Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Nyuszi vagy, McFly?

2008.09.07. 18:40 heinrich

Ez járt a fejemben, midőn a lefújáskor kérdő tekintettel fordultam habitang kollégához a Puskás Stadion S szektorában Igen, azok voltunk. Alamuszi, kedvesen kummogó lógó fülű nyulak – nekem legalábbis ez jött át a pályáról Pedig ennél a dán válogatottnál gyengébbet még sosem láttunk, ráadásul csak adták a hülyét, hogy ne kelljen bunyózni, másodpercre nem jutott eszükbe, akár nyerhetnek is.

A Koeman érában először fordult elő, hogy nem kaptunk gólt. Ez jó, sőt kiváló. Mint ahogy Bodnár bal oldali szerepeltetését is megvettük, Juhász nem volt hajlandó hibázni, Vanczákot meg hál Istennek nem tette próbára senki. Ha Babos mellett döntött a kapitány, akkor legyen Babos, nincs értelme különösebben vitatni, azaz Erwin Koeman megtalálta a védelmét. Csak ez a Vilmos gyerek…

Másokkal – akár NST kollégákkal – ellentétben azért nem tudok jó szájízzel örvendeni a szombati meccs után, mert ott voltunk gyatrábbak, ahol a legjobbnak kellene lennünk. Ha ugyanez a null-null úgy születik, hogy fejenként három labdát cselez el a középpálya, és nyolc átlövésünkből egy sem talál kaput, az is más, vastagon meg is tapsolom. Kár, hogy meg sem próbáltuk. Dzsudzsi labda nélkül, mint komisz öszvér, annyit futott, Gerának sem ment igazán, de azt mindenképp javára írjuk, hogy próbált higgadtan játszani, a labda nem égette a lábát, mint a társaknak. Hajnal játéka a válogatottat tekintve változatlanul stagnál, lassan itt az idő, hogy Buzsáky vagy Gera vegye át a szerepkörét, mert a kevés lendületes akciónk is megtörik, ha örökké visszafordul a labdákkal. Sokan hiányolják Vass Ádámot a válogatottból (talán a két skandináv ellenfél az oka, hogy nem őt favorizálja a kapitány), de ezúttal Vadócz és Dárdai még többet is tett, mint ami elvárható tőlük.

Ha volt valaki, akit szinte maradéktalanul lehet dicsérni, az Huszti. Felesleges lett volna klasszikus csatárral próbálkozni, a lendületes középpálya mellett inkább Huszti keresztbefutásaiban bízott Koeman – nem alaptalanul. Huszti eszméletlen mennyiséget sprintelt a meccsen, és még így sem zuhant meg a végére, bár beadásai ekkorra már nem voltak pontosak. Mindenesetre a korábbi afférja kapcsán ráragadt Hiszti ragadványt bőven lemosta magáról. A ziccerénél sajnos nagyon bizonytalan volt, szinte megállt, majd kivégezte Andersen kapust, és erre kénytelen azt mondani az ember: ezt okozza a fel nem vállalt felelősség, ez a kummogó nyúl szelleme. Csukott szemmel, ami kifér. Ha kimarad, hát kimarad, csak ne így, mert így legközelebb is ki fog maradni.

Rövid a padunk, a játékunk néhány ember vállán nyugszik, így borítékolható, lesz még itt pofon, de jók lehetünk egy-egy közepes kaliberű meglepetésre is, mert ez a csapat egy meccs erejéig bárkivel partiban lehet, és ez már valami. Dánia 23 hellyel ver minket a FIFA ranglistán, mezőnyben mégis nullára fociztuk őket. Per pillanat nem adnám a csapatunkat egy Dániáért. És ez már valami.

Persze, szerettünk volna nyerni. De legalább nem bizonyult lufinak a bizakodás, nem kaptunk egy négyest, mint a norvégoktól, volt tartásunk, javítottuk egymás hibáit, nem zuhantunk látványosan vissza a barátságos meccsen mutatott szinttől.

Támadásban ezúttal gyengék voltunk. Nagyon messze állunk attól, hogy kulcsjátékosaink gyengébb teljesítményét elbírjuk, ha Huszti mellett csak még egy egyéni teljesítmény akad, már megvan a győzelem. Nem, ez véletlenül sem a továbbjutás szempontjából lett volna fontos, hanem pont annak a lelki plusznak a megszerzésében, amitől az ember vállalja a cselt, egy nem várt megoldást, támadja a kaput. E nélkül viszont azt láttuk, hogy Erwin Koeman lázad a vonal mellett (teljes joggal), hogy szerencsétlen Babos nem tudja kirúgni a labdát öt perccel a vége előtt, mert megszálltuk a saját térfelünk. Következő alkalommal legyen ez, amiben javulunk kicsit. A nyulat meg koncoljuk fel.

205 komment

Címkék: h magyar válogatott

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr96652601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szferi 2008.09.08. 14:16:51

rizla, szerintem a vereségtől való félelem akadályozott meg minket abban hogy győzelemre játsszunk. Mert a kapufa után egyértelműen visszaálltunk, alig jutottunk át a félpályán, egyszerűen nem is volt kinek előrefelé passzolni. én nem modtam, hogy 3at vágtunk volna a dánoknak, de sajnos igazából meg sem próbáltunk győzni - ez ad okot a csalódásra. ha ez lett volna a csoport utolsó meccse, és egy döntetlennel megvan a harmadik hely, azt mondom bravó, hozták amit kellett. ebben a helyzetben nem.

neeskens 2008.09.08. 14:18:39

popp!

Igazad van, ez kockázat lett volna, de szerintem ennyi belefér. Mondjuk én Dárdait meg Vadóczot sem biztos, hogy végig a pályán hagyom, elég lett volna az egyikük.

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.09.08. 14:19:57

Rizla,

szerintem mindegy minek nevezzük, de a 'játék' hiányát (értsd: kísérletet sem téve) nem tudom mással magyarázni, mint önbizalomhiánnyal. Összességében elfogadom, amit Huszti mond, de ha egyszer tök egyedül viszem kapura a labdát, akkor miért kell Hajnalra várni?

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.08. 14:24:20

A Várhidi nyilatkozatról meg a Belga focis száma jutott eszembe. "A hetediknél a hátvéd Gabesz szaladt alá a labdának." Azt mondja meleg volt - hát beszarok!

Szág-szág-szág, Magyarország!

szferi 2008.09.08. 14:25:44

"a moldávok elleni 0-3 egyértelműen botlás volt, nem reális eredmény, a norvég vagy máltai fiaskó viszont benne volt az akkori csapatban"

azzal mentegetni acsapatot egy bukás esetén, hogy az eredmény nem volt reális, "csak " egy botlás, demagógia. másrészt a máltai fiaskó sem volt benne abban a csapatban, ez az eredmény még kevésbé reális, mint a moldovában elért. Harmadrészt, a szombati meccsben is benne volt a zakó, HA a dánok felpörgetik a játékot, és a kapufa is beakad, szétestünk volna. DE nem tették, mi pedig nem használtuk ezt ki, pedig ritka lehetőség, kár volt elszalasztani. most is amondó vagyok, játszhattunk volna bátrabban is, még akkor is, ha ezzel több kockázatot vállaltunk volna hátul. az adott helyzetben megérte volna megpróbálni. (Másrészt, tényleg nem lett volna jó ismét zakóval kezdeni, ebből a szempontból megfelel az eredmény.)

rizla 2008.09.08. 14:28:02

"Csakhogy mihelyst hozzánk került a labda, igyekezett minnél inkább eltűnni a védője mögött, rossz irányba mozgott"

"nem tudom mással magyarázni, mint önbizalomhiánnyal."

olyan nehéz számotokra elhinni, hogy ez nem az arsenal, és hogy több játékosunk tudása egész egyszerűen nem kielégítő? esetleg az sem elképzelhető, hogy koeman hibázzon, és nem jó taktikát választ, ami miatt eleve képtelenség megbontani a dán védelmet?

"szerintem a vereségtől való félelem akadályozott meg minket abban hogy győzelemre játsszunk."

ezt én nem érzem annyira gáznak, miután számtalanszor megalázták már a csapatunkat a múltban. ez nem az a csapat, amelyik arra alapozhatna, hogy az ellenfél térfelén úgyis megtartjuk a labdát, és minden támadást helyzettel fejezzünk be.
ha megyünk előre fejetlenül, és kikapunk mondjuk 1-3ra, annak jobban örültetek volna? dehogyis.
: DDDDDDDDDDDDDDDDDD
hangsúlyozom: nem mentegetem a csapatot, játszhattunk volna erőteljesebben előre, ez igaz. de inkább biztonsági játékot játszottunk, de nem nevezném beszarinak. nem azt éreztem, hogy "najó, inkább ne menjünk előre, passzoljunk hátra", hanem azt hogy "kellene már egy gólhelyzet, de bazmeg, senkinek sem tudok passzolni, csak hátrafele, inkább beadom, hátha". a beadások meg persze esélytelenek voltak.

rizla 2008.09.08. 14:33:13

"játszhattunk volna bátrabban is, még akkor is, ha ezzel több kockázatot vállaltunk volna hátul."

na ezaz, amit mondani könnyű, de egy ilyen labilis védelemmel rendelkező csapat számára megfelelő arányban kivitelezni lehetetlen. ha jobbak vagyunk előrefele, és kikapunk 1-2re, ugyanúgy menne a fikázás, mint amikor a görögöktől az utolsó EB-meccsen történt ez, ahol tök jól játszottunk ELŐRE végig, az eredmény ismert.
úgy érzem, hogy sokaknak vannak kissé eltúlzott elvárásai. ugyanakkor hangsúlyozom, én sem vagyok elégedett a meccsel. csak nem érzem, hogy alulteljesítettük volna a szintünket. közepes.

neeskens 2008.09.08. 14:33:58

rizla!

Igazad van, szerintem azért az itt kommentelők többsége reális és tisztában van vele, hogy Torghelle nem egy Drogba.
DE: egy icipicivel több kockázatot megért volna talán a meccs, látva a dán szélsőhátvédek indiszponáltságát. Én sem vagyok elégedetlen, de az óvatos taktika nem zárja ki, hogy pl. Gera a jobboldalon ne csak szabaduljon a labdától, hanem vállaljon fel egy cselt, egy párharcot.

sanyikácska 2008.09.08. 14:36:26

jajmár, 83-ban ugyanilyen szar meccsen Dánia ellen indult a Mezey-féle válogatott menetelése, akkor is fanyalogtunk, annyi volt a különbség, hogy akkor Kiss Sanyi belőtte azt, amit most Huszti kihagyott. Ismételje magát a történelem, jussunk ki a vb-re!

szferi 2008.09.08. 14:42:13

1. Sanyinak nem csak a tudásával volt baj. Huszti megindult szélen, adta volna be, de középen nem jött senki, mert sanyi erőteljesen igyekezett az ellentétes oldali szögletzászló felé (más meg ugye nem jött fel). Na ez az alibizés. szaladgálok, mikor nincs nálam a labda, hogy jól lássanak, utána meg elbújok a hátvéd mögé nehogy véletlenül én basszam el, a végén pedig integetek, hogy hát mé' nem nekem adtad bazmeg!

2. Nem gáz, ha az ellenfél nyerni akar. Igenis gáz otthon, mikor az ellenfél már belenyugodott a döntetlenbe, és esze ágában sincs változtatni rajta, sőt nem is igazán tud. Ez az a mentalitás, ami eddig is csak fékezte a csapatot, ezért kell egy külföldi, aki talán rendet tud tenni a fejekben, és tényleg győzelemre hangolja a csapatot. ha azzal megyünk ki málta ellen, h "jaj, Istenem csak ne kapjunk ki", akkor lehet hogy nem fogunk kikapni, viszont győzni sem.

3. és már írtam fentebb, jobban örültem volna egy 2-3as vereségnek, mint egy gólnélküli döntetlennek. szerintem, még ha ki is kapunk közben, nagy fegyvertény lett volna 2-t rúgni a dánoknak. Főleg a magyar válogatott gólképtelenségét ismerve. és ez a másik probléma. viszont ez az elsőből ered. nem csak az a gond hogy nincs egy torresünk elöl, az is baj, hogy nem is akarunk támadni. inkább 10en biztosítunk a saját térfelünkön, akkor is, ha nálunk a labda

Azazello007 2008.09.08. 14:46:42

Csöncsön; mondjuk az a finn meccs egy vicc volt, de megadom, előtte is voltak hasonló eredmények, viszont az utána következő mélyrepüléshez képest -- legalábbis tétmeccsek szempontjából -- nekem nincs bajom a null-nullal.

rizla 2008.09.08. 14:49:09

1. ok, végülis én kint voltam a meccsen, úgyhogy amit az egyes játékosokról írok, az talán nincs olyan objektív, mintha a tv-n keresztül néztem volna. a lényeg, hogy én nem vártam többet sanyitól.

2. újra mondom, én nem éreztem, hogy "jaj istenem csak ne kapjunk ki" lett volna. tanácstalanság volt elől, de nem a beszariság számlájára írom. ez köztünk a véleménykülönbség. nem hibás mentalitás, csak nem vagyunk elég jók, ez van. ha ki tudjuk nőni magunkat, valószínűleg nyerünk, de ez részemről nem elvárás, csak reménykedés.

3. kizárt dolog, hogy jobban örültél volna. szerintem meg akartunk támadni, csak bénák voltunk hozzá. azért iszonyatosan lebecsülitek ám itt többen a dánokat, pedig elég jó kis névsoruk van. oké, laursen balfasz volt, lőhettünk volna róla gólt, de maga a dán védelem ettől még csapatként működött.

rizla 2008.09.08. 14:56:53

egyébként végignézve a többi eredményt, nincs szégyenkeznivalónk. a franciák kiszoptak ausztriától, az angolok hősként ünneplik joe cole-t, csak mert le tudták győzni andorrát, a spanyol is csak egy góllal verték a bosnyákokat, stb. a magyar-dán eredménye nemzetközi mércével nézve felvállalható. nem csak nálunk teljesítenek alul a klubjukban mutatott játékukhoz képest egyes emberek, általános probléma, hogy a válogatott foci minőségileg gyengébb a klubfutballnál. csak nekünk ez fájóbb, mert klubfocink eleve nincs is.

szferi 2008.09.08. 15:00:16

nem becsülöm le őket, pont azt látom, hogy a mieink is inkább túlzottan féltek tőlük, és amikor kiderült, hogy ez nem a dánok napja lesz, nem merték elhinni, és nem éltek a lehetőséggel. másrészt, ha bemegy az a kapufa, szétvernek minket. azt éreztem, hogy hátrányban ezerszer rosszabbak lennénk, nem tudnánk visszajönni a meccsbe. szerintem a fejekben van a legnagyobb hiba, de ezen ne vesszünk össze. Remélem a negyedik hely összejön, Albánia ellen is kint leszek. Attól függetlenül, hogy a meccs összképe enyhe csalódást okozott (pontosabban, hiányérzet maradt bennem), nem vagyok elégedetlen az eredménnyel, sőt az első húsz perc kifejezetten reménykeltő volt.

rizla 2008.09.08. 15:04:29

"nem becsülöm le őket, pont azt látom, hogy a mieink is inkább túlzottan féltek tőlük, és amikor kiderült, hogy ez nem a dánok napja lesz, nem merték elhinni, és nem éltek a lehetőséggel."

jó, nem tudok mit mondani, szerintem meg nem, játékban nem tudtunk újat húzni ellenük, előre gyengék voltak, hátul volt egy-két egyéni hiba, de amúgy nagyon stabilak voltak, és pont. meggyőzni tényleg nem fogjuk egymást, én nem így éreztem, ennyi.

hogy hanyadik helyen végzünk azzal kapcsolatban itt az én táblázatom:
6. hely - kisteleki/koeman/torghelle takarodj
5. hely - baromi kevés, még mindig hátrafele lépegetünk
4. hely - sztoikus nyugalommal elfogadom
3. hely - örülök, kihoztuk magunkból a legjobbat, erről szól a sport
2.-1. hely - soha többé nem kötekszem az nst-n, és mindenkihez kedves leszek (LEHETETLEN)

szferi 2008.09.08. 15:05:08

Szégyenkeznivalónk tényleg nincs. és megért volna egy posztot ez a szombat, akár beharangozót, akár értékelést.

szferi 2008.09.08. 15:08:44

a táblázatod nem rossz, de nálam élesebb a határvonal - az ötödik hely esetén még anyáznék, viszont a negyediket nem csak hogy elfogadnám, már örülni is tudnék neki. Főleg akkor, hogyha rúgnánk legalább 12, de inkább 15 gólt. az már szép eredmény lenne. A harmadik hely csak álom, erőnkön felüli teljesítmény kellene hozzá.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.08. 15:08:46

"hiányérzet maradt bennem" - ezt el tudom fogadni, bennem is, de azért csalódásnak nem nevezném a meccset. Szerintem a svédek most nem olyan jók, egy ottani iksz igazán pompás lenne. Ha Ibra nem játszana, jó esélyünk lenne.

szferi 2008.09.08. 15:14:44

Hát, az Eb után én sokkal inkább félnék egy elmander - allback csatárkettőstől, mint a larsson - ibra féle statikus formációtól. az előbbiek gyorsak, az nekünk nem fekszik :). viszont ibra tényleg nagyon tud villogni kiscsapatok ellen, meg ellenünk is döntött már el selejtezőt egy lövésből úgy, hogy jóformán meg sem mozdult a 90edik percig.

_benito · www.nst.blog.hu 2008.09.08. 15:23:38

"6. hely - kisteleki/koeman/torghelle takarodj
5. hely - baromi kevés, még mindig hátrafele lépegetünk
4. hely - sztoikus nyugalommal elfogadom
3. hely - örülök, kihoztuk magunkból a legjobbat, erről szól a sport
2.-1. hely - soha többé nem kötekszem az nst-n, és mindenkihez kedves leszek (LEHETETLEN) "

azért ezt most elmentem, ha nem bánod. :D

poolfanati 2008.09.08. 15:58:32

kurva jó cikk! grat! minden szavával egyetértek:D

mickeyknox 2008.09.08. 16:10:56

szerintem a 3. hely nem elérhetetlen... épp ezért sajnáltam, hogy nem tudtuk elkapni a dánokat

horas 2008.09.08. 18:18:08

A mostani válogatott jobb mint az elmúlt 5 6 évben de így is elég kevés a csapat,szerintem nem vagyunk már azok a botrány szarok de azért Vb re ne akarjunk kijutni.a középpályánkra lehet mondani h jó ,de viszont nincsenek csatáraink,nincs védelmünk és kapusunk sincs...amúgy meg szerintem x ekkel nem vagyunk előrébb...szal felelsleges ilyenkre utazni h x elünk svédországba ezt a meccset bekellett volna húzni...

macca17 2008.09.08. 18:20:31

magyar foci nincs vagy másfél évtizede, olyan periódusok meg mindig voltak, h "vannak biztató jelek", "alakul a csapat" stb. -akár játékban, akár aprócska eredményekben. ígéretes fiatalok (ld 96 olimpia) is voltak nagyon régóta - mégis a végeredmény egy dupla nulla. épp ezért igaza van benitónak, amit az illuzórikus elvárásokról írt.
klubfutball és minőségi utánpótlás nevelés, valamint tiszta, teljesítmény-elvű közeg nélkül teljesen felesleges bármit is várni. azok után, h idén azt láthattuk, h kupacsapataink 20 gólt kaptak ellenfeleiktől, és mind kiestek szeptemberre.
a szombati meccsen talán két keresztlabdát láttam a mieinktől (mind2 dárdai).
szvsz, ha esetleg ki is csúszik vmilyen eredmény, az csak a véletlen műve lehet. sajnos.

rizla 2008.09.08. 19:08:27

lehet hogy voltak ígéretes fiatalok 10 éve is, csak ők még nem kerültek ki elitklubokba. apró különbség..

"azok után, h idén azt láthattuk, h kupacsapataink 20 gólt kaptak ellenfeleiktől, és mind kiestek szeptemberre."

és a klubcsapatainknak mi köze a válogatotthoz? manapság már gyakorlatilag semmi.
úgyhogy a kommented nem más,mint szimpla károgás, észérvek nélkül.

halareaal 2008.09.08. 20:53:54

rizla:
"ok, végülis én kint voltam a meccsen, úgyhogy amit az egyes játékosokról írok, az talán nincs olyan objektív, mintha a tv-n keresztül néztem volna. a lényeg, hogy én nem vártam többet sanyitól."

de most komolyan azzal védesz vkit egy válogatott meccsen, h béna?:D ha Torghelle komolyan ennyit tud, és nem pedig formabeli v motivációs gondjai voltak, akkor azt mondom ok, megpróbálta, ennyi sikerült, de mostantól lehetőleg többé ne jöjjön a válogatott közelébe. ezen az sem változtat, ha rosszul állunk csatárokból, egy ilyen teljesítmény nem elég. akkor már inkább csináljuk azt mint Matheust, h kipróbáljuk az összes magyar csatárt (lehetőleg a korosztályos válogatottakkal kezdve), mert még azis értelmesebb, mint h minden meccsen ugyanaz a játékos bénázzon. hab a tortán, hogy Torghellében bármikor, de télleg bármikor benne van a kiállítás.

a csapat felé meg az sztem talán-talán nem lenne egy irreális elvárás, h a játékosok úgy futballozzanak, ahogy tudnak. amíg azt látom, h Hajnal v Gera h teljesít a klubjában, és h a válogatottban, nem vok elégedett. az angol sztároknál érthető, ha le se szarják a meccseiket, vagy egyszerűen nem tudnak odakoncentrálni (bár nem megérthető), de a magyar játékosoknál elfogadhatatlan. márpedig egy ilyen fos Dániát meg lehetett volna verni, még a jelenlegi magyar kerettel is.

rizla 2008.09.08. 21:43:46

"de most komolyan azzal védesz vkit egy válogatott meccsen, h béna?:D ha Torghelle komolyan ennyit tud, és nem pedig formabeli v motivációs gondjai voltak, akkor azt mondom ok, megpróbálta, ennyi sikerült, de mostantól lehetőleg többé ne jöjjön a válogatott közelébe."

ez nem ilyen egyszerű. nem csak ennyire képes azért sanyi, de ebben a felállásban most nem volt sokkal több benne. ettől még nem volt hülyeség a beválogatása, mert játékban van, és gólokat is lő, igaz, csak a bundesliga 2-ben, de elsőosztályban rendszeresen játszó csatárunk nincs is. az, hogy a továbbiakban mennyire kéne őt beválogatni, már más lapra tartozik, de most bizony elfért a keretben.

"hab a tortán, hogy Torghellében bármikor, de télleg bármikor benne van a kiállítás."

igen, így volt elég sokáig, de mostanában mintha kicsit benőtt volna a feje lágya. a sárgáját én abból a szektorból ahol ültem nem láttam, de sokan mondták, hogy kamu volt. idegbetegnek sem láttam. ennyi erővel a mostanában tényleg több, mint korrekt vadóczot is basztathatnánk, hiszen a várhidi-érában ha véletlenül játszott, akkor is pocsék volt, csak az utóbbi fél évben lett belőle focista.

"a csapat felé meg az sztem talán-talán nem lenne egy irreális elvárás, h a játékosok úgy futballozzanak, ahogy tudnak. amíg azt látom, h Hajnal v Gera h teljesít a klubjában, és h a válogatottban, nem vok elégedett."

ez jogos. bár nem értem miért lenne érthetőbb az angol sztároknál, és pont a magyaroknál elfogadhatatlan. az angoloknak mindig van esélyük a kijutásra, és a végső győzelemre is, pont sztárként tilos megzuhanni.

"márpedig egy ilyen fos Dániát meg lehetett volna verni, még a jelenlegi magyar kerettel is."

azzal, hogy meg lehetett, én egy percig sem vitatkoztam, csak azzal, hogy meg KELLETT volna verni..

_alerob 2008.09.08. 22:15:10

Végre reaális esélyünk van kijutni a VBre akárki akármit mond. Rajtunk múlik, még ha icns is olyan ütős keretünk mint a Portugáloké, de szerintem Svéd és Dán szinten van... Nem álom a 3ik hely. És a másodikra is mégha teljesen pártatlan lennék a magarokat mondanám. Ha nincsenek gyerekes hibák és könnyelműségek, semmi gond az aggodalomra.

_alerob 2008.09.08. 22:18:05

*magyarokat
mellesleg a Dán döntetlen jó eredmény. Régebben egy málta elleni Xnek is örültünk volna akkor msot egy Dán xnek, ami már megvan, eddigi szinthez képest jó játékkal, bíztató jelekkel, miértnem lehet örülni? Mostmár nem jó a Dánok ellen az X, mostmár győzni kel a portugálok ellen is mi? tipikus magyar mentalitás

rizla 2008.09.08. 22:20:09

alerob, te be vagy rúgva?
nem gondolhatod komolyan, hogy egy szinten vagyunk a svéd kerettel. kapásból az az egy darab ibrahimovic egészen más dimenzióba helyezi őket, nekünk ilyen klasszisunk nincs.

"Ha nincsenek gyerekes hibák és könnyelműségek, semmi gond az aggodalomra."

jó, most nem voltak, ritka pillanat. vanczákban mindig benne van, ne aggódj.

"Régebben egy málta elleni Xnek is örültünk volna"

???

BruceWayne 2008.09.08. 22:51:09

Juhász mellé egy jó védő(Tímár???), +1(és 1 csere) normális csatár a keretbe, akkor lenne keresnivalónk. ezek a svédek messze nem annyira veszélyesek mint a portugálok, igenis megfogható csapat.

mikor és mi adja a svéd meccset?

rizla 2008.09.08. 23:20:25

nerazzurri úgy beszélsz, mint kisteleki. ha meg is lenne az a +3 ember, akit te kívánsz (nem mintha a szélsővédőket tekintve rendben lennénk), akkor is sokkal jobb csapat lenne a svéd, hiába szarabbak, mint a portugálok. de nincs meg az a +3 ember.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.08. 23:22:42

m1 adja, asszem 20.30-tól szerdán.

"alerob, te be vagy rúgva?" - jó kérdés!

BruceWayne 2008.09.08. 23:44:48

"rizla 2008.09.08. 23:20:25
nerazzurri úgy beszélsz, mint kisteleki. "

nem tudom mikor sértettek meg így utoljára..... :-)

KTBAA!!!

BruceWayne 2008.09.08. 23:48:25

helyesen: KTBMAA!!!
kösz popp az infót.

egyébként meg pozitívan kell hozzáállni, bár akkor meg annál nagyobb a csalódás :-P 6 éve se volt egy világverő csapatunk aztán csak összejött egy iksz, persze ha a játékosokra is átragad ez a mentalitás ami sokakban a 0-0 után akkor nem tudom mi lesz a cél szerdán, tisztes egygólos vereség vagy mi?

rizla 2008.09.09. 00:15:29

a játékosok és a mi hozzáállásunk egész más lapra tartozik, érted. egyébként én nem mondtam, hogy úgy kell hozzáállni, hogy kikapunk, remélem győzelemre játszunk. de az akkor is baromság, hogy "igenis megfogható csapat". ha a svédek jól játszanak, akkor nem nyerhetünk, egyszerűen ez a realitás.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.09. 08:10:12

Azért Huszti nyilatkozata biztató a csapat mentalitását tekintve. Eléggé ki volt a srác. Egyébként nekik az a dolguk, hogy bízzanak magukban és megpróbáljanak nyerni. De nekünk figyelembe kell venni a realitásokat..

Azazello007 2008.09.09. 10:01:03

Ha realitásokban gondolkodunk, akkor portugáloktól oda-vissza zakó, dánokat (ha ennyit nyújtanak a visszavágón is) akár meg is foghatjuk legközelebb, svédek ellen talán otthon egy pont (extrém esetben kint is, de erről azért még ne ábrándozzunk), a többieket papíron verhetjük, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján inkább a "soha nem lehet tudni" kategóriába tartoznak.

Davoman 2008.09.09. 10:14:04

Azt sajnálom, hogy egy az egyben nem próbálkoztak a srácok. Huszti csinált néhány biciklicselt, de ennyi. Gera - sajnos hiába vártam tőle egyszer sem próbálta kicselezni az ellenfelét. Egy csel, lövés (kapura) és hátha beakad a svédeknek...

montipájton 2008.09.09. 10:25:21

Kiegyenlített lett a futrball Európa-szerte, ez oké, a végén úgyis a nagyok jutnak ki a vb-re, plusz egy-két meglepetés.
Hogy ezek közt legyünk, ahhoz azért több kell, mint a dánok elleni. Én nem bántásból írom, de egy ilyen szagtalan 0-0-ra egy ennyire szürke ellenfél ellen anno a Csank-féle, Plókaival, Klausszal, Orosz Ferivel felálló válogatott is képes volt. (Svájc, Norvégia, két 1-1 itthon. Semmivel se rosszabb meccseken.) Őszintén kérdezem: mennyivel tartunk most előbbre? Vagy csak áltatjuk magunkat?

Stockholmban talán kiderül. (Vagy nem.)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.09. 12:00:12

monti, nem vagyunk előbbre. A mezőnyben semmiképpen, de magunkhoz képest sem. Viszont a 4-5 évvel ezelőttinél magunkhoz képest talán jobbak vagyunk, csak az a baj , hogy a mögöttünk lévők és a közvetlenül előttünk lévők is erősödnek.

szferi 2008.09.09. 12:29:47

popp,az elmúlt két év példátlan (egy értékelhető tétmeccs nélküli) hullámvölgye után most kellene visszakapaszkodnunk, első körben legalább a négy évvel ezelőtti szintre. mert sajnos azóta egyértelműen gyengül a csapat, remélem végre fordul a tendencia. mindenesetre ez nem stockholmban fog kiderülni, hanem majd tiranában. sajnos.

rizla 2008.09.09. 12:39:00

"Őszintén kérdezem: mennyivel tartunk most előbbre? Vagy csak áltatjuk magunkat?"

1. vigyázó szemeitek a fiatalokra vessétek
2. mindenki légiós

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.09. 12:49:15

"mindenki légiós " - ez még nem jelenti azt , hogy a játékosok jobbak is mint tíz éve, csak annyit, hogy Eu-tagok lettünk, így a Bossman-szabály már ránk is vonatkozik és sokkal könyebb külföldre igazolniuk a magyar játékosoknak. Az a baj, hogy a már tíz évvel ezelőtt is szar magyar bajnokság, még az akkorinál is sokkal szarabb. Akkor azért még meg lehetett hívni hazai bajnokságból játékosokat, akik úgy-ahogy meg is ütötték a szintet (lásd: Illés, Halmai, Lőrincz, Kenő). Mára viszont értelmetlen az NBI-ből válogatni.

montipájton 2008.09.09. 13:17:47

... és mégis minden szezonban elmondják a hazai mesterek, hogy az ő csapatukból kit ajánlanak bátran a szövkap figyelmébe.)))

(Ferenczi pl. már szóba került, de én nagyon várom, hogy Tökölit is újra emlegetni kezdje valami Paks-közeli "szakember"...)

rizla 2008.09.09. 13:30:04

"ez még nem jelenti azt , hogy a játékosok jobbak is mint tíz éve, csak annyit, hogy Eu-tagok lettünk, így a Bossman-szabály már ránk is vonatkozik és sokkal könyebb külföldre igazolniuk a magyar játékosoknak."

de bazmeg, ezt mindig elmondja valaki, és továbbra sem értem ez miért fontos. a lényeg, hogy több légiós van, értsd: több profi mentalitású játékos. tökmindegy miért.

amúgy a svédek ezt írják:
"– Nagy a valószínűsége annak, hogy a válogatott nem jut ki a világbajnokságra, ha pedig ez be is következik, aligha hosszabbítanak szerződést majd a kapitánnyal."

szerintük vajon ki jut ki portugália mellett? a vérgyenge dánok? az albánok? mi?
ki fogunk kapni, mert a svédek egy albániai égés után nem adhatnak esélyt otthon, és nem is nézem ki belőlük, hogy ekkora bravúrra képesek legyenek.
mindegy, előzetesen 1 pontot tippeltem a két meccsre.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.09. 13:44:14

"de bazmeg, ezt mindig elmondja valaki, és továbbra sem értem ez miért fontos. a lényeg, hogy több légiós van, értsd: több profi mentalitású játékos. tökmindegy miért." . erre is megadtam a választ, ezt: - Az a baj, hogy a már tíz évvel ezelőtt is szar magyar bajnokság, még az akkorinál is sokkal szarabb. Akkor azért még meg lehetett hívni hazai bajnokságból játékosokat, akik úgy-ahogy meg is ütötték a szintet (lásd: Illés, Halmai, Lőrincz, Kenő). Mára viszont értelmetlen az NBI-ből válogatni.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.09. 13:54:11

Ja és a válogatott nagy része már akkor is külföldön nyomta.

szferi 2008.09.09. 14:05:31

Rizla, naivitás azt feltételezni, hogy ha valaki külföldön játszik, egyből profi mentalitású lesz. Ott, muszályból, pénzért lehet hogy az. Itthon, "kedvtelésből" játszva, egy kevésbé sikerorientált közegben ezt nem nehéz levetni.

ezért kell a külföldi szakmai stáb, hogy magával hozza azt a mentalitást, és ráerőszakolja a játékosokra itthon, a válogatottban is. Hogy motiváltan, bátran tudjunk küzdeni, reálisan kitűzött célokért. nem csak beleszarni az egészbe, sikerül ahogy sikerül, aztán felülni a repülőre és visszautazni angliába.

rizla 2008.09.09. 14:06:53

popp: ja, izraelben, meg ilyenek. azért egy championship nívója elég nagy, még ha nem is élbajnokság.

rizla 2008.09.09. 14:09:24

szferi ebben mondjuk van valami, de azért abban értsünk már egyet, hogy egy külföldi közepes bajnokságban jól játszó játékos és egy nb1es "sztár" között megvan a különbség játékminőségben. mivel attól nem fog valaki jobban alibizni a válogatottban, hogy kint játszik (valószínűleg egy nb1es meg egy légiós ugyanúgy képes lélektelen játékra), ezért egyértelmű merre dől a mérleg nyelve. számít, ennyi.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.09. 14:14:43

De nézzük posztonként, kapus poszton jobbak voltunk és a hátvédsorban is. A középpályán már föl-föl tűnt Lisztes és Dárdai és ott volt Pisont is, de az talán valamivel gyengébb, mint most. Csatáraink, főleg ha Illést is odaszámoljuk sokkal erősebbek volt, mint most.

Egyébként szerintem akkoriban még jobb volt a belga bajnokság, mint most a The Championhip és ott azért elég sok magyar játszott.

szferi 2008.09.09. 14:17:18

nyilván külföldről kell válogatni, de a közeget, a hozzáértést, a sikerhez vezető mentalitást itthon kell megteremteni. Ebben áll az edző, de a játékosok felelőssége is. Szerintem egy magyar szövetségi kapitánynak ma magyarországon nem csak az a feladata, hogy eldöntse ki játszik majd egyszem csatárt stockholmban, hanem elsősorban az, hogy kihozza a játékosaiból a maximumot. Az ő felelősségük pedig, hogy igenis tegyék oda magukat egy válogatott meccsen is, csinálják amit a mester mond, és érezzék megtiszteltetésnek, hogy a válogatottban játszhatnak - még akkor is, ha ez most egy gyenge csapat, vagy épp nincs alternatíva a posztjukra. A szombati meccsel kapcsolatban sem a győzelmet kértem számon rajtuk a kommentjeimben, hanem a győzni akarást, és a maximális erőfeszítést.

rizla 2008.09.09. 14:28:24

"De nézzük posztonként, kapus poszton jobbak voltunk és a hátvédsorban is"

miért is voltunk jobbak a hátvédsorban? kire gondolsz, sebőkre? most van egy juhászunk, aki egy európai szinten jegyzett csapatban focizik több, mint korrekt szinten.

rizla 2008.09.09. 14:30:36

"A szombati meccsel kapcsolatban sem a győzelmet kértem számon rajtuk a kommentjeimben, hanem a győzni akarást, és a maximális erőfeszítést."

a maximális erőfeszítés szerintem megvolt. ismétlem, szerint kicsit le lettek becsülve itt a dánok, pedig valószínűleg a mi kezünk is benne volt abban, hogy nem tudtak több értelmes támadást vezetni (az nonszensz érv, hogy "egyszer sikerült, vezethettek volna többet is, ha akarnak!"). egyértelműen látszott, hogy a legfontosabb cél, hogy ne kapjunk gólt, aztán majd találunk egyet elől. egy kiscsapattól ez nem hiszem, hogy olyan felháborító lenne.

rizla 2008.09.09. 14:32:13

persze közben ráéreztünk, hogy verhetőek, és a második félidőben meg is volt a pressing. sajnos ez helyzetek formájában nem realizálódott, de ez nem az akarás hiánya volt. de ne kezdjük el előről.

szferi 2008.09.09. 14:34:50

na most megint oda jutottunk, hogy sanyi alibizett-e vagy sem, gera vállalhatott volna többet is vagy sem, stb. szerintem leszünk még jobbak is, mint szombat este, de ezen már felesleges vitázni, lerágott csont.

Viszont ha megengedsz egy személyes megjegyzést, az utóbbi időben egész kulturáltan kommentelsz, jót tett neked az úttörőtábor :)

rizla 2008.09.09. 14:38:05

játszhatott volna jobban gera, de nem hinném, hogy egy gyengébb teljesítményre csak az a válasz lehetséges, hogy "nem akart eléggé".

"az utóbbi időben egész kulturáltan kommentelsz"

mivel nem írsz felháborító ostobaságokat, így nincs min felháborodnom. csak így tovább, jót tett neked az úttörőtábor.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.09. 14:57:14

rizla, Sebők is, Mátyus és Hrutka is volt Bunedesliga játékos, előbbi kettő állandó kezdő volt a Bundesligában. Előttük játszók közül Bánfi, Lőrincz és Urbán a mainál sokkal erősebb belga bajnokságban játszott, Mészöly meg Franciaországban. Őket egészítették ki az itthoniak, Mracskó, Kuttor Kutya, Hahn és a többiek. Nem voltak ezek nagy garnitúrák, sokat fogtuk a fejünket miattuk is de az egy Juhász Rolandot kivéve, sokkal jobbak voltak a maiaknál.

Kapus poszton ugye Petry után jött négy egyforma és nagyonjó fiatal Sáfár (talán ő volt legjobb, kár hogy nem futott be komolyabb karriert), Király, Babos és Szűcs. Ők még ma is védenek, de Király lesülyedt a Championship nívójára, Sáfar Ausztriában nyomja, Szúcs meg a Pápában.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.09.09. 14:57:56

OFF

Engem szferi mindig sokkal jobban kiakaszt, mint rizla. :-)

ON

Szerintem se beszámíthatóak már a Magyarországon focizó játékosok. Sírni van kedve az embernek, ha azt látja, hová züllött az NB1, még a tíz évvel ezelőtti szinthez képest is. Ellenben a légiósaink nagy átlagban tényleg jobbaknak tűnnek, mint az akkoriak.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.09.09. 15:03:55

@popp:
"Sebők is, Mátyus és Hrutka is volt Bunedesliga játékos, előbbi kettő állandó kezdő volt a Bundesligában."


Ma meg van Hajnal és Huszti, gyakorlatilag állandó kezdőként.

"Bánfi, Lőrincz és Urbán a mainál sokkal erősebb belga bajnokságban játszott, Mészöly meg Franciaországban."

Ma van Juhász Roland az Anderlechtben, Vadócz az Osasunában, és Dzsudzsák a PSV-ben.

És akkor hozzájuk jönnek pluszban az angol légiósok.

szferi 2008.09.09. 15:04:07

Cs., te olyan vagy mint barnetta, csak számodra a barca szent és sérthetetlen, de valójában az ő szerencsétlenkedésükön akadsz ki, nem az én kommentjeimen :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.09.09. 15:18:02

"te olyan vagy mint barnetta"

Sértegetik itten az embert, és még ne is akadjon ki. :-)

kroos 2008.09.09. 15:23:40

bókokkal nálam nem mentek semmire:)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.09. 15:27:22

Csöncsön, igazad van, de én a védősorhoz hasonlítgattam az említett játékosokat. Ugye Rizlával azon vitatkozunk, hogy melyik csapat a jobb a tíz évvel ezelőtti vagy a mostani.

Egyébként igazad lehet abban, hogy több jó játékos van most külföldön. Csak a helyzet az, mint már korábban is bátorkodtam, hogy a legmagasabban jegyzett játékosaink nagyrésze hasonló típusú játékos, legtöbbjük támadó középpályás. Így van egy versenyképes kreatív támadó (elfogadható szűrőkkel kiegészített) középpályánk és slussz.

Persze ha védelmünk továbbra is hozza a Dánia elleni formát és Torghelle győztes gólt (jó, lehet egyenlítő is) lő Stockholmban, akkor megkövetem őket!

kroos 2008.09.09. 15:29:51

10 ével ezelött nehezebb volt kijutni nyugatra...ezt Babos is mondta hogy ha nekik is lett volna ilyen lehetöségük...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.09.09. 15:35:57

@popp:

Hát, csatárunk (úgy értem: igazi, vérbeli, akiben mindig benne van a gól) akkor se nagyon volt.

Torghelle meg tényleg nem a rokonom, szóval, nem azért védem, meg nem is gondolom, hogy ő lenne a jövő, meg azt sem, hogy ember nem látott még magyar pályán ilyen pengés futballistát, no de mégis: ki az a magyar támadó játékos (rajta kívül), aki gólt lőtt a braziloknak, az argentinoknak és németeknek is?

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.09. 16:00:29

"Ki az a magyar támadó játékos (rajta kívül), aki gólt lőtt a braziloknak, az argentinoknak és németeknek is? " - hát persze, hogy Sanya az egyetlen! Az ezeket tartalmazó dvd-vel sikerült is eladni őt a Pl-es Crystal Palacenak vagy a Bl-es Panatinaikhosznak. Más kérdés, hogy mára megtalálta igazi helyét a játékos piacon.

De ezek barátságos meccsek voltak. Tétmeccsről csak egy góljára emlékszem Málta ellen, de ott az is kevésnek bizonyult. Ha már Máltánál tartunk, mennyivel beljebb lennénk egy Mifsud szintű csatárral!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.09.09. 16:36:58

Ki volt az a magyar támadó, popp, aki tétmeccseken ontotta a gólokat? Mondjuk, Kiprich óta.

_alerob 2008.09.09. 16:39:34

Amúgy biztos bevagyok rúgva... Van egy gondolatotok meg elképzléseitek, aztán csak az a jó. Igen teljesen komolyan gondoltam, jelenlegi forma alapján egy szinten vagyunk velük.. És Ibrahimovicot ha kikapcsoljuk meg nem játszunk emgijedve és gyerekesen akkor még jó eredmény is születhet. De ti csak éljetek beburkolózva a saját gondolataitokkal, gondoljatok arra, h a magyar csapatm ár nem lehet jó sak szánalmas, és még ha tényleg jó akor is szidjátok őket mert miért ne?! ennyik vagytok, sok sikert nekik, és ők nem az ilyen hitetlen .. embereket képviselik, hanem zaokat akik hisznek bennük. Innen a gép előt egész nap könnyű osztani az észt mindig, arra lennék kiváncsi ki mit ért el eddig az életben? ők elérték már azt h legalább a címeres mezt felhúzhatják... de mindegy ezután is jöhet az off..meg minden amit tudtok :-)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.09.09. 16:43:18

@_alerob

Te vagy az Torghelle Sanyi?

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.09. 16:57:41

Azért Illés Béci pötyögtette és szegény Fehér Mikiben is benne volt lehetőség (egyidős volt Torghellével.)

alerob, ki szídja őket, csak megpróbáljuk reálisan értékelni őket és ahhoz mérni az elvárásainkat.

BruceWayne 2008.09.09. 18:22:26

egyébként a magyar válogatott foci utóbbi évtizedében mindig az volt a legrosszabb, hogy minden erősebb ellenfél elleni meccs első percétől "fosni kellett" hogy jaj csak ne hibázzanak nagyot a védők, ha meg már vesztésre álltunk mindig benne volt hogy kaphatunk még 5-öt simán. állítom minden zakó során a védőink/kapusunk adta ajándékba a gólt, vagy valaki más, lényeg hogy az ellenfélnek sose volt nehéz dolga... na most ha Vanczákot nem nézzük, ez mintha kezdene eltűnni, persze ezt csak a holnapi meccs után érdemes igazából részletezni. de ha nem bakizunk úgy mint az utóbbi kb. 4 selejtezősorozatban minden csapat ellen, akkor teljesen elképzelhető hogy a svédek max.1 gólt lőnek nekünk.... mondjuk a 0-1el nem vagyunk bentebb, de szerintem ez a svéd csapat akkor is maximum a 2.-3. helyen végez, a fél csapat "öreg", a sztárjaik sincsenek toppon, Ibrahimovic meg minde szezonban kidől pár hétre/lemond pár mecset, szóval nélküle is fognak veszíteni jópár pontot.

_alerob 2008.09.09. 18:44:55

bevagyo rugva és Torghelle is vagyok. pfff. mindegy, akkor lássátok a reális dolgotokat, én emg égetem magam azzal h reménykedek:) nem izgat egyébként ki mit gondol, csak na. azalényeg én bevagyok rugva;)

crouchy 2008.09.09. 19:44:31

"Nyuszi vagy McFly: Ez járt a fejemben, midőn a lefújáskor kérdő tekintettel fordultam habitang kollégához a Puskás Stadion S szektorában " Habi csak hagyod hogy lenyuszizzanak?

rizla 2008.09.09. 20:25:36

popp: "Nem voltak ezek nagy garnitúrák, sokat fogtuk a fejünket miattuk is de az egy Juhász Rolandot kivéve, sokkal jobbak voltak a maiaknál."

az idő megszépíti a dolgokat, mi? : DDDDDDDD
lehet nevetséges a világranglistával példálózni de azt nézve szemernyi különbség sem volt, ahogy eredményeket tekintve sem. szóval egy biztos, sokkal jobbak nem voltak. igaz, én azt írtam a maiak jobbak, de ha a csapatok listáját nézem, akkor az alapján ez is stimmel. egyszerűen több bennük a fantázia.

rizla 2008.09.09. 20:27:35

"Persze ha védelmünk továbbra is hozza a Dánia elleni formát és Torghelle győztes gólt (jó, lehet egyenlítő is) lő Stockholmban, akkor megkövetem őket!"

ja, mert ezen múlik. mert a hrutka-féle védősor aztán olyan sokat bizonyított hosszútávon.

rizla 2008.09.09. 20:29:25

alerob szerintem máshol harcolj a szélmalmaiddal, ebből komolyan csak te fogsz kijönni rosszul.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.09. 21:08:29

Ha már emlékek, Hrutka két emlékezetes szabadrúgást is beakasztott vagy harmincról a Puskás Öcsi stadion hálójába a címeres mezben. Ha jól emlékszem Stelea és Seaman is neki esett a kapufának, de védeni nem volt esélyük Rudi bombáit.

A románok elleni ráadásul selejtező volt (1-1). Ott meg Egressy hagyott ki a Husztiéhoz hasonló ziccert.

Egyébként nem mondtam, hogy jobb volt az a csapat, azt se, hogy rosszabb, de a védelme valamivel stabilabb volt, mint a mostani.

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.09.09. 21:14:33

Az Egressy magyarázatból azóta szállóige lett: 'nem jött ki a fals'

BruceWayne 2008.09.09. 21:26:25

popp: vicc volt akkor is meg a legutóbbi sorozatban is

_benito · www.nst.blog.hu 2008.09.09. 22:26:11

rudi nyesett egyet valami utódállamnak (?) is egy barátságos meccsen, az sem volt kicsi.

de volt szerencsém élőben látni horváth feri ollóját az arabok ellen, ami sokáig a telesport szignójában is benne volt (vicces kis meccs volt egyébként, bár akkor nem nevetett senki)

Hartog 2008.09.09. 23:43:46

Litvániának, asszem talán Debrecenben?

kroos 2008.09.10. 07:42:25

,,beljebb lennénk egy Mifsud szintű csatárral!"

sajnos igen.:(

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.09.10. 08:00:07

Nyíregyházának lőtte Rudi, aztán lenyilatkozta, hogy odaálltam, nekifutottam, csak a labdát néztem és bebasztam.

Titi120 2008.09.10. 09:19:53

"Egyébként nem mondtam, hogy jobb volt az a csapat, azt se, hogy rosszabb, de a védelme valamivel stabilabb volt, mint a mostani. "

Dehogy volt stabilabb!
A Bicskei csapat "híres" védelme a grúzok ellen úgy szaladgált össze - vissza, hogy rossz volt nézni, később Gelleinél az egy szem Verpakovskissal nem tudtak Juhárék mit kezdeni stb ...

Ma már ilyen kollektív védelmi hibákat ritkán látunk (néha igen, pl Málta ellen), az egyéni malőrök, amik sajnos még mindig benne vannak az olyanokban,mint Vanczák, vagy gondoljunk csak Löw csodálatos hazaadására Wales ellen ...

drani 2008.09.10. 10:00:26

popp,
Fehér Miki 3 évvel idősebb Torghellénél

drdugo 2008.09.10. 10:42:37

Várhidi mossa a kezeit a 0-8 után. szerinte gyakorlatilag mindenki hibás, csak Ő nem. : D

www.nb1.hu/popupindex.php?itemid=63786

drdugo 2008.09.10. 10:44:53

amúgy a nemzetisportos interjúban ez tetszett leginkább:

– Önt tehát nem terheli felelősség?
– Nem! Én egyszerűen nem tudtam hibázni.

szferi 2008.09.10. 10:58:12

ritka egy szarházi, midíg mondtam.

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.09.10. 11:11:31

OFF
ez a 8-0 elképesztő, meg amit zsidai is nyilatkozott, hogy meleg volt meg futni kellett, legalább találnának ki valami újat. a nyilatkozat meg no comment, mi az, hogy 2 napja volt, mikor nevezték ki, csütörtökön?
ON
ha viliék nem követnek el kapitális hibát (Titi, kösz, hogy felidézted azt a hazaadást, 5 perce röhögök magamban az emléken), akármi lehet. reálisan nézve, ha a svédek komolyan megnyomják, akkor kevés az esélyünk, de ha kijön a lépés, akkor van egy kis esély a meglepire szerintem. a régi vs mostani védelemre meg egy knézy-klasszikus, asszem izland vagy északír-magyar meccsről: "a védelem, a védelem, a szívemen a félelem" mondta minden alkalommal, amikor a félelmetes hírű ellenfél támadói átléptél a felezővonalat (sebők-féle vonulat volt)

mickeyknox 2008.09.10. 12:15:04

ez is jó petitől:

"– Önt ez az U21-es csapat egy életre megbélyegezte, azt mondják majd, itt a nyolcgólos Várhidi...
– Valószínűleg életem végéig cipelhetem ezt a keresztet, méghozzá úgy, hogy semmi közöm sincs hozzá."
ja.

szabika 2008.09.10. 13:04:39

A legfontosabb, hogy ne pörögjenek túl a srácok, úgy, mint anno Zágrábban.

macca17 2008.09.10. 23:36:48

rizla, kicsit későn, de azért válaszolok. jó klubfutball a bázis, amire építeni lehet, ahonnan kikerülhetnek külföldre a játékosok. ahol futballkultúrát tanulhatnának. ilyesmi.
és azért nézzük már meg, h hol fociznak hajnalék: dortmund, fulham, hannover, anderlecht. nemzetközi kupákban nem szerepelnek vagy a magyarok nem nagyon játszanak a csapatokban. (hajnal igen, de ő meg rendre alulteljesít a válogatottban - egyébként ez elég jellemző, mondjuk döme óta az irányítóinkra)
ennyit az észérvekről, meg a károgásról. 15-20 év tapasztalata (eredménytelensége) után nehéz korábban is tucatszor előforduló apró pozitívumokból szép jövőt remélni. ráadásul a klubfutballt csak egy elemnek tekintettem, pl amellett, h kb 20 éve nincs értékelhető szövetségünk, edzőink, szisztematikus utánpótlásunk (lelkesítő kivétel az mtk-fiatalok, meg a puskás-cucc lehet). hozzáteszem az állami szabályozás teljes kaotikusságát, valamint a klubevezetők és a tulajok hozzá nem értését. ezt így összerakva csoda, h mondjuk u-19 szinten kijött egy eredmény. ráadás a svédek elleni "szép és biztató" 1-2. na bráv.
süti beállítások módosítása