Tíz év nagy idő, ahhoz legalábbis elég, hogy állandónak tekintsünk egy jelenséget. Márpedig tíz éve rendszeresen olyan, az elitisták nyakán lihegő sikeréhes gárdák teszik a vitrinbe az UEFA kupát, akiknek egy-egy szezonra (olykor kettőre) külön kijön a lépés és telibe kapják a dobbantó lécet. Ilyen volt a Crespo-Chiesa-féle Parma, a van Hooijdonk vezérelte Feyenoord, a Porto trikolorja (Mourinho, Deco, Alenichev) és persze a Sevilla aranygenerációja, vagy pont a három évvel ezelőtti másik orosz csapat, a CSZKA Moszkva (érdekes, egyedül az Alavés nem teljesítette be sorsát, mégis rájuk emlékszik mindenki). Ebben a megközelítésben talán nem siklik el az ember a BL árnyékából a fény felé kúszó UEFA kupa értéke felett. A Zenit Szentpétervár elért valamit, amit a klub 80 éves történetében még soha – Európa egyik legjobbja lett, és erről most már papírjuk kupájuk is van. Jó helyen van.

Nem a nyolcas pályáról úsztak be, nem a tizenegyeseknél volt mázlijuk és a bírók sem orosz gázzal fűtenek, a sorsolásuk meg direkt sem lehetett volna nehezebb. Sőt, még azt is elbírták, hogy az esélytelen kiscsapat utóízt Leverkusenben leöblítve komoly elvárásokkal a hátuk mögött utazzanak Münchenbe, a visszavágón már egyenrangú felekről beszéltünk, a döntőn pedig számukra volt kötelező a győzelem. Valószínűleg ezt hívják sikertörténetnek.

Okos fiú ez az Advocaat, meg kell hagyni. Amíg a többi csapat begyömöszölte a Rangerst a kapu elé (akiknek egyébként sem volt más tervük), hogy aztán vállvonogatva toszogassák a labdát félkörívben, addig a Zenitnek esze ágában sem volt változtatni a játékán. A védelem maradt mélyen hátul, emiatt nem szűkült össze az éltető tér, nyargalászhattak az oroszok kedvükre. Azaz úgy tettek, mintha valóban kontráznának, csak éppen most hatvan méteren keresztül a kutya sem akarta elvenni tőlük a labdát, de a lényeg megmaradt – ugyanolyan ezertonnás lendülettel csapódtak a skót falba. Nem tartották a labdát az ellenfél térfelén, nem adogatták körbe a tizenhatost, amit ők tudnak, ahhoz tartották magukat. Egyszerű, de zseniális. Mindemellett még egy apróság. Az újdonsült védekező-királlyá választott Rangers három gólt kapott az utolsó hat meccsén. Érdekes módon a Zenit is. Csak erről senki nem beszél, mert ők tizenhármat rúgtak is mellé, a skótok meg kettőt, azaz 2-t.

Magától a meccstől pontosan azt kaptuk, amire számítani lehetett – a Rangerstől meg talán egy árnyalattal többet. Leginkább azért, mert eddig csak az élő falból kellett kivagdalni az amúgy is veszélytelen labdákat, itt most rendre egy az egyben kellett védekezniük, olykor valóban zseniális szereléseket mutatva be. Ám az oroszok csak jöttek, csak jöttek, mint hajdan a csehszlovákok és valahol törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb elcsúszik két védő között az a kiugratás, bejön egy kényszerítő, vagy luft lesz a megelőző szerelésből. Végül a parádés kiugratás lett a befutó, a hetvenkettedik háromszögelés után született második gól már csak ajándék volt - így aztán a legmegátalkodottab Rangers fanatikus sem jöhet elő bizonyos meg nem adott tizenegyessel. Nem is volt az – ellenben az oroszoké...

Különböző kupagyőzelmekkor szinte sosem tud egyöntetűen örülni a győztes csapat sikerének az ember, anélkül, hogy át ne érezné a vesztes csapat megsemmisítő tragédiáját. Még az is megesik, hogy az ember csak Sammy Kuffour arcára emlékszik egy BL döntő utóéletéről (tudjuk melyikről), nem a sablonos ugrabugrálásra a kupával. Most is nézzük a füvön fekvő skótokat, az élettelen tekinteteket, de ezúttal a megszokott szolidarítás elmarad. Két okból is. Az egyik az, hogy a Rangers minden racionalitáson túlmenően került be a döntőbe, megadatott nekik, hogy nemzetközi kupáért játszhassanak, amitől földi halandó olyan messze van, mint öreg, csúnya, rossz szagú patkány a falábú házmesterkislánytól. Ezt korábban el sem tudták képzelni.

A másik pedig az, hogy ha már egyszer ott voltak, akkor miért hagyták kiölni magukból a futball ősalap-tézisét, hogy gólt lőni márpedig mindennél jobb. Nem láttam egy embert sem a pályán, aki mindenáron gólt akart volna lőni az oroszoknak, hogy aztán hosszú, ősz kecskeszakállal is ő legyen Skócia kiskirálya. Volt ott a drukkereknek egy bazi nagy transzparense. This is your chance. This is your time. Become legends. (~Ez most a ti napotok, ez itt a ti esélyetek – váljatok legendákká). Meg sem próbálták.

UEFA Kupa győztes a Zenit Szentpétervár. Szokja az ember a gondolatot, de egyelőre nem nagyon tud mit kezdeni vele, fogja magát és tájékozódik kicsit. A Zenit szinte évszázados múlttal bír (1925), a szovjet/orosz bajnokság prominens tagja, de a bajnokságban csak dobogós helyekre futotta, sőt, 92-ben még ki is estek az orosz Premier League-ből és csak öt évvel később kerültek vissza. Akkor azonban új alapokra helyezték a klub működését, a vezetőséget teletömték sokat láttot ex-játékosokkal és ’99-ben orosz kupát nyertek, 2002-ben pedig másodikok lettek a bajnokságban. Önerőből nagyjából ezt a szintet tudták hozni, de 2005 decemberében a sportbiznyák felé nyitó Gazprom felvásárolta a klubot. Egy évvel később már a legjobb nyolcig jutnak az UEFA-ban, ám a csúcson futó Sevilla csúnyán eltángálja őket. 2007-ben a századforduló óta a moszkvai csapatoknak fenntartott orosz bajnokságot is megcsípik, így jövőre a BL-ben méricskélhetjük tovább az Zenitet.

A Zenit több helyi, és környékbeli futball-iskola gyűjtőhelye, a jelenlegi keretből többen is így jutottak fel a csúcsra – ezekkel az akadémiákkal az anyaklub napi szintű együttműködésben áll (az alábbi képen éppen Arshavin ugrott le játszadozni egyet az akadémia növendékeivel). A csapat U21 részlegét kizárólag orosz játékosok alkotják és az első csapat kerete is zömében hazai beszerzés. A klub filozófiájának legfontosabb alapja a sportsmanship&tolerance (sportszerűség és tolerancia), ebben a szellemben nevelik a gyerekeket és elsők között csatlakoztaka Show Racism the Red Card kampányhoz. Az Ajaxhoz hasonlóan itt is kiemelt kérdés a gyerekek szellemi képzése is, a gólszerző Denisov például világszintű sakkozó is lehetett volna (anno Szvidlerrel nyomott remiket).

A BL küszöbén a Gazprom nem sokat cicózott, 70M eurót biztosít Advocaat számára igazolás fronton. És itt kezdődnek a mi problámáink. Amennyiben elcsábulnak az erő sötét oldala felé, akkor az a sors vár rájuk, mint a Sahtyor-ra. Oroszországban nem lehet európai szinten is elitista klubot építeni, egyszerűen ezért, mert ennyi pénz azért máshol is akad, a klub nem rendelkezik olyan presztizzsel, hogy igazi sztárok vágyjanak oda, pláne nem vágynak az orosz létre Anglia, Olaszország vagy Spanyolország tükrében.

Amitől ez a csapat jó, az nem más, mint a közel tökéletesre fejlesztett orosz (igazából ukrán) labdarúgó iskola. Más közeg, nem európai (pláne brazil) játékosnak való (ezt nem pejoratíve értjük), mint ahogy már Blohin, Belanov, Protasov, vagy később a Rebrov, Kalitvintsev-féle időkben sem tudtak karriert befutni Nyugat-Európában – sem pedig fordítva Vagner Love ide, vagy oda. Az egyetlen igazi kivétel ugye Seva, de ő is mocskosul megszenvedett érte, félmegoldásnak pedig Kanchelskist tudjuk elfogadni.

Maradjon meg a Zenit Zenitnek és akkor szeretni fogjuk, vagy tömjék tele pénzzel –de abba bele fognak fulladni.