címvédőtől, és nem állt nagyon messze attól sem, hogy még nagyobb meglepetést okozzon, de Crespo idei első hasznos megmozdulása meghozta legalább az egyenlítést. Mourinho nem volt szívbajos, az utolsó fél órában kvázi öt csatár taposta egymás sarkát a szardíniai tizenhatoson belül, de az Isolani meglepően jól védekezve tulajdonképpen simán tartotta magát. De csak a vezető gólig, mert utána már nem tartotta magát, hanem ötpercenként kialakított egy akkora helyzetet, amiből egy megfelelő mértékű kegyetlenséggel felvértezett csatár hármat vágott volna, Acquafresca azonban megkegyelmezett övéinek. Az Inter az óriási offenzívának köszönhetően egy pontra talán rászolgált, de többet nem érdemelt, és újra alátámasztotta, azt a velük kapcsolatos oximoront, hogy a (jobbhátvéd) Maicon szolgálatai nélkül meglehetősen töketlenek a támadásaik. (Inter-Cagliari 1-1)

Fogalmunk sincs, mit művel a Fiorentina. A Lecce elleni hazai vereséggel talán pont ugyanaz a bolond hajsza veszi kezdetét a Viola és a Milan között, amit 2008-ban végigbohóckodtak. Egy Lecce elleni hazait még a Sienának is simán odaadunk, Prandelliék erre nemhogy nem győztek, de két lesgyanús (avagy a lescsapdát tökéletesen kijátszó) támadásból két gólt kapva simán kikaptak. És még nincs vége, Mutu ugyanis ráesett a sérült könyökére, ami egyrészt azért rossz hír, mert hiányozni fog, másrészt azért, mert így a Fiorentina nem tudja eladni Pazzinit. A lilák ahelyett, hogy megelőzték volna a Milant a dobogó alján, a hatodik helyre csúsztak vissza. (Fiorentina-Lecce 1-2)
A Laziónál hiúsági kérdést csinálnak belőle, hogy mindig nekik legyen a legrosszabb kapusuk a Serie A-ban, ennek biztosítására a tavalyi mellényúlást idén Carizzóval súlyosbították. Ennek eredményeként a kapu előtt hazai pályán rendszerint veszélyes Reggina mindjárt kettőt is gurított nekik, de Pandev a legjobbkor húzott elő a kalapból egy mesterhármast, így a rómaiak nyertek, és bepüföltek egy újabb szöget a calabriaiak koporsójába. Róma szélsőjobbos fele egy (Juve elleni) győzelem feljöhet az élmezőny seggébe, a Zarate-Pandev-Rocchi tengely pedig változatlanul félelmetes. (Reggina-Lazio 2-3)

Óriási meccs lehetett a Palermo-Atalanta, ahol kétgólos hátrányból is visszajöttek a vendégek, de a hajrában Cavani góljával nyert a Palermo, mely ezzel megmentette edzőjét is. A szicíliaiaknak van gerince, de lehetetlen kiigazodni rajtuk, ugyanazt vezetik elő, mint a Fiorentina, csak kicsiben. Ez a kicsi pedig annyit tesz, hogy a középmezőnyben vannak és maradnak, bár az Atalantát például pont megelőzték. A bergamóiaknak azért jött volna jól egy döntetlen, mert a következő fordulóban az Intert fogadják. (Palermo-Atalanta 3-2)
Maggio megbokrosodott, és vagdossa a gólokat, ezzel a mostanival például egy kifejezetten kellemetlen pontvesztéstől mentette meg a Napolit, melyet a szélső (rosszul emlékszünk, hogy a Doriában még jobbhátvédet játszott?) természetesen Lavezzi szokásos előadásainak egyike után pofozott a Catania kapujába. A gól előtt nem sokkal Hamsik kihagyott egy büntetőt is, de így is összejött a győzelem, ezzel pedig a Napoli tapad a Milanra (Napoli-Catania 1-0)

Lehetne akár a forduló másik rangadója is az Udinese-Sampdoria, ha nem bombázzák halálra mindketten saját szezonjukat még 2008-ban. Ezt folytatva a senkinek sem jó döntetlen igencsak valószínű végkimenetelnek tűnt, és végül így is lett, hiába támadott többet és veszélyesebben az Udinese, még nekik kellett kiegyenlíteniük a Samp előnyét. (Udinese-Sampdoria 1-1)
A Genoa természetesen beledöngölte a földbe a Torinót, melynek teljesen mindegy, ki ül a padján, makacsul nem hajlandóak focizni. A hazaiak úgy vágtak hármat, hogy teljesen felforgatott csapattal álltak ki, a Torónál pedig mindennél beszédesebb, hogy a bombacsatársor két tagját 60 perc után lekapták. A torinóiak ezzel alászálltak a legszomorúbbak közé, és semmi jele nincs, hogy ne maradnának ott jó sokáig. (Genoa-Torino 3-0)
Eltekintünk a Bologna és az 1-1-ek kapcsolatának boncolgatásától, inkább méltatjuk a Chievót, mely arra készül, hogy 2009-ben már nem vereti meg magát mindenkivel. A hazaiak gólját ismét Di Vaio lőtte, aki ezzel megelőzve Militót máris vezeti a góllövőlistát, a Chivo pedig pontszámban beérheti az utolsó előtti Regginát, ha ez valóban egy hullámhegy emelkedője, nem csak a szokásos Mihajlovics-féle 1-1. (Bologna-Chievo 1-1)