Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

D csoport - Hiddink blöfföl

2008.06.18. 11:00 pancho_sanza

Láttuk a holland B csapatot, amelyik képes lett volna leadni a három pontot a legalább egy támadást vezető román ellenfélnek.  Azonban keleti szomszédunk egy kicsit tudathasadásos állapotba került, amikor az évek óta gyakorolt taktikát külső kényszer hatására kellett volna megbolygatnia. A hollandok minden észérv ellenére behúzták a harmadik győzelmet. Vagy lehet, hogy meglepően bölcs döntés volt részükről, hiszen a spanyol és az olasz csapat simán kivéreztetheti egymást a negyeddöntőben.  Az a spanyol csapat, amelyik ma nem sok mindent fog mutatni valódi erejéből, mert a kezdőben pályára lépő játékosok mindegyike valószínűleg a kispadról nézi majd Donadoni csapatát. Szerencsére a másik párharc életre-halálra megy és szinte kiszámíthatatlan, hogy melyik csapat jut tovább, hogy megmérkőzhessen Marco van Basten legényeivel. A régmúlt idők háborúit emlegetik a mérkőzés kapcsán, amelyen a svédek helyzeti előnyére való tekintettel az oroszok térfelén pattog a labda először. Ráadásul még a vikingek büszke leszármazottja is ott téblábol majd körülötte. Ibrahimovics ugyanis vállalja a játékot. Tovább után részletek.

Iniesta tűnik a mai nap vesztesének, hiszen a kezdőcsapatban lenni tényleg nem szerencsés, amikor a kispad összeállítása a következő: Casillas(Palop)- Sergio Ramos, Puyol, Marchena, Capdevilla – Cazorla, Senna, Xavi, David Silva –David Villa, Fernando Torres.  Persze megbízható informátorunk jelentette, hogy Cazorla és Puyol is edzést mulasztott, ráadásul a barcelonai többet, így talán Albiol és Iniesta számára van még remény, hogy beverekedje magát a padon ülő olaszok elleni kezdőcsapatba. Ehhez ki kellene emelkedni a Reina – Arbeola, Albiol, Juanito, F. Navarro – Iniesta, Xavi Alonso, Fabregas, De la Red – Sergio Garcia, Güiza alkotta tizenegyből. Aragonest - és az ő makacsságát - ismerve ez nem feltétlenül tűnik könnyű feladatnak, de az olaszokkal még ráérünk foglalkozni, miközben a játéknap egyik legnagyobb meglepetése van készülőben. Dani Güiza láncait eloldozzák, és végre megmutathatja, hogy mire képes a nemzetközi mezőnyben a Mallorca egyszemélyes támadógépezete. Nem lesz idegen számára a szerepkör, hiszen meglepődnénk, ha Sergio Garcia nem jóval  mögötte játszana.  Güizában azért is bízunk, mert még mindig nem kelt el, így a fix és nevetségesen alacsony kivásárlási árának köszönhetően a saját jövőbeli fizetéséért játszik. Elvégre a csatárok önéletrajzában olyan fontos tényező az EB-gól, mint pályakezdő közgazdászoknál a három nyelvvizsga. Könnyen pénzre váltható.

Guus Hiddink már a görög betli elkapása alkalmával is bebizonyította, hogy remek kártyajátékos. Jelenleg éppen a blöff-stratégiáját pallérozza, amennyiben a kétmeccses eltiltását letöltő, várva várt Arshavin ugyanott kezd, ahol neves spanyol kollégái: a kispadon. Egy kicsit tanácstalanul nézünk magunk elé a holland kezdőcsapatát figyelve, de talán érthető, hogy nem szeretné rombuszosítani a középpályáját, s bízik a görögök elleninél sokkal eredményesebb támadójátékban. Esetleg Ibrahimovics várható játéka elbizonytalanította, így nem mer rombolóerőt feláldozni Pavlucsenko hatékonyabb támogatásának az oltárán. Valószínűleg Hiddink jobban tudja az okokat, és jobban is ért hozzá nálunk. Elképzelhető, hogy csak a svédeket szeretné megvezetni. Akik valószínűleg nyugodtabbak valamivel, és nem is feltétlenül a kedvezőbb helyzetnek köszönhetően. Egy név, ami a reményt jelenti. Zlatan játszik. Nélküle impotensek, mert bár Ljunberg lendülete még a régi, és Larsson passzai jelzik a vén róka klasszisát, de az Inter csatára nélkül majdnem reménytelen a svéd válogatott. Este nem lesz az. Ilyen esetben nagyon ritkán maradnak alul a skandinávok. De most talán mégis.

Tippjeinken nem változtatunk, az a gyengék mentsvára. Nyernek a spanyolok és az oroszok. Így az olasz-spanyol mellett, a hollandok is egy igazi adok-kapokban vehetnek részt.

252 komment

Címkék: euro2008 beharangozo d csoport

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr100526792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szferi 2008.06.18. 11:14:46

először is, hajrá svédország!

másodszor, ibrahimovics és larsson mellett ott van elmander (aki nagyon jól játszott a spanyolok ellen), és allback (akit méltatlanul mellőznek ibra faszsága miatt), rosenberg, ezeknek a csatároknak is köszönhető, hogy kijutott a svéd csapat az eb-re, méghozzá nehéz csoportból nagyon simán. a svéd támadójáték ibra nélkül sem reménytelen, sőt! összehasonlíthatatlanul erősebb, mint az egyszem pavlucsenkóra épülő orosz. győzzön a jobbik!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.18. 11:15:42

Szerintem a svéd-holland sokkal jobb lenne, mint a holland-orosz (a négyévvel ezelőtti 0-0 ellenére is).

szferi 2008.06.18. 11:17:59

egy orosz hollandon a ruszkik még annyi ellenállást sem tudnának kifejteni, mint a spanyolok ellen. a svédek meg remélem revansot vesznek a hollandokon.

jöhetnek a kövek.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.18. 11:20:55

@szferi: "egy orosz hollandon a ruszkik még annyi ellenállást sem tudnának kifejteni, mint a spanyolok ellen"

Annyit azért, ismerve Hiddinket, igen, ezzel együtt szerintem is a svéd csapat sokkal komolyabb és masszívabb ellenfél lenne Hollandiának, mint ez az orosz.

szferi 2008.06.18. 11:23:27

az orosz védelem átjáróház, és a hollandoknál több ember van, aki egyéni megmozdulásból, váratlanul gólt tud rúgni, mint a spanyoloknál. szerintem mészárlás lenne. reménykedjünk, hogy nem jön össze. :)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.18. 11:26:23

Én meg az oroszoknak drukkolok és szerintem nagyon komoly derbi lenne egy orosz-holland. Azért is mondom ezt, mert nem a spanyolok ellen mutatott orosz játékból és főleg eredményből kéne kiindulni.

Egy példa csak a '94-ben elődöntős bolgár csapat az első meccsén 3-0-ra kapott ki Nigériától!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.18. 11:27:07

Hát abban mondjuk nem értek egyet, hogy a hollandoknál több ember gólképes, mint a spanyoloknál; de a lényegben igen. A holland-orosz nagyon sima meccset ígér, a holland-svéden viszont bármi megtörténhetne.

rizla 2008.06.18. 11:27:46

ruszkikra teszek, hiddink megcsinálja. már megint. az ok hiddinken kívül: az oroszokban van szellemesség csapatszinten, a svédekben pedig csak ibrahimovic-szinten. larsson már járni sem tud.
harmadik érvem: mert már a spanyol meccs után megmondtam, és okos vagyok.

rizla 2008.06.18. 11:28:34

"a holland-svéden viszont bármi megtörténhetne."

kivéve a svéd győzelmet.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.18. 11:29:03

@popp:

Azon a '94-es vébén a harmadik helyért pont a svédek verték 4-0-ra Bulgáriát...

bakító 2008.06.18. 11:29:50

Pedig úgy tudnék örülni egy holland-orosznak. Felszabadult és törvénytelen mészárlás, sok góllal, krigli sörrel, szép nyári estével.
Sajnos a holland-svéd sokkal valószínűbb, az pedig nem lesz sétamenet.

szferi 2008.06.18. 11:31:13

popp, ezt már megbeszéltük, azt hiszem. kiindulhatunk a spanyol meccsből, az andorra és izrael elleni selejtezőkből, a négy évvel ezelőtti teljesítményükből, stb. egyedül egy klubcsapat egyszeri sikerébeől nem kéne kiindulni, mégis azt teszed :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.18. 11:31:19

@rizla:

Ha az első húsz percben Ibra betalál, a hollandok új helyzet elé kerülnek: föl kell törni egy bekkelő védelmet. És a svéd védelemnél kevés masszívabb van a világon. (Ezt főleg a spanyol-svéd meccsen érzékeltem nagyon.)

rizla 2008.06.18. 11:34:34

csöncsön: na és? a spanyolok is feltörték végülis, nemde? egyszerűen nem jók a svédek. "ha az első húsz percben ibra betalál" ha betalál egyáltalán.

de mit várunk egy svéd válogatottól, ahol a legjobb svéd egy bosnyák?

szferi 2008.06.18. 11:37:06

én bízom benne, hogy a svéd támadójáték most fog kiteljesedni. a görögök ellen nem lehet szép támadásokat vezetni, a spanyolok ellen nem szabad ész nélkül támadni, majd most. mint bulgária ellen, négy éve. az is egy hasonló stílusú, támadó szellemű, szép reményű csapat volt.

BruceWayne 2008.06.18. 11:37:21

svédeknek jó az X is

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.18. 11:38:14

@rizla:

Ez a spanyolok és Villa zsenialitása volt. :-)
Reményeim szerint a spanyolok pont ennyivel jobbak a hollandoknál. Hogy tehát ők védekező csapat ellen is gólképesek. (A hollandok inkább kontrajátékkal szereztek gólokat eddig.)

Amúgy meg nem csak Ibra van.

bakító 2008.06.18. 11:39:13

A svédek mindenesetre tudnak "taktikus" meccset játszani a hollandok ellen is. Persze ezt már hárman is megpróbálták, és nem nagyon jött össze.
Egyébként gólhátrányból megmutatták, hogy ők is tudnak focizni, mert hosszú ideig a spanyolok csak keresték a labdát. Aztán 1-1-nél megint visszaálltak.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.18. 11:39:43

Igen, szferi, én is ezt remélem. A svédek támadójátéka most fog kiteljesedni.

rizla 2008.06.18. 11:40:32

"én bízom benne, hogy a svéd támadójáték most fog kiteljesedni."

svéd támadójáték? az mi?

csöncsön: a hollandokról legalább végre lehullana a lepel, bár nem értem, szerintem náluk ugyanúgy megvannak azok a játékosok, akik pár villanásból fel tudnák törni ezt a falat. pláne ilyen felfokozott, katartikus állapotban, amiben mostanában vannak.

bakító 2008.06.18. 11:43:17

Ejnye Csöncsön, te már az elődöntőbeli spanyol ellenfélre gyúrsz. Azt elhiszem, hogy a spanyol-svéd második felvonás jobban ízlene, mint egy holland-spanyol.

szferi 2008.06.18. 11:45:06

rizla: a svédek a spanyol gól után azonnal rákapcsoltak, ki is egyenlítettek. aztán lagerback már csak biztonsági cseréket csinált, nem akarta megnyerni a meccset. meggyőződésem, hogy ha a spanyol gól a 70edik percben jön, döntetlen lett volna a végeredmény.

mindenesetre nem értem miért nem játszottak győzelemre, mikor így kurvára felesleges volt lejátszani a meccset: a győzelem sokat ért volna, a vereség meg tökmindegy. ettől függetlenül az oroszokat meg kell verni, és ez meg is fog történni. :)

Lencse. 2008.06.18. 11:46:18

Csöncsön, tulajdonképpen igazad lenne, de a svédek nem szokták kiejteni a náluk esélyesebbeket. És ez még ugyanaz a csapat, nem történt komoly fiatalítás. Szóval nem jósolnék nagy jövőt a hollandok ellen.
Ruud-ék be fognak jutni a négybe.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.18. 11:49:03

@bakító:

A spanyol-holland hatalmas meccs lenne, de annyira nem nézek előre. Őszintén szólva tartok kicsit a sunyi olaszoktól.

De hogy egy svéd-hollandot jobban élveznék, mint egy holland-oroszt, azt most így látatlanban kijelentem.

Egyébként meg szferinek tök igaza van. Amikor nagyon kellett a svédeknek, akkor igenis tudtak támadni, és ez már hosszú évtizedek óta jellemzi őket.

Emlékszik még valaki a két évvel ezelőtti svéd-angolra?

szferi 2008.06.18. 11:49:11

rizla: azt hiszem a svéd bolgár 5-0 tökéletes példa, már utaltam rá. de a selejtezőik is önmagukért beszélnek. ha ez sem elég, kapcsold be ma a tévét.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.18. 11:58:55

Egy szánalmasan szar meccs lehetett, mind a ketten továbbmentek a csoportból azt tudom, de mennyi is lett a vége?

ApukadHUN 2008.06.18. 12:04:12

holland-spanyol tényleg jó lenne

Lencse. 2008.06.18. 12:04:13

Hát annyira talán nem volt jó, mint az olaszok tegnapi csodafocija ;) de elég jó meccs volt, rémlik egy gyönyörű Beckham-gól, és ha jól emlékszem, 2:2 lett.

szferi 2008.06.18. 12:04:21

óriási meccs volt, igaz tét nélkül, hiszen mindketten továbbléptek a csoportból. 2-2, azt hiszem joe colenak volt egy ritka nagy gólja.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.18. 12:10:29

Beugrott én vagyok a fasz, az egy kurta jó meccs volt!

vigvik 2008.06.18. 12:31:25

A spanyolok szvsz elődöntő-ügyileg azon gondolkozzanak, hogy melyik havernál nézik majd. Mondom ezt úgy, hogy nekik szurkolok... Az olasz csapat "megtalálta önmagát", a spanyolok meg sajnos hozzák majd a szokásosat. (Ne így legyen!)

A svéd-oroszon meg győzzön utóbbi, márcsak felmenőimre való tekintettel is. A továbbjutónak ez lesz az utolsó öröme ezen az EB-n.

hmikey 2008.06.18. 12:35:00

Nem nézve, épp ki játszik, ki padozik, spanyoloknál Iniesta, Fabreagas, Xavi, Torres, Villa, Güiza mind gólképesek, szal remélem, Güiza megzúzza az enervált görög válogatottat. Ha már mi rúgtunk nekik, hármat, nekik nem lehet gond, még ha jobban oda is figyelnek (bár azt kétlem, tekintve, hogy összezuhantak, mint a kelttészta) :)

rizla 2008.06.18. 12:36:53

szferi: "mindenesetre nem értem miért nem játszottak győzelemre, mikor így kurvára felesleges volt lejátszani a meccset: a győzelem sokat ért volna, a vereség meg tökmindegy."

a döntetlen viszont 1 pont. ilyen ez a svéd csapat/lagerback. nem tehetek róla, sajnos nekem még semmit sem mutattak a futballból. tök semmilyen csapat, se íze, se bűze. éppen ezért meglepetésképtelenek egy nagy tornán.

"azt hiszem a svéd bolgár 5-0 tökéletes példa, már utaltam rá. de a selejtezőik is önmagukért beszélnek. ha ez sem elég, kapcsold be ma a tévét."

miért, bulgária tényező az európai élfutballban? a selejtezőik nem érdekelnek, nagy tornán eddig nem láttam tőlük semmi érdekeset (ez lesz az 5. ahol majd' minden meccsüket látom)

szferi 2008.06.18. 12:40:59

visszakérdezek. az oroszoktól mit láttál eddig nagy tornán? mert én csak balfaszkodást. különben kábé akkora tényező az orosz foci, minz a bolgár. és a stílusuk is hasonló. ezért jó a példa.

rizla 2008.06.18. 12:43:59

sok-sok ügyes megoldást, improvizatív húzást, látványos ötletet a spanyolok, és a görögök ellen is. a különbség a két válogatott között az, hogy a svédeknél már hosszú évek óta lagerback van, és a keret is változatlan (ami nem meglepő, mert larsson még járókerettel is a legjobb játékosuk zlatan mellett), míg a ruszkiknál ott van hiddink.

szferi 2008.06.18. 12:48:43

én a töketlen védelmüket láttam, és a görögök ellen azt, hogy messze nem tudnak olyan veszélyesen támadni, mint a svédek.

ja, és ezen az eb-n láttam ügyes megoldásokat, improvizatív húzásokat larssontól, elmandertől, ljungbergtől, plusz gólokat ibrától.

rizla 2008.06.18. 12:52:39

najó, elég a szájkaratéből, szétbaszUNK titeket este!!! aztán annyi.: DDDDDDDD

haraputca 2008.06.18. 12:57:33

Az oroszokra fogadnék, de merő megérzés komolyabb észérvek nélkül, illetve Hiddink miatt, de miatta is csak a történelem alapján. :) Kétségtelenül nagy edző, de nagy edzők sem nyernek mindig. Az oroszoknál a támadójáték eredményessége eddig nulla, a görögök ellen kaptak egy nagy ajándékot a kapustól, egyébként Pavlucsenko ügyesen tartogatja a labdát, csak leadni nem szereti. A látványos adogatásuk pedig a tizenhatosig jó.
Most jön Arasvin, talán...

De a svédeket én is elég szürkének érzem, igaz, eddig próbáltak a tutira menni, a görögök ellen nem akartak vereséggel kezdeni, aztán Ibrahimovics villant egyet és nyertek, a spanyolok ellen akkor voltak jók, amikor hátrányban voltak, utána megint semmit nem akartak. A mezőny egyik csatárzsenije mellettük szól, mert ilyen az oroszoknak nincs, de színesebb focira a ruszkik képesek.

szabika 2008.06.18. 13:07:35

"Visszajön a Svéd, elkapja tökét!":) Svéd, Svéd, Svéd.....

Azazello007 2008.06.18. 13:25:48

Haraputca: a görökök ellen rúghattak volna minimum hármat, ha nem balfaszkodják el; inkább a befejezéssel van gond, nem a támadások felépítésével.

A svédeket meg semmivel sem érzem jobbnak -- igaz rosszabbnak sem; szürke, átlagos kvalitású csapat, még akkor is esélytelenek a hollandok ellen, ha Van Bastenék az eddigi teljesítményük 70 százalékát hozzák. És egy ruszki-holland szerintem jobb lenne.

rizla 2008.06.18. 13:28:38

"a görökök ellen rúghattak volna minimum hármat, ha nem balfaszkodják el; inkább a befejezéssel van gond, nem a támadások felépítésével."

így van. egyébként is, hogy rúgtak a svédek kettőt? 1. ibrahimovic villant 2. mák

szferi 2008.06.18. 13:47:18

ne légy már nevetséges, a görögök egy "mák"os gólt kaptak eddig - az oroszoktól. az oroszok meg tényleg faszául építenek támadást - saját térfélen. aztán vége a tudománynak.

szferi 2008.06.18. 13:55:57

azazello: a görökök ellen rúghattak volna minimum hármat, ha nem balfaszkodják el. találó megállapítás. kiegészíteném annyival, hogy a spanyoloktól se kaptak volna gólt, he nem balfaszkodják el. Bármelyik csapat sokszoros európa- és világbajnok lehetne, ha nem balfaszkodnák. el.

szferi 2008.06.18. 14:09:28

ha győznének, élvezné

szferi 2008.06.18. 14:12:26

ha veszítenének, nem bánná

szferi 2008.06.18. 14:17:05

nem egészen, de ha veszítene (akademikus kérdés, nem lesz ilyen meccs), legalább lenne mivel vígasztalnia magát. Ha győzne örülne, csak nem mutatná ki. másnap már jönne is a nyilatkozat, hogy legközelebb a holland kispadon szeretne elődöntőt játszani.

Azazello007 2008.06.18. 14:17:54

Szferi: ne csúsztass, már-már kedvenc politikusainkat idéző módon játszol a szavakkal:-)

Más dolog végig fölényben játszva, a győzelem (szinte) biztos tudatában ziccereket hibázni, és más dolog a spanyol úthenger elé lökve, reménytelenül rugdalózni.

Nem állítom, hogy az oroszok képesek lennének akár elődöntőbe jutni (ne vicceljünk, hollandok ellen?), viszont nem értem, hogy a mutatott játék alapján miért lennének bármivel is esélyesebbek a svédek...a lényeg nagyjából ez, Házelnök Úr:-)

Azazello007 2008.06.18. 14:21:15

bedobásnál: ez nagyon beteg!

szferi 2008.06.18. 14:21:25

jó, akkor ők az esélyesek, csak el fogják balfaszkodni. :)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.18. 14:23:56

Azazello

részben valóban, részben viszont valahol lenyűgöző

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.18. 14:25:24

ja, és lehet köpködni, de nekem Park az egyik kedvenc játékosom

haraputca 2008.06.18. 14:56:30

Háthisz én is épp azt mondtam, hogy az oroszok a felépítésben jók, a tizenhatosig nagy a látvány, csak befejezni nem akarózik nekik. Mondjuk, mert lőni nem szeretnek, inkább passzolnak. Pedig Zsirkovhoz képest a Katyusa kutyafasza.

Ha hajlandóak lesznek rászúrni húszról, vagy egyszer tényleg be tudják vinni a góvonalig, akkor oké.
Amúgy én arra nem emlékszem, hogy hogyan jött volna össze a görögök ellen a minimum három, arra inkább, hogy ahhoz az egyhez sem nekik volt több közük, de egyébként is, ennyi erővel a görögök is elbalfaszkodták az egész EB-t. :))

Mindegy, azzal kezdtem, hogy a ruszkikra fogadnék, úgyhogy felesleges magyarázkodnom. Tovább tudnak jutni, nem lenne meglepetés, igaz, a svédek esetében sem.

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.18. 15:21:36

HAJRÁ SVÉDORSZÁG!

A jéghideg profizmus eltiporja a söpredék szlávokat (akik kb. 1100 éve azért hívták be a svédeket uralkodni, hogy rendet csináljanak...)

szferi 2008.06.18. 15:28:57

és most is uralkodni fognak felettük!!! :):):)

rizla 2008.06.18. 15:40:44

szferi: "ne légy már nevetséges, a görögök egy "mák"os gólt kaptak eddig - az oroszoktól. "

meg még egyet - a svédektől. nézd meg újra, ha nem hiszed.

halareaal 2008.06.18. 15:41:12

a svédek sztem jobbak, mint az oroszok, a hollandok ellen viszont nekik se lesz semmi esélyük. egyedül Ibrahimovic jelenthet veszélyt, de nem hiszem h tőle egyszemélyben jobban kéne tírtaniuk, mint az olaszoktól vagy Henry+Ribéry duótól. a lendületes, kombinatív támadók ellen meg semmi esélye a nevenincs ősöreg szakállas védőknek.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.18. 15:44:18

azért a svédek, hogy egy kiváló box-szakkommentátort idézzek, "egybe' vannak, mint Samu nadrágja"

Henke 2008.06.18. 15:57:35

ne bántsátok a larssont

halareaal 2008.06.18. 15:59:59

"azért a svédek, hogy egy kiváló box-szakkommentátort idézzek, "egybe' vannak, mint Samu nadrágja""

az olasz védelemtől sem ezt vártuk, a franciától se, sőt a romántól sem, aztán röhögve feltörték mind3t.

halareaal 2008.06.18. 16:01:14

Larsont nem kell bántani, de a helye a kezdőcsapatban minimum megkérdőjelezhető.

Azazello007 2008.06.18. 16:36:54

Szferi: ahogy mondod:-)

De azért csendben még megjegyzem (mert nem bírok magammal:-)), hogy akármelyikük jut negyeddöntőbe, az eddig mutatott játék alapján mindenképpen a legjobb nyolc leggyengébb csapata lesz. (Mondom ezt fanatikus olaszgyűlölőként, mert tőlük azért, bevallom, kicsit félek. A digóknál sosem lehet tudni...)

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2008.06.18. 18:11:15

Orosz továbbjutást várok, Arsavin bevethet mindent, amit eddig a fociról tanult. Pavljucsenko meg rúg talán egy gólt, jó esetben kettőt, oszt' viheti is a Barca. :)

szferi 2008.06.18. 18:25:24

azazello, a legjobb nyolc közül két csapat lóg ki, és azok sajnos egymás ellen játszanak. :(

BruceWayne 2008.06.18. 18:56:41

nem tudjátok mi van mostanában Seol Ki Hyeon-al?

ó a legnagyobb délkoreai spíler!

amúgy este hajrá svédek, ruszkik haza!

BruceWayne 2008.06.18. 19:08:46

a tegnapi meccstől egyébként több durvulást vártam, már csak azért is mert a csoportkör köcsögválogatottja még igencsak hiányos, pár poszt még betöltésre vár, szóval az oroszoktól jófajta taplósággal bekerülhet ma pár ember ha "összeszedi" magát.

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.18. 19:34:20

Mindenki Arsavintól várja a csodát, de ha minden igaz, nem is lesz kezdő...

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.18. 20:02:31

Aragones meg pályára küldi a komplett Liverpoolt, persze Torres kivételével.

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.18. 20:04:49

bedobásnál,
Torres egyedül a komplett Liverpool;)

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.18. 20:12:48

Nem tudok héberül, se jiddisül, ez mit is jelent pontosan?:D

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.06.18. 20:36:18

Mérei Andrea a legnagyobb meglepetés az Eb-n. Azt sem bánnám, ha cserélne Bánfival néha.

ApukadHUN 2008.06.18. 20:37:54

elég kiszámítható blöff volt: Arshavin a kezdőben.

bög 2008.06.18. 20:52:35

budos ruszkik minek ez a brazilos foci??? lőni lőni lőni

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.18. 21:06:51

Tüzel Zsirkov, mint a katyusa!

rizla 2008.06.18. 21:09:46

durr. szferi rejtőzködj!

Aradebil 2008.06.18. 21:21:08

remélem aláznak a ruszkik

rizla 2008.06.18. 21:21:51

aláznak hát. már mehetnének 5-tel, sajnos kb 20 helyzet kell nekik egy gólhoz, úgyhogy egyelőre a másodikra várunk.

rizla 2008.06.18. 21:22:43

annyira semmilyenek ezek a svédek, hogy az fáj. ez egyszerűen nem futball.

bög 2008.06.18. 21:23:37

spanyolok nem égették ennire a svédeket.

rizla 2008.06.18. 21:25:42

mert ők lusta latin pöcsök, ez viszont a kibaszott vörös hadsereg. csak a védelem hagyná abba ezt a szarakodást..

rizla 2008.06.18. 21:27:22

találjátok már el a kaput!! 86-ban bezzeg ment...

Aradebil 2008.06.18. 21:31:51

lol mennek a görörög,persze h szabi+fejes kombóval

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.06.18. 21:36:04

ki más, mint Hariszteasz egy beadásból, hihetetlen, hogy van aki ellen ez még bejön. az oroszok viszont pompásan nyomják, svédek sehol

rizla 2008.06.18. 21:37:45

sajnos jönnek fel a svédek, de az oroszok akkor is behúzzák, ha máshogy nem, hát 3-2re. a 2000es jugók méltó utódai.
nem hiszem el, hogy az m1en szünetben ibrahimovic seggnyalása megy, inkompetens brigád.

nem jut a lyon el messzire, ha nem figyel lionel m 2008.06.18. 21:38:29

Ennyit számít egy Arshavin :) Ha itt lett Pogrebnjak is EB-t nyernénk :)

Amúgy nem kell csodálkozni ezeken a lövéseken, az orosz bajnokságban is ugyanez megy, meccsenként simán van 40 kapuralövés, abból 30-at mellélőnek, 5-ből bedobás lesz. Ilyen az orosz foci, kihagyják a kihagyhatatlant is. Egyébként az sokat elmond, hogy az orosz csatárok eddig veszélyesebbek egymásra, mint a svéd védők.

rizla 2008.06.18. 21:44:28

már az oroszoknak is nyalnak, mea culpa

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.06.18. 21:53:11

ez megint nem volt csúnya, nemtom mi volt ezekkel a spanyolok ellen, de szuperül nyomják az elvileg nagyon stabil svédek ellen. holland-orosz igen nagy meccs lehet majd

danesdzsu2 2008.06.18. 22:21:58

Jó humoruk van az orosz támadóknak. Ez a kapu előtti fejelgetés fenomenális volt:)

rizla 2008.06.18. 22:28:25

"a svéd támadójáték ibra nélkül sem reménytelen, sőt! összehasonlíthatatlanul erősebb, mint az egyszem pavlucsenkóra épülő orosz."

"az oroszoktól mit láttál eddig nagy tornán? mert én csak balfaszkodást. "

"az oroszok meg tényleg faszául építenek támadást - saját térfélen. aztán vége a tudománynak."

tévedni emberi dolog. ahogy kárörvendeni is.
dehát aki ezeket a halvérű svédeket kedvelni tudja, ráadásul lenézően beszél egy hiddink-csapatról (főleg erről), az meg is érdemli. : DDDDDDDDD

a ruszkik pont olyanok voltak, mint vártam, bájosan romantikusak, agyonfocizták a bamba svédeket, kihagytak mindent, csak ezért nem 6-0.

rizla 2008.06.18. 22:34:54

de én nem is értem mit vártak a svéd-rajongók (szferin kívül létezik egyáltalán ilyen?).. mint mondtam, a legjobb játékosuk eleve nem is svéd, ráadásul az a csapat játéka, hogy mindenki tőle várja a csodát. a másik legjobb játékosuk pedig 36 évesen 4 visszavonulás után már csak focizgat odahaza, ennek ellenére rajta kívül nem sokan tudnak értelmes passzokat adni a válogatottban. ez mi?
hálistennek végre nem kell őket a negyeddöntőben elviselni. unalmas csapat, ráadásul iszonyú irritáló bennük, hogy valahogy úgy érezni, őket soha nem érdekli igazán a kiesés. elfogadják alárendelt szerepüket a futballelitben. irány haza!

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.18. 22:40:48

danes, a fejelgetős jelenetnél én is beröhögtem, de szerintem így még nagyobb alázás, úgy nyertek simán, hogy nagyobbnál-nagyobb helyzeteket hagytak ki. A svédek egy szót se szólhatnak, ha kapnak egy nyócast.

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.18. 22:41:29

Rizla, már régóta fontolgatom, de most ki si mondom: Elmész te a faszomba!

Egyébként nevetséges performansz volt ez most skandináv testvéreinktől, Elmander egy senki, Svensson 2002 óta nem csinált semmit, Källström örök ígéret, de ritla meg egy faszszopó. Mondjuk ezt eddig is tudta mindenki...

Cadaver!! 2008.06.18. 22:45:29

Fasza, szerethető csapat ez a tavaris gárda. Lehet, hogy ez a Hiddink tud valamit, ajánlom Kisteleki figyelmébe. :D (btw, napló folytatás mikor lesz?)

Holland - oroszon 6 gólt várok, aminek több, mint 83 %-át a narancsok lőnek. ;)
A spanyolok megérezhették, hogy morcosan nézek a félidőben, csak behúzták a meccset.
Nagyon jó kis egyenes kieséses szakasznak nézünk elébe, egyedül az olaszok lógnak ki (lefelé) a mezőnyből.

Azazello007 2008.06.18. 22:49:30

Szferi: na látod, most nem balfaszkodták el:-)))))))
(És gyengének érzed a horvátokat? Majd meglátod...)

Az orosz-holland nagyon szép meccs lesz.

rizla 2008.06.18. 22:51:14

hollandok kilapítják az oroszokat sajnos. ennyi helyzet kihagyását egyszerűen csak ilyen impotens ellenfelek ellen lehet megúszni.
hiddink csapatára amúgyis jellemző, hogy a későbbi tornagyőztes ellen esik ki, legalábbis most hirtelen beugrott 2002, meg 2006, úgyhogy a holland-szurkolók kapaszkodjanak ebbe.

BruceWayne 2008.06.18. 22:51:29

szégyen volt ez a meccs, nem igaz mekkora különbség volt a két csapat közt, rossz volt nézni...
na és a svéd sztárok kurvára nem bírják egymást ez látszott...

jafaj maty.... vagy hogy van oroszul a kurvaannya, nem tudom, de remélem a holland meccs előtt vodkamérgezést kapnak....én nem tom mi volt, ezeket a 7 millió euró dobta fel ennyire vagy nyomtak valamit?

rizla 2008.06.18. 22:52:59

mea culpa: 2002-ben az ezüstérmes ellen hullott el hiddink.

Jobb Internetért Mozgalom 2008.06.18. 22:54:51

converted rizla@223454

kicsit furcsállom, hogy vannak errefelé svéd drukkerek is, pláne, hogy a csapatban bevándorlók viszik a prímet. meg olyan focisták, akik már egy ideje túljutottak a zeniten. én személy szerint örülök annak, hogy helyettük az oroszok jutottak tovább. reálisan erre van erejük.


converted agressivgulfisk@224129

Rizla, már régóta érlelődik bennem, hogy hangosan is kimondjam: nem értek Veled egyet. Skandináv testvéreink egyébként mélyen a tudásuk alatt teljesítettek, főleg három reménységet, Elmandert, Svenssont és Kallströmöt emelnék ki.

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.18. 22:55:17

Nera, ezek a komcsik ilyenek, nyilván pisztolyjal a homlokuknál edzettek a spanyol meccs után. A mieink meg kicsit megfáradtak már a sok becstelen csapattal megvívott küzdelemben, irány a Valhöll és a megérdemelt pihenés!

BruceWayne 2008.06.18. 22:55:45

rizla azér ne szopd szárazra a komcsik faszát... van egy Hiddinkjük oszt annyi...

Ibrahimovic meg annyira lassú kedvtelen körülményes nulla szar volt hogy az már kínos. de az egész svéd csapatban annyi szar fos értékelhetetlen passz volt hogy hihetetlen... ezeknek ma nem volt kedve játszani vagy nem tom de ennyire nem szarok

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.18. 22:56:41

Amúgy ezt a bevándorlós faszkodást mért kezdtétek megint? (Mellesleg Larrsson nem bevándorló.) De ilyen alapon a mezőny 3/4-edét lehetne fikázni...

montipájton 2008.06.18. 22:56:49

Én azért nem fogadnék rá szívbaj nélkül nagy összegben, hogy a holland-orosz csak 1-es lehet.

rizla 2008.06.18. 22:57:53

jobb internetért mozgalom: az a baj a svédekkel, hogy amikor produkálni kéne, mindig a tudásuk alatt teljesítenek, egyszerűen hiányzik belőlük a szenvedély. kizárólag akkor volt bennem adrenalin egy ő közreműködésükkel futó meccsen, amikor mi játszottunk velük.

agressivgullfisk: jó, elfeledkeztem az opeth-rajongókról, ők is biztos szeretik a svédeket, nehari.

"már régóta fontolgatom, de most ki si mondom"

ilyeneket amúgy szerelmi vallomások előtt szoktak mondani, mint egyfajta felvezetés.

montipájton 2008.06.18. 22:58:27

Annál szánalmasabb nincs, amikor egy játékossal kapcsolatban valaki azzal "érvel", hogy nem is odaszületett, ahol játszik. A 21. században az ilyesmi már csak sötét könyvtárak sötét látogatói szerint tényező.)))

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.18. 22:59:07

Olasz szurkerként örülök, hogy az oroszokat elkerüljük, persze a spanyolok is épp elég erősek. Az orosz-hollandra sem mondanám , hogy lefutott. Nagyon érdekes párosítások jöttek ki, alig várom a folytatásst.

rizla 2008.06.18. 23:00:06

narazzurri: majd ha ti nem szopjátok a törököket, akkor én nem szopom a vörösöket. egyébként többről van itt szó, mint hiddink, brutális utánpótlás, ami kezd beérni ÉS hiddink. egyébként nem szurkoltam nekik, én a svédek ellen szurkoltam.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.18. 23:00:53

"meg olyan focisták, akik már egy ideje túljutottak a zeniten." - de nem jutottak túl a Zeniten!

Jobb Internetért Mozgalom 2008.06.18. 23:01:31

converted Nerazzuri@225545

rizla, azért ne vidd túlzásba a rajongásod az orosz válogatott iránt. legnagyobb erősségük az edzőjük, Hiddink.

Ibrahimovic játéka különösen csalódást okozott a sok elszórt passzal egyetemben. Nem érzem úgy, hogy ez a válogatott a tudásának megfelelően teljesített ma este, talán a motivációval volt gond.

BruceWayne 2008.06.18. 23:01:53

igaz montipájton, "ne legyetek már ilyen kertvárosiak! buzi? hetero? ma már mindegy, egyremegy!" :-)

Azazello007 2008.06.18. 23:02:35

"van egy Hiddinkjük oszt annyi..."

Persze. Ez így megy. Tulajdonképpen nem is kell senki más, Hiddink befűzi Mellberget, lehelletfinom mozdulattal elfekteti Isakssont, és szemtelenül bepöccinti.

És az oroszok komcsizása 2008-ban kissé anakronisztikus, ráadásul eléggé butuska dolog.

nem jut a lyon el messzire, ha nem figyel lionel m 2008.06.18. 23:03:42

Szép volt fiúk! Rúghattunk volna egy hatost is, de nem baj! Ez a svéd csapat olyan, mint maga svédország. Tudjuk hogy jók-jók, de igazábol semmi extra és nem is történik ott soha semmi érdekes. Nekik elég, hogy kinntvannak a világversenyeken, néha nyernek is. Különben nem lenne ugyanaz a csapat 10 éve (edzőstül mindenestül). Az oroszok meg ha csak a 110 %-os helyzeteiket értékesíteni tudják a hollandok ellen, tovább is juthatnak.

(Gundel helyébe pedig bejátszottam volna a poént, hogy a balbek helyet feljött albek)

rizla 2008.06.18. 23:04:21

jobb internetért: hol rajongtam az orosz válogatott iránt? most már tényleg kurvára kezd érdekelni. azt meg végképp sehol nem írtam, hogy nem hiddink a legnagyobb erősségük.

BruceWayne 2008.06.18. 23:05:09

rizla utálom a törököket mint a szart, gyökér mákos egy brigád, csak a terrorista vérükben benne van ez a végsőkig küzdeni tudás, mennek előre mint a hülyék pedig nem olyan marha jók, de így jutottak ki az eb-re is, meg tovább a csoportból... de csak a 2.,3.vonalas csapatok ellen érnek valamit (norvég, görög, cseh, horvát stb), komoly ellenfél ellen zacsi lesz

BruceWayne 2008.06.18. 23:06:30

amúgy az angolok ellen én is az orosz győzelemért szurkoltam :-)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.18. 23:10:27

Részemről leborulok az oroszok és persze Hiddink előtt.

Egyébként baromira emlékeztetnek a 2002-es Koreára: gyors, kombinatív játék; a 16-oson belül gyakran burleszkfilmbe illő töketlenkedés (némi keresgélés után biztos meg lehetne találni, amikor pl. 2 koreai centire ugyanúgy akadályozta egymást helyzetben, mint itt az első félidőben); kiszámíthatatlanul váltják egymást hihetetlenül firkás valamint favágókhoz illő megmozdulások.

Pétervárra kiküldött tudósítóm pedig gyanúsan nem jelentkezik. :)

Azazello007 2008.06.18. 23:11:27

Komcsik, terroristák, a múltkor zsidózás/nácizás, mi jöhet még? Szeressük egymást, gyerekek...:-)

rizla 2008.06.18. 23:13:17

zsidózás/nácizás mikor volt? mindig kimaradok a jó bulikból

nem jut a lyon el messzire, ha nem figyel lionel m 2008.06.18. 23:13:31

"gyökér mákos egy brigád, csak a terrorista vérükben benne van ez a végsőkig küzdeni tudás, mennek előre mint a hülyék pedig nem olyan marha jók"

Szép kis gyűlöletbeszéd, ilyet azok írnak indulatból, akik nem tudják feldolgozni, hogy a csapatuknál vannak jobbak is. Elárulom, azok a "marha" jók, akik mennek előre mint a "hülyék", nem pedig a kurva ügyes játékosok, akik leszarják, hogy mi nyernek-e vagy nem.

rizla 2008.06.18. 23:14:44

bedobás: azért a csalás ezúttal hiányzik a repertoárból, pedig ennyi mellélőtt ziccerren talán segítene. a hollandok ellen már nem lesz bocsánat.

rizla 2008.06.18. 23:20:11

kellemes csalódás, hogy valaki végre átgondolja, amit nekem ír. egyébként engem érdekelne hiddink véleménye a hazai pálya előnyéről koreában.. egy ilyen szintű futballedzőt simán zavarhatott, még ha az ő csapatát segítették is.

BruceWayne 2008.06.18. 23:25:52

messzi: most nem volt kedvem már részletezni szebben :-)
becsülendő amúgy a törökök küzdeni tudása, meg terim nyomja őket, egy pár focizni is tud de amúgy tényleg nímandok, csak az ilyen szerencsétlenek ellen érvényesülnek mindig mint belgium, norvégia, meg a csehek, most is csak egy ilyen kiejtett labda miatt jutottak tovább

badblood 2008.06.18. 23:26:20

"egy orosz-holland milyen lenne Hiddinknek?"

Néhány nap múlva megtudjuk :))

BruceWayne 2008.06.18. 23:30:10

mint az argentin-mexikó Ricardo La Volpe-nak

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.18. 23:36:38

rizla

nem tudom, mennyire láttuk objektíven azokat a meccseket. szerintem volt egy jó adag (akár látens) rasszizmus meg európai fölényeskedés abban, hogy lazán elkönyveltük (pláne tudatos) csalásnak. Plusz a sajtómunkások hisztériakeltése (Hegyi Iván pl. most is napok óta az osztrákok 11-esén meg a hollandok első gólján rugózik, a szokásos gusztustalan és orákulumi hangnemben).

A napokban néztem összefoglalóit a koreaiak meccseinek, és sok minden, amit a mai napig hajtogatnak, korántsem olyan egyértelmű, mint ahogyan rögzült a legendáriumban (pl. amit nemrég említett itt vki, hogy a partjelző a spanyolok meg nem adott góljánál utólag emelte a zászlót, az triviálisan nem igaz). Persze meg kéne újra nézni ezeket a meccseket, addig én is azt mondom, hogy gáz volt.

BruceWayne 2008.06.18. 23:43:07

az első meg nem adott spanyol gólig én szurkoltam koreaiaknak....onnantól már komolytlan volt, de azért a németek ellen megint muszáj volt nekik

rizla 2008.06.18. 23:49:20

bedobás: khm.. meg nem adott góljánál? úgy érted meg nem adott góljaiknál? egyébként nem az a lényeg, hogy mikor emelte, hanem az, hogy jogtalanul. múltkor valaki linkelt egy brutális videot, szépen összegyűjtve a koreai pofátlanságokat, sajnos most iszonyú lusta vagyok megkeresni, de hidd el, ennyi rossz bírói ítélet nincs véletlenül egyfelé lejtve. nyilván nem hiddink, vagy a csapat tagjai kérték, ettől még kiszúrta a szemünket.

az pedig hadd ne legyen már rasszizmus (akár látens, akár nem), hogy idegesít, ha az általam nézett futball élvezeti értékét rontja valami. egyébként én akkor sem nagyon lázongtam ezen, meg most sem, csak mondtam. ezek a szomorú tények.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.18. 23:55:47

"múltkor valaki linkelt egy brutális videot, szépen összegyűjtve a koreai pofátlanságokat, sajnos most iszonyú lusta vagyok megkeresni,"

nem ez volt az?

www.youtube.com/watch?v=Kela9tNiSmI

BruceWayne 2008.06.18. 23:57:29

azon a videón az volt hogy az olasz-koreán semmi mezőnybeli szabálytalanságot nem fújtak le a hazaiknak, pedig elég keményen játszottak, de hiába löktek/húztak/rúgtak, a spori nem fújt le semmit...
spanyolok ellen meg én emlékszem egy szabadrúgás utáni csúsztatásra, amit les/kökés(?) miatt jogtalanul nem adtak meg, + egy vonalon belülről beadott labdára amibe belefújtak (igaz ott leállt a kapus is meg a védelem is, szóval nem megnemadott gól volt, de csúnyán "elnézte" a beadást a partjelző, gólhelyzet lett volna biztos)

BruceWayne 2008.06.18. 23:59:22

ja és asszem sikerült összeállítanom a csoportkör "Izé-válogatottját" :-)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.19. 00:00:57

"azon a videón az volt hogy az olasz-koreán semmi mezőnybeli szabálytalanságot nem fújtak le a hazaiknak, pedig elég keményen játszottak, de hiába löktek/húztak/rúgtak, a spori nem fújt le semmit..."

akkor ez lehetett:

www.youtube.com/watch?v=Z4iW8pDnft8

rizla 2008.06.19. 00:07:33

bingo. amúgy fasza a jégkrémreklám.
(erről az izé-válogatott kifejezésről meg sürgősen le kéne szokni.)

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 00:09:47

Opeth, pfff. Az a banda a önmaga paródiája, mint az, akinek Svédország=metálzene meg Volvo...

Amúgy aki nem érti, hogy hogyan szurkolhatnak egy olyan csapatnak, mint a svéd (vagy az ír meg a skót), az még elég keveset tapasztalt a nagyvilágból.

Egyébként lehet, hogy a legjobb játékos nem is svéd, erre egyértelmű felelet, hogy nézzétek meg azokat az arcokat, nekik a "legtisztább" a génkészletük (ők aztán 99%-ig skandinávok).

Korea: én sosem értettem ezt a csalásnak elkönyvelt dolgot, annyira nekem már akkor sem tűnt egyértelműnek, hogy itt egyértelmű beleavatkozásról van szó, inkább Blatter sötét személyisége idegesített...

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 00:12:39

Ja, és Allbäck meg [óllbekk] eredetileg, azért nem jó a balbekk...:)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.19. 00:14:24

Annyira szörnyű, hogy aki most látta először a svédeket (és úgy láttam, hogy a kommentelők 80%-a ilyen), az azt hiszi, hogy ők ennyit tudnak. MOST ennyit tudtak, ez tény.

De akár csak két éve is ezt a meccset simán kiegyenlítették volna, a '94-es játékukkal pedig...

Emlékszik még valaki rajtam kívül a '94-es svéd csapatra? Brolinra, Dahlinra, Kenneth Andersonra? Azon a vébén szinte minden meccsük emlékezetes volt.

Kamerun ellen egy fordulatos 2-2-vel nyitottak.
Aztán az oroszokat 0-1-ről verték 3-1-re.
A későbbi győztes brazilokkal jött egy békés 1-1.
A belgákat verő Szaúd-Arábia ellen megint 3-1-re nyertek.
Aztán jött egy felejthetetlen, legalább háromszor 180 fokos fordulatot vevő negyeddöntő Románia ellen (2-2).
Majd az elődöntőben ismét a brazilok (0-1), és a bronzért Bulgária kiütése (4-0).

Tudom, hogy régen volt, de a svédek stílusa ugyanaz volt, mint most. Csak mostanra már kiöregedett egy generáció, és egyszerűen nem volt erejük a villámgyors oroszok ellen.

Ha a magyar válogatott okos lesz, akár még el is kaphatja ezeket a skandikat ősszel.

Az oroszok előtt meg le a kalappal, bár szerintem is "komcsik", és ez a mostani orosz-seggnyalás engem pont annyira irritál, mint a két évvel ezelőtti ausztrál-seggnyalás. Az m1 stúdiójában is ez volt látható; szerencsére az érezhetően svédekért szorító Gundel sokat kompenzált ebből.

BruceWayne 2008.06.19. 00:16:16

rizla köcsögválogatotnak hívni jobb lenne? a 3 csoportkör alapján nekem nem jött össze egy kezdő11-nyi köcsög teljesítmény, ezért írtam hogy izé

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.19. 00:16:56

"amúgy fasza a jégkrémreklám"

minden elemében! pl. ahogy megfogják az ecuadori karakteresen férfias mozgását. :D vagy az olaszok, mint fürdőskurvák. vagy Trapattoni.

Azazello007 2008.06.19. 00:19:03

Csöncsön: csak a magam nevében beszélhetek, de részemről nem seggnyalás, hanem (1) szeretem az esélytelennek kikiáltott csapatokat, nem tudom, miért gondolják páran, hogy ez beteg dolog (2) nagyon szépen és offenzíven játszottak ma az oroszok -- de legalábbis többet mutattak, mint az olaszok három meccs alatt.

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 00:21:19

A '92-ben és '94-ben is bronzos svéd válogatott az alap, azóta volt egy újabb generáció ('96-os, '98-as nem-kijutás volt a váltás), akik szintén masszívan teljesítettek (2002, 2004, 2006 továbbjutás) és most megint váltás lesz, nem biztos, hogy ott lesznek a következő világversenyen. De ha nem ők, akkor a dánok, akik képesek szintén lendületes és szórakoztató focira ('92, '98), vagy pedig mi, a puszták braziljai:)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.19. 00:22:04

@Azazello007:

(1) Ha nem elvtelenül, akkor ezzel semmi gond.
(2) Az olaszoknál kábé még a görögök is többet mutattak eddig. :-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.19. 00:40:35

(Nekem a '94-es vébéről a román-svéd a legnagyobb élmény. Pokoli hőségben két fantasztikus csapat játszott egy őrült mérkőzést. Sokkal drámaibb volt, mint a brazil-holland.)

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 00:47:46

Nekem arról a VB-ről a bolgár-német volt a kedvenc meccsem, a legszimpatikusabb csapatok meg természetesen svéd és a bolgár:)
(Bár sajnáltam Baggióékat, de végig szimpatikus csapatokat ütöttek ki, ezért a döntőn sem szurkoltam nekik...)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.19. 00:56:03

@agressivgullfisk:

Igen, a svéd-román-bolgár trió akkor hihetetlenül attraktív volt. És akkor még persze szurkoltam az olaszoknak, hú, Nigéria ellen mekkora dráma volt... Na, és akkor is volt olasz-spanyol; úgy voltam vele, bárki nyer, az jó, és bárki kikap, egy kicsit fájni fog. Puhl vezette, és nem ve(he)tte észre, hogy az egyik spanyol játékosnak eltörték az orrát. Akkoriban az ilyesmi még nem gátolt meg, hogy a döntőben önfeledten szorítsak Itáliáért...

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 01:01:47

Igen, Luis Enrique orra tört el. Én az olaszoknak nem bocsájtottam meg Nigéria kiejtését, és noha nem vagyok egy Afrika-fanatikus, sem pedig egy outsider-rajongó, de akkor szimpatikusak voltak nekem Yekiniék. (A következő vébén is, de akkor Laudrupék a földbe döngölték őket és az még szimpatikusabb volt:D)

drosiii 2008.06.19. 01:03:39

Nera és mi az a válogatott?
Cech/Nikopolidisz
Chivu - Emre Asik , Materazzi - Abidal
Govou - Toulalan , Ambrosini - Kazim^2 (csak mert nem tudtam eldönteni, hogy mi is lenne a szerepköre)
Gomis , Anelka

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 01:03:51

Huhh, túladtunk Riisén (Abramovics beépített emberén), legalább egy jó hír mára...:)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.19. 01:13:36

@agressivgullfisk:

Egy csomó kommentelő úgy szidja teli szájjal a svédeket, hogy az ilyen produkciókról fogalma sincs. :-(

Ma tényleg gyengék voltak, meg kell hagyni. Az egész meccsben egyedül Gundel volt jó. Még Knézy (és Egri Viktor) is jobban leplezte olykor, hogy kinek drukkol.
:-)

drosiii 2008.06.19. 01:20:54

És az eddigi pro válogatott:
Buffon
Ramos - Carvalho , Metselder - Grosso
Zhirkov - Engelaar , Sneijder - C.Ronaldo
Podolski , David Villa

edző: Fatih Terim (izéknél ez nem volt kérdés, azért nem írtam)

drosiii 2008.06.19. 01:26:41

Na a Roma is tud igazolni: Riise. Mintha nem a Romában lennének a nagy durrogtatók...

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 01:31:00

Csöncsön:

persze, az emberek nagy része a következő sztereotíp fogalmi körökben lát:

I. LATIN IZÉK, BRAZÍLIA, SZAMBA, ITÁLIA, ARGENTÍNA, TANGÓ, SPANYOLORSZÁG, FLAMENCO, TEMPERAMENTUMOS IZÉK, SZÍNES RUHÁK, FŰSZERES ÉTELEK ÉS BOROK, VIDÁM EMBEREK, TÁNC, KACAGÁS, EROTIKA, NYÁR, NAPSÜTÉS, ÖTLETESSÉG, EGYÉNISÉG, MACSÓSÁG, LATIN-LATIN

II. ÉSZAKI KÖCSÖGÖK, TÉL, BUNKÓ EMBEREK, KIREKESZTŐEK, NAGYKÉPŰEK, SÓTLANOK, HUMORTALANOK, UNALMASAK, SZAR KAJÁK, KOCKAFOCI, GÉPIESSÉG, ANTIFOCI...

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 01:32:51

Mondjuk én a naplopással meg a sziesztával azonosítom ezeket a "temperamentumos" olajoshajúakat, de nem is fázom télen.
(Bár Reykjavíkban kibaszott hideg a szél, még nyáron is...:D)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.19. 01:32:56

agressiv

ez csak annak egyértelműen jó hír, aki idén látott először Liverpool meccset. nem mondom, hogy nem kell neki a váltás, de sok szép emlékem van róla.

drosiii

balhátvédjük viszont kurvára nincs, ha jól tudom

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 01:35:35

bedobásnál,

én úgy szocializálódtam, hogy Björnebye a Liverpool balbekkje, tehát nem zárkózom el a fajtájától, de Riise már régóta nem tudja megközelíteni azt a formát, amit 4-5 éve nyújtott. (Legalábbis szerintem.)

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 01:38:56

Még az kéne, hogy Bellamy a Lazióba...:D

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.19. 01:39:51

agressiv

ez tény, de a "megszabadulás", a "jó hír" meg az "Abramovics beépített embere" kicsit durva valakire, aki 7 évet húzott le a klubnál

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.19. 01:45:06

"Még az kéne, hogy Bellamy a Lazióba...:D"

ja, jókat golfozhatnának együtt

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 01:46:16

Az utóbbi időben az volt az érzésem, hogy ő már fejben kevés, mert a csapat játékban előrelépett az Houllier-korszakhoz képest, de ő annyira nem higgadt le, nem elég megfontolt, nem elég rafinált. Jó hogy nem idegen a rohanás a csapat stílusától, de nem is lehet őt összehasonlítani a többi 3 nagy balbekkjeivel, mint ahogy Aurélio, Finnan és Arbeloa is sokkal jobbak nála összjátékban.

A "beépített ember" az meg annak a jelenségnek a metumorosodáa az agyamban, hogy itt a nappaliban üvöltöztem kb. 15 percet az öngólja után, amivel kiestünk (mert tény, hogy ezzel vesztettük el a jóformán kiharcolt továbbjutást).

rizla 2008.06.19. 01:54:47

csöncsön: "Annyira szörnyű, hogy aki most látta először a svédeket (és úgy láttam, hogy a kommentelők 80%-a ilyen), az azt hiszi, hogy ők ennyit tudnak. MOST ennyit tudtak, ez tény."

MOST. meg 8 éve. ki a francot érdekel a 94-es vb? kikérem magamnak, hogy szerinted most láttam először a svédeket...

rizla 2008.06.19. 02:00:07

agressivgullfisk: "Amúgy aki nem érti, hogy hogyan szurkolhatnak egy olyan csapatnak, mint a svéd (vagy az ír meg a skót), az még elég keveset tapasztalt a nagyvilágból."

aki megsértődik egy ilyenen, az pedig arrogáns hólyag, aki arra veri, hogy külföldön élt x évet. na? én is tudok ilyeneket. szerintem a svédek kurva szarok, ez az én véleményem. ha nem tetszik, vitatkozz.

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 02:00:11

Larsson még mindig a csapatban van, pl ezért érdekes, te fasz. Amúgy 2000-ben sem ment vmi jól, akkor lábszártöréséből lábadozva állt be a digók ellen gólt lőni. Érdekes, hogy ezt a tornát hozod fel. Mért nem mondjuk 2002-t, vagy 2004-et? Te gyökér.

Persze most jutott eszembe, hogy egy csomó digóbuzi azért utálja a svédeket, mert megszopatták az olaszokat 4 éve...

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 02:01:55

Mellesleg nem éltem X évet Skandináviában, csak kinyilvánítottam, hogy mennyire irritáló ez az intoleráns hozzáállás.

rizla 2008.06.19. 02:07:42

agrgf: mi az intolerancia azon, hogy azt írom, a svédek szarok? te meg fikáztad az opeth-et, aminek van xzsillió rajongója. akkor te most intolerálod őket?
igen, azt írtam, hogy "dehát aki ezeket a halvérű svédeket kedvelni tudja, ráadásul lenézően beszél egy hiddink-csapatról (főleg erről), az meg is érdemli", de:
1. volt mögötte szmájli, ami agyhalottaknak hivatott jelezni, hogy nem volt teljesen komoly, és én nem intolerálom őket, hadd értsék ők is
2. egyszerű szófordulat volt, csípkelődés, ha úgy tetszik
3. aminek az oka az, hogy szferi iszonyú nagyképű módon beszélt az orosz válogatottról, mondván a svédek ellen esélyük sem lesz, ésatöbbi, ésatöbbi. lehet el kéne olvasnod rendesen a kommenteket, mielőtt leállsz faszozni, nem?

"Larsson még mindig a csapatban van, pl ezért érdekes, te fasz."

hát elég ciki, hogy még mindig egy 36 éves fickónak kell a hátán vinnie egy válogatottat, ami állítólag a futball élmezőnyébe tartozik, még ha nem is az elitbe. larsson egy fantasztikus játékos. na és?

"Mellesleg nem éltem X évet Skandináviában"

ó, de valahol máshol biztosan igen. ez a nagyvilágos duma elég büdös volt.

"Persze most jutott eszembe, hogy egy csomó digóbuzi azért utálja a svédeket, mert megszopatták az olaszokat 4 éve..."

el kell hogy keserítselek, nem szeretem a digókat. ahhoz képest, hogy milyen régóta érlelődik benned, hogy leírd, hogy fasz vagyok, nem olvastad el túl sok hozzászólásom...

összefoglalva: téged nagyon zavar, hogy én a svédek ellen szurkoltam, és hogy nem szeretem őket, ezért lefaszozol (többször), és legyökerezel.
akkor most ki az intoleráns te kis hippokrita?

bakító 2008.06.19. 08:17:55

Csak hogy egy pár szót a meccsről is ejtsünk. Jómagam előzetesen sima továbbjutónak gondoltam az oroszokat, aztán a spanyol meccs után teljesen leírtam őket, és tegnap tudatosult bennem (mint egy régen elfeledett verssort ha újra olvasok) hogy miért is gondoltam őket esélyesnek. Hát persze hogy Arsavin. Mekkora zseni ez a csávó!!! Hogy a faxba nem ajánlotta még fel Abramovics fele vagyonát ezért a fickóért? Biztos, hogy legkésőbb az EB után megteszi.

Egyébként nincs semmi baj a svédekkel, tisztességes, jó képességű csapat, és ők is kellettek ahhoz, hogy tegnap az EB egyik legszínvonalasabb meccsét lássuk. Az viszont tény, hogy kifele mennek a korból, és egy szem Zlatannal azért kérdőjeles a jövő.

A holland-orosz pedig (a korábban gondolt sima liba helyett) egy igen jó meccsnek igérkezik. Hiddink apó ha marad, akkor 2010-ben egy igen igen igen komoly orosz válogatott utazik ki a VB-re, de már most sem kutyaütők. Ha sikerül keretet szabni ennek a szláv szertelenségnek (lásd Pavlucsenkó) akkor az nagyon hatékony T-34-es lehet.

bakító 2008.06.19. 08:28:55

Ja és az megvan, hogy a ruszkik egy hatalmas Nagy Péter poszterrel hergelték a svédeket? (Gundi ejnye bejnye, hát persze hogy ő volt az). Aki esetleg infulenzás volt akkor töri órán, Petya volt az aki kitakarította Európa akkori legrettegetebb armadáját a Baltikumból. Ez kb. olyan, mintha a magyar-törökön a törökök egy Nagy Szulejmán poszterral, vagy az osztrákok egy Haynauval nyomulnának. Biztos mi is bepöccenénk.

kardinálispinty 2008.06.19. 08:40:55

nerazzurri: a kertvárosi-buzi-hetero poén nem monty python, hanem Jay és Néma Bob.

kroos 2008.06.19. 08:41:21

Megtudné valaki mondani hogy mely spanyol csapatokban játszott Beszcsasztnih?Elöre is kössz.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.19. 08:52:26

Én sohasem szerettem a svéd válogatottat, már '94-es vébén is Hagiéknak drukkoltam ellenük, akkor negyon igazságtalannak éreztem a román kiesést. Persze elismerem a legutóbbi három világversenyen nyújtott teljesítményüket is. 2002-ben és 2004-ben (Szenegál hosszabbítás, Hollandia tizenegyesek) pechjük volt, két éve viszont már nem voltak olyan meggyőzőek. Idén meg már a görögökkel is jó unalmas meccset játszottak, a spanyolok elleni első félidőre még felszívták magukat, de második félidőben (Ibra nélkül) már akkor sem láttam bennük különösebb ambíciót. Tegnap meg kaphattak volna egy nyolcast.

Nekem különösen Ljungberg és Anders Svensson okozott nagy csalódást, bár utóbbi nem tudta soha megismételni a 2002-es vébén nyújtott teljesítményét, de Ljungberg pár éve még világklasszis volt, ehhezképest mára csak a robotolás maradt az egykori lendület és a trükkös cselsorozatok, gólpasszok és gólok kivesztek a játékából, sajnálom.

Az oroszokat meg lehet dicsérni a tegnapi játékuk alapján, amely remélem szferi szerint is jobban emlékeztetett a Zenit UEFA-kupa menetelésére, mint a szbornaja izraeli előadására.

Az angolok viszont vigasztalhatják magukat azzal, hogy mindkét selejtezőbeli ellenfelük ott van a nyolc között.

bakító, azért nem egészen ugyanaz a szitu, mert Nagy Péter-féle háborúban a svédek támadták meg az oroszokat. Akkor lenne igazad, ha Nagy Péter bevette volna Stockholmot.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.06.19. 08:54:40

Santanderben biztos játszott, más spanyol csapatban nem hiszem, vagyis nem emlékszem rá.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.06.19. 09:08:09

Danes ahhoz tudni kell leírni a csávó nevét....

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.19. 09:12:34

Na, ki mit mond az esti német-portugálra?

bakító 2008.06.19. 09:13:05

popp: Poltava a svédek történelmének egyik legkatasztrófálisabb veresége. Ezt követően már soha nem voltak komoly katonai tényező. Ebben áll a hasonlóság Moháccsal. Persze két egyforma történelmi szituáció nincs, de ha hergelni a közös múlból valakivel, akkor Nagy Péternél nincs ideálisabb személy.

bakító 2008.06.19. 09:17:28

A porugál fetrengéstől felbőszült germánok vérfürdőt rendeznek. C Ronaldó leghamarabb novemberben léphet pályára.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.19. 09:17:38

"Poltava a svédek történelmének egyik legkatasztrófálisabb veresége. Ezt követően már soha nem voltak komoly katonai tényező." - ez így korrekt , ha erre hivatkoztál volna, a sánta megyar történelmi analógiák helyett, akkor szó nélkül elfogadtam volna.

kroos 2008.06.19. 09:19:10

Köszönöm szépen.Mostmár azt is tudom kivel kevertem össze:Chrajovejanu-val

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.19. 09:19:51

Sima Portugál győzelemet várok. Már csak azért is,mert a portugáloknak van törleszteni valója a két évvel ezelőtti bronzmeccs után.

danesdzsu2 2008.06.19. 09:20:25

pancho sanza: én se tudtam. Megkerestem az orosz válogatott lapját a wikipedián, és onnan kerestem meg. cirka 45 sec.

bakító: és az orosz állam felemelkedésének pillanata, onnantól voltak komolyan vehetőek. (Persze Poltavánál is kb. 50k orosz vert meg 20k svédet, de előtte ennél nagyobb létszámfölénnyel is képesek voltak simán kikapni.)

MAti 2008.06.19. 09:28:06

Ez olyan iskolafoci volt, amit legutóbb a Bayern Münchent és a Leverkusent oktató Zenittől láttam...

A svédek azt sem tudták, mi történik, még visszafelé futottak, amikor az oroszok már befejezték a támadást, és még előre igyekeztek, amikor az orosz kontra már velük szemben futott...

A jégkorong gyors sportnak számít, de a ruszkik most azért bemutattak valami hasonlót füvön is...

bakító 2008.06.19. 09:28:16

Igen és igen. És most hogy teljeskörűen tisztáztuk a történelmi helyzetet, a lényeg mégiscsak az marad, hogy ilyen pofátlanságot kultúrnép nem követ el. (Mármint a posztert).
Persze ettől még jól fociztak.

danesdzsu2 2008.06.19. 09:39:40

bakító: Hát, nem tudom. Inkább ez, mint a lila majom a ferencváros szurkolói által feltartva.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.19. 09:45:50

bakító, de ne hülyéskedj már. Ilyen erővel a svéd szurkolókat is elitélhetjük, az Európa szerte garázdálkodó vikingekre emlékeztető fejfedőik miatt.

bakító 2008.06.19. 09:58:51

És a Fradi szurkolók mióta kultúremberek (legalábbis a lila majmozók)? Az annyira gyökér csapat, hogy felülmúlásuk még nem jelent semmit. Egy hordányi gibbonba több kultúra szorult mint ezekbe.

Popp rossz az analógia. Ezt a posztret kizárólag a svédeknek tartogatták, más meccsen nem láttam még kifeszítve. Provokációs jellege teljesen egyértelmű.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.19. 10:16:42

bakító, csak annyit akartam ezzel, hogy szerintem túlliheged ezt, már csak azért is, mert biztos vagyok benne, hogy svédek azóta már rég nem sirdogálnak Poltava miatt, úgy mint mi Mohács miatt.

De a viking horda sokfelé kalandozott, tehát egész Európát bánthatja a sisak ;-).

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 10:31:11

És akkor most jön ez:

A viking sisakon igazából sosem volt szarv, ez csak a romantika idején elterjedt (vszeg Valkür)-ábrázolás miatt van. Ilyen sisakot esetleg a kelták viselhettek úgy ezer évvel korábban...:)

szferi 2008.06.19. 10:50:56

a ruszkik amellett hogy tudnak focizni, önmaguk felett teljesítettek, egy eb-n bármelyik csapat hozhat egy jó meccset, a hollandok majd szétkapják őket - nem bízom a tartós jó teljesítményükben.
sajnálom a svédeket, erősen tudásuk alatt játszottak. meglátásom szerint ibrát hiba volt játszatni - a sérülése miatt lófaszt se csinált, és nem is vágyott többre. larsson meg nem vállalt magára semmit, adott (volna) egy két jó passzt, de ibrahimovics állt, mint fasz a bálban, egyikükön se éreztem, hogy akkor most ők meg akarják mutatni.

agressiv: elmander szerintem jól nyomta, ő meg ljungberg küzdött az utolsó percig. lagerback későn cserélt, ibrát még akkor sem merte lehozni - allbacknak jönni kellett volna a második félidő elején. de egyébként is lendület nélkül játszott az egész csapat - nem ezt szoktuk meg tőlük.
Őszintén szólva lagerback helyében ibrát többet a keret közelébe se engedném. Igaz hogy zseni, de a hozzáállásán fontos meccsek mennek el. nem akar játszani ezzel, nem akar játszani azzal, tegnap nem csak hogy sérült volt, de kedve se volt focizni - egy centit nem mozdult ha nem volt muszáj. szerintem csak azért nem kért cserét, mert nem akarta hogy allback játsszon. lagerback meg nem merte lecserélni, mert nem akart összekülönbözni egy ilyen fasszal. alig páran tettek meg mindent a győzelemért, a két szélsőn kívül még stoor volt váratlanul aktív, rajta látszott hogy be akarja magát játszani a csapatba. remélem egyszer freddie még szövkap lesz náluk, ő megtanítaná a játékosainak hogyan kell küzdeni. most pedig ericsont a kispadra.

oroszok ígéretes csapat, pár év múlva még sokra vihetik, ha hiddink után nem valami balfasz veszi át őket, de remélem hogy nemsokára ismét orosz szövetségi kapitányuk lesz :)

bakító 2008.06.19. 10:52:36

És persze az Európát végigdúló hordák inkább a mai dánok elődei voltak, és kisebb részben norvégok. A svédek (varégok) inkább keletre portyáztak, és civilizálták a barbár szlávokat (némi népirtással fűszerezve persze, ahogy akkoriban az divat volt). Úgyhogy a svéd sisakon max. az oroszok sérdődhetnek meg, leszámítva azt, hogy az első államalakulatok egyértelműen a svédeknek köszönhetők.

Egyébként ez a sisak tényleg nem autentikus, de ki bánja. Az olaszok meg mind centuriónak, legatusnak és hadvezérnek öltöznek, azt hívén hogy az a legionarius jelmez (persze Egri Viktor meg gladiátornak nézi őket :))))))).

Poltava ügyileg nem ismerem a svéd lelkeket, de abban biztos igazad van, hogy ők hamarabb túlléptek a dolgon mint mi Mohácson, úgyhogy le is szállok a témáról. Mindesetre érdekes hogy egy EB milyen érdekes nemzeti relációkat hoz a felszínre, amire amúgy nem is gondolna az ember.

BruceWayne 2008.06.19. 10:53:14

kardinálispinty: vágom hogy az, nem kevésszer láttam, csak montipájton felhasználónak írtam válaszul....

rizla: te kinek szurkolsz? /mármint akire az EB első meccse előtt tetted a voksod, nem közben/

az én köcsög/"izé" válogatottam:
Nikopolidisz/Volkan
Emre Asik-Chiellini-Pogatetz
Barnetta-Makelele-Frings-Schweinsteiger
Gomis-Toni-Anelka

:-)

és egy off:
tegnap így állt fel a 2 dél-amerikai csapat:

Júlio César – Juan, Maicon, Gilberto, Lúcio –, Mineiro, Gilberto Silva, Júlio Baptista, Anderson(Diego 34') (Afonso 79') – Robinho, Adriano(Luis Fabiano 70')

Abbondanzieri – Zanetti, Heinze, Coloccini, Burdisso – Riquelme(Sebastian Battaglia 83'), Mascherano, Gago, Gutiérrez – Messi(Rodrigo Palacio 90'), Juilo Cruz(Sergio Aguero 67')

szferi 2008.06.19. 10:54:40

agressziv: sőt, igazából csak egyetlen ép "viking" sisak maradt fenn máig - szarv azon sincs - töredékes se sok.

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 11:02:32

szferi:
bárkit, csak Erikssont ne! Az a csávó már annyi helyen leszerepelt, a Lazio óta sehol nem alkotott értelmeset. Ő csak arra lenne jó, hogy Ibrát kihagyja, mert képes lenne rá, de egy egészséges Ibrát nem lehet mellőzni.

szferi 2008.06.19. 11:10:33

agressiv: én mellőzném, a leírtak miatt.

ericsont lehet szidni, de az angol válogatottnál nem szerepelt le: 2002ben egy fasza meccsena későbbi világbajnoktól kaptak ki, 2004ben a házigazdától tizenegyesekkel, meg nem adott szabályos gól után, 2006ban pedig le se baszta hogy mi történik, ez igaz, de a portugálok ellen még emberhátrányban is jobbak voltak, tizenegyesek ismét. nem nyert velük semmit, de nem rajta múlott hogy a nagy beckham, lampard, meg gerrard nem tud bebaszni egy tizenegyest. vasselt feleslegesen erőltette, ez igaz.

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 11:18:22

Én mindig kritikusan álltam hozzá, szerintem az az angol csapat többre lehetett volna képes. Beckham istenítése nem tett jót a csapatnak. Na meg 2002-ben simán otthon hagyta McManamant, aki mondjuk pont elkelt volna a brazilok ellen, mert teljesen tanácstalanok voltak.

szferi 2008.06.19. 11:21:42

nézőpont kérdése. minimum annyit elért, mint az elődei. :)

megmondó 2008.06.19. 11:42:35

nem az eredmények alapján szerepelt le hanem a foci miatt amit játszott a csapat. az angolok voltak azok akiknek minden egyes meccse nézhetetlen volt szinte (pár kivétel volt, de az is az ellenfél miatt lett jobb). ez nálam leszereplés.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.19. 11:46:49

@popp:

Azon a '94-es meccsen a svédek 10 emberrel a hosszabbításban hozták vissza a mérkőzést. Ez nem igazságtalanság, hanem a szív és az akaraterő diadala.

Ja, rájöttem, hogy még azért is szeretem a svédeket, mert az egyik legszebb himnuszuk nekik van. :-)

Amúgy meg az ilyen több száz éves történelmi sérelmek fölhozása szerintem nagyon kelet-európaias, parlagi dolog. Akár az oroszok teszik, akár a Fradi-drukkerek.

szferi 2008.06.19. 11:59:44

megmondó:

2002: a csoportban nem mutattak sokat, de ebben az ellenfelek is kiváló partnerek voltak, ennek ellenére a svédek elleni meccsük nem volt rossz, utána a dánok elleni parádé és a brazil meccs is emlékezetes volt.

2004: nagy meccset játszottak a horvátokkal, közepesen jót a franciákkal, legázolták svájcot, a portugálok elleni negyeddöntő a kieséses szakasz talán legjobb meccse volt

2006: nagy meccs a csoportban a svédekkel, a többi meccsen szenvedtek, de ez már a Mcclaren éra felvezetése, és nem sz ő vb-je volt, csak azt lehet a szemére vetni, hogy szart az egészre, de ez valahol érthető.

szóval nem tudom mit mondtál meg olyan nagyon.

szferi 2008.06.19. 12:00:45

egyébként nem akarom az egekig magasztalni eriksont, de lenézni sem kéne.

BruceWayne 2008.06.19. 12:03:28

az olaszoknak is jó himnuszuk lenne ha a F1 nem utáltatta volna meg velem 5 évre.... meg király mikor ordítják a játékosok, komoly még a Brazil meg a Chilei is

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 12:22:36

Nálam a 'Flower of Scotland', meg a 'Ja, vi elsker dette landet' (norvég) a nyerő:)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.06.19. 12:24:19

Gyerekek komolytalanok vagytok.
Gomez és Odonkor Németország csapatából nem tűnik ki senkinek? Mindenki Matrix meg Anelkát (megszokásból, ) szivatja? Gomez képtelen 1 méterről a lábára rúgott labdát berúgni, és Klose mögött alibizik, hogy ne kapjon labdát. Odonkor meg a 30 perc alatt míg pályán volt, sztem abszolút első a köcsögválogatottban. Akkorát alibizett, hogy elmehetne tanúnak, bármelyik bűnözőnek.

szferi 2008.06.19. 12:26:31

gomezt akartam írni, de aztán lemondtam a kommentről. pedig sokkal gyengébb, mint anelka. de nálam mutu is leülhetne a cserepadra az izék közé.

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 12:26:47

Odonkor nálam is a köcsögválogatott kapitánya lenne, ha állítanék össze ilyet...:)

bakító 2008.06.19. 12:31:17

Ha a lúzerválogatott kritériuma, hogy ki tart be legjobban a csapatának, akkor a csk. Petr Cech. Gyakorlatilag egyszemélyben ejtette ki a csapatát.

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 12:40:16

Na jó.

Volkan - Marchena, Materazzi, Abidal - Odonkor, Svensson, Torbinszkij, Schweinsteiger - Gomez, Anelka, Tuncay.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.19. 12:46:13

Én még drosiii pro-válogatottjához fűznék hozzá annyit, hogy annak kapusa szerintem Van der Sar. Buffon semmiképpen sem lehet, mert a holland-olasz első góljában vastagon benne volt.

jo.e 2008.06.19. 12:49:43

Azé' jó sport ez a foci! Hogy kikupálódik itt mindenki a svéd-orosz történelemből (gondolom a gugli volt a barátotok, ha meg séróból ment ez a Poltava dolog akkor MaxiPlusRespect!)
A német himnusznál arra azért kíváncsi lennék hányan éneklik csendben még a régi szöveggel :)

Szerintem a németek 11esekkel legyűrik a portugálokat, hogy végre on legyek.
Egy kicsit olyan lesz ez a meccs nekem, mint a francia-román volt, ahol a legjobb eredmény 1 bomba a pályán lett volna :)

Lencse. 2008.06.19. 12:53:20

Tipposzlop:

Por-Ger 0:1 (h.u.)
Cro-Tur 3:2 (h.u.)
Ned-Rus 5:2
Esp-Ita 2:0

szferi 2008.06.19. 13:07:30

Por-Ger 1:2 (megjósolhatatlan, de: jó kezdés után sokáig semmi, két véletlen találat, parádés hoszabbításban német gól)
Cro-Tur 1:0 ( a kieséses szakasz legrosszabb meccse, török kiállítás, gól ordító kapushiba után, vagy 11esből )
Ned-Rus 3:1 (utolsó percben szépítenek az oroszok, együtt kacagnak a hollandokkal, mindenki boldog, a nézők is)
Esp-Ita 2:1 (jó meccs, az olaszok szerencséjét jellemzi, hogy csak egyszer lőnek kapura, az is beakad)

:)

BruceWayne 2008.06.19. 13:07:41

lencse ha ezt megteszed és bejön gazdag ember vagy :-)

a portugálok egy unstopable Decoval a csakis a játékra koncentráló c.ronival egy gólt lőni képes nuno gomes-el és végre egy jó cselt/beadást bemutató Bosingwával simán nyerhetnek...

szferi 2008.06.19. 13:14:59

unstopable decot rajzfilmen láttad?

BruceWayne 2008.06.19. 13:32:47

:-D
na gondolhatod hogy nem a gyorsaságára értettem, hanem hogy olyan labdákat osztogat mint eddig az eb-n

BruceWayne 2008.06.19. 13:38:02

ja és a válogatottamban végrehajtanék egy cserét:
Anelka --> Gomes (aki ha már német, felvehetett volna egy német nevet, mittudomén, Ullrich, Dietmar vagy Günther Gomes)

halareaal 2008.06.19. 13:41:34

a németeket ki fogják ütni. az oroszokat és az olaszokat is.

balu11 2008.06.19. 13:48:17

nera: unstop. Deco még csak-csak, de a másik 3 feltételből egyedül a Bosingwa-dolog tűnik kivitelezhetőnek...

kiváncsi vagyok, h a németeknek van-e vmi még a tarsolyukban, mert különben az kevés lesz, h "szervezettek vagyunk, úgyis végül nyerünk"... talán Klose???

halareaal 2008.06.19. 13:54:10

portugáloknak egyszerre kéne játszatni Quaresmát és Ronaldot. egyébként miért a portugálok támadójátékát taglaljuk, amikor a németek csak az 1 szem Podolskiban bízhatnak? lol

Lencse. 2008.06.19. 13:56:53

"csak az 1 szem Podolskiban bízhatnak" - Tévedés, Mertesacker fog bekotorni egy szöglet után lecsorgó labdát a 109. percben. Előtte Ronaldo rúg majd lyukat felszabadítás helyett. :)

halareaal 2008.06.19. 13:58:51

Pepe és Carvalho mellett? áhh

danesdzsu2 2008.06.19. 14:04:14

jo.e: Az orosz erődöket még fel tudnám rajzolni fejből emellé, de a pontos harcleíráshoz már gugli kéne:)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.19. 14:28:03

Bakító, vágom, hogy varégok alapították Kijevi Ruszt! Egyébként igen érdekes körülmények között, ez volt Kelet-Európa első államlalkulata.

Csöncsön, úgy hogy románok kihagytak egy csomó helyzetet, igazságtalan volt és kész :-)!

Nera, van valami különös oka Chellini köcsögválogatottban kerülésének, vagy csak Materazzi miatt kompenzálsz? :-D

Reményeim a negyeddöntőkre portugál-német 3-1, horvát-török 2-1, Holland-Orosz 3-2 h.u., spanyol-olasz 1-2!

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 14:29:58

Szegény Boulahrouz, meghalt a koraszülött kislánya:(((

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.19. 14:34:16

Szegény-szegény Khalid! Egyébként eddig nem tartottam sokra, de ezen az EB-n elég meggyőző volt. Kiváncsi vagyok vállalja-e a negyeddöntőt.

Azazello007 2008.06.19. 14:34:25

Szerintem viszont az olaszok most tényleg elhasalnak. Már az is teljesítmény, hogy egyáltalán továbbjutottak. Nem most kezdtem focit nézni, láttam már pár világversenyt, és tudom, hogy ők hagyományosan szarul kezdenek, de ez most teljesen más. Egész egyszerűen semmi nincs bennük, ami bizakodásra adhat okot, legalábbis meglepődnék, ha valaki mondana akár egy pozitívumot is az eddigi játékuk kapcsán.

Aztán persze lehet, hogy nem lesz igazam, mert a foci végső soron ezért a legszebb játék...:-)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.19. 14:35:05

nem tudom mi lesz ma este, csak azt, hogy ez a portugál csapat n/sem elég erős fejben ahhoz, hogy hozzon 3 ki-ki meccset egymás után.

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.06.19. 14:35:37

popp:
valszeg nem fog már játszani egyáltalán az EB-n.

papercut 2008.06.19. 15:04:52

Szegény Boulahrouz! Borzalmas ami vele történt! Részvétem!

BruceWayne 2008.06.19. 15:21:26

"Nera, van valami különös oka Chellini köcsögválogatottban kerülésének, vagy csak Materazzi miatt kompenzálsz? :-D"
számítottam a kérdésre, de miután láttam egy fejet Chiellini-től a francia meccsen, egyértelmű volt a csapatpa kerülésbe... Materazzi egy extravagáns őrült, de ez a Chiellini, egy igaz csattos tajparaszt a szántóföldről, látszik a tekintetén, próbált akkor is értelmesen nézni de annyira nem ment neki :-)

bedobás: a portugáloknak legjobb esetben is 2 ki-ki meccsük lenne csak a lehetséges 6 EB-meccsből..

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.19. 15:33:20

Nera

negyeddöntő-elődöntő-döntő, így gondoltam. nálam a döntő is ki-ki meccs. :)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.06.19. 15:35:36

apropó köcsögválogatott, kár, hogy a Championshippel már nem nagyon foglalkozik a blog:

news.bbc.co.uk/2/hi/uk_news/england/hampshire/7458767.stm

BruceWayne 2008.06.19. 15:41:55

bedobás: értem, de a csoportmeccsen egy ki-ki meccs se volt, meg ha tovább is jutnak az elődöntő se lesz teljesen az... a döntő viszont fix...

más: van esélyünk!!!! :-D
"Az európai szövetség még ebben az évben döntést hozhat, hogy a 2016-os kontinenstorna 16, 20 vagy 24 csapatos legyen...David Taylor az UEFA főtitkára az Ausztriában és Svájcban zajló Európa-bajnokság alatt kijelentette: az európai szövetség tárgyalni fogja az Eb bővítésének lehetőségét. Az MLSZ támogatja a bővítés ötletét."

jo.e 2008.06.19. 15:51:48

danesdzsu2: leírom én Neked:
Az orosz erők felsorakoztak az sz34-es szekerek mögé és "gurrááá" kiáltással támadásba lendültek... Sztem már akkor is így csinálták :)

24 csapat. Abba még simán nem férünk bele. Rendeznünk kell, más esély nincs!

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.19. 15:56:57

A 32-es tornát talán megcsípnénk. De ha a fociszakamai szempontból nézzük, akkor ez a 16-os létszám az ideális, mert 20-24 csapatnál nagyon felhígulna a mezőny.

BruceWayne 2008.06.19. 18:00:18

OFF: ebbe most futottam bele, meghaltok:
"SVÉD AKCENTUS SZÁJSPRAY" :-D
sugarshop.hu/index.html

BruceWayne 2008.06.19. 18:02:10

popp: mondjuk egy angol-dán-szerb-ír-skót-finn-északír-norvég 8-assal nem is lenne annyira rossz.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.19. 18:28:10

No, tippelek én is:

Németország-Portugália 1-1 (11-esekkel nyernek a németek)*
Horvátország-Törökország 2-0
Hollandia-Oroszország 2-1
Spanyolország-Olaszország 2-1

*Ezt tippelte tegnap Matthäus is az Eurosporton.

nem jut a lyon el messzire, ha nem figyel lionel m 2008.06.19. 19:45:39

portugál-német 1-2
horvát-török 1-2
holland-orosz 0-2
spanyol-olasz 0-1

Ezeket tegyétek meg

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.19. 20:02:40

Boulahrouznak tőlem is részvét. Nem tudom, van-e borzasztóbb egy ilyen hírnél.

szferi 2008.06.19. 21:52:54

szerintem a 16 csapat bőven elég, így is van 3-4, akik szerok, vagy csak nem hozzák a formájukat, képzeljétek el, 32ből lenne kb. a5... brrr

a németek pl. edzőmeccs szintre redukálták most is az egész csoportkört, már 24 csapatnál is unalomba fulladna az egész.

nera, az a nyolcas nagyon ott van, de akkor is értelmetlen a létszámnövelés, ráadásul a selejtezők is lefutottak lennének. most pont a felsorolt csapatok küzdöttek - eredménytelenül - a kijutásért, ha emelnék a létszámot, a lettország - izland szintű meccseken dőlnének el a nagy kérdések, kell ez valakinek ?!

szferi 2008.06.19. 21:53:38

javítás: "kb. 15"

nem jut a lyon el messzire, ha nem figyel lionel m 2008.06.20. 00:12:38

Arshavinért bejelentkezett az Arsenal. Remélem nem megy oda.
süti beállítások módosítása