Kellemes lógást kívánunk mindenkinek, üljetek ügyesen, hogy a mögöttetek ülő ne lássa a monitort, nyissatok egy txt fájlt, aminek nem fáj, ha vakon és random kalapálnak bele!
Itt a Chelsea-United, a bajnoki döntő-féleség, nem mellesleg Avram Grant első Chelsea-padon töltött meccsének visszavágója! Nézzük, elárasztja-e a Bridge-et a kék vér a meccs végén, avagy a vörös szívekből fakad vörös a 94. perc végén? Mi mit gondolunk? Egy döntetlennel a MU rákacsint a bajnoki címre!
1. perc Essien máris lő, kissé fölé, semmi izgalom, de jól nézett ki
2. perc Már Van der Sar is játékban! A Chelsea nagy lendülettel készül kiültetni a nagy skót morcot Ferguson arcára
8. perc. Látszólag az a csapat akar, amelyik éppen csak akarni tud jobban, és ez a Chelsea! Óóóó,a az éppen visszatérő Vidic a földön! O'Shea, Hargreaves melegít, és már fel is tűtek a fiúk a nagy tálcával, hogy levigyék Vidicet. Nem ijesztő, de nem is komolytalan sérülésnek tűnik, amit összeszedett egy Drogbával való kocc után.
12. perc Fergie-emoticonjainkat hívjuk segítségül hangulat ábrázolásához, ez itt éppen a szájhúzós Fergie-nk. A Chelsea nyom, igazából a Unitednek momentuma sem volt eddig. De jó hír a MU-faneknek: Ballack oldalról belőtt szabadrúgása ment pocsékba éppen..
16. perc Amíg a játék kissé kiegyensúlyozottabbá válik a pályán, az összeállítások: VD Sar, Ferdinand, Brown, Silvestre, Vidic(Hargreaves), Carrick, Fletcher, Giggs, Nani, Anderson, Rooney... Igen, jól látja mindenki, nincs Ronaldo, nincs Tevez, Fergie meg szemtelen.
20. perc Kapufa!! Joe Cole előbb elpocsékolta Drogba kiugratását, majd a jótékony United védőknek köszönhetően lőhetett, bumm.. Felső léc! Mázlista ördögfiókok...
25. perc Egyetértünk Hajdú B-vel... Ha ez így megcs tovább, még Van Der Sar nemsokára bárgyún néz hátulról egy középkedést.. Majdnem máris! A Joe Cole előtt rohanó lasztira vetődik a nyurga Pityke őrmester
27. perc Chelsea: Cech, Cole, Tery, Carvalho, Ferreira, J. Cole, Essien, Ballack, Mikel, Drogba, Kalou...
30. perc A United messze nem tudja úgy megfogni a Chelsea középpályát, mint eddig szinte bármki ellen, ráadásul Ferige-nk Ronaldo kispadra ültetésével érthetetlenül vette le a bokasúlyt a Lampard nélküli Chelsea-játékosok lábáról
31. perc Joe Cole durrantott mellé Csikar-szögből, nyakában egy ördöggel. A Chelsea 17-ről fog gólt lőni, azt sajdítjuk!
34. perc Drogba, ehh... Akkreditáltathatja a PL-fellépéseit a színművészetin. Hát persze, hogy ő lökött, nem Ferdinand.
35. perc Fergusonnak csalódnia kell majd, ha azt gondolja, hogy Andersonék ugyanúgy megfogják a Chelsea középső hadtestjét, mint a Poolét.
39. perc Jelentjük, az Ördög, ha tán nem is alszik, de bóbiskol. Lehet, hogy annál frissebbek lesznek a második félidőre a manchesteriek?
43. perc Szabadrúgás harmincötről a Unitednek, Giggs Nani felé küldi, ő pedig a nézők felé, a kapu fölött. Pocsék volt!
44. perc 5 perc alatt láttunk négy ki nem kényszerített hibát, a BL szellem kísért a pálya minden egyes pontján
45. perc Góóól! De gól az van! Ballack! Drogba búgócsigásította el a United védőket, és rendkívüli szemről tanúságot téve a kapu felé rohanó Ballack homlokának útjába ívelte a bőrt, aki pedig Pityke mögé küldte azt! Mi szóltunk, hogy a holland nemsokára bárgyún néz egy középkezdést!
48. perc Vége a félidőnek, Fergie gyorsan behúzott az öltözőbe, hogy beskálázzon!
A Lampard nélküli Chelsea úgy vezet 1-0-ra, hogy inkább a kettő-semmi lenne reális, a United pedig eddig rangadón tőlük szokatlan tanácstalanságot mutat. Lehet, hogy inkább Ronaldótlanságnak kellene hívnunk, de hát tudjuk, hogy Szoborhaj nem a nagy rangadók embere. Ennél jobb alkalmat viszont keresve sem találhat arra, hogy meggyőzzön minket arról, hogy a legfontosabb meccs legfontosabb félidőjét neki találták ki! Mert persze nem sok kétségünk van azzal kapcsolatban, hogy Fergie beveti-e majd a labdazsonglőr Ken-babát: be. Fergusonnak - főleg, hogy még Tevez is a padon van, valószínűleg nem a támadójáték erősítése okoz majd fejfájást a szünetben, hanem a kissé zavart védelem és a szűrőegység gyorsszervize. Nézzük, hogy sikerül neki!
46. perc Hűha. Nincs Ronaldo! Ez a Ferguson vagy tud valamit, vagy csak ragaszkodik a barcelonai módszerhez. Ugye emlékszünk még rá, amikor végignézte, ahogy felforgatott csapata szenvedett a Bayern ellen, majd az utolsó két percben jöttek a cserejátékosai, és megfordították a meccset?
49. perc Ronaldo és Tevez melegít, a United éledezik.. Előre szólunk, hogy ha Ferige netán az eddig David Copperfieldet játszó Rooneyt cserélné le, nem fogjuk megérteni. De van ott egy öreg walesi, aki igazából még ma is nagy király, na őt kellene lekapni..
54. perc Határozottan feljött a United, de sehol az elképesztő sebesség, sehol egy háromszemélyes villámroham, amit annyit láttunk már kis argentin és a kicsit nagyobb portugál részvételével
56. perc GOÓÓL! Rooney, 1-1! Carvalho ugyanúgy ugratta ki Rooneyt, ahogy Gerrard Thierry Henryt kétszer is, és hát Wayne sem az a fiú, akiből ilyenkor bukik ki a nagylelkűség! Köszönte szépen, elszaladt, és Czech mellett laposan a sarokba hegesztett!
60. perc Azonnali riadó a chelsea-nel, de Ballack szabadrúgást ront.. Ha a United Ronaldo és Tevez nélkül nyerne, hát egy pillanatra nagyon mélyre hajolnánk a tintás skót előtt
63. pec.. nincs rá szükség, a sántikáló Rooney helyett jön Ronaldo
64. perc Ha éreztük is korábban a BL-szagot, mostanra elpárolgott! Rendkívüli félórát jeleznek az antennáink!
66. perc Anelka a pályán Ferreira helyett, ártány a pályán!
70. perc Amióta Ronaldo a pályára lépett, tényleg több az esemény! Most éppen a United kapuja előtt! Joe Cole szöglet után Carvalho próbálta törleszteni az adósságát, de az oldalhálót találja..
73. perc Remek helyről Chelsea szabadrúgás! Van Der Sar kitornázta...
76. perc Hatalmas a rohanás, de egyre többen harcolnak a szájukkal is, Drogba Ballackkal, mindenki a bírókkal, ha egy mód van rá..
77. perc A fél Chelsea nagy nehezen lebirkózza Ronaldót, aki teljesen jogosan megítélt szabadrúgáshoz készül úgy huszonötről, a jobb oldalról.. Ilyet Kriston is tud, Van Der Sar felveszi a pattogó labdát.
80. perc Sevcsenko a pályán Kalou helyére. Ez a csere ma csak jó lehet
82. perc Drogba tört be a tizenhatosra, mégsem reklamált tizenegyest! Lehet, hogy azért, mert Browné mellett az ő keze is hozzáért? Nem tudjuk, hogy kié volt az első mancs a labdán! A helyzet mindenesetre kimradt...
85. perc Tizenegyest kap a Chelsea!
86. perc Szegény Carrick kezén megpattant egy beadás, ezért a tizi, nem igazán vitatható, de nem volt szándékos! Ballack, 2-1, bajnokság ON!!!
90. perc Elnyomják a Dinamót hirtelen , de Carrick hiába próbálja eltáncolni a hattyú halálát, nincs tizi! Ronaldo lő, Ashley Cole megmenti a bajnokságot a gólvonalon!
92. perc Sevcsenko ugyanonnan ment egy fejest! Az NST már bent látta! Majdnem jött egy valószínűtlen hős: Mikael Silvestre, de a gólvonalon mentett egy másik: Andrij Sevcsenko. Ha véletlenül megnyeri a Chelsea a bajnokságot, megérte a 30 milla..
95. perc Támadás, rohanás, de ezt a Chelsea már elaltatja, Van Der Sar még véd egyet, de vége.
2-1, a Chelsea és a United is pont annyi pontot vágott zsebre, amennyiért megdolgozott. További kellemes napot, jó Fergie-dorgálást, kellemes képzeletbeli pacsikat a Kékeknek! Ja, és persze Czech-nek rúgott gólt Rooney, de tényleg Carvalho passzából!
Utolsó kommentek