Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

EURO 2008 – I. negyeddöntő

2008.06.19. 15:46 heinrich

Fogadni mernénk, ezt a párosítást a németek nem egészen így képzelték, sokkal inkább a horvátok által lefárasztott luzitán válogatottal és egy Csorluka-Srna páros által puhára főzött CéRonival kívántak mérkőzni – az elődöntőben. A Nationalelf nagyjából azt hozza, mint egy Lukátlanított Bayern München. Jogi Löw elképzeléseit, csapatszerkezetét kár lenne bírálni, jól van ez kigondolva s elmondva is. Csakhogy.

A védelem nem annyira oszlopos, mint ahogy látszik – ha egyáltalán annak látszik. Lehmann egyelőre tartózkodott az ordas bakik bevetésétől, de változatlanul alkalmatlan rá, hogy nyugalmat, magabiztosságot sugározzon és maradjunk annyiban, ha Kahn áll  a kapuban a megpattanó Rakitic beadásnál, ő bizony menthetetleneül szögletre tolta volna, mielőtt azon melegében kettészakítja Podolskit, vagy akit a sors erre kárhoztatott.

A védelem összességében továbbra is zsibbadt. Lahm hozza magát, ez nem is lehet kérdés, a szerelések mellett arra is bőviben van ereje, hogy lőtávolba lopja magát, vagy meghúzza a széleket, csakilyet nem láttunk még tőle.

Mertesackerre nem lehet panasz, szinte észrevétlen játszik, tisztán szerel és Metzeldernek is gyakran besegít, aki ugyan igyekszik, de üvölt róla a meccshiány. Jansen, sérült-nem sérült, lebetlizte az EB-t, Fritznek pedig továbbra is keressük a posztját. Védőnek nem elég vérmes, középpályásnak nem elég kreatív és vonalszélsőnek sem lehet használni. Nem rossz játékos, de akkor vajon mire jó?

A legnagyobb csalódást egyértelműen a középpálya okozza, bár ez valahol maga a realitás. Frings remekül rombolgat, de ezen felül csak arra van ereje, hogy non-stop Schweinsteigert átkozza valamiért. Ballack londoni uniformizálódása egyértelműen rosszatt tett a válogatottnak, szellemi vezérre nem is hasonlít, meg sem próbálja bevállalni a szerepet. Beszari.

Schweini dühödten, sértett daccal fújtat a jobb oldalon, de nagy igyekezetében sokszor olyan megoldásokat erőltet, melyek túlmutatnak képességein. Ettől függetlenül a csapatrész legjobb tagja – atakkolásban feltétlen, lehetőség szerint előre próbál fordulni a labdákkal.

Az egyszer szép és jó, hogy három csatárral állnak fel a németek, de itt is hatalmas a betli. Gomeztől jobb játékot nem várunk, amikor kettőt-hármat vág akkor is így játszik, csak belövi a helyzeteit, most meg oda sem kerül igazán. Klose próbál hasznosan lomotolni, ha már a kapura nem sok veszélyt jelent. Podolski átmentette az UEFA formáját és megalkuvást nem tűrően próbálkozik, de két góljához is nagy szerencse kellett. Ezzel nem őt akarjuk lehúzni, de látni kell, hogy ez a német csapat meglehetősen impotens indolens.

Hiába jó a taktika a középen tömörülő trióval, a felfutásoknak nyitva hagyott szélekkel és a három támadóval, azon az egyszerű tézisen elbuknak, hogy a meghatározó játékosok nincsenek jó formában és tele a keret fél szezont futott emberekkel. Ha a horvátokat lenyomják és a négy között esnek ki a portugálok ellen, mindenki azt mondaná, jó kis EB volt ez, elégedettek lehetünk. Így viszont megy majd a hirig, ami összességében csak jót tehet a német válogatottnak, mert a nagyon is létező problémák nem kerülnek majd a szőnyeg alá.

A portugálok azt hozzák, amit várni lehetett. Nem mintha eddig különösebben meg kellett volna erőltetniük magukat az utóbbi tíz év leggyengébb cseh birkanyája, az általunk idegenben lefocizott szőnyegárusok és a hazai droidok ellenében.

Amíg a spanyolok a komplett águkat el tudnák látni világszintű kapusokkal, addig a portugáloknak egy sem termett. Az utolsó mohikán szerepét Manuel Bento, a Benfica legendás kapusa alakította, de annak már húsz éve, hogy leadta a szerelését. Vitor Baia, Quim, Nuno Espírito Santo, Ricardo. Most őszintén, kik ezek?

Ricardo képtelen megkaparintani egyetlen beadást is. Ez lassan akkora közhely, minthogy egyre szerethetőbb a német válogatott. Ettől függetlenül mindkettő tény. Annyi mázlija lehet, hogy amíg homorítva kell repkedni a ketrec előtt, addig nincs nagy baj, a német átlövésekkel szemben van esélye a koboldnak. Ha Fernando Meirát is sikerül távol tartani a védelemtől, akkor egy góllal megúszhatják. Röviden megemlékezünk az eddig remek formát mutató Bosingwa teljesítményéről. Scolari neki is látott megoldani a Chelsea jobbhátvéd problémáját, €20.6millióért viszi magával Londonba.

Deco egyelőre zseniálisan mozgatja a csapatot és Cé produkciója is tolerálható. Gólpasszra vetemedik, kapufát-, gólt lő és tíz alatt tartja meccsenkénti nyávogásai számát is – összességében kezd derengeni neki, hogy itt tizenegyen vannak a pályán egy irányban.

A portugálok keretes szerkezetben szarok. Hátul egy nagy odvas lyuk, meg elől a párja. Nuno mostanra nagyjából Barossal egy kategória, egy-egy villanásra még futja, de nagyot nem lehet álmodni velük (megint érdemes összevetni őket a spanyolokkal). Postiga vagy lesen van, vagy hisztizik, vagy lesen hisztizik, Hugo Almeida meg még a Brémában sem tud kiemelkedőt alkotni, nagyjából az van, hogy ha jól pattan akkor bárhonnan képes kapura zuholni a labdát, de egy okos trükk, egy fineszes megoldás nem sok, annyit sem láttunk tőle egész szezonban.

A nagy marha német egység meg küzdőszellem ezúttal arra lesz elég, hogy megsanyargassák a portugálokat, talán elgürcölnek a hosszabbításig is, de menthetetlenül elvéreznek, mégpedig kettő-egyre. A németek a nagy lebőgések után addig szilárdították az arculatukat, mígnem egy hatalmas, egységes masszát nem kaptak, felesleges is külön beszámozni őket. Per pillanat Lahm a legnagyobb egyéniségük, még úgy is, hogy felemás szezon után érkezett a válogatottba és elmarad saját legjobbjától is, ez pedig a csapatösszhanggal továbbra is csak ismerkedő, de egyénileg zseniális portugálok ellen kevés lesz, mint Rammstein-ban a hajlítás

279 komment

Címkék: h negyeddöntő euro 2008

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr38529310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atyus 2008.06.19. 15:57:11

Sima Portugál siker.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.19. 16:09:12

Azért Nuno Espirito Santo (Szentlélek Nuno), nálam beszállt a leghülyébb név versenybe. Ezt már csak egy képzeletbeli spanyol, Jesus Espirito Santo überelhetné.

Amúgy én is szoros portugál győzelmet remélek.

danesdzsu2 2008.06.19. 16:15:19

popp: én is remélem, de szerintem sima portugál győzelem egy unalmas meccsen.

balu11 2008.06.19. 16:23:22

ez a meccs annyira "nemtom"...

kiskorom óta nem bírom a németeket, bár mostanára "egyre szerethetőbbek" :) viszont így is csak semleges vagyok velük szemben - ergo ha szépen játszanak, nem szidom őket

a portugálokat meg épp' az elmúlt 6-8 évben gyűlöltem meg rendesen, amihez még jól hozzátett Cé

"szakmailag" meg teljesen egyetértek: szervezettek a németek, meg sosem adják fel, meg minden, de nem látom, ki lehetne nyerő ember - a portugáloknál meg van ilyenből legalább 3 (Cé, Deco, nálam Moutinho)

szóval jó lesz az 2-1nek, de nem leszek szomorú, ha fordítva lesz...

[egyébként nekem azért tetszik ez az EB, mert eddig az az egyik nagy tanulsága, hogy ha nincsenek egyéniségeid a csapatban, ne számíts rá, hogy sokáig eljutsz (holland, spanyol, orosz, portugál vs. német, svéd, cseh ) - kellett is ez a 4 évvel ezelőttiek után a focinak úgy egyetemlegesen]

2008.06.19. 16:26:57

Habár a németek utóbbi két meccsen látott játéka nem kifejezetten ad rá okot.. én mégis bízom a győzelmükben.

hmikey 2008.06.19. 17:11:00

Két éve a Holland-Portugál mekkora mészárlás volt :) Soha olyat mégegyszer. Itt szinte tuti Portugál siker.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2008.06.19. 17:13:08

portugál siker jön ki abból, amit eddig láttunk, és én ennek is fogok szorítani, DE bármelyik két csapat is játszik, egy ilyen ki-ki meccs mindig kétesélyes................. szóval izgi lesz, akármi is vár ránk :-D


Egyébként feltűnt valakinek, hogy papíron, tehát a meccseket nem, csak a továbbjutott 8 csapat nevét nézve, nagyjából papírforma legjobb 8unk van? Franciákat kivéve minden "nagy" csapat továbbjutott, a középcsapatok elosztották a maradékot, "kicsiknek" (pl svájc, görögök, ausztria) nem jutott semmi. Ha valaki nem látta a mecseket, még azt is hihetné, hogy a kékek is csak azért estek ki, mert náluk két másik nagy nemzet volt, nem csak egy, vagy kevesebb, mint a többi csoportban (vö: halálcsoport)....

red7 (oda adjad befelé a labdát, bazzmeg!) 2008.06.19. 17:28:00

Már csak azt az egy kérdést nem sikerült magamnak megválaszolni, hogy nagyarcú majom közül melyiket szeretném inkább sírni látni a meccs végén. C.Ronaldo vs. Ballack - ez is egy nagy meccs a maga nemében...

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.19. 17:40:00

morphine, érdekes mefigyelés! Én meg arra lettem figyelmes, hogy az előző vébé elődöntősei közül három ott van a legjobb nyolc között: Portugália, Németország, Olaszország, kiesett viszont a vébé döntős Franciország. Sőt a vébé-negyeddöntő további két európai csapata Anglia és Ukrajna ki se jutott az EB-re. Bár az apróbb vigasz Angliának, hogy mindkét selejtező csoportos ellenfele ott van a nyolc között (Horvátország, Oroszország).

megmondó 2008.06.19. 17:44:47

én egy olyan meccset akarok mint a portugál - holland, a legszórakoztatóbbak egyike volt. a verekedést legalább biztos nem csak a pénzért csinálják. csak a németek sajnos lúzerek ahhoz, hogy visszarúgjanak, kivéve ha behozzák odonkort a kávéültetvényről. legalább csinálna is valamit.

Lencse. 2008.06.19. 17:51:01

Én is az ilyen meccseket bírom. Azok voltak a szép idők, mikor egy 0:0 Schalke-Dortmund után úgy álltam fel a tv elől, hogy kurvajól szórakoztam, pedig 0 kapuralövés volt, ellenben 13 sárga és 3 piros lap.

IronRock 2008.06.19. 18:05:51

Hát most hadd jöjjek szintén egy ordas és dobálni való harmincvalahány éves fociközhelyjel: "A németeket csak 90 vagy 120 perc után lehet tényleg legyőzni." És ez most is így lesz. Amúgy a portugál válogatott stílusa pont fekszik a németeknek, ott lehet rombolni, ütközni, brusztolni a technikára és gyors, pontos passzokra építő ellenfél ellen. Hogy a portugálok legjobbjai 3 nappal többet pihentek, az itt és most nem mérvadó, a németek akkor is hajtani fognak, ha a tüdejük esik ki. A németeknél az a gond ahogy a cikkben is megfogalmazta heinrich, hogy nincs jó formában levő klasszisuk (Podolski talán kivétel, de ő meg sérüléssel bajlódik). Frings nem játszhat és amúgy is csak rombolt mostanáig, Schweini dúvadként megy néha előre, Ballack meg beszürkült... Gomez eddig semmivel nem érdemelte ki hogy a kezdő tagja legyen, viszont Kuranyi is ugyanolyan pocsék formában van, szóval ez mind1.
A portugáloknál eddig minden összejött: Deco úgy játszik ahogy 4 éve nem, CéRonaldo talán végre csapatjátékossá válik, Quaresma, Moutinho, Petit és Simao megbízhatók. Csatárokról nem beszélek, mivel Gomes halvány, a többiek meg max a B-csapatban lehetnének kezdők, az eredmény ismert... A védelmük két ponton viszont gyenge: az egyik Ricardo, akivel nem tudom mi történt, mert 4 éve marha jól védett, azóta biztos Barthez a személyi edzője, vagy mittudomén. A másik a balhátvéd posztja. Ezt maga Scolari is elismerte az EB előtt még az egyik nyilatkozatában, hogy a fő baja a portugál labdarúgásnak, hogy nincsenek tehetséges balhátvédek. Ferreira egy vicc ezen az oldalon, és a poén akkor lesz szomorú, ha egy igazi klasszissal kerül szembe. Eddig megúszta, most viszont kijöhet ez könnyen Schweini vagy továbbjutás esetén bárki más ellen.
A meccs forgatókönyvére visszatérve: a portugálok vért fognak pisálni, de nagynehezen legyűrik a németeket, ha Deco és Cé jó napot fog ki és lekötik az ellenfél legtöbb játékosát. Így Simao és Moutinho szabadon alkothat és összehoznak egy gólt, amit a németek egy pontrúgásból kiegyenlítenek, egyszer azonban Cé meglóg és gólpasszt ad. Sok izgalom, portugál hiszti és fetrengés, jó meccs lesz ez. :-)

montipájton 2008.06.19. 18:14:41

Csak egy megérzés (vagy nem teljesen az): a svéd bíró eddigi stílusát látva, ma számíthatunk sok Ronaldo-reklamálásra.

Ha a németek a kissé régebbi, Effenberg-Buchwald-Eilts féle "vérvonala" még élne, szétütköznék a portugálokat, Fjördfeldtől biztosan megtehetnék...))

De ez csak egy teória, az is lehet, hogy a luzitánok eldugják a labdát, és csak addig lesz hirig, amíg gólt lőnek. Jó kis 1-0.

Asidotus 2008.06.19. 18:21:36

Nem értem, miért erőltetik Nuno Gomest. Ott van Ronaldo, Quaresma, küldjék őket előre, oszt akkor megszórják a németeket. Ha Alex Ferguson sem tesz Ronaldo elé csatárt, és mindent megnyertek idén, akkor Scolari miért?

Lencse. 2008.06.19. 18:27:40

Jajj, Kurányi. :( Mindig elszomorít, hogy egy ilyen alak lehet a német válogatott csatára. Inkább egy Kozsó-hasonmásversenyen tudom elképzelni.

Arról tudunk már valamit, hogy mi volt ez a Löw-ügy? Mert bocs, de az nekem egy kicsit kevés, hogy a csapatnak azért kell edző nélkül kiállnia egy negyeddöntőre, mert elhagyta a technikai zónát. Indoklást akarok. Ha már eltiltani el tudják, akkor fekete-fehéren mondják el, hogy a 4. jv szüleit, vallási meggyőződését, nemi identitását becsmérelte visszatérő jelleggel, verekedni akart, tüntetőleg odaszart a kispad elé stb. Akkor elfogadom, de így csak annyi jött le, hogy egy átlagos kispad előtti balhé után a hülyespanyol emberkedett egy kicsit.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.19. 18:33:48

Lencse.:

Ha Löw olasz lenne, és az olaszok kapitánya, már három napja másról sem olvasnánk és hallanánk, mint arról, hogy a szemét spanyol bíró miatt fogunk kiesni, és hogy mekkora csalás, és hogy ilyen is csak velünk, olaszokkal történhet, és hogy az egész világ utál minket, de még így is, csak azért is legyőzzük a portugálokat, hogy meglássa ez a csló világ, hogy mi vagyunk a legjobbak stb. stb.

troy 2008.06.19. 19:01:30



nünü
ezen már én is gondolkodtam.
nuno lehetett volna világsztár nem lett, de gondolom, a csapatban van presztízse, és uyge a szokásos közhely: céroni nem csatár. kell egy csatár. jobb ötletem nincs

Lencse. 2008.06.19. 19:03:42

Valószínű, de Löw nem olasz, úgyhogy ezt inkább hagyjuk.

Az uefa honlapjáról:
Referee Manuel Enrique Mejuto González was called over to the technical zone by the fourth official in the 35th minute of the game, after the two coaches had shouted at each other and then began to shout at the fourth official.

Hát baszki, nekem ez elég röhejesnek tűnik. Kiabáltak. Nahát.

Logikai úton éppen elhiszem, hogy történt valami komoly dolog, mert ilyen páros edzőkiállítások ritkán történnek, de ebben épp az sántít, hogy Gonzalez már sokszor bizonyította nekem, hogy okleveles idióta. Szóval tessék nekem elmondani konkrétan, hogy mi volt az a komoly dolog.
Transzparensebb működést várnék a fegyelmi bizottságtól, szerintem a szurkolóknak joga van tudni ezeknek a döntéseknek az okait, ha már fizetjük a meccsbelépőt, vásároljuk a mörcsöt, bámuljuk a tévéreklámokat, vedeljük a Carlsberget stb. Azt sem tiszta nekem, hogy Schweint 1, Volkant pedig 2 meccsre tiltották el, nagyjából ugyanazért a szabálytalanságért.

A forma1-ben is borzasztó idegesítő a kekeckedő kretén FIA. Véget ér egy futam, van eredménye, aztán elkezdenek azon szőrözni, hogy 2 fokkal hidegebb volt az üzemanyag. Nem szeretném, ha a foci is ilyen lenne.

megmondó 2008.06.19. 19:09:17

jó, a forma1-et csak a kurvák nézik úgyis.

troy 2008.06.19. 19:12:58

Volkan azért kapott két meccsnyi eltiltást, mert nem húzott be az öltözőbe, hanem a kispadon mutogatta izmos felsőtestét

madbalee 2008.06.19. 19:16:56

CSöncsön: csak megjegyzem, hogy az olaszoktól vették el a legtöbb jogos gólt az utóbbi 10 évben világversenyen. (2002-ben 5-t!!)
Szóval van alapja kicsit.

troy 2008.06.19. 19:20:55

boulahrouz játékra jelentkezett. gondoltam, hogy így lesz. most már annál inkább győzni akar.

Lencse. 2008.06.19. 19:21:37

troy, köszönöm az infót. Akkor is szarjanak sünt. :)

madbalee, neked is köszönöm. Képzeld, a németeknél Oliver Bierhoff volt időegység alatt a legtöbb japán kutya.

troy 2008.06.19. 19:30:14

madbalee,
ez szerepel vmilyen hivatalos kimutatásban?
nem kukacoskodni akarok, csak kérdezem

Romanes eunt domus 2008.06.19. 19:33:02

a németek fognak nyerni, pontosan azért, mert minden létező játékban a portugálokra fogadtam (ncore, iWiW, bwin, barátokegymásközt)

madbalee 2008.06.19. 19:41:35

troy: valahol olvastam erről, de nem tudom hol. Az 5-ről viszont biztosan tudok.

Lencse. 2008.06.19. 19:46:11

Biztos a kurucinfón.

Tegnap a svédektől is elvettek egy gólt, remélem, azt is felvésték a lelkes statisztikusok a kockásfüzetbe.

Szerintem ebbe a témába kár belemenni, ez a post a mai portugál-német meccsről szól, semmi szükség rá, hogy száz hozzászólás szülessen Grosso tizenegyeséről meg a dél-korea elleni gólokról.

troy 2008.06.19. 19:51:15

lencse :)

jogos
és remélem, a portugálok nyernek :)

banhegyig 2008.06.19. 19:57:40

Eddig elég khm. visszafogottak voltunk, ma végre kijön a lépés a Nationalelfnek, ebben biztos vagyok. Ha nem, veszítek a bwinen, az pedig nem lehet! :-)

Egyébként sajnos a 2006-oshoz képest szürkébb ez a csapat, Ballack láthatatlan, Schweini és Klose pedig hozza a tavaszi szezonbeli formáját. A középpálya meg egy nulla. Hol van már egy Effenberg vagy Basler!?

Ja és persze Olit a kapuba! :-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.19. 19:58:50

Őszintén szólva nem merek írni a portugál-németről, mert tegnapelőtt a román, tegnap a svéd továbbjutásban biztos lévén vágódtam pofára. Úgyhogy most inkább csak halkan és titokban reménykedem (, hogy a németek mennek tovább).

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.19. 20:13:21

oké, rájöttem hogy legyen. ma még nyerjenek a portugálok, sőt, a horvátok/törökök ellen is. a másik elődöntőn pedig a holland-spanyolból győzzön a jobb (úgy is, mint előrehozott döntő), aztán viszont ALÁZZÁK LE a fürdőskurvákat.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.19. 20:17:47

"Ott van Ronaldo, Quaresma, küldjék őket előre, oszt akkor megszórják a németeket."

Quaresma a szegény ember C. Ronaldoja.

Aradebil 2008.06.19. 21:07:17

szopnak a fürdősök,ojjé

Aradebil 2008.06.19. 21:11:58

sírjj céé,síírrj

Walmer 2008.06.19. 21:15:21

Alig nézem az eb-t mert az angolok nincsenek kint. De ez GYÖNYÖRŰ!!! Szopik a színészválogatott. Minden idől legutálatosabb csürhéje. Sírjál CÉÉÉÉÉ:-)))

Kúrcsány Ferenc 2008.06.19. 21:19:27

Hát a 2:1 a portóiaknak már nem jön be vaze.

Walmer 2008.06.19. 21:21:19

Komolyan mondom beszarok a németektől.
Alig birkózzák le Ausztriát, itt meg ütik az agyonhype-olt dzsottikat.

Dworkyll · http://ekonyvolvaso.blog.hu/ 2008.06.19. 21:23:11

Jaja,

ezért tartunk itt, mert itt "ennyien" értenek nálunk a focihoz. Leírják a németeket, akik fél óra alatt kettőt toltak a szupersztárok arcába. :-PPP

A labda gömbölyű, agykombájnok ;-) bár eddig csak két banda tudott fordítani. Vajon a portugálok megcsinálják azt, amit a törökök?

Aradebil 2008.06.19. 21:27:37

remélem nem,vagy ha igen,legalább jól elfáradnak/szétrúgják őket,és a törökök simán döntőbe jutnak xD

Walmer 2008.06.19. 21:29:01

Somosd eddign bírta hogy ne szopja le valamelyik portugál (most éppen Deco) faszát...

Lojzi_ 2008.06.19. 21:41:39

Hát én úgy érzem, hogy a portugálok nem ilyen lovat akartak.
Jó lehet közelről nézni, hogy az Ausztria ellen szenvedő, horvátoktól simán kikapó német válogatott pont ellenük kapja el a fonalat és minden eddig halálraszídott, halovány, vagy éppen egyenesen kontraproduktiv játékosuk szárnyakat kap.

:o))))

Walmer 2008.06.19. 22:04:27

Das ist wunderbar!! Ezek a szaros krautok még a végén döntőznek:-)

Walmer 2008.06.19. 22:07:48

Szerintem Heinrich most kezd tökéletesen lerészegedni.

Alexxxx 2008.06.19. 22:12:58

"keretes szerkezetben szarok"
LOL :D:D:D:D:D meg am. van benne valami...
hajrá oroszok...

tarsolya 2008.06.19. 22:13:42

"Ezzel nem őt akarjuk lehúzni, de látni kell, hogy ez a német csapat meglehetősen impotens."

Látjuk. Ez a blog és a foci, mint makó meg Jeruzsálem.

Mikor Sodrócki 2008.06.19. 22:23:03

Hát Lukátlanított , az . Az EB legszarabb csatára . A kaput még nem találta el .Hát kedves blogolók , most nagyon melléfogtatok .

Dworkyll · http://ekonyvolvaso.blog.hu/ 2008.06.19. 22:23:57

Nyihaha

3:1 :-))))

Remélem az atomtuti megmondók nyilvánosan fogják a kaftánjukat szaggatni.

Romanes eunt domus 2008.06.19. 22:27:19

balinhosa 2008.06.19. 19:33:02
a németek fognak nyerni, pontosan azért, mert minden létező játékban a portugálokra fogadtam (ncore, iWiW, bwin, barátokegymásközt)

annyira jellemző...:))

Atyus 2008.06.19. 22:38:03

Na sima volt ez csak sajnos nem portugál részről. Jobbak volt ak németek.

kamasuka 2008.06.19. 22:41:24

Ezt benézte a szerző. :D

banhegyig 2008.06.19. 22:41:34

KIRÁÁÁÁÁÁÁLY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:-)

Mourinho már nem a király 2008.06.19. 22:42:06

Hát ez bumci volt. Portugálok szarok voltak, németeknek ott volt a mák+bíró faktor. Mégiscsak legyen akkor GER a döntőben, mint holmi török/horvát. No majd kiderül :)

calcio_di_rigore 2008.06.19. 22:43:03

Ez a Ronaldo gyerek milyen jó játékos lehetne, ha mindig a Wigan lenne az ellenfél...

banhegyig 2008.06.19. 22:43:58

Az elődöntőben is kritizálni fogok: "Ballack láthatatlan, Schweini és Klose pedig hozza a tavaszi szezonbeli formáját."

Asszem felsoroltam a gólszerzőket...:-)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.19. 22:44:38

nem lehetne ezt az index címlapra kerülést meúszni valahogy? és hol van ilyenkor rizla, amikor szükség volna rá?

Lojzi_ 2008.06.19. 22:44:40

Schnellfazit:
A portugálok az első komoly csapattal szembekerülve csúnyán megszenvedték, hogy kapus nélkül jöttek az EB-re.
A sorsnak pedig van ízlése, mert annak az arcába nyomja a brét, aki a legkislányosabban néz ki és úgy is viselkedik.

Ja, és még valami. A németek úgy tűnik, hogy elkezdték az EB-t.

banhegyig 2008.06.19. 22:48:02

Kedves Awkward!

Mák+bíró???

Sztem egyszerűen jobbak voltak, mert fel tudtak nőni a feladathoz. A portugálok pedig megint el voltak szállva maguktól.

A meccs legszebb pillanata pedig cé lábmegfájdulása volt öt másodperccel késleltetve. Válogatás van az operettszínházban, öreg!

Dworkyll · http://ekonyvolvaso.blog.hu/ 2008.06.19. 22:48:24

Yepp,

3:2 de szép is volt az utolsó luzi fejes, asztaqrta.
Egyébként meg ennyit a "Sima Portugál siker."-ről ;-)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.06.19. 22:48:36

yes, yes, yes, akarom mondani ja, ja, ja . :))

Guido (törölt) 2008.06.19. 22:50:49

olyan heppi vagyok, istenek voltak most a németek :) amíg nincs kuranyi meg odonkor, van viszont schweini, addig tudnak alkotni... Az az indexes "újságíró" ,amelyik "töketlennek" nevezte vmelyik nap a németeket a horvát meccs után elmehet a jo édes anyjába... Az igaz hogy tényleg szarok voltak , de ilyen alapon a akkor lehet mondani a tegnapi meccs után akár a svédekre is, vagy a franciákra úgy alapból.Gondolom azért divat a németeket fikázni luzer újságírók közt, mert ők a legjobbak!:P :P
HAJRÁ NÉMETORSZÁG!

Klárensz 2008.06.19. 22:51:30

hehe Bosingwának csak egy szemöldöke van, de az négy embernek is elég lenne :D

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.06.19. 22:51:37

az egész AB ágra igaz: vakok között félszemű a király

Walmer 2008.06.19. 22:52:47

most viccen kívül. Én abszolút nem értettem ezt a nagy portugál imádatot az eb előtt. kikiáltották őket esélyesnek, csak mert ott játszik Cé. csak azt felejtették el, hogy nem Rooney, meg carrick, Scholes, stb. játszik mellette. Ez a portugál válogatott még a selejtező csoportját sem tudta megnyerni. És egy ember miatt kis híján eb győztest csináltak belőlük, még a torna előtt. Röhej. Egy focista volt, aki egyedül nyert meg világversenyt és az a Maradona volt. Hol van tőle Cé?

Bendeguzi (törölt) 2008.06.19. 22:53:53

ok portugaloknak vege az eb. akkor a valszt varom cr-tol arra a kerdesre hogy: manchester vagy real?????

Mikor Sodrócki 2008.06.19. 22:54:20

pancho , akkor te vagy az udvaribolond .

GGG77 2008.06.19. 22:54:29

A kieséses szakasz a nagypályásoknak való. Ez a meccs is bizonyította.

A németek klasszis ellenfelek lesznek majd. Találkozzunk a döntőben! :)

FORZA AZZURRI!

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.06.19. 22:55:35

hát a d csoportban ugyanez igaz a spanyolokra, míg a cben van egy jó hollandia, a többi meg...

GGG77 2008.06.19. 22:55:49

Ja, amúgy bevallom, portugál győzelemre tippeltem.
Viszont asszem ez volt a portugál válogatott utolsó esélye arra, hogy ne álljon be a spanyolok mögé:
Baromira tudnak, de sosem fognak nyerni.

Guido (törölt) 2008.06.19. 22:56:23

NE bántsátok már Cé-t! Oscar-díjat neki e! :)))

ravens01 2008.06.19. 22:57:57

"Németeknek ez nem lesz elég..." Okos tojás... most mondj véleményt

rbaggio 2008.06.19. 22:58:18

És igen! Megértük. Lehetett szorítani a németeknek;-ért! Nem tudtam szurkolni a portugáloknak.
Azért Ricardo alátámasztotta a cikket rendesen! Az első is az ővé volt, de kétszer ugyanazt kapni. És Ferreira? Ez is igazolódott, Schweini (és Ballack is) megette. A második félidő végén látványosan nem tudott semmit hozzáteni a támadásokhoz. Egyszerűen túl sokan voltak ott. Bezzeg a másik oldalon Lahmnak voltak gondjai Bosingwa-val. Talán Podolski kevesebbet segített hátul =azért Pepét átjátszotta:)), mint Ballack, vagy Schweini a jobb oldalon. A portugálok nagyon a bal oldalon erőltetek mindent.
A bíró meg egészen egyszerűen elhatározta, hogy nem fúj le holmi kisebb kategóriás izéket.
A hosszabbítást már izgultam.
Schweini és Postiga góljai szépek voltak, de a legszebb Podolski lövése lett volna.
(Amúgy az m1-en nem voltbenne az 5 legszebb gólban Van Persie gólja...)

rbaggio 2008.06.19. 23:00:37

Mármint Ricardoé az első szabadrúgás fejes kombináció volt. Az első gólban sokan osztoznak portugál részről. Szépen kipasszolták őket a jobb oldalon...

Atyus 2008.06.19. 23:02:24

Dworkyll 2008.06.19. 22:48:24

"Egyébként meg ennyit a "Sima Portugál siker."-ről ;-)"

Bizony erősen benéztem és pont elsőnek írtam. Nem szerencsés:)
Mondjuk nekem a meccs mind1 volt.
FORZA AZZURRI!!!

Dr House 2008.06.19. 23:02:25

Azért Bölöninek jár a pacsi, végre egy nemzetközi szinten is elismert szaktekintély ült a studióban, nem ilyen 1:7 Janik. Krisztiánó Ronáldó is sokat köszönhet neki már ami a pályafutása elejét illeti.

Sanpellegrino Chinotto 2008.06.19. 23:02:57

De jót röhögtem!
:DDDDDDDDDDDD
"Podolski ... két góljához is nagy szerencse kellett. Ezzel nem őt akarjuk lehúzni, de látni kell, hogy ez a német csapat meglehetősen impotens indolens."

.

Klárensz 2008.06.19. 23:06:43

Bölöni mondott értelmes dolgokat, de sokszor másodpercekig gondolkodott, hogy mi is lenne a következő szó
eddigi tapasztalataim szerint bizonyos dolgokban fordított arányban áll a szakértelem és a beszédkészség, ezt most Bölöni is alátámasztotta

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.06.19. 23:07:51

Elismerem, hogy vannak eredménycentrikus szurkolók. Na én tipikusan nem ilyen vagyok, ezért tartom, amit ma láttunk nem sokkal maradt el két középcsapat adok-kapokjától.

Sanpellegrino Chinotto 2008.06.19. 23:08:04

Persze a teljes utolsó bekezdésért díj is jár akkora nagy baromság!

Én itt a csúcson hagynám abba! Több hazug közhely már csak önismétlés volna!

BruceWayne 2008.06.19. 23:08:20

scolari monnyon le! :-) ennyire egy vak embert, pedig jó edző.
fing volt nagyon ma ez a csapat, de ebben scolari is vaskosan benne volt.... németeket meg a fasz se érti, mit csináltak ezek az első 20 percben???? horvátok ellen miért nem lehetett ezt? nem volt semmi...

eb előtt azt mondtam döntősök lesznek, de a 2. csoportkör után ez inkább a portugálokra állt volna.

Lojzi_ 2008.06.19. 23:09:24

Hisztiano Ronaldo egyedül nem képes elvinni egy csapatot és soha nem is lesz képes.
Hiába cselez jól, meg lő baromi erősen: kell mellé egy ember, akinek van intelligenciája a játékhoz, hogy Krisztina ezen fájó hiányossága ne domborodjon ki.
Deco lett volna ilyen.
Az ő szervezőkészsége és intelligenciája elég volt az A csoport megnyeréséhez, de a Barcába kicsit kevés.
Viszont a németek még így is meglehettek volna, de csak azért mert nem akarták 2:0-nál és 3:1-nél kinyírni a portugálokat, hanem visszavették a tempót, így kétszer jöttek vissza partiba. De az nem is merülhet fel kérdésként, hogy melyik a jobb csapat. Hogy mégsem sikerült továbbmenni a németeken és ezzel valószínűleg döntőbe jutni, arról meg 90%-ban Ricardó tehet. Szédületes, hogy egy EB-n résztvevő csapatban első kapus lehet valaki, aki ennyire szar. Vele nem volt esélyük.

Én a portugálok helyében rágyúrnék a kapusképzésre, hátha sikerül egyszer 10-20 év múlva kilépni az örök ígéret státuszból.

pepe11 2008.06.19. 23:10:05

"A meccs legszebb pillanata pedig cé lábmegfájdulása volt öt másodperccel késleltetve. Válogatás van az operettszínházban, öreg!"
Kedves banhegyig!
Ülj le a Sport1 elé és nezd meg újra ahogy a német játékos miközben elmengy CR mellett "vélletlenül" rátapos a lábára. Aztán gondolkozz el egy kicsit!

rbaggio 2008.06.19. 23:10:21

Rendben, a cikket véleményeztük, talán kicsit elfogult volt, de a mérkőzés?
Ballack kicsit arra emlékeztetett, amikor még nagyon régen egy valamilyen kosárdöntőben Drazsen Petrovics teljesen csapatjátékossá vált, mert az használt a legtöbbet a csapatnak.
Viszont indulatok szítása nélkül szeretném kérdezni, hogy Nani?

Flying Circus 2008.06.19. 23:10:57

Üdv, távol álljon tőlem, hogy most csak a fika kedvéért jöjjek ide írni, de már napok óta fontolgatom h megkérdezem, ti is ugyanúgy lószarra tartjátok-e az index EB-rovatát. Mert sajnos nem egy cikk lett iszonyat béna, értékelni-érvelni nem lehet szimpátia alapján. Lehet síkra szállni a portugál holland döntőért, (majd az uefa kupában). A győzelemhez nem egy tubus zselé kell, hanem koncentráció, meg 110-120 km futás.
Ezeket ajánlom mindneki figyelmébe összehasonlításra:
CSOPORTMECCS vs. EGYENES KIESÉS, labdatartás vs. helyzetkihasználás, arc vs lelki erő, trükk vs küzdelem.
Az biztos h a portguálok a legszimpatikusabb vesztesek maradnak, nincs velük semmi baj. Csak Scolarit a 80. percben(!) "micsinájjakistenem"-ezve ne látnám magam előtt...

Dr House 2008.06.19. 23:11:27

halál neve: beszél csomó nyelven, és különböző országokban dolgozott hosszú évekig ahhoz képest szerintem tökéletesen beszél magyarul. najó kb urbán flórisan...

rbaggio 2008.06.19. 23:12:52

Dr. House. igen ezt én is akartam írni. Nem feltétlenül az első nyelve a magyar.

Titi120 2008.06.19. 23:13:16

A mai cikkből csak a Ricardos rész jött be (az legalább nagyon), a többit bal klikkel kijelöl, aztán delete. :))

Lehmann kőkeményen magabiztos volt, védelem mészölysziklaszilárd, Ballack igazi szellemi vezér volt, Schweini meg nem tudott olyan megmozdulást bemutatni, ami meghaladta volna a képességeit.

Podolskival meg nem is tudom mi van.

2008.06.19. 23:15:03

Na, én csak most, a meccs után fedeztem fel ezt a posztot.

Ahogy már mások is megjegyezték: ez most nem jött be.
Viszont kedvenc csapatom győzött, a meccs jó volt.
A többi elválik :)

Az a csapat, aki szembekerül a mindenkori német válogatottal, és lebecsüli - továbbjutó aligha lehet...

'Középcsapat'

Ha-ha :)
Ez jó poén volt!

Korai még bármit is elkiabálni - de ez a 'középcsapat' még akár az EB-t is megnyerheti.

Lencse. 2008.06.19. 23:15:42

Váhááháhá :DD

Szép volt, fiúk!

BruceWayne 2008.06.19. 23:17:13

na horvát faszszopkodás megvót, török faszszopkodás megvót, német faszszopkodás megvót, mi lesz ha ezek egymás ellen játszák az elődöntőt? :-)
most az jönne hogy a németek kikapnak a következő meccsen, de úgyse fognak

banhegyig 2008.06.19. 23:17:18

pepe11:

Ahogy elment mellette, sztem nem taposott rá, de meg fogom nézni még egyszer és ha úgy van, akkor visszavonom az állításomat.

Dr House 2008.06.19. 23:17:53

szerintetek a friccek tuti döntősök? szerintem nem..sokszor a látszólag "könnyebb ellenfél a nehezebb" ráadásul a horvátok iskolajátékot mutattak be ellenük... a törökök lelkesedése szerintem még a németekét is túlszárnyalja.
Amúgy a portugáloktól nem csak egy jó kapus és egy középcsatár hiányzott hanem FATIH TERIM is..

Flying Circus 2008.06.19. 23:18:21

SP:
"Elismerem, hogy vannak eredménycentrikus szurkolók."
én is az vagyok, meg sztem az összes csapat aki vesztesként lejön a pályáról. meg aki kihagyja az utolsó tizenegyest. az mind az.
Jah, sancho, anelka sztem nem eredménycentrikus, így ránézésre, de nem nekem semmi bajom vele, kell az oylan is.

Lojzi_ 2008.06.19. 23:20:57

pepe11:
Ember!!!
Min kell gondolkodni banhegyignek!? Azon, hogy valaki előbb a bíróra néz, aztán ordít?
Két esetet tudok elképzelni:
1. Alaposan összekuszáltak az idegpályái és többszáz kilométer hosszan megy az impulzus a receptoroktól az agyba, hogy reagáljon a fájdalomingerre,
2. Annyira kicsi az agya, hogy a bíró figyelését és az üvöltést nem tudja együtt csinálni.

Muszáj, hogy a fenti kettő eset valamelyike igaz legyen, különben kénytelen lennék azt feltételezni, hogy szimulál, ne adj' Isten hisztizik, mint egy pcsa...

BruceWayne 2008.06.19. 23:21:40

én nem vagyok c.roni párti de a két rúgás után rátaposott, elsőre nem látszott viszont a hempergés annál látványosabb volt...
amúgy ezért kéne többcsapatos eb, hogy ne lehessen 1,5 meccsnyi jó teljesítménnyel döntőt játszani

Sanpellegrino Chinotto 2008.06.19. 23:21:55

banhegyig 2008.06.19. 23:17:18
De rátaposott! Viszont 1részt ezzel még keveset is kapott, másrészt a mértéktelen nagy hiszti ehez képest is túlzott volt!

Asidotus 2008.06.19. 23:22:46

Akkor nem csak én láttam, hogy Friedrich megtaposta Ronaldo lábfejét, méghozzá elég rendesen.
Továbbra sem értem Nuno Gomes szerepeltetését, elől teljesen súlytalanok voltak a portugálok, dacára az egy szem bepattant góljára. Ha jól emlékszem, a törökönek 2 kapufát is lőtt, most messze volt attól a teljesítménytől.
Német-török meccs? Vagy inkább csata? (német-horvátot már láttunk, az már unalmas)

halareaal 2008.06.19. 23:27:01

a legszánalmasabb ilyenkor előjönni a Ronaldo-fikázással, amikor neki volt a legkeményebb szezonja és utcahosszal jobb volt a világ bármely játékosánál. amúgy a MU-t csak elhúzta egy bl és pl győzelemig, vagy már elfelejtettük?

Lojzi_ 2008.06.19. 23:27:31

Nem az a lényeg, hogy rálépett-e. Persze, hogy fellökte, rálépett, megrúgta, megszaggatta, és még a kutyáját is megverte.
Ezért senki nem is vitatta az esetet követő szabadrúgás jogosságát.
Ilyenkor egy férfi sportoló feláll és elvégzi a szabadrúgást. Ha nem fáj neki nem üvölt, mert sok a kamera.
Banhegyig szerintem arra próbált rávilágítani, hogy ismét egy bizonyíték, hogy ez a faszi egy szarcsimbók.

BruceWayne 2008.06.19. 23:29:14

nünü te csak ennyit nem értesz? szerintem több van.

-nem érteni ricardo szerepeltetését
-nem érteni ferreira szerepeltetését a nemsaját posztján
-nem érteni simao szerepeltetését
nem érteni miért nincs csatársor
-nem érteni miért nem jászik ferreira a saját posztján bosingwa pedig előrébb

amúgy ez a csapat nagyon nem c.ronira volt kihegyezve, ez jóllátható volt, csak hát scolari nem megfelelő társakat rakott mellé...
mellesleg én nem vagyok oda a színészválogatottért, csak inkább ők mint a csehek/törökök/németek/horvátok

Lencse. 2008.06.19. 23:32:30

1. Fjörtfelt most egészen kifogástalanul vezetett.

2. Metzelder valami szánalmasat szimulált a meccs elején. Gomez előző meccsen mutatott flegmasága után ez megint olyasmi volt, amit nagyon nem akarok látni német mezben.

3. Schwein viszont brutális volt. Többször megfigyeltem, hogy mind a két térfélen ott tartózkodott egy-egy példányban.

+1 Valakiről még akartam írni valamit, de nem akarok semmit elkiabálni. Maradjunk annyiban, hogy egyre jobban emlékeztet egy mágnesre. :) És még ezt is lekopogom.

danesdzsu2 2008.06.19. 23:33:35

Nera: Nem érteni a német kislányok versenyfetrengését.

Titi120 2008.06.19. 23:33:50

Utólag azt mondom, hogy Nani és Queresma padoztatása luxus volt Scolaritól, amikor a taktikát kidolgozta, Sabrosa meg egyszerűen túlértékelt, és ezt az Atleticos teljesítményének fényében is mondom.

Flying Circus 2008.06.19. 23:33:55

1 CR annyi pénzt érne, mint az egész német csapat, ez lehet?

2a svájci kurváknak nagyon jó estéjük lesz

3 a portugálok elég feszültségmentesen lezavarták az eb-t, volt 26 percük 2-0ig, ennyi volt:) szurkolóiknak szar lehet

4 mindig csak a hype meg a hype, EURO2004-en kívül mi kell, hogy tanuljanak a "szakértők"?

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.19. 23:34:15

"Viszont indulatok szítása nélkül szeretném kérdezni, hogy Nani?"

Nani ismét illetékes elvtársat játszott; 21 évével tökéletesen meg volt róla győződve, hogy minden átlövés, beadás, támadásbefejezés az ő reszortja. Egyszer nagyon bejött neki, de szerintem épp ez az a mentalitás, ami miatt a portugálok soha semmit nem fognak nyerni.

danesdzsu2 2008.06.19. 23:35:38

Lencse: Lehmann-nak nem lesz még egy ilyen meccse. Egyik védését se így akarta;)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.19. 23:36:39

na, Quaresma meg aztán ennek az elbaszott portugál mentalitásnak a kvintesszenciája

h492019 2008.06.19. 23:37:06

@ Flying Circus:
nálam ez a mai "kiesettek álomcsapata" című borzadály tette be a kaput, ahol a nevek alapján vett válogatottba (alapból is mekkora hülyeség ez már) sikerült összeállítaniuk a Ribery, Chivu, Mutu, Baros középpályás-sort :) hihetetlen. amikor pedig a teljesítmény alapján állítják össze az all-star csapatot azt a Jarolimot nevezik szélsőnek, akikről ők maguk írják, hogy "Semmi különlegeset nem csinált."...

felejtős.

Lencse. 2008.06.19. 23:37:42

pszt. Ki beszélt itt Lehmannról? :)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.19. 23:37:54

"Lencse: Lehmann-nak nem lesz még egy ilyen meccse. Egyik védését se így akarta;)"

igen, Lehmann-nak nagyon érik a nagy pofon, kérdés mikor csattan el

BruceWayne 2008.06.19. 23:41:29

szerintem a germánok ma koxoltak

racza 2008.06.19. 23:43:06

lehet h megérdemelték a németek a győzelmet, mert tényleg hajtottak és ellentmondást nem tűrően jöttek ki a pályára, de kezd nem kicsit zavaró lenni, hogy a játékvezetők nem bírnak felnőni a játékhoz, mert bizony a harmadik gól előtt ferreira nem elnézte, hanem ballack két kézzel pont annyira lökte meg h ne tudja elfejelni, de a bíró ne vegye észre (megjegyzem bármelyik olasz hanyadt vágta volna magát egy ilyentől). és akkor talán már is 2-2 lehetett volna, valószinű akkor is a németek mennek tovább és megszerzik a vezető gólt, mert ma tényleg nem ment a portugáloknak, és ha valamit hát kűzdeni azt tudnak a németek de sztem jobb szabályos góllal kikapni...

BruceWayne 2008.06.19. 23:43:17

mint a ruszkik tegnap

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.19. 23:43:40

"2. Metzelder valami szánalmasat szimulált a meccs elején. Gomez előző meccsen mutatott flegmasága után ez megint olyasmi volt, amit nagyon nem akarok látni német mezben."

kezdem azt gondolni, hogy ez valamiképpen ragályos, mert a portugálok ellen a törököktől (!), a csehektől (!!) és a svájciaktól (!!!) is lehetett ilyeneket látni.

BruceWayne 2008.06.19. 23:44:11

ja, izgalmasabb lett volna ha azt a bíró jogosan lefújja. lökés volt.

kuwert 2008.06.19. 23:45:23

Én meg azt 'nem érteni', hogy az összes jósolgató szakember, miért volt olyan biztos a portugálok győzelmében. De szinte mindenki. Tényleg nem láttak még német meccset? Született már olyan sztár futballista, aki egymaga le tudja győzni a német válogatottat? De bármelyiket?

rbaggio 2008.06.19. 23:50:37

Pedig már Lineker is megmondta...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.19. 23:52:52

Mielőtt mindent szépen végigolvasnék, gyorsan leírom, amit gondolok.

Feltűnő volt, hogy a németek mennyire felkészültek a portugálokból. Szinte biztos vagyok benne, hogy Horvátország ellen szándékosan kaptak ki. Előre arra készültek, hogy Cééket kell legyőzni, és gyakorlatilag ki is húzták a déliek minden méregfogát. Óriási taktikai győzelem volt, melyet még az UEFA sem tudott elrontani.

Bölöni egy igazi szakember volt a stúdióban. Arról beszélt, ami a pályán történt, korrekten, pontosan. Egészen, mint egy kézilabda-szakkommentátor.

Óriási az örömöm! (És nem lesz aranylabdás Cé!!!)

BruceWayne 2008.06.19. 23:53:13

nem jósolgattunk, csak reménykedtünk. :-)
de én már nem is merek írni semmit erről a hátralévő pár meccsről....

nem jut a lyon el messzire, ha nem figyel lionel m 2008.06.19. 23:53:34

Mondtam, hogy a németekre tessék tenni (igaz 1-2-őt tippeltem, nem 2-3-at), csak a vakok gondolhatták komolyan, hogy ez a portugál válogatott ma nyerni fog. Miért is? Elverték a törököket és az impotens cseheket? (Svájctól meg kikaptak, igaz hogy nem számított, de akkor gondoljunk csak a hollandokra) Ettől máris esélyesek? Ez nem egy csapat, ez néhány trükkös srác egyforma mezben a pályán. A törökök ellen ez elég, a csehek ellen ez elég, a németek ellen nem.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2008.06.19. 23:55:52

Büszke vagyok magamra kicsit, mert a sokaknak elmondott meglátásom szinte 100%-ig bejött. :) Biztos volt, hogy ha a németeké az első gól, nyernek, az is fix volt, hogy a portugálok képtelenek lesznek fordítani. Az EB-n még semmiben nem voltam ennyire biztos. Aki egy picit is érzi a focit, tudta, hogy a portugézák nemhogy oktatni nem fognak, de még izzadva nyerni se, Biztos van rá magyarázat, holnapig átgondolom. :)

Lojzi_ 2008.06.19. 23:56:04

A németek nem azért nyertek, mert a fejes előtt Ballack lökött egy kicsit. Ha az nem megy be, akkor hajtanak még egy kicsit, amíg kettő nem lesz és utána állnak megint visszább.
Hangsúlyozom: ha végig pörögnek, akkor súlyos különbséggel agyon tudták volna verni a portugálokat.

Tulajdonképpen ha egy kapus nem jön ki a felívelésre, a védők meg egy fejjel alacsonyabbak, mint a támadók, akik mindezek tetejében alapból is kiválóan fejelnek, akkor a meccset tulajdonképpen felesleges lejátszani.

BruceWayne 2008.06.19. 23:56:08

akkor kapják be a németek.... bár a lelátón volt egy igen jó németmezes csaj

Lencse. 2008.06.19. 23:56:35

Csöncsön

"Szinte biztos vagyok benne, hogy Horvátország ellen szándékosan kaptak ki. Előre arra készültek, hogy Cééket kell legyőzni"

Na most akkor nézd meg, hogy mit írtam a Nationalelf posthoz a horvát meccs után. :) Bár én ebben nem hiszek, ott baromira nem azt láttam az arcokon, hogy szándékosan kapnának ki.

Lojzi_ 2008.06.19. 23:58:27

Mindenki kapja be, kivéve az igen jó németmezes csajt?

rbaggio 2008.06.20. 00:01:11

Nera! Igen-igen, talán nem is német volt, de szép volt, az biztos.
Hogy a bíró mennyire nemvolt vevő az esésekre.
Elnézést, de nekem Nani a "csúcspont" a portugáloknál. Minden tiszteletem Sir Ferguson-é, és hozzá képest semmit sem értek a focihoz, de mit látott benne?

Torres 2008.06.20. 00:01:49

"Született már olyan sztár futballista, aki egymaga le tudja győzni a német válogatottat? De bármelyiket?"

Sergio Conceicao, Torghelle Sándor

Lojzi_ 2008.06.20. 00:02:16

A németek sosem kapnak ki szándékosan. Az nem az ő stílusuk. És Schweini kiküldése, meg a feszültség is erről árulkodott.
A helyzet az, hogy a németekre egy jól szervezett, fegyelmezett horvát csapat veszélyesebb, mint a portugálok szertelen, egyéni akciókra épülő focija.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.20. 00:03:13

Lencse.:

Emlékszem arra a kommentre, be is véstem az agyamba. De tényleg.

Nyilván nem lehet "szándékosan kikapni"; ha atomgyenge lett volna a horvát csapat, a németek kénytelenek lettek volna győzni. De látszott, hogy nem estek kétségbe. Ők tudták, hogy Ausztriát kb. százból százszor legyőzik, a cseheket (szerintem úgy számoltak, hogy Csehország lesz az A csoport másodikja) pedig szívesen elkerülték volna. Azt is tudták, hogy Portugália ellen előbb-utóbb sowieso összekerülnek, tehát kicsontozták alaposan, hogy mit kell tenniük.

Azt például vastagon el tudom képzelni, hogy a horvátok ellen már a portugálok elleni meccs volt a fejükben.

A németek nem komolytalankodnak. Az Eb-kre azért mennek ki, hogy megnyerjék.

Lojzi_ 2008.06.20. 00:03:31

Torres: ezt te sem gondoltad komolyan. Legalábbis remélem.

Asidotus 2008.06.20. 00:03:36

Az schön kislány volt :)

nem jut a lyon el messzire, ha nem figyel lionel m 2008.06.20. 00:03:38

Metzelder nem szimulált sztem, hanem szemen könyökölték (ha arról beszéltek).

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.20. 00:04:29

Lojzi_:

1954, magyar-német 8-3. Hogy a könnyű ágra kerüljenek...

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2008.06.20. 00:05:20

Én azon dobom el az agyam, kedves NST, hogy tik megmondtátok, hogy hátul, a kapuban nem kapus áll a portugáloknál ,és vázz tényleg. Félelmetes, mennyire rossz volt Ricardo, merem állítani, hogy a támadás is jobban ment volna nekik, ha legalább az egyiket nem kapják be az első két gól közül. De hát ez van, szinten alul nyújtottak a portugálok, a németek meg mintha ekin nyomnák, szóval teljesen megérdemelt, tiszta továbbjutás volt...........

Lojzi_ 2008.06.20. 00:08:03

Csöncsön:
Ki van zárva, mert nem tudom.
Szerinted hol voltam '54-ben?
Egy gatyában jártam apámmal, ráadásul azt a gatyát még nagymama háttul gombolta apun, aki '51-es...

Flying Circus 2008.06.20. 00:09:21

"nemjutelmessziré"-nek igaza van. Ez csapatsportág, ebből induljon ki mindneki. valahogy nem akarnak rájönni ezek a szépfocitjátszók hogy a német, az olasz, vagy a balkáni nem fogja összepisilni magát a bokamuzdulatoktól, ellenben felmegy fejelni, és beledózerolja a kecses mozgású ellenfelet a földbe, gólt szerez. (ugye, az erősebb kutya és aktusainak száma). Ez tök szar, nem igazságos, vagy: valamiért kicsit mégis.

Lencse. 2008.06.20. 00:09:48

lyonel: lehet hogy én vagyok már túl bizalmatlan, de jobban hiszek a tűéles közeli lassításoknak, mint a focistáknak. És én nem láttam Metzeldernél könyöklést, sem Ronaldonál taposást. A különbség, hogy Ronaldot így szeretem, ahogy van, mert nagy zseni, de egy német védőtől elvárom, hogy akkor is fusson tovább, ha sörétes puskával lövik hasba. :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.20. 00:10:46

@racza:

2-0-nál egy abszolút nem les kiugratást leintett a partjelző. A német játékos óriási gólhelyzetben léphetett volna ki. Szóval azt nem lehet mondani, hogy ne lett volna ide és oda is tévedés. Sőt.

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2008.06.20. 00:11:33

"Nationalelf nagyjából azt hozza, mint egy Lukátlanított Bayern München"

talán most először, de egyetértek veletek... :-)
Annyi változtatással, hogy ez a mai meccsre nem igaz. Mert ma nagyszerűek voltak fiúk. :-)

HURRÁ!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.20. 00:13:41

@Lojzi_:

És nem is olvastál róla?

nem jut a lyon el messzire, ha nem figyel lionel m 2008.06.20. 00:15:19

A schöne német lány egyébként hasonlít arra, aki a myvip kezdőoldalán feszít.

Torres 2008.06.20. 00:16:38

az a baj, hogy egy pillanat alatt kurva közel kerültünk ahhoz, hogy ez a jo kis eb a 2004es szintjére süllyedjen. tényleg az egész világ azért fog szoritani hogy valaki állitsa meg ezeket a fos németeket mint anno a görögöket?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.20. 00:18:35

@Torres:

Egy fos csapat szerintem nem lő három gólt annak, amelyiket a fél világ az Eb egyik legnagyobb favoritjának tart. És szerintem nem is focizza le úgy, hogy lőhetett volna ötöt is. De lehet, hogy szerinted igen.
:-)

BruceWayne 2008.06.20. 00:19:12

s.conceicao, torghelle, owen, ronaldo

Lojzi_ 2008.06.20. 00:22:15

Bevallom férfiasan, hogy nem szoktam régi meccsekről olvasgatni.
Azt tudtam, hogy kétszer játszott az aranycsapat a németekkel, de nekem eddig mindig úgy jött le, hogy az első meccs mutatta a valós különbséget a két csapat között.
És miután több olyan külföldivel is találkoztam már, aki csak a Grosics kezdetű névsort tudta magyarul, holott egyet sem láthatott közülük játszani, ezért éltem a gyanúperrel, hogy tényleg ennyivel jobbak is voltak.
Sőt akármit mondasz, így is fogok már meghalni. Tehát nem fogadom el a példát... :o))

racza 2008.06.20. 00:22:32

arra az esetre nem emlékszem, de nem is azt mondom h a bírón ment el, vagy h a bíró a németeknek fújt, vagy h nem nyertek volna a németek, mert igen ha azt lefújják és esetleg még egyenlítenek is ronaldóék, a németek behúzták volna
csak azért elég frusztláló lesz majd amikor a döntőben erre vagy arra eggyel több meghatározó tévedés lesz és azon megy el.
remélem nem így lesz. egyébként lehet előre tudni, hogy ki fújja a döntőt?

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.20. 00:23:00

"Elnézést, de nekem Nani a "csúcspont" a portugáloknál. Minden tiszteletem Sir Ferguson-é, és hozzá képest semmit sem értek a focihoz, de mit látott benne?"

nála már csak Anderson a nagyobb kamu

BruceWayne 2008.06.20. 00:24:20

kassai viktor

bár az egyre szarabb michel valószínűbb

Lencse. 2008.06.20. 00:25:08

Csöncsön, amennyire szerény történelmi ismereteim alapján meg tudom ítélni, az, az amit ma jellegzetes német fociként ismerünk (itt most el lehet képzelni az összes klisét), az 54-ben keletkezett, egész konkrétan a döntőben, Bernben. Kivettük a részünket a legendateremtésből.
Azzal kezdődött minden, hogy a világ legnagyszerűbb csapatát sikerült megverni a legfontosabb meccsen. Ha a Puskás/Grosics-féle csapatot megcsapták 3:2-re, mit nekik Ronaldo meg Ricardo, ugye? :)

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2008.06.20. 00:25:30

Schweini nagyon bejátszotta magát a kezdőbe. Akár még a Bayernébe is... Bár biztos megint előjön majd a kétéves "VB-fáradtság" :-)

BruceWayne 2008.06.20. 00:26:33

hehe, anderson a focipályák transszexuális whoopi goldbergje, a fekete paul scholes másolat.... pedig a portoba jól küldte, meg a mu-ba se rossz néha, de nanival hempereghetnének egyet mert egyszinten vannak ilyen téren

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.20. 00:26:42

No de, kedves Lojzi_, azon az 54-es világbajnokságon a magyarok olyan ágra kerültek, hogy Brazília, Uruguay (az előző vébé két döntőse!); a németek pedig: Jugoszlávia, Ausztria. A magyarok két pokoli nehéz meccset vívtak, szó szerint vér is folyt, ellenfelük meg 8-1-es gólkülönbséggel szinte besétált a döntőbe. Azért az ilyeneken az ember csak-csak elgondolkodik, nem?

No de, tényleg messze visz ez. Amit csak mondani akartam igazából, az a német tudatosság, ahogyan atomjaira szedték a portugál válogatottat.

Lojzi_ 2008.06.20. 00:27:12

Nera:
Nem az volt a kérdés, hogy volt-e olyan játékos, aki több gólos németverésnél egyedül jegyzi a gólokat, hanem az, hogy van-e olyan játékos, aki egyedül képes nyerni ellenük úgy, hogy a többiek az erős közepes szinten vannak, és két három játékos még ennél is mélyebben.
Talán torghelle jó válasz lenne, ha tétmeccsen is megtenné ugyanezt. A barátságos találkozókat hagyjuk.
Ha Maradona lett volna a válasz, akkor az szintén vitaalap.

Torres 2008.06.20. 00:28:04

5öt? asszem 2 német kapura tarto lövés volt az elsö és pontosan 1 azaz egy a második félidöben. igen mindegyikböl gol lett. más. nem másik kapus kellett volna hanem egy normális balhátvéd ferreira helyett. hihetetlen hogy a második eb megy el rajta

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.20. 00:28:33

@racza:

Abban nincs vita köztünk, hogy ez a svéd bíró gyengeelméjű.
:-)

BruceWayne 2008.06.20. 00:30:21

torres ez scolarin ment el de tsunyán

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.20. 00:30:51

@Torres:

Podolski lövésénél, amely pár centire zúgott el a felső sarki kapufa mellett, kimentél a konyhába?

Lojzi_ 2008.06.20. 00:34:23

Torres:
Akár ötöt is lőhettek volna bizony. Ha ilyen jól kiszámoltad a statisztikát, akkor azt is tudod már, hogy az öthöz további két lövésre (szerintem konkrétan fejesre) lett volna szükségük.
Nem voltak partiban a portugálok no, ez a helyzet, kár szépíteni. Ferreira és Ricardo az minusz két ember, amihez egy Ronaldo kevés.

Torres 2008.06.20. 00:34:25

jogos. tényleg volt még egy 30 másodperces szakasz amikor a luzitánok térfelén tartozkodtak a 2. félidöben.

scolarin? mit baszott el azon kivül hogy ferreirát kihozta svájcba?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.20. 00:37:02

Torresen kívül szerintem mindenki úgy látta, hogy a mai meccsen a németek egyszerűen jobbak voltak.

capor_ 2008.06.20. 00:37:43

Köszönöm, a németek megmentették az EBt :) Kiverték ezt a semmirekellő bagázst... Most komolyan ezektől a portugáloktól volt elájulva mindenki? Első komoly ellenfél ellen semmit sem mutattak. Még csak elképzelést sem láttam a játékukban...

A németek pedig rácáfoltak a postban elhangzó kritikákra:)

capor_ 2008.06.20. 00:42:33

Torres:
Ezt a "fos" német csapatot tartotta számos fogadóiroda a legesélyesebbnek az EB kezdésekor...
Másrészt én előbb szurkoltam volna a románoknak vagy a törököknek mint ennek a portugál csapatnak. Szóval csak magad nevében formálj véleményt:)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.20. 00:43:30

Most már a fölső ágon nagyon nagy baj nem történhet. Ha az alsó ágon a spanyolok elhullanának (ami nem fog megtörténni, mert most iszonyúan akarnak), akkor a döntőben a fölső ág győztesének szurkolnék.

Torres 2008.06.20. 00:44:36

az oroszok a svédeknek rughattak volna 5öt. az osztrákok a lengyeleknek rughattak volna 5öt. ezek a németek ma egy darab helyzetet tudtak kialakitani és volt két pontrugásuk. mondjuk üt hogy ezt 100%osan le tudták hozni és ezzel be is huzták a meccset. de hogy rughattak volna 5öt meg hogy lefocizták a portugálokat. most komoylan ez valami vicc ? végig benne volt a meccsben 0:2nél meg 1:3nál is hogy ezek a portugálok bármikor vágnak kettöt és a nulla csatárral maradt németek a hosszabbitásban már gyurhattak is volna a tizikre.

BruceWayne 2008.06.20. 00:45:07

torres: például azzal hogy simaot már az első meccs után ki kellett volna tenni, meg hogy nem volt csatársor, meg hogy ferreirát megkavarta kb ennyi

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2008.06.20. 00:51:04

Volt ott egyébként egy német-török ki-ki meccs is. Erre azért még a szar, szemét, szar németek sem mehettek, ugye?

Ha már mindenképpen ki kell élni a németek ellen érzett óriási dühöt, akkor vitaalap az utolsó selejtezőmeccs, ahol "nagy valószínűséggel" azért nem égtek a fiúk magaslángon, hogy nehogy első kalaposak legyenek az EB-n. Nem is lettek...

Torres 2008.06.20. 00:52:43

"Ezt a "fos" német csapatot tartotta számos fogadóiroda a legesélyesebbnek az EB kezdésekor..."

hihetetlen mennyit számit a sorsolás nem ?

"Másrészt én előbb szurkoltam volna a románoknak..."

jaja ők is szép focit játszanak jogos teljesen

Asidotus 2008.06.20. 00:56:22

Csöncsön!
Akarni a vécén kell, nem az EB-n, ott focizni kell. Szerintem az olaszok nyögvenyelősen, mákkal, vitatrható bírói ítélettel hozzák a spanyolok ellen a továbbjutást. Mert ez idáig mindig így volt.
Meg egyébként is, a katolikus spanyolok abban a vallásban hisznek, amelyiknek földi vezetője Olaszországban lakik és dolgozik. Szerinted az Égiek kik mellett állnak?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.20. 01:00:41

@pizarro:

Jól értem, hogy németgyűlöletet éreztél ki a szavaimból? :-)

@Nűnű:

Ha van igazság a földön, akkor Spanyolország jut tovább. Ifi-ebéket és vébéket újabban egyébként már nyernek. Azokon alszik a katolicizmus Istene?

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2008.06.20. 01:01:41

Hát, torres, én szerettem volna így látni, ahogy te, de a helyzet az, hogy szerintem elvakítanak az érzelmeid: az hogy éppen így szereztek gólt a németek, ahogy, az mindössze annyit mutat, hogy alaposan felkészültek. Amikor még nem álltak vissza bekkelni, akkor sikerült összvissz egy gólt összehozni a portugáloknak... egyszerűen erre jobban felkészültek a németek, jobban akarták, jobban összeálltak csapattá, mondhatod ahogy akarod, de sajnos jobbak voltak.

És ez azt is jelenti, hogy ha az eredeti tervben nem az szerepel, hogy biztosan, azaz 2 góllal győzni, hanem az hogy legalább +5ös gólkülönbség, akkor meglett volna az a +5ös golkülönbség. Egyszerűen akkor rúgtak gólt, amikor akartak, különösebben próbálkozniuk sem kellett. Én legalábbis így láttam.

capor_ 2008.06.20. 01:18:17

Torres:

Milyen sorsolásról beszélsz? :) A portugálok voltak messze a legkönyebb csoportban. (Gyenge de lelkes Svájc és Törökország, valamint egy félig-meddig impotens cseh csapat)
Szerinted a portugálok szép focit játszanak? Huh... ez szép volt? Nem emlékszem olyan portugál meccsre ahol jobbak lettek volna, szépen játszottak volna velük egy szinten lévő csapat ellen.... Vagy talán azért szép mert csinálnak egy rakás felesleges és értelmetlen cselt? Vagy mert náluk a hajtás a meccs végén azt jelenti, hogy egyre hangosabban üvöltenek egymással és a bíróval meg, hogy Simao egyre nagyobbakat rúg a labdába? :):)

doktor.dikhed 2008.06.20. 01:18:24

Én az EB kezdete előtt is kb ennyit vártam a Portugáloktól. Nulla csatársor, örök ígéretek a középpályán + egy béna Deco + egy zseni Cé, közepes védelem, közepes kapus. Cé egyedül nem váltja meg a világot. Deco kellemes meglepetés volt, kellett, hogy tovább menjenek a csoportból.

A németek jól kezdtek, aztán volt két szar meccsük és most szétszedték a portugálokat. Egyszerűen kiszámíthatatlanok. Ha kicsit jobban meghajtják, még lőhettek volna pár gólt.

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2008.06.20. 01:19:11

egyébként az a jó csaj a nézőtérről német mezben, akiről szerintem ti is beszéltetek nem volt más, mint Schweini nője. Legalábbis szerintem ő volt az.

A mai meccs alapján spec. meg is érdemli azt a csajt. :-)

doktor.dikhed 2008.06.20. 01:21:48

Schweinke két nagy fülest érdemelne meg, és akkor a fontos meccsek felét nem a nézőtéren izgulná végig, az eltiltását letöltve...

Azazello007 2008.06.20. 01:32:10

Torres: miért süllyedne az EB a négy évvel előtti torna szintjére? Vagy csak nekem tűnt kifejezetten jó és szórakoztató meccsnek ez a mai? Nem hasonlítanám össze a németek mostani játékát a görögök akkori antifocijával (ami, jegyezzük meg, nagyon hatásos volt).

Nem vagyok német drukker, de ma jobbak voltak és kész. Csak most jól beparáztam, hogy az olaszok esetleg szintén feltámadnak...:-)

Azazello007 2008.06.20. 01:33:50

Ja és Torghellére még tétmeccsen sem illene a leírás, mert ő volt a mindenkori magyar válogatott egyik legnagyobb szégyene...

Levi 2008.06.20. 02:09:24

Az eredmények fényében.... Suck posztolókám, suck...

rizla 2008.06.20. 02:14:48

amiért kiestek a portugálok szerintem
- bealtatták magukat, lelazsálták az utolsó csoportmeccset
- más ok miatt sem voltak ott fejben. scolari óriási hibát követett el azzal, hogy a chelsea-vel az EB alatt állapodott meg. ennyire még cronaldo sem hülye. a csapatra kellett volna koncentrálni. ráadásul deco is rázsongott közben a cselszkire.

szbszig 2008.06.20. 04:23:03

Jaj, hagyjátok már ezt az ellazsálták az utolsó csoportmeccset dumát! A németek is most pihenni fognak hat napig, mert nincs meccsük. Ugyanakkor a portugál sztárok sem pihentek hét napnál többet azzal, hogy kihagytak egy csoportmeccset. Szóval ebből nem következik automatikusan, hogy szaroknak kellett lenniük. Egy ilyen tornán egyszerűen tudni kell folyamatosan a legjobbat nyújtani. Vagy legalább továbbmenni második helyen a csoportból, és az egyenes kieséses szakaszra időzíteni.

delp 2008.06.20. 05:57:26

Remek post volt, semmi kétség :)

Az az egy dolog maradt ki belőle, hogy a portugál középpálya védekezés szempontjából egy nagy nulla, Petit viccnek is rossz, a többinek meg nem a labdaszerzés a fő profilja.

Ballack -akiért pedig annyira nem vagyok oda- őrült nagyot játszott, hihetetlen milyen dribliket vállalt, ráadásul a klasszikus iskolát varázsolta a gyepre, azaz nem csak a bulvár átlépős cselekkel vakított, de volt ott minden, még egy igazi, békebeli bringa cselt is előhúzott egyszer. Emellett szerelt, taktikaifaultolt, osztogatott, all-in-all brilliáns teljesítményt nyújtott.

Lári-Feri 2008.06.20. 06:41:55

Váháhá... ezt jól beszoptad. :D
Még jó, hogy én a németekre fogadtam.

szferi 2008.06.20. 07:46:10

szerintem a németek mindhárom csoportmeccsüket ellazsálták, ezen felesleges rágódni.

szferi 2008.06.20. 07:58:39

rizla: '. szerintem a németek mindhárom csoportmeccsüket ellazsálták, ezen felesleges rágódni.

2. fejben tényleg gyengék voltak, ez lehet a valódi ok, érthetetlen módon. pedig motivációjuk lett volna bőven.

harmadik ok, szerintem, hogy ez a portugál válogatott nem nagyon tud hátrányban játszani. ha ők lövik az első gólt, gyors kontrákkal szétszedik az ellenfelet, de egy jól védekező ellenféllel nem nagyon tudnak mit kezdeni - összesen egy igazán veszélyes helyzetük volt az utolsó 20 percben: postiga fejese. a védelem meg gyakorlatilag nem is létezett - ezen a szinten ez kevés.

bakító 2008.06.20. 08:29:50

Akinek nem triviális, hogy melyik volt tegnap a jobb csapat, az gyakorolja még a meccsnézést egy kicsit. A foci ti. nem csak biciklicselekből áll, sőt azt kell hogy mondjam, hogy ebből van a legkevesebb. Viszont szükségeltetik egy jó kapus, lendületes támadások, szélről beívelt labdák, jól fejeleő játékosok, csapatmunka, sok futás, küzdőszellem stb. Portugália nagy-nagy hiányban volt ez ügyben. Az teljesen világosan kiderült, hogyha Cé mellett nincsennek masszívan robotoló társak, akkor játéka nem tud kibontakozni.

Sose szerettem a németeket, de ahogy öregszem egyre inkább kezdem tisztelni őket. Ahogy felszívják magukat fontos meccsekre, ahogy küzdenek a nemzeti válogatottért, ahogy bírnak hajtani, küzdeni az igazán tiszteletreméltó. Egy ilyen zseléshajú portugál sose fog úgy küzdeni a hazájáért mint egy német.

És a brit tudósok elkezdhetik vizsgálni végre a Podolski jelenséget. Mit vett be az EB előtt ez a csóka? Teljes bexarás ahogy játszik, egyszerűen nem térek magamhoz. Ballackról tudtam hogy jó játékos, de erről kiscsávótól eddeig nem láttam ilyet.

bigchange 2008.06.20. 08:33:01

Érik a német-olasz döntő:))
Olyan csapat pedig, amelyikben alapember Ricardo, Ferreira és Nuno Gomes (csk!!!), nem juthatott tovább.
Nincs portugál balhátvéd? Miért nem honosítottak akkor egy brazilt?

Basti. · http://borgatya.hu/ 2008.06.20. 08:35:33

ohh..je..jje :)) ..ezt mär szeretem..., ez olyan 2006os vbs dojcse manschaft volt...RESPEKT

nem tudom eddig mit keresett a csapatban ez a Fritz gyerek (btw:nyilatkozatai alapjan nagyon ertelmes sracnka tünik, semmi ketseg) , de közte es Schweini között akad egy kis különbseg... Löw et nagyon benezte eddig! De ugy is mondhatnam, hogy Basti gyerekben lakozik anemet csapat összkretivitasanak min fele. Mär csak annyi kellene, hogy megkapaja a baloldalt, poldi meg a jobbat es jöhetnek horvätok/törökök...

ApukadHUN 2008.06.20. 08:58:44

kétfajta meccs létezik egyenes kiesésben:
van ahol a jobb továbbmegy, és van ahol a rosszabb kiesik.
Nem tévedés. Két külön dologról van szó.

seahawks 2008.06.20. 09:12:06

ronaldo a fontos meccseken nulla, ezért nem kap aranylabdát soha

rizla 2008.06.20. 09:27:41

márpedig aranylabdát fog kapni. ki más kapná? ballack?

tb 2008.06.20. 09:34:46

azt hittem a BL döntő a fontos meccsek közé tartozik...

balu11 2008.06.20. 09:35:26

3 dolog

1 - nem véletlenül kezdődik úgy a futball "szakácskönyve", h végy egy jó kapust. anélkül nem megy (pláne, ha még egy közepes sincs...)

2 - miért nem esik már le a csapatoknak, h aki elszórakozza az utsó csoportmeccsét, az 90%, h kiesik a következő kanyarban (bármilyen jó csapat, bárki ellen) ???

3 - nem kicsit utálok másnaposan dolgozni

Lencse. 2008.06.20. 09:38:45

Bele kéne kicsit piszkálni a szoftverbe, hogy ha egy hozzászólás a "Lineker", vagy "Ronaldo+fontos meccs" szavakat tartalmazza, ne engedje át.

Egyébként az esővízzel kevert hajzselé gyönyörű trutyivá alakult a játékosok fején, mintha több tucat éticsiga korzózott volna rajtuk. Ne mondom meg, hogy melyik csapat tagjain figyeltem meg a jelenséget.

Az pedig nagy jelenet volt, mikor a portugál gól után Löw rágyújtott a sötétzárkában. :)

bakító 2008.06.20. 09:39:53

rizla: Az aranylabda szavazáson három dolog esik a latba: január-május, EB, augusztus-december.
Az első etap Ronaldóé, a második biztos hogy nem, a harmadikról pedig még nem tudunk semmit. Úgyhogy ne osztd már ki ilyen hamar az aranylabdát.
És persze a második etap a legfontosabb (hagyományosan).

balu11 2008.06.20. 09:51:33

igazából ezt akartam írni 3. dolognak:

3 - nálam Nyunyogó (és HelderP.) a mai meccsen sokadszorra is bizonyította, hogy jó néhány éve nincs csatára a portugáloknak - félreértés ne essék, nem baszom le őket azért, mert gólt rúgtak, csak tipikus, h pont olyan helyzetben, amikor már tökmindegy

Asidotus 2008.06.20. 09:52:50

Fernando Torres eddig simán Aranylabda esélyes.

tb 2008.06.20. 09:57:04

bakító: ok, de ebben a második etapban nincs senki (eddig) aki egyértelműen kimagaslana a mezőnyből (talán Villa) meg szerintem ma már nem nyom annyit a latba egy EB/VB, mint régen
Rossinak pl elég volt 4 meccsen jól játszania 82ben (az "első etapot" ismert okok miatt ki is hagyta...) és megvolt az aranylabda, ma már ez nehezen menne, sokkal jobban számítanak nemzetközi kupák és még a bajnokságok is mint régen, valószínűleg amiatt, hogy már nincs olyan meccs amit ne lehetne megnézni

Lencse: ja, egyből elkapták a kamerát amikor Löw rágyújtott, ami meglepő annak tudatában, hogy képesek voltak Ballack képét lassítva mutatni az osztrákok elleni gólja előtt

bakító 2008.06.20. 10:09:46

tb: hol van még a vége? és hol van még december?

r_magpie 2008.06.20. 10:19:05

nem akarnék csontig nyalni, de azok az első hozzászólók, akik a postot fikázzák, gondolják át, hogy a meccs előtti helyzetet nagyjából jól adta vissza az írás, és ki gondolta volna, hogy ennyire fordítottan sima lesz

én pl. mindenhol a németek győzelmére tippeltem az eb előtt, de a csoportmecsek tanulsága után a tegnapi történések egy kicsit megleptek

bár, ha jobban értenék a focihoz biztosan nem lepett volna meg a dolog: ki a t*k*m gondolta volna, hogy Scolari nem képes megoldani valahogy máshogyan, akárhogyan ezt a balhátvéd-kérdést. Vanczák Vili klasszisokkal veri Ferreirát, akin már az első meccsükön látszott, hogy szenved.
Ricardoról meg kár is beszélni. hogy lehet egy beívelésre seggen csúszva kijönni?

tb 2008.06.20. 10:20:30

szerintem az EB végéig eldől a dolog, az őszi szezon semmit nem számít ebből a szempontból

tb 2008.06.20. 10:22:24

tehát 3 meccse van még néhányaknak, hogy elvegyék Ronaldotól az aranylabdát

drdugo 2008.06.20. 10:23:51

németek lefocizták a portugálokat ahogy kell. ritkán szurkolok német csapatnak, de most nekik kívántam.
portugálok tulértékelt, pökhendi sztárbagázs, komolytalanok teljesen.
c. ronaldorol meg most már talán mindenki belátja, hogy fontos meccseken szart se ér. nem a reading meg a fulham ellen kell villogni. na jo a bl-ben már párszor jol pattant a fejére a labda, ez már haladás.
képtelenség hogy megkapja az aranylabdát.
jellemtelen szarcsimbok. megint eljátszotta párszor a nagy halált. a legszebb amikor 5 mp után a birora hátranézve kezdett el fájdalmas arccal üvolteni, miután látta hogy a biro nem akar sárgát adni. utána rogton ment is a sárga Friedrichnek. minden hulye biro megeszi a szinészkedéseit.
persze a végén mikor asszem mertesacker fetrengett egy kicsit rogton C. Ronika termet ott hogy felhúzza a földről a németet. :)
katartikus élmény volt látni a lefújás után bukott emberként. :)
ebben a portugál csapatban csak deco, ricardo carvalho és moutinho ért valamit ezen az eb-n, nuno gomes sem volt már a régi.

várom a német - olasz döntőt én is :-))))

drani 2008.06.20. 10:34:28

az aranylabdánál szerintem az a furcsa, hogy nem decembertől decemberig nézik a teljesítményt, hanem az idény eleje is beleszámít. tehát most 2007 szept-okt-től 2008 dec-ig. ez alapján Cének jók az esélyei, főleg, ha a következő idény elején is jól nyomja. Egyelőre nem tudja senki elhomályosítani az EB-n. Valami nagyon komoly teljesítmény kellene ahhoz.

the real 2008.06.20. 10:57:56

A következő pár meccsen eldől, hogy ki lesz a "kihívója" Ronaldónak Aranylabda-ügyben, és hogy mennyire lesz komoly. Én leginkább Tonit várom, de ne legyen igazam.
Az ősz szerintem sem számít sokat, legfeljebb mondjuk annyit, hogy aki tavasszal visszafogott volt, de az EB-n nagyon jó, annak még nem ártana villognia ősszel is (gondolok itt Villára).

Janek 2008.06.20. 11:00:45

egy kis eszmefuttatás az első negyeddöntőről:

Villámsebességgel robog tovább az Euro 2008 névre hallgató gyors, így aztán tegnap este már a legjobb nyolc küzdelmeibe is belekóstolhattunk, mégpedig egy igazi csemegének ígérkező portugál-német összecsapással, Bázelban. Két futballiskola, két kultúra – de két hasonlóan jó csapat gondolhatnánk. Ezzel ellentétben azonban a sajtó szinte csak portugál győzelmet tart elképzelhetőnek, a kreatív, és attraktív futball előre megénekelt sikere talán még sosem emelkedett ekkora magasságokba…

Persze néhány mohikán, meg persze jól képzett futballrajongó már megélt egyet-mást: például amikor 86-ban és 82-ben is éppen a mai Nationalelf „ősei” ütötték el a Platini, Giresse- féle francia ászokat a világbajnoki döntő lehetőségétől… Egyébként más szempontból is feltűnően nagy a hasonlóság a két (vagy inkább három) összecsapás között: a németeket szinte esélytelennek tartották, illetve tartják most is, na meg az akkori francia sztár is egy középpályás volt, meg a mostani portugál is az… És ezzel el is jutottunk a mai portugál csapat egyik, ha nem a legnagyobb hiányosságához: nincs igazi, klasszis csatáruk! Már pedig tologathat akárkit akárhova a világ legzseniálisabb edzője is, a futball értelme, sava-borsa mindig a csatár, a támadó marad! Hiába rúgott idén 31 bajnoki gólt Cristiano Ronaldo… A futball legnagyobb sztárjai, legfénylőbb csillagai mindig is a támadók voltak: Eusébio, Pelé, Bobby Charlton, Ronaldo, Maradona neve még ma is a góllövés szinonímájaként szolgál. Erre persze nem azt mondom, hogy Matthaus, Beckenbauer, vagy Platini ne lett volna korszakos zseni, de hogy például az előbbi kettő Klinsmann és Gerd Müller nélkül nem lett volna világbajnok soha az biztos. A harmadik meg nem is lett … Mert hiába volt mellette Fernandez, Tigana és a már említett Giresse, a csatársort Rochetau és Stopyra töltötte be! Akik azért Maradonával, Rumenniggével, Völlerrel nem egy kategóriásak…

Na de térjünk vissza a mérkőzésre. Arra a mérkőzésre, amely valószínűleg egyetlen nagy német örömünnepnek fog megmaradni bennünk. És, hogy az előbbi eszmefuttatásom értelmére is fény derüljön, a különbség (azon túl persze, hogy a luzitánok rendkívül gyenge napot fogtak ki) az volt, hogy az egyik oldalon Nuno Gomes, míg a másikon Klose támadott, ő volt az előre tolt ék! Mert hiába hemzsegett a portugálok középpályája a cselgépektől, ők a kaputól harminc méterre nem lehettek elég veszélyesek. Főleg úgy, hogy a végig szinte észrevétlen Hitzlsperger, Rolfes és Friedrich szinte teljesen levette őket a pályáról! A bordók támadási sémája szinte teljesen kimerült abban, hogy rendre a ( tudatosan) szabadon hagyott Decot keresték a labdával, aki aztán ösztönszerűen a szélre nézett, hisz ott kellett volna érkeznie Ronaldonak. Aki persze érkezett is: nyakán Friedrichhel és Rolfesszal… És ekkor megint odaérkezünk, hogy felértékelődik a csatár szerepe: hisz egy keresztbe cikázással talán megnyithatja az utat a labda számára, ám erre a feladatra Nuno Gomes szinte képtelen volt.

Hihetetlen , de igaz: a portugálok azért kaptak ki, mert képtelenek voltak változtatni a bevett játékfelfogásukon, és csökönyösen ragaszkodtak a bevett támadásvariációikhoz! Ami kívülről nézve, sokszor improvizatívnak tűnhet, de végső soron ez is csak egy betanult séma… Ami a németek ellen kevésnek bizonyult. A Nationalelf ismét bizonyított: a futballban nem mindig a jobbik győz. De mindig a felkészültebb.

(ehh) 2008.06.20. 11:13:35

amellett, hogy külföldi csapatként csak a németeknek szorítok nemzetközi tornákon kb. 82 óta (tudom perverz...egyébként szurkolni csak magyarnak lehet...ez is:) ) ne essünk át a ló másik felére és egyből döntősként emlegessük a németeket...lesz még egy elődöntő is...ugyebár
:)

tb 2008.06.20. 11:19:44

én csak az utolsó bekezdést olvastam el, Janek, de mi ezen a hihetetlen? mindig is ezt csinálják
eröltetnek valamit hátha bejön, kétszer be is jött, csak hátsó rész nem készült fel eléggé a pontrugásokra

osgood 2008.06.20. 11:49:21

Drdugo, és minden "nemlátokmástcsakhogyfetrengett" kommentelőnek: kézilabdameccsek kommentátorainak szoktam hasonló esetben kívánni, hogy ötpercenkent nyomhassak le neki akkorát, amekkorát ő nem vett észre a játék közben :-))) és ne unják meg egy óra alatt... nézzetek egy kis lassítást néha, rendesen odataposott a német fickó. Nyilván véletlenül. Ha kacsintós patkány nem lenne ismert primadonna, akkor nem biztos, hogy csak a sárga kerül elő szerintem.

Magpie: Lineker kötelező és régóta ismert. Régóta ismert volt a poszt előtt is, szóval úgy érzem, jogosan röhögtem végig, míg olvastam. Egy ikszet a "nem jött be" rubrikába, kedves szerző :-))

Egyébként elkezdődött az EB. A marketingokokból felduzzasztott mezőny kedvezményezett része (értsd: azok a csapatok, akik egy 8-12-es körbe nem férnének be) szépen hazamentek vagy felültek szurkolni, ahogy az annak rendje s módja, innentől indul a major league. Szóval németek, olaszok előre, portugál- és spanyol-szurkoló sporttársaknak részvétem, de igazán hozzá kellett volna szokniuk, mindig ez történik, a holland-, horvát- és orosz-fanok most kezdjenek barátkozni a gondolattal, hogy élesben már nem lesz 3-4 gólós fickándozós meccs, ők is német mezt és játékot húznak gyorsan. Vagy esetleg görögöt, svájcit.

Scolari? Rendezni kell a költözését, lakás, jobbkormányos kocsi, effélék, ehhez idő kell. Pár játékos is hasonló cipőben jár, ők is igyekeznének haza/Londonba/Madridba, rájuk is tekintettel volt. Meghányta-vetette a dógot magában és úgy döntött, nem csak a már szokásos és kötelező Gomes/Postiga/Pauleta emberelőnyt adja meg az ellenfélnek, hanem még kettőt, ugyetudjátokkiket :-))

seahawks 2008.06.20. 11:56:57

aranylabda esélyesek: torres, toni, ballack, villa
ez a négy játékos közül amelyik eb-győzelemre vezetiu csapatát, és jó őszi szezonja lesz, az megkapja!
és igenis ronaldo a fontos meccseken betlizik, beleértve a bl-dönőt és elődöntőket is!!!
nem fog aranylabdát kapni.
2007 őszi szezon nem játszik.

rizla 2008.06.20. 11:59:15

bakító: "Az aranylabda szavazáson három dolog esik a latba: január-május, EB, augusztus-december.
Az első etap Ronaldóé, a második biztos hogy nem, a harmadikról pedig még nem tudunk semmit. Úgyhogy ne osztd már ki ilyen hamar az aranylabdát."

senki másban nem látom a potenciált.

seahawks: "és igenis ronaldo a fontos meccseken betlizik, beleértve a bl-dönőt és elődöntőket is!!!"

ja, nagyot betlizett ronaldo a BL-döntőben, fejelt egy gólt.
az eredménysorát (PL-győztes, PL-gólkirály, BL-győztes, BL-gólkirály) senki sem fogja tudni megközelíteni egy jó eb-vel, vagy őszi szezonnal. ahhoz nagyon nagyon sok kell.

seahawks 2008.06.20. 12:05:03

már sok van és lesz még több is!

szferi 2008.06.20. 12:07:39

seahawks: toninak soha nem fognak aranylabdát adni, még abban is csak elbotlana. helyette vedd fel nistelrooyt a listádra, persze csak ha gólt rúg a döntőben.

BruceWayne 2008.06.20. 12:23:20

és ki volt az a fasz aki kitalálta hogy az aranylabdát év végén osszák és ne mondjuk július-augusztusban? sokkal értelmesebb lenne

drani 2008.06.20. 12:31:31

seahwks: őszi szezon játszik szerintem. sőt egy aranylabda-szavazásnál két őszi szezon is

toni szerintem sem esélyes, túl ügyefogya hozzá. valami nagyon emlékezetes eb-teljesítménnyel és fenomenális őszi szezonnal befuthat még valaki.

rizla 2008.06.20. 13:38:09

"valami nagyon emlékezetes eb-teljesítménnyel és fenomenális őszi szezonnal befuthat még valaki."

de ezaz, hogy eddig nincs nagyon durván kiemelkedő EB-teljesítmény. sok egyenletesen jól teljesítő játékos van. nehezen hiszem, ha mondjuk a spanyolok döntőbe jutnak, akkor villa vagy torres komoly esélyese lenne az aranylabdának, ahogy sneijdert sem hiszem. olasz egész biztos nem lesz.
egyszerűen vagy CR nyeri, vagy senki. kaká, messi pocsék szezont zárt sajnos.

Azazello007 2008.06.20. 14:18:19

Kicsit off, de valaki nemrég írta, hogy több csapat kéne az EB-re. Hát egy nagy lópikulát:-) Pont jó ez így, az Európa-bajnokság ezért erősebb mindig, mint egy indokolatlanul felhígított VB. Maradjon így; bár sejtésem szerint nem fog, kell a pénz.

Viszont felfordul a gyomrom a sok, hirtelen ismét elbizakodottá vált olasz drukkertől. Négy ponttal továbbcsusszantak -- a hollandok hathatós segítségével -- most meg újra esélyesek...bár a németek tegnapi meccse után azt mondom, bármi megtörténhet.

the real 2008.06.20. 14:46:01

Holland segítség alatt azt érted, hogy nem feküdtek le a románoknak?
Az olaszok több pontot szereztek és jobbak is voltak a románoknál és a franciáknál. Én is döntőbe várom őket - habár remélem, hogy tévedek.

rbaggio 2008.06.20. 14:53:15

Aranylabda ügyben Del Piero nem lehet esélyes? Gólkirály, Juventus vezére, igaz kupában nem villoghatott, de ősszel még megteheti.
Persze ehhez játszania kéne az EB-n is...
CR szerintem is esélyes, de valahogy tényleg nem az a kategória (ez most nem személyiségileg pozitív, vagy negatív), mint mondjuk Ballack. CR nem áldoz annyit a csapatért, és mint tudjuk ez csapatjáték.

Azazello007 2008.06.20. 14:55:51

the real: teljesen természetes, hogy nem feküdtek le a románoknak, csak előtte elég sokan fröcsögtek, fenyegetőztek és vagdalkoztak, hogy majd úgyis megbundázzák, mint a svédek meg a dánok, utána meg hirtelen nagy lett a kuss. Franciáknál jobbak voltak, románoknál nem, de náluk azért szebben játszottak, úgyhogy nem vitatom a továbbjutásuk jogosságát; csak a nagypofájú szurkeszekkel van bajom.

Azazello007 2008.06.20. 14:57:55

rbaggio: csak az a baj, hogy az Aranylabda legtöbbször a cselgépekhez kerül; Van Nistelrooy -- egy esetleges nemzetközi siker után -- simán kiérdemelné, hiszen három bajnokságban lett gólkirály , minden idők egyik legjobb középcsatára. DP is megérdemelné, csak ő sajna nem sokat játszott az EB-n, de még változhat a dolog.

Egyébként jegyezzük meg, hogy jelenleg Céronaldónak nincs vetélytársa még eredmények terén sem.

rbaggio 2008.06.20. 15:03:14

Azazello007: Ez igaz, nincs vetélytársa. De ez egy kicsit olyan, mint a Real Madrid idei bajnoksága.

Asidotus 2008.06.20. 15:07:21

Szerintem Fernando Torres bőven tett annyit idáig, hogy nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról. Az EB-n is az egyik legfontosabb gól az ő passza volt (az oroszok elleni első), a svédek elleni első gól. És mindemellett szépen játszik, valahogy belefér a példakép kategóriába. Toni igazából falábú, Ronalod személyisége meglehetősen kétes, Del Piero súlytalan az EB-n.
Del Piero mellett két dolog szólhat: az életműve, és az hogy Juventus játékos. (Viccen kívül, eddig legtöbbet Juventus játékos kapott Aranylabdát.)

Asidotus 2008.06.20. 15:09:54

Mondjuk, tradíció, hogy a Real Madridhoz igazoló sztárt Aranylabdával szokták díjazni (Figo 2000, Ronaldo 2002, Cannavaro 2006).

kroos 2008.06.20. 15:10:06

Cannavaro nem az az igazi cselgép,de nedved meg sheva sem.kaka-t se a cselei miatt szeretik.

the real 2008.06.20. 15:18:31

Azért elvárható lenne, hogy valakinek a személyisége vagy a múltja ne legyen jelentős tényező az Aranylabda-szavazás során. Az előbbit talán valamivel nehezebb kikerülni, az viszont eddig nem volt jellemző, hogy "életműdíjként" osszák ki.

kroos 2008.06.20. 15:21:13

mondjuk az aranycipöt meg nem szimpátia alapján osztják...

halareaal 2008.06.20. 15:40:04

"Született már olyan sztár futballista, aki egymaga le tudja győzni a német válogatottat? De bármelyiket?"

Sergio Conceicao, Torghelle Sándor"

na ez volt az egyik legjobb komment amit eddig az nst-n olvastam :D

az ok, hogy kicsit túlhypeolták a portugálokat, de a németeket mért tartották volna esélyesnek? csakmert kikaptak a horvátoktól és nagy nehezen megverték az osztrákokat? kíváncsi vok, az olaszok hogy reagálnak, ha netalántán továbbmennének. remélem nem kell azt hallgatni, hogy az egész világ hülye volt hogy nem látta bennük az eb győztes a dicső holland meccs után. de hát ezt ugye nem fogjuk megtudni.

halareaal 2008.06.20. 15:54:01

"Azazello007: Ez igaz, nincs vetélytársa. De ez egy kicsit olyan, mint a Real Madrid idei bajnoksága."

jah ha vkit nem bírunk, inkább az ellenfeleket fikázzuk, minth elismerjük az érdemeit. a Reallal kapcsolatban ezt még megértem, van is benne vmi, de akkor szted nincs a világon igazán kiemelkedően jó focista "csak" Ronaldo? ezt most nemtom hovatenni, sőt túlzásnak érzem, ha ez 1 Ronaldo-ellenes hsz volt, akkor nagyon mellément.

kroos 2008.06.20. 15:56:20

A reál mindig is a világ legjobbjait akarta ,pl gravesen,p.garcia,diogo,

halareaal 2008.06.20. 15:58:16

Torresnek ez az első igazán komoly szezonja, ezért nem fogja megkapni az aranylabdát, akkorse ha továbbra is jó lesz az ebn. nemtudom elképzelni, h ki kaphatná más, mint Ronaldo, talán ha a svédek meglepetést okoznak, akkor Ibrahimovic esélyes lenne, bár őt is sokan utálják. amúgy ha Robinho nem bassza el a komplett tavaszi szezonját (vagy inkább nem basszák el neki), akkor ő is lenne annyira esélyes, mint ez a Torres-vonulat, főleg ha a Copa is eszébe jutna az embereknek.

halareaal 2008.06.20. 15:59:23

"A reál mindig is a világ legjobbjait akarta ,pl gravesen,p.garcia,diogo, "

hát jah, meg Zidane, Figo, Beckham, Ronaldo, Ronaldo

rizla 2008.06.20. 16:09:05

halareal: "talán ha a svédek meglepetést okoznak, akkor Ibrahimovic esélyes lenne, bár őt is sokan utálják"

ööö, nem akarlak elkeseríteni, de a svédek már kiestek 3 napja..

kroos 2008.06.20. 16:09:15

és ez nem is baj,aki szereti a reált az ezért szereti, akkor most a madridisták ne huzzák a szájukat.

halareaal 2008.06.20. 16:14:45

én nem húzom aszám barnetta, de nem értettem a hszedet, ezért jobb híjján kiegészítettem 1-2 aprósággal. rizla, úgy akartam írni, hogy ha meglepetést okoztak volna. nembaj, így sem Ibrán múlt a kiesés.

rbaggio 2008.06.20. 19:32:38

halareal.
Nem szántam ezt Ronaldo ellenesnek. Az járt a fejemben, hogy annyian elismerik, és szeretnék, ha a kedvenc csapatukban játszana, de mellette mégis "csak" objektíven adnák neki az aranylabdát. Tehát nincs olyan másikjátékos, akit mindenáron említenének. Persze elhangzik néhány név, de mindenki hozzáteszi, hogy azért szerinte is Ronaldoé lesz az Aranylabda.

Kicsit úgy érzem a hozzászólásokból, hogy a kommentelők többsége sem neki adná, de nincs, aki versenyre kelne vele. Valahogy ilyen volt szerintem a Real bajnoksága is. Mindenki elismerte, tárgyilagosan, de mindenki másnak "adta" volna.

No mindegy, hosszú lett, a lényeg, hogy kicsit úgy érzem, hogy az általános Ronaldo fanyalgás elhomályosítja, hogy voltaképpen mit is értékelünk, értékeljünk benne.

Nekem személy szerint nem az ilyen kategóriájú játékosok tetszenek. És itt most csak a játékstílusáról, többoldalúságáról beszélek. Ilyen értelemben pélául egy Rooney-t én személy szerint többre értékelek.

De ez már innentől nem ide való, tehát ha lesz majd "kinek adjátok az Aranylabdát" post, ott folytassuk, oké?

halareaal 2008.06.20. 20:25:14

"Mindenki elismerte, tárgyilagosan, de mindenki másnak "adta" volna."

azért ennél egy kicsit több Real-drukker van, talán még ezen a blogon is. főleg így, h a Barcelonának még kevesebben adták volna a szezon alapján. vagy mindenki Villarreal szurkoló? egyébként most már kapizsgálom mire gondolsz, de elsőre inkább olyan "vakok közt félszemű a király " szerű mondatnak hatott.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.21. 01:16:47

Aranylabdához: ha a németek megnyernék az Eb-t, és Ballack végig úgy játszana, ahogy Portugália ellen, szerintem ő lépne elő első számú esélyessé.

Lencse. 2008.06.21. 01:27:38

Nem akarok nagyon belefolyni ebbe az aranylabda-vitába, nem is érdekel kifejezetten, de szerintem ahhoz, hogy Ballacknak járjon, nem úgy kell játszania a hátralévő két meccsen, mint a portugálok ellen, hanem mint Pelének 1970-ben. :)

Ez az aranylabda Ronaldoé, és kész.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.21. 01:30:23

"Ez az aranylabda Ronaldoé, és kész."

Miért? Mert negyven gólt lőtt ilyen Fulhamek ellen? Ilyen alapon Güiza is lehetne aranylabdás.

drosiii 2008.06.21. 01:39:28

Csöncsön ezzel eléggé mellé lőttél.. Gólt lőtt ezeknek a csapatoknak is: Lyon, Roma, Chelsea, Arsenal, Liverpool

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.21. 01:42:48

@drosiii:

Ezeknek a csapatoknak lőtt más is gólt. Sokan. Aranylabdás szerintem az legyen, aki a legfontosabb meccseken nyújt maradandót. Mondjuk egy EB-döntőn.

Lencse. 2008.06.21. 01:44:27

Igen, többek között azért. Vezéregyénisége volt a BL- és PL-győztes csapatnak, gólkirály lett mind a két sorozatban.
Ez az eb piszok jó, de eddig csapatokról szól, a hollandok esetében is, és a spanyoloknál is, még akkor is, ha Villa nagyon veri eddig a gólokat.

De mondom, engem annyira nem érdekel, tőlem Sándor Tamásnak is adhatják.

rizla 2008.06.21. 01:49:00

csöncsön: azért elég durván érvelsz. ennyi erővel soha senki se kapjon többé aranylabdát. jól cselez? más is jól cselez! sok gólt lő? más is lő sok gólt!
a BL-döntőn meg pl ki nyújtott maradandót, ha nem ronaldo?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.21. 01:49:12

@Lencse.:

Egy EB többet ér, mint egy BL. (A PL-ről nem is beszélve.) Hiszen csak négy évente van.

De minimum vitaalap.

Amúgy engem sem érdekel túlzottan, ki lesz az aranylabdás. Talán csak annyiban, hogy ne Cé legyen. Bárki más, csak ne ő.

rizla 2008.06.21. 01:50:15

miért érne többet az EB, mint a BL? megnyerni többet ér. viszont BL-ben jobban teljesíteni nagyobb fokmérő. több meccs, nehezebb ellenfelek

rizla 2008.06.21. 01:51:05

miért lenne igazságos odaadni valaki olyannak, aki mondjuk csak 6 meccsen játszott jól, csak mert az az EB-n volt?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.21. 01:51:17

@rizla:

Az a kihagyott 11-es tényleg maradandó volt. :-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.21. 01:52:32

@rizla:

Pont ez az EB-k, VB-k varázsa. Ad absurdum vive az érvelésedet az legyen aranylabdás, aki a legjobban dolgozik az edzéseken...

Lencse. 2008.06.21. 01:54:01

"Talán csak annyiban, hogy ne Cé legyen. Bárki más, csak ne ő." - Szerintem ezt buktad, ő lesz az, és meg is érdemli. Vigasztaljon a tudat, hogy a németek eb-döntőjét egy kocsmából fogja nézni. :)

drosiii 2008.06.21. 01:55:00

Csöncsön felesleges veled vitatkozni... Pont hogy az EB-n játszott inkább csapatban. (bár a BL-ben és a PL-ben is adott nem egy rossz passzt..)
És akkor egy dél amerikai futballista ne kapjon aranylabdát, mert nem játszik az EB-n?
Mellesleg EB négyévente van, de VB-vel együtt már kétévente... Alig ritkábban mint a BL.

Lencse. 2008.06.21. 01:57:22

Már nem emlékszem. Ki volt 2004-ben aranylabdás? Hariszteasz, Zagaratigikisz, vagy Baszinasz? :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.21. 01:58:47

@drosiii:

Valóban, a Copa Américát is figyelembe kell venni, amelyik évben van. Nyilván van ebben bizonyos fokú igazságtalanság. Az aranylabda szerintem valami olyasmit jelent: az a játékos kapja, aki abban az évben a legmaradandóbbat nyújtotta az év legfontosabb meccsein.

drosiii 2008.06.21. 02:00:27

4 meccsen jól játszik valaki és kapjon aranylabdát? Ugyanmár.. Kapjon egy jó zsíros szerződést, oszt szevasz. Kapja az aki egész évben jól teljesített és elért eredményeket - amiket csapata is köszönhet neki.

drosiii 2008.06.21. 02:01:13

Afrika kupa megint nem játszik? Vagy ami Ázsiában van...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.21. 02:03:55

@drosiii:

Egyébként szerinted én miért vitatkozom erről?...

Nyilván azért, mert egy hányinger a pali.

Valamilyen mértékben (hiszen példaképpé válik, aki aranylabdás lesz) a személyiséget, a viselkedést, a sportszerűséget is figyelembe kell venni.

drosiii 2008.06.21. 02:04:01

Illetve ez megint egy negatív diszkrimináció lenne azokkal szemben, akiknek esélyük sincs kijutni világversenyre az országa színeiben, noha zseniális labdarúgó..

drosiii 2008.06.21. 02:06:40

Lehet, hogy hányinger sokak számára, de ha elismered, hogy mennyire jó futballista és, hogy eredményei alapján megérdemli az év legjobb labdarugója díjat, akkor nincs min vitatkozni.
Különben is asszem szokott lenni ilyen, hogy EB, VB legjobbja. Minek kapjon az ilyen két díjat, ha csak ezen az egy tornán nyújt maradandót? (itt nem C.Ronaldo fogja kapni)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.21. 02:09:01

A személyisége hányinger, a teljesítményével pedig nagyon sok játékosé összemérhető.

Nyilván te sem gondolod komolyan, hogy csak ő nyújtott kiemelkedőt (és csak ő fog kiemelkedőt nyújtani) az idén.

Szóval, a kettőt együtt tekintetbe véve, szerintem ez a kérdés nincs még lefutva.

Én mindenesetre drukkolni fogok, hogy ne legyen.

drosiii 2008.06.21. 02:12:30

drukkolj neki, de kérlek mondj valakit, aki jobban megérdemelné, mint ő.
Bár lehet, hogy ha a Madridba szerződik lemarad róla formavesztés miatt...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.21. 02:16:44

Már mondtam. Ballack.

Emberileg nem összehasonlítható a kettő, a teljesítményük viszont nagyon is. A Chelsea sehol nem lett volna Ballack nélkül idén; a németeket pedig most majd meglátjuk, meddig jutnak...

rizla 2008.06.21. 03:07:40

azt nem érted csöncsön, hogy én sem adnám c. ronaldonak, ha lehetne másnak, de nem lehet. ő most betölt egy űrt.

"Pont ez az EB-k, VB-k varázsa. Ad absurdum vive az érvelésedet az legyen aranylabdás, aki a legjobban dolgozik az edzéseken..."

ne egy ilyen alibiválasszal szúrd már ki a szemem. a BL magasabb színvonalú, mint az EB. ennyi a cáfolatod, hogy ez a varázsa?

rizla 2008.06.21. 03:08:30

"Az a kihagyott 11-es tényleg maradandó volt. :-)"

mintha fejelt volna egy gólt is..

halareaal 2008.06.21. 19:06:41

amúgy Maradona is egy drogos, a legemlékezetesebb mozdulata egy kezezés volt, mégis mekkora focista és példakép.

rizla 2008.06.21. 19:16:30

és ez hogy jön ide?

halareaal 2008.06.21. 23:48:06

"Valamilyen mértékben (hiszen példaképpé válik, aki aranylabdás lesz) a személyiséget, a viselkedést, a sportszerűséget is figyelembe kell venni. "

így jön ide. egyébként sosem értettem azokat (itt most általánosságban beszélek), akik elsősorban a magatartásuk alapján ítélik meg a focistákat. főleg innen, Mo-ról. Ronaldo egy óriási játékos mellesleg egy primadonna, nem pedig egy primadonna, mellesleg óriási játékos. (akik meg azt vitatják, h egyáltalán óriási játékos-e, csak a személyisége miatt,) az meg végképp érthetetlen

Lojzi_ 2008.06.22. 10:20:56

Ronaldo-hoz mérhető játékos akad máshol is.

Ha a következő három meccsen megtalálja végre a góllövő cipőjét, és elkezdi szórni párosával a gólokat, és ősszel Klinsi alatt is formában marad, akkor Luca Tonit sem tartom kizártnak.
Mögötte is 38 gól van a szezonban, három trófeával és egy elődöntővel az UEFÁ-ban, ami nem BL döntő ugyan, de egy EB győzelemmel azt a különbséget könnyen eltűntetheti, ami a BL győzelem és a bukott UEFA elődöntő között van.
Lehet, hogy Hisztiano erősebb bajnokságban szerezte a gólokat, de erősebb csapatban is játszik, így ez nem szempont.
Média-arca mindegyiknek van, csak míg Krisztina inkább sír, Luca inkább mosolyog.
De hogy érdemes legyen erről beszélni, ahhoz Toninak még le kell rakni valamit az asztalra az EB-n.

Arshavint is esélyesnek látom. UEFA kupa győztes, játékosként sokkal többet tud, és értelemszerűen emberként is szimpatikusabb C.-nél. (Ez mondjuk önmagában még nem egy nagy érdem, ezt 100-ból 99-en hozzák)
Neki talán az lehet a hátránya, hogy túl kicsi körülötte a médiafelhajtás egy aranylabdához. Ebben egy EB utáni jó átigazolás és egy jó ősz segítségére lehet.

Ballack ezüstös szezonjába is vegyülhet még arany. A tavasszal hosszú sérülésből visszatérve ő volt a Dinamo motorja. Kettőjük között elenyésző különbség volt a bajnokságban, elsősorban a Ballack vezényelte kék hajrá miatt, a BL győzelem meg a létező legkisebb különbségen múlott, sőt ha részletesen megnézzük, akkor C. kihagyta a bűntetőt, míg B. magabiztosan értékesítette.
Az EB-n ismét egymás ellen is megmérkőzhettek ezúttal nemcsak jobb volt Ballack, de még győzött is. Kell-e mondjam, hogy emberileg mi a különbség?

A leginkább az szól C. ellen, hogy ez sok ország sportújságíróinak szimpátia-szavazása és szerintem háromból két újságíró biztos úgy fog hozzáállni, hogy "Csak találok én ennél a köcsögnél jobb játékost is, hármat..."

halareaal 2008.06.22. 15:14:37

"Lehet, hogy Hisztiano erősebb bajnokságban szerezte a gólokat, de erősebb csapatban is játszik, így ez nem szempont"

és az nem szempont, h Ronaldo nemis csatár? Tonira egy viszonylag jó csapat teljes egészében ráépítette a játékát szar ellenfelek ellen, ígyse tudott többet lőni, mint Ronaldo a szélről. arról nemis beszélve, hogy Ronaldonak van egy csomó gólpassza is. jah és a BLben is gólkirály. egyébként vicces, h Hisztianot írsz, amikor Tonival hasonlítod össze:)

Arshavin hihetetlen tehetséges, de a tudása meg sem közelíti Ronaldot, eredményei alapján meg senki hozzá képest. az vitathatatlan, h sokkal szimpatikusabb (sztem is). de neccesnek érzem, ez alapján kapja meg. egyébként ennyi erővel én azt mondom, hogy a spanyolok nyernek, és Casillas kapja az aranylabdát. (zamora-díj, bajnok, világ leg leg jobb kapusa, emberileg feddhetetlen, hamár ezis szempont ilyenkor)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.22. 16:06:07

@halareaal:

Maradona akkora zseni volt, hogy lehetett drogos meg csaló meg bármi: a futballtudása mindent fölülírt. Cé Ronaldo azért nem tart itt.

Egyébként szerintem igenis szempont egy Aranylabda-szavazáson a személyiség. Pont ezért nem "a világ legjobb játékosáról", hanem Aranylabdáról beszélünk. Az aranylabdás focista testesíti meg a labdarúgó-ideált. Vajon miféle ideált testesít meg Cé Ronaldo?

szferi 2008.06.23. 09:22:55

a holland - orosz előtt jutott eszembe, hogy jasin után ismét kaphatna kapus aranylabdát - van der saar BL győztes, bajnok, és ha a hollandok döntőbe jutnak... Ezen felül emberileg is megérdemelné, és életműdíjként is járna. :) Ennek ellenére nem hiszem hogy kapus a közeljövőben megkaphatná, szerintem egy aranylabda szavazáson a személyiségnél többet nyom a latban az adott játékos körüli médiafelhajtás, sajnos. és egy kapus lehet bármilyen jó és eredményes, sohasem lesz akkora "sztár" mint CR. tetszik, nem tetszik, ez van.

the real 2008.06.23. 11:51:50

Megnéztem a France Football honlapját, és meglepve olvastam a következőket:

"Le « Ballon d'Or France Football » est attribué en fonction de quatre critères principaux :
a) Ensemble des performances individuelles et collectives (palmarès) pendant l'année considérée ;
b) Classe de joueur (talent + fair play)
c) Carrière
d) Personnalité, rayonnement. "

Eddig úgy gondoltam, hogy csak az első számít.

Lencse. 2008.06.24. 13:41:16

szferi: Engem azóta nem érdekel az aranylabda, mióta 2001-ben Kahn helyett Owen kapta, felháborító döntés, zsiványok ezek mind! :)

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.24. 14:16:14

Lencse: 2001-ben Owen egy hét alatt 4 gólt lőtt riválisának...

halareaal 2008.06.24. 14:17:50

"Vajon miféle ideált testesít meg Cé Ronaldo?"

a szegény fiú esetét, akit mindenki utál, mégis ő a legjobb :d
mert mitől volt akkora ideál Owen, Sevcsenko, Figo, Nedved?
a másik meg, h róla mindenki úgy beszél, mintha a sportszerűtlenség netovábbja lenne, pedig "csak" annyiban geci, hogy sokat színészkedik. ez sajnos mára a játék része, minden 2. játékos él vele, csak mivel ő a legjobb, ő ér el vele a legtöbbet, őt kezdik ki miatta. viszont pl szabálytalankodni én nagyon keveset látom, ellene viszont annál több szabálytalanság van, amiknek semmi közük a játékhoz. erről még annyit, h lehet h ő harcolta ki a legtöbb kamu11est, de lassan ő ellen követték el a legtöbb olyan faultot is, amelyet a bírók nem fújnak be, a híre miatt.
az meg, h lenyilatkozza néha, h ő a világ legjobbja, hát istenem, ennyi jár neki azok után, h minden stadionban fütyülik, ottis, ahol előtte még nemis járt.

Lencse. 2008.06.24. 14:18:19

Mert ő is zsivány. :D

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.24. 14:26:29

halareaal,
rengetegen azért utálják, mert az ellenfél mellett még saját játékostársait is lenézi. Plusz még a folytonos hiszti, ráadásul mindezt Angliában...

halareaal 2008.06.24. 14:35:17

"halareaal,
rengetegen azért utálják, mert az ellenfél mellett még saját játékostársait is lenézi."

Aggressiv,
hát amikor mondjuk Tevezzel v Rooneyval alázzák meg a soron következő védelmeket, a gólörömből meg hasonlókból nekem vh soha nem ez jön át.
most nem azért, de ezt mégis honnan veszed? ha meg annyira rongy ember, és nem csapatjátékos, akkor miért ragaszkodnak annyira kibaszottul hozzá Manchesterben? nemcsak Fergusoan, a világ egyik legjobb edzője, hanem a csapattársai is. ráadásul nekem pl úgy tűnt, Ronaldo "karolta fel" csapatba érkezésekor Nanit, pedig lehet másokat inkább idegeítene vki, aki őt majmaolja, ráadásul ne adj isten még konkurenciát is jelenthet a csapatban.
az ellenfeleket is miért olyan biztos h lenézi? egyedül az a Romás nyilatkozat volt nagyon bunkó tőle, ha egyáltalán igaz volt. az, h megalázó cseleket vet be, azért nem lehet beszólni neki, ez közönségszórakoztatás. vagy ha nem, akkor Ronaldinhotól kezdve Henryn át, az összes joga bonitos focista lenézi az ellenfeleit?

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.24. 14:54:43

A pályán való viselkedése, a legyintések, a hiszti, a pofavágás a csapatársaik megmozdulásai során mind tükrözik a véleményét.
Lehmann kiröhögése... Hm, ha vki ilyet hall, hogy yenge pontját fedezték fel, akkor diplomatikusan, sportszerűen szokott válaszolni erre egy nyilatkozatban, de ez milyen?
Egyébként még sosem volt olyan játékos, aki egyszerre ennyire ellenszenves és ennyire jó lett volna, és egyszerűen olyanok az adottságai (olyan tenyérbemászó a képe meg a gesztusai), hogy már akkor is gyűlölné mindenki, ha még nem is ismernék...
Ferguson meg jó edző, de ettől függetlenül még ő is lehet gyökér, aki mérgében fejberúgja a saját játékosát (véletlenül, vagy szándékosan - nyilván nem szándékosan, de akkor is egy barom)..


Ettől függetlenül Ronaldo jellemben fejlődhet és fejlődik is, hiszen még gyerek. Karrierje végére lehet belőle egy hagyományos mintalabdarúgó is.
süti beállítások módosítása