Nem nagyon értjük, hogy ha valaki utálja az Intert, azt minek engedik oda a kispadjához? Más magyarázatot ugyanis nem látunk rá, hogy miért küldte önként és dalolva a vágóhídra a csapatát Mancini, persze, még van egy, de arra gondolni sem merünk egy háromszoros bajnok, Herrera után a legnagyobb edzőnek tartott szakember esetében… Igaz, a Nerazzuri szempontjából majdnem mindegy, hiszen valószínűleg későn jött a halottnak a szájfény, viszont a Milan a győzelemmel nagyot szusszanva befoglalta a negyedik helyet, ezzel pedig azt is elmondtuk, hogy a Fiorentina a szezon lúzere címre hajt, és jó eséllyel ez lesz az egyetlen cím, amit megszerez. Korai volna még bármit elkiabálni, hiszen a Rossoneri például mindjárt jövő héten Nápolyba utazik, de meg lennénk lepve, ha kiengednék a kezükből az esélyt. Közben elintegetjük a Livornót, megtapsoljuk a Regginát (az Empoli ellen minden eldől a hétvégén), megsiratjuk a Parmát (vagy kiröhögjük a Cataniát, amely korán hitte el, hogy a bab is hús), megállapítjuk, hogy elég a kapust megvenni bizonyos csapatok esetében, végül kiutalunk egy büdös nagy pofont a Juventusnak. Mindez a hajtás után, gyöngybetűkkel.

Zanetti, Vieira, Cambiasso, Maniche. Ezzel a középpályával kezdett az Inter, ennél világosabban pedig csak úgy adhatta volna a világ tudomására Mancio, hogy semmilyen szinten nem foglalkoztatja a győzelem gondolata, ha magát jelöli centerbe. Aztán, hogy azt is kétségessé tegye, hogy pontot szerezni érkeztek, Rivassal kezdett középhátvéd poszton – tette mindezt egy szezonja megmentéséért csatába induló Milan ellen. Bár nyomott a Milan már az első félidőben is, ekkor még nem jött össze a gól, de a második félidő elején pár perc leforgása alatt kétszer is ki tudták használni az Inter-védelem hajmeresztő hibáit, és igazából el is döntötték a meccset. Mivel közben vezetést szerzett a Roma, feljebb jött a Nerazzuri, de Mancini sem végzett még: ahelyett, hogy passzolni tudó középpályást hozott volna be, teletömte csatárokkal a Milan tizenhatosát, amit érthető módon a Rossoneri nyolc emberrel szállt meg, így nem is csoda, hogy végül Kalac (kapus #1) irtózatos bakija kellett hozzá, hogy izgalmasan alakuljon a hajrá. Ekkor már a hazaiak arra rúgták a labdát, amerre álltak, és benne is volt a meccsben, hogy egy kósza lövés beakad, de végül nem így történt, mert – ahogy azt már számtalanszor említettük - a Futball Istene Milan szurkoló. Ancelottiék tehát végül odaértek, viszont hatalmas hiba lenne elhinni, hogy ez már megvan, mert hiába van gyalázatos formában a Fiorentina (ehhez a vereség mellett újabb adalék alább), most, hogy már nekik kell megvédeniük a negyedik helyet, már csak saját magukra szabad koncentrálniuk – mindjárt a Napoli elleni meccsre igencsak kénytelenek lesznek. Az Inter kikapott, mert hatvan percen keresztül az ég adta világon semmit nem tett a győzelemért, ennek ellenére a parádés tavasznak köszönhetően még ez is bőven belefér, ha megverik a harcos kis Sienát a hétvégén. A toszkán fekete-fehérek egyébként már elcsíptek egy pontot a Milantól, és leverték a Romát, a Fiorentinát és a Juventust is, igaz, mindet otthon. (Milan-Inter 2-1)

Egészen elképesztő, hogy a Livorno elleni hazai pontvesztés fogja a Roma bajnoki álmait megsemmisíteni! Ha az nincs, a négy évvel ezelőtti izgalmakat várhatnánk ingujjunkat morzsolgatva, szánk szélét harapdálva, hiszen akkor nem lenne elég az Internek a bajnoki címhez egy Siena-verés, hanem győzniük kellene Parmában is, a bennmaradásért keményen küzdő Gialloblu otthonában, miközben a Romának némileg könnyebb dolga lenne (Atalanta, Catania). Így viszont azt kell mondjuk, talán későn jött már a Samp elleni parádé, hiszen a különbség így hiába három pont, lehetne akár négy is (nem véletlenül írtuk az Inter-Roma után, hogy eldőlt a bajnokság). A Farkasok előtt viszont le a kalappal, hiszen a Bl-ben is messzire jutottak, a bajnokságban hol közelebbről, hol távolabbról, de végig tapadni tudtak az Interre, és ne felejtsük el, hogy még a kupában is állnak, sőt, jó esélyük van a döntőre. Megmondjuk őszintén, mindezek ellenére nem hittük volna, hogy győzni tudnak a Marassiban, azt pedig még kevésbé, hogy a második félidőben gyakorlatilag a földdel teszik egyenlővé a Doriát – főleg azután, hogy az első félidőben szinte csak a Blucerchiattinak voltak lehetőségei. Az ébresztőt végül a távoli Milánóban fújták meg, Inzaghi gólja után a Farkasok is felfűtötték a motorokat, és a sorsdöntő gólok nagymestere, Panucci be is bólintotta a kötelezőt. Pizzaro szép gólja biztossá tette a győzelmet, a harmadik római góllal kapcsolatban pedig szeretnénk tisztelettel megkérdezni, hogy mi a pék lisztes lapátját keresett Cicinho a balösszekötő helyén. Akárhogy is, ezzel a Romával két dolgot nem lehet megtenni: félvállról venni és nem tisztelni. (Sampdoria-Roma 0-3)

A Fiorentina okosan, taktikusan csinálta meg magát. A ZS-ligába történt kizárásuk után szisztematikus fiatalításba kezdtek, majd a tehetséges keretet megerősítették néhány nemzetközi rutinnal bíró klasszissal, és egy zseniális edzővel, és már készen is állt a lilák hírnevének visszaállítására a legszebb olasz város imádott gárdája. Már a tavalyi szezonban hozták, ami a cél volt, majd idén – amellett, hogy meneteltek az UEFA-kupában - a bajnokságban is az élmezőny csapatai között lavíroztak, sőt, egészen mostanáig úgy tűnt, a Bl formájában érkezik a tőkeinjekció is. Nem bírták. Összeroppantak. A futballt az egyetemes történelem során legocsmányabb módon csaló Rangers ellen kiestek az UEFA-kupa elődöntőben, a hétvégén pedig megelőzte őket a Milan, miután kikaptak az új életét ünneplő Cagliaritól. Újabb adalék az összeroppanáshoz, hogy a következő, szintén sorsdöntő meccset Mutu nélkül lesznek kénytelenek lejátszani, hiszen a román addig reklamált egy lap után, míg megkapta mellé a másikat, ez pedig egyértelműen a feszültség és az idegi fáradtság számlájára írható a parádés szezont teljesítő csatárnál. A szezon végére előjöttek a csapat komoly hiányosságai is, Pazzini hiába ígéretes tehetség, egyelőre sok még neki ez a teher, Bobo pedig idénre eljutott odáig, hogy már ránézésre sem emlékeztet focistára, Gobbi és Donadel pedig egyszerűen nem Bl-matéria, hiába talált ki egy olyan felállást Prandelli, melyben elkendőzhetők ideig-óráig ezek a problémák. Személy szerint igen sajnáljuk őket, és még jobban fogjuk, ha elpucol Frey és Mutu. Engedtessék meg újfent meghajtanunk magunkat a Cagliari teljesítménye előtt, mert ha valaki, hát ők nagyon megérdemlik a már szinte biztosnak látszó A-ligás tagságot (Cagliari-Fiorentina 2-1)

Mondhat bármit Ranieri, ha csapata úgy döntött, hogy a Romát már nem lehet befogni (és nem is lehet), a Milan-Fiorentina duó pedig messze mögöttük kullog, akkor abból tökvakarás lesz, ez pedig egy Sienához hasonlóan harcos kis társaság ellen maximum egy pontot hoz, ha az embernek jó csatárai vannak. A Juve pedig ebből az árucikkből nem áll rosszul, most mégsem jött össze egy nyomorult gólocska sem, hogy legalább az égést elkerüljék. A Bianconeri-derbin elszenvedett vereségért tehát még akkor is jár a saller, ha tudjuk, az Öreg Hölgy minimum hét játékost küld majd a különböző nemzeti válogatottakhoz nyaralni (közülük egy lehet az a Chiellini, akiben igencsak benne vannak az olyan bakik, mint amilyet a hazaiak gólja előtt bemutatott). Semmi kifogásunk nem lett volna egy békés 1-1 ellen, így viszont kicsit keserű a szánk íze, a lazázást ugyanis kéretik befejezni, mert hétvégén érkezik a szintén végveszélybe sodródott Catania, a szezont pedig a Marassiban lesz kénytelen lezárni Ranieri csapata. A Siena ezzel szemben megkapaszkodott, és már a középmezőnyhöz tartozó csapatként kell süvegünket a levegőbe dobálnunk előttük, ráadásul a Robur még nem végzett, hiszen akár a bajnoki címért folyó küzdelembe is beleszólhat, ha nagyon akar. Szinte kár, hogy mivel már se le, se fel nem vezet út számukra, borítékolható, hogy áldozati bárányként szolgálják fel őket a Meazzában. (Siena-Juventus 1-0)

Sok érdekességgel szolgált az Udinese vendégjátéka Empoliban. Először is a emlékezzünk meg a mérkőzést a vendégek javára eldöntő Quagliarella-gólról, melyet Udinéből küldött kapura a csatár, Balli (kapus #2) pedig igen randán beszerencsétlenkedte. Aztán itt van az Empoli szinte egyetlen labdarúgóra emlékeztető létformája, Giovinco, aki hiába volt végig csapata legjobbja, most büntetőt hibázott (majd a hajrában kapufára vágta saját szólója végén a ziccert). Jövő héten a Reggina ellen következik a mindent eldöntő! (Empoli-Udinese 0-1)
Muslera (kapus #3) szegény… amikor csak beáll a kapuba, olyan potyákat kap, hogy csak az ő megmozdulásaiból meg lehetne tölteni egy szilveszteri etűdöt, ezen pedig, milyen a kapussors, az sem változtat, hogy 1-0-s vezetésnél kiszedte Amauri büntetőjét. Végül mégis elvitték az összes pontot a rózsaszínek, a Laziónak pedig nincs szinte olyan sora, ahol nem szorulna komoly erősítésre a nyáron. (Lazio-Palermo 1-2)
A Torino nagy csatában verte a Napolit, és ezzel úgy néz ki, megmenekülnek ők is, de ha Napolitanikat kérdezünk, ők ezért rákvörös fejjel De Marco játékvezetőt teszik felelőssé, az fix. A Toro büntetője valóban nem tűnt jogosnak, a Napoli pedig valóban erejét megfeszítve küzdött, ez pedig egyáltalán nem jó jel a Milan számára. A Bikák három pontra vannak a kieséstől, ezt már meg kell tudniuk tartani. (Torino-Napoli 2-1)

A Parma behúzta, ha nem is könnyen. Lucarelli kapufán csattanó atomfejese után egy laza bólintással döntötte el a meccset, ám a pármaiak meglepetten tapasztalhatták a győzelem után, hogy még mindig kiesőhelyen állnak, ennek oka pedig a Reggina meglepő (ez a legszebb szó, ami eszünkbe jut) idegenbeli győzelme. A Parmának rettenetesen fel kell fújnia az arcát, de ha szerencséjük van, az Inter már nagyon magasról fog szarni az utolsó fordulóban kettőjük meccsére, így könnyen lehet, hogy az már elég lesz. (Parma-Genoa 1-0)
A Catania annyira elhitte a tél végére, hogy már nem lehet baj, hogy baj lett. Hiába a kupaelődöntő, ha közben már csak egy pontra vannak a kieséstől, és a sorsolásuk sem tűnik könnyűnek, ráadásul a mostani vereséget egy közvetlen rivális ellen sikerült összehozniuk a Massiminóban. A Reggina pedig a Serie A Menekülő Embere, tavaly után úgy látszik, idén is drámai végjátékban tartják bent magukat – és ismét Amoruso vezetésével! (Catania-Reggina 1-2)
Köszönjünk el szépen a Livornótól, mely ugyan egy időre elhitette velünk, hogy feltámadt, de most úgy néz ki, már semmi nem mentheti meg őket. Pedig Bergamóban felálltak 2-0-ról, de a 90. percben érkezett Padoin, és a franc tudja minek kicsámborgó Amelia (kapus #4) fölött tökéletesen emelt a kapuba. A bordókkal kapcsolatban jegyezzük meg, hogy nagy hiba, ha a hülyeség kitartással párosul, hiszen most is adtak egy félidőt Tristannak. (Atalanta-Livorno 3-2)

A B-ligában a Chievo 5-0-s erődemonstrációval ünnepelte atombiztos visszatérését a legjobbak közé, mögöttük az Albinoleffe vágtat (két csapata lesz jövőre Bergamónak?), a Bologna pedig szűk győzelmével visszaelőzte az otthon botló Leccét. A Brescia is ott lehet még, hiszen végre észbe kaptak, és végig a pályán tartották Feczególt és Vasst, aminek meg is lett az eredménye (Modena – 0-3). A magyar rangadón a Kenő nélküli Avellino szétcsapta a Rajczit szűk félórán át bevető Pisát (3-1), a Treviso-Grosetto meccs pedig húsz perc után félbeszakadt. Az okát sajnos nem tudjuk.