Nincs az az ember a világon, aki születése napján ne sietne úgy haza, hogy az adneralin-szintjét már nem lehet tovább fokozni. Alig várja, hogy családja, szerettei körében kibonthassa végre a zizegős papírba csomagolt ajándékait és örülhessen, hogy végre megkapta azt, amiről egész évben beszélt, álmodozott, amik előtt megállt a kirakatoknál, amire annyit gondolt. Ha Ti is így vagytok ezzel, akkor fogadjátok szeretettel a historikus rendhagyó születésnapi posztját, melyben egy olyan játékosról lesz szó, aki szintén a napokban ünnepel, ráadásul miféle fociblog az, mely egy teljes éven keresztül működik úgy, hogy nem ejt szót a valaha volt egyik legnagyobb angol őskövületről. A mai napon három hasonló bejegyzéssel jelentkezünk, az utolsó ezek közül a február 20-án született  Jimmy Greavesnek szentel néhány mondatot. Méghozzá mindjárt a hajtás után! 

1940. február 20-án East Ham-ben, Londonban született. Az angol focitörténet harmadik legeredményesebb futballistája. Az első között szerepelt azon angol játékosok között, aki Olaszországban is idegenlégióskodtak, de inkább a Londonban eltöltött éveire emlékeznek szívesen a drukkerek. Egészen kimagasló mutatókkal rendelkezik: a Chelseaban 4 év alatt 157 meccsen 124 gól, a Tottenhamben 321 meccsen 220 gól, az angol válogatottban 57 meccsen 44 gól. Lenyűgöző.

Greaves 1957-ben került a Chelsea-hez, 1959-ben és 61-ben gólkirály lett, az utóbbi évben 41 góllal, ami azóta is klubrekord. 1961-ben igazolt a Milanhoz, de egy szezont követően visszatért a szigetországba. Az akkor rekordnak számító 100 ezer font helyett eggyel kevesebbért igazolt a Tottenham csapatához. A Spurs legendájává vált, 1961 és 70 között 321 bajnoki meccsen 220 gólt szerzett. Négy szezonban nála többet senki nem rúgott a bajnokságban (1963, 1964, 1965 és 1969). 1962-ben és 67-ben FA-kupát nyert a Spursszel, 1963-ban Kupagyőztesek-Európa Kupáját, a döntőben 2 gólt lőtt az Atlético Madridnak. 1959-ben mutatkozott be a nemzeti tizenegyben, részt vett az 1962-es és 66-os világbajnokságon is. 1966-ban a harmadik csoportmeccsen, a franciák ellen megsérült, Geoff Hurst helyettesítette, aki a fináléban három gólt szerzett. 1967-ig 57 meccsen szerepelt a válogatottban és 44 gólt rúgott. A Spursnél eltöltött éveket követően a West Ham-ben még egy szezonon keresztül játszott, majd levezetésképpen alsóbb osztályú csapatok jöttek, a Brentwood, a Chelmsford és végül 1979-ben, 39 évesen a Barnet FC játékosaként vonult vissza. A különböző csapatokban és sorozatokban 604 mérkőzésen lépett pályára és 422 gólt szerzett.