Egy hely kelt csak el a dobogón, ez azonban a legkisebb jelentőséggel bíró harmadik, az első helyért folytatódik a bolond kergetőzés, melyben tartja a lépést egymással a két, egyaránt fontos rangadót nyerő élcsapat. Az Inter az első félidőben még nem tudott kifogni a csapatát meccsben tartó bravúrkapuson, majd a másodikban igazából meglehetősen simán felőrölte a Fiorentinát, miközben a Roma hektikus, hisztizéssel sűrűn tarkított meccsen tudta elhozni mindhárom pontot a Friuliból, méghozzá úgy, hogy az Udinese szerezte meg a vezetést. A Milan nem tud annyiszor pofára esni, hogy ne maradjon versenyben, melyért most éppen hálától reszkető hangon a Regginának kell köszönetet rebegnie, amiért volt szíves meglékelni a Sampdoria Bl-álmait (jövő héten egyébként Milan-Reggina). A sokáig reménytelenül kiesőnek tűnő Livorno téli feltámadása után kipukkadt, mint egy nagy vörös koton, az ezúttal őket verő Cagliarira pedig elfogytak a jelzők, hiszen az általunk már hónapok óta temetett szardíniaiak immár nem állnak kiesőhelyen. Aki a szadista izgalmakra gerjed, és nem érdekli a scudettóért folyó elkeseredett harc, az minden bizonnyal örömmel értesül róla, hogy az utolsó hét helyezettet mindössze öt pont választja el egymástól.

A forduló rangadójáról élő közvetítésünkben is megemlékeztünk, ezért most csak néhány olyan gondolatot fogalmaznánk meg, melyek ott nem kaphattak helyet – méghozzá azért nem, mert nem volt időnk okoskodni, olyan eseménydús, lüktetően izgalmas meccset játszott egymással a Serie A két zászlóshajója. Mielőtt azonban leborulnánk a csapatok előtt, jegyezzük meg gyorsan, hogy bár szurkolói szemmel valóban látványos volt, ami a pályán történt, a napnál világosabban kiderült az is, hogy mindkét védelem kuka. A Rossoneri még  mentegetőzhet azzal, hogy a komplett hátsó kezdősora hiányzott (önámítás volna, lássuk be), a Juvének azonban még ennyi sem adatott meg, hiszen Zebina és Grygera közül igazából az egyik 19, a másik meg… tizennyolc (nálunk a cseh vezet). Támadókkal viszont nem állnak rosszul, igaz ez még akkor is, ha például Trezeguet nem klasszisának megfelelően teljesít újabban, a Milanból pedig hiányzik egy klasszis és egy nemsokára klasszissá érő brazil csatár. Ott vannak viszont az öregek! Del Piero játéka könnyeket csal az egyszeri Gobbo szemébe, Pippo pedig ismét bizonyította, hogy ha a mezőnyben röhejesen fest is, a tizenhatoson belülre érkezve megfiatalodik, kivirágzik, és a segge partján kinövő furunkulussal is képes gólt szerezni. Ha kell, mindjárt kettőt. A Juventus ezzel a győzelemmel (és a Fiorentina újabban mutatott csapnivaló idegenbeli teljesítményével), hacsak nem kezdenek el tizenegyesek potyogni az égből, valószínűleg bebiztosította helyét a dobogó legalsó fokán, ami beszállókártya a jövő évi Bl-sorozatban is, a Milanra viszont fogvicsorgató küzdelem vár a hátralevő öt fordulóban. (Egy furcsaság, ha szabad: a Juventus a rangadóira igen felfújta idén az arcát, hiszen az Inter-Milan-Roma hármas ellen egyaránt 4 pontot szerzett az idény során – azaz veretlen maradt, miközben pont attól a Fiorentinától sikerült kikapnia otthon, melyet a többiek rendesen helyre tettek.)Juventus-Milan 3-2

Ennyi hisztit, mint amennyit a Roma bemutatott Udinében, egy raj menstruáló Take That rajongó sem tudott volna egykönnyen elővezetni. De ha ez kellett a győzelemhez, ám legyen, hiszen ez az, amit nem kell megmagyarázni, különösen akkor nem, ha kétgólos, idegenben születik, és nem is egy alsóházi ellenféllel szemben, hanem a harcias Udinese ellen. Lefogadjuk, a Farkasok szurkolói egy emberként legyintettek meccsre, scudettóra, álmokra, amikor a hazaiak vezető gólja után a kamera nem a repülőző Di Natalét követte, hanem az egymással pörlekedő Doni-Panucci párost mutatta – ráadásul kegyetlenül sokáig, így láthattuk, ahogy a szolid egymásra mutogatás kakaskodássá nőtte ki magát a kisebbet hibázó kapus és a nagyobbat bakizó védő között. Ehhez jött még Totti, akiből a leadott nagy mennyiségű rinyálás mellett bizony csak itt-ott tört elő a zseni, kész szerencséje csapatának, hogy van egy De Rossijuk, aki ugyan legtöbb távoli lövésével a kandelábereket vette célba, de a középpályán ismét maradandót alkotott – sőt, többet tett ennél. Giuly Pizzaro gyönyörű passza után Vucinic egyenlített, majd bő öt perccel később egy kósza labdára érkezett DDR, ám (bár mi tartottunk tőle, hogy így tesz) végül nem rúgta csukott szemmel seggbe a labdát, hanem remek helyzetfelismeréssel letette Taddeinek, aki ugyan majdnem elcseszte, de a befejezésnél előtört belőle a mélyen gyökerező brazil és a léc alá emelt. A végén Giuly nyugtatta meg végleg csapatát, a Roma ezzel letudta hátralévő meccsei közül az egyik nehéznek mondhatót (a Sampdoria elleni genovai meccs nagyban függ attól, mit művel addig a Blucerchiati, és hogy Cassano tud-e aznap reggel egészségeset kaksizni), és igazából már csak annyi dolga van, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel motiválja az Inter soros ellenfeleit – úgy tudjuk, Olaszországban nem divat a spanyoloknál nagy sikerrel alkalmazott pénzes-bőröndök küldözgetése. És azért biztos, ami biztos, nem lenne rossz szétcincálni a Copa Italia elődöntőjében a Cataniát, mert igen jól mutat a trikoloros pajzs a bordó mezen – főleg úgy, ha esetleg a Lazio ellen lehet megküzdeni érte. (Udinese-Roma 1-3)

Szerencsére Freynek nem szépnek kell lennie, elég, ha ügyes. Az meg megvan, ezzel a barkóval meg számoljon el a csajának, minket jobban érdekel, hogy úgy röpköd a ketrec előtt, mintha pontosan tudná, melyik közelről és erősen meglőtt/fejelt labda hova érkezik. (Cruz fejesénél elénk villant egy svédek elleni válogatott meccs, ahol Király tolt a léc fölé egy hasonlót.) De a francia kapus sem bizonyult elégnek, hacsak ahhoz nem, hogy a lilák megússzák a megalázó vereséget az Inter vendégeként, merthogy, kérem szépen, úgy látjuk, a Nerazzuri hosszú heteken át tartó kóválygás után ismét remek sportolókból álló társulatra kezd emlékeztetni. Mancio vállalt némi kockázatot a Balotelli-Cruz kettőssel, de gyorsan bebizonyosodott, hogy a Fiorentina csak két játékossal érkezett az egyébként sem sok sikerrel kecsegtető milánói túrára: az említett Frey mellett egy szál Mutut hoztak magukkal. Így tulajdonképpen gólzáporos gálával is megörvendeztethették volna az utóbbi időben igencsak szenvedésre kárhoztatott szurkolóikat, de a kapus ezt a tervüket meghiúsította – többre azonban nem futotta, a második félidőben Cambiasso és Balotelli öt perc alatt döntésre vitte a dolgot. A fufus csatárgyerkőccel kapcsolatban szeretnénk hangot adni bámulatunknak, hiszen tizenhét évesen mi magunk már attól is zavarba jöttünk, ha két kapocs volt a melltartón, ez a srác meg olyan nyugodtan passzolgatja el a ziccereit a kapusok mellett, mintha már akkor ezt csinálta volna, amikor kombinében nyomták a csajok. Ezzel persze nem azt akarjuk mondani, hogy szerintünk kusmus van a korát illetően (legutóbb meg lettünk gyanúsítva, ami fájt!), csak ámulunk-bámulunk, hogy valakinek ilyen fiatalon ilyen ügyes lába és ekkora bazi nagy arca van. Az egész Internek van is mire, egyébként, az Atalanta elleni meccs után ismét megmutatták, hogy nyomás alatt is remekül működik a gépezet, hiszen múlt héten is hasonló volt a helyzet: a Roma lépett pályára előbb, és győzelmével időlegesen egy pontra feljött mögéjük. Egyébként azon a héten, amikor a Roma Genovában vizitál, az Inter a San Siróban lép pályára – méghozzá az addigra vagy végleg kivérző, vagy utolsó esélyeinek egyikébe kapaszkodó Milan vendégeként. (Inter-Fiorentina 2-0)

Volt ám egy rendes derbi is, méghozzá Szicílián, ahol bizony komolyan veszik az ilyesmit. Maga a meccs nem mondhatnánk, hogy kifejezett hazai fölényt hozott volna, sőt, a Cataniának is megvoltak a lehetőségei, hogy idén másodszor is legyőzze a rózsaszíneket – ami jól tudjuk, adott esetben többet számít, mint akár a táblázaton elfoglalt pozíció. Amauri azonban most kevésbé tűnt félelmetesnek (a világ legnagyobb hibája lenne rá elkótyavetyélni Giovincót), sőt, csak Spinesi nagylelkűségén múlt, hogy nem szerzett vezetést a vendégcsapat. Aztán elérkeztünk a hajrához, és színre lépett a minimozsár, Miccoli, aki sebészi pontossággal elvégzett szabadrúgásával megnyerte a meccset a Palermónak. A hazaiaknak ezzel véget is ért a szezon, a Cataniának viszont csak most kezdődik, hiszen elődöntőt játszanak a kupában, utána pedig megkísérelnek bennmaradni úgy, hogy az utolsó két meccsüket a Juve és a Roma ellen játsszák. (Palermo-Catania 1-0)
A pompázatosan hasító Sampdoria élén tért vissza korábbi sikerei színhelyére Mazzari, de a reggio calabriai kirándulás kellemetlen élményként ért véget. Nem elég, hogy a Reggina teljesen megérdemelten megverte csapatát, de megsérült az egyébként remek szezont futó kapusa, Castellazzi is. Nem mintha eddig sok jóval bíztattuk volna a Doria híveit, ami a bajnokok ligáját illeti, de azért az túlzás a sorstól, amit most kapnak: Udinese, Fiorentina, Roma, Palermo, Juventus. Lehet javítani! Regginában sem könnyű az élet, hiszen a győzelem ellenére kiesők, de ők legalább az alsóházzal is meccselnek a végén. (Reggina-Sampdoria 1-0)
A föld mégis gömbölyű, a gyalogkakukk mindig meglép szegény prérifarkas elől (pedig mi mindig neki drukkolunk), a Napoli – és vele együtt az Atalanta - pedig visszatért ahhoz, amit várunk tőlük: otthon nyerünk, idegenben jöhet a gyufa. Hogy teljes legyen a kép, a gólszerzők Hamsik és Lavezzi voltak, Doni nélkül pedig változatlanul képtelen nyerni a bergamói banda. Egy gondolat erejéig visszatérve a gólszerzőkre: a Napoli már nem eshet ki, így egyetlen célja marad idénre: meg kell tartaniuk értékeiket. Nem lesz könnyű… (Napoli-Atalanta 2-0)

Empoliban a korábban már említett Giovinco szerénytelen góllal tartotta életben csapata szerény A-ligás reményeit, melyek elsősorban azért szerények, mert kit akarnak megverni, ha a sorstársnak számító Parmát sem tudják, ráadásul hazai pályán?! A hátralévő meccseik pedig mind hasonlóak, végigtarolják az egész alsóházat, úgyhogy muszáj lenne eredményeket produkálni. Ezzel szemben a Parma most néhány unatkozó középcsapattal ütközik meg, itt kell megszerezni a pontokat, mert a Fiorentina és Inter ellen zárják a szezont. (Empoli-Parma 1-1)
A Livorno hiába szerzett vezetést már a 2. percben, a csapatával együtt berzerker-üzemmódba kapcsoló Acquafresca duplájával végül könnyen lehet, hogy a Cagliari számára jövőre is A-ligás tagságot szavatoló győzelmet aratott idegenben. A hazaiak immár a legrosszabb hazai mutatóval állnak, nagyobb baj, hogy a táblázat utolsó helyén, és mivel a télen valahol elveszett Tavano góllövő csukája, nem jósolunk happy endet toszkánában. Az Isolani ezzel szemben minden szimpátiánkat bírja, a mostani magabiztosságukat látva meg is lesz nekik! (Livorno-Cagliari 1-2)

Bár Mutarelli életerős löketével előnybe került a Lazio, a Siena végül a Ballotta-apót helyettesítő Muslera kacagtató potyájával kiegyenlített a hajrában, és újabb ponttal távolodott el a kiesőzónától. A Laziónak is tökmindegy már, bár biztos jobban szerettek volna nyerni, de így legalább még feltüzeltebb állapotban vághatnak neki az Inter elleni szezon-megmentőnek. (Lazio-Siena 1-1)
A Torino pont olyan reménytelenné feslett az év végére, mint amilyen tavaly volt, és ha nem vigyáz, még a végén bajba is kerülhet. Most éppen a Genoa koncolta fel őket nagy szigorral, Borriello ismét gólt szerzett (19-nél jár), és nem tudjuk, mi a terve a jövőre nézve, de olasz gólkirályként egy Genoában senyvedni nem egy nagy perspektíva, márpedig a Milannál olyan nevekkel dobálóznak újabban, hogy ihaj. (Genoa-Torino 3-0)

Nem csak az első osztályban, hanem a Serie B-ben is a rangadók hétvégéjét bonyolították le. A csúcsrangadón a Chievo hazai pályán 1-1-re végzett a Bolognával, így megtartotta kétpontos előnyét ellenfelével szemben, az Albinoleffe viszont kikapott otthon a Bresciától (melyben egyik magyar sem játszott), és így a Modenában nyerő Lecce megelőzte. A Grosetto nem küldte pályára Filkort, nyilván ki is kapott otthon a Triestinától, és az Avellino sem tanult korábbi hibájából: Kenő nélkül ezúttal is vereség lett a vége.