Gondolta Del Piero, és megkopott gyorsaságát régi jó zsenialitásával álcázandó megadta az alaphangot a Real elleni derbin, majd Keith Flintet idéző sátáni grimaszok közepette vezette le az elmúlt hónapok feszültségét. Hiába no, prodigy. Az olaszok számára ennél jobban nem is alakulhatott volna az este, hiszen a Zenit tovább javította az egy meccsen kihagyott helyzetek vonatkozó rekordját, és bohózatba illő jelenet végén ikszre adta a lelkét. A többi pályán viszont heveny múltidézés kapcsán gólözön tombolt, a Lyon egy ötössel nemápolta jó viszonyát a szőrösökkel, a Villarreal egyenesen odáig merészkedett, hogy színre vitte az évszázad mérkőzését (Hidegkutit szerepét Llorente adta hitelesen), és a török futball is végre a helyére került.

Meglehet, létezik olyan is, hogy Spirito Real, de azért a Spirito Juve kicsit jobban hangzik - nagyjából ez döntötte el az est főmeccsét. A mostanság mind testileg, mind szellemileg komoly fogyatékosságokkal küzdő Juventus öt percig még futballozni is hajlandó volt, a fennmaradó időt jobb híján ínszakasztó bekkeléssel töltötte ki. Ezt még Molinaro bajtárs is értékelte, ezért kegyesen csak egy gólt vállalt tegnap.

Vérben forgó szemmel kezdtek a hazaiak, ilyen Juvét nemigen lehetett látni a szezonban (Marchionni például ordas bőrrel ünnepelte felépülését alig két perc után), és a nagy nekibuzdulás szinte azonnal gólt hozott – véletlenül egy brilliáns Del Piero meglátás okán. Magunk úgy véljük, Casillas vajmi kevéssé hibáztatható, sőt, akkor hibázott volna, ha az esetnél a vonalon áll – a futball íratlan szabályai szerint ugyanis a kapus-középhátvéd távolság konstans, azaz követik egymás mozgását.

Helyzeteket csak elvétve, de élvezetes játékot láthattunk az első félidőben. A Juvétól botorság lett volna másra számítani, már az is nagy szó, hogy Ranieri nem hozta be azonnal De Cegliét Sanyi gólja után, a Real meg inkább Sneijder-van der Vaart átlövésekre alapozott, pedig igencsak támadóra voltak berendezkedve, egy szem Gago alkotta a defenzív szekciót a középpályán – ékes bizonyíték, hogy Madridban láttak pár Juve meccset idén.

Nem meglepő módon tovább folytatódott a sérüléshullám, Marchisio helyett Salihamidžić jött be a félidő közepén, de a középre húzódó Nedved persze kitette a lelkét a szokásos maratoni tréninget leadó Sissoko mellett, akinek mindössze egy faultja volt az este és ezúttal a labda sem zavarta különösebben – tovább őrzi a csapat legjobbja címet.

A második félidőben másodpercig nem áltatott senkit Ranieri, a kaputól húsz méterre ütött tábort a védelem (immár Mellbergel az amúgy is kehes Legrottaglie helyett), de Nedvedet csak elhúzta a szíve a tizenhatosig, és Amauri egyébként középre tartó fejese Heinze lábán a rövid sarokba mákolódott. Innentől veszettül nyomott a Real – szégyentelenül bekkelt a Juve. Játékban hiába volt jó a Madrid, egyszerűen nem volt bennük elég kraft, persze van Nistelrooy azért jelezte, pályán van. (Tiszta szégyen, hogy neki sem jut majd aranylabda)

Összességében némi szerencsével, de nem érdemtelenül győzött a Juve. Elsősorban azért, mert ehhez arra volt szükségük, amihez legjobban értenek: küzdeni, még le nem szakad a mez róluk, és nem jöttek elő a keret borzalmas hiányosságai. (Juventus – Real Madrid 2-1)

Szívesen írnánk, hogy szimpatikusan küzdő kiscsapat, meg nincsenek már lefutott meccsek manapság, de ez egyszerűen nem igaz a csoport másik meccsére, mert a reális eredmény a 9-1 lett volna. A Zenit percenként alakított ki újabb és újabb gólhelyzetet (tehát nem szimpla lehetőségeket), de megint jöttek a kapufák, a gólvonalról kirugdosott labdák, kapusbravúrok, kapusmázlik. Hiányzott egy higgadt fej, egy rutinos megoldás (igen, ez Arsavinnak szól), azzal is előjöhetnénk, hogy a jobb a jó ellensége. Ezzel az ikszel nem sok nyitott kérdés maradt a csoportban, de legalább a Zenit rámehet az UEFA címvédésre. (Zenit Szentpétervár – Bate Borisov 1-1)

Ellenben a Kijev épp most készül feltámadni. Utoljára 2005-ben bírtak győzni idegenben, a Porto viszont csak egyszer kapott ki otthon az elmúlt 21 BL meccséből – ezt még pöte totón nemesedett orra sem szagolhatta volna ki. Alijev még az első félidőben megszerezte a vezetést, és ezen már az sem segített, hogy a csodálatos Hulk is beállt a szünet után. Nem vicc, Givanildo Vieira de Souza valóban nem restellte felvenni a zöld szörny művésznevét, ami még a Tokyo Verdy-ben ragadt rá, kár, hogy ezúttal nem egyhatvanas japók között kellett dominálni. (Porto – Dinamo Kijev 0-1)

Megmondom őszintén, én bizony nem sokra tartom a török futballt, az EB maga volt a pokol számomra (nem mellesleg az elfajzott skót nélkül ki sem jutottak volna), így a világrend helyreállásaként könyveltem be az újabb Arsenal alázást. Ezzel egyébként a törökök tizenöt meccses hazai veretlensége is az enyészeté lett. Wengerék nagyjából húsz perc alatt rövidre zárták a meccset, amiben még Silvestre öngólja sem tudta meggátolni őket. Ezek után nehezen hihető, hogy ne elsőként jussanak tovább, a helyzeti előny pedig a Kijevnél van a második helyet illetően. (Fenerbahce – Arsenal 2-5)

Az F csoportban is körvonalazódik a helyzet. A Bayern, ha kiemelkedő játékot nem is mutat ugyan, de nevéhez méltóan tért vissza a BL-be (értsd: hozta a meccset, amit nagyon kellett), mégpedig Toni lelkes asszisztálása mellett, aki mindkét korai találatban szerepet vállalt, ha maga nem is talált be. Ellenben megébredt Klose barátunk (elvégre lengyel). Hétvégén már második gólját termelte tizenöt meccsen, még régen látott szaltóját is elővette (gyakorlás híján bele is sántult némileg), most meg négy perc is elég volt neki, nocsak. A Bayern kettő-null után sem állt le (így igazán megérdemlik Basti kommentelő igényes coming-outját), míg a Fiorentina csak egy-két Mutu felvillanásig jutott, egyébként kilátástalan játékot streameltünk a liláktól, akik immár 228 perce képtelenek gólt lőni a BL-ben. (Bayern - Fiorentina 3-0)

A Lyon viszont ötöt hengerelt idegenben annak a Steauának, akinek a Fiorentina egyet sem tudott otthon, Fred és Benzema vállaltak egy-egy duplát a kardba önként dőlő románok ellen, akik mindenképp szerették volna megtörni rossz sorozatukat, hiszen eddig nem is nyertek, gólt sem rúgtak. Legalább az egyik összejött. (Steaua – Lyon 3-5)
 
Egy kerek jubileum a Celticnek is összejött, ez pedig nem más, mint a kétes értékű mócsing, éppen tizedik vereségüket húzták be zsinórban (idegenben) a British derbin. Ennek okait valószínűleg mélyebben kell keresnünk, mint a donelly kolléga által kétségbeesetten jelzett két lesgól, de viszontválaszra inkább neki adjuk meg a lehetőséget, magunk részéről csak a skót futballt velősen összefoglaló három meccsen szerzett nulla gólról teszünk említést. (Man. United – Celtic 3-0)
 
Az északi népeknél ugye nem az az ember, aki adja, hanem aki állja, van is nekik szép hőskultuszuk, ahogy azt kell. Gondolom, ez kevéssé vigasztalja Zaza kapust, akinek lelke darabkáit legóként kellett összeszedegetni, miután egy nyamvadt cserecsatár is mesterhármassal büntette. A csoport ezennel lefőtt. (Villarreal – Aalborg 6-3)