Ez járt a fejemben, midőn a lefújáskor kérdő tekintettel fordultam habitang kollégához a Puskás Stadion S szektorában Igen, azok voltunk. Alamuszi, kedvesen kummogó lógó fülű nyulak – nekem legalábbis ez jött át a pályáról Pedig ennél a dán válogatottnál gyengébbet még sosem láttunk, ráadásul csak adták a hülyét, hogy ne kelljen bunyózni, másodpercre nem jutott eszükbe, akár nyerhetnek is.

A Koeman érában először fordult elő, hogy nem kaptunk gólt. Ez jó, sőt kiváló. Mint ahogy Bodnár bal oldali szerepeltetését is megvettük, Juhász nem volt hajlandó hibázni, Vanczákot meg hál Istennek nem tette próbára senki. Ha Babos mellett döntött a kapitány, akkor legyen Babos, nincs értelme különösebben vitatni, azaz Erwin Koeman megtalálta a védelmét. Csak ez a Vilmos gyerek…

Másokkal – akár NST kollégákkal – ellentétben azért nem tudok jó szájízzel örvendeni a szombati meccs után, mert ott voltunk gyatrábbak, ahol a legjobbnak kellene lennünk. Ha ugyanez a null-null úgy születik, hogy fejenként három labdát cselez el a középpálya, és nyolc átlövésünkből egy sem talál kaput, az is más, vastagon meg is tapsolom. Kár, hogy meg sem próbáltuk. Dzsudzsi labda nélkül, mint komisz öszvér, annyit futott, Gerának sem ment igazán, de azt mindenképp javára írjuk, hogy próbált higgadtan játszani, a labda nem égette a lábát, mint a társaknak. Hajnal játéka a válogatottat tekintve változatlanul stagnál, lassan itt az idő, hogy Buzsáky vagy Gera vegye át a szerepkörét, mert a kevés lendületes akciónk is megtörik, ha örökké visszafordul a labdákkal. Sokan hiányolják Vass Ádámot a válogatottból (talán a két skandináv ellenfél az oka, hogy nem őt favorizálja a kapitány), de ezúttal Vadócz és Dárdai még többet is tett, mint ami elvárható tőlük.

Ha volt valaki, akit szinte maradéktalanul lehet dicsérni, az Huszti. Felesleges lett volna klasszikus csatárral próbálkozni, a lendületes középpálya mellett inkább Huszti keresztbefutásaiban bízott Koeman – nem alaptalanul. Huszti eszméletlen mennyiséget sprintelt a meccsen, és még így sem zuhant meg a végére, bár beadásai ekkorra már nem voltak pontosak. Mindenesetre a korábbi afférja kapcsán ráragadt Hiszti ragadványt bőven lemosta magáról. A ziccerénél sajnos nagyon bizonytalan volt, szinte megállt, majd kivégezte Andersen kapust, és erre kénytelen azt mondani az ember: ezt okozza a fel nem vállalt felelősség, ez a kummogó nyúl szelleme. Csukott szemmel, ami kifér. Ha kimarad, hát kimarad, csak ne így, mert így legközelebb is ki fog maradni.

Rövid a padunk, a játékunk néhány ember vállán nyugszik, így borítékolható, lesz még itt pofon, de jók lehetünk egy-egy közepes kaliberű meglepetésre is, mert ez a csapat egy meccs erejéig bárkivel partiban lehet, és ez már valami. Dánia 23 hellyel ver minket a FIFA ranglistán, mezőnyben mégis nullára fociztuk őket. Per pillanat nem adnám a csapatunkat egy Dániáért. És ez már valami.

Persze, szerettünk volna nyerni. De legalább nem bizonyult lufinak a bizakodás, nem kaptunk egy négyest, mint a norvégoktól, volt tartásunk, javítottuk egymás hibáit, nem zuhantunk látványosan vissza a barátságos meccsen mutatott szinttől.

Támadásban ezúttal gyengék voltunk. Nagyon messze állunk attól, hogy kulcsjátékosaink gyengébb teljesítményét elbírjuk, ha Huszti mellett csak még egy egyéni teljesítmény akad, már megvan a győzelem. Nem, ez véletlenül sem a továbbjutás szempontjából lett volna fontos, hanem pont annak a lelki plusznak a megszerzésében, amitől az ember vállalja a cselt, egy nem várt megoldást, támadja a kaput. E nélkül viszont azt láttuk, hogy Erwin Koeman lázad a vonal mellett (teljes joggal), hogy szerencsétlen Babos nem tudja kirúgni a labdát öt perccel a vége előtt, mert megszálltuk a saját térfelünk. Következő alkalommal legyen ez, amiben javulunk kicsit. A nyulat meg koncoljuk fel.