Úgy tűnik, a Livorno múlt héten tényleg megfúrta a szoros befutóba vetett minden reményünket, így nem sikerül az izgalmakat a következő fordulóig kihúzni, mikor is ugyebár Derby della Madonnina lesz. Azt ugyanis nem gondolnánk, hogy a mégoly pompás formában tevékenykedő Cagliari véghezviszi a toszkánok által bemutatott csodát a Meazzában – vagy másként fogalmazva az Inter akkora hímtag lesz, mint a Farkasok voltak. A Roma a Torino ellen vigasztalódhat, ha tud, a Juve pedig akár rangadónak is nevezhető meccsre készül a Lazio ellen, s mivel tétje már inkább csak a hazaiak számára van, meg is gyepálják rendesen a rómaiakat. A Milan annak elkerüléséért utazik Livornóba, hogy vendéglátójuk újabb fontos versenyt döntsön el a táblázat aljáról egy újabb nagyvad orrára koppintva, miközben a forduló rangadóján a Fiorentinára kínkeservesen nehéz meccs vár a Doriát fogadva. A Reggina a Parmát látja vendégül, aki ott győz, könnyen lehet, hogy megmenekül, bár ha a sors az érdemek szerint osztja a büntetéseket, akkor mindketten távoznak…
Fiorentina – Sampdoria 2-2
Kétség sem férhet hozzá, ez a forduló rangadója! A negyedik helyen tanyázó Viola tíz körömmel kapaszkodik az utolsó Bl-helybe, s menet közben reménykeltő (de túlzott magabiztosságra fel semmiképp nem jogosító) döntetlent harcolt ki a 11 labdarágóból álló Rangers otthonában az UEFA-kupa elődöntőjében is. Fogalmazzuk ezt meg másként: ez a lilák szezonja! Hogy a Blucerchiatié is lesz-e, azt pedig most hétvégén fogják eldönteni, hiszen ha Prandelliék hátranéznek, már nem csak a Milan kopasz üstökét láthatják, hanem ott tornyosulnak Genova büszkeségei is, akiknek ugyan elképesztően nehéz a sorsolásuk, de úgy tűnik, a formaidőzítés parádésra sikeredett.
Az olasz média Prandelli és Mazzarri, az új edzőgeneráció két jeles képviselőjének csatájaként harangozza be a meccset, amiből Európa csizmájában általában elcseszett szar meccset tudunk csak kiolvasni, ezért mi nem is ezzel foglalkoznánk, hanem inkább a két csapat hihetetlen erős csatársoraival, valamint az öt főből álló Samp-fedezetsor és a három tagot számláló lila tengely ütközetével.
A Fiorentinából hiányozni fog az eltiltott Pazzini, így Bobo és Mutu kezd elöl (reméljük, tisztázták a tegnap félreértéseket), mögöttük pedig Santana osztja majd az észt, mert bár a padra már leülhet a felépült Semioli, a kezdőben még biztosan nem kap szerepet. A hírek szerint Prandelli úgy próbál a három hátvéddel felálló ellenség hátába kerülni, hogy Jörgensent visszavonja a jobbhátvéd posztjára, a szélvészgyors mozsárágyú pedig majd onnan indít döntő csapásokat. Ujfalusi nem kezd, sőt, lehet, hogy már nem is lép pályára a Serie A-ban, erről egyébként valahol azt olvastuk, hogy esetleg a Milanba tart, és nem bíznak a sunyi pofájában.
A Samp legnagyobb hiányzója az elképesztő bravúrokra képes cerberus, Castellazzi lesz, elöl azonban összeáll a múlt fordulóban látványos erődemonstrációt tartó Cassano-Bellucci páros, a szélen pedig a szezon egyik nagy felfedezettje, Maggio igyekszik minél több zavart kelteni a lilák hátsó alakzatában. Erre szükség is lesz, ha csodaszép európai álmaikat valóra kívánják váltani, hiszen idegenben meglehetősen kutyán teljesít a csapat, itt az idő kihasználni, hogy eljövendő ellenfeleik úgy ki vannak facsarva, mint Rocco Sigfredi egy háromnapos forgatás után.
Firenzében eddig 49 alkalommal futottak egymásba, az örökmérleg pedig finoman fogalmazva is meggyőző hazai fölényt mutat: 25 győzelmük mellett mindössze 8 vereséget szenvedtek el, így pedig természetesen a gólkülönbség is masszívan a liláknak áll (79-37). Tavaly a fentiek alá kőkemény érveket sorakoztattak a Prandelli-fiúk, amikor 5-1 arányban tángálták el vendégeiket. Most ez igen meglepő lenne, hiszen legutóbb az igen erős Udinese ellen parádézott a Samp, a Fiorentina pedig takarékos játékkal 1-0-ra győzött a Palermo ellen.
Izgalmas, jó meccset várunk a rangadótól, melyen érzésünk szerint a csatárok dominálnak majd mindkét oldalon, így talán kicsit bátornak is tűnhet a tippünk, miszerint a vendégek kétszer is beveszik Frey kapuját, de úgy érezzük, a szezon hátralévő részében már a zseniális Cassanót látjuk, az elmeháborodott ugyanis egy hónapja elment nyaralni.
Inter – Cagliari 2-1
Nem lesz ez sima, az Isolani ugyanis már nem csak bíztatja magát, de el is hitte, hogy Serie A csapat, az Inter pedig elképzelhető, hogy túlságosan belelovallja magát az ünneplésbe, mely egyébként egyáltalán nem tűnik korainak. Az ellenkezőjét mutatja, hogy Mancio Burdisso helyet Chivut jelölte középre, hogy legyen, aki megfékezi Acquafrescát.
Livorno – Milan 1-3
A vendégeknek még úgy is meg kell nyerniük ezt a meccset, hogy fél szemüket Firenzén tartják, hiszen Maldini az egyetlen hiányzójuk, Kaká és Inzaghi csodás formába lendült, az ellenfél pedig kétségbeesetten küzd a bennmaradásért. Ha terveink szerint alakulnak a dolgok, jövő héten egy véres habbal a száján pályára lépő Milan ütközik meg az Interrel.
Juventus – Lazio 3-0
A két csapat történelme hemzseg a kékekre Torinóban rászakadó égbolt krónikáitól, ráadásul Del Piero bizonyítani akaró ifivé fiatalodott a szezon hajrájára, így nem sok jóval tudjuk biztatni a Ledesma nélkül kiálló Laziót. Igaz ez annak ellenére, hogy a Zebina-Legrottaglie-Chiellini-Molinaro védősortól a hideg rázza az egyszeri Gobbót.
Roma – Torino 1-1
Bizony. Nem jókedvünkben mondjuk ezt, de valahogy már múlt héten is éreztük, hogy a Roma (nem csoda!) teljesítőképessége határára ért, ráadásul megsérült Totti, mostanra pedig a szalmaszálnál valamivel vastagabb remény mikroszkopikus méretűre zsugorodott, ezt pedig a kiesés elől még nem megnyugtatóan megmenekült Toro Rosina vezérletével kihasználja.
Palermo – Atalanta 1-0
Bár minden ez ellen szól: a hazaiaknál csatárvész tombol (eltiltott Amauri és Bresciano), a vendégekhez visszatér Doni, ráadásul az Atalanta az egész szezonban bitorolt jó helyezését három zsinórban elszenvedett vereséggel ássa éppen alá, úgyhogy muszáj lenne javítaniuk. De nem fognak. A válasz: Colantuono!
Napoli – Siena 2-1
Nincs nagyon már miért küzdeniük, bár ezt már elmondtuk múlt héten is, aztán a Napoli mégis győzni tudott a Parma vendégeként. Ebből kiindulva elnadrágolják a szintén túlságosan nyugodtnak tűnő Sienát otthon, majd egy fontosabb feladat felé fordítják figyelmüket, és megkísérlik megtartani Hamsikot és Lavezzit.
Udinese – Catania 0-0
A hazaiak a múlt heti vereséggel kiszálltak az összes lényegi kérdésért folyó versenyből, így már pihenő üzemmódba kapcsolnak, ellentétben vendégeikkel, akiknek bizony nem csak van még miért küzdeni, de muszáj is! Tavaly egyébként az Elefántok a Friuliban is győzni tudtak.
Genoa – Empoli 3-0
Normál esetben a feljutók legjobbjaként ünnepelhetnénk a Genoa remek teljesítményét, de tekintve, hogy a Juve másik kaszt, a taps így is kijár nekik. Főleg azért, mert ha minden jól alakul, nem csak az Udinesét van még lehetőségük beelőzni, de akár a városi rivális nyakára is fel lehet jönni. Az Empolinak küldünk egy szomorú számot…
Reggina – Parma 2-1
A vendégeknél ugyan jelen pillanatban helyezését tekintve sokkal szarabb (sőt, a legszarabb) helyzetben van az Amaranto, de pontszámban nem ennyire elkeserítő a helyzet. Ha ugyanis most győznek, egyúttal előznek is, sőt, mivel a többi versenytárs szinte biztosan kikap, akár a menekülés útjára is léphetnek. Lássuk, mi szól mellettük: a Parma eltiltottjai a következők (zárójelben a meccsszám) – Couto (3), Gasbaroni (2), Falcon (1), Mariga (1), Castellini (1), rajtuk kívül pedig sérült Pisanu, Corradi, Budan és Morfeo. Ácsolják a bitót Pármában, s már le is vették Cuper nyakméretét hozzá...
Utolsó kommentek