Elkésett az olasz összefoglaló, mint Riise Machionniról. Ezzel a szar poénnal indítjuk a 10. forduló összefoglalóját, melyben élre állt a Milan, a Juventus a Roma feje búbjáról véve lendületet folytatta a felkapaszkodást a mocsárból, sokkal jobban meg kellett harcolnia az Internek a győzelemért, mint az az első húsz perc után várható volt, és lábon lőtte magát az Udinese a remek Genoa ellen. Megvan a szezon újabb véráldozata, a Chievónál unták meg a csapat kilátástalan teljesítményét, és menesztették Iachinit (utódja is van már, az ex-pármai Di Carlo vállalkozott a nehéznek tűnő feladatra). A rangadó-specialista Siena leverte tartományi riválisát, a Fiorentina pedig hiába nézett ki úgy, mintha véglegesen visszatalált volna a helyes útra, továbbra is kiszámíthatatlanabb, mint egy játszótéren portyázó pitbull.

A Roma mindenféle pozitív előrejelzésre fittyet hányva, a második félidőben idei önmagának tükröt tartva olyan csúnyán kapott ki Torinóban, ahogy idén már nem először. Pedig nem indult rosszul, kapufát is lőttek az ismét Totti nélkül, de ami még nagyobb baj, Baptistával, Riisével és Menezzel pályára lépő Farkasok, az első félidő közepétől azonban átvette a játék irányítását a Juve, és Alex góljától kezdve nem maradtak nyitott kérdések. Del Pieróra egyébként elfogytak a jelzők, nem is kíséreljük meg újabbakkal felruházni, csak megjegyezzük, hogy összesen három játékos van a világon, aki így tudja meglőni a szabadrúgásokat, és közülük egyik sem C. Ronaldo. A második torinói gól előtt Marchionni is törlesztett valamit felgyülemlett adósságából, mind csele, mind a befejezés mestermunka volt, és hogy még mélyebbre döfjük a kést szegény Romába, még azt is meg kell jegyeznünk, hogy Molinaro egészen remekül játszott (ahogy hagyják, ugyebár…). A Roma ezzel változatlanul ott tart, hogy idegenben egyetlen árva pontot sem szerzett, és szegény Spalletti már talán nem véletlenül aggódik, pedig nem hisszük, hogy ő tehetne bármiről is. Úgy tűnik, bármivel próbálkozik, nem sok jó sül ki belőle, ennek ellenére mi változatlanul bízunk benne, hogy nem így megy majd végig az egész szezon. A Juventus csalóka sorozatot produkál, aminek értékmérője nem a serdülő kettővel megvívott Real elleni csata lesz, hanem az összolasz derbi. (Juventus-Roma 2-0)

Furcsa meccset játszott a Milan és a Napoli. A Maggio kiállítása miatt több mint egy félidőt emberhátrányban játszó vendégek játékát nehéz értékelni, mert csak annyi látszott egyértelműen, hogy Lavezzi akkor döntötte halomra a Milan védőit, amikor csak akarta, ennek ellenére nem tudjuk azt mondani, hogy érdemtelen lenne a hazai győzelem. Elsősorban azért nem, mert Iezzo a hajrára fordulva kiszedte Kaká kamubüntetőjét, így a győzelemért komoly erőket mozgósító milánóiaknak külső segítséget is be kellett ugyan vonniuk, de valljuk meg, nem lett volna igazságos, ha a Napoli elvisz egy pontot a San Siróból. A Milan győzelme (és saját csapatának harmadik helye) úgy felbőszítette Morattit, hogy be is szólt a város boldogabb felének (meg előtte Beckham miatt is), mire Galliani hasonló stílusban meghívta az Inter elnökét, hogy együtt végigsétáljanak a Milan trófeatermén. A kisstílű köpködésnek nem látjuk a végét, hiszen egyelőre úgy tűnik, hogy a két milánói csapat fut majd versenyt az idei scudettóért, így csak annyit ígérhetünk, hogy minél kisebb lesz közöttük a különbség, és minél közelebb lesz a szezon vége, annál durvábban fogják oltani egymást. Alig várjuk. Egy gondolat Patóról: még mindig nagyon fiatal, és még mindig nagyon jó a meccs/gól mutatója, de az ilyen típusú, az összjátékban teljességgel hasznavehetetlen centereknek muszáj ontaniuk a gólokat, hogy ne láttassák magukat kerékkötőnek. (Milan-Napoli 1-0)

Az Inter úgy kezdte a calabriai meccsét, hogy azt hittük, saját gyepébe gyalázza bele a Regginát, végül mégis Cordobának kellett előreosonnia, hogy a lefújás előtti másodpercekben megnyerje a meccset csapatának. Maicon megint nem tökölt sokat, úgy kente a léc alá a labdát, mintha nem is jobb-bunkó lenne, Vieira góljánál pedig felsejlett egy alázós Inter-győzelem lehetősége is, de úgy látszik, Mourinhóék képtelenek kapott gól nélkül lehozni egy idegenbeli meccset idén (ez még nagyot üthet vissza, ha valami történik Ibrahimoviccsal), így nemcsak szoros lett a vége, de az Inter közel került egy kifejezetten nehezen megmagyarázható döntetlenhez is. Nem nevezhetjük mégsem érdemtelennek a vendégek sikerét, ennek ellenére jár a kalaplengetés a Regginának is, mert egyrészt kétgólos hátrányban sem adták fel, másrészt emberül küzdve fel is álltak onnan, ahonnan idén nem fog sikerülni sok csapatnak. Mancini hiába lőtt kapufát, változatlanul sehol nincs attól, amit Mourinho vár tőle, Quaresma viszont végre nem játszott rosszul, a gólhoz és a gólpasszhoz is igen közel járt, de végül egyik sem jött össze neki. A portugál egyébként kibékült Cruzzal, de Adriano könnyen lehet, hogy pont olyan gyorsan távozik Milánóból, mint legutóbb. Az Inter lett egyébként a forduló egyetlen idegenben nyerő csapata. (Reggina-Inter 2-3)

A Fiorentina is belesétált a sienai medvecsapdába, amiből már többeknek igen nehezére esett kihúzni a lábukat. Ez csak azért furcsa, mert a lilák jó formában érkeztek, és hiába nem játszhatott még Gila (Mutu is csak egy kétharmadnyi meccset bírt), azért egy ikszre feltétlenül jónak gondoltuk őket. Így kell lenullázni az ember hitét egy csapatban, akik bukdácsoló kezdés után végre úgy néztek ki, mint egy csapat – az Inter ellen támadók nélkül is simán hozták a pontot -, erre most újra ott tartunk, hogy fingunk nincs, milyen csapat igazából a Viola. És nem visz közelebb az sem, hogy jövő héten szarrá aprítják otthon az Atalantát. Valaki mondja már meg, mi a franc történt a Wembley történetének első gólját (sőt, mesterhármasát) szerző csatárával! (Siena-Fiorentina 1-0)
Ötöltünk, hatoltunk, hogy mit mondjuk az Udinese-Genoa előtt, de aztán úgy döntöttünk, hogy a vendégek még nem tartanak ott, hogy pontot raboljanak a Friuliból, aztán kiderült, hogy nemcsak pontot hoztak, hanem mindjárt majdnem hármat is. A rengeteg helyzetet hozó, jó meccsen a Genoa úgy fordított, hogy Milito gólkirály lehetett volna abból, amit Udinében kihagyott (lehet, hogy így is az lesz), és Quagliarella szűk negyedórával a vége előtt tudott csak egyenlíteni. Ahogy az Internél betérdelünk Julio Cesar elé, hogy milyen fontos része a csapat sikereinek, úgy muszáj ezt megtennünk Handanoviccsal is. Rohadt jó kis kapus lett belőle. (Udinese-Genoa 2-2)

A Lazio sokkal nehezebben verte meg a Cataniát, mint gondoltuk, de Foggia révén hozta a nagyon fontos győzelmet. Ezzel a rómaiak visszatértek az élmezőnybe, a Catania meg elindult szépen vissza oda, ahol a helye van. Zarate megint kihagyott mindent, de nagyon harcolt, és a gólpassz is az ő nevéhez fűződik. A Lazio a következő körben a Sienát fogadja, aztán – számukra nem is lehetne ennél jobb időben – következik a római derbi, ami égszakadást és földindulást okoz majd valamelyik csapatnál. (Lazio-Catania 1-0)
A Bologna Di Vaio (ismét bocsánat) révén megszerezte a vezetést Szardínián, ezzel azonban úgy felbőszítette a Cagliarit, hogy öt nagyon mélyre tolt gombóccal a torkában ment végül haza. A vendégek ezzel (holtversenyben) a legtöbb gólt kapták a mezőnyben, és nyolc szerzett góljukra sem lehetnek büszkék, nem véletlen, hogy a Regginával párban kezdenek leszakadozni a bennmaradóktól. A Cagliari megkezdte a menekülést, még nincs ugyan nagyon messze, de ha Acquafresca ilyen lendületben marad, nem lesz gond a megkapaszkodással. (Cagliari-Bologna 5-1)

A Palermo is visszatért a nemrégiben elhagyott győzelmi ösvényre, tette ezt annak a Chievónak a kárára, amely immár a legkevesebb szerzett góllal áll kiesőhelyen, és jövő héttől Di Carlóval próbálhat megkapaszkodni a Serie A-ban. Iachini bűne nem az volt, hogy boldog-boldogtalan megruházta a csapatát, hanem az, hogy nem volt közönségszórakoztató a csapat játéka. Nem is értjük, komolyan. (Palermo-Chievo 3-0)
A Samp is nyert, pedig a meccs döntetlen lett igazából, csak Ayroldi sporttárs valamiért érvénytelenítette a Torino teljesen szabályosnak tűnő gólját. Bellucci sarokkal szerzett gyönyörű gólja már magában ért három pontot egyébként. (Sampdoria-Torino 1-0)
Az Atalanta nem tudta megverni a Leccét, sőt, a hazai kiállítás után az utolsó 20 percben a vendégek előtt adódott egy csomó helyzet, de ott még azért nem tart a világ, hogy a Lecce idegenben győzzön. Elég baj az a Serie A-nak, hogy ott állnak, ahol. Könnyen lehet, hogy már nem sokáig, jön ugyanis jövő héten a Milan, és az Atalantára is nehéz feladat vár, ők Firenzébe látogatnak. (Atalanta-Lecce 0-0)