A Real Madrid szurkolói optimistán várhatták a találkozót, hiszen a kedvencek egy héttel korábban valósággal földbe döngölték a Valladolidot (tán nem kellett volna annyira, milyen jól jött volna, ha hagynak még egy gólt erre a meccsre), most azonban ismét az elátkozott Andalúziába vezetett az útjuk. Oda, ahol a szezon során már az Almería és a Sevilla ellen is vereséget szenvedtek. A találkozó a rossz előjelek ellenére jól indult a Madrid számára, Drenthe már a 6. percben megszerezte a vezetést a királyiaknak, ezt követően pedig Robben is gólt szerezhetett volna, ám ő gólhelyzetben hibázott, és ezzel, mint később kiderült, esélyt adott a Betisnek a feltámadásra. Mert a sevillai zöld-fehérek mindenki legnagyobb meglepetésére feltámadtak. A 31. minutumban Guti játszotta el a sértődött sztárt, könnyedén szerelték, majd a középre ívelt labdánál a berobbanó Edu előzte meg az elmélázó Marcelót, s fejelte be csapata egyenlítő gólját. Néhány perccel később már a hazaiaknál volt az előny, a bűnbak ezúttal is Marcelo volt, aki mögül most Mark González bújt ki könnyedén, s bólintotta be a Betis vezető találatát. A Madrid hátrányba került, és ezután már nem tudott újítani. A második játékrészben a Betis jól védekezett, és megérdemelten verte meg a listavezetőt.

A forduló egyik legjobb meccsét rendezték a barcelonai Olimpiai stadionban, az Espanyol és a Sevilla csapatainak részvételével. A nézők a kilencven perc során hat gólt, egy kiállítást, és számos érdekességet láthattak, persze ez minden bizonnyal nem vigasztalja majd a katalán szimpatizánsokat, akik mostanság amúgy sem örülhettek túl sokat, hiszen ezzel a mérkőzéssel együtt a kedvencek öt bajnokiból négyet is elvesztettek, s egyre távolabb kerülnek a Bajnokok Ligáját érő negyedik helytől. Fertályóra sem telt el a találkozóból, amikor a Sevilla kétszer is megrezegtette Kameni hálóját, a 6. percben Fabiano, a 11. minutumban pedig Kanouté talált be, az eredmény pedig hazai szempontból máris 0-2-re alakult. Az Espanyol azonban nem adta fel, Luis Garcia még a félidő előtt szépített, s a második játékrészben akár egyenlíthetett is volna a tavalyi UEFA Kupa finalista. A 65. minutumban aztán jelentősen csökkentek a hazai csapat esélyei, Zabaletát ugyanis kiállították, így a remek Sevilla ellen tíz emberrel kellett volna csodát tenni. Természetesen ez nem sikerült, hiszen a 74. percben Poulsen lőtt szerencsés gólt, amivel jó negyedórával a vége előtt 1-3-ra módosult az eredmény. Dicséretére legyen mondva az Espanyolnak, hogy bármennyire is reménytelennek tűnt a helyzetük, nem adták fel, s mindent megtettek annak érdekében, hogy szorossá tegyék a mérkőzést. Két percre Poulsen találatára Coro lőtt valami irgalmatlan nagy gólt Palop kapujába (2-3), a remények viszont nem élhettek sokáig, mivel a 78. percben a Sevilla bevitte a negyedik, mindent eldöntő csapást. Egy újabb védelmi megingás után Diego Capel kapásból lőtt Kameni hálójába, ezzel kialakítva a 2-4-es végeredményt

Az Osasuna úgy látogatott a már gyakorlatilag kiesőnek tekinthető Levante otthonában, hogy a múlt heti balszerencsés barcelonai kirándulás után most biztos három pontot szerez a liga leggyengébb csapata ellenében. Ehhez képest, még nem hogy a három, hanem az egy ponttól is elestek Ziganda tanítványai. Monreal révén ugyan a 20. percben a baszkok szerezték meg a vezetést, ám sokak legnagyobb meglepődésére a második félidőben a Levante feltámadt, s megtudta fordítani a találkozó állását. Az 55. percben Álvaro volt eredményes, három perccel később pedig Geijo is bevette Ricardo kapuját, értékes pontoktól fosztva meg ezzel Osasunát, mert azt azért nem mondhatjuk, hogy a becsületes helytálláson túl a Levante számára bármilyen jelentőséggel is bírna ez a három pont.

Egy gól, és más semmi - mondhatnánk, és rögtön hozzá is tehetnénk: meg egy szenzációs Diego Alves kapus. Az Almería brazil portásának immáron 630 perce óta nem tudnak gólt rúgni a csapatok, nem volt képes erre néhány héttel ezelőtt a Real Madrid, és vasárnap a Murcia sem tudta megtörni Alves fantasztikus szériáját. Az Almería portása az andalúz mini-rangadón ezúttal is számos bravúrt mutatott be, és mivel a Real Madridtól megszerzett Alvaro Negredo az első játékrész utolsó perceiben betalált, a piros-fehérek három ponttal hagyhatták el a Mediterrán Játékok színhelyéül szolgáló stadiont. Ezzel a három ponttal egyébként az Almería továbbra is folytatta nagy menetelését a bajnokságban, egyre közelebb kerülnek az UEFA Kupát jelentő hatodik helyhez, míg a Murcia egyre nagyobb bajban érezheti magát: legutóbbi hat bajnokijukon nyeretlenek maradtak, hátrányuk három pont a már nem kieső Osasunához képest.

A Real Valladolid játékosai alighanem tanultak a Real Madrid ellen elszenvedett 7-0-ból, a Mallorca ellen már jóval szervezettebben, és taktikailag is érettebben futballoztak, igaz a Mallorca korántsem képvisel annyira félelmetes játékerőt, mint mondjuk a királyi gárda. A lila-fehérek a mérkőzés összképét figyelembe véve jobb teljesítményt nyújtottak, mint a szigetlakók, Llorente révén a 38. percben sikerült is megszerezniük a vezetést, és ezt követően is bőven volt lehetőségük, hogy tovább növeljék előnyüket. A találkozót azonban nem tudta lezárni Mendilibar együttese, a Mallorca szépen fokozatosan feléledt, s a végjátékra már átvette a játék irányítását. A 80. percben mindez gólban is megmutatkozott, Ibagaza tizenegyesből kiegyenlített, s ezzel értékes egy pontot szerzett a Mallorca számára. A lefújást követően Manzano maximálisan elégedett volt a döntetlennel, véleménye szerint „igazságos eredmény” született, ellenben kollegája leginkább a játékvezetőt kritizálta, aki szerinte egy esetben elfelejtett befújni csapatának egy tizenegyest. „Javunkra úgy látom csak nagyon nehezen ítélnek tizenegyest” – fogalmazott a Bilbaótól egykoron már lapátra tett szakvezető.

Ha az iménti mérkőzésnél kitértünk a játékvezető szerepvállalására, akkor nem tehetünk másképp itt sem. A sokak által Spanyolország legjobb sípmesterének tartott Iturralde González (kérdem: ha ő a legjobb, akkor milyen a többi?) a 89. percben érvénytelenítette Rossi amúgy teljesen szabályos gólját, s mint később kiderült, ezzel megfosztotta a győzelemtől a Sárga Tengeralattjárót. Persze a Villarreal nem csak a játékvezetőt okolhatja a sovány 0-0-ért, hanem saját magát is, hiszen a 48. percben Rossi kihagyott egy tizenegyest, s ezt leszámítva is volt jó pár lehetőségük gólt szerezni, ám Tonón nem tudtak kifogni ezen az este. Pláne Rossi lehetett dühös a lefújás után, ő akár egymaga is többször mattolhatta volna a Racing portását.

Igazi kiesési rangadó színhelyéül szolgált a Nuevo Colombino stadion, a nem régiben edzőváltáson átesett Huelva a szebb napokat is megélt Deportivót fogadta, azzal a nem titkolt céllal, hogy egy közvetlen rivális elleni sikerrel fontos lépést tesz előre a táblázaton. Sokáig úgy nézett ki, hogy a Recre tervei megvalósítatlanok maradnak, Verdu korai tizenegyesével ugyanis a vendégek egészen az 52. percig 1-0-ra vezettek, amikor is a volt portugál válogatott Beto egalizált. Pár perccel később Sinama gyönyörű találata már a vezetést jelentette a hazaiaknak, a Depor azonban vissza tudott jönni a meccsbe, s a 81. percben a csereként beállt Riki révén egyenlített is. Ám ponttal mégsem tudott távozni a Colombinóból, történt ugyanis, hogy a 88. percben a hátvéd Martín Cáceres fejjel bevette a galíciaiak hálóját, amire már nem volt, nem lehetett válasza a vendégeknek. A Recre az elmúlt fordulókban egyértelműen javuló tendenciát mutat, úgy fest, jó választás volt letenni a voksot Manolo Zambrano mellett, vele ugyanis két meccsből két győzelem a huelvai gárda mérlege. "Ha néhány nappal ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy megverjük az Espanyolt és a Deport is, azt az embert biztos hülyének néztem volna" - mondta (ahogy a spanyolok nevezik) a Z-effektus legfőbb letéteményese.

Valamit ehhez a meccshez is kéne írni, pedig higgyétek el, nem könnyű. Aki látta, az valószínűleg velem együtt szenvedte végig a kilencven percet. Pedig elviekben két jó csapatról van szó, a Getafe számomra a liga egyik üde színfoltja, a Valencia múltja és két Bajnokok Ligája fináléja meg önmagáért beszél. Vasárnap azonban mindezekből semmit nem lehetett látni, a Getafe szürke középcsapat módjára futballozott (inkább darált), egy-egy kivételtől eltekintve veszélytelenek voltak Hildebrand kapujára. Dettó a Valencia, amely gárda esélyeit ráadásul rontotta, hogy David Villát az 54. percben kiállították, így Ronald Koeman tán még a 0-0-nak is örülhetett. Tán? Biztos. Történt ugyanis, hogy a holland mester a 94. percben hajtotta végre harmadik cseréjét, akkor amikor már eleve letelt volna a hosszabbítás, de mivel a játékvezető nem fújt sípjába, a cserét végrehajthatta. Szegény Edu, túl sokat nem játszott…

Hiába küzd már évek óta a kiesés ellen az Athletic Bilbao, a baszk csapat Atlético elleni mérkőzése mindig igazi presztízscsata Spanyolországban. Így volt az idén is, amikor az Atlético annak reményében lépett pályára, hogy győzelem esetén a dobogó legalsó fokára is felléphetnének. A hazaiak ennek megfelelően már az 5. percben megszerezték a vezetést, Antonio López beadásába senki nem ért bele, ez pedig annyira becsapta az Athletic portását, hogy kénytelen volt kiszedni a labdát a hálóból. Majd továbbra is támadásban maradt az Atlético Madrid, egy ízben a felsőléc segítette ki a baszkokat, meglepetésre azonban mégsem ők, hanem a Bilbao szerzett gólt, amely egyenlítést ért. A 38. percben egy egészen fantasztikus kontratámadás után, Susaeta lőtt a rövid sarokba, amivel kiegyenlítette az állást. Amikor már mindenki az első félidő végét várta, váratlanul ismét gólt szerzett a Bilbao: egy látszólag veszélytelen beívelésbe Llorente ért bele érdekes mozdulattal, s valahogy besodorta a kapuba csapata második találatát a mérkőzésen. Szépséghiba, hogy ez a gól alighanem lesről esett. A második félidő elején Raúl Garcíát még kiállította a játékvezető, így az Atlético Madridnak fel volt adva a lecke: tíz emberrel kellett volna gólt, gólokat szerezniük. Forlánék próbálkoztak is rendesen, újabb gólt azonban már nem tudtak szerezni, így a szakadó esőben maradt az 1-2.