Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Real Madrid - Barcelona, egy érdekes sorfal története

2008.05.07. 21:30 pancho_sanza

Igazi futballtörténeti kuriózum következik. A Real Madrid a Barcelonát fogadja egy teljesen tét nélküli mérkőzésen. Még azt talán mondhatjuk, hogy a presztízs egy kicsit emeli a tétet, s a hozzáállást, de valószínűleg minden pályára lépő játékos a háta közepére kívánja a mostani mérkőzést. A hazaiak egyszerűen másra sem vágynak, mint ünneplésre, míg a katalánok már mennének nyaralni, Európa bajnokságra, vagy éppen másik csapathoz. Igazából minden, ami a bajnokot köszöntő sorfal után következik egy ajándék, csak még nem világos számunkra, hogy örülni fogunk neki, vagy nem. Mi természetesen felszabadult és eredménykényszer nélkül játszó csapatok parádéjában reménykedünk. Annyi szar nem túl szép meccset láttunk már idén a két csapat prezentálásában, hogy egyszer kedveskedhetnének nekünk egy felejthetetlen élménnyel. Online próbálkozunk.

21:30 – Jelenleg Matuz Krisztiánnal szórakozunk a Recreativo – Villarreal mérkőzésen. A vendégek vezetnek, ami nem igazán jó a Huelvának. Hiszen hétvégén nekik Almeríába kell utazniuk, miközben a legnagyobb rivális, Osasuna a Murciát fogadja. Ráadásul ebben a pillanatban a pamplonaiaknak már kinéz egy pont. Szegény Huelva.

21:34 – A Getafe most harcolja ki a bennmaradást egy olyan mérkőzésen, amelynek fordulatait és góljainak számát estére is elfogadnánk. Kétgólos hátrányból fordították meg az Almería elleni meccsüket. Egy kupacsapat tud szerdán játszani. Sajnos a Barcelona nem számít igazi kupaspecialistának, hogy a Realról ne is beszéljünk.

21:56 – Farkas Norbert és sorfal.


21:58 - Eurobarca és Madridista képviselők a stúdióban? Érdemes megpróbálni, csak mintha egy kicsit meg lennének illetődve a srácok. 

22:00 - Kezdődik a mérkőzés. Fehérben a Madrid, gránátvörös-kékben a Barcelona. Az első percben nem történt semmi.

22:01 - Robbené az első próbálkozás. Gudjohnsen válaszolt. Régi csapattársak, extramotiváció.

22:06 - Nem ugrottak egymásnak a csapatok. Rosszat sejtünk, pedig a Barca védelme nem túl bizalomgerjesztő, ami sok gólhoz vezethet. Egyébként a sorfalat egy kicsit csalódásként éltük meg. Pedig olyan volt, amilyenre számítottunk. Valdes akar izgalmat csepegtetni a mérkőzésbe: két madridi között cselezget. Az ötösön.

22:09 - Ébredeznek a csapatok, de az első 10 perc alapján elhagynánk a szuperrangadó első felét.

22:12 - A tudatosság legkisebb jele nélkül jutott el a labda Raúlhoz, aki viszont gondolkodás nélkül lőtte ki az alsósarkot. Ez a Barca védelem (Abidal, Thuram Marquez, Puyol, Zambrotta) legalább három helyen cserére szorulna.(1-0)


22:16 - Marcelo már nemcsak kinézetben, hanem játékban is Robinhot idézi. Egy szabadrúgás a beindulás eredménye. A szög és a távolság jó, de Sneijder inkább szögletből szeretné megoldani.

22:18 -  A Madrid megnyugodott a vezetés tudatában, és rátelepült a mérkőzésre. Hajtanak a fehérek, miközben a vendégek oldaláról egyedül Valdes saját kapu előtt bemutatott megmozdulásai veszélyesek.

22:23 - Robben növeli az előnyt, élete második fejesgóljával. A Barcelona drukkerei számára nincs semmi pozitív hírünk. Az egész szezonjuk benne van az első 20 percben. Motivációs, taktikai és technikai hibák összessége. Rijkaard cserél is, de már ez sem mentheti meg az állását. Jöhet Tornyi Barna. (2-0)

22:25 - A Barcelona reménye Messi. Ezt tudják a blancók is, így minden akciójánál  lerúgják az argentint. Az első adandó alkalommal.

22:30 - Egyre biztosabb, hogy a Barcelona ma este nem szerez pontot. Ennél sokkal valószínűbb, hogy Gago rúg egy gólt. Ez lenne igazán megalázó, nem a sorfal.

22:34 - Olvasóink 47 százaléka tippelt hazai győzelmet. Az eredményre vonatkozó szavazásoknál elvétve van igaza a többségnek. Most az "elvétve" következik. Még Guti is majdnem betalált.

22:38 - Nem tudjuk pontosan mi lenne a Barcelona célja. A bemutatott produkciót a szánalmas és a gyenge között tudjuk elhelyezni. A Real Madrid lövőedzést tart.

22:40 - Örülünk, hogy Farkas Norbi kiesett a Knézy Jenő Emléktorna csoportkörében. Az olvasóinknak van ízlésük. Odáig süllyedt a mérkőzés, hogy a madridi szurkolók fütyülik ki a Barcelonát. A katalán szurkolók legnagyobb örömére.


22:45 - Reméljük Guardiola nem nézi a mérkőzést, mert még visszamondja az állást. Ha így folytatják Henryék, előbb-utóbb tényleg nem vállaja más azt a kispadot, csak Tornyi Barnabás. Egyébként ha van valami társadalmi értéke az NST-nek, akkor az az, hogy már nem halljuk többé: titianri.

22:46 - Vége a félidőnek. Meghallgatjuk az elemzést. Ez most nagyon fontos számunkra, mert nemsokára indul a Szőke Szikla Kupa. Nyilasi Tibor titkos esélyes.

Röviden annyi történt az első félidőben: a sorfal nagy csalódás volt, mert titokban síró Barcelona játékosok látványában reménykedtünk. Ehhez képest pacsiztak meg nevetgéltek. Aztán a mérkőzésen már inkább sírhattak volna, mert bár Valdes tényleg igyekezett a katalánok oldaláról is beletenni valamit a showba, gyakorlatilag semmit nem csináltak a vendégjátékosok. A védelem menthetetlen, a középpálya sem a szűrő, sem a támadófeladatok megoldására nem képes. Előöl van Messi. A helyében nem adnánk a nevünket ehhez a mérkőzéshez. A Real Madrid azt játssza, amit tud. Rúgott kettőt, lőhetett volna még hármat, viszonlyag gyorsan átszaladnak a középpályán és nem engedik a Barcát a kapujuk közelébe.

23:01 - A stúdióban jól teljesítettek.  A srácok feltűnése továbbra is pozitív. Sokkal jobban örülünk nekik, mint amikor Nyilasi Tibi összekacsint Mészöly Kálmánnal, hogy a Barca...  Pedig a fiatalok valószínűleg jobban értenek a Barcához.

23:04 - Közben volt egy vendéghelyzet. Ez mindenképpen bizalomgerjesztő, de Henry sárgalapja hamar visszarángat minket a földre: ez a Barca jobban járna, ha álnéven  haknizna.

23:08 - Furcsa, hogy vannak, akik a játékvezetőt érzik a katalánok problémájának. Mi konkrétan Gutit és Gagot szoktuk a Real Madridénak érezni. Pedig ma nem rosszak. Mintha az edzőbábuk között szlalomoznának. Csak a bábuk most gránátvörös-kékbe öltöztek.


23:11 - Messi megy nagyon hátra labdáért, miközben Henry, Bojan és a kis mexikói várja a lesvonalon a labdát. A franciát még meg is értem, de a két kiscsávótól inkább azt várná az ember, hogy tányéron szolgálja fel a játékszert az argentinnak. A holtidőket pedig Messi cipőjének suvickolásával tölthetnék. Valahogy úgy érezzük már minden katalán játékos igazi sztárnak érzi magát. Nem fut és nem hajt.

23:15 - Puyol mentett nagyot. Sylvinho sérült meg nagyon. Miközben a Madrid szeretne még gólt lőnni. Nagyon.

23:17 - Ha ezt sejtik a Villarreal háza táján, akkor biztosan nem félnek az idény végétől. Gyakorlatilag az első három hely sorsa eldőlt.

23:21 - Higuaínból is hőst csinálnak. Erre a mérkőzésre nagy diadalként fognak emlékezni. persze azért, mert éppen egy nagy diadalt látunk. Csak attól félünk, hogy maradandó sérülést okoz a jövőre is Barcelonában játszó labdarúgóknak.(3-0)

23:24 - Pepe és Ramos unatkozik hátul. Előrejönnek, hogy hátha leesik számukra valami. Kiábrándító. Diarra a meccs legjobbja - tudjuk meg a riportertől.

23:30 - Még van 20 perc, de legszívesebben mennénk aludni, mert ez egy nagyon felejthető mérkőzés. Bejön Robinho Guti helyére. Ezt hívják minőségi cserének? Meglátjuk. A brazil mindenképpen bizonyítani szeretne, hiszen Capellot idézően üldögél a kispadon mostanában.

23:33 - Sajnáljuk Rijkaardot. Az, hogy a fél keretet elküldik egy kis felelősség alól felmenti, de ez a csapat ugyanúgy az övé, mint amelyik mindent megnyert. Ezért pedig mennie kell. Miközben lesz egy büntető, amit már van Nistelrooy végezhet el. Bemegy.(4-0)

23:37 - Szeretnénk felhívni a Higuaín rajongók figyelmét, hogy kedvencük pontosan egyszer ért labdába és ebből egy gólt rúgott, ami klasszis teljesítmény. Viszont elszomorító, hogy egy ennyire offenzív mérkőzésen is megjátszhatatlan. Megvan a második labdaérintés. 16 perc kellett hozzá.


23:38 - Nistelrooy és Messi hagyott ki helyzetet. Azért vannak még élénkítő hatású nevek ezen a mérkőzésen. Ők lesznek jövőre is. Meg talán egy jobb rangadó is.

23:41 - Valaki szeretne fogadni velünk: idén a Barcelona lesz aktívabb a játékospiacon? Egyébként a mai napon nem csak a Villarreal és a Getafe győzőtt, hanem a Valencia, a Deportivo, a Mallorca és a Sevilla is.

23:45 - Henry betalált, ami bíztató a jövőre nézve. Amennyiben nem adják el a franciát. Egyébként Güiza is lőtt egyet ma. Hogy hangzik egy Fernando Torres, Güiza spanyol támadósor?(4-1)

23:47 - A kiesés ellen folytatott hadjárat állóháborúba torkollott. Mindhárom fő érintett kikapott. Xavi gyorsan beszedett két sárgát, ami számunkra azt jelenti, hogy őt bántja ez az eredmény. Szerintünk majdnem egyedül volt ezzel ma este.


23:50 - Vége. Köszönjük a kitartást. A Villarreal megkönnyebbülhet. Srácok a stúdióban megállapítják, hogy a Barca védelme gyenge volt. Igazuk van. A Barcelona rossz volt, a Madrid bíztató. Mint egész szezonban. Már csak két forduló van hátra. Azt már fél lábon is kibekkeljük. Mindeközben Nyilasi Tibor sziporkája mosolyt fakaszt arcunkra:

Nistelrooy örömet szerzett magának...

Tibi! A srácok le fognak cserélni....

116 komment

Címkék: online spanyol el clásico

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr54459053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thomasmore 2008.05.08. 00:50:51

Raúlt a válogatottba!!!ha valakinek megvan Aragones mobilszáma szóljon,nekem beszélnivalóm van az öreggel.

CS0ki 2008.05.08. 01:39:32

"Mi konkrétan Gutit és Gagot szoktuk a Real Madridénak érezni."

Hát, az egy dolog, ha pár hónapja nem láttátok Gagoban a zsenit, de hogy még most is ilyeneket írsz... Kicsit aláássa a tekintélyed! ;)

Diarra tényleg nagyot játszott ma, Robinho meg remélem visszatér végre a kezdőbe!

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2008.05.08. 06:01:22

semleges érdeklődőként, elaludtam a meccs alatt (tudatosan, még a tv-t is kikapcsoltam). valamit sejthettem az első félidő alapján... pedig voltak szép momentumok. hiába, szép focihoz két csapat kell: abból nem lesz, ha az egyik fél lesétálja a két félidőt. kár volt ezért a meccsért.

gibson 2008.05.08. 06:27:06

Titianri tényleg nem volt, meg Ronaldinnyógáucsó sem.
De volt helyettük Pépéé, Meéjsszi és Snádör :)

Amúgy a kurva Sport 1, majdnem lemaradtunk az egész sorfalas mutatványról, amíg azt hallgattuk/néztük, hogy Nyilasi bácsi meg a két izzadó homlokú tini milyen eredményt tippel. Pedig hallgatni bőven elég lett volna.

Sede 2008.05.08. 07:44:27

Azért lássuk be, az sokat számított a meccsen, hogy az első gólt megadta a spori. Addig egy éppkézláb támadása nem volt egyik csapatnak sem. És azután sem, mígnem meg nem adta a kamu szabadrúgást, amire a remek Barca védelem az idei szokásainak megfelelően reagált. Csak úgy jeleznám pancho_sanza felé, hogy Thuram rohadtul nem játszott tegnap..
A tizenegyes pedig lehet, hogy nem volt akkora vicc, mint a megadott (pl. Touré, Xavi második a 92-ikben szövegért) és meg nem adott sárgák (pl. Pepe felkúrta Messit álló játéknál), de azért elég "spanyolos" ítélet, az a minimum.

2008.05.08. 07:52:23

Puyolból jó röplabdás lenne, a tizenegyes előtti kezezésénél kiderült.
Mindenki látta, hogy Schuster kommunikált a játokosokkal a meccs alatt? Tán még jó edző is lehet belőle:)

MAti 2008.05.08. 08:05:31

Azért aki ezután a meccs után a bírót okolja, az már eléggé elvakult Barca-szurkoló lehet...

Vedd inkább észre, hogy a piros-kék csapatban (azt hittük, a Vasas...) egyedül Messi akart focizni. A többiek nem.
A másik csapat meg játszani akart és tudott, mert az ellenfél hagyta.

Most már-már alázás lett belőle, mert rúgtak 4 gólt, ami 6-7 is lehetett volna, egy idő után pedig már olyan passzokat, mozdulatokat engedtek meg maguknak, amilyet ettől a Real Madridtól ritkán látunk.
Ráadásul minden lecsorgó labdát ők szedtek össze a középpályán, az eladott labdákat rendre visszaszerezték már a támadóik... a Barca kritikán alulit nyújtott tegnap este.

halareaal 2008.05.08. 08:09:08

megint megy a töketlen Barcázás, ami mondjuk jogos, de azért ez a csapat egyensúlyban volt a Uniteddel, és porba alázta pár napja a Valenciát. nagyon nagy volt a Madrid. Marcelobl még a végén télleg Roberto Carlos utód lesz. hogy Gagoval mi a bajod most pancho, azt én sem értem.

gibson 2008.05.08. 08:28:01

"Azért lássuk be, az sokat számított a meccsen, hogy az első gólt megadta a spori."

Igazad van. Ha nem adja meg, lehet, hogy csak 3-1 lett volna. :)

Sede 2008.05.08. 08:34:20

Képfényező, nem a bíróra fogom a vereséget, csak azt mondom, hogy senki se állítsa, hogy nem nyúlt bele a játékba. Mondjuk Barca-szurkolóként sosem várom bizakodva, ha Perez Burrull fúj, elismerem.

Ami Guardiolát illeti, sokkal nagyobb tehetségnek tartom, minthogy bedobnám egy év után a mély vízbe. Szerintem túl nagy a rizikó. Hagynám 2-3 évig Pellegrini, Mourinho vagy akár még Laudrup alatt is.
Viszont abban rohadtul igaza van, hogy az első lépés az orvosi kar leváltása kell, hogy legyen. Azért az vicc, ami az elmúlt 2-3 évben van. Mindenkinek szétment a térde, elszakadt a combja. Azért az nem normális, amennyi sérültje volt a Barcának idén is. Hányszor volt, hogy zsinórban meccsről-meccsre legalább 8-9 fix ember ott volt? Max. szeptemberben 2-3 meccs.

Nem jó a túl nagy keret sem, ezt már egy ideje sokan szajkózzák.

Rijkaardnak pedig a legnagyob hibája, hogy nem tud reagálni, nincs benne semmi rugalmasság. Sem meccsen belül, sem közép-, sem hosszútávon.

Szerencsém volt, hogy talán a két legjobb meccsünkön voltam kint (Sevilla és Zaragoza otthoni leigázása). De az elgondolkodtató, hogy ezen kívül kb egy meccsen játszott igazán jól a csapat, a peches glasgow-i 2-2-n, amikor a sokatt szidott Neeskens ült a kispadon. Azon a meccsen a Barca rengeteg a totális futballra emlékeztető elemmel játszott, amit sem előtte, sem utána. Mindenki folyamatosan változtatta a helyét, a Celticesek azt sem tudták, hol a labda. (Persze, volt két szerencsés kontrájuk, pech.)

2008.05.08. 08:38:19

"Azért lássuk be, az sokat számított a meccsen, hogy az első gólt megadta a spori."

Miért nem kellett volna megadni?

MAti 2008.05.08. 08:38:44

Sede: nem nyúlt bele.

Szerintem az első két gól is szabályos volt - de ez most a lényeget illetően mindegy.
Akármit fúj a bíró, tegnap este a Barca mindenképp nagy zakót kapott volna. A játékukból, a hozzáállásából, és a Real akaratából következően.

Butaság a bírót emlegetni... ahelyett, hogy belátnád, hogy ez most megérdemelt volt.
Reméljük, hogy jövőre egy jó edzővel látunk ismét olyan Barcelonát, mint 2-3 éve.

Sede 2008.05.08. 08:50:57

A Barca amilyen szar volt egész tavasszal simán összeomlott az első két góltól. És ez nem a bíró hibája, ezzel tuisztában vagyok. A 2005-06-os csapat attól volt különleges, hogy simán tudtak hátrányból fordítani, amit az elmúlt 15 évben kevés Barca tudott. Nem véletlenül nyertek meg mindent.

A bíró tegnapi munkáját ettől függetlenül szarnak tartom, mert Guti felrúgta Marquezt, Ramoshoz pedig hozzá nem ért Abidal. A tizenegyes is 50-50 volt, de az már amúgy is mindegy.

Amit csak mondani szeretnék, hogy azért azt a legelvakultabb madridista sem mondhatja, hogy 0-1-ig, de még 0-2-ig is dominálták volna a játékot.Sajnos a második félidőre ez már állt.

Hispan07 2008.05.08. 09:34:43

már bocs mindenkitől, de 1. a barca idén tragédia, relatíve még gyengébb is mint a milan, mert ott legalább tudjuk az okát a mélyrepülésnek, itt meg papíron nincs gyengéje a csapatnak; 2. a real meg bajnok, gratula, de azok után ahogy a roma kirakta a BL-ből, ne mondjátok már, h csoda csapat... a legjobb spanyol idén, tény. de ez 2008-ban európában kevéske...

krysal 2008.05.08. 09:47:12

"Amit csak mondani szeretnék, hogy azért azt a legelvakultabb madridista sem mondhatja, hogy 0-1-ig, de még 0-2-ig is dominálták volna a játékot.Sajnos a második félidőre ez már állt. "

Te, akkor vagy én vagyok teljesen elvakult madridista, vagy nem egy meccset néztünk...

A Barca magasról leszarta az egészet, letudták, hazamennek, fújnak egy nagyot, takarítás, köv szezon. Lejáratták magukat ezzel a meccsel, és még az is előjött belőlem, hogy sajnáltam Valdest, mikor már majdnem elsírta magát a védelem falábúságának láttán.

De hogy Gago gyenge?? Pancho, most miért? Tudom, Redondo, de belőle sem lesz még egy, ahogy Zidane-ból sem. Ha azt mondod, Diarra kőbéna (amúgy tényleg a meccs egyik, ha nem A legjobbja volt tegnap), akkor gondolkodás nélkül rábólintok. De miért pont Gagora pikkelsz?? Hozzák inkább Gattusót?

Raúl találata pedig mesés volt, Mestermunka, ezt a segszánalmasabb hülyebírózók is el kell, hogy ismerjék.

Messinek meg max respect.

MadPet 2008.05.08. 09:47:31

Gratulalok a Madridank az ujabb gyozelemhez es a bajnoki cimhez is.
Tegnapi mecsnek annyi elonye volt hogy mindenki belatta verge hogy a Barca-nal lezarult egy korszak. Rijkaard ideje minden bizonnyal lejart. (azert irom igy mert Laportanal nem lehet tudni).
Ha az edzonek lennek akkor a hatralevo mecseken a B csapatot es a fiatalokat jatszatnam a tobbieket meg elkuldenem pihenni vagy amit akarnak.
Fejben ezek a jatekosok mar reg nem itt vannak. Kb a MU elleni kieses ota felesleges oket palyara kuldeni.
Edzonek Gardiola szerzodtetese lehet akar jo huzas is , hiszen fiatal motivalt edzorol van szo aki raadasul Barca korszakos egyenisege. Melle azonban mindenkeppen kell egy tapasztalt masod edzo. 2003 –ban szinten egy fiatal motivalt keves tapasztalattal rendelkezo edzo jott a Barcahoz es 2-3 ev alatt megnyert mindnet.
Ha ossze jon a dolog akkor lesz 2-3 eve neki is hogy bizonyitson. Ha meg nem jon be akkor majd az uj elnok szerzodtet egy nagyagyut ismet.
Azert az elgondolkoztato hogy a barca iden ugyan abban a hibaba esett mint annak idejen a Real, gondolok itt a galaktikusokra. Papiron nagyon eros egy csapat de a palyan , nos latuk mar parszor.
Kivancsian varom a nyari igazolasi szezont. Ha minden igaz akkor nagy kiarusitas lesz. A sajto szerint csak a sajat nevelesu jatekosok erinthetetlenek…..

neeskens 2008.05.08. 09:48:19

De tényleg, miért nem kellett volna megadni az első gólt?
Amúgy azigaz, hogy megrakta a Roma a Madridot,de annyibab szerencséjük volt, hogy a szezon - madridi szempontból - legrosszabb periódusában találkoztak.

Szerintem meg nem rossz annyira ez a Barca, ezeka játékosok 2 éve BL-t nyertek és azóta erősödött a keret. Én két dologban látom inkább a problámát: Riijkaard és a csapat is belefásult egymásba, nem posztra igazoltak,hanem neveket.

gorilla vs bear 2008.05.08. 09:49:24

a real a 0-ik perctől a 85-ig dominálta a játékot. ezen kár vitatkozni.

FYM13 2008.05.08. 09:59:21

"Még van 20 perc, de legszívesebben mennénk aludni, mert ez egy nagyon felejthető mérkőzés."

Bírom az ilyen kevésbé elfogult megjegyzéseket, bezzeg, ha Barca gázolt volna ekkorát, akkor szétrejszoltad volna magad, kedves Szerző, nemde?

meg ez is:"Viszont elszomorító, hogy egy ennyire offenzív mérkőzésen is megjátszhatatlan."
bezzeg az agyig sztárolt tinik a másik oldalon... asszem Messi rossz csapatba igazolt anno és tegnap talán néhány alkalommal ez az ő agyán is átvillant.:)

krysal 2008.05.08. 10:09:01

FYM13! A szerző madridista, de annyira maximalista, hogy az hihetetlen:) 200%ig, ami nem baj, csak néha bosszantó. (Bocs, Pancho...)

Higany annyit csinált, amit vártak tőle, a Barca meg azt, ami tellt - legyenek akármilyen szupertehetségek, ezt a súlyt még nem viselték jól.

2008.05.08. 10:15:47

Higany azt csinálta, amit Nistelroytól látott az elmúlt két szezonban. 20 éves, rúgott a szezonban 8 gólt, alakul.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.05.08. 10:33:43

Megmondom őszintén, nemigazán akarok negatívan nyilatkozni a Barcáról. Egy alaposabb elemzést megérdemelne a csapat. Az idei teljesítmény posztonkénti kiértékelése igen tanulságos lenne. Azonban olyan kiábrándító volt idén a Barca, hogy egyszerűen nem akarom felvállalni, hogy elfogultságomra hivatkozva egyesek mentséget találjanak bármelyik Barca játékosnak, edzőnek, orvosi stábnak.

A Madriddal kapcsolatban: képességbeli és szakmai fenntartásaim vannak a csapattal, de emberileg teljesen rendben vannak, akármennyire is hiányolom néha, hogy tegyék oda magukat a kisebb csapatok ellen is, ez valamennyire igazságtalan. Egyszerűen Seedorfnak, Redondónak, Zidanenak, simán elnéztem a semmittevést, miközben a mostani játékosok esetében erős kritikát fogalmazok meg ilyen esetekben. Valahol hozták a papírformát a srácok, hiszen BL-t nem igazán vártam tőlük, sőt a bajnokságot is nehezebben. A kupa meg pont annyira számított, mint minden évben.

Henke 2008.05.08. 10:39:26

Képfényező: az nem piros-kék és lehet hogy Te hitted azt, hogy a Vasas - a vasas lehet, hogy piros-kék, ezt meg én nem tudom

krysal 2008.05.08. 10:46:12

"Egyszerűen Seedorfnak, Redondónak, Zidanenak, simán elnéztem a semmittevést"

Engem viszont ez még jobban bosszantott. Amikor focizni AKARTAK, akkor a Jóságos AtyaÚrIsten sem tudta megfogni azt a gárdát, de a szívüket-lelküket kevésbé adták bele a játékba... Meg is lett (sajnos) az eredménye.

T.F.E. 2008.05.08. 10:56:37

Kritikus vagyok a Madriddal, mert nem szeretem, ha bírói hibákra fogják a győzelmét, ezért többször megnéztem lassítva, megállítva az első gól előtti szituációt.
Guti tette oda a labdát Raúlnak, nem véletlenül pattant oda, de ehhez Gutinak ki kellett fordítania a lábfejét, és ahogy visszafelé húzta, találkozott a védő lábával. A labda ekkor már eljutott Raúlhoz.
Ilyen kontaktok vannak a mezőnyben, Angliában rendszeresen továbbengedik, Spanyolországban bírófüggő - van aki lefújja.

A második gól előtti szituációnál a védő kitartotta a lábát, aztán visszahúzta, Ramos azért ugrott fel, hogy átjusson a gát felett. Egy, a barcelonai játékoséhoz hasonló mozdlatért nemrégen Ramos sárgát kapott, és azon a meccsen - ha jól emlékszem - a második volt neki.
Angliában egyébként nem biztos, hogy befújják az ilyesmit.

FYM13 2008.05.08. 11:10:23

akkor bocsánat a rosszmájú megjegyzésekért. maradjunk annyiban, h ezekkel a megjegyzésekkel szimplán nem értek egyet.
Azt gondolom, h mondjuk a sokat szidott Gago és Higuain a példa arra, hogy egy kis türelem és ezek a játékosok valszeg be fognak érni. nem hiszem,h nem látszik az, h egyre jobbat képesek nyújtani, egyre inkább állandósul az eddig hullámzó formájuk. ne felejtsük el, h az emlegetett sztárok már érett játékosként érkeztek a Madridba.
szóval én hiszek abban,h ebből a Madridból lehet egy nagyon jó és szimpatikus csapat, remélem nemzetközi téren is.

fatan 2008.05.08. 11:23:21

2 éve kényszeredett, fogcsikorgató mosollyal az arcomon néztem, ahogy Ronaldinho fél pályáról megindulva alázza kénye-kedve szerint a komplett csapatomat a saját arénánkban. Ezek után engedtessék meg nekem/nekünk, hogy most felhőtlenül vígadozzunk. :)

Sosem szerettem a német focit, sem a német csapatokat. De egy valami vitathatatlan. Genetikailag beléjük van kódolva a "Weiter" és a "Mannschaft". Schuster esetében ez úgy tűnik keveredett némi latinos "Fiesta" és "Olé" érzéssel és ennek megfelelően tényleg kiváló választásnak tűnik a kispadra. Pedig egy lyukas garast nem adtam volna érte szeptemberben...

Nagyon jól esik látnom (és ez a tavalyi év végén sem volt másképp), hogy kedvenc csapatom igazi CSAPAT módjára, a három testőr által megfogalmazott elvek mentén funkcionál. Hogy nincs sértődés, nincs duzzogás, nincsenek sztárallűrök. Munka van, hajtás van, alázat van. Bízom benne, hogy ez Schuster (és Raúl) érdeme.

Pancho-hoz hasonlóan hajlamos vagyok én is túl magasra tenni a lécet. De ha azt a tényt vesszük alapul, hogy egy formálódó csapat, egy viszonylag rutintalan, új edzővel már az első évében, három fordulóval a vége előtt bajnok lett; hogy a legtöbb gólt rúgta és a legkevesebbet kapta; hogy alapvetően a szezon nagyobbik felében tényleg minőségi futballt játszott; hogy Gago és Higuain (akiket 1 éve még a Castillába se tettem volna be) ilyen fantasztikus fejlődésen mennek keresztül; hogy Robben, Robinho, Ramos, Pepe, Marcelo, Sneijder még mind a huszas évei elején/közepén járnak... nos akkor úgy érzem remek évek elé néz minden madridista.

Bizonyára ha Arsene Wenger ült volna le év elején a kispadra és az ő keze alatt ért volna be a Marcelo-Gago-Higuain trió és ő lett volna bajnok a Reallal és ő tömte volna ki 4-1re az ősi (motiválatlanul és lelketlenül, messze a képességei alatt játszó) riválist, akkor most a teljes spanyol és honi sajtó valamint minden fórumozó a vállán hordozná körbe a jó öreg franciát, hogy mekkora zseni és hogy mennyire ért a fiatalok csapattá formálásához.

De a Real Madrid emiatt is egyedi. "Itt" ez "természetes", holott szerintem nem az. :)

Csak remélni tudom, hogy ez a mentalitás lesz jellemző a csapatra valamint hogy Aragones meggondolja magát és Tamudo kárára de 4. számú csatárnak behívja a mi jó öreg Kapitányunkat. Ha mást nem hát vizet hordani... :)

krysal 2008.05.08. 11:30:59

Fatan! Nagyrészt egyetértek eled, bár nekem Gago már tavaly is mutatott egy-két dolgot, én láttam benne fantáziát. Igaz, van hová fejlődnie, pláne, ha Redondo a mérce.

Animo Real Madrid! Siempre:)

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2008.05.08. 11:33:46

télleg csak az a bosszantó, hogy mikor van egy jó madrid, akkor persze szar a barca és két éve fordítva.

a meccs télleg nem volt csuda jó, utána a bocameccs viszont igen. schusternek nagy előnye, hogy egy stabil capello féle együttest kapott, amit szépen tovább vitt. diarra volt egyértelműen a legjobb, de sztem elmegy, akár mennyire szeretné maga előtt látni iker. fannynak gyönyörű volt a visszatérése, messinek maximális riszpekt.

az a veszélyes ám a barcában, hogy most jön a guardiola vagy bárki, összerakja a csapatot és megy a csapatnak, akkor vége van a madridnak 4 dolog miatt: eto'o, henry, messi, krkics!

a madrid viszont jövőre bl-t nyerhetne, mert már nagyon unom a tréh angolokat, ahol angolok nem is fociznak!

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2008.05.08. 11:35:38

ja és éljen soká farkas norbi!

(valóban van hasonlóság robben és snejder között!)

krysal 2008.05.08. 11:40:09

Hogyne lenne? Mindkettő kopaszodik, és hollandus.

badblood 2008.05.08. 11:45:54

Nem olvastam végig...
A Barcából csak három játékos volt (néha) a pályán, a három "kicsi" :))
A két "új fiú" a sport tévében történő feltűnése is azt bizonyítja, hogy e honban mindenki ért a focihoz XD
(kicsit off: igaz én is egy haverommal, némi sörrel, ill. pályinkával jól "megszakértettük" a Chelsea-Liverpool meccset, mert mi is értünk a focihoz XD )

_benito · www.nst.blog.hu 2008.05.08. 11:59:55

úgy látom, a real-szurkeszek igen aktívak a barca következő edzőjét érintő szavazásban... :)

fatan 2008.05.08. 12:08:03

Jómagam madridistaként Laudrupra szavaztam. :)

1) Szeretnék egy jó Barcelonát látni (és legyőzni).
2) Igazi magyarként nehogymá' a Tornyi "csakvirítsdalóvét" Barnának jó legyen... így is sokkal többre vitte, mint amire hivatott meg amit érdemel. :)

Bár az tény, hogy a kérdés az hogy kit SZERETNÉK látni és nem az hogy KI LESZ a kispadon... :)

OFF: Amúgy Tornyi "Me$ter" milyen siker(eke)t ért el eddig? Mert nekem a Diósgyőrön kívül más nem ugrik be. :)

the real 2008.05.08. 12:12:53

Ha személyes sikerekre gondolsz, akkor leginkább a pereket említeném :)

Lencse. 2008.05.08. 12:15:29

Én Benitezre szavaztam, de csak azért, hogy húzzon már el Liverpoolból. :)

Tegnap nagyon tetszett, mikor az első félidő végén Raúl becselezte magát a tizenhatosra, de a passzt elrontotta, mire dühösen az oldalhálóba bikázta a labdát. Bajnokként, 2-0-nál. Ilyen motivációs különbség mellett még igen kevés eltt ez a három gól.

fingfelelős 2008.05.08. 12:48:08

Most kezdem érezni az elégtételt, ugyanis ősszel megjósoltam, hogy Gago néhány éven belül a világ 5 legjobb szűrője között lesz. Ettől még messze van, de ilyen fejlődéssel...

A bilbao elleni meccsen írták ki, hogy 21 szabad- vagy eellenféltől szerzett labdát gyűjtött be, gyakorlatilag minden negyedik támadást egyszemélyben akadályozott meg. Még sok az eladott labdája, de egy kis rutin és támadókedv, és akkor már nem fog Redondo sem megsértődni az összehasonlításon.

Viszont érdekes, hogy Higuáin a riverben inkább "előkészítő csatár" volt, ehhez képest kurva kevés labdaérintése van egy meccsen.

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.05.08. 13:30:42

Ilyen gyalázatos, gerinctelen Barcát még életemben nem láttam, én szégyelltem magam a TV előtt.

Akkor sztár lett itt mindenki, hogy be kell szarni, csak a sok tudatlan kiscsapatnak elfelejtettek szólni
Az önjelölt félisten Barca így kénytelen sértett gőggel pózőrködni a pályán.

hmikey 2008.05.08. 14:00:04

1. Farkas Norbitól idegbajt kaptam tegnap, az állandó, túlzott affektálása borzalmas, a szavak-mondatok végén hallható lihegés jeges páraként csapódik le a fogát csikorgató hallgatón,

2. A Barcelona jól megérdemelte, ez egy puhapöcs teljesítmény volt, nem csodálom, hogy a két tini közül csak Krkic kap majdnem állandó lehetőséget, bár most őt is lazán bedarálták a fűbe,

3. A bíró is gyalázatosan fújt, és nem azért, mert a Barcának szurkolok. Mindkét fél csak nézett néha, mit fütyörészik össze.

4. Deco meg marhára hiányzott, nem tudom, feltűnt e valakinek, hogy az egész csapat akkor játszott általában a legszarabbul, amikor Deco sérülés vagy eltiltás miatt nem játszhatott...

hmikey 2008.05.08. 14:07:41

Ja, még annyi, hogy olyan érzésem volt, hogy az utolsó 20-15 percben Messi-nél elszakadt az istráng, és úgy döntött, hogy sz*rik bele, mit kéne csinálnia (gondolom szélről bejátszani bojannak meg giovanninak), és inkább majd megoldja magától :)

Sath 2008.05.08. 14:31:33

heinrich · nst.blog.hu 2008.05.08. 13:30:42

8 éves korom óta Barca szurkoló vagyok. Te akár az írásod alapján lehetnél Madridista, de végtelenül egyet kell értsek veled.

Most külföldön dolgozom, nem adta normál adó a meccset, mondom lekocogok a sörözöbe szembe, ott tuti megy...Kell-e mondjam hogy a 21. percben, 2-0 nál: Ich möchte zahlen bitte...., kifizettem a sörömöt és hazamentem, mert ezt nem bírtam nézni.

Egyrészt nem szeretem örülni látni a Madrid játékosait, sem a szurkolóit, de ez más kérdés ugye :) de nem emiatt mentem haza, hanem mert ez a Barca gusztustalan, visszataszító.

Ugyanezt érztem már a Schalke ellen is,mikor úgy szenvedték végig az egész második mecset hogy rossz volt nézni...Azt lehetett érezni hogy nincs is kedvük ott lenni.Aztán továbbjutottak véletlenül, de csak mert a németek gyaláztosan bénák.

És nagyon szomorú érzés ám nekünk Barca szurkolóknak, mert majdnem ugyanez a csapat adta, edzöstül!!!!!, a legtöbb örömet az utobbi 10 évben. Szar érzés, hogy utálom ma azt az Eto´o-t,aki 3 éve még szerintem az egyik legjobb csatár volt, mert félek ha hozzá kerül a labda, mert mintha teljesen elfelejtett volna focizni. És ez még sokakra igaz. Nem részletezve most a Ronaldinho problémát, amiröl már sokat beszéltünk itt is. Ö hamarabb kivonta magát sajátos módon ebböl a sz@rkupacból....
De azt mégiscsak el kell mondani hogy szomorú az ember ha egy BL elödöntöben ö nincs ott a Barcában. Folyton vártam komolyan hogy majd kapja a labdát balon....

Aki ebböl a teljes keretböl ér vmit az Messi, Xavi (inkább emberileg, és a küzdenitudása miatt), és az újak közül talán Toure, ha jó napja van.

Meg vannak a kérdöjelek...Giovanni,Krkics...nem lehet tudni mit fogank érni, de sztem túl hamar lettek mélyvízbe dobva...

Azt már nem is említem h az ilyen Henry, Gudjonsen bünrossz igazolásokat sem értem...
Ok, Henry mielött jött tudott focizni de az a szekrényben maradt valahol Londonban....pontosan 2 percet mutatott talán a régi formájából az idei szezonban...

Erre most Guardiola mint edzö...Nem vagyok egy szakértö, azt sem tudom mit mutatott a B kerettel ami ennyire meggyözte az okosokat, de én azt gondolom hogy ide valaki tapasztalt, iszonyatosan keménykezü edzö kéne...nem olyan akivel a Xavi pl együtt játszott, 9 évvel idösebb haverpacsisrác....

Meglátjuk, egy biztos, mérföldkö volt a tegnapi este, és egy-két játékost kivéve(Pl amindenki által említett Messi) meg is érdmelte az egész bagázs ezt a szégyent....

montipájton 2008.05.08. 14:32:21

Heinrich,

kemény, de teljesen jogos szavak. Anno a "galaktikus" Real sztárjait ostorozták eleget a hozzáállásuk és mentális állapotuk miatt, nos, az idei Barca szerintem messze alulmúlta a legkiábrándítóbb galaktikus ámítást is. És nem okvetlenül a tegnapi miatt, jóllehet, nem tudom, volt-e olyan Classico az elmúlt évtizedben, ahol az egyik csapat ennyire nem ügyelt még a küzdés látszatára sem...

Baszki, 17 ponttal vannak a Madrid mögött, egy olyan állománnyal, amelynek minden egyes tagja papíron többet ér, mint a Real hasonló poszton játszó játékosa (kivéve Casillas és Ramos, szerintem). Ez hihetetlen nagy égés.

haraputca 2008.05.08. 14:37:28

A realosok évek óta szidják a hülye igazolásokért Calderónt, most már úgy tűnik, Laporta is csinálja az ökörségeket zsinórban, többek szerint Guardiola is ezek közé tartozik - egy szó, mint száz, ha a Real is elszáll egy kicsit magától, jövőre újra megnyílhat az út egy szimpatikus kiscsapat előtt. :))

fraki 2008.05.08. 14:47:13

Nyilasi-fikázás kicsit gyerekes, "elöl" rövid ö.

BruceWayne 2008.05.08. 14:51:50

azért az utóbbi 2 év alapján én Iniestát is odasorolnám Messi mellé

Sath 2008.05.08. 15:00:47

igen, Iniesta kimaradt az én felsorolásomból is, bár a Man U ellen benne is csalódnom kellett, nem mert bártan próbálkozni... Ugyanazt az impotens huzogatást, körbepaszolgatást játszotta mint a többiek.

De Messi után sztem is közvetelnül ö következik a Barcánál, csak sajnos, ahogy igaz ez Puyolra, Abidalra, stb...szépen süllyedt Iniesta szintje is a többiekéhez.

Gea 2008.05.08. 15:00:48

Meg kell emeljem Barca-címeres kalapom a Madrid előtt. Nemhogy egész évben jobbak voltak, hanem tegnap is. A hétvégi 6-0, csak kisiklás volt e tekintetben a Barca részéről...
Sajnos idén semmi jelét nem mutatta a Barca annak, hogy CSAPATKÉNT tud küzdeni (talán a MU elleni 2 meccs...), mint a 2004-2006 időszakban. Hiányzott itt idén minden... Még arra sem voltak képesek, hogy az motiválja őket (még 6-8 pont hátránynál 1-2 hónapja), hogy a Madrid x-elt, erre ők kikaptak... Még akkor is közétett a Madrid, mikor buktak...

Sebaj! Remélem jövőre törénik valami a Barcával!
A madridiak idén végre szisztematikusan igazoltak, mint 3-4 éve a Barca, és ez a kifizetődő, ez a jövő. Remélem, hogy jövőre, mikor ilyen szakaszban lesz esetleg az El Classico, akkor az még nem lesz minden mindegy meccs egyik fél részéről sem.

Év elején azt mondtam, hogy győzzön a jobbik! Megtörtént, gratulálok (az "ősi riválisnak"

Gea 2008.05.08. 15:01:50

montipájton 2008.05.08. 14:32:21

2 éve ugyanez volt pepitába...

montipájton 2008.05.08. 15:08:41

Gea,
ez igaz, de akkor egy olyan Barca alázta az egész mezőnyt, amelyiknek a világon nem volt párja, ellenük valszínűleg egy jobb formában lévő Real sem lett volna esélyes.
Idén ilyen kiemelkedő csapat nem volt a bajnokságban, a Barcának ezzel a kerettel röhögve kellett volna menetelnie. Ehelyett rajtuk röhögnek, és ez csak részben a jól összeállt/rakott Real Madrid érdeme.
Bár én nem szívesen kisebbítem ezeket az érdemeket.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.05.08. 15:32:33

Elvileg inkább a Barcának szurkolok, és így mondom, hogy a Real tökéletesen megérdemelte mind a 4-1-et, mind a bajnoki címet.

Ugyanaz jutott eszembe, ami halareaalnak: ez ellen a Barcelona ellen a MU 180 perc alatt egyetlen komoly helyzetig sem jutott el. Kétségtelen, tegnap nem tűnt valami túl motiváltnak, de az El Clásico mégiscsak El Clásico, a 4-1 pedig mégiscsak 4-1. Nagyon jó volt a Madrid.

Én különben nem tartom rossz ötletnek Guardiola mély vízbe dobását. Sokáig én is azt mondtam, amit pl. Sath, hogy ide egy dörzsölt és rutinos edző kell, aki majd rendet tesz, pl. Mourinho. De ez csak akkor igaz, ha marad a mostani keret. Tudjuk, hogy nem marad. Ahhoz pedig, hogy valaki egy Messivel fölturbózott suhancbandából igazi klassziscsapatot építsen, a fiatalos, kockáztokat nem ismerő hév, lendület, fantázia és kivagyiság kell. Ahogy valaki Klinsmannról írta a Bayern kapcsán: óriási kapufa. De ha befelé pattan: óriási gól. Én most hiszek benne.

Még egy megjegyzés: hihetetlen volt Rijkaard arca meccs közben. Ez a teljes tompaság volt. Atomjaira hullott az a csapat, amelyet pár hónapja (de mondjuk két éve) még mindenki ünnepelt. Megrázó volt az a tehetetlenség, amellyel Rijkaardnak ezt a szenvedést szemlélnie kellett.

brassmonkey12 2008.05.08. 18:39:00

érdekel a nst véleménye,raúlt minek tartják?világsztárnak,pályafutása végén járo europoai klasszisnak vagy legendának?szerintem oriási futballista mert mai világba lött szinte annyi golt mint régen puskássék ugy hogy akkor ugyebár más volt játék,tény hogy nincsenek olyan cselei mint ronaldonak példaként szerintem nem nagy problem,utobbi idökben pedig szerintem hátra volt szoritva ezért lött ien kevés golt

IronRock 2008.05.08. 18:45:45

Real-szurkeszként azt kell mondanom, hogy ez a meccs méltatlan volt a korábbi El Classico-khoz. Itt csak a Real akart játszani, de ő se tudott volna (tudásbeli és edzőbeli (Diarra és Gago egyszerre????) hiányosságok miatt), ha a Barca nem szarik bele ebbe a meccsbe magasról. Messi-t kivéve tegnap az összes Barca játékosról sütött minden megmozdulásukból, hogy "csak ezt fújják már le!" Szegény Valdes, bár csinált egy-két hajmeresztő hibát az elején, a végén rajta múlott meg a Real-támadók könnyelműségén, hogy nem lett 6-1. Ha ez alapján a meccs alapján kellene a feketelistát Barcelona-ban összeállítani, lenne rajta pár új név. Rijkaard meg tegnap újfent meggyőzött arról hogy neki már nincs keresnivalója a Barca-ban: lehozta az agilis, középpályásként is most már jól teljesítő Gudjohnsen-t már az első félidőben, és beküldte helyette az idén semmi komolyabbat nem mutató Dos Santos-t....El kell ismerni, a Barca középpályájáról jópár meghatározó ember hiányzott: Iniesta, Deco, Ronaldinho (bár utóbbi nem igazán...). Védelemből meg Milito. De hogy ezzel a vékony középpályával Rijkaard beküldte Dos Santos-t, azt elég nagy balfaszságnak érzem....Barca szurkeszek javítsanak ki ha tévednék.
Én ezt le fogom írni és tartani is fogom magam ehhez akkor is, amikor az újjáépített Barca esetleg a közeljövőben porba alázza a Real-t (remélem, nem lesz ilyen ;-) ) az ilyen meccseken: egy Real-Barca (Barca-Real) meccsen tessék odatenni magát mindenkinek a sportszerűség határain belül, labdaszedőtől felfelé, függetlenül a két csapat formájától, helyezésétől és tudásától! Amelyik csapat erre nem hajlandó (mint tegnap a Barca) vagy nem képes rá, az menjen haza és lógó orral gondolkodjanak el rajta, hol kéne változtatni!
Kedvenc csapatomnak meg gratula, bár még most azt mondom, Schuster ide kevés...jövőre több kell a bajnokságnál, és nem lesz ilyen mákjuk a bajnokságban sem, hogy ennyire szarok lesznek a vetélytársak. BL-ben meg most is kevésnek találtatott a Real...remélem ez jövőre nem így lesz, de elnézve a csapat mostani keretét és az igazolni akart játékosokat, simág kizúgnak onnan is...Szeretném ha nem így lenne, de ez a keret és az erősítések semmiféle optimizmusra nem jogosít....

Ramon Serrano 2008.05.08. 19:48:05

Sokan sokfelekeppen kritizaltak a Realt az utobbi idoben, de a jatekosok kozepszeruseget firtatok azert vegyenek figyelembe egy dolgot: ez a csapat baromi fiatal.

Nem neztem utana konkretan, de latatlanban azt javaslom, hogy hasonlitsuk mar ossze a sokat hivatkozott Arsenal atlageletkorat a Madrideval, illetve az utobbi 10 fordulo kezdojet. Nem hinnem, hogy akkora lenne a kulonbseg kozottuk, raadasul a Realban van par 30-as (Raul, Guti, Nistelrooy, Heinze) ami felfele huzza a szamot.

Mi tobb, a legtobb jatekost egybol a melyvizbe dobtak, szoval nem erdemes minden meccsen sziporkazo jatekot varni, legalabbis egyelore. Ehhez kepest megiscsak behuztak a bajnoksagot, megpedig folenyesen, a Barcat oda-vissza lenyomtak.

Szerintem a kovetkezo szezon lesz a vizvalaszto, ott mar latni fogjuk, kit erdemes megtartani es kitol elkoszonni.

tb 2008.05.08. 20:21:10

úgy látszik Farkas titianri is olvassa ezeket a cikkeket, esetleg ő maga pancho sanza? (zuhanyhiradó)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.05.08. 20:29:48

Fáraszt ez a Real- és Barca- és spanyol bajnokság-szapulás. Egészen egyszerűen unalmas.

Akinek nem tetszik, az ne nézze őket.

Volt itt egy meccs, öt góllal, gyönyörű, sokszor egyérintős támadásokkal, és fanyalgunk.

A Barca persze nagyon gyenge volt, teljesen széteső csapat benyomását keltette. De ezért megkapta a méltó büntetését, amennyiben kikapott. Nyártól indul egy új szezon, új edzővel, és akkor minden szebb lesz.

A Real meg abszolút elégedett lehet, az utóbbi sok (mondjuk, öt) év legjobb eredményét és játékát produkálta. Ha jövőre is még ennyit fejlődik, BL-t nyer.

Titi120 2008.05.08. 21:00:06

Jaja, ezek szerint nem csak nekem jött át, hogy Farkas Norbi diszkrét üzenetet küldött a Zuhanyhíradóban "Sancho Panzanak".

Várjuk szeretettel itt is ! :)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.05.08. 21:02:22

Mi történik? Valaki mondja el vétkeimet!

tb 2008.05.08. 21:14:03

A Zuhanyhiradóban a Sport1-en a Real-Barca meccsel foglalkoztak, az úgynevezett bejátszóban Farkas Norbi valami olyasmit mondott a meccs kapcsán, hogy ez olyan, mintha felcserélnénk a betűket, pl pancho sanzát mondanánk, közben Carbelonázott is. Az a helyzet, hogy háttérzajként ment csak a műsor, úgyhogy nem nagyon figyeltem, de nekem egyértelmű utalásnak tűnt erre a cikkre, aki jobban figyelt, az írja le hogy volt

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.05.08. 21:37:18

reggel héttől ismétlik. Megnézem.

Titi120 2008.05.08. 21:41:53

Aki egy Farkas Norbi zuhanyhíradós monológból ki tudja szedni az értelmes mondatokat az ... az megpróbálok én lenni. :)

Szóval szó volt valami Don Quite - ról (vagy hogy kell leírni), majd onnan Sanza Panchotól egészen Sancho Panzaig, és ott mondott valami olyat, hogy vannak akik a billentyűzeten osszák az észt, de ő bölcs és csendben hallgat - vagymi.

Nekem egyértelműen beugrott, hogy ez egy ide (és elsősorban a szerzőnek) irányuló fricska akart lenni, amolyan rejtett üzenetként.

Holnap délelőtt-délben megismétlik majd valamikor, de javaslom vegye fel valaki vhs-re, mert elsőre úgyse értititek meg ti se pontosan. :)

gibson 2008.05.08. 22:12:39

De komoly! Valaki vegye már fel és rakja fel valami videómegosztóra, könyörgöm! Régóta gondolkodom rata, hogy a kommentátorok/műsorvezetők, akik rendszeresen idézik az ismertebb magyar "focirajongói-oldalak" híreit (pl. Madridista és Eurobarca, lásd tegnap), biztos olvassák az NST-t is rendszeresen, és mit gondolhatnak, amikor itt élcelődünk a stílusukon, kiejtésükön, stb. (pedig amúgy szeretjük mindegyiküket :). De hogy valamelyik vissza is szóljon a TV-n keresztül, ez nem semmi, azt hiszem, ez teljesen új dimenzióba helyezi a dolgot mostantól :)

A Knézy Jenő emléktorna győztesével, vagy akár mindhárom dobogóssal egyébként készíthetnétek valamilyen interjúfélét az eredményhirdetés után, nem tudom, volt-e már erről szó.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.05.08. 22:58:52

felhívnám a figyelmet Titi 120 jólértesültségére, szép magyarul megmondva.

nekem a Titi enyhe utalás egy französische spíler keresztnevére:))

gibson 2008.05.08. 23:11:24

Igen, nekem is gyanús a dolog... Lehet, hogy egy Farkas Norbi-rajongó, aki így akarja itt népszerűsíteni kedvenc műsorát? :))

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.05.09. 09:41:44

Szerintem értelmileg egészen felülpozicionálta az üzenetet Norbi. Volt benne minden. Még pancho_sanza is. Felvettem reggel, de csak egyszer volt időm végignézni. Bevallom, nem igazán értettem elsőre, de egyelőre ezt még a korai időpontra való tekintettel elnézem magamnak. Vagy Farkas Norbinak. Még nem tudom pontosan. Este okosabb leszek.
Egy kivonat a szövegből sokat segítene.

r_magpie 2008.05.09. 09:59:34

remélem a Szőke Szikla Kupának is lesz némi pozitív hozadéka

ez a szerdai sport1-es próbálkozás mintha halvány fényt jelentene az éjszakában - olyanokat hívtak a stúdióba, akik ismerik is az adott csapat játékát és játékosait. hihetetlen!!!

tb 2008.05.09. 10:06:29

gibson:
"De hogy valamelyik vissza is szóljon a TV-n keresztül, ez nem semmi, azt hiszem, ez teljesen új dimenzióba helyezi a dolgot mostantól"

pedig volt már ilyen, azt hiszem Knézy-Sipos páros csinálta először, hogy Tour de France-szal kapcsolatban lehetett kérdezni az index fórumán, Knézyék hozzá is szóltak, haverkodtak sőt, ha valamelyik szurkoló kiment egy versenyre, fel is hívták telefonon helyzetjelentésért stb. Ez egy darabig jól működött, aztán megsértődtek vagy nem tudom, mindenesetre elkezdtek beszólogatni a közvetítésben olyanoknak, akik beszóltak nekik a fórumon, ez azért volt zavaró, mert pl én, aki akkor már évek óta nem olvastam azt a fórumot, kurvára nem tudta miről van szó és a közvetítés fele értelmetlen zagyvaságnak tűnt, ahogy Nórbért tegnapi monológja is annak tűnhetett, annak aki nincs képben ki lehet az a pancho sanza kisbetűvel
persze így is annak tűnt, hogy tudom
na, mindezt persze zárójelben jegyeztem meg...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.05.09. 16:42:24

Horti Gábor is folyton eszmét cserél élő adásban a fórumozóival. A snookerközvetítések meg rendre így mennek az Eurosporton.

De ez a pancho_sanzázás tényleg új műfaj. :-)

Mint ahogy a külsősök meghívása is az volt. Szerintem kifejezetten jó ötlet, most a két sráctól, akik persze nyilván nem mondtak többet annál, amit bármelyikünk mondhatott volna, függetlenül.

Titi120 2008.05.09. 16:42:30

Mocsing!

Én már akkor Titi voltam, amikor még Henry egy monacoi homokozóban játszott Trezeguet-vel, de azért örülök, hogy nem Kriston Attilát hoztad fel, aki szintén e néven fut(ott) anno. :-)

gibson 2008.05.09. 18:37:30

Srácok, az egy dolog, ha valaki beszélget meccs közben a neki írogató fórumozókkal, válaszol az sms-ekre, e-mailekre.
De az, hogy valaki burkoltan visszafikázzon egy riportműsorban az őt szapuló újságíroknak, teljesen új szintre emeli a műfajt. Mi lesz a következő, Frei Tamás kétértelmű megjegyszéseket tesz valamelyik comment.com-os szerző édesanyjára, miközben tudósít Afrikából? :)
Félreértések elkerülése végett, szerintem jófej dolog volt, nálam nyert egy jópontot a Farkas Norbi ezzel.
És várom pancho válaszát persze. :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.05.09. 19:18:48

gibson:

Igen, szerintem is "jófej dolog volt", bár én nem láttam a műsort.

Miért? Azért, mert finoman érzékelteti, hogy olvassa ám ő a kritikákat. És ezt tényleg csak az hallja ki az általa általában prezentálni szokott mondatsűrűből, aki érintett.

realm 2008.05.09. 19:27:36

Röviden: Farkas Norbi nagyon szar.
Bővebben: Farkas Norbi nagyon szar, mert
1. Roppant idegesítő ahogy a neveket ejti. OK, hogy tud spanyolul, de nem kellene erre vernie. Olyan országban, ahol 5 millióan Messi nevét Messzinek ejtik, neki miért kell Méssziznie? És bőven van még erre példa.
2. Azt hiszi, hogy ő mindent tud, mindig mindent jobban tud. Pedig nem.
3. Nem tud pártatlan maradni. A közvetítéseiből le lehet szűrni, hogy Barca-szimpatizáns. (Egyszer a Real irdningi edzőtáborából tudósított, és osztotta az észt, hogy így nem engedték beszélni XY-nal, meg milyen csúnya csapat ez a Real Madrid.)
4. Akkor is anyázza a bírót, ha nem lenne rá oka. A Real első két gólját szabálytalan körülmények előzték meg???? MUHAHHHAAAA.
Akkor persze hallgatott, amikor Bojan akkorát rúgott a gyepbe (mondhatni: leszerelte a Bernabeu), hogy majdnem kitört a bokája, ellenben ő kapott szabadrúgást kb. 20 méterre a kaputól.

A meccsről:
Ronaldinho szelleme visszatért a pályára Valdes személyében, aki két blanco között huzogatott az ötösön.
Az első tíz perctől kezdve kétség sem fért hozzá, hogy melyik csapat nyeri a meccset, csak a gólarány volt kérdéses.
Jövőre összekapja magát a Barcelona, és még egy ilyen könnyen megnyert El Clasicót nem látunk egy darabig (talán nem is baj).
A Real Madrid teljesen megérdemelten nyert bajnokságot, a Barcelona pedig teljesen megérdemelten lesz 3. (ha Agüero és társai nem szarnak bele a palancsintájukba...)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.05.09. 19:48:45

Most töltöm youtube-ra a videót. Felvettem, megvágtam a zuhanyhíradót. Remélem felmegy még ma...

rizla 2008.05.09. 20:00:31

IIhan: az a nagyon érdekes, hogy a barcások szerint meg a real felé volt elfogult farkas norbi. úgyhogy maradjunk annyiban, hogy egy baromság ebbe belekötni. mint kommentátor, nyilván elfogulatlan, de inkább dícséri a győztes csapatot. a szituációkról meg megvan a maga véleménye. attól még nem lesz gyenge kommentátor, hogy nem értesz vele egyet.
viszont a stílusa tényleg idegesítő, modoros, a kiejtése is bosszantó. megfigyeltem, hogy mindig liheg a szavak végén, pl iniestánál a labda és azt mondja hogy "a labda iniestánálHHHHH" lol "10 gólt lőtt idén ez a fiatalember kéremszépenHHHH"

rizla 2008.05.09. 20:02:20

egyébként a felkészültsége tényleg páratlan, abba ne kössünk már bele, hogy "okoskodik". azért van ott bazmeg.

realm 2008.05.09. 20:09:08

Hát nekem ne okoskodjon bazmeg.

Közvetítse pártatlanul a meccset, ne húzzon egyik csapat felé sem, és ne csak a Real-javára (???) elkövetett bírói hibákat említse meg.
Az, hogy mi a véleménye, nem érdekel. Blogoljon, vagy írjon szaklapot, de engem ne akarjon meggyőzni, hogy szar volt a bíráskodás, ha nem volt az.

rizla 2008.05.09. 20:12:52

totálisan eltúlzod. kétszer is láttam a meccset, egyszer sem éreztem, hogy győzködni akarna bárkit, hogy szar a bíráskodás. azért, mert szóvátette, amikor elmaradt egy madrid-sárgalap, még ne legyen már elfogult. főleg, hogy igaza volt.

realm 2008.05.09. 20:16:31

Jól van, meddő vita.

Szerintem FN szar, szerinted felkészült és nagyon jó a szakmájában.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.05.09. 20:25:41

pont most írtam le, hogy milyen magas színvonalon folyik itt akommentelés...
majd odaírom, hogy néha:)

krysal 2008.05.09. 20:28:42

Pancho, kérünk ám majd linket, ha felment:)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.05.09. 21:30:31

jajaja, várjuk a linket. És csatlakozom Ilhanhoz, ha markáns véleménye vagy kedvenc csapata van: blogoljon, fórumozzon, vagy irjon fasza jegyzetet (bejátszót) a Zuhanyhiradóba, olvassa föl jó modorosan. De meccs közvetítés közben nekem kommentálja az eseményeket és köpje az adatokat (egyébként ezzel Farkasnál nincs is hiba).

realm 2008.05.09. 22:22:35

Csak hogy egy kis szakmaiságot is belecsempésszünk az utóbbi néhány komment után: mint már itt is említettem Schuster taktikai érzékétől nem dobtam eddig hátast. Fél szezonon keresztül játszatta a formán kívüli RvN-Raúl csatárkettőst, Raúlt sokszor akkor sem merte lecserélni, ha egész félidőkön keresztül bújkált a védők mögött stb.
De a Gago-Diarra szűrőpárost hogy gondolta? Gago hátravonva, Diarra pedig kissé előrébb játszik az utóbbi időben. Ez még rendben is lenne, de Diarra nem egy Essien, védekezésben kiváló, de nem tud hozzátenni a támadásokhoz semmit, ezért nem értem miért őt játszatja a kapuhoz közelebb. Az Osasuna ellen nagyon akadozott ez a gépezet, alig volt épkézláb támadás emiatt. Az impotens Barcelona ellen pedig talán még én is elszűrögettem volna ott középen, de ha a BL-ben alkotni akar valamit a német, akkor ezt a problémát valahogy orvosolnia kellene szerintem:
1. Vagy csak egyikőjük játsson klasszikus szűrő szerepben
2. Vagy Diarrát rendelje hátrébb, Gagót tolja feljebb, hátha ez a fene nagy fejlődése jövőre már támadásban is megmutatkozik.

Egy szó mint száz: Egy olyan rendszerben, ahol Gago Diarra mögött játszik, a csapat nem tud olyan hatékony támadásokat vezetni, mivel Diarra miatt mintha "eggyel kevesebben lennének benne a támadásban".

Ki hogy vélekedik erről? Pancho? Valaki?

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.05.10. 00:34:59

egy filozófus-király rejtezik FN-ben, most már semmi kétség

popp · http://koncertblog.com/ 2008.05.10. 00:53:11

Soha nem tudtam mire vélni ezeket a jegyzeteket. A spanyolgitár hangjára önkifejező Farkas Norbi, mindenesetre pazarul ellensúlyozza a focitorgyánt, Tornyit és a focicsurkát Mészölyt.

kuttor kutya 2008.05.10. 01:00:09

Hát ez? FN?

"Vajon miért nem tették oda magukat, ha másért nem, Riijkardért?" Tényleg, Norbert, VAJON miért????????

grecki 2008.05.10. 01:12:36

Emmeg mi volt?
Máté Pali eltorzult arckifejezését elnézve ő sem igazán tudta hová tenni ezt a szösszenetet.

realm 2008.05.10. 01:18:16

Jézus! Pancho celeb lettél! Most már mehetsz haknizni esküvőkre/kocsmai meccsnézésekre/megyekettes rangadókra.
Lehet én sem kritizálom többet Norbit, mert belekölti a nevem a legközelebbi zuhanyhíradóba.
(Még jó, hogy madridista fórumot nem olvas, mert ha meglátná mi megy ott, ha előkerül a neve, visszasírná pancho amúgy visszafogott és jogos kritikáit.)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.05.10. 02:04:19

Mindenesetre nagyon szíven ütötte Farkast az "olvasóinknak van ízlése" kitétel. Egyébként, ha ebben a homályos metafórában ő lenne Don Quijote, akkor nem azt teszi amit mond, hogy bölcsen halgat, éppen ellenkezőleg saját jegyzetét olvassa rá blogerünkre pár tízezer ember előtt. Miközben a többségnek fogalma sincs, hogy akikre figyelmüket pazarolják, éppen miről beszél. Talán elkerekedett szemmel kérdezik, hogy jön ide a "csikorgó" klaviatúra (a sajátomat most olajoztam!)?

r_magpie 2008.05.10. 08:36:34

ez nagyon LOL, köszönjük Norbi

_benito · www.nst.blog.hu 2008.05.10. 08:57:49

már látom panchót a jövő heti zuhanyhíradóban, ahogy a stúdióban kortyolgatja a rózsaszínű izét.

tb 2008.05.10. 10:31:41

Ilhan: "De a Gago-Diarra szűrőpárost hogy gondolta?"

idézek:
"És akkor ott volt a Hidegkuti eset! Ismét hencegnem kell: megadta az Ég, hogy egy alkalommal együtt focizhattam a nagy Hidegkutival (...) Ő akkor már túl volt a hatvanon, de még így is tátott szájjal lehetett figyelni, amit csinál. Egyébként semmi különöset nem csinált, hanem mást. Amikor én a magam, a már említett nívójú, de valóságos futballista rutinjával láttam, hogy erre meg erre lehet mozogni, mert az adott helyzetben ez a legjobb, akkor ő mondjuk lépett egyet hátra, épeszű ember, aki ért a futballhoz, egy unsereiner ilyet nem csinált volna, csak egy Hidegkuti, és teremtett ezáltal egy másik, új teret (...). Nem a kéznél lévők közül, a rendelkezésre álló közül a legjobbat kiválasztani, hanem a legjobbat megteremteni."

Szóval félve kérdezem, esetleg nem arról van szó, hogy Schuster azért szerepelteti úgy, ahogy Gagot és Diarrát, mert 20 éves, nem középszerű játékos múltjával és 10 éves edzőmúltjával talán máshogy látja ezt a játékot, mint te?

mickeyknox 2008.05.10. 11:39:43

benito, ne irigykedj! :)

phelan76 2008.05.10. 11:40:01

jó az Esterházy idézet, én is szeretem azt a cikket. itt a kedvenc részem: "Aki focizott vagy aki valódi drukker, az tudja, a futball a gyôzteseké. Idegen a játék szellemétôl például azt mondani, hogy inkább játsszunk jól, szépen, és veszítsünk, mint rossz játékkal nyerjünk. Nem. Nyerni kell. És ha nyerünk, azt úgyse lehet mindig rossz játékkal. Van a futballban valami szép, hideg gyakorlatiasság."

én is ezt vallom. Real drukkerként is :)

tb 2008.05.10. 12:04:59

nagyon igaz ez is... nem Real drukkerként is :)

és ha már irodalom, benito, régebben igértél egy cikksorozatot különböző focis témájú könyvekről, nem számonkérni akarom, de emlékeim szerint eddig csak egy volt ilyenből :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.05.10. 15:38:07

phelan76:

Mélységesen egyetértek!

(Barca-drukkerként is.)

tomcsu 2008.05.10. 22:39:20

Úgy gondolom Rijkaard is megérdemelne egy írást, amely valamelyest kielemzi ezt a korszakot.

halareaal 2008.05.10. 22:52:12

ja, meg Schuszter is. egyébként a mostani szavazás kapcsán vmiért újra elolvastam, az első bede-írásokat, télleg elgondolkodtató, hogy Capello hogy megnőtt utólag a drukkerek szemében.
süti beállítások módosítása