Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Totó - 44.hét, időutazás 94-be

2008.10.31. 08:30 pote

A hétközi fordulók után, várhatóan mindenkinél (nálunk biztosan) a fáradság jelei fognak jelentkezni. Ez pedig a nagyobb csapatoknak kedvezhet. Meg is látszódik a sorunkon, egetrengető meglepetést nem húztunk sehova sem. Lapozás után egy kis múltidézés, a heti telitalálatos szelvény és egy rövidke történet, hogy miért nem jelentkeztünk múlt héten.

Kezdjük is az utóbbival. Ott kezdődött, hogy a gyönyörűen vizionált negyvenkettedik heti tipposzlopot a sorok írója egyszerűen elfelejtette feladni. Erre szombat délután jött rá, ami pontosan harminc órás gyomorgörcsöt eredményezett nála. Végül óriási heppiend lett, az Inter római szárnyalása csak a szurkoló lelkébe okozott károkat, a totóban már nem volt esély a nyerésre, ami ebben a helyzetben telitalálatnak felelt meg.
Ez azonban még csak a kezdet volt. A megahosszú hétvége miatt már kedden leültünk megvitatni az aktuális sort. Mozillára kattintás, szerencsejatek.hu megnyitása, tipposzlop bevágása Excelbe, többiek tippjének elrejtése, összesítés, véglegesítés, és így tovább. Viszonylag hamar végeztünk, olasz-német meccsek, mint általában. Majd búcsúzás, szétszóródás az ország és a kontinens különböző pontjain. Nem is volt semmi gond, épp a poszt írásának láttam volna másnap este, amikor hívnak, hogy valami fura van a sorunkkal. A népsportban nem az a sor van, a tizenharmadik meccs a Chelsea-Pool, a Milan Bergamóba utazik, meg torinói derby is a kínálatban van, amivel mi nem is találkoztunk. Kutakodás, gondolkodás, óriási kő leesése. A szerencsejatek.hu-nál automatikusan rákattintottunk az első megadott linkre, ami az augusztus végi sor volt. Hihetetlen, de újra megvitattunk egy már lejátszott fordulót. Igazából a legszebb az egészben, hogy egy tizesünk még lett is volna, de a Bologna milánói győzelmének eltalálásához másodszor sem volt sanszunk. Utólag persze pont ez a meccs volt mindannyiunknak gyanús, de ez már kozmetika. Bucira szivattuk saját magunkat.

Nade, spongyát rá. A Milan is fel tudott állni, mi is megtesszük (de azért figyeljetek oda :).
A 44. hét a szokásos leosztást hozza. Nyolc bundás meccsel kezdünk most is, hat olasz a végére. Pár hete megfogadtuk, hogy a Bayernt egy ideig folyamatosan fixre hozzuk (a rangadók kivételével), így már csak három egyesélyt kellett megjelölnünk. Érdekes mód, mindenki a Stuttgart hazaiját ebbe a kategóriába rakta, és az Inter győzelmén sem volt vita. Nehezen tudjuk elképzelni (de azért a szívünk mélyén igen), hogy José fiai harmadszor se tudjanak nyerni. A negyedikre sajnos kockáztatnunk kellett. Az Udinese további szárnyalása mellett tettük le voksunkat. Reméljük, hogy a Genoa tartja magát az otthon nyerek, idegenben csakazért sem sablonjához.
A német kétesélyek sok vitát nem szítottak. A Schalkét butaság lett volna csak kettesre venni, a Dortmundnál, a Hamburgnál és a Hoffenheimnél pedig óvatosak voltunk (bízunk benne, hogy az utóbbinál feleslegesen).
Az olaszoknál már volt konfliktus. Nem nagyon lehetett például meggyőzni a többieket, hogy a Juve-Romára az egyes és az iksz is pazarlás. persze, nekem kellett könyörögnöm a kettes megjenítésért is. Végül a salamoni 12 lett. A Siena-Fionál is sokat vacakoltunk, végül a hazai győzelem esélyét hagytuk meg a döntetlen helyett. Gila még eltiltott, akár be is jöhet.

Íme a heti sorunk:

Bayern - Bielefeld 1
Bremen - Hertha 1x
Cottbus - Schalke x2

Hannover - Hamburg 12
Hoffenheim - Karsruhe 1x
Stuttgart - Köln 1

Dortmund - Bochum 1x
M'Gladbach - Frankfurt 1x
Reggina - Inter 2

Juventus - Roma 12
Lazio - Catania 1x
Siena - Fiorentina 12
Udinese - Genoa 1

Milan - Napoli
1

Még régebben ígértünk képeket, múltidézést. Terveink szerint, minden héten megmutatunk Nektek egy régebbi tipposzlopot. Mivel klubunk egyik tagjára - Mityára - az első totózós élmények akkora hatással voltak, hogy elkezdte gyűjteni a feladott oszlopokat, így hétről hétre meg tudunk mutatni a kilencvenes évek elejéről egy épp aktuális igazoló szelvényt. Az első ilyen 1994-ből származik. Anno, a 44. héten a Roma-Napoli volt a pluszmérkőzés, és akkor még az Uerdingennel és a Cremonesevel (mamma mia! mi lehet velük???) is találkozhattunk. A hazai rangadó a Csepel-BVSC volt, és a Ferencváros is az első osztályban játszott még.
Mitya tippjeiből az jön le, hogy a Lautern és Frankfurt jó passzban lehetett, meg a fradiszív is dobogott már.

23 komment

Címkék: 1994 szerencsejáték toto

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr52741644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_benito · www.nst.blog.hu 2008.10.31. 10:53:27

juve-roma 1,2??? megbolondult a kolléga, esetleg? agyára ment a roma-szurkolók sanyarú sorsa? kivetítjük vágyainkat a totóoszlopra? :)

a milan-napolira már inkább áll, sztem, arra magam sem tudom, mit mondjak.

"z Inter római szárnyalása csak a szurkoló lelkébe okozott károkat, a totóban már nem volt esély a nyerésre"

mégis mi a tökömet gondoltál? :D

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.10.31. 11:03:42

tudod a szabályt,
sosem újoncként a legnehezebb az első osztályban, hanem a második évben :D

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.10.31. 11:04:53

ki is moderálhattalak volna, de csak Te kommenteltél :)))

_benito · www.nst.blog.hu 2008.10.31. 11:12:15

hadd vágjak vissza izibe' kedves romanista szerzőtársamnak: visszajutni nehezebb, mint bennmaradni.

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.10.31. 11:14:51

inkább a másodosztály, mint Tiago középen

_benito · www.nst.blog.hu 2008.10.31. 11:16:29

ez egész egyszerűen aljas volt.

HAJRÁ FALCO!

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.10.31. 11:20:08

ok, döntetlen? :)
(mint a szombati rangadó.
én fix ikszre akartam hozni, de a görögök feltalálták a demokráciát, így meg kellett hajolnom a többség előtt)

_alerob 2008.10.31. 11:24:16

:D... és a másodosztály Tiagoval az mien? xd

amúgy, hajrá Hoffenheim! :D

Titi120 2008.10.31. 11:26:38

"inkább a másodosztály, mint Tiago középen"
:DDD

Abszolút semlegesként én ezt egyébként x2-nek látom, a Roma nem fog kikapni, ráadásul most pihentebbek is.

Bréma meccset szerintem be lehetett volna húzni fix 1-esre az Udinese helyett.

:janek: 2008.10.31. 11:29:37

Szerintem egyik cspat sem tud a másik fölé nőni. A Juve jobban játszik majd, de képtelen lesz nyerni már csak a sok sérült miatt is. A Roma meg szerintem örül majd az x-nek. Nálam ez egy tuti 0-0:)

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.10.31. 11:46:47

csak a visszavágás kedvéért:
ca.youtube.com/watch?v=Vl6CvS-FGVI
a kommentátor kicsit emocionálisabb, mint Matuz Krisztián.
Trezegol köténykisérlete még ma is megmosolyogtató.

de nézzük pozitívan,
pár éve még féléveket kellett várni egy Mancini-Ibra köcsögtalálkozóra,
most már nem kell hozzá egy Juve-Roma

popp · http://koncertblog.com/ 2008.10.31. 12:22:53

Hejj, Pöte , de kellemes emléket idéztél föl ezzel a videóval. Erre meccsre két juventino haverom érkezett át, spanyollal, sörökkel és rohadt nagy arccal. Azt latolgatták a meccs előtt, hogy még a padjuk is jobb, mint a mi kezdőnk. Aztán meccs vége félé a Francescoval párhuzamosan mutattam nekik négy ujjamat és szorítottam a mutatót a számhoz, be gyönyörű volt. Szerintem egyébként nyerünk a holnap.

Ezt az Antonio Mio-t meg csak vissza kéne édesgetni, nem igaz Pöte?

Romanista 2008.10.31. 12:26:21

Talentino az elmaradt meccs után (?) kibékül Tottival. hmm.

én minden gobbonak integettem másnap a suliban. VÉLETLEN négy újjal. vették a lapot.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.10.31. 12:28:51

@popp:

És a "Related videos" mezőben a Lazio-Roma 1-5?

Romanista 2008.10.31. 12:40:55

@Csöncsön: bocsi hogy én de hadd válaszoljak:
az a biztos jele hogy létezik a földön igazság.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.10.31. 13:45:12

Na az is nagy volt, Montella négy góljával!

_alerob 2008.10.31. 14:09:06

Meg majd mikor Alex góljait lessük vissza másnap reggel, az mijen lessz. ;)

ASRM 2008.10.31. 14:52:33

Lehet, hogy az a bajunk, hogy már egy köcsög sincs a csapatban? De most előttem is az a szürreális kép lebeg, hogy nyerünk. Mikor, ha most nem. Okaka Csuka vágja a győztes gólt csereként.

calcio_di_rigore 2008.10.31. 16:06:09

Ha már Roma-Juve, akkor nálam ez a klasszikus:

video.google.com/videoplay?docid=-6231462295607898487&q=juventus

:)
Kizárólag hanggal! 2:05-től a lényeg.:)
Négyujjúnak csak egy kamutizire futotta ezen a meccsen.:)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.10.31. 17:46:38

Na Tottinak állítólag megen begyulladt a műtött térde, valszeg nem játszik.

A La Stampa pedig a meccsel kapcsolatban pletykál egy jóízűt. Szerintük Spalletti és De Rossi még augusztusban összevesztek és ez az affér megosztja a csapatot - még szerences, hogy egy torinói lap írja ezt bő két hónappal az állítólagos történések után egy Juve-Roma előtt.

BruceWayne 2009.02.06. 22:51:53

pár nyerő tippet a hétvégére valaki?

BruceWayne 2009.02.07. 10:19:41

ejj, nem hozta fel oldalra az újak közé :-/
süti beállítások módosítása