Fogadni mernénk, ezt a párosítást a németek nem egészen így képzelték, sokkal inkább a horvátok által lefárasztott luzitán válogatottal és egy Csorluka-Srna páros által puhára főzött CéRonival kívántak mérkőzni – az elődöntőben. A Nationalelf nagyjából azt hozza, mint egy Lukátlanított Bayern München. Jogi Löw elképzeléseit, csapatszerkezetét kár lenne bírálni, jól van ez kigondolva s elmondva is. Csakhogy.

A védelem nem annyira oszlopos, mint ahogy látszik – ha egyáltalán annak látszik. Lehmann egyelőre tartózkodott az ordas bakik bevetésétől, de változatlanul alkalmatlan rá, hogy nyugalmat, magabiztosságot sugározzon és maradjunk annyiban, ha Kahn áll  a kapuban a megpattanó Rakitic beadásnál, ő bizony menthetetleneül szögletre tolta volna, mielőtt azon melegében kettészakítja Podolskit, vagy akit a sors erre kárhoztatott.

A védelem összességében továbbra is zsibbadt. Lahm hozza magát, ez nem is lehet kérdés, a szerelések mellett arra is bőviben van ereje, hogy lőtávolba lopja magát, vagy meghúzza a széleket, csakilyet nem láttunk még tőle.

Mertesackerre nem lehet panasz, szinte észrevétlen játszik, tisztán szerel és Metzeldernek is gyakran besegít, aki ugyan igyekszik, de üvölt róla a meccshiány. Jansen, sérült-nem sérült, lebetlizte az EB-t, Fritznek pedig továbbra is keressük a posztját. Védőnek nem elég vérmes, középpályásnak nem elég kreatív és vonalszélsőnek sem lehet használni. Nem rossz játékos, de akkor vajon mire jó?

A legnagyobb csalódást egyértelműen a középpálya okozza, bár ez valahol maga a realitás. Frings remekül rombolgat, de ezen felül csak arra van ereje, hogy non-stop Schweinsteigert átkozza valamiért. Ballack londoni uniformizálódása egyértelműen rosszatt tett a válogatottnak, szellemi vezérre nem is hasonlít, meg sem próbálja bevállalni a szerepet. Beszari.

Schweini dühödten, sértett daccal fújtat a jobb oldalon, de nagy igyekezetében sokszor olyan megoldásokat erőltet, melyek túlmutatnak képességein. Ettől függetlenül a csapatrész legjobb tagja – atakkolásban feltétlen, lehetőség szerint előre próbál fordulni a labdákkal.

Az egyszer szép és jó, hogy három csatárral állnak fel a németek, de itt is hatalmas a betli. Gomeztől jobb játékot nem várunk, amikor kettőt-hármat vág akkor is így játszik, csak belövi a helyzeteit, most meg oda sem kerül igazán. Klose próbál hasznosan lomotolni, ha már a kapura nem sok veszélyt jelent. Podolski átmentette az UEFA formáját és megalkuvást nem tűrően próbálkozik, de két góljához is nagy szerencse kellett. Ezzel nem őt akarjuk lehúzni, de látni kell, hogy ez a német csapat meglehetősen impotens indolens.

Hiába jó a taktika a középen tömörülő trióval, a felfutásoknak nyitva hagyott szélekkel és a három támadóval, azon az egyszerű tézisen elbuknak, hogy a meghatározó játékosok nincsenek jó formában és tele a keret fél szezont futott emberekkel. Ha a horvátokat lenyomják és a négy között esnek ki a portugálok ellen, mindenki azt mondaná, jó kis EB volt ez, elégedettek lehetünk. Így viszont megy majd a hirig, ami összességében csak jót tehet a német válogatottnak, mert a nagyon is létező problémák nem kerülnek majd a szőnyeg alá.

A portugálok azt hozzák, amit várni lehetett. Nem mintha eddig különösebben meg kellett volna erőltetniük magukat az utóbbi tíz év leggyengébb cseh birkanyája, az általunk idegenben lefocizott szőnyegárusok és a hazai droidok ellenében.

Amíg a spanyolok a komplett águkat el tudnák látni világszintű kapusokkal, addig a portugáloknak egy sem termett. Az utolsó mohikán szerepét Manuel Bento, a Benfica legendás kapusa alakította, de annak már húsz éve, hogy leadta a szerelését. Vitor Baia, Quim, Nuno Espírito Santo, Ricardo. Most őszintén, kik ezek?

Ricardo képtelen megkaparintani egyetlen beadást is. Ez lassan akkora közhely, minthogy egyre szerethetőbb a német válogatott. Ettől függetlenül mindkettő tény. Annyi mázlija lehet, hogy amíg homorítva kell repkedni a ketrec előtt, addig nincs nagy baj, a német átlövésekkel szemben van esélye a koboldnak. Ha Fernando Meirát is sikerül távol tartani a védelemtől, akkor egy góllal megúszhatják. Röviden megemlékezünk az eddig remek formát mutató Bosingwa teljesítményéről. Scolari neki is látott megoldani a Chelsea jobbhátvéd problémáját, €20.6millióért viszi magával Londonba.

Deco egyelőre zseniálisan mozgatja a csapatot és Cé produkciója is tolerálható. Gólpasszra vetemedik, kapufát-, gólt lő és tíz alatt tartja meccsenkénti nyávogásai számát is – összességében kezd derengeni neki, hogy itt tizenegyen vannak a pályán egy irányban.

A portugálok keretes szerkezetben szarok. Hátul egy nagy odvas lyuk, meg elől a párja. Nuno mostanra nagyjából Barossal egy kategória, egy-egy villanásra még futja, de nagyot nem lehet álmodni velük (megint érdemes összevetni őket a spanyolokkal). Postiga vagy lesen van, vagy hisztizik, vagy lesen hisztizik, Hugo Almeida meg még a Brémában sem tud kiemelkedőt alkotni, nagyjából az van, hogy ha jól pattan akkor bárhonnan képes kapura zuholni a labdát, de egy okos trükk, egy fineszes megoldás nem sok, annyit sem láttunk tőle egész szezonban.

A nagy marha német egység meg küzdőszellem ezúttal arra lesz elég, hogy megsanyargassák a portugálokat, talán elgürcölnek a hosszabbításig is, de menthetetlenül elvéreznek, mégpedig kettő-egyre. A németek a nagy lebőgések után addig szilárdították az arculatukat, mígnem egy hatalmas, egységes masszát nem kaptak, felesleges is külön beszámozni őket. Per pillanat Lahm a legnagyobb egyéniségük, még úgy is, hogy felemás szezon után érkezett a válogatottba és elmarad saját legjobbjától is, ez pedig a csapatösszhanggal továbbra is csak ismerkedő, de egyénileg zseniális portugálok ellen kevés lesz, mint Rammstein-ban a hajlítás.