Az utóbbi években az angol bajnokságban egy érdekes jelenségre figyelhettünk fel, ami nem más, mint a robotizálódás. Ez azonban nem csupán a képen látható kedves figurával összefüggésben került elő, aki darabos mozgása és elképesztő munkabírása miatt az NST kommentezőinek kedvenc droidja lett, hanem az élcsapatok játéka és játékosai jellemző tulajdonságaként bukkant fel a Premier League-ben. C-3PO középcsatárként és R2-D2, mint labdaszerző középpályás a hajtás után.

 Külsőségeiben bármennyire is hasonlít az európai labdarúgásra, a brit football mégiscsak egy másik sportág, melyet kizárólag az Egyesült Kir Nagy-Britannia és Írország területén játszanak. Ebben a játékban pl. nincs olyan, hogy veszélyes játék, magas láb, vagy talpalás. Játékmegszakítás csak ha a labda elhagyja a jétékterületet, illetve gól, vagy olyan sérülés esetén van, melyet azonnal kell műteni. Mégis a világ legerősebb bajnokságában (kedves kötekedők: idén három csapatuk a BL-ben a legjobb négy között, valamint 2005 óta mindig van angol csapat a BL-döntőben) ezt a változatot prefe részesítik előnyben.

A legnagyobb vicc az egészben viszont az, hogy a külföldről igazolt robotok űzik a legmagasabb szinten ezt a brit (angol/szász/kelta?) játékot. A külön divízióként működő TOP4 játékosai között természetesen csak elvétve találunk a szigetekről érkező labdarúgót, viszont annál többen vannak az euro-atlantiak, euro-afrikaiak, indo-karibiak, indo-amerikaiak, óceániaiak, dél-európaiak és -amerikaiak, buzik és stricik, piás anyák meg nem értett narkós gyerekei, tehát sokan sokfélék, akik kíméletlen diktátorok alatt szolgálnak. Sir Alex Ferguson a mostoha skót körülmények között tanult meg hajat szárítani, Benítez a francoista diktatúra alatt szocializálódott, Wenger pedig Hitlerhez hasonlóan az akarat nélküli gyerekeket szereti, akiket könnyedén formálhat a saját elképzelései szerint. Mourinhóról sem a teadélután-szendvics-süti ugrik be, és a junták földrészéről érkező Scolari is méltó utódja lesz. Ezeknek a menedzsereknek nincs szükségük önálló akarattal rendelkező sztárokra, különc zsenikre. Ha jól szemügyre vesszük a legjobb négy csapat (alkalmi NST-olvasók kedvéért: Manchester, Chelsea, Arsenal, Liverpool) keretét, nem is nagyon találunk benne a pályán a saját játékát játszó "öntörvényű" zsenit. (A kivételt és a hányingert erősítendő ott az az egy szem Cé, akiből most még nem is kell pénzt csinálniuk a kokniknak, hiszen Madrid megveszekedett őrültjei akkor is ki fognak rá dobni egy valag zsetont, ha már kiégett, leeresztett és ökölnyi prosztatájától nem megy már a köcsögcsel.)

Félreértés ne essék: nem gondoljuk azt, hogy akaratgyenge, puha figuráknak jövője lenne ebben a műfajban, mi sem szeretnénk Fredo Corleonékat látni a sztárklubok kispadján, de amikor az edző már kezdi bekebelezni a klubot, az erősen káros az egészségre. Ferguson és Wenger neve, valamint a MUFC és az Arsenal márkák közé egyenlőségjelet lehet tenni. Távozásuk igen komoly visszaesést fog eredményezni klubjaik számára, és esetleges Pool-dominanciát hozhat, amennyiben az ő példájukat követve Rafa Benítez is megkapja a hosszútávú bizalmat és korlátlan hatalmat, valamint némi anyagi lehetőséget a csapat folyamatos erősítésére.

Fentebb már megpendítettük a Premier League sorozatának kíméletlenségét. Ez a szélsőségesen erőpróbáló menetelés (augusztustól májusig egyfolytában, néha hétközben is, karácsonyi-ünnepközi-újévi fordulókkal stb.) szintén a droidizmus tendenciáját erősíti. Na meg az is, hogy minden mérkőzés alapzaja a pályáról hallatszó csontzene, ütközések tucatjai zajlanak a meccsek és edzések minden percében, eszetlen rohanás előre, fejjel a vécéajtónak, falnak, golfütőnek. Ezekből következik, hogy a trénerek keze alá kerülő matériának amellett, hogy szellemileg programozható, fizikailag is szélsőségesen terhelhető, nyomásra és stresszre immunis kell, hogy legyen. Ez a követelmény elsősorban fizikailag erős észak-európai és afrikai labdarúgókat, dél-amerikai és szláv orgyilkosokat, valamint a Carsten Jancker példájára nevelt latni támadókat áramoltatja a szigetország futballjába.

Persze lehet, hogy mi látjuk rosszul, de úgy emlékszünk, hogy tíz évre visszamenőleg az "izgalmas" futball bemutatására képes egyéniségek sosem a bajnoki címért versenyző csapatok alkalmazásában álltak. Egy-egy brazil táncmozdulat jó volt Middlesbrough-ban, láthattunk perui bombákat és magyar szaltót Birminghamben, dél-afrikai fejest Leeds-ben, Zola trükköket az akkor még jóval gyengébb Chelsea-ben. A középmezőnyben réméljük, megmarad idén is a látvány, és lesz sok nagymellű buksza magyar gól, valamint szorítunk azért is, hogy a legkevésbé droid csapat nyerje meg a 2008/2009-es kiírást.