Az amúgy is társadalmi értékválságban senyvedő országunkban nehéz egy ilyen győzelmet megfelelően kezelni. Ha lehozunk két barátságos meccset zsinórban, akkor már megmozdult valami a magyar labdarúgásban, ha elveszítjük az aktuálisan sorsdöntő összecsapást, akkor a labdarúgás monnyon le, és egyébként is, mocskos BKV.
A magyar labdarúgás nem jobb, és nem rosszabb, mint két hete volt. Ugyanakkor elértünk egy – nem túlzás – világraszóló sikert. Európa legjobb négy csapatába jutott a magyar U19 válogatott, egyben kvalifikálta magát az egyiptomi VB-re is. Ezeket a gondolatokat egy komplett generációnak (<30) még szokni kell. Hirtelen nem is tudjuk mi a teendő, melyik irányba szakadva szét ünnepeljük a sikert, ezt a hihetetlen bravúrt.
Gulácsi Péter - Nagy Olivér, Korcsmár Zsolt, Debreceni András, Présinger Ádám - Busai Attila, Iszlai Bence, Gosztonyi András (Simon András), Koman Vladimir, Nikházi Márk (Szabó László) - Németh Krisztián (Bajner Bálint)
Szöv. kapitány: Sisa Tibor
Három percnek kellett eltelnie, hogy valami magyar szemnek teljesen szokatlan dolgot lássunk. A letámadó spanyolokkal szemben Debreceni nem bikkantotta ki a labdát taccsra, hanem Nagy Olivérhez gurított, és jobbhátvédünk úgy bőrözte fel a rárontó spanyolt, hogy még két másik labda is elfért volna. Nocsak. A kétszeresen címvédő spanyolok ellen, életük legfontosabb tétmeccsén.
Ugyanez a Nagy Olivér egy órával később hatvan méteres labdát vesz le tökéletesen, majd a ~ jobbhátvéd helyéről indulva az ötösig sprintel, hogy megszerezze a győztes gólt. Mert van hite, fizikuma és labdaérzéke, hogy mindezt megtegye. Nem arra bazírozik, hogy majdcsak kihúzzuk valahogy az ikszet, hiszen szép siker az is, nekünk meg pláne.
Ő nyerni akart. De nem jobban, és nem is kevésbé, mint a többiek. Ezért is sikerült. A magyar U19 válogatott Nagy Olivér góljával, némi szerencsével, de teljesen megérdemelten legyőzte a korosztály legerősebb csapatát. Elképesztő, bámulatos, zseniális!!!
Belemehetnénk a meccs végletes elemzésébe, de nem tesszük, nincs is értelme cifrázni. Egy Magyar Labdarúgó Válogatottat láthattunk. Egy olyan csapatot, aminek kapcsán nem kell szégyenpírtól/vak dühtől vöröslő arccal magyarázkodni, elbujdokolni, letörten fejet hajtani. A kapusunk véd, a védőink szerelnek, a középpályások passzolnak, a csatárunk gólokat lő. Külön-külön is ritka, egyben meg még sosem láttuk. Nem volt olyan eleme a játéknak, amiben ne vettük volna fel a versenyt. Ezen már a portugálok ellen is csodálkoztunk kicsit, de még változatlanul szoknunk kell a jót. Jók vagyunk. Tízből tíz ki-ki meccset játszunk a spanyolokkal, hármat-négyet elveszítünk. De amit meg kellett nyernünk, azt megnyertük – és ez a mi számunkra (<30) példátlan.
Megtanultunk nyerni. Tudtunk már U17-ben is, és még mindig megy, sőt, egyre jobban megy. Portugália, Bulgária és Spanyolország ellen még gólt sem kaptunk. A tulajdonképpeni hatalmas hátrányunk, részben előnyünk is. Az MTK különböző korosztályos csapatai számára a siker, a győzelem mindennapos dolog, kötelező elvárás. A 2005/2006-os labdarúgó szezonban az MTK összes korosztályos csapata az első helyen végzett. Idén már a felnőttek között is. Azt eddig is tudtuk, hogy az infrastruktúra, a körülmények, a célkitűzések profi csapathoz hasonlíthatóak. Afelől nem lehettünk biztosak, hogy a szakmai munka is világszínvonalú, hiszen mégiscsak magyar labdarúgásról beszélünk, de most ez is bebizonyosodott.
Itt, ma, Magyarországon, lehet kiemelkedő munkát végezni, eredményeket elérni, generációkat felnevelni. Ezek a fiatalok az U jelzőt elhagyva két EB és egy VB tapasztalataival a hátuk mögött, profi neveltetéssel, nyugati klubokban játszva indulnak majd neki egy-egy selejtezőnek, nem fognak rácsodálkozni, hogy jéé, villanyvilágítás, meg pulzusmérő. Egyelőre nem kell pezsgőt bontani, de kaptunk egy vegytiszta jövőképet a labdarúgásunkról. Vagy követjük ezt az utat, vagy rommá égünk Máltán – csak rajtunk múlik. Ezzel egyébként válaszoltunk arra a kérdésre is, hogy akkor mifene történt a 84-es Európa bajnok csapatunkkal. Meglehet, Csehországból nem hozzuk el az aranyat, de emögött a csapat mögött sokkal komoly háttér, felkészülés, ezáltal jövőkép áll, mint az Petry Zsoltéknak megadatott.
Az egyetlen szívfájdító része a dolognak az az, hogy tegnap egy MTK – Spanyolország meccset láttunk. Szekeres Adrián, Présinger Ádám, Szabó László, Busai Attila, Gál András, Nikházi Márk és Gosztonyi András ma is a kékeknél játszik, de a liverpooli különítmény, azaz Németh Krisztián, Simon András és Gulácsi Péter is a Sándor Károly Akadémia neveltje, már csak Lengyel Dánielt kell megemlíteni, és teljes a lista. Ha jól számolom, ez tizenegy játékos (az Aranycsapatban hét Honvédos volt – ez csak amolyan megjegyzés). A Sándor Károly Akadémia 2001-óta működik. Döbbenetes.
Még döbbenetesebb a véleményünk a magyar labdarúgásban kontárkodó szakvezetőkről, önjelölt edzőcskékről, felforduló kövek alól előmászott klubtulajdonosokról és mindenekfelett az MLSZ vezetőiről. Az MTK öt év alatt elérte azt, amit ezek az emberek 20 év alatt megközelíteni sem tudtak. 20 év nem volt elég, hogy néhány tisztességesen működő utánpótlás bázist hozzanak létre, pedig egymilliószor meghallgattuk, hogy ez bizony a legfontosabb.
1989-1994 Laczkó Mihály, 1994–1996 Benkő László, 1996–1997 Laczkó Mihály, 1998–1999 Kovács Attila, 1999–2006 Bozóky Imre, 2006.02.27 – Kisteleki István. Akikre nem vagyunk büszkék.
Nem a tíz-, százmilliókat lopták herdálták el tőlünk, hanem a tegnapihoz hasonló, egy országot összekovácsoló sportsikereket, kissrácok példaképeit, 128 Németh Krisztiánt, teltházas BL meccseket, EB részvételt és rendezést. Most majd jön a gyomorforgató pöffeszkedés más sikereinek fényében, a Bozsik és Ollé program belemagyarázása.
Az MLSZ tíz- illetve húszmillió forintot ajánlott fel (pfff) az U19 válogatott premizálására, ha az a legjobb hat, vagy a legjobb három között végez. Volt külön bejelentés, dicsfényes sajtótájékoztató, szerpentin, pogácsa, rajtaütés az open bar-on, meg minden, tán még tombola is.
Sebaj, nekünk meg csapatunk van.
Egy csapat, aki minden szeretetet, buzdítást, támogatást megérdemel – ha, és egyéb feltétel nélkül. Egy csapat, akinek vastagon ott van a helye Európában. Gyönyörű volt, srácok, köszönjük! Hajrá magyarok, irány Csehország!
Az utolsó 100 komment: