Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Mit talál ki Rafa?

2008.09.12. 13:20 donnelly

Sorsdöntő mérkőzéshez érkezett a Rafael Benítez vezette Liverpool. Vége a mellébeszélésnek, hogy nem elég erős a keret, volt másfél hét analizálni, és kitalálni, hogy mit kell játszani a Vörös Ördögök ellen. Elég ciki, hogy Benítez vezetésével mindig sikerül kikapnia a Liverpoolnak a Unitedtől a bajnokságban, ráadásul általában egy szabadrúgás utáni lecsorgó labda bekotrásával, vagy valami hasonló bombagóllal. Most már ideje lenne egyszer begyűjteniük a három pontot a legnagyobb riválissal szemben, amennyiben valóban három(négy?)esélyessé kívánják tenni a PL-t. És mikor nyerjenek, ha nem akkor, amikor hiányzik , döcögve indul a szezon, és Ferguson alig tud összeszedni a sarki pubban négy épkézláb középpályást? Mivel úgy érezzük, hogy ha nem nyer a Pool, már most kiszállnak a versenyfutásból a bajnoki címért, tovább után egy egész posztot olvashattok arról, hogy milyen előjelekkel várják a mersey-partiak a csúcsrangadót, illetve arról, hogy miként lehetne szombat délután a világ legjobb fociját az Anfielden bemutatni.

Véleményünk szerint nagyon sok minden múlik ezen a mérkőzésen. Eldőlhet, hogy Benítez képes-e kezdeni valamit a most már tényleg versenyképesnek mondható kerettel - illene. Kíváncsiak vagyunk, tud-e a Liverpool bajnokesélyesként futballozni, vagy legalább bajnokesélyesként nem-futballozva behúzni egy ilyen fontos mérkőzést. El tud-e vonatkoztatni a szakmai stáb és a csapat a barbár tulajdonosok marhaságaitól, vagy a szurkolók már csak az arab befektetőkben bízhatnak? Hogyan fog egyáltalán felállni a csapat? - meg se merjük tippelni a robotok és a kreatív emberek arányát. Mihez kezdenek Crouch és Voronyin nélkül? Tényleg homokos Pennant?

Mit talál ki Rafa? Kitalál egyáltalán bármit is? Vajon játszik Torres és Gerrard? Véleményünk szerint igen, mert megy a susmus, az altatás. Amennyiben nem játszanának, arról talán már tudnánk, hogy egy kis pszichológiai módszert alkalmazva levegyék a terhet a többiek válláról - úgy értjük, nélkülük nem olyan ciki kikapni. Riera, az Espanyoltól érkezett balszélső akkora kérdőjel, hogy a jegyzőkönyvbe is alig fog beférni. Ennek ellenére tuti kezdő, hiszen 2006-ban a Cityben is egy MU elleni győzelemmel debütált. Egyébként ahányszor leírom, hogy City, Pöte annyi sörrel jön nekem. Holnap talán még gólt is szerez, de lehet, hogy ez lesz egyetlen találata liverpooli karrierje során - az ilyen spanyol szélsőkkel nem tudunk mit kezdeni a PL-mezőnyében. Mivel van szigetországi tapasztalata, valamint robosztusabb, mint Luis Garcia (a Kop Réme), mindenképpen jobb választás David Silvánál, viszont a sarkazgatást, bőrözést és huzogatást nem tolerálják a Rio Ferdinand-féle gruppenszexen nevelkedett angol bekkek.

Számításaink szerint - kivéve, ha Pöte mást lát az üveggömben, de akkor áthúzom, hogy City - Robbie Keane most fogja először felrobbantani a stadiont, pláne ha a Kisgyerek már, vagy még nincs a pályán. Arra viszont kíváncsiak vagyunk, hogy Beníteznek lesz-e töke átvinni Babelt a jobbszélre, vagy esetleg csatárként betenni, de az utóbbi esetben nézhetjük Kuyt Kuijt birkózását a jobb oldalon. Mert hogy Gerrardnak középen, Xabi Alonso, esetleg Mascherano mellett a helye - ha azt látjuk, hogy a szokásos egyékes felállásban kezdenek a Vörösök, és Stevie G játszik a csatár mögött, akkor talán senki sem sajnálná, ha valamelyik amerikai tulajdonos máris tárcsázná mondjuk Jupp Heynckes telefonszámát.

 A védelem tulajdonképen adott, csak az a kérdés - amellett, hogy Hyyppiä kibírja-e júniusig, vagy már januárban lelép - hogy a hasonló tudású Agger/Skrtel, illetve Aurelio/Dossena párosokból most kik kezdenek. Mi a következő hadrendben küldenénk pályára az alakulatot:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Természetesen, mi annak figyelembevételével állítottuk össze a csapatot, hogy szombat koradélután a világ legjobb futballját szeretnénk látni az Anfielden, és ehhez a United ugyebár adott, de szükség van hozzá egy nem 4-5-1-ben-cleansheetre-törekvő, támadásban-is-nyolc-emberrel-a-labda-mögött-helyezkedő Liverpoolra is.

A kommentekben tippelhettek arra vonatkozólag, hogy Fergie szájából mikor esik ki először a rágó? A győztest várólistára tesszük, és a KOMMENTELŐK-NST tippversenyben tartalékként regisztráljuk.

78 komment

Címkék: d liverpool premier league

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr32660119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kroos 2008.09.12. 13:46:24

rossz a cim donnely.véletlenül egy mondatba raktad a kitalál és a Rafa-t.
Ez igy paradoxon.

United82 2008.09.12. 13:46:58

"Ferguson alig tud összeszedni a sarki pubban négy épkézláb középpályást"

Ezt a mondatodat nemigazán értem, OH-n és CR-n kívül mindenki hadra fogható.
Carrick és Giggsy 100%osak, Naninak letelt az eltiltása, Park,Flethcer,Anderson,Scholes (Oshea lol:D) eddig is voltak...szóval majdhogynem 2 teljes kpályássorunk is van.

nem beszélve arról h sztem 3 kpályás mellett Tevez és Rooney fogja Berbát támogatni és így Rooney és Tevez is tképp támadó kpályás lesz...bár nem tudom meghuzza-e rögtön ezt Fergie..majd elválik..

szóval a lényeg h teli vagyunk kpályással mert felépültek az emberek.

Gabez 2008.09.12. 13:49:57

Arbeola, Aurelio, Riera? Van még hova fejlődni... Ez a Keane gyerek lutri vásár volt, és micsoda irdatlan összegért...
Sztem 0-0 és szokásos angol izomfoci. Semmi extra.

rizla 2008.09.12. 13:50:19

gerrard nem sérült?

United82 2008.09.12. 13:51:41

én egy ilyet el tudnék képzelni:
VDS
Wes,Rio,Vida,Evra
Carrick,Scholes,Anderson
Tevez,Rooney
Berbatov

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.09.12. 13:51:48

Gerrard lehet, hogy már tud játszani.

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.09.12. 13:53:11

Látod, Rooney82, Te sem tudtál betenni 4 középpályást:)))

United82 2008.09.12. 13:59:29

félreértesz:)
csak "imserem" Fergiet , az ilyen meccseken 451be fog játszani, de mivel most van Berba ezért Tevez és Rooney lesz a két támadó kpályás akik vjönnek védekezni (lásd Barca ellen mikor Ronaldo volt elől és Tevez meg Rooney jöttek vissza védekezni)
Most nincs Ronaldo így Berba lesz elől.

De ha nem teszi be Berbát első meccsen kezdőnek akkor meglesz a 4kpályás..sőt Rooney v Tevez is az lesz:)

poolfanati 2008.09.12. 14:40:46

torres nem hiszem hogy játszana gerrardot pedig muszáj lesz beküldeni min csereként!
én nem hagynám ki masceránót kellenek az egészpályás sprintek utáni szerelések tőle:D
nagyon 0-0 szagú a meccs, a rágó fergie szájából talán gerrard bombagólja után esik a szájából:D szal a 90. perc:D

_benito · www.nst.blog.hu 2008.09.12. 14:43:21

"Fernando Torres and Steven Gerrard have both been passed fit to face Manchester United at Anfield this weekend. "

liverpoolfc.com

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.09.12. 14:49:16

_benito, úgy érted, hogy liverpoolfc.tv?:D

poolfanati 2008.09.12. 14:51:26

bocs hogy elnéztem de akkor vegyétek bóknak: hamarabb jöttem ide az nst-re elolvasni ezt a cikket mint a kedvenc csapatom honlapjára mentem volna:D
akkor viszont ha játszanak mindketten akkor alázunk:D

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2008.09.12. 14:51:34

A rágó Fergi szájából NEM fog kiesni, annál ő sokkal több vért látott már a Mersey habjain lefolyni (:-D), és a meccs is sokkal simább lesz. Viszont egy esetleges Robbie - Berba "párharc" nyam-nyam :-DDDD

Corazón de León 2008.09.12. 15:02:01

Mascherano biztos kezdeni fog...

_benito · www.nst.blog.hu 2008.09.12. 15:08:33

ja, jogos, bocs... az is furcsa, hogy egy ilyen kiscsapatnak honlapja van. :D

poolfanati 2008.09.12. 15:09:42

ez a "kiscsapat" mintha tavaly kiverte volna a digó bajnokot a BL-ből:D

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.09.12. 15:20:41

Láttam, kábé 40 percet az olasz-grúzból és azt láttam, h Dossena tud focizni. Ha lendület kell arra az oldara, akkor ő fog kezdeni!

_benito · www.nst.blog.hu 2008.09.12. 15:21:45

hála az égnek, teszem hozzá rögtön :D

ericcartmen 2008.09.12. 15:29:13

OFF
_benito: olasz beharangozó mikor lesz?

_benito · www.nst.blog.hu 2008.09.12. 15:32:15

a beharangozók új időpontja szombat reggel, már múlt héten is így volt, és mostantól mindig így lesz.

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.09.12. 15:37:02

_benito egyik kedvenc sportja gúnyt űzni a Liverpoolból, és hát jogos is hiszen, az ő csapata feleannyi BEK/BL-t nem nyert, mint a Vörösök:)

michellewild 2008.09.12. 15:38:47

A szombat reggel kicsit késői..

ericcartmen 2008.09.12. 15:39:27

_benito: kár, jó kikapcsolódás volt, mikor untam már a melót. Sebaj, holnap reggel várom

_benito · www.nst.blog.hu 2008.09.12. 15:49:26

nem igaz, a kedvenc sportom a lacrosse. viszont a liverpool sírva könyörög utána, hogy kigúnyolják.

eric, jobb így, több hely és idő jut minden másra. nyomd a traviant :)

mann 2008.09.12. 16:04:38

Várható volt, hogy Gerrard és Torres hadrafogható lesz, akkora terelés folyt az utóbbi két hétben. Ezt a hazai derbyt nem fogják kihagyni. Őszintén szólva bátornak érzem a felvázolt kezdőt a Pooltól. Rafa nem fogja Kuyt-ot kihagyni, Evra miatt valszeg kell majd valaki (aki védekezni is tud) a jobb oldalon és az nem Babel lesz. És Mascheranot sem fogja kihagyni (mondjuk nem tudom ki fogja vezetni a meccset, ha mázlija van nem Bennett :D) mert benne aztán buzog majd a tenni akarás a tavaszi ökörsége után; Rafa nem szokta elvesztegetni az ilyen lehetőségeket.
Szóval a csatárpáros adott, mögöttük Gerrard, Mascherano, Kuyt és a kérdés, hogy Riera játszik-e vagy esetleg a középső stabilitás miatt Xabi Alonso.? A védelemet illetően osztom donnelly nézeteit.
És hát a bajnok ugye :).
A Red Wall adott, mindenki egészséges, remélem Fergie nem most akarja Gary-t formába lendíteni. Hargo mellett még Kerék sem teljesen egészséges, meg Park térdei is rakoncátlankodnak. Scholes, Tevez, Rooney játéka tuti. És innentől kezdve bármi lehet. Fletch mostanában gólozik :), Sheasy a hozott már meccset a Pool ellen, bár az ő játéka valszeg csereként valószínű. Nani egészséges, eltiltását letöltötte. Sonka is hadra fogható, akárcsak Giggs. És Berbatov. Sokat nem tudott együtt készülni a csapattal a válogatottbéli kötelezettségek miatt, ezért esélyes szerintem, hogy nem fog 90 percet játszani.
Azzal is elégedett lennék, ha mondjuk a 89. percben Brown hátáról bepattan a labda Reina kapujába és azzal győz a MU :)

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.09.12. 16:21:24

"a 89. percben Brown hátáról bepattan a labda Reina kapujába és azzal győz a MU"

Ennek igen nagy az esélye, sőt pénzt is raknék rá:)))
(Bramble után minden megtörténhet...)

poolfanati 2008.09.12. 16:31:09

"a 89. percben Brown hátáról bepattan a labda Reina kapujába és azzal győz a MU"

ha ez lesz akkor se Isten se igazság nincs a világon!

mann 2008.09.12. 16:34:46

Igazság?
Az igazság az, hogy Rafával még gólt sem vert a Pool a MUnak a bajnokságban (ha jól tévedek)

mann 2008.09.12. 17:00:06

September 20th, 2004
Manchester United 2-1 Liverpool (Silvestre (2), O’Shea (og))

January 15th, 2005
Liverpool 0-1 Manchester United (Rooney; Brown sent off)

September 18th, 2005
Liverpool 0-0 Manchester United

January 22nd, 2006
Manchester United 1-0 Liverpool (Ferdinand)

February 18th, 2006 (FA Cup)
Liverpool 1-0 Manchester United (Crouch)

October 22nd, 2006
Manchester United 2-0 Liverpool (Scholes, Ferdinand)

March 3rd, 2007
Liverpool 0-1 Manchester United (O’Shea, Scholes sent off)

December 16th, 2007
Liverpool 0-1 Manchester United (Tevez)

March 23rd, 2008
Manchester United 3-0 Liverpool (Brown, Ronaldo, Nani; Mascherano sent off)

És jól, mert azt az árva egy bajnoki gólt sem Pool játékos verte.
9 eddigi meccsükön 1-szer nyert Rafa (FA kupa), 1 x és 7 Fergie győzelem.

Janek 2008.09.12. 17:13:52

A világ legjobb futballja holnap délután nem az Anfielden lesz, szerintem ennek megjósolásához nem kell különösebb jóstehetség. Az hogy a Manchesterben egyszerre kezdjen Rooney-Tevez és Berba, az Anfielden, legalább akkora hülyeség lenne, mint honosítani Paul Shaw-t, hogy legyen nemzetközi szintű csatárunk:) Fergie egy csatárral fog kezdeni, aki szerintem Berabatov lesz, némi Rooney támogatással. A középpályán Carrick szinte biztos, remek 40 méters passzokat tud adni, a United taktikája pedig egyértelműen a pontrúgásokra és a gyors támadásvezetésekre fog épülni. Értse meg mindenki: SAF-nak itt jó a döntetlen.
Benítezt ezzel szemben könnyen elviheti a lelkesedést, jelesül, hogy egyszerre két csatár legyen a pályán. Tény, hogy Keane és Torres kettőse nagyobb eséllyel bonthatná meg a Ferdinand Vida kettőst, de rafa egyértelműen a középpályán igyekszik majd létszámfölényt kiharcolni. Gerrard egyértelműen kezdő lehet, mellette pedig Mascherano játszik majd. A két szélén Babael és Kuyt helye kell legyen. mellettük pedig Alonso/és vagy Riera is bekerülhet a kezdőbe. Meglátásom szerint 1-1 lesz a vége, egyrészt mert az Öregnek ez jó, másrészt mert a Liverpool középpályás védekezése ezúttal fényévekkel jobb lesz a tavalyinál. Ha valami dönthet, az talán a pontrúgások.....

corporal clegg 2008.09.12. 17:15:57

Szerintem meg EGYÉRTELMŰ, hogy Riera szélső...

jasszgeri 2008.09.12. 18:00:10

keane kb. annyira csatár, mint tevez.

Janek 2008.09.12. 18:29:14

agressivgullfisk:
ha ez gúnyolódás akart lenni akk, inkább nem mondok rád semmit. nem ér meg egy bannt. Természetesen Riera szélső, így EGYÉRTLMŰ, ha bekerül a csapatba akkor Kuyt középen játszhat. De nem fog bekerülni...

Janek 2008.09.12. 18:31:24

jasszgeri: vagyis igazi csatár. Tavaly Tevez 14 gólt lőtt, Robbie 15-öt. Az lehet, hogy nem a klasszikus Toni, Van Nistelrooy vonalat képviselik, de hogy Torghellénél inkább csatárok az biztos. Kérdés: Akkor Rooney mi? védekező középpályás?

A bukott Madonna a nagy didikkel Van Klomptól 2008.09.12. 18:38:33

Hát, jasszgeri, ezzel a kijelentéssel nem lehet vitatkozni...

bag 2008.09.12. 18:40:37

Nyerhetünk ha:
1 R. kín végre összeszedi magát (0 valószínűség)
2 Torrest nem rúgják szét az agyatlan bekkek
3 Masch nem állíttatja ki magát
4 Reina nem potyázik
5 Ha a Mu is úgy akarja

vagyis
x lesz mert ennyi nem fog összejönni
PS:
R Kín mehetne már innen...

crouchy 2008.09.12. 18:42:38

Szerintem Fergie szájából, még a meccs előtt ki fog esni a rágó. de akkor mondjatok egy oldalt aho folyamatosan mutatják a száját, az úgy korrekt.

corporal clegg 2008.09.12. 18:43:40

bag,
egy igazi Kopita nem lehet ilyen türelmetlen! A csatároknak csak az első gólt nehéz megszerezni, utána jön a többi (tavaly Torres sem kapkodta el annyira). Keane egyébként meg nem egyedül ludas, rafa sem igazán tudja mit játszasson vele...

crouchy 2008.09.12. 18:44:42

szerintem meg nyerhetünk ha:
1 játszik Gerrad
2 játszik Torres
3 jól játszik Gerrard
4 jól játszik Torres

corporal clegg 2008.09.12. 18:45:23

Janek,
egy naugyéba, hogy Riera kezdő lesz!:)

Janek 2008.09.12. 19:01:58

Ok benne vagyok:) Kezd, és Nani szét szivatja. Azt am aláirom h vakszeg kezdeni fog legalábbios a hírek szerint, mégis azt tartom hogy hibás döntés lenne játszatni

bag 2008.09.12. 19:11:28

R Kín egy katasztrófa, R Kín egy f...
mint már annyiszor leírtam
Semmi ismétlem, semmi keresnivalója nálunk.
Inkább Barryt kellett volna idehozni ekkora temérdek pénzért.
és nincs több türelem, ennyi pénzért igenis mutasson végre valamit
(nem fog)

corporal clegg 2008.09.12. 19:20:15

bag,
Te nem vagy igazi Liverpool szurkoló. Egy igazi szkauzer nem így áll hozzá az egészhez, ettől különlegesek ennek a csapatnak a szurkolói.

Mellesle érdemes lenne megnézned pár Tottenham és ír válogatott meccset.

Ja, és Robbie Keane gyerekkora óta Pool-szurkoló, míg Barryről (aki klasszisokkal gyengébb játékos) ez nem mondható el.

bag 2008.09.12. 19:28:38

hidd el igazi vagyok.
hosszú életem során láttam már néhány Pool játékost, akik megérdemlik a piros mezt (nekem Keegan, Dalglish, és Rush a mérce Hughes, Thompson, a Keenedyk és Neal mellett) ő nem,
és nem érdekel máshol mit mutatott, nálunk eddig semmit

corporal clegg 2008.09.12. 19:32:28

Hát ennyi mérkőzés alatt nem lehet megítélni senkit sem. Gerrardról, vagy Torresről is lehet találni 5 egymást követő meccset, amin nem csinált semmit.

Mellesleg lehet, hogy régi magyarországi szurkoló vagy, de ez a keserves fanyalgás az, amit arrafelé nem ismernek, és ez teszi a valódi Liverpool szurkolókat azzá, amik.

bag 2008.09.12. 19:40:00

ok, nincs fanyalgás.
természetesen hajrá Pool. de attól h valakik lehetővé tették ilyen szánalmas pojácának h felhúzza a mezünket még nem lesz a kedvencem.

Hidd el épp eleget beszélgetek kinti szurkolókkal, szerencsére sokan vagyunk, a vélemények hát enyhénszólva megoszlanak erről.
Arról visznt nem h jó lenne már PLt nyerni és az összetett első helyünket nem átengedni a MUnak
szóval nyugi, igen Pool drukker vagyok és remélem holnap nyerünk mindegy ki szerzi góljainkat
üdv
bag

poolfanati 2008.09.12. 20:45:11

a munak szerintem csak pontrúgásokkal van esélye... skrtelt, carrát és reinát nem fogják átbaszni(csak ne szóljam el magam)
@agressivgullfisk: egy pool szurkolónak nem lehet véleménye és érzése? ez is egy liverpool way:D és ki tudja hogy keane valóban gyerekkora óta pool szurkoló? szinte mindenkiről akit igazolunk kiderül hogy az:D am torres első PL gólját egy rangadón szerezte, a chelsea ellen. lehet hogy keanenek is csak egy ilyen fontos alkalom kell és aztán beindul a futószalag...

poolfanati 2008.09.12. 20:47:18

"hosszú életem során láttam már néhány Pool játékost, akik megérdemlik a piros mezt (nekem Keegan, Dalglish, és Rush a mérce Hughes, Thompson, a Keenedyk és Neal mellett)"
most komolyan láttad az összeset játszani? (néhány év múlva gerrard is mérce lesz!)

BruceWayne 2008.09.12. 21:10:34

egy ikszre jók lesznek, 1-1 torres; berbatov

mann 2008.09.12. 21:40:41

Úgy tűnik C is felépült, legalábbis SAF szerint akár már játszhatna is holnap.

nasteey 2008.09.12. 23:28:23

Csak engem nem érdekel ez a derbi? Liverpool meccsen max aludni lehet, ha a MU meg hozza mondjuk a Barca elleni játékát, akkor garantált a 90 perc unalom. Azért majd belenézek, reméljük a legjobbakat és várjuk az esti PD meccset. :)

jasszgeri 2008.09.13. 01:07:00

janek:
vagyis k*****a nem. a csatár nálam statikus csatár. angolul striker. sem tevez, sem keane nem az. ők inkább a támadó középpálya és s.csatár közötti átmenetet képviselik. angolul forwardok. a w.r. mint védekező középpályás felvetéseddel azért nem értek egyet, mert a mu a tavalyi szezont statikus csatár nélkül játszotta végig. ha nagyon progresszív akarnék lenni, azt is mondhatnám, h 4-3-4-0 lett volna a klasszikus kezdő 11, ha nincsenek a sérülések. rooney utoljára az evertonban játszott classic csatárt. fergie nem egyszer lenyilatkozta, h az ő hibája, h a unitedben nem tudja ezen a poszton játszatni. ami nem is baj, tekintve, hogy majdnem treble lett a vége.
jól jegyezd meg kedves janek, h a jelenkori kontinentális futballból mindinkább kiszorítódni látszik a statikus csatár pozíció és mindinkább a szűrő-forward (sajnos nem találok megfelelő magyar kifejezést ehhez) egészséges egyensúlyával kísérletezik az, aki az elmúlt 4 évben nyert vmit.

ShanklyGates 2008.09.13. 01:47:24

A reális cél: kiegyenlített, de eredménytelen gyimakolás közben - ôrizve a cleansheet-et - begyilkolni a hajrában az évszázad legrondább gólját egy ötösön belüli kavarodás után. Kuyt pont erre született például.

Fotocellás ajtón egyébként eztán se faltörô kossal kell behatolni, de ez egy klasszikus kivétel lehet. Ámen.

Calogero 2008.09.13. 02:25:54

Sorry az önreklámért, de,ha valaki kiváncsi egy új olasz focival foglakozó blogra; daje.blog.hu , hát ne habozzon

Janek 2008.09.13. 09:03:29

jasszgeri:
hidd el nekem nem kell bemutatni a kontinentális futball fejlődését. Itta kérdés nem azon van, hogy csatár-e Rooney vagy Tevez, mert egyértelmű, hogy azt játsszák amit te írtál, vagyis védekezésben a labda mögé helyezkednek. Amirer át kellene állni az az, hogy manapság már ezek a játékosok a csatárok. Míg 10-15 évvel ezelőtt egy Vieri, Crespo, Ronaldo, Batistuta nem védekezett szinte semmit, ma ez elképzelhetetlen. Ezért ha csak azokat a játékosokat neveznénk csatárnak, aki hozzájuk hasonlóan játszik, akkor a mai csapatok 90%-a csatár nélkül játszik. Ezért én azt mondom, hogy Rooney, Tevez és Keane igenis csatár, csakHOGY A CSATÁROK SZEREPE AZ UTÓBBI ÉVEKBEN TELJESEN ÁTALAKUL, ezért nehéz ezt felfogni. Természetesen ők azért is tűnnek kevésbé klasszikus striker-nek, mert a termetük például abszolút különbözik Torresétől vagy Toniétól. Ettől még ugyanolyan csatárok, csak más stílusúak. Csak ezt sokaknak azért nehéz felfogni, mert nem rúgnak minden évben 30 gólt. Mellesleg Roo tavaly 14 gólt lőtt és adott több mint 10 gólpasszt. Pont.

A bukott Madonna a nagy didikkel Van Klomptól 2008.09.13. 09:25:52

jasszgeri,
a magyarban is meg lehet különböztetni egészen egyszerűen. A STRIKER a magyarban KÖZÉPCSATÁR, vagy archaikusabban CENTER - ez ugyebár a 9-es pozíció, ami már a klasszikus 2-3-5 felállásnál is jelen volt, ezért még jó, hogy van rá magyar szó:)
Az ilyen alacsony támadók meg "csak" csatárok.

(Egyébként ha szigorúan tartanánk magunkat az ilyen definíciókhoz, akkor Owen sem lehetne striker, pedig ő aztán azt játszott, nem mindig volt mellette Heskey.)

A 4-3-4-et nem értem, ez VDSart, a totális kapust is a védelembe számolja?:)))

drdugo 2008.09.13. 10:09:55

"Míg 10-15 évvel ezelőtt egy Vieri, Crespo, Ronaldo, Batistuta nem védekezett szinte semmit, ma ez elképzelhetetlen."

én ma is ilyeneket szeretnék látni. remélem ez a gyalázatos tendencia h igazi penge befejező csatár nélkül állnak ki a csapatok hamarosan csak egy rossz emlék lesz.
egyébként fergusonnak sajnos az isteni Tevezből is egyre inkább sikerül egy jellegtelen, bulldogcsatárt kreálnia. vele pedig nem szabadna ilyet tenni, mint ahogy Rooney-val sem. a csatár rúgjon gólt, a védekezés a védelem és a kp feladata, a csatárt is beáldozni azért hogy jaj nehogy gólt kapjunk, sztem hülyeség. ez csak azt eredményezi, hogy még kevesebb gól lesz a meccseken.
kiváncsi vagyok hogyan fog Berbatov illeszkedni ebbe a csapatba (aki sztem max 20 milliót ért volna meg, azt is inkább euróban).

horas 2008.09.13. 10:17:25

mér te láttad már a c.ronaldo t védekezni azért rombol a közzéppályán a roonexy meg a tevez

A bukott Madonna a nagy didikkel Van Klomptól 2008.09.13. 10:21:24

Cé nem tud védekezni, mert eredetileg középcsatár, csak aztán kitalálták, hogy mégse az:)

poolfanati 2008.09.13. 10:47:48

"A reális cél: kiegyenlített, de eredménytelen gyimakolás közben - ôrizve a cleansheet-et - begyilkolni a hajrában az évszázad legrondább gólját egy ötösön belüli kavarodás után. Kuyt pont erre született például."
Ámen

mann 2008.09.13. 11:25:25

VDS a totális kapus ... ez jó :D

Egyébként SAF is érezhette a "klasszikus center" hiányát csapatán, különben nem adott volna annyi lét Berbatovért.
Annak idején Nistelrooy megvételekor csak néztek az emberek, hogy miért került 35 millióba, oszt mög is lött rá a magyarázat gólok formájában :)
Persze nem szabad figyelmen kívűl hagyni, hogy ha egy játékosért érdeklődik a MU, akkor az ára 1,5-ös szorzóval kerül megállapításra.

Azazello007 2008.09.13. 13:27:26

Jó, de Nistelrooy nem csak korunk, hanem minden idők egyik legjobb klasszikus befejező játékosa, Berba pedig még kérdés, ugye...

mann 2008.09.13. 13:38:05

Ez így van, csak arra akartam utalni, hogy mikor az Old Traffordra került, még nagyon messze volt attól aki lett belőle.

Starting Line-ups
25 Reina
17 Arbeloa
12 Aurelio
37 Skrtel
23 Carragher
11 Riera
20 Mascherano
14 Alonso
15 Benayoun
18 Kuyt
7 Keane
Substitutes
1 Cavalieri
2 Dossena
4 Hyypia
8 Gerrard
19 Babel
24 N'Gog
9 Torres

Ez az előzetesen megadott felállás.

BruceWayne 2008.09.13. 13:59:42

és kinek szurkolsz, mert így nem értem ki vezet :-)

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2008.09.13. 14:18:17

Annak a csapatnak, akinél a Bránnak becézett antropomorf csuklósbusz jáccik. (Jó, mongyuk ez a holland hibája volt.)

Faszkivammá.

fromdtod 2008.09.13. 14:18:37

Mindegy, már nem vezetnek, akárkinek is szurkol...

BruceWayne 2008.09.13. 14:32:45

akkor maradhat is így

Sladin 2008.09.13. 15:44:05

Végül ki talált valamit... :DDD

poolfanati 2008.09.13. 17:25:26

sladin: elég egyszerű ötlet volt: bízni brownban, becserélni gerrardot és babelt:D torres már csak a D terv lehetett de így jó nem kellett kockáztatnia rafának a rásérülést.

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.09.13. 18:09:18

@morphine

eltaláltad, hogy nem fog kiesni a rágó SAF szájából, így Te vagy a tartalék tippelő a jövő hétre:)

crouchy 2008.09.13. 18:44:11

valaki mondja már meg, hogy ki találta azt ki, hogy idegenben minden csapatnak az idegenbeli mezét kell hordania? Pl a Hull Citynek miért kellett szürke mezben játszani, a feka-fehér newcastle ellen? biztos vmi nagyokos lehetett..

bag 2008.09.13. 19:31:19

Sajnos a Pool vendégmeze ugyanolyan szánalmas mint néhány játékosa (R Kín pl)
az a szürke, egyesek szerint acélkék ??? mez bicskanyitogató.
miért nem volt jó a mutatós fekete, amiben az arsenalt aláztuk tavasszal az emiratesban?

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.09.13. 20:28:14

Ha eddig még nem esett volna le, a topcsapatok minden évben új idegenbeli mezt hoznak ki - marketingfogás.

Ugyanúgy marketingfogás az idegenbeli mez erőltetése - vedd meg ezt is, ha már megvan a hazai...

pocak 2008.09.13. 21:11:59

Kövezzetek meg, nekem semmi bajom az idegenbeli szürkével (bár a fekete nekem is jobban tetszett azért), teljesen oké.

Viszont Keane tényleg szánalmas, és ezt sajnos előre sejteni lehetett. Játsszon má inkább N'Gog. (Vagy Németh K, ha rendbejön a bokája.)

corporal clegg 2008.09.13. 21:17:15

A csatárokat a gólok száma alapján ítélik meg, Keane is egyszer betalál, és utána jönnek majd szép számmal. Jó lesz hosszútávon, nem kell parázni. Kibírtunk 18 évet, most az az egy-két hónap amíg formába lendül egy új csatár nehogymá kibassza a biztosítékot...

pocak 2008.09.13. 21:43:18

Nemtom, a Crouchosaurus is kurva sukára rúgta az első gólját, de végig érezni lehetett, hogy bennevan a lábában, és menni fog ez. Keanen én azt érzem, hogy fingja nincs, mit is kéne csinálnia, és csak szerencsétlenkedik. Simán benne lehet Benitez keze is persze.

poolfanati 2008.09.14. 16:35:04

bag: az a mez úgy néz ki mint egy pizsama:D de nekem valamiért tetszik és még jó is lehet év végén... egyszer régen volt egy ilyen mezünk, na mikor??? ha nem tudjátok akkor nézzetek utána!
süti beállítások módosítása